V. (Mini-) Nintendo találkozó


Ami rettenetesen rosszul sikerült, és még most is van bennem egy kis ideg, talán ha kiírom ide történéseket, az segít.

Eredetileg a két ünnep között szerettem volna a téli találkozót, de mivel Angliában töltöttem a karácsonyt és a szilvesztert, ezért el lett halasztva, egészen pontosan mára. Amikor megkérdeztem, hogy mi legyen a találkozó témája, akkor inkább a retro merült fel, írta is Krisse, hogy szívesen DDR-ezne. Mondom neki, ezer örömmel. Merthogy van neki Nintendo GameCube-ra DDR-e, én meg elkértem bagszitól a Dancing Stage Mario Mix-et, így táncolással igyekeztünk invitálni az embereket. Volt akinek ez vonzó volt. Szóval Nintendo GameCube, retro, akkor a Hyp-R.hu Zone-ban voltunk. Szóltam is, hogy a 10 órási nyitástól mennénk, és amíg jól érezzük magunkat. Rámondták az áment, mehetünk, csak annyit kértek, hogy fogyasszunk náluk, mert amúgy a retro részt ingyen adják ki. Mondom rendben van, ennyi egyébként is jár, mert ha háromhavonta szervezek egy találkozót, egy Monster felszállított áron, most azt mondom, hogy legyen, mint “bérleti díj”.

Eleinte négyen voltunk, a Gáborral beszéltünk meg találkozót a Határ úton, együtt mentünk a 99-es busszal a Blaha Lujza térre. Mivel még volt időnk, ezért az ottani bevásárlóközpontba mentünk. 10 órára mentünk át a Hyp-R.hu Zone-ba, akkor volt nyitás. Mondták, hogy mehetünk fel. Egyelőre ketten voltunk, addig raktuk össze a GameCube-ot, meg a Nintendo 64-et. Úgy volt, hogy amíg nem jönnek a többiek, addig játszunk egyet a Mario Power Tennis-szel, de pont mire elindítottuk volna a konzol, megjött Tutajkk. Na akkor játsszunk hárman. De mire mindent beállítottunk a menüben, hogy elkezdjük a játékot, megjött Krisse is. Ő hozta a táncszőnyeget is, így végül elővettük a Dancing Stage Mario Mix-et, ezt kezdtük el. Mivel a Gábor memóriakártyáján nincs mentés, ezért újat kezdtünk. Alapvetően egy dal táncolható rajta, végig kell játszani a Story mode-ot, hogy megnyíljanak a dalok, amikre lehet táncolni. Ezt csináltuk. Négyen felváltva táncoltunk, ami pont jó, mivel 4 pályás egy világ (mint a Super Mario Bros.-ban.), és gyakorlatilag mindenki azonos pályát csinálta meg az adott világból. Én játszottam először, mindig nálam kezdődött az új történet, Krisse pedig az utolsót, így a “főellenség” mindig neki jutott. Ritmusérzékem persze továbbra sincs, rendre én értem el a leggyengébb eredményeket. Ami meglepett, hogy Tutajkknak nagyon jól megy a játék. Mondta is, hogy neki erősségei a ritmusjátékok. Amúgy nem volt hosszú a Story Mode, de Marióval és Luigival is végig lehet játszani, mindkettőnek más a dalrepertoárja. De most csak Marióval vittük végig, Luigit majd akkor akartam, amikor megjön ug, mert ő különösen nagy lelkesedését fejezte ki a tény irányába, hogy lesz tánc, úgyhogy biztosan örülni fog, hogy ő is táncolhat.

Ezután Super Nintendón játszottunk Super Mario Kart-ot. Igazából a mai napig nem értem a nemlelkesedést a játék irányába, amikor szerintem baromi jó. Hangulatos is, és pont annyira nehéz, hogy további játékra inspiráljon. Én így vagyok vele, de mindig, ha játszok valakivel, a másik oldalon nem látom a lelkesedést, ebben az esetben tényleg nem értem, hogy miért. A Gáborral mentem egy menetet, azért derekasan helyt állt, és végigjátszotta velem a bajnokságot. Ezután Wario’s Woods-zal játszottunk. Na én meg ennek a fizikáját nem éreztem át. Alapvetően fejlett játék, csak nehezen követhető számomra, hogy mikor mit csinál Toad, és melyik gombot kell megnyomni, hogy azt csinálja, amit szeretnék. Nem is nagyon játszottam vele korábban, nagyon keveset, azt is csak NES-en. SNES-en meg kihasználták, hogy több gomb van rajta, és ismeretlenül bonyolult volt az irányítás. Nem is sikerült a játék, inkább átadtam Tutajkk-nak ő a zseni ebben a játékban.

Aztán átmentünk Nintendo 64-re, itt először Mario Kart 64-gyel játszottunk. Azt rettenetesen élvezem négyesben. Most is nagyon jó játék volt, VS-ben mentünk. Itt is én vagyok a menő, a legtöbb játékot én nyertem. Számomra az egyik legpoénosabb az volt, amikor a Bowser’s Castle pályán öt banánt kaptam, és a szűk hídra tettem le őket szépen sorban, a többiek meg mind nekimentek, volt olyan, aki többször is. Vicces volt a reakciójuk, de a harmadik körre azért érvényesült az aki másnak vermet ás, az esik bele elmélete, mert a végére már magamat is becsaptam, mert maradtak banánok, és nem tudtam mindegyiket kikerülni. Aztán mentünk egyet Battle-ben. Mind a négy pályán játszottunk egyet-egyet. Itt az volt a poén, hogy az lett az eredmény, hogy mindenki nyert egy-egy csatát. Ezután jött a Mario Party 2, ami amúgy nagyon jó játék lett volna, élveztük is a játékot, csakhogy 13.30 lett, amikor is…

Hirtelen szólnak ránk, hogy kibérelték az egész helyiséget születésnapi buli alkalmával… Senki nem jutott szóhoz a döbbenettől, én is csak annyit tudtam kérdezni, hogy “Most akkor el vagyunk zavarva?” Erre a válasz “Igen… egy kicsit” Egy kicsit, nagyon. Egészítettem ki magamban. Elkezdtük összepakolni, de rettenetes dühöt éreztem magamban. Amikor úgy volt, hogy amíg jól érezzük magunkat, és senki nem szólt arról, hogy születésnap lesz. De még ma sem, hogy esetleg úgy készültünk volna, mi úgy voltunk vele, hogy maradhatunk akár estig. Összepakoltunk, mondták a többiek, hogy hagyjuk, ne szóljunk semmit, de mondtam, hogy nem egészen úgy van az nálam. Amikor lementünk, megkérdeztem, hogy mi ez, amikor erről nem szóltak nekünk? Azt mondták, hogy 13.30-ig vagyunk bejegyezve. Hát, nem egyeztünk meg határidőben. De csak erősködött, hogy de hát így vagyunk beírva. Mondtam is utána, hogy nagyon elégedetlenek vagyunk, erre a válasz pókerarccal, hogy “jó”… Azt már csak utólag jutott eszembe, hogy erre el kellett volna kérni a panaszkönyvet. Rettenetesen mérges voltam. És ez olyanfajta nálam, amit nem mutatok ki konkrétan, tehát nem állok neki üvöltözni, meg balhézni, de belül rettenetesen robbanok. Nincs értelme fecsérelni erre energiát, mert ha szép szóval ő maga nem látja be, hogy tévedett, akkor ott már felesleges bármit is tenni, meg saját magamtól is megijedek, amikor nekiállok valakivel üvöltözni.

Filozofáltunk is, hogy mi ez az egész. Az odáig tiszta sor nekünk is, hogy egy születésnapi bulira, ha az egész helyiséget kibérlik, az nyilván sokkal több pénz nekik, de hogy annyiba nem vesznek minket, hogy legalább szóljanak, hogy mi lesz. Amikor a buszon voltunk, akkor üzentem bagszinak és ug-nak, hogy ne jöjjenek, mert a buli véget ért. Meg is írtam nekik, hogy mi történt. Ug megkérdezte egyébként, hogy nem-e voltuk túl hangosak, és az zavarta őket. Erre reflexből írtam, hogy nem, de aztán gondolkodtam rajta, hogy a DDR-ezés (lehallatszódhatott a hangos dübögés), akár az, hogy túlzottan oldott hangulatomban (a Mario Kart 64 alatt) megfeledkezek a hangerő gombról, ami a torkomat illeti, és ez zavarhatta őket. De akkor is szokás szólni, hogy túl hangosak vagyunk, legyünk csendesebbek. Úgyhogy akármi is az igazság, nagyon rossz volt így.

Úgyhogy többet nem megyünk a Hyp-R.hu Zone-ba, ugyanakkor ezzel a retro buli is ki van zárva, mert semelyik másik eSport bárban nincs régi TV, legalábbis nem tudok róla. Az InGame-ben próbálkoztunk egyszer retro konzolokkal, de azt mondták, hogy nincs átalakítójuk, amivel régi gépekkel játszhatnánk. Egyetlen lehetőség marad, ha valamelyikünkhöz megyünk, ha retro partit akarunk tartani. Wii U és Nintendo Switch esetében viszont szabad a vásár. Jó eséllyel ez lesz tavasszal is.

Önbizalomtól duzzadó tökutolsó Mario Kart verseny


Nos, a pénteki Mario Kart bajnokság megvolt ezen a héten is. Nagyon jó volt, és most abból a szempontból valós eredmény született, hogy mindenki végig benne volt a játékban, senki nem szállt ki. Így aztán nagyon utolsó lettem most.

mario_kart_8_eredmeny_4

Szépítettem a végén, de az elején örültem az utolsó előtti helyeknek is, és úgy el lettem maradva a végére, hogy már amiatt volt élmény játszani. Még annyira bennem van az emelt szintű ötös angol érettségi eredményének az öröme, hogy egyáltalán nem foglalkoztam a játékkal. Úgy voltam vele, hogy menjetek előttem, elleszek én itt hátul. Aztán egy idő után megráztam magam, és úgy voltam vele, hogy ha már itt vagyok, azért mutassak fel valamit. Igyekeztem komolyabban venni a játékot, de így sem sikerült jobb eredményt elérni. Rájöttem, hogy valószínűleg azért, mert a kocsi rossz alattam. Tanooki Marióval mentem Metal kocsi, Slim kerék és MKTVFOIL ernyővel, de egyszerűen kezelhetetlen volt a kocsi. A sokadik kudarc után úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, kilépek, és karaktert meg kocsit váltok. A lehető legkönnyebbeket választottam ki: Toad karakter, Pipe Frame kocsi, Roller kerék, és a repülő ernyő. Na ezt már jobban tudtam kezelni, de itt is idő kellett, mire belerázódtam a dologba, de aztán ritkultak az utolsó helyek, egyre gyakrabban értem el jobb helyezést. Aztán már a középmezőnyben is megmutatkoztam. A legjobb most egy harmadik hely volt néhány másodperc erejéig, amúgy most összességében nem nagyon látogattam az élbolyt.

Megvannak az oda való emberek. Valamennyire tudok fejlődni, de tartok attól, hogy a határtól már nem vagyok annyira messze. Mondták többen is, hogy szinte vérre menő harc megy az 1. helyért, tárgyakat kegyetlenül használva egymás ellen. Erre többen is utaltak, egyszer például amikor valaki kitette büszkeségének tárgyát, megvan mindenhol a három csillag a Mario Kart 8 bajnokságában. Aztán írta neki ug, hogy akkor jöhet Mario Kart 8 online bajnokságára, ott megemberesedik. Aztán amikor múlt héten írtam a FB oldalra, hogy bosszantott, hogy Tidus csak úgy oldalról nekilökött a banánhéjnak, amikor sok vizet nem zavartam neki. Móki válaszolt erre valami olyasmit, hogy aki az első helyért harcol, annak nem számít semmi. Nem pont így írta, de a lényeg benne van. Akkor elgondolkodtam azon, hogy velem is előfordult már az, amikor például első voltam, aztán kiütnek, hátrább kerülök, annyira elkapott a flow, hogy nem törődve senkivel keményen átgázoltam mindenkin.

Ugyanakkor meg ott a másik oldal. Lesz július 29-én Nyíregyházán egy Mario Kart 8 Deluxe veresny, ennek szabályzatában többek között tiltva van az úgynevezett “bullying”. Tehát a szándékos hátráltatása másik versenyének. Rákérdeztem erre, hogy értik, és mint kiderült, ebbe bizony benne van az, hogy csillaggal nem lehet a másiknak nekimenni szándékosan, vagy akár nekilökni valakit egy tárgynak, és hasonlók. Ez a másik oldala a dolognak, hogy ugyan elfogadtam magamban azt, hogy kegyetlen csaták mennek az első helyért, ugyanakkor meg lélekben közelebb vagyok a nyugisabb, másokat nem hátráltató verseny mellett. Persze kérdés, hogy mi számít ide. Mert ha kapok piros teknőspáncélt, azt nyilván rádobom az előttem levőre, meg ilyenek, de alapvetően én sem szoktam szándékosan nekimenni csillaggal senkinek. Ugyanakkor azt el tudom képzelni, hogy ha majd jobb és jobb leszek, akkor tényleg el fog kapni annyira a hév, hogy keresztülgázoljak mindenkin a győzelemért, hiszen ez is a Mario Kart része, és ahogy korábban írtam, a tárgyak is olyanok, hogy meg kell tanulni használni őket. Ettől több a Mario Kart a többi versenyjátékhoz képest. Csak abból maradt meg rossz emlék, hogy volt 1-2 régi találkozó, ahol volt olyan Mario Kart verseny, ahol olyan egyén is játszott, aki abban látta szórakozását, hogy szívathatja a másikat. Itt utáltam meg ezt a direkt hátráltatását a másiknak. De most már azért nem rágódok miatta, főleg, hogy régen én is csináltam ilyet. Mario Kart 64-en úgy meg lehet szívatni egyes pályákon az ellenfél játékosokat, hogy nincs az a profi tudás, hogy onnan behozza a lemaradását. Csak az új játékokban ettől elszoktam. De majd meglátjuk, hogy ahogy fejlődök, hogy fog változni a mentalitásom, tényleg nem zárkózom el tőle.

Retro videojáték kiállítás


Bagszi hívta fel a figyelmemet, hogy lesz retro játék kiállítás a Csokonai Művelődési Központban, ahol rengeteg sok régi konzolt és játékot meg lehet tekinteni és kipróbálni. Annak kapcsán merült fel a dolog, hogy biztosan meglesz már neki a megjelenés napjára a Mario Kart 8 Deluxe, és hogy kipróbálnám nála, ha lenne lehetőség. Mondta, hogy igen, és bár nála nem lehet, de ha szeretném, akkor kipróbálhatom ezen az eseményen, ugyanis lesz egy Switch is. Na akkor elmegyek. Már csak azért is, hogy új élményeket, inspirációkat szerezzek videojátékok tekintetében.

Bár érdekes, hogy ez volt a 9. kiállítás, de én most vagyok először, valahogy eleddig ez kimaradt az életemből. Úgyhogy már csak emiatt is el akartam menni, hogy be tudjam pótolni. A 7.19-es vonattal mentem fel Pestre, szerencsére minden rendben volt. az út alatt az angol érettségire készültem, el se hiszem, hogy már egy hét sincs hátra a majdhogynem sorsfordító napig. Izgulok, és nagyon várom. Leszállás után a kettes metróval kellett menni a Deák Ferenc térig, majd onnan az 1-es metróval a Mexikói úti végállomásig, innen pedig a 25-ös busz vitt el a célállomáshoz. 1.000 forint volt a jegy, és meg kell hagyni, tényleg megérte, mert itt aztán minden volt. A Pongos géptől kezdve a Spectrumos, Commodore-os, Amigás gépen át a Nintendós, PlayStation-ös, Segás sikereken át, a mai VR technológiát is ki lehetett próbálni. Sőt, a színpadra felkerült két Nintendo Switch, a NES Classic Mini. És rengeteg ki volt próbálható közülük. Nagyon sajnálom, hogy nem vittem a fényképezőgépet, pedig lenne mit mutatni. Először a Switch-hez mentem fel, hiszen ott volt bagszi. Oly sok szeretettel üdvözöltem, két héttel ezelőtti nagy segítségét megköszönve, meg hát keveset találkozunk. Meg adódott lehetőség, kipróbálhattam a Mario Kart 8 Deluxe-et. Nekem kifejezetten tetszett, főleg, mert nem szedtem le a DLC-ket a Wii U-s játékban, így nekem több újdonságot tartalmazott. Amúgy a játék fizikájában nem éreztem különbséget, ugyanúgy lehetett irányítani, viszont a Switch többféle játéklehetősége (TV-s, hordozható…) miatt többen is csatlakozhatnak a játékba, mindenképp jó dolog. Most már meg vagyok győzve arról, hogy jó dolog a Switch, és hogy érdemes venni. Csak egy kicsit lejjebb szállított áron. A játékot is élveztem, annak ellenére, hogy tényleg alig van különbség a Wii U-s és a Switch-es változat között.

Miután kiéltem magam, lementem, szétnézni. A nagyterem két oldalán sok gép és játék volt kiállítva, mintha tényleg múzeum lenne, ugyanis el voltam zárva. Nosztalgikus volt látni a Commodore +4-es számítógépet, az volt életemben az első gép, amin játszottam. Még szüleim vették Bécsben (amikortól lehetett járni az osztrák fővárosba vásárolni) a bátyámnak, talán még születésem előtt. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy megkeresem itthon, de az már tényleg sehol nincs meg, reménytelen lenne a keresésére indulni. De rengeteg egyéb számítógép és konzol volt, amit itt láttam először. A kipróbálható gépek közül először a PlayStation 2-höz mentem oda, itt egy Tekken volt játszható. Nem tudom, hogy valami rosszul volt beállítva, vagy én nem tudtam játszani, de nagyon lassú volt a karakterem mozgása, ennek ellenére mindig legyőztem a gépi ellenfelet. Szerintem nem ilyen a normális játék, de nem tudtam, hogy lehetett-e állítani rajta valamit, ezért inkább otthagytam. Odamentem a Nintendo 64-hez Mario Kart 64-ezni egyet. Hiába van meg, soha nem tudom megunni. Mellesleg feltűnt némi logika a gépek elhelyezésében. Mintha generációnként lettek volna elhelyezve, mert egy asztalon voltak a nagyon régi gépek, ugyanígy egy asztalon voltak a NESSega Master System, és a SNESSega MegaDrive gépek, és a többi.

12.30-kor volt a kamarateremben egy vetítés, Vakondok 4: Végigjátszás című kb. 2 órás dokumentumfilm. A magyar videojátékkészítés történelme, sok érdekességgel. De tényleg rengeteg… Nagyon tetszett a film, élmény volt hallgatni az élménybeszámolókat, de annyira töményen jöttek az érdekes és meghökkentő információk, történetek, tények, hogy fél óra múlva leállítottam volna, mert úgy éreztem, hogy ezt fel kell dolgoznom. Ki is esett néhány perc, és ahogy elnézem, nem én vagyok az egyedüli, aki így járt, ugyanis a film közben folyamatosan redukálódott a nézők száma. 10-en kezdtük el nézni, és maradtunk 4-en a végére. De aztán megerőltettem magam, és úgy döntöttem, hogy végignézem, nem foglalkozok az információk “megdöbbentő-mivoltával”. De tényleg rengeteg volt. És tényleg megdöbbentő volt hallgatni a ’80-as években hogy készültek minálunk a videojátékok, miben voltunk mi mások, mint a nagy nyugati fejlesztőcégek, és hogy mivel magyarázták, hogy a magyar játékok ennyire jól sikerültek. A legérdekesebb az volt, amikor Japánban próbálkoztak, és az volt az első kérdésük, hogy Nintendo van? Hát nem lehetett arra fejleszteni, az ismert tény számomra, hogy a Nintendo azzal akarta kivédeni, hogy sok igénytelen játék készüljön a gépére (ezáltal a videojáték-válság áldozata legyen), hogy lezárta a rendszerét, forráskódját (vagy hogy mondják… programozók biztos tudják), ezáltal csak azoknak a cégeknek lehetett fejleszteni játékokat NES-re, akikkel külön szerződést kötöttek. A Nintendo mindig is japán cég volt. De a játékfejlesztésről is nagyon sok érdekességet meséltek. Milyen az, amikor hetekig nem érintkeztek a külvilággal, a dolgozószobájukban aludtak, mondták, hogy konkrétan abból állt egy napjuk, hogy programoztak és aludtak. Ez az egyik olyan dolog, amiről egyébként tudok, hogy nagyjából ilyen egy kemény programozás, és amiatt (is) félek komolyan informatikát tanulni, mert a munka velejárói olykor nagyon durvák.

Miután vége lett a filmnek, visszamentem a Switch-hez játszottam még egy darabig a Mario Kart 8 Deluxe-szel. Aztán lementem, mert láttam, hogy a Nintendo 64-ben Duke Nukem 64 van, és eszembe jutott, hogy ezt játszottam annak idején PC-n, és megnézem, milyen N64-en. Szokatlan az irányítás, hogy a C-gombokkal megyünk előre, de csak az analóg karral lehet fordulni, ugyanakkor a pálya ébresztett némi nosztalgikus érzést. Pályáztam erre a játékra, szeretném beszerezni. Sokáig nem volt lehetőségem játszani vele, mert odajött egy 5 év körüli kisfiú, és úgy voltam vele, hogy ne (általam) lásson lövöldözős játékot, ezért váltottam Mario Kart 64-re. Felajánlottam neki, hogy ha akar, játszhat velem. Beszállt, elmagyaráztam neki az irányítást, de hogy milyen durva lett a játék, az most sem hiszem el. Már az eleje sem indult jól, mert mivel először játszott, ezért a hátsó helyen egyikén végzett. Aztán a harmadik pályán, a Koopa Troopa Beach-en történt az, hogy beszorult egy sarokba. De úgy, hogy nem tudott kijönni. Mivel egyébként is nehezen viselte, hogy a mezőny végén van, nagyon begőzölt. Na innentől tudtam, hogy baj van, csak ezt azzal voltam kényszerült “tetézni”, hogy nem értek a gyerekekhez, ezért nem tudtam, hogy nyugtassam meg. De a végére olyan sírógörcsöt kapott, hogy elkezdett össze-vissza szaladgálni a teremben segítségért kiáltva. Szerencsére az anyja azonnal megtalálta, és megvigasztalta, de rettenetesen meg voltam rémülve, hogy valaki csináljon vele valamit, sajnos nem tudtam kezelni a helyzetet. Aztán már végigvittem neki a pályát, visszaadtam neki a controllert, az utolsó pályát végigvitte, ott már nem volt semmi baja. Azt gondolom, hogy azt hitte, hogy tényleg beszorult, ezért esett pánikba, hogy valaki szabadítsa ki. Ha így van, akkor itt az élő bizonyíték, hogy egy kisgyerek tényleg nem tud különbséget tenni a fantáziavilág és a valóság között. Nagyon megijesztett, akármennyire is megnyugodott, már nevetett a végén, alázattal megköszöntem a játékot…

Visszamentem a színpadra nézni, hogy mi zajlik Nintendo Switch fronton, a Mario Kart 8 Deluxe mindig is foglalt volt, de ezt öröm volt nézni. Kipróbáltam még a kamu Famicomon a Super Mario Bros.-t, eléggé lassú volt… Meg GameCube-on a Donkey Kongát, de az sehogy nem akart jól működni nekem. Nem volt baj a beállítással, de nem értettem az irányítást. Meg vetítették még egyszer a vakondok 4-et, egyszer-egyszer belestem a kamaraterembe, hogy megnézzem, hányan nézik, de csak hárman voltak… Aztán a tombolahúzás után mentem haza. A 19.10-es vonat az utolsó, mely Békéscsabára megy (a késő esti 22.50-eset leszámítva), azt el akartam érni. A hazaút is rendben ment, két könyvet kezdtem el olvasni az utóbbi időkben, ezeket folytattam: Tari Annamária: Ki a fontos? Én vagy én? valamint elkezdtem olvasni az Assassin’s Creed könyvet. Erre már régen felfigyeltem, és szemezek vele egy jó ideje. Úgy voltam vele, hogy amíg csak Nintendo konzolom van, addig más formákban van lehetőségem megismerkedni azokkal a játékokkal, melyek nem jelentek meg Nintendóra, de érdekelnek. Ilyen Assassin’s Creed is, melynek úgy tudom, hogy a Reneszánsz az első kötete. Legalábbis ezzel kezdtem el. A kis affért leszámítva nagyon jó volt a kiállítás, örültem neki, hogy sok régi gépet láthattam, és volt lehetőségem kipróbálni néhányat közülük.

Super Mario Nap


Hazaérve készültem a holnapi napra, és igyekeztem mindent elintézni, hogy az éjjel a lehető legtöbbet aludjak, de csak nem jött álom a szememre éjfélig. Ennek ellenére hagytam, hogy az óra felkeltsen 4-kor, mert nagyon lelkes voltam. Jót sejtek. Gyorsan átnéztem, hogy nem felejtek-e itt valamit. 4.45-kor indultam el, a vonat 5.32-kor indult útjára. A vonatút rendben volt, most is animéket néztem telefonon. Most a Shounen animék voltak fókuszban. Nagyot nevettem magamban, mert szombaton beszéltem Thunder-nek a Shutsugeki! Machine Robo Rescue-ről, mondtam neki, hogy tűzoltós anime, gyerekek szuperhősök, robottal megmentik a világot. Ő meg felvetette, hogy biztosan macskát hoznak le a fáról. Eddig nem volt ilyen, de a vonaton pont macskát mentettek meg. 😀 Bár nem a fáról hozták le, hanem elkeveredett, és hazavitték a tulajdonosának. Valószínűleg sokaknak nem tetszene az anime, de nekem bejön. Szívesen nézek belőle egy-egy részt. Ezt az animét hagytam félbe, amikor megérkezett a vonat Pestre. Most nem szálltam át Szolnokon. A Corvin negyednél van a 10 Minutes bár, itt volt a Mario nap. Én voltam az első, aki megérkezett. Eleinte úgy voltam, hogy amíg várok a többiekre, addig befejezem a Machine Robo Rescue-t, de pont megjött bagszi és SakmaN, úgyhogy nem maradtam sokáig egyedül. El is kezdtünk kipakolni SakmaN kocsijából a cuccokat, de gyorsan meg kellett állnunk, mert a pultos csaj azzal fogadott minket, hogy lefújták a rendezvényt. Mégis ki szabotálná meg a bulit? O_O De telefonált azonnal, utánaérdeklődött, hogy mi a helyzet. Szerencsére gyorsan kiderült, hogy félreértés történt, pakolhattunk be. Valami fantasztikus a helyiség, nagyon tágas, nagyon jól el tudtunk helyezkedni. Ideális akár nagyobb volumenű rendezvényekre is, mint akár a miénk. Minden gördülékenyen ment, az volt a nagyon jó, hogy mindennek találtunk ideális helyet: Elfért a projektor, a vászon, minden gépnek volt hely, a Mario DDR-nek is a jutott hely. Szinte túl szép is volt minden, ilyen rendezvény nem szokott komplikációk nélkül lezajlani. Minimum egy helykeresés, nyomorgás, vagy vita szokott lenni, de most semmi ilyesmi nem volt. Majdnem kész is lettünk 10 órára, mire megjöttek az első emberek

És akkor kezdjük el. Nagyon menő volt a NES Classic Mini apró kis gépezet, amin 30 NES játékot lehet játszani. Nagy volt rá az igény amúgy egész nap, úgy tűnik, tényleg alábecsülte a Nintendo a keresletet a kis konzol iránt. De nem akartam kipróbálni, mert tudtam, hogy másnap megjön, ésotthon akartam a sajátommal játszani először. Megnéztem a StreetPass-okat, összegyűltek szépen. Meg már a kirakós darabkákból is nagyon kevés hiányzik. Aztán bagszival megnéztük a Dancing Stage: Mario Mix-et. Ez a Mario DDR Nintendo GameCube-ra. Jó dolog lenne ez, csak az egyetlen zene, amire lehet DDR-ezni, túl egyszerű volt, úgyhogy untam az egészet. Krisi okozott néhány derűs percet, amikor megjelent, látta, hogy zenére táncolunk, és idéz a Super Mario Bros. 3 rajzfilmből: “Az nem énekes. Hanem Kuksi, a sárkány!”. Már el is rontottam a végét, annyira megnevettetett. Bagszira bíztam, hogy szerezze meg a Story Mode-ban a dalokat. Inkább továbbmentem, és néztem a Mario Kart 8 versenyt, meg játszottam retro játékokkal. Ezután tartott Lernie előadást a Mario játékok történetéről, ami jó lett volna, ha nem kb. 10 percben lett volna ledarálva az egész. Itt jött ki a rendezvény egyik nagy hibája. Sok új embert vártunk, viszont szinte csak veteránok jöttek, így nem tudták mások számára érdekessé tenni az előadást. Mert hát mi újat lehet mondani azoknak, akik Marióval nőttek fel? Rosszul volt meghirdetve az egész rendezvény. Azt gondolom, hogy kellett volna például posztert gyártani, és megkérni a bár tulajonosát, hogy ha lehetőség van rá, tegyék ki valahova. Ha nem az ajtóhoz, akkor valahol belül hirdetni. Lehet a Facebookon keresztül is okosan hirdetni, de nagy hibának tartom csak a közösségi oldalt egyetlen alternatívaként kezelni. Itt az volt a gond, hogy szinte csak a Nintendós csoporton belül volt hirdetve, így nem nagyon jutott el külsős emberekhez. Poszteren kívül nekem sem jut eszembe így hirtelen más lehetőség, hogy hirdessünk, de biztos, hogy vannak további lehetőségek.

Volt még egy GameCube, azon Mario Kart: Double Dash!! ment. Krisi hívta fel a figyelmemet arra, hogy csoda, hogy működik a Mario Kart, ugyanis rettenetesen karcos volt a lemez. Nem is figyeltem, de tényleg. O_O Keményen megkapta a magáét azalatt a 11 év alatt, amióta az enyém. Volt még egy Wii, Egy SNES, egy Nintendo 64, és még egy Wii U, ami nem a projektorhoz volt kötve. Valamint SakmaN hozott még egy Sega MegaDrive-ot, mert van neki egy orosz MD kazettája, amin 15 játék van egyben, többek között valami hamis Super Mario. Azt mondja, leesik az állunk, ha meglátjuk a játékot, mert egész jól néz ki. Hát a helyén maradt az enyém, mert azért eléggé csúnya lett. Super Mario All-Stars alapú, és feltételezésünk szerint valamelyik másik Sega játékot programozták át. Az eredeti Super Mario All-Stars… na attól leesik az állam, hogy 23 év után is ennyire szép. Amúgy volt még kiállítva négy New Nintendo 3DS, bennük Super Mario 3D LandMario Kart 7Super Mario Maker for Nintendo 3DS és Mario Party: Star Rush. Ezek körül is szépen voltak emberek, viszont ami meglep, hogy a Wii Super Mario Galaxy 2-je szinte végig üresjáratban volt. Szegény Mariót, szinte sajnáltam, hogy ott aludt a pály közepén. ^^’ A Nintendo 64-en legtöbbször a Mario Kart 64 és a Mario Party volt. Többen kérdezték a Super Mario 64-et, azzal nem tudtunk szolgálni sajnos. Super Nintendón pedig Super Mario WorldSuper Mario All-Stars és Super Mario World 2: Yoshi’s Island ment. Ezek viszont népszerűek voltak. Amiket én hiányoltam azok a retro kézikonzolok. Lett volna hely egy Game Boy-nak egy Game Boy Color-nak, de még egy Game Boy Advance csomagnak is. Kellett volna hirdetni a régi hozdozható Mariókat is. A projektoron kivetített Wii U-n legtöbbször Mario Kart 8 ment, de amikor a laptop volt rákapcsolva, akkor Mario reklámok is videók mentek. A másik Wii U-n, ami nem volt kivetítve, azon Pokkén Tournament és Super Smash Bros. for Wii U volt. Itt is volt sor.

Csak akkor kellett Wii U-t cserélni, amikor Pokkén Tournament verseny volt, mert a másik gépen volt a megfelelő memória. Ez is érdekes volt, de akármennyire is szeretem a Pokémont ez most nem mozgatott meg. Inkább a fényképezőgépemmel jártam körbe a terepet. Büszkeséggel töltött el, hogy én voltam a fényképész. Ug szokott fényképezni rendezvényeken, de nem jó a fényképezőgépe, mobiltelefonnal meg azért csak nem lehet annyira jó minőségű képet csinálni. A fényképezőgépemmel lett felvéve Lernie előadása is. Szóval lement a Pokkén Tournament, aztán Krisi Super Mariós kvízversenye jött. Egész jó kérdéseket talált ki, volt egy-két nehéz, ami még engem is megfogott. A kvíz után segítettem én is javítani. 30 kérdés volt, senkinek nem sikerült a maximális pontszám, de igazi “holtverseny-áradat” (kreálom a magyar szavakat, bízzátok csak ide) volt. Három első helyezett volt 27 ponttal, a két második helyezett 26 pontot ért el, és volt két 25 pontos harmadik helyezett, úgyhogy megadták a módját. Bárcsak játszhattam volna. Nem lenne probléma a holtversennyel… Csak hát nemcsak azért nem nevezhettem, mert szervező vagyok, hanem mert előre láttam a kérdéseket, mert Krisi elküldte a Facebook szervezői csoportba, és ott átnéztük mindnyájan. Igazából egy kicsit pöröltem magamban, amiért leszavazták a zenekvízes ötletemet. Hiányzik nekem személy szerint. És lehetett is volna, mert pont az a réteg volt jelen, aki erre vevő lett volna, csak ezt nem tudtuk előre. Főleg azért, mert azt érzem, hogy fejlődött a beszélőkém, le tudnék vezetni egy zenekvízt, akár ötletesen is! Még az Adarna Karaoke alapján gondoltam ki, amikor még Tukeinon és Daki vezették a zenekvízt, és sokszor körmönfontan segítettek. Adnak is segítséget, meg nem is. Elgondolkodtam néhány játékon, és azt éreztem, hogy ilyet tudnék én is segíteni. De Tukitól a legviccesebbek az olyan jellegű “segítségek” voltak, mint például “Ezt az animét tegnap este fejeztem be, kifejezetten tetszett”. Meg kell hagyni, óriási segítség volt. Akár egy-két ilyet is el lehet nyomatni poénból.

Ezután még két verseny volt, az egyik egy Super Maro Maker kihívás, az első világ négy pályáját kellett végigmenni, ki éri el a legmagasabb pontszámot? De annyian akartak jelentkezni, hogy le kellett rövidíteni egy pályára. De eredetileg én játszottam a négy pályán, és ug kommentálta az eseményeket, hogy lássák nagyjából az újak is, hogy kell játszani. Aztán jöttek a többiek, de már csak egy pályán. Pedig az utolsó, a három körös verseny nagyon ötletes volt. Ug kitalált egy olyan pályát, ahol az egyik óriás hallal versenyzünk víz alatt, ebből csinált egy három körös “versenyt”. Azon nevettem magamban, amikor elértem a második kört, akkor ott volt egy kis elkerített rész, ahova nem mentem be. Itt mondta ug, hogy “aki olyan ügyes, és eljut ide, az megpihenhet a boxutcában” (nagy Forma 1 rajongó). Ebben a kis részben elrejtett egy gombát, de úgy, hogy egy ilyen zuhanó téglát tett rá. Ez olyan, hogy kicsit megrázkódik, majd leesik, utána kapjuk meg a gombát. És nagyjából annyi ideig rázkódik, míg a Forma 1-ben egy kerékcsere tart, úgyhogy hihetetlen ötletes volt. Szóval eleinte nem mentem oda, csak amikor ug említette, hogy ez egy “boxutca”. Ja, hogy oda érdemes menni. Visszafordultam, és megszereztem a gombát. És még ezzel a kis bakival is a nagy Chip-Chip előtt értem be. De csak a második pálya maradt, itt kellett a lehető legtöbb pontot összegyűjteni. Itt egy kicsit hátrányban vannak azok, akik elsők között csinálták, mert a későbbiek elleshettek taktikákat. Aztán végül egy Super Mario Run verseny volt. Ami hasonlóképpen egy pályás kihívás volt, de itt érméket kellett gyűjteni. A Super Mario Run egy iPhone-on, iPad-en elérhető mobilos játék. Egyelőre csak iOS-en van jelen, várjuk az Androidos változatot is. Amúgy egy egészen jó játék, csak az a zavaró, hogy mindig kell az internet, hogy játszhassuk a játékot. Kellett is a verseny, mert amúgy nagyon kevesen próbálták ki a játékot. Itt az nyert, aki a legtöbb érmét gyűjtötte össze. Ekkor már annyira beszélhetnékem volt a mikrofonba, hogy odamentem bagszihoz, és állandóan akartam mondani, amikor lehetőség lett volna rá. Ugyanakkor azért volt olyan érzésem, mint abban a bizonyos L’art Pour L’art Társulat jelenetben, amikor azokat a műsorvezető-jelölteket mutatták be, akik nem jutottak tovább. Galla Miklós a félős bemondót játszotta el, aki mindentől megijedt maga körül. Nekem is volt olyan érzésem, hogy JAJ, MIKROFON! De azért egy-két félmondatra tellett.

És ezzel szinte véget is ért a nap. Be kellett fejezni, mert csak 17 óráig kaptuk a helyet. Hihetetlen jó nap volt, nagyon rég éreztem magam ennyire jól egy ilyen rendezvényen. Mondták is nekem többen, hogy nagyon jó volt, és jól érezték magukat. Én mondom nektek, szervezőként, segítőként ezek a visszajelzések a legnagyobb fizetségek. Voltak azért néhányan újak is, tőlük is jöttek visszajelzések. Kívánom, hogy mindenki élje át életében azt az örömöt, amit akkor éreztem. De egyszer minden mókának vége szakad, és pakolni kellett. Mindent úgy kellett hagyni, ahogy megkaptuk. Igaz, hogy régóta ismerjük egymást, de az is kiderült most, hogy csapatban is milyen jól tudunk együtt dolgozni. Mindenki talált magának munkát, senkit nem kellett noszogatni, hogy ugyan csinálja már. Így gyorsan kész lettünk, aztán indult is mindenki ki-ki a maga útjára. Lernie-vel mentem metróval, mondtam neki, hogysmint vannak a Nyugati Pályaudvaron a dolgok. Mivel jegyem volt, ezért nem tudtam megtenni azt, hogy kiszállok, és elvezetem, pedig idő lett volna rá.

Könnyes búcsú után a Keleti pályaudvar felé vettem az irányt. 19.10-kor indult a vonat, vagyis az utolsóval jöttem el, ami nem késő esti. Most is animéztem a vonaton. Elkezdtem a Tokyo Ghoul-t nézni, kíváncsi voltam, mire ez a nagy hype az anime körül. Hár, ritka egy undorító alkotás. Ilyen zombik, vámpírok, isszák a vért, eszik az emberi húst. Így is nagyon fáradt voltam, nem volt igényem még ilyen faszságokra is. Inkább a Mariós napról beszéljünk, mert annyira jól sikerült, hogy nagyon jó lenne egy folytatás. A visszajelzések alapján is, csak jobban kell hirdetni, és akkor annyi Nintendós lesz, hogy Magyarország európai nagyhatalom lesz.

Az általam készített képek itt megtekinthetők.

Az Európa-bajnokság jegyében


Jobban előtérbe kerültek a focis játékok. Hihetetlen, hogy olyan lelkesedéssel nézem az EB-t, mintha életem része lenne a foci. Valószínűleg az óriási médiavisszhangnak köszönhetően is. Ekkor engedek ennek. Örültem a szombati hármas összejövetelnek nálunk. Itt volt LernenBoy és Thunder. Thunder itt lakik a szomszéd városban, Gyulán. Nemrégiben ott találkoztunk, és igencsak nosztalgikus élmény volt ott lenni, mert oda jártam gimnáziumba. 9 éve voltam utoljára a fürdővárosban, azalatt nagyon szépen megújult a Kossuth Tér, és a világóra is csak érettségim után készült el. Viszont azt csalódottan láttam, hogy a vasútállomás pontosan ugyanúgy néz ki, mint 20 éve. Na igen, Gyula már kiesik a Budapest-Lőkösháza vasútvonalból, ezért felújításnak jele nincs a városban. Így meglehetősen kontrasztos, hogy olyan falvak állomásait is felújították, mint Murony vagy Csárdaszállás, csak azért, mert a vasútvonal részei, de amúgy sok embert nem láttam még Mezőberénynél sem, amikor megállt ott a vonat.

De most Békéscsabán volt a találkozó. Thunder könnyen átjött, Lernie-nek sem volt gond Szegedről átutazni. 12.15-kor találkoztunk a buszpályaudvaron, aztán nálam több játékkal is játszottunk.

  • Mario Kart 64: Dehogy vagyok én csaló, egyszerűen csak menő vagyok, ezért nyertem meg VS-ben 16 versenyből 10-et. Sorrendben mentünk a pályákon végig. Bírtam, ahogy Thunder mondta, hogy milyen nehéz ez a pálya, na mondom neki, várd csak meg a következőt, azt még jobban fogod imádni. Nagyon jót szórakoztunk. Rájöttek, hogy miért vagyok mindig Toaddal. Hiába gyenge karakter (nehéz karakter pl. Wario könnyen ki tudja lökni a pályáról), mivel könnyű, egyenesben meglehetősen gyors. Nem utolsó sorban Toad menő. Lernie Bowserrel 4 pályán nyert, míg Tunder Marióval 2-t. Gyakoroljatok csak szépen, menni fog az.
  • Super Mario World: Ez próba volt Super Nintendón, ugyanis megkértem Lernie-t, hogy takarítsa meg a NES és SNES controllereimet, mert néhány gomb már nehezen érzékelt. Bizony koszosak is voltak már belül, és ablaktisztítós tisztítással rendbejöttek, a próba sikerült. Ezzel a játékkal játszottunk egy kicsit, de hamar abbahagytuk, mert ketten játszani úgy platformert, hogy hárman vagyunk, nem az igazi. Az egyik NES controller is problémás, de azt nem tudta megcsinálni. Tisztítás után sem működött megfelelően.
  • International Superstar Soccer: Ezzel csak egyedül játszottam, amíg Lernie takarította a második controlleremet. Kíváncsi voltam a játékra, de Thunder-ék is nézték, hogy milyen igényes focis játék. Részletesen kidolgozott, hangulatos, ahogy bekiabálja, a kommentár hogy GOOOOOOOOOOOOAL! és a szurkolók ovációja is emeli a hangulatot. De nem akartam sokáig egyedül játszani ezzel, inkább azon voltam, hogy többen szórakozzunk együtt.
  • Super Tennis: Ezzel Lernie-vel játszottunk kettesben, de valami hihetetlen jó játék volt. Mondta, hogy ő maga is játszott ezzel egy időben, látszott is, mert nagyon jó és hosszú labdameneteket játszottuk. Csak az volt a gond, hogy amikor Lernie mondta nagy lelkesen, hogy milyen jó a játék, annyira zavarba jöttem attól, hogy csak tudjam tartani a színvonalat, hogy aztán az ezen való izgalmam döntötte el az ő javára a meccset, 6-1-re vesztettem el a menetet.

Beszéltük aztán, hogy érdemes lenne sportjátékból is lehetne live stream-et, ugyanis Lernie csinál stream-eket. Mondta, hogy egyszer átmehetnénk hozzá, játszhatnánk nála is, és abból is készülhetne live stream. Először megilletődtem, mert élőben azért más embereknek beszélni. Azt gondolom, hogy jobban kell vigyázni, mert elég egy rossz beszólás, és megjegyez magának az internet egy életre. Ettől tartok, amúgy érzek magamban késztetést arra, hogy részt vegyek egy ilyenen annak ellenére, hogy nem vagyok híve a dolognak. Lernie-t mindenképp támogatnám a dologban, mert belenéztem több online stream-be, és azok közül, akiket eddig láttam, LernenBoy volt az, aki legközelebb állt ahhoz a stílushoz, amit szimpatikusnak tartok. Sokan nagyon menőző beszólással akarnak kitűnni, és népszerűek lenni, miközben meg pont ezzel buknak el nálam, mert látom rajtuk, hogy nem ez a valódi személyiségük. Mondjuk láttam azt a srácot is, aki mutymutynak nevezte idegességében Blooper-t. Tanuljátok meg egy életre: Blooper magyar neve: Hólyag! Ez volt benne a Játék az erővel könyvsorozatban, sőt talán a Mario 3 rajzfilmben is elnevezték így, de ebben már nem vagyok biztos. Szóval segíteni szívesen segítek Lernie-nek, de magamtól soha nem csinálnék ilyet, mert nincs olyan személyiségem, amivel jó lehetnék önálló live stream-re. A másik meg megírtam LernenBoy-nak E-mailben, hogy személy szerint mit tartok hibának, mit csinálnék másképp. De az a válasz jött tőle, ez a Live Stream egyik íratlan szabálya, hogy legalább ennyire hosszú legyen egy-egy adás. Az egyikbe, amelyikbe bekapcsolódtam élőben, túl sokáig tartott, ezért csak egy ideig néztem, aztán, amikor befejezte, láttam utólag, hogy 4 órás az az adás, na mondom magamban, ez nagyon hosszú. Mondta, hogy vannak olyan stream-ek, amik akár 24 órán át megy folyamatosan. Nem hittem a fülemnek, ahhoz már Hikikomorinak kell lenni, hogy valaki egy teljes napot végigstreameljen. Rájöttem, hogy van ebben igazság, ugyanis az utóbbi időkben a Nintendo 3DS találkozók a BarCraft-ban vannak, ahol TV-ken mennek a stream-ek, és volt olyan is, amelyik folyamatosan ment, délelőttől egészen kora estig, amíg ott voltam. Én meg ezt az egészet úgy képzeltem el, mint annak idején 1994 táján, amikor volt az 576 KByte műsor és a SzEGAsztok, abban Martin bemutatta az adott játékot, ennek egy hosszabbított változatát, de nem hosszú órákon át. Eddig sem volt motivációm afelől, hogy magamtól csináljak ilyet, ezután még annyira sem lesz.

  • Super Soccer: A teljesség kedvéért azért elővettük a Super Nintendós nyitó focis címet is. Ezzel is Lernie-vel játszottunk. Ezen is már látszott, hogy egy fejlettebb konzolra jelent meg, a NES-es focik szőrnyűek (erről majd később), de azért ennek is vannak hibái. Az egyik a sajátságos kamerakezelés, ugyanis egy átlag focis játéknál a pálya hosszabbik oldaláról látjuk a játékot, hogy mindkét játákos “egyenlő esélyekkel” játsszon, a Super Soccer-nél meg az egyik csapat térfelénél van a kamera, így eléggé szokatlan a játék, ráadásul kényelmetlen annak a játék, akinek térfelén a van a kamera, mert nem látja a többi játékost, aki a kapuhoz közelebb van. Meg az egész játék is eléggé kaotikus, nehéz átlátni, hogy ki kicsoda. De legalább nem voltam annyira esélytelen, ugyanis csak 3-0-ra vesztettem el a játékot, nem 22-0-ra, ahogy a gép ellen szoktam. Elvoltunk vele, de a hibái rontották a játékélményt.
  • F-Zero X: De abban mind a hárman megegyeztünk, hogy a retro játékok többjátékos bulijai sokkal hangulatosabb, mint az újaké. Hasonló reményekkel ajánlottam figyelmükbe az F-Zero X-et, amit Wii-n játszottunk. De annyira nem jött be az ötlet, láttam rajtuk, Thunder többször szándékosan összetörte a kocsiját.
  • Super Mario Maker: Elhozta Lernie ezt a játékot, mutatott néhány érdekes pályát. Szerintem nem idegesíteném fel magam úgy egy-egy pályán, mint ahogy Live Stream-eken látok néha egyeseket, és ha egy pálya tényleg hülyeség, egyszerűen kilépnék belőle. Amikor megírtam LernenBoy-nak a személyes gondolataimat a Live Stream-ről, írtam neki arról is, hogy milyennek gondolok egy jó pályát, mert szerintem néhány eszement pályával túl sokszor próbálkozott. Majd egy következő postban értekezek erről is.
  • Nintendo World Cup: Ez egy NES-re megjelent focis játék, amit Lernie hozott el Four Score-ral együtt, így hárman tudtunk játszani vele. Mondom, hogy nálunk is kitört az EB-láz, előkerült néhány focis játék. Én kértem meg, hogy hozza el, mert fogok majd írni tesztet az International Superstar Soccer-ről és mielőtt “forradalmasítanám” a játékot (ezt gondolom az első igazán jó focis játéknak), kíváncsi voltam erre a NES játékra is. Bár ne lettem volna… Hihetetlen debil az egész, egyáltalán nem lehet komolyan venni, ugyanis nincs bíró, és akit elgáncsolnak, az a földön marad addig, amíg az egyik csapat nem lő gólt. Egyáltalán nem élveztem a játékot, utólag gondolkodtam el azon, hogy a Nintendo paródia-játéka, amivel kigúnyolja az addigi sikertelen focis próbálkozásokat. Mintha belátták volna, hogy a NES tökéletesen alkalmatlan focis játékok kivitelezésére, nem is nagyon erőltették meg magukat. A karakterdizájn pocsék, a fizika eléggé fejletlen, ráadásul az idő még lassabban számol vissza, ezért nagyon hosszúnak tűnik egy játék. Aztán rájöttünk, hogy ha végzett a gép a visszaszámlálással nincs folytatás (nincs második félidő), ezért valószínűleg fele akkora sebességgel számol vissza, így a 10 perces beállított játékidő előre lesz 2×10 perces. Az biztos, hogy paródia ide, vagy oda, nem jött be a játék.
  • Super Mario 3D World: Reméltem, hogy tetszeni fog ez a játék, de eléggé nehéz volt látni, hogy épp hol vagyok. Nincs meg nekem, Lernie hozta el. Kifejezetten jó játék amúgy, de azt gondolom, hogy nem alkalmas többjátékos mókára a fentebb megírt okok miatt. Azt láttam, hogy a 3D-ben elvesznek a karakterek, mert ha távol kerülnek egymástól, akkor távolabbról látjuk a pályát. De egyedül nagyon jó lehet végigjátszani. Sok az egyedi pálya, új ötlet, de amúgy maximum ketten. Másféle megoldást kellett volna kitalálni.

Vége is lett a napnak, örültem, hogy jelen voltak, nagyon jó dolog élőben játszani, ezt az online játék nem pótolja. A következő találkozót Szegedre tervezzük, lehet, hogy arról majd videó is fog készülni.

Manapság nézett animék és játszott játékok


Újra játszok videojátékokkal és keresek aktívan munkát, tehát minden krízis helyzetből ki lehet jönni. Erősödik bennem a jövőkép, ez is bíztató jel. Egy órája játszottam végig Wii U-n is a Super Mario 64-et. Megvan mind a 120 csillag és Bowser is le van győzve. Nem számoltam, de szerintem ötödjére vittem végig 100%-ra a játékot. Vannak benne olyan küldetések, melyek a mai napig eléggé esetlegesek, hogy sikerülnek-e vagy sem, nem mindegyikre tudnék biztos tippet adni. Ezek nagyrészt a szerencsén múlnak, de nekem azt is nehéz belőni, hogy Bowsert mikor kell elengedni, hogy biztos a bombának repüljön. Mert ugye az van, hogy elkapom, forgatom, forgatom, de nem tudok jól ráérezni, hogy mikor kell elengedni, hogy bombát érjen. Mindig már csak akkor látom, hogy jól van, amikor elengedtem és látom, hogy merre száll. Aztán egyszer csak sikerült három bombának is nekivinni, így feladta a küzdelmet. És vége a játéknak. Továbbra is azt gondolom, hogy a Super Mario 64-nek van a legszebb ending zenéje, eddig minden alkalommal elérzékenyültem rajta egy kicsit. Aztán most csütörtöktől letölthető lesz a Mario Kart 64, úgyhogy nem fogok unatkozni játékok tekintetében.

Végignéztem a Rakudai Kishi no Cavalry-t, így most elkezdtem néhány animét. Többet is meg akartam nézni, de megálljt parancsoltam magamnak, mert azért csak jó mást is csinálni. A Rakudai Kishi amúgy egészen jó anime, átlagon felülinek mondanám a kategóriájában. Tetszik, hogy nem a srác szerencsétlenségére hegyezték ki a sztorit, meg hogy maga sem volt ilyen, hanem látszik, hogy mindent megtesz, hogy a lehető legjobb legyen. És amiket még írtam korábban. És hogy miket nézek manapság?

Groove Adventure Rave: Ez is shounen, viszont nem úgy néz ki, hogy ki fog emelkedni az átlagból. Na ez is olyan anime, amit az opening és az ending előadója miatt kezdtem el nézni, aki nem más, mint Yonekura Chihiro. A Butterfly Kiss (opening) az egyik legnépszerűbb dala, nekem is nagyon tetszik, kiemelkedik az énekesnő többi dalai közül. Az ending dal, a Kohaku no Yurikago meglehetősen sajátos hangulatú. Mélabús, kicsit sötét, de hallgatható. Nemrég meg is csináltam belőlük (az openingből és az endingből egyaránt) a kfn-t, meglepett, hogy sikerült sok képet találni az animéből. Azt gondoltam, hogy nem annyira ismert, legalábbis itthon nem hallottam róla. Ez is olyan történet, hogy folyamatosan adagolja a háttérsztorikat. A 15. résznél tartok, és egyre jobbá és érdekesebbé válik. Egy srácról szól, aki egy hóember-szerű élőlényt keres, aki elkeveredett a kaszinóban. A kisállatka neve Plue, és ha engem kérdeztek, elképesztően aranyos. Itt találkozik egy Elie nevű lánnyal, aki épp kedvenc időtöltésének hódolt. A kissé viszontagságos “bemutatkozás” után úgy döntenek, hogy mégis együtt folytatják útjukat. A lány amnéziás, Haru megígéri, hogy segít neki visszaszerezni az emlékeit, cserébe ő segít a srácnak az útján. Lassan indul be a történet, és nem is vonja magamra azonnal a figyelmemet, de aztán ahogy egyre érdekesebbé válik, úgy ragad magával a hangulat. El is gondolkodtam azon, hogy mivel a Fairy Tail-t is ugyanez a stúdió csinálta, az is lehet ennyire hangulatos. És akkor megéri végignézni.

Prince of Tennis-ről már írtam korábban, továbbra is nagyon bejön.

Az F-Zero: Falcon Densetsu animét már láttam korábban, de megálltam a 33. rész körül. Most úgy döntöttem, hogy újra megnézem, ezúttal végig. Egyrészt, mert az openinget HIRO-X énekli, akárcsak a Prince of Tennis openingjét, másrészt meg nagyon szeretem a játéksorozatot. Mivel sportanime (vagyis hát játékadaptáció), olyan nagy történetre nem kell számítani. Csak annyi maradt meg bennem, hogy megy a verseny, és minden egyes részhez tartozik külön történet, mely általában egy adott szereplő háttértörténete. Jó látni, hogy szerepel mind a harminc játékokban is játszható karakter. Vannak további szereplők is, ők csak az F-Zero: GP Legend nevű Game Boy Advance játékban voltak játszható karakterek. Az anime is lényegében ennek a játéknak a történetét dolgozza fel. A GP Legend ugyanis a két F-Zero játék közül az egyik, melynek saját története van. A másik a GameCube-os F-Zero GX. Nekem bejött az anime, de hallottam olyan videojátékosok véleményét is, akinek nem tetszett.</p>

Személyes videojáték történelem


Néhány napja jutott eszembe, hogy már 9-10 éve nyilvánulok meg videojátékos közegben az interneten, de arról soha nem írtam komplexen, hogy lettem videojátékos, hogy szerettem meg a Nintendót. Pedig lenne mit mesélnem, és azt gondolom, hogy sokan megértenék, hogy miért úgy játszok, ahogy. Meg hogy egyáltalán hogy indult el az egész. Lesz szó a közösségről is, úgyhogy több napi hideg élelmet elővenni, nagyon hosszú írás következik.

A ’80-as évek második felében indult el a történet, amikor már lehetett járni Bécsbe vásárolni, ezt a szüleim is kihasználták, és vettek egy Commodore+4-es számítógépet. Ez volt a legelső olyan szerkezet, melynek köszönhetően TV-n játszottam. Sokáig csak bátyámat figyeltem, majd olyan 1991-től, 5 évesen kezdtem el magamtól is játszani. Két nagy kedvencem volt, ezek körül az egyik magyar játék, Menekülés volt a neve. Még a név is rémlik Szőlősy György játéka 1986-ból. A játékban egy egeret irányítunk egy labirintusban, az a lényege, hogy a macskákat kikerülve megtaláljuk és megegyük az összes sajtot. Vannak különleges, villogó sajtok is, ez majdnem olyan, mint a Mario játékokban a csillag. Extra gyorsak leszünk tőle, a macskák megállnak, és áthajthatunk rajtuk, ők pedig eltűnnek. Ezt úgy dekódoltam magamban annak idején, hogy az egér eszi meg a macskákat. Persze aztán visszatérnek, ha elmúlik a “varázssajt” hatása. Ha megettük az összes sajtot, akkor meg kell találni az egérlyukat, azzal megyünk tovább a következő szintre, ahol eggyel több macska van. Egy macskáról indulunk, és 20 a maximális. Érdekesség (most már azt mondom, hogy a programozás miatt lehetett), hogy egy macskánál nagyon gyorsan ment a játék, aztán 20-nál már nagyon lassan. Gondolom, nehezen bírta el a játék, de hogy mire képes a gyermeki fantázia, annak idején azt gondoltam,  hogy 1 macskánál egy fiatal kisegeret irányítunk, 20-nál meg már egy öreg, lassú egeret. Ha “összetalálkozunk” a macskával, megeszi az egeret (konkrétan mozog a szája), és elvesztünk egy életet.
A másik nagy kedvenc angol nyelvű játék, Moon Buggy a neve. Ez egy nagyon érdekes harcos játék, soha nem felejtem el, hogy a tankot, akit irányítunk, kakasnak néztem, akinek kerekek vannak a lába helyén. Erről már tudok YouTube videót is mutatni.

Nagyon szerettem ezt a játékot, és ha belenéztek a videóba, láthatjátok, hogy ez a játék (is) nagyban segített abban, hogy megtanuljam az ABC-t. Az égből is támadnak ránk, mely természetesen végzetes, ha eltalál, emellett át kell ugrani a szakadékokat, később az aknákat, és lelőni az utunkba álló dolgokat, amikből még sem tudom kinézni, hogy micsodák. Az a lényeg, hogy nagy játékélmény volt, és nagyon örültem, amikor végig tudtam játszani.
Több érdekesség is fűződik a Commodore géphez. Magamtól tudtam, hogy mit kell beírni, hogy tudjak játszani. Ezért is vagyok úgy, hogy nem kell feltétlen elítélően beszélni arról, hogy a mai kisgyerekek hogy tudják kezelni az okostelefonokat, táblagépeket, hiszen amikor én kicsi voltam, számomra is evidens volt a TV, vagy jelen esetben egy korabeli számítógép kezelése. Az, hogy micsoda veszélyeket rejtenek a mai cuccok, az más téma. Ami nagyon érdekes volt, hogy volt olyan alkalom nem is egyszer, amikor nem azért kapcsoltam be a Commodore gépet, hogy játsszak, hanem hogy írjak rajta. Majd később erről fogok írni részletesen, de a lényeg az, hogy kisgyerekként csodaszámba vettek, hogy úgy mentem iskolába, hogy tudtam írni, olvasni és számolni. Írást persze úgy, hogy utánoztam a betűket, de tudtam, hogy mit írok. És a lényeg az, hogy volt olyan, hogy abban leltem a szórakozásomat a TV képernyőjét teleírtam szavakkal, sőt értelmes mondatokkal is.
Aztán volt még Atari gépünk is, az ezen játszható játékok nem maradtak meg bennem annyira, nem tudok kifejezetten kedvencről beszámolni, csak jókat játszottam rajta.

De aztán jött a nagy áttörés, az első igazán nagy hatás a videojátékos életemben, ez pedig Dévényi Tibor: Elektor Kalandor című műsora. Itt találkoztam életemben először azzal a piros sapkás, kövér emberkével, akit irányítanak, ellenségek fejére ugrik, gombától nagyra nő. Igen, ő volt Mario. Ami miatt nagy hatással volt rám, hogy sokkal több életet éreztem ebben a játékban, mint azokkal, amikkel eddig valaha is játszottam. Meg úgy az egész hangulata nagyon bejött. Innestől nem volt megállás, szinte teljesen áttértem a Nintendo világába. Viszont NES-em sokáig nem volt, csak úgy jutottam hozzá, hogy kikölcsönöztük a közeli videotékából. Videokazetták mellett játékokat és gépeket is lehetett kölcsönözni. Azon próbálgattam a szárnyaimat. Arra is emlékszem, hogy Super Mario Bros. 3 dobozos volt a gép, így legtöbbször azzal játszhattam. Leginkább az ehhez kötődő emlékek miatt szeretem ma is nagyon a SMB3-at, de persze ez nem lenne elég, ha maga a játék nem lenne ennyire jó.

A műsor ilyen volt:

NES-hez valójában csak jóval később jutottam hozzá, az első konzolom a Super Nintendo volt 1993-ban karácsonyra. Ennek is nagy emléke van, ugyanis 1993. december 19-én volt az utolsó Elektor Kalandor adás, akkor hirdették ki a nyerteseket, akik mehettek Miami-ba a… Disneyland jut az eszembe, de nem vagyok biztos abban, hogy az Amerikában ott van. Lehet, hogy “csak” egy utazás volt oda (és persze vissza is), bár tegyük hozzá, hogy az is nagyon szép. Ezt kapta az első 2 helyezett, a harmadik, negyedik helyezettek pedig egy Super Mario All-Stars pakkos Super Nintendo konzolt kaptak. Ezzel a játékkal játszott a stúdióban az első 2 helyezett gyerek. Ha lehet, ez a pár perc csak még nagyobb hatással volt rám, mint az előző évek NES játékai. Nagyon boldog voltam, amikor 1993 karácsonyára ugyanazt megkaptam, amit a TV-ben láttam. Ehhez az élményhez kötődik az, hogy a Super Mario All-Stars minden idők legnagyobb kedvence nálam. És akkor ne is beszéljünk a végtelen játékóráról, amit ezzel a játékkal töltöttem egyedül, barátokkal. Ezekben is időkben nagyon drágának számított egy Super Nintendo játék, ezért nem volt nekem sok. Néhány éve vettem meg teljesben a Donkey Kong Country játékot, és 1995. november 4-ei dátumozással volt rajta 11.990 forintos árcédula, amikor az akkori minimálbér 15.000 forint körül volt… Ha arányosan akarnék számolni, akkor olyan, mintha ma egy játék kb. 75.000 forintba kerülne. Csak két további játékot kaptam hozzá, a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse (1994. karácsony) és Hurricanes (1995. karácsony). Persze ez nem azt jelenti, hogy az egész Nintendo-világom csak ebben a három játékban merült ki, volt lehetőség továbbra is kölcsönözni játékokat. A videotékában idővel megszűnt ez a lehetőség, viszont nyílt Békéscsabán is egy 576 KByte üzlet a Jókai u. 6 szám alatt, ott is lehetett kölcsönözni. Csak két játék maradt meg bennem, a The Lion King és az Aero the Acrobat, de biztosan volt több is. Ami még hatással volt rám, az a német RTL-en látott Nintendo reklámok. Általános iskolában németül tanultam, és mivel szerettem (most is) a nyelvet, ezért ott néztem hétvégén reggelente a rajzfilmeket és a reklámszünetekben sok Nintendós reklámot láttam, melyek mind nagyon hangulatosak voltak. És akkor ne feledkezzünk meg a Super Mario kalandjai videokazettáról, ott láttam először Super Mario 3 rajzfilmet, az is olyan élmény volt számomra a hibái ellenére, hogy ha ötvenszer nem láttam, akkor egyszer sem. Régi szinkronnal nagyon jó nézni.

1996-tól viszont törés következett be, ugyanis lanyhult a Nintendo iránti érdeklődésem. Legfőképp azért, mert Békéscsabán igencsak kevés lehetőség volt játékokat beszerezni, ebben az évben zárt be az 576 KByte shop, meg ahol még lehetett kapni, ott igencsak drága volt egy játék. Így újdonság híján elkezdett nem érdekelni a Nintendo. Anyám ezt úgy dekódolta magában, hogy kinőttem a Nintendót, és 1996 decemberében eladta a Super Nintendót az egyik akkori munkatársa vette meg a gyerekeinek karácsonyra. A durva az volt. hogy megkérdezett erről anyám, és mondtam, hogy adja el… Ha ez nem sújt le visszamenőleg, akkor semmi.

Még a Super Nintendóval párhuzamosan játszottam PC-n is. Talán nem sokan néznék ki belőlem, de végigjátszottam egy pár FPS-t, mint például Wolfenstein 3D, Doom, Duke Nukem. Na tessék, 9-11 évesen lövöldözős játékokkal játszottam, mégsem lettem bérgyilkos. Különben is, bérgyilkosnak nevezzük azt is, aki megvonja az alkalmazottai fizetését. Arról ne is beszéljünk, hogy a Duke Nukem híres volt durva szövegéről. Így kezdődött a játék: “Azok a kib*szott idegenek leszedték a gépemet! Ezért most szétrúgom a s*ggüket!…” Mégsem beszéltem akkor csúnyán. Csak jót mosolyogtam ezeken a szövegeken. Nagyon érdekes, hogy volt egy játék, ami nemhogy magyar, de békéscsabai fejlesztés volt, ez az Észkerék volt. Ezt is megtaláltam YouTube-on:

Rengeteget játszottam vele, és nagyon élveztem, hogy ezáltal részese lehetek a Szerencsekerék vetélkedőnek. Nagyon érdekes volt még a gépi játékosok nevei: Rózsa György, Egri János és Vágó István. Mindhárman legendás játékvezetők. A beszólások is nagyon szellemesek voltak, és még azt tetszett, ha az egész játékot megnyertem, akkor mindig kaptunk valami nyereményt. De konkrétan pl. hajszárítót, turmixgépet, meg ilyeneket. Eleinte konkrétam azt hittem, hogy ezt postázni fogják, persze hamar kiderült, hogy e tekintetben is csak játék volt. Tele lettünk volna nyereményekkel, ha ezeket mind megkaptuk volna.
Meg amivel még sokat játszottam PC-n az a Worms és a Mortal Kombat. Hamar kiderült, hogy nincs sok érzékem a verekedős játékokhoz. Nyilván az alapdolgok mentek, de hogy gombkomcinációkkal speciálisakat lehet ütni, azok ritkán mentek. Viszont, volt olyan, hogy barát ellen úgy nyertem, hogy én vittem a normál ütéseket, rúgásokat, ő meg szenvedett azzal, hogy kihozzon valami speciális támadást. Sok kicsi sokra megy. Viszont a Worms-ot nagyon szerettem, azt nagyon éreztem, hogy kell játszani. A Super Nintendo után elsősorban a zene kezdett el érdekelni. Na nem zeneszerzés, meg hangszerek, hanem a zenehallgatás. Hosszú órákon képes voltam zenét hallgatni, ismertem az aktuális számokat, és rengeteget hallgattam őket rádiókban, néztem TV-ben a videoklipeket. Mai napig az 1997-es évet tartom magyar zene tekintetében a legjobbnak.

1999 elején kezdtem hiányolni a Nintendót megint. Ez idő alatt is néha kapcsoltam a német RTL-re, és láttam a legújabb Nintendo játékreklámokat, de jóval ritkábban voltak a PlayStation térnyerése miatt. De azt azért éreztem, hogy az a Mario játék, ahol Mario megragadja Bowser farkát, elforgatja, és bombának hajítja, az nem lehet rossz játék. Kezdtem emlegetni otthon megint a Nintendót, de csak azt mondták, hogy most már kinőttem belőle. Szerintem ezt sokan megkapták, akik Nintendóval játszanak / játszottak. Nem ment könnyen, de nem adtam fel. Főleg azért is kezdett visszatérni a videojátékos énem, mert ismét lehetőség lett játszani Békéscsabán, megnyílt az első használt videojátékos üzlet, Aster-X néven. Ide már jártam játszani. Itt volt alkalmam először Super Mario Kart-tal játszani. De nehezen ment, mire elértem benne egy valamire való szintet. Emlékszem, már amikor hetedik lettem és nem nyolcadik, már akkor örültem a fejemnek. Annak idején, amikor megkaptam a Super Nintendót, már akkor láttam a dobozán, hogy létezik egy Super Mario Kart nevű játék, de a képből nem tudtam kikövetkeztetni, hogy mi az. Abból indultam ki, hogy Kart -> valami kártyajáték lehet. De hogy létezik olyan, hogy gokart, olyanról nem is hallottam. Úgyhogy sok játékkal jóval később ismerkedtem meg, mint amikor megjelent. Például az első komoly Super Mario World-ös élményem is ekkorra tehető. Láttam régen a Három Kívánságban (figyeljétek az M3-at, mert hamarosan jönnek a Nintendós adások!), hogy játszanak Super Mario World-del, meg nagyon örültem neki, de nem nagyon feszegettem a témát. Ebben az időben, nemcsak az újonnan nyílt konzolboltban volt lehetőség játszani, hanem az egyik üzletházban nyílt egy használt bizományi műszaki bolt, ott volt egy eladó Super Nintendo, oda jártam szinte minden este játszani. Itt játszottam sokat a Super Mario World-del. Na meg hamarosan eljött az idő, hogy ismét otthon játszhattam, 1999. július 18-án kaphattam újra Super Nintendót, a Super Mario All-Stars pakkos dobozzal, viszont a Super Mario World játékot tették mellé. Volt pár álmatlan éjszakám ezekben az időkben. Meg már ekkor is a használt játékok jóval olcsóbbak voltak, így igencsak megszaporodtak a SNES játékok. PC-n még ekkor is játszottam néha, a Croc volt a legnagyobb kedvenc.

Mivel a helyi konzolbolt hamar nagyon népszerű lett, így a jóval több játékkal volt lehetőségem játszani. Először élőben Nintendo 64-et csak 1999 végén láttam és játszottam. Akkor azonnal a Mario Kart 64 rabja lettem. Rengetegszer jártam oda, fizettem a játékos órákért, nagyon szerettem. Hanyagoltam is a Super Nintendót, annyira az utódjának hatása alá kerültem. Persze nem annyira mint néhány évvel előtte, hiszen lett otthonra Super Mario Kart-om 1999 szeptemberében (ezek mind jegyezve vannak) és 2000. januárjában újra lehetett Super Mario All-Stars játékom, ekkor már az eredeti dobozával. Az az érdekes, hogy ugyanaz a doboz van meg és nagyon jó állapotban. Nintendo 64 még inkább az ára miatt nem lehetett nekem, de erre sem kellett sokat várni, 2000. április 18-án kaptam egy nagyon kedvező ajánlatot, és Nintendo 64 tulajdonos lettem Super Mario 64 játékkal. Ez újabb álmatlan éjszakákat, és végtelen játékélményeket hozott magával. Majd jött a Mario Kart 64, és a még végtelenebb játékélmények. Ekkor sokszor jártam át az egyik gyerekkori barátomhoz, és a testvéreivel együtt rengeteget játszottunk közösen. Ami igazán vicces volt a velük való játékban, hogy mindig kommentáltuk a Mario Kart 64 aktuális eseményeit, hogy a karakterek neveit betegséggel helyettesítettük be. Amire emlékszem, például Mario volt tüdőgyulladás (piros felsőruházata miatt), Toad volt hímlő, Bowser volt pattanás Peach volt Kolera, Wario volt sárgaláz. És így mondtuk, hogy “És tüdőgyulladás megelőzte hímlőt, de pattanás keményen kiütötte őt!” ezeken jót derültünk. Ebben az évben vettem meg az addigi legdrágább játékot, a Mario Golf-ot Nintendo 64-re, 16.000 forint volt. Egy játékért sem fizettem ennyit korábban, és később is jó sokáig. De egyáltalán nem bántam meg, mert nagyon szeretem ezt a játékot. Aztán 2001-2002 között úgy fogalmaznék, hogy standard aktív játékom volt.

Hogy egy szó sem esett a hordozható gépekről? Egyértelmű az oka, a Game Boy teljesen kimaradt az életemből. Először 2002. karácsonyára kaptam Game Boy-t, a régi, eredeti gépet, hozzá Mario & Yoshi játékkal. Nagyon szerettem, meg végre játszhattam kézikonzolon, viszont már a Super Nintendo idejében tudtam a Super Mario Land sorozatról, és ezeket nagyon hiányoltam. Ami nagyobb áttörést hozott bennem kézikonzolok tekintetében, az a 2003. karácsonyára kapott Game Boy Advance, és a hozzá kapott WarioWare, Inc. játék. Arra emlékszem, hogy még karácsony előtt le volt árazva sárga címkével a Game Boy Advance, és két színben volt ott kapható: Fehér és átlátszó rózsaszín. Én persze a fehéret akartam, de mire oda jutottunk, hogy megvehetem magamnak, már csak a rózsaszín maradt. De legalább vadonatúj volt, fóliás és minden. A WarioWare már sokkal komolyabb játék volt, valahogy úgy tudom még most is jellemezni, hogyaz a fajta játék, ami észrevétlenül magával ragad. Nagyon sokat játszottam vele. Hosszú évek után először komolyan NES konzollal játszani csak 2004-ben volt lehetőségem. Kicsit homályos ez az emlék, de úgy rémlik, hogy a gimnáziumban az egyik akkori iskolatársam (2-vel lejjebb járt nálam) szeretett játszani, és úgy rémlik, hogy neki volt NES-e. Még az is dereng, hogy többször kérdeztem tőle, hogy biztos, hogy szürke kazettája volt, és nem sárga? Ugyanis köztudottan Magyarországon sokaknak a Nintendo a piacon kapható hamisítványokban merült ki. És döbbenten láttam, hogy tényleg szürke kazettája volt, csak a matrica háttere volt sárga, ugyanis az a Super Mario Bros. 3 játék volt. És rémlik, hogy kölcsönadta nekem a gépét. De az biztos, hogy valahogy került hozzám kölcsönbe egy NES. Hát ezzel játszani hosszú évek után egy megvalósult álom volt. Saját NES-t venni csak 2005 nyarán volt lehetőségem.

Internetet először aktívabben 2004 nyarán kezdtem el használni. Még nem volt otthon internet, internet kávézóba jártam. Itt ismerkedtem először olyannal, hogy digitális kép, azokat le lehet tölteni, és óriási dolognak tartottam annak idején, hogy ezek a képek egy Pen Drive segítségével rákerülhetnek a gépemre. Főleg GameCube játékokról mentettem el képeket magamnak, ugyanis az sem volt sokáig, de nagyon szerettem volna. Kapható volt a Tescóban, de 74.990 forintért, és az rengetegnek számított akkor. Viszont többször álmodtam azt, hogy megveszem magamnak a GameCube-ot a Tescóban, de soha nem jutottam el a pénztárig. Nem is ott lett meg, hanem a csabai konzolboltból, ami ekkor már PSX Shop-ként működött. Amikor átvették a másik konzolboltot, akkor a Nintendo 64-gyel megszüntették a Nintendo forgalmazását, mondván, hogy nincs rá igény. De rendelésre hoznak Nintendo gépet, így jutottam hozzá 2005. májusában. Akkor Super Mario Sunshine-nal és Mario Kart: Double Dash!!-sal és 2 controllerrel vettem meg.

És itt új korszak kezdődött a Nintendós pályafutásomban, mondhatni, lassú leépülés után jött a második nagy törés. Ugyanis sehogy nem tudtam megszeretni a GC-t. 2005. júniusának végén volt lehetőségem először kijutni Angliába, ott vettem magamnak Mario Party 5-öt. És a három játék közül egyik sem tudta magát a szívembe lopni. A Super Mario Sunshine megyegetett, de aztán olyan szinten nehézzé vált nekem, hogy csak idegesítettem magam rajta, és az egész játék nem is motivált arra, hogy küzdjek a továbbjutásért. Rettenetes játékélmény volt. A Mario Kart: Double Dash!! és a Mario Party 5 sem tetszettek, mindkettejükről azt gondoltam, hogy sikeresen leépítették a sorozat nagy hírnevét. Ez volt az egyik ok, amiért elkezdtem kiégni, és úgy érezni, hogy a GameCube a Nintendo legrosszabb konzolja. A másik baj meg az volt, hogy azok a régi játékok amikben meg jó voltam, annyira jól mentek, hogy semmi kihívást nem nyújtottak nekem. Ezután volt az, hogy kb. fél évig szinte semmivel nem játszottam, semmi élvezetet nem nyújtott a játék, csak az unalomig begyakorolt irányításokat.

2005. decemberében kötötték be hozzánk az internetet, itt kezdődött el, hogy aktív lettem videojátékos fórumokon, elsősorban az 576 fórumon nyilvánultam meg. Nem ekkor ismertem meg a fórumokat, még áprilisban találtam meg az SG fórumot, és itt láttam meg először, hogy a Nintendo nemcsak gyerekek szórakozása, felnőttek is ugyanúgy beszélgetnek róla. Ennek nagyon örültem, mert a szüleim nagyon nehezményezték, hogy vettem GameCube-ot, már 13 éves koromban rám szóltak, azt már végképp nem tudták hova tenni, hogy mit akarok 19 évesen játszani. Nagyon jó volt nekem, hogy ezt megláttam, mert úgy éreztem, hogy meg lettem erősítve, és semmi gond nincs azzal, hogy játszok, mert sokan mások is így tesznek. De igazán játékos közösséggel beszélgetni 2006 elején az 576 fórumon kezdtem el.

És itt kezdett el kialakulni az a Nintendós társaság, amelyből a mi saját közösségünk nőtt ki. Először egy Metalsonic nevű srác került a képbe, majd jött márciusban Krisi is. Elkezdtünk felvenni egymást MSN-re, és közös beszélgetések segítségével kezdett alakulni a közösség. Ennek volt többek között foganatja, hogy létrehoztam 2006. március 19-én a Magyar nyelvű Mariós oldalt Hungarian Super Mario Fan Club címen. Ugyanis nagyon sok segítséget kaptam ismerősöktől, barátoktól, nekik is köszönhető, hogy beindult. Volt is látogatottsága, ugyanis sokan örültek annak, hogy létezik egy magyar nyelvű komplex Mariós oldal. 2006 nyarán kezdtem el Pestre járni, és a korábbi kiégést villámgyors fellendülés követett. Budapest hangulata is nagyon bejött, és a meglévő valamint az általuk megismert GameCube játékok úgy meglátásba helyezték a konzolt. Ekkor játszottam a Super Smash Bros. sorozattal először (Super Smash Bros. Melee). Alapvetően nagyon megfogott a hangulata, de a rengeteg gombkombinációt nagyon nehezemre esett megjegyezni. Úgyhogy nagyon nehezen tudtam megtanulni, de ami nagyon tetszett, az a Mario Party 6, ami az ötödik rész bakijai után üdítően hatott rám. Nagyjából ekkor kezdtem el másképp játszani, ugyanis eldöntöttem, hogy soha nem fogok kiégni a videojátékokból, ehhez viszont az is kell, hogy soha ne legyek annyira jó, mert kiég a lelkesedés, és ahogy fentebb írtam, csak a betanult irányítást tudom használni, és az nemhogy nem lelkesít, hanem el is tántorít a videojátékoktól. Ezért nem feltétlen törekszem arra, hogy egy videojátékos versenyt megnyerjek, bár nagyon szép elsőnek lenni, ezt a részét se hallgassuk el a dolgoknak. Ekkor még olcsó volt a vonatjegy (1.450 forint körül volt a diákjegy Békéscsabáról Budapestre oda-vissza), így amikor csak tehettem, felmentem Pestre, hosszú évek után most találtam először igazán Nintendós barátokra. És folyamatosan jöttek az új emberek.

Főleg azután, ahogy augusztusban V-ADi megalapította a BigN weboldalt, vele együtt a BigN fórumot. Ez ugyan ma már a múlt része, de számomra mai napig az online Nintendo közösség emblematikus része, itt épült a legjobban a társaság. És annak ellenére, hogy MSN-en napi szinten “összejártunk”, szinte mindent megbeszéltünk a fórumon. Jött még Norbi, Truner, bagszi, később Link, Young Link (egész jól mutat a nevük egymás mellett), Cater, Matilda Mattise, Xavi, Rokai. Bocsánat, ha kihagyok valakit, nem tudok én sem ennyi embert megjegyezni. Bagszi már korábban is elkezdte a nagy szervezéseit. A weboldalát a bagszipokét is 2006-ban ismertem meg, de Pokémon találkozókat már 2004-ben kezdett szervezni, először Pokétalin 2006. őszén voltam, azt hiszem november 3-án volt. Nagyon jól éreztem magam, bár ekkor előszeretettel fárasztottam a többieket a L’art Pour L’art Társulat Lábvíz című dalának éneklésével. Elég hamar, elég sok BigN-es jelent meg a Pokétalin, ezzel együtt elkezdtünk Marióval is játszani. A 2006. december 28-ai téli Pokémon találkozón szerveztünk először 8-as Mario Kart DS bulit, ami óriási élmény volt. Ez volt talán életem egyik legszebb korszaka. Azért is élveztem ennyire a játékot, mert akkor karácsonyra kaptam Nintendo DS-t (az elsőt), és nagyon élveztem vele a játékot, ugyanis a GameCube-bal ellentétben a DS nagyon inspirált, nagyon tetszett a Mario Kart DS, a New Super Mario Bros. játékok. 2006. december 8-a volt még nagyon fontos nap, nemcsak a Wii megjelenésének napja, hanem ezen a napon a Game Park-ban Wii napot tartottak, szabadon ki lehetett próbálni a Wii-t és a Wii Sports-ot. Nagyon furcsa volt már akkor is, éreztem és tudtam, hogy ez valami nagyon új dolog lesz, és titokzatosan vonzott magához. Olyan hangulatot árasztott magából, amit eddig soha. Hatása alá kerültem, de Wii-m egy darabig még nem volt.

2007-ben stagnálóan pozitív állapot maradt fenn a közösség és játékok tekintetében is. Folyamatosan váltak Wii tulajdonosokká az emberek, ők elkezdtek online játszani egymással ezen év őszén találtuk ki, hogy legyen külön BigN találkozó. Egyrészt mert voltunk már új elegen újak, hogy mi külön is tudunk találkozni, másrészt meg a Pokémon találkozó maradjon meg Pokémon találkozónak. Az első BigN találkozó 2007. október 6-án volt, a Lurdy házban. Ekkor csak néhányan gyűltünk össze, de jól éreztük magunkat. Ezek után negyed évi rendszerességgel szerveztünk találkozókat, sokszor összehangoltuk a Pokémon találkozóval, így egy találkozó egy teljes hétvégi program volt.

2008. március 5-én volt lehetőségem Wii-t venni, ugyanis a Media Markt-ban volt leértékelés, és 49.990 forintért volt az új asztali konzol. Enyém lehetett. Rettenetesen örültem neki, nagyon szerettem a Wii-t. Az online játékokba nyáron tudtam bekapcsolódni, ekkor vettem meg többek között a Mario Kart Wii-t és a Super Smash Bros. Brawl-t, de magaménak tudhattam a WarioWare Smooth Moves-t, és ekkor varázsolt el a Super Mario Galaxy is. A 2008-as év másik vívmánya számomra a The Legend of Zelda sorozat megismerése volt. 10 hónapig olyan szinten ráfüggtem a Zelda játékokra, hogy olyan is volt, hogy iskolába se mentem, annyira csak a játékon járt az agyam. Az Ocarina of Time-mal rendszeresen 4-5 órát játszottam egyhuzamban. Sok Zelda játékot vettem meg ekkor, teljes mértékig átadtam magam a The Legend of Zelda hangulatvilágának. Ismertem régen is, de azért nem vállaltam be sokáig, mert azt gondoltam, hogy úgysem tudom megcsinálni, mert olyan nehéz benne továbbjutni. De hamar kiderült, hogy csak el kell kezdeni, aztán megy magától, persze gondolkodni azért kell. Nagy kedvencem volt még a Wind Waker, és a Zelda II-t is szerettem az videojátékos közösségtől eltérően. Ekkor indítottam el a The Legend of Zelda blogot, teleírtam a Zeldás játékélményeimmel.

Ugyanakkor a közösségben sokasodtak a problémák, ugyanis egyre több veszekedés lett a tagok között, és ez idővel átkerült a fórumra is, 2008 végére igazi káosz lett az egész. Ennek ellenére a találkozók nem maradtak el, mert sokan voltunk, így arra mindig is igény volt, csak a vitázó felek nem beszéltek egymással. Viszont a régi nagy barátságok soha nem épültek vissza, elkezdett szétesni a társaság, a koporsójának utolsó szöge 2009 májusa környékén került be, amikor végleg törölve lett a fórum. A közösség úgy-ahogy megmaradt, viszont ez azért volt nagy törés, mert nem nagyon tudtak új emberek jönni, ugyanis a fórum egyfajta bázisul szolgált, akinek tetszett, beregisztrált, aki szimpatikus volt, jöhetett MSN-re. Viszont elkezdett vegetálni a közösség, kisebb részekre szakadt. Én fokozatosan átmentem az (eleinte) AnimeCon karaoke társaságához, itt is értek nagy hatások.

Játékok tekintetében sem volt nagy élet, csak a találkozók maradtak meg, de a nagy összejárások elmaradtak. Nekem, amikor új dolgok jöttek, az 2010. júniusa, amikor felköltöztem Pestre, és próbára tettem magam. Bár ekkor is legtöbbször bagszival jártam össze, igazi nagy baráti játékok csak egyszer-egyszer voltak, de azok nagyon jól sikerültek. Főleg 2011-ben, amikor Gábor, Fantos, és Tutajkk eljöttek hozzám és négyen játszottunk. Ha valamelyikük nem tudott jönni, vagy Cater vagy / és Young Link jöttek. Ezek a négyjátékos bulik nagyon jók voltak. Arra nem emlékszem, hogy volt valami internetes fórum, ahol összejártunk, a Facebook is ekkor kezdett körünkben terjedni, így nagyon igény sem volt rá. Aminek szintén nagyon örültem, hogy 2011. decemberében vehettem magamnak Nintendo 3DS konzolt, méghozzá a Super Mario 3D Land Pakkosat, másnap jött vele a Mario Kart 7 is. Nagyon szerettem mindkét játékot. Micsoda beszéd múlt időben írni, most is nagyon szeretem mind a kettőt.

2012 sem telt el eseménytelenül, ugyanis ezen év elején indult el a 3DS Hungary weboldal, ami új löketet adott a Nintendós közösségnek. Innestől kezdve 3DS Hungary találkozókat tartottunk, ezek már kéthavi sűrűséggel voltak. Jöttek a régi arcok is, de a társaság alapvetően kicserélődött. Jött Cseri, Sparrow, a két legfontosabb tag, Cseri vette át a weboldal főszerkesztését. A baj az volt, hogy az oldal csak tiszavirágéletű volt, ugyanis létrehoztak egy Nintendo 3DS Facebook közösséget, és mindenki oda tódult át, így az oldal hamar nagy hanyatlásba kezdett. Ezt a közösséget a mai napig nem érzem magaménak, nincs úgy rendszere az ottani bejegyzéseknek, mint egy fórumon. Úgyhogy ami ott megy, abban nekem nagyon kevés részem van. Én a mai napig a weboldal tartalmi bővítését pártolom. A 3DS Hungary találkozók nem maradtak el, a weboldal hanyatlásának ellenére a közösség nagyon is épült, csak nem ott, ahol nekem jó lett volna, ezért kezdtem szépen leválni, és egyre kevesebb lelkesedéssel játszani a többiekkel. Volt idő, 2013 nyarán, amikor szinte csak bagszi maradt nekem, ugyanis akik nem mentek át Facebook-ra, azok Steam-en kezdtek el játszani a Team Fortress 2-vel. Ez kimondom őszintén, lelkileg is törés volt nekem, mert ekkor éreztem, hogy mindenki a maga útját járja, én maradtam a magam módján az eredeti utamon. 2014-ben Angliában voltam 7 hónapig, ami Nintendo tekintetében azért volt érdekes, mert ott a használt játékok egy része nagyon olcsó, így sok játékot vettem itt, sok olyat, amire régóta vágytam. Például Sonic Mega Collection GameCube-ra, vagy Punch-Out!! Wii-re, úgysmint Rhythm Paradise DS-re. De sok mást is ekkor vettem pár fontért. Többek között Wii U játékokat is ekkor vettem: Nintendo Land és New Super Mario Bros. U játékokat találtam olcsón. És hát hazatérésem napján, 2014. november 2-án vesztettem el a Nintendo 3DS konzolt, amit rettenetesen sajnáltam. Nemcsak magát a gépet, hanem a rengeteg letöltött játékot rá. 3DS nélkül nem maradtam sokáig, mert december 29-én lehetőségem volt venni Nintendo 3DS XL konzolt, a Media Marktban volt mélyen leszállított áron, méghozzá a Mario Kart 7 pakkos, ami külön öröm volt. De az örömöm csak félig volt teljes, az előző gépre letöltött játékokat nagyon hiányoltam.

Most 2015-öt írunk, Nagyon lassan indultak be a dolgok, de talán jóra fordulhat minden. Májusban vehettem Wii U-t magamnak, ami Mario Kart 8 pakkos. Jött vele a játék is. Szeretem, nagyon. Különben a Super Nintendós Super Mario All-Stars doboz volt rám olyan hatással, hogy ha lehetőségem adódik rá, akkor csak Mario pakkos dobozos konzolt vennék. A dobozon az ábrák, feliratok, tetszettek. A júniusban indított Nintendolgok.hu oldal is új lendületet adott, és a júliusi találkozó is jól sült el. És a történelem folyamatosan íródik.

 

Mario Kart 64


Mk64_logo

Megjelenés
Japán: 1996. december 14.
Amerika: 1997. február 10.
Európa: 1997. június 24.

Wii Virtual Console megjelenés
Japán: 2007. január 30.
Amerika: 2007. január 29.
Európa: 2007. január 26.

Wii U Virtual Console megjelenés
Japán: 2016. január 6.
Amerika: 2016. december 29.
Európa: 2016. január 21.

Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Verseny
Játékmód: 1-4 játékos

Mentés elemes memóriába
Controller Pak: igen
Rumble Pak: nem
Expansion Pak: nem

Ár:
Wii: 1.000 Nintendo pont
Wii U: £8.99 / €9.99

Méret:
Wii: n/a
Wii U: 95,50 MB

Platform

Virtual_Console_logo_(Wii_U)

Super Mario Kart nagyszerűségét részint a spontaneitása adja. A Nintendo egy teljesen átlagos Mario spin-off versenyjátékot tervezett, nem gondolták volna, hogy bármi is az átlag fölé emelné. Viszont a mi rajongók másképp láttuk. Úgy éreztük, hogy ilyen játékélményben még soha nem volt részünk, és amit a Nintendo nyújt, arra senki más nem képes. A Mario karakterek már akkor is garancia voltak a szórakozásra még a mellékjátékokban is, ezt ha lehet, csak még inkább tetézte a játékmenet, az ötlet. Szórakoztatóan sportszerűtlen, talán így lehet a legjobban leírni a Super Nintendós elődöt. Hiszen úgy játszhattunk felhőtlenül, hogy közben egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy bármit is egy átlag versenyszabálynak ütközve csinálnánk. És itt a Nintendo 64-es dicső utód. Érezhető, hogy a cég most tudatosabban törekedett arra, hogy egy fantasztikus játékot alkosson, de egyáltalán nem vitték túlzásba, így sokat megőrzött a spontaneitásából, mindezek mellett a SNES játékban lefektetett alapokat tökélyre fejlesztették.

mario-kart-64-13Nem véletlen, hogy máig is ez a nagy kedvenc számomra, hiszen bár a későbbiek is nagyon jók, de sokkal jobban törekedtek arra, hogy nagy hatású is legyen a játék, ezáltal elvesztették azt a közvetlenségüket, amik a régiekben benne voltak, az újak más miatt ültetnek le órákig a TV elé. Igaz, hogy mai szemmel nézve tengernyi technikai baki van a Mario Kart 64-ben, de akkor még nem ezzel foglalkoztunk. Egyrészt mert nem is nagyon gondoltunk arra, hogy esetleg másképp is lehetne csinálni (lévén, hogy a technikailag így álltunk), másrészt, meg annyira magába szippantott a játék, hogy nem is foglalkoztatott, hogy amit látunk, az esetleg több sebből vérzik. És azért erre nem sok produktum képes. Egyik garancia az órákig tartó játékélményre, hogy most már négyen is játszhatunk egyszerre. De ennyi bevezető után, lássuk is, hogy miről is van szó. Ha egyedül játszunk, a jól megszokott Grand Prix és a Time Trial közül választhatunk. A GP-ben alapból 50cc, 100cc és 150cc közül vannak megnyitva. Magasabb térfogaton természetesen gyorsabbak a kocsik és agresszívabban támadnak az ellenfél játékosok. Talán túlságosan is. Ugyanis az egyik baki, amit nagyon sérelmeznek a mai játékosok, hogy alapból mindig két ellenfél játékos követ minket. És akármit csinálunk velük, akárhogy is ütjük ki őket, pár másodperc múlva ugyanúgy visszatérnek, mintha semmit nem csináltunk volna velük. A négy bajnokság maradt, de már csak négy pálya van egyben, azok ugyanis sokkal hosszabbak lettek. Ez az egyik ok, amiért nagyon szeretem a Nintendo 64-es részt. Nekem ugyanis semmi bajom nincs azzal, hogy egy kör akár 2 perces is lehet, nemhogy nem unom meg a versenyt, hanem akkor jön át igazán a hangulata. 50cc-n 8 percig tart a Rainbow Road-on végigmenni, de az érzés felbecsülhetetlen. Hallgatni a kellemes zenét, gyönyörködni a csillagképekben, szinte teljesen el lehet merülni a játékban… ja, hogy Láncos Csámcsik is támadnak? Legközelebb arra is figyelek. Nem gondolom, hogy ennél többet kell mondani a jelentőségéről.

mario-kart-64-7Ebben a játékban is nyolc karakter közül választhatunk, közülük két új versenyzőt köszönthetünk, Wariót és Donkey Kong-ot. Ők Koopa Troopa és Donkey Kong Jr. helyére léptek, mellettük Mario, Luigi, Toad, Peach hercegnő, Yoshi és Bowser választhatók. Immáron súlycsoport szerint vannak osztva a játékosok, hárman vannak könnyű súlyúak, Mario és Luigi közepes, mellettük a három nehéz súlyú. Érdekes, hogy ebben a játékban nem domborodnak ki annyira azok a tipikus különbségek, amik az átlag versenyjátékokban, sőt, sokkal inkább elmondható az, hogy mivel a könnyű súlyú karakterek (Toad, Yoshi, Peach) nem nyomnak annyi súlyt a kocsira, ezért csak gyorsabb alattuk a motor. Tuti nyerő választás mind a három.

A Time Trial itt is időmérő, egy-egy pályán mehetünk egyénileg három kört. Továbbra is azt javaslom, amit eddig is, játsszatok itt is, mert nagyszerűen lehet gyakorolni, kitapasztalni az adott pálya jellegzetességét. A legjobb öt idő mentve lesz, valamint Controller Pak-re lehet teljes szellemjátékot menteni. A VS. csak 2-4 játékos módban játszható, itt versenyezhetünk barátainkkal pályán. A Battle pedig a közkedvelt csata 2-4 játékos számára. Három léggömb jelzi az életeink számát, ha elcsúszunk a banánhéjon, vagy sikeresen megtámadnak minket, akkor egy léggömböt elvesztünk. Ha pedig elszáll mind a három, elvesztettük a csatát. Plusz poén, hogy nem ér véget a buli 3-4 játékos módban a vesztett játékosoknak, hiszen bombává változnak, és megbosszulhatják halálukat. Egy igazi játék ereje abban mutatkozik meg, hogy ha játszunk, észrevétlenül telik az idő, és nem nézzük, hogy mióta játszunk, csak élvezzük. Erre a Mario Kart 64 képes.

mario-kart-64-12Külsőleg kicsit érdekes az összkép, a grafika mai szemmel nem szokványos. A megszokott szögletes elemek mellett a karakterek és néhány háttérelem elég szépen ki vannak dolgozva, olyan érzetet adnak, mintha műanyag játékfigurák lennének. Ezzel eddig egyetlen más Nintendo 64-es játékban nem találkoztam. A pályák sokkal változatosabbak lettek. Míg a Super Nintendós játékban egy síkban játszhattunk, most hegyeken emelkedőkön, buktatókon mehetünk, például Bowser kastélyában, Peach Hercegnő kastélyának kertjében, havas pályán robbanó hóemberek közelében vagy közúton, csak hogy a legérdekesebbeket említsem. Maga a játék pedig sokkal könnyebb lett az elődjénél, az irányítást szinte semmiség megtanulni. Itt sokkal inkább a szórakoztatáson volt a hangsúly. Ez adja meg a hosszútávú játékélményt, hiszen ma már valószínűleg sokan kevesellnék a lehetőségeket, de a többjátékos játékmódok önmagukban eladják a játékot, főleg, ha négyen játszunk. A zenék pedig már legendák. Nagata Kenta elsősorban Nintendo 64-es játékok zeneszerzőjeként lett ismert, a 1080° Snowboarding is az ő érdeme, ott is nagyot alkotott.

Úgy konkrétan nincsenek olyan jellegű változások, azokat most az akkor elért technikai fejlődés adja meg. Hiszen a pályák változatosak, a zene szinte már CD minőségű, így maga a játékélmény is mélyebb. A játék a konzol korszakának elején jelent meg, ennek fényében viszont a lehető legtöbbet hozták ki belőle. Aki a technikai hibáktól el tud tekinteni, az egy olyan játék mellé teszi le a voksát, Nintendo 64-re vagy Wii Virtual Console-ra, mely biztosan hosszútávú szórakozást fog nyújtani, és csak remélhetjük, hogy végre hamarosan lesznek Wii U-ra is N64 játékok. Hiszen sajnos manapság már a Nintendo is egyre inkább olyan játékokat gyárt, melyeket végigviszünk egyszer, aztán valószínű, hogy többet elő sem vesszük. De a Mario Kart 64 olyan, amiről még több mint 15 év után is úgy lehet írni, mintha most lenne aktuális. Ez és a fentek leírtak tesznek arról, hogy egy játék örök legyen, jöhet akármilyen generációváltás, akármekkora technikai fejlődés, egy játék akkor játék, ha nemcsak a nosztalgia kedvéért vesszük elő, hanem most is ugyanazt kapjuk, mint annak idején. Ezt a játékot generációknak kell ismerni!

Mario_Kart_64_Title_ScreenGrafika: 9/10
Játszhatóság: 10/10
Szavatosság: 10/10
Kihívás: 6/10
Zene és hangok: 10/10
Hangulat 10/10

+ Időtlen játék
+ Mára klasszikussá vált zenék
+ Eszméletlen hangulat, főleg csapatban
+ Egyedi grafika
– Talán túl könnyű gépi ellenfél játékosokkal

98%

 

Szilveszter ’13


Jó szilveszternek ígérkezik, miután itt töltöm bagsziéknál. 29-én jöttem fel Pestre, az év végi 3DS Hungary találkozóra, mely most a Sugárban volt. Egyszer voltam csak itt, és akkor sem nyerte el a tetszésemet, viszont azt el kell ismerjem, hogy mint találkozó helyszín fantasztikus. Az étkezőknél van egy kisebb elkülönített rész, ott ültünk le, és nem zavartunk senkit. Több játék is előkerült, de mint mindig, most is a Mario Kart 7 aratta a sikert. Igaz, hogy 1 éve nem voltam már találkozón, vártam is nagyon, hogy el tudjak jönni, de újdonságot nagyon nem tudok írni, csak azokat, évekkel ezelőtt is írtam, hiszen minden találkozó lényegében a játék jegyében telik el. Együtt játszunk, kipróbáljuk azokat a játékokat, amiket ki szeretnénk, és másnak meg is van. Kellemes meglepetés volt, hogy 3DS Virtual Console játékokkal is lehet többen játszani Download Play-jel, ki is próbáltuk Ninty-vel a Super Mario Bros. 3-at ketten. Nagyon jól szórakoztunk, emellett az is menőség, hogy elég ha csak az egyiknek van meg a játék, a másik simán csak rácsatlakozik. Meg 3DS-en Tetris-eztek sokat, a videojátékozást Fantos törte meg. Nagyon rég láttuk őt, saját bevallása szerint keveset játszik már. Egy egyedi játékot hozott nekünk, ami olyan szinten lekötötte a társaságot, hogy aztán végig azt játszották. Én nem szálltam be, bár tetszett, amit csináltak. Kis papírokra kitalált mindenki a mellette ülőnek egy videojáték karaktert, és felragasztja celluxszal a homlokára úgy, hogy ne lássa. Neki barchobával ki kellett találnia, hogy ki ő. Érdekes volt látni, hogy egyesek mennyire bonyolult karakterekre gondoltak, vagy hogy eszükbe nem jutott volna, de ha végül kitalálták (vagy feladták), akkor bizony nagyot lestek, hogy ezt hogy nem találták ki.

És ezzel nagyjából véget is ért. Elég hamar szedelődzködött a társaság, úgyhogy 16 óra után már mi is mentünk. Káosz az Örs Vezér Terén, nehéz volt átlátni, honnan indul a 3-as villamos pótló busza, és hol érdemes rá felszállni. Nem a metrónál, mert ott sokan vannak. Arra rászállni, és irány bagszihoz. Hiányzott szerény rezidenciája, de az aznap esti program ne ismétlődjön meg. 4 ember 4 laptop… A többi képzelhetitek. Csak a The Legend of Zelda: The Wind Waker HD szakította meg ezt a tendenciát, amikor bagszit figyeltük játék közben. Eszméletlen szép a játék HD-ben, mindezek mellett a hangulata is megvan. Csak nehogy megint Zeldázni akarjak, mint régen. Nem is vittem el sokáig a játékot, és nem is emlékszem már arra, hogy azért álltam meg vele, mert túl nehéz volt, vagy mert elveszett a motivációm. Nagy kedvenc volt a Wind Waker, úgyhogy nem hiszem, hogy az lehet. Meg hogy ne unatkozzak ezen az estén (kínomban neteztem már én is, különben nem így képzeltem el a közös estét) kipróbálhattam a NES remixet. Ez egy új letölthető játék, mely a WarioWare alapján több mint 200 mini-játékot tartalmaz különböző NES játékokból. Vannak nagyon jó ötletek, de korántsem akkora eresztés, mint a WarioWare. Volt egy pár, ami túl könnyű volt, unalmas, de azért volt egy pár jó ötlet, amik nehezebbek voltak. Azok alapján amennyit láttam, jobban díjaztam volt az inspirálóan nehéz mini-játékokat. Volt egy, a Mario Bros. egyik játéka, ami már túl nehéz volt, amit már leteszek, de ezzel ne fárasszanak. Ki is próbálta LernenBoy is, neki sem jött össze.

A tegnapi nap közös játék okán már jobban telt el, mivel megkértem bagszit, hogy ha lehet, többet játsszunk közösen. Így is lett, előtte délelőtt mentünk vásárolni. Nintendo 64-en játszottunk sokat, a Goldeneye 007 hatalmas élmény volt négyesben, és mindenki nagyon élvezte. Nem hiába volt annak idején fő társasági móka a Mario Kart 64 mellett. Volt a Mario Kart is, ez nagyon jó volt. Bár ezt igazán csak akkor jó, ha órákig játsszunk vele együtt, így, rövidebb időre annyira nem. Ami csalódás volt, hogy a Mario Party 2 nem volt annyival jobb négyesben, mint egyedül, ahogy írták. Jó volt, de sokkal jobb játékélményre számítottam. Még bagszi Pokémon Stadium 2 mini-játékait próbáltuk ki, egészen menőség volt. De amivel sokat játszottunk, az a Wii U-s Wii Party U. Már a Wii-s Wii Party-t is szerettem, ebbe is sok jó ötlet volt, ezt nevezem méltó folytatásnak. Az egyik legmenőbb volt, amikor egy játékos a tábla tetején állt, a többi három pedig az alján. A felső játékos kapcsán volt egy eldöntendő kérdés, és be kellett jelölnie a választ, hogy mennyire igaz rá az állítás, vagy nem, és a többieknek is ki kell találni, hogy aki fent van, arra az mennyire igaz. Még a két véglet is frappáns volt sokszor. Egy példa: “Mennyire tudsz titkot tartani?” Az egyik véglet: “Senkinek a lelkét nem tárom ki.” A másik: “Hallottad a hírt…?” 😮 És akkor a Wii U GamePad-en látható csúszkán kellett beállítani, hogy az mennyire igaz rá, és többieknek is megtippelni. A másik, ami inkább érdekes volt, hogy egy Wii U GamePad-en, és három Wiimote-ot kellett meghatározott módon egymás mellé tenni, és azokat a gombokat kell megnyomni, amelyikre utasítást kapunk. Ez olyan, mint a Twister társasjáték, de itt csak a kezünket kell használni. Ujjfájdalmak és görcsök kiújulása garantált. Volt még egy, ami ahhoz képest, hogy viccesnek tűnt, annyira nem szórakoztatott engem. Négy ember Wii GamePad körül zenére táncol. Kört alkotunk, és azt kell csinálni, amit a GamePad-en látunk. Több így hirtelen nem jut eszembe, és ha ismét elővesszük a játékot, állítom, hogy fájni is fog, mert nagyon tetszett, és hogy felejthettem el.

És most itt vagyunk, 31-én. Ma már (így idén) nem írok többet, ezért egy gyors összegzést írok. Mindig optimistán szoktam jellemezni az adott évet, de most ezt nem tudom megtenni. Nem tartom ezt az évet jónak. Akármi is történt, akárhogy is szolgálta a fejlődésemet, az ideit az eltékozlás évének tartom, mert nem sikerült munkát szerezni, így nem tudtam előrelépni. Persze, benne van az is, hogy visszatérjek Pestre, le nem tagadnám, hogy mennyire vissza akarok jönni, hiszen idén valahányszor felutaztam ide, azt éreztem, hogy itt vagyok igazán elememben, itt vagyok igazán önmagam. Azt maximálisan elfogadtam, hogy a december a pihenés jegyében teljen el, aminek meg is lett az eredménye: Nagyon sokat enyhültek a tünetek december eleje óta, egyre inkább érzem, hogy visszatérhetek a régi kerékvágásba, ezért januárban ismét elkezdek munkát keresni. Ha már a média ennyire harsogja, hogy Magyarország jobban teljesít, akkor csak én is érezni fogom, nem igaz? Mindezek mellett januárban újra előveszem a németet, már meg is van az időpont: február 8-án lesz az írásbeli nyelvvizsga. Ugyanis biztosra eldöntöttem, hogy az Origósat fogom csinálni. Meg is kérdeztem a munkaügyi központban, még kérelmet se kell benyújtani, hogy ne TELC-eset írjak, ott vizsgázok, ahol akarok, a lényeg az, hogy igazoljam, hogy kifizettem a második nyelvvizsgát, ha nem sikerült. Azért nem írom pótnyelvvizsgának, mert ez nincs így hivatalosan megnevezve. Át is néztem az Origósat, sokkal barátságosabb. Amikor megláttam, hogy a tesztes résznél nincs minimum ponthatár a sikeres nyelvvizsga esetére, nagyon megkönnyebbültem. Ez persze nem jelenti, hogy lazítani kell. Úgy van a teszt, hogy 50 mondat, négy válaszlehetőséggel, és ezt számolják át 15 pontra. Sokat kell készülni. Sokat kell készülni erre is, de a többire is úgy kell felkészülni, hogy lehet, hogy a teszt 0 pont lesz. Összesen 80 pont szerezhető, és 48 ponttól sikeres a vizsga. És mivel a teszt 15 pontos, ezért úgy kell készülni, hogy 65 pontból kell 48-at elérni, és így máris nem hangzik annyira kellemesen. Mindezek mellett minden egyes teszten elért pont csak segít rajtam a még jobb eredmény érdekében, valamint hogy könnyen meglegyen a 48 pont. Úgyhogy lesz dolgom a munkakeresés mellett. Csak még azt nem tudom, hogy kétnyelvű, vagy egynyelvű nyelvvizsgát kell tennem? Azt sem tudom, hogy mi a különbség a kettő között azon túl, hogy magyarról németre is kell fordítani, meg németről magyarra is. A negyedik, utolsó feladatrész, a baráti levél írása. Azért emeltem ki a barátit, mert a TELC középfokon hivatalos levelet kell írni. Információkérés, állásra jelentkezés, vagy panaszlevél. Igazából nem jó ötlet a hivatalos levél, mert ha belegondoltok, tele van sablonmondattal. Állásra jelentkezésnél úgy kell fényezned magad, mint soha senki, és megvannak erre a jól bejáratott mondatok, ahogy panaszlevélnél is. Viszont egy baráti levél azért tetszik jobban, mert spontánabb, sokkal ugyanúgy választékosan kifejezheted magad. Például írtam olyan baráti levelet, amikor a Start! nyelvkönyvvel alapfokon készültem, hogy új helyre költöztél, és mutasd be az új lakásodat, szereted-e, a környék milyen, hol van, és hasonlók. Ez számomra szimpatikusabb. De ami egyértelműen sokat segít: Lehet szótárt használni. A teszten kívül az összes feladatrésznél. Ez segít abban, hogy választékosan fejezd ki magad, de a nyelvtant és a mondatalkotást nem tudod kilesni a szótárból. Jaj, már tudom, hogy újra elő kell vegyem, hogy hol is kell a KATI szórendet használni, és hogy nem szabad három ige esetén Partizip II-t használni, ha múlt időben írok, valamint módbeli segédigéknél nincs zu+infinitiv alak. Ezeket szoktak a leggyakrabban elrontani. Ennyit a németről. Az optimizmusom ettől függetlenül a helyén van, és nagyon szeretnék 2014-re egyenesbe jönni, és mindent meg is fogok tenni ennek érdekében. Ennek fényében kívánok mindenkinek Boldog Új Évet!

Szilveszter alkalmából most többet hallgatok L’art Pour L’art Társulatot, mivel megvan mind a négy albumuk eredetiben CD-n, és három album kazettán (a Winnetou nincs meg, azt keresem). Szilveszter alkalmából nézzétek meg a kedvenc Vastyúk is talál szeget részemet:

És le ne maradjon a szokásos év végi statisztika, a Last.fm-ről az év előadóiról, albumairól, kislemezeiről:

Top 10 2013 előadók

  1. Megumi Hayashibara (3.953)
  2. JAM Project (1.810)
  3. Masami Okui (1.526)
  4. Zorán (1.007)
  5. Suara (782)
  6. Skorpió (759)
  7. ALI PROJECT (591)
  8. Chihiro Yonekura (577)
  9. LGT (568)
  10. angela (513)

Zárójelben az idei évre vonatkozó összhallgatás látható. Azért látszik, hogy márciusban nagyon rákaptam Hayashibara Megumi-ra.

Top 10 album

  1. JAM Project Best Collection IX: THE MONSTERS (344)
  2. Megumi Hayashibara: SpHERE (341)
  3. Megumi Hayashibara: Enfleurage (272)
  4. Megumi Hayashibara: CHOICE (269)
  5. Megumi Hayashibara: bertemu (262)
  6. Megumi Hayashibara: Fuwari (247)
  7. angela: ZERO (242)
  8. Megumi Hayashibara: VINTAGE White (241)
  9. Megumi Hayashibara: SHAMROCK (216)
  10. Skorpió: Zene tíz húrra és egy dobosra (201)

Top 10 kislemez

  1. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Revival! (332)
  2. JAM Project: Wings of the legend (261)
  3. ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai (155)
  4. Megumi Hayashibara: Proof of Myself (124)
  5. Megumi Hayashibara: A HOUSE CAT (77)
  6. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder (77)
  7. Masami Okui: DEPORTATION ~but, never too late~ (70)
  8. Megumi Hayashibara: question at me (68)
  9. STYLE FIVE: SPLASH FREE (64)
  10. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire (63)

Top 100 dalok

  1. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Revival! (off vocal ver.) (112)
  2. JAM Project: Wings of the legend (111)
  3. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Revival! (111)
  4. Skorpió: Elindulunk (88)
  5. angela: To be with U! (79)
  6. JAM Project: Babylon (78)
  7. Megumi Hayashibara: Lively Motion (off vocal version) (75)
  8. Megumi Hayashibara: TOO LATE (NEW version) (73)
  9. Hironobu Yahata, Shinya Outouge: Dueling for Prizes (73)
  10. Takeshi Hama, Mahito Yokota, Asuka Hayazaki: Desert Overview (73)
  11. ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai (72)
  12. Daft Punk: Face to Face (70)
  13. Tackey & Tsubasa: One Day, One Dream (68)
  14. Yuko Kadota: The Cave of Wonders (68)
  15. Megumi Hayashibara: ROCK de Ikou (65)
  16. JAM Project: PROMISE ~Without you~ (60)
  17. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Sticky Lucky Stupids (off vocal ver.) (57)
  18. Megumi Hayashibara: be Natural (55)
  19. Megumi Hayashibara: Re.Starting again (55)
  20. angela: Boku Janai (55)
  21. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Sticky Lucky Stupids (Chihiro Yonekura ver.) (54)
  22. Aya Tanaka: Chase Bowser (53)
  23. Megumi Hayashibara: Living in the same time ~Onaji Toki wo Ikite~
  24. Megumi Hayashibara: Dance with me… Saigo no Paradise
  25. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder (off vocal)
  26. JAM Project: The advent of Genesis
  27. Mahito Yokota: Beat Block Galaxy (Yoshi)
  28. angela: Tooku Made
  29. Megumi Hayashibara: Lively Motion
  30. Aya Tanaka: Space Match
  31. Megumi Hayashibara: feel well
  32. Megumi Hayashibara: A HOUSE CAT (OFF VOCAL Version)
  33. JAM Project: NOAH
  34. Suara: Mizukagami
  35. JAM Project: Believe in my existence
  36. JAM Project: Wings of the legend (off vocal)
  37. Skorpió: Az új generáció
  38. Megumi Hayashibara: Plenty of grit
  39. JAM Project: LIMIT BREAK
  40. ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai (instrumental)
  41. JAM Project: Rescue Fire
  42. JAM Project: Kurenai no Kiba
  43. Megumi Hayashibara: Yoru wo Buttobase
  44. Skorpió: Furcsa emberek
  45. Megumi Hayashibara: Give a reason
  46. Megumi Hayashibara: My dear
  47. JAM Project: PREDESTINATION
  48. Megumi Hayashibara: EL WAKT
  49. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire
  50. Megumi Hayashibara: Nakeba ii No
  51. STYLE FIVE: SPLASH FREE
  52. ALI PROJECT: Reiyou Bara Zukan
  53. Megumi Hayashibara: A HOUSE CAT
  54. Chihiro Yonekura: Lion no Tsubasa
  55. Megumi Hayashibara: Revolution
  56. Suara: June
  57. Suara: Akai Ito (instrumental)
  58. Megumi Hayashibara: Ame no Koinu
  59. Megumi Hayashibara: Successful Mission
  60. Megumi Hayashibara: Fuwari
  61. Megumi Hayashibara: Shakunetsu no Koi
  62. Megumi Hayashibara: question at me
  63. Chihiro Yonekura: Dolphin Song
  64. Megumi Hayashibara: unsteady -off vocal version-
  65. angela: KINGS
  66. JAM Project: FREEDOM
  67. Megumi Hayashibara: MIDNIGHT BLUE
  68. Megumi Hayashibara: Watashi Dake no Yume he
  69. Yasunori Mitsuda: Pirate Land
  70. Megumi Hayashibara: Sunadokei
  71. JAM Project: Omoide wa Okkusenman!
  72. LGT: Dalaktika
  73. Megumi Hayashibara: brave heart
  74. Megumi Hayashibara: Front breaking
  75. Chihiro Yonekura: Shooting Star
  76. Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame
  77. Masami Okui: Sora ~Ikite Ireba~
  78. Megumi Hayashibara: Niji Iro no Sneaker
  79. Yasunori Mitsuda: Wario Battle Canyon
  80. Masaaki Endoh: LIMITER
  81. Mami Kawada: See visionS
  82. Mahito Yokota: Beat Block Galaxy
  83. Hironobu Kageyama: Worrier ~Yami wo Kakeru Kiba~
  84. JAM Project: Hagane no Resistance
  85. Megumi Hayashibara: Daybreak Impression
  86. Megumi Hayashibara: Regret ga Naite Iru
  87. Megumi Hayashibara: Nemurenai Machi de
  88. Megumi Hayashibara: question at me (off vocal version)
  89. Megumi Hayashibara: Just Begun
  90. Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sono he ~AYANAMI ver.~
  91. Mikó István: Jön a régen várt szép esküvő
  92. Megumi Hayashibara: 7 senchi no Kyori
  93. Megumi Hayashibara: Hanarete Itemo
  94. Megumi Hayashibara: Ame Nochi Kumori Nochi Hare
  95. Megumi Hayashibara: Omokage
  96. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder
  97. Masami Okui: STRATEGY
  98. Megumi Hayashibara: Bon Voyage!
  99. Megumi Hayashibara: Shining Girl
  100. Aya Tanaka: An Adventurer

Légkondicionált 2013. nyári MondoCon


Ilyet, hogy a karaoke teremben legyen ablak, légkondi, és mind a kettő funkcionál is… Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára, de valami isteni volt. Fel is említettem Tukit, hogy pont a jóból marad ki, szegény. ^^’

De lássuk az elejétől. Pénteken este itthoni nyomtatással vettem meg a vonatjegyet, mert 3% kedvezmény jár így. Jó, nem sok a 7.400 forinthoz képest az a kb. 200-250 forint, de én úgy vagyok vele, hogy minden egyes forintot fogjunk meg, ez a pénz is jól jött. Egyébként vittem konzolt most is, de kissé érdekesen lett megoldva. Eddig az volt, mindig én kerestem a Zolorót, hogy kell-e konzol, és bár eddig mindig rábólintott, de most szándékosan nem írtam, meg hívtam, mert volt egy olyan gondolatom, hogy mindig csak udvariasságból mond igent, egyébként meglenne a gépem és a TV nélkül is. De most ő keresett magától, aminek örültem, részint mert kiderült, hogy nem igaz a fenti gondolatmenet, a másik meg lesz Nintendo. Igen, megint csak nekem köszönhetően volt Nintendo. Azt láttam, hogy bár próbáltam változatos lenni, de csak a Nintendo 64-es Mario Kart 64 jött be a népnek legjobban, ezért nem volt nehéz eldönteni, hogy azt viszem. Pénteken beszéltük, hogy kijönnek elém a Keletihez, ami nekem nagyon-nagyon jól jön, mivel nem egyenesen a MondoConra terveztem menni, így legalább nem kellett azt cipelni. Megegyeztünk a Zolival, hogy még keresni fog, de nem történt meg, ezért gyorsan még 23 órakor írtam neki E-mailt, hogy mindenképpen válaszoljon, mert nagyon szívesen segítek, de csak a biztosra viszem ki a TV-t és a konzolt. Hajnali 4-re volt az óra beállítva, hogy csörögjön. Felkeltem, meg is néztem a laptopon, hogy jött-e válasz. És igen, jönnek ki elém. Na akkor villámgyorsan észbe kapni, felkelni, és cselekedni, nincs sok idő. Jobb híján egy bőröndbe tettem egy a cuccokat, nem akartam leszaladni a tárolóba dobozért. Úgy el tudtam helyezni, hogy a TV ne sérüljön, de senkinek nem javaslom ezt a módszert. 4.45-re készültem el, elindultam, gyakorlatilag, mintha egy több százezer forint értékű vázát, vagy valami zsolnai vagy hollóházi porcelánt vinnék, úgy vigyáztam az úton. Kisétáltam a vasútállomásra, a vonat is megérkezett. A 5.24-es Békéscsabáról induló vonat az, ami több helyen is megáll, ezért a szokásos 2 és fél óra helyett 2 óra 51 perc volt az út, de legalább pontosan járt. Közben egyeztettünk a Zolival, hogy pontosan milyen kocsit kell keressek. Fehér Renault furgon, de nem lett meg. Közben Amina telefonált ő igazított útba, ugyanis Rick-kel együtt ő is jött. Az volt az eredeti tervem, hogy csak feladom a cuccot, és megyek is még gyorsan elintézni valamit, de végül felszállítottak, hogy menjek én is. Mondom, jól van, a karaoke úgysem kezdődik pontosan 10 órakor. Végül nagyon jó, hogy így alakult, mert így legalább a jegyem el lett intézve.

De csak elmentem, mert rendeltem egy könyvet, és érte akartam menni. A Pillangó utcánál akartam jegyet venni, de se az automata nem működött, sem ellenőr nem volt, hát akkor menjünk jegy nélkül, de annyira féltem, hogy mi van akkor ha pont most? Annyiszor olvastam már, hogy mindig becsületes volt az adott egyén, de amikor nem jeggyel utazott, akkor csaptak le rá az ellenőrök. Mi lesz, ha én is így járok? De szerencsére nem. 🙂 Ellenőrzés nélkül megérkeztem a… na hova? Igen, a Határ útra, helyes válasz. Nem is én lennék, ha nem lenne ott jelenésem. Egyébként azért kértem az Europark-ba a könyvet, mert ott a Libri 9 órakor nyit. Kérhettem volna az Arénába, de az csak 10-kor, és 9.30 körül volt, amikor kijöttem a Hungexpo épületéből, és azért nem akartam tétlenül eltölteni az időt, legalább utazok, és a célállomáson nosztalgiázok. A hármas metrón egy középkorú hölggyel beszélgettem, érdekelte, hogy milyen rendezvényre megyek, azt mondtam, hogy ez ilyen japános, animés, satöbbis cucc. A japán részleg érdekelte őt is, mert nagyra becsüli a kultúrájukat, és amikor mondtam neki, hogy van már japán nyelvkönyv is, az is érdekelte őt. Ő is a Határ útig ment, ott eligazítottam (emlékezetből), hogy honnan indul a 66-os busz (remélem, anyám nem csuklott ^^’). Én átvettem a könyvet, benéztem az 576-ba, mert a menő eladó volt bent, egy kicsit beszélgettem vele, aztán mentem is vissza.

Nagyjából 11 óra lett, mire visszaértem. Az első bekezdésből ki lehetett következtetni, hogy új helyen volt a karaoke, a médiateremben. Kisebb volt a terem, de hogy nagyságrendekkel jobb a fent felsoroltak miatt, az tény. És ahogy sejtettem, hogy nem maradtam le semmiről, még nagyban ment a próba és a bemelegítés. Végül én voltam az első, aki fellépett: Elvandia Story: Lion no Tsubasa. Az utóbbi időkben nagyon belezúgtam ebbe a számba, és mivel tippem szerint jól el tudom énekelni, ezért tettem egy próbát vele. Most az egyszer jól tippeltem. 😀 De hogy mennyivel magabiztosabbnak érzem magam éneklés közben, azt azért ne hallgassam el. Kezdem megélni a lazaságomat, és egyértelműen az előadást is javítja. Az emberek nem nagyon jöttek feliratkozni, sokan nehezen találták meg a termet, ahogy én is. Azt kinéztem a MondoCon honlapján, hogy most nem jobbra, hanem balra kell menni a főbejárat után, ezért volt tippem, hogy az a bizonyos épület lesz, de miért volt elkerítve? Ezt nem értettem meg, végül egy lány segített, hogy a fogadóteremnél kell balra kimenni, és az az épület, ahonnan ő kijött. De ez még nem minden, mert a jobb oldali lépcsőn kellett felmenni az első emeletre, és ott a jobb oldalon levő ajtónál voltak. Vagy úgy… Mondjuk ott már táblák segítettek, de elképzelhető, hogy nélkülük nem lett volna ennyire egyértelmű. Mint ahogy nem is lett sokaknak az, ezért az első után a hetedikként énekeltem másodjára: Mobile Suit Gundam – 08th MS Team: Arashi no Naka de Kagayaite. Ez a lazaság, amiről az első dal kapcsán beszéltem, az abban is megmutatkozott, hogy kicsit jobban merek játszani a hangommal. Mint ahogy a második dalomban én személy szerint éreztem, nem tudom, hogy mennyire hallatszott kifele. Ugyanis gondolatban sokszor seggbe rúgtam magamat amiatt, mert amit itthon tök lazán éneklek a hangommal játszva, azt a karaokén ilyen nyögvenyelősen rettegve, majd valami lesz elven énekelgetem. Így nem megy. De amit ebben a dalban csináltam, erre már lehet alapozni, és nagyon jó érzés utólag visszaírni. Most a tavaszi MondoConon utolsó helyezett voltam, de leszek én még az első felében, ezt megígérem nektek! Leszek én még második fordulós (vagy harmadik? Mindegy is, az a lényeg, hogy a legjobb hatban benne leszek ^^’) a többfordulós énekversenyben.

Az első két dal Yonekura Chihiro szerzemény, ha már ennyire hallgatom őt, akkor miért is ne. Most elég sok albumát hallgattam újra, most is bennem van az az érzés, ami miatt annak idején letettem róla, de most valahogy jobban meghallom a jó dalait is, ami miatt viszont érdemes kitartani mellette. Az AMV vetítés technikai okok miatt késett, két kategória volt. A helyezettes AMV-ket mutatták meg, alig volt 1-2, ami kiemelkedett az átlagból. Az átlag pedig sajnos nem fent volt. Egy konkrét kategória volt, a táncos, és volt egy összesített 15-ös lista. Leeával és Dakival elemezgettük őket, nekem összességében az volt a véleményem róluk, hogy nekem az első AMV-s próbálkozásom lenne ilyen, ha komolyan foglalkoznék a témával. Mint kiderült, egyáltalán nem jártam messze az igazságtól, ugyanis sok volt az új jelentkező. Ami egyrészről nagyon jó, mert tényleg, próbálják ki minél többen, akik lelkesedést éreznek magukban, és fejlődjenek, másrészről meg rossz, mert egyrészt nem volt színvonalas. Olyan részletszegény volt sok munka, amit még én is észrevettem, pedig csak mint érdeklődő nézek AMV-ket. Például a Lipsync sok esetben rossz volt. A másik ami miatt problematikus a sok újonc, hogy közülük kerülnek ki a helyezettek, és így nem járják meg a szamárlétrát, rosszabb esetben azt hiszik, hogy de jót csináltam, nem kell fejlődnöm.

Ezután folytatódott a karaoke. Ha jól emlékszem, ezt a blokkot is én vezettem fel, méghozzá a Slayers: Get along ~SelfTag Version~ dallal. Ez is elég jó volt, de mintha csúszott volna az effektezés, pedig emlékszem, hogy pontosan csináltam. Majd jelzem Tukinak. Pontosabban már így jeleztem neki, de majd megírom neki külön is. Egyébként sokat beszélgettem Dakival (Lam’O elfoglaltságra hivatkozva maradt távol), amire régen volt példa, örültem is neki. Aztán én még egyet énekeltem, amit eddig soha: Love Hina: Kimi Sae Ireba. Az ending. Kérdezte is Amina a közönségtől, hogy ki emlékszik erre az animére? Én meg a mikrofonba válaszoltam, hogy bennem csak annyi maradt meg, hogy azt a szerencsétlen srácot állandóan kidobták a csajok. Nevetett is az egész terem. Nagyon szép ballada, szintén első Hayashibara Megumi dalok között volt nekem. Az erőteljes gitárszóló nagy fájdalomra utal, emiatt hallgattam nagyon sokat, valahogy tudtam azonosulni a dal érzésvilágával. Aztán jött a Jpop, Jrock vetítés, vagyis Case be, mi ki. Itt volt egy szép bakim. Mivel a PV vetítés mindig elhúzódott, egy óránál tovább tartott, ezért felmerült bennem a kérdés, amit Leeának tettem fel, eredetileg így akartam: Szerinted egy óra múlva vége lesz? De végül ezt kérdeztem: Szerinted egy hónap múlva vége lesz? Aranyköpés, belső félelmek ily módon történő kimondása. XD Nevettünk is rajta Leeával, Dakival és Kedvesjudittal. A Judittal is sokat beszélgettem, E-mail címet is cseréltünk. Megnéztük a vásárt, elkértük a szervezésért járó mangákat, én a Nana 7-et választottam ki. Aztán Dakival felmentünk a szervezőibe, engem egy kis ásványvíz megmentett. Ja igen, egyébként emlékeztem is arra, hogy a Dani tanult németül, említettem is neki, hogy járok intenzív tanfolyamra. Az csak ma derült ki számomra, hogy ő szinte felsőfokú szinten tud németül. Meg is kérdeztem tőle, hogy tanulta meg az igék vonzatait, és az eseteit. Gyakorlatilag ugyanazt mondta vissza, amiben én hiszek. Az az empátia, amiről írtam korábban, ő a németek agyával gondolkodott, megértette, és elfogadta, hogy a például a helfen igének miért pont bei + dativ a vonzata, ő így tanulta meg. A bei a -nál, -nél (MondoCon közben se feledkezzünk meg a német nyelvről, nem igaz? 😉 ) és részes esetben áll, ezt például úgy lehet dekódolni, hogy például a matematika megértésénél segítettem, és részese voltam mind a cselekedetben, mind a matematika megértésében. A szervezőiből mi Dakival a konzolok felé vettük az irányt, és játszottunk a Mario Kart 64-gyel, de még mekkorákat. Nem is maradt már hangom. Volt egy srác, aki a játékostársát porig alázta. Amikor ő megunta, akkor beszálltunk a Danival, mi meg a srácot aláztuk porig. Közben megjött a Gábor is, de rég láttam őt, egy ősnintendós. Kicsit beszélgettünk, majd amikor a srác lelépett, hívni akartam játszani, de már nem volt sehol. Mindegy, eljátszogattunk a Dakival, majd mentünk is vissza a karaokéhoz. Majd beszéltük is, hogy a srácnak nem-e volt túl rossz, hogy még a pályaválasztásnál is az volt, hogy mindig kérdeztem valakit, hogy melyik pálya legyen, de szegényt mindig kihagytam. ^^’ Már nem sok maradt hátra a Jpop, Jrock vetítésből, a sikongatásból is kivettük a részünket, hogy ne legyen olyan könnyű az életünk. Aztán jött az utolsó karaokés blokk, ezt már nem én nyitottam, de énekeltem itt is. Eredetileg egy Okui Masami számot akartam, de felhangzott a Sámán Király magyar zenéje, amitől kiújul a nemtudommicsodám, képzeljetek ti ide valamit. Úgy voltam vele, hogy ellenpontként kijavítom az eredetileg tervezett dalt Shaman King: brave heart dalára. Ami még fejlődés az énekemben (cseppenként adagolom a javulást kiváltó okokat. 😉 ), hogy most már nem azt csinálom, hogy ha valahol elvétem a szöveget, akkor vagy 2 sor elmegy, amíg nagy nehezen visszatalálok, hanem azonnal folytatom tovább, és most már 2 szó után tudom folytatni. Csak a hangom nem volt már annyira jó, mert játékban is kicsit oldott voltam, aztán kivett belőlem egy pár decibelt.

Az ének után mentem is, búcsú mindenkitől, szedtem össze a TV-t és az N64-et, és máris irány a metró. Már nem maradt kaja, ezért a Keletinél vettem egy hamburgert (nem merem kiírni, de itt is bakiztam most, és hangburgernek írtam eredetileg, mire észrevettem) meg egy 0,5 l-es Nestea-t. És szinte rohanás a vonathoz, ami 5 perc múlva indult is.

Jó nap volt a mai, én nagyon jól éreztem magam, szerintem a többiek is. És a végére még egy slusszpoén: Épp énekelt valaki, amikor egy lány fel akart irakozni, Leea írta őt fel. Bemutatkozik: Eni vagyok. Leea: Én meg süket. XD (Ugyanis Heninek írta) Én behaltam. Köszönöm szépen a figyelmet, majdnem 2000 szó, négy hét múlva MAT-os conon találkozunk!