Nintendo 3DS statisztika – 2019. október 19.


Rég osztottam meg a Nintendo 3DS statisztikámat. Bár manapság keveset játszok vele, mégis megosztanám, mely játékokkal játszottam a legtöbbet.

Megtett lépések száma: 8.072.858

  1. Mario Kart 7 – 77:18
  2. StreetPass Mii Plaza – 53:29
  3. Nintendogs + Cats – 42:00
  4. Mario Kart: Super Circuit – 37:17
  5. Nintendo eShop – 35:28
  6. Nintendo 3DS Sound – 35:06
  7. Super Mario 3D Land – 34:46
  8. Super Smash Bros. for Nintendo 3DS – 32:01
  9. F-Zero: Maximum Velocity – 31:15
  10. Pokémon Blue Version – 30:54

ShoujoCon


Szóval a tegnapi ShoujoCon. Jó volt, de megmondom őszintén unatkoztam a második felében. Sajnálom, hogy nem sikerült. 😦

Pár napja megbeszéltem bagszival, hogy nála alhatok pénteken éjszaka, így ahogy hazajöttem a munkából, összeszedtem mindent, ami kell, és siettem a vonathoz. 17.15-kor indult, utazás alatt a szokásosakat csináltam: olvastam, játszottam. Meg most nálam volt a laptop, ami igazából szerencse volt, mert rettenetesen bosszantó volt, hogy ketten előttem tárgyalják ki a magánéleti problémáikat, úgyhogy Garfield és barátai nézésével fejhallgatóval tereltem el a figyelmemet. Sikeres hadművelet, a 3. évad 13, 14. része pedig olyan vicces volt, mint a többi. Ettől függetlenül minden rendben volt. A Keletinél visszafordultam a Sülysáp felé menő vonaton, és Kőbánya Felsőnél szálltam le, a 37-es villamos megállónál vártam bagszit. Hazasétálva kitárgyaltuk a holnapi nap lehetőségeit kulisszatitkokkal, majd pizzaevés után még játszottunk egy kicsit Mario Kart 7-tel. Ki akartam itt is próbálni, hogy milyen tárgyak nélkül játszani. Ha őszinte akarok lenni, nem is vettem észre, hogy nincsenek tárgyak a játékban, úgy játszottam, ahogy eddig is, de az első menetnek nem volt folytatása, mert bagszinak egyáltalán nem tetszett így a játék. Meg ő már aludni akart, nekem egy jó darabig nem jött álom a szememre, folytattam a könyv olvasását, aminek már majdnem a végén járok. Ahogy írtam korábban, az utóbbi években nagyon rákaptam a pszichológiai, önismereti könyvekre, most épp Soma mamagésa első Ébresztő! könyvét olvasom. Aztán éjfél után csak én is elaludtam.

Valami fél 6 körül ébresztett fel bagszi, hogy ideje készülődni. 6.20-ra kész lettünk, hát akkor menjünk. Eredetileg a 9-es busszal terveztünk menni, de mivel nem volt jegyem, át kellett menni a 3-as, 28-as villamos megállójához, mert csak ott volt jegyautomata. Szomorú, hogy Kőbánya alsó vasútállomás környéke Kőbánya városközpont, és nincs ott jegyautomata. Végülis a 28-as villamos is elvitt a 24-es villamoshoz, melynek köszönhetően a tett helyszínén kötöttünk ki. A Balázs Béla utcán kellett leszállni, ott volt a Ferencvárosi Művelődési Központ. 7-re odaértünk, de mivel nem ettünk, ezért elmentem a közeli Coop-ba, ott vásároltam be magamnak aznapra, meg bagszinak kérésére reggelit neki. Aztán vissza, beszálltam én is segíteni. Jó buli volt a konzoloknál ténykedni. Asztalok, székek, TV-k, konzolok elrendezése úgy nagyvonalakban. Közben többször felnéztem az emeletre a karaoke teremben, hogy lássam a karaokésokat, de semmi. 8 órakor, de még 8.30-kor is üres volt a terem. Akkor folytattam lent a segítést. Öten csináltuk: bagszi, Dash, ug, Truner és én. Egész jól elszórakoztattuk egymást, főleg amikor mi négyen, fiúk elhatároztuk, hogy beállunk egy Mario Kart: Double Dash!! bulira, de bagszi a maga stílusában ránk szólt, hogy ne most jusson eszünkbe játszani, amikor még bőven van tennivaló. De azt nem hagytam ki, hogy ug-vel kipróbáljam a Just Dance-et. Legalább most már úgy utálom, hogy tudom, hogy mi a bajom vele. Egy jó dolog van benne. Táncolhatok olyan számra is, amit szeretek. Ha jól emlékszem a Ray Parker Jr. az előadója a Ghostbusters dalnak (és valóban!), arra táncoltunk. Az a zene felhangzott az 1997-es Játék határok nélkül 1. elődöntőjében. A holland játékban szólalt meg, ahol is szellem léggömböket kellett jobb belátásra téríteni. Ez az oka, amiért szeretem ezt a számot, és mint tudjuk, nálam alapszabály, hogy ami az 1997-es Játék határok nélkül sorozatában volt, az rossz nem lehet. És hogy milyen a Just Dance-ben táncolni? Iszonyúan debil, olyan, mintha Alíz Csodaországában DDR-eznénk. Jó buli volt hülyének lenni, de köszöntem szépen a lehetőséget. Különben lazán Mario Kartozhattunk is, mert attól függetlenül, hogy néhány TV és konzol nem akarta rögtön az igazságot, nagyon gördülékenyen ment minden. Minden adott volt, és ahogy hallottam, hogy sehol nem volt csúszás, minden nagyon jól ment. Főleg azon szórakoztunk, hogy a PS3 controllere nem akart csatlakozni, tehát ezért nincs PlayStation gépem. Amúgy a Wii U és a PS3 képe borzasztóan nézett ki régi monitorokon. Volt Commodore 64 is, annak a fájllistáját nem tudtuk betölteni, meg egy kamu kínai gépezet, mely szintén nem akart működni. Áldásunk rá, ellesz a sarokban. Tehát egy Nintendo 64, egy Super Nintendo, egy GameCube, egy Commodore 64, egy Sega MegaDrive 2, Wii U egy PlayStation 3 sőt egy PC-t is beizzított bagszi, melyen valamelyik árkád Sailor Moon játék ment. Aztán csak megtaláltam a karaokésokat, illetve Narumi és Lucy néztek be a konzolszobába. Jó volt sok idő után újra látni őket. Aztán csak kész lettünk mindennel, de nem jöttek az emberek. Kiderült, hogy egyáltalán az épületbe nem nagyon jöttek be, eléggé kevesen voltak. Egy ideig elvoltam, fel is mentem a karaokéra énekelni. Először, a JAM Project: The advent of Genesis. Ez jó volt, valósággal remegtem attól, hogy ki tudtam énekelni a legmagasabb hangot is, ami eddig nem ment. Nagyon jó érzés volt. Aztán annyira csak nem volt lelkesedésem azügyben, hogy tovább énekeljek, ennek ellenére kiálltam még kétszer. A sikeren felbuzdulva úgy döntöttem, hogy megpróbálom a JAM Project-től a Cosmic Dance-et, talán annak is megy a legmagasabb hangja? Hát, annyit azért nem javult az énekhangom egyik pillanatról a másikra. Meg az az igazság, hogy lelkesedésem sem volt a végére már. A harmadik próbálkozás pedig Okui Masami: It’s DESTINY -Yatto Meguri Aeta- dala volt, ami úgy elment. De aztán be is rekedtem. Mondjuk nem feltétlen mert annyira megerőltettem magam, hanem ez egyfajta belső tiltakozás lehetett most az éneklés ellen. Nem is volt most annyira jó a színpadon lenni, nem tudtam feloldódni. Majd ősszel.

A nap második fele már nagyon vánszorgósan ment. Nem nagyon jöttek a konzolterembe, ugyanazokkal a játékokkal egész nap játszani, az azért nekem sem buli már. A nagyobb dobás az volt, amikor kitaláltam magamnak, hogy előveszem a Super Mario All-Stars játékot, és végigviszem rajta a Super Mario Bros.-t immáron sokadjára +1-szer. Először az volt, hogy megpróbáljam, hogy az első pályán vajon el tudom-e érni a 40.000 pontot. De meghaltam, úgyhogy ez ugrott. Aztán volt az, hogy végigviszem, végül az, hogy elérem az 1.000.000 pontot. Egyik se jött össze, mert az 5-4 pályánál már ezt sem élveztem. Meg bagszi hívott, hogy játszunk PC-n Sailor Moon-t. Jól van. De sajnos ez a játék sem volt érdekes. Túl egyszerű, én itt mindenkit legyőznék. De aztán megráztam magam, hogy 18 óráig, indulásig azért jól érezzem magam, ezzel a szemléletváltással a végére egészen jól ment. Ja és még valami: Szerencse, hogy nem voltam ott zenekvízen az elején. Beültem nagyjából a felétől, és a PC-ről, amit a csaj használt lazán ki tudtam olvasni a megoldásokat. Ha játszottam volna, nagyon nagy lett volna a kísértés, hogy nézzem a megoldást. Egy tanács: Írjátok át a fájlnevet, vagy úgy tartsátok a PC-t, hogy ne lehessen olvasni róla.

Még egy pár karaoke előadásra beültem, de 18.15-kor azért csak elindultam, hogy biztonságban elérjem a 19.10-es vonatot. A Keletiben van egy Gyros-os stand, ahol 500 forint egy pitás Gyros, vettem magamnak egyet. Kérdezi, lehet csípős: mondom persze, az nem baj, ha van egy kis ereje. Kérésemre becsomagolta, és a vonaton belekóstoltam. Mit hívnak csípősnek? Úgy könnyezett a szemem, mintha sírógörcsöm lett volna, az orromat egy 10-es papírzsebkendővel sem tudtam rendbetenni, az egész arcom úgy égett, mintha konkrétan tűz érte volna. Kegyetlen volt, én nem tudom, hogy mit gondolnak. Legalább 45 perc volt, mire hellyel-közzel rendbejöttem, de a szememet egész vonatúton nem bánthattam, mert akkor fél órán keresztül megint vak voltam. Most már nevetve gondolok vissza rá, meg jó móka volt, de akkor rettenetesen szenvedtem. Zsebkendővel igyekeztem kicsipkedni azokat, a zöldségeket, húsokat, melyeket érte az az extra erős chili paprika. Mivel nem szeretek kaját kidobni, ezért magamba szenvedtem, de ez valami embertelen volt. Maradnék a nem erősnél, azért a móka fogalma nálam mást jelent. Miután helyrerázódtam, befejeztem a fent említett könyv olvasását, már nem volt sok hátra.

Az biztos, hogy az őszi MondoCon sokkal eseménydúsabb lesz, de attól tartok, hogy ha a MAT megint nem lesz meghívva, nem jönnek el a Nintendós arcok, és akkor meg már azért lesz problémás. De ezt majd még meglátjuk.

És persze csináltam jó néhány fényképet, azok ezen link alatt érhetők el.

 

Úton a két csillag felé


Annak ellenére, hogy írtam, hogy a Mario Kart 8 mennyire nehéz a többihez képest, azért a Mario Kart 7-ben is kell küzdeni. Csak a 3DS-es rész azoknak válik hamar könnyűvé, akik 24:7 játszanak, hogy minél hamarabb meglegyen a dicsőséges 3 csillagos minősítés. Persze ezzel semmi baj nincs, azért is jó, hogy léteznek ezek a rangok (nevezhetjük achievement-eknek), mert egyfajta nívót mutat fel játéktudás tekintetében. Én továbbra is megmaradok olyan játékosnak, aki megadja a módját a játéknak. Bár magam is elgondolkodok azon, hogy miféle módja lehet annak a játéknak, amit éjfélkor félálomban játszok, hogy meglegyen a 2 csillagos minősítés. Már csak a Mirror Lightning Cup-ja hiányzik. Ha az meglenne, akkor mindegyik bajnokság legalább 2 csillagos lenne. És ez fémjelezné az igazi tudásomat. Nem tudok akkora trükköket, hogy 3 csillagos legyek, másrészt meg túlságosan unalmas lenne az offline játék, ha annyira jó lennék. De a két csillag több, mint tökéletes nekem. Bár azért így komolyabban játszva azért azt tapasztalom, hogy a gépi játékosok is tesznek arról, hogy nehéz legyen elérni a rangos minősítést. Hasonló érzéseim voltak a Pokémon Trading Card Game kapcsán is Game Boy Coloron, bár az abból a szempontból más, hogy az ilyenféle harci kártyajátékokban is nagy szerepet játszik a szerencse, viszont a GBC játékban azt vettem észre, hogy eleinte úgy alakulnak a dolgok, hogy nekem kedvezőtlen, és utána megy át abba, hogy tuti győzelem, nem is lehet elrontani. Ez az egyetlen problémám a Pokémon TCG játékkal GBC-n, hogy “irányítottnak” érzem a történéseket, de amúgy magasan ajánlott mindenkinek. Visszatérve a Mario Kart-ra, a 7-esben is hasonló érzéseim voltak, bár több múlik a saját tudáson, de amikor pont kilövéskor (például ágyúból) áll elém az egyik ellenfél játékos, mögötte mondjuk zöld tekivel, azt a gép úgy dekódolja magában, hogy leestem, és újraindít. Nálam ilyesmi szokott gyakrabban előfordulni, az nemigen, ami másokkal, hogy a cél előtt lövik ki őket kék, tüskés tekivel. Tény, hogy az a legbosszantóbb. Amúgy, nem szoktam befejezni a versenyt, ha biztosra vehető, hogy nem lesz meg a két csillag, hiszen az érmék folyamatosan gyűlnek, és egyrészt még nincs felfedve minden autós rész, másrészt meg szépen mutat a statisztikában, ha majd több 10.000 érmém lesz, és akkor azt mondom, hogy megérte annyiszor újrakezdeni. Úgyhogy Mario Kartozni nagyon jó dolog.

Meg egy kisebb siker is: Sikerült átvinni a Nintendo DSi adatait a Nintendo 3DS XL konzolomra. Ez önmagában nem nagy dolog, hiszen ez adott. Csak azt nem tudtam, hogy hozzáadódnak az adatok a 3DS-re, vagy felülíródnak. Nagyon rosszul viselném, ha harmadszor is újra kell kezdenem. Kipróbáltam, és örömmel vettem, hogy hozzáadódtak az adatok, így a fotók, zenék adatai egyhelyre kerültek, valamint volt három letöltött játék DSiWare-ről, az is átkerült az új gépre: Photo Clock, Kung Fu Dragon és A Little Bit of Dr. Mario.

 

Személyes videojáték történelem


Néhány napja jutott eszembe, hogy már 9-10 éve nyilvánulok meg videojátékos közegben az interneten, de arról soha nem írtam komplexen, hogy lettem videojátékos, hogy szerettem meg a Nintendót. Pedig lenne mit mesélnem, és azt gondolom, hogy sokan megértenék, hogy miért úgy játszok, ahogy. Meg hogy egyáltalán hogy indult el az egész. Lesz szó a közösségről is, úgyhogy több napi hideg élelmet elővenni, nagyon hosszú írás következik.

A ’80-as évek második felében indult el a történet, amikor már lehetett járni Bécsbe vásárolni, ezt a szüleim is kihasználták, és vettek egy Commodore+4-es számítógépet. Ez volt a legelső olyan szerkezet, melynek köszönhetően TV-n játszottam. Sokáig csak bátyámat figyeltem, majd olyan 1991-től, 5 évesen kezdtem el magamtól is játszani. Két nagy kedvencem volt, ezek körül az egyik magyar játék, Menekülés volt a neve. Még a név is rémlik Szőlősy György játéka 1986-ból. A játékban egy egeret irányítunk egy labirintusban, az a lényege, hogy a macskákat kikerülve megtaláljuk és megegyük az összes sajtot. Vannak különleges, villogó sajtok is, ez majdnem olyan, mint a Mario játékokban a csillag. Extra gyorsak leszünk tőle, a macskák megállnak, és áthajthatunk rajtuk, ők pedig eltűnnek. Ezt úgy dekódoltam magamban annak idején, hogy az egér eszi meg a macskákat. Persze aztán visszatérnek, ha elmúlik a “varázssajt” hatása. Ha megettük az összes sajtot, akkor meg kell találni az egérlyukat, azzal megyünk tovább a következő szintre, ahol eggyel több macska van. Egy macskáról indulunk, és 20 a maximális. Érdekesség (most már azt mondom, hogy a programozás miatt lehetett), hogy egy macskánál nagyon gyorsan ment a játék, aztán 20-nál már nagyon lassan. Gondolom, nehezen bírta el a játék, de hogy mire képes a gyermeki fantázia, annak idején azt gondoltam,  hogy 1 macskánál egy fiatal kisegeret irányítunk, 20-nál meg már egy öreg, lassú egeret. Ha “összetalálkozunk” a macskával, megeszi az egeret (konkrétan mozog a szája), és elvesztünk egy életet.
A másik nagy kedvenc angol nyelvű játék, Moon Buggy a neve. Ez egy nagyon érdekes harcos játék, soha nem felejtem el, hogy a tankot, akit irányítunk, kakasnak néztem, akinek kerekek vannak a lába helyén. Erről már tudok YouTube videót is mutatni.

Nagyon szerettem ezt a játékot, és ha belenéztek a videóba, láthatjátok, hogy ez a játék (is) nagyban segített abban, hogy megtanuljam az ABC-t. Az égből is támadnak ránk, mely természetesen végzetes, ha eltalál, emellett át kell ugrani a szakadékokat, később az aknákat, és lelőni az utunkba álló dolgokat, amikből még sem tudom kinézni, hogy micsodák. Az a lényeg, hogy nagy játékélmény volt, és nagyon örültem, amikor végig tudtam játszani.
Több érdekesség is fűződik a Commodore géphez. Magamtól tudtam, hogy mit kell beírni, hogy tudjak játszani. Ezért is vagyok úgy, hogy nem kell feltétlen elítélően beszélni arról, hogy a mai kisgyerekek hogy tudják kezelni az okostelefonokat, táblagépeket, hiszen amikor én kicsi voltam, számomra is evidens volt a TV, vagy jelen esetben egy korabeli számítógép kezelése. Az, hogy micsoda veszélyeket rejtenek a mai cuccok, az más téma. Ami nagyon érdekes volt, hogy volt olyan alkalom nem is egyszer, amikor nem azért kapcsoltam be a Commodore gépet, hogy játsszak, hanem hogy írjak rajta. Majd később erről fogok írni részletesen, de a lényeg az, hogy kisgyerekként csodaszámba vettek, hogy úgy mentem iskolába, hogy tudtam írni, olvasni és számolni. Írást persze úgy, hogy utánoztam a betűket, de tudtam, hogy mit írok. És a lényeg az, hogy volt olyan, hogy abban leltem a szórakozásomat a TV képernyőjét teleírtam szavakkal, sőt értelmes mondatokkal is.
Aztán volt még Atari gépünk is, az ezen játszható játékok nem maradtak meg bennem annyira, nem tudok kifejezetten kedvencről beszámolni, csak jókat játszottam rajta.

De aztán jött a nagy áttörés, az első igazán nagy hatás a videojátékos életemben, ez pedig Dévényi Tibor: Elektor Kalandor című műsora. Itt találkoztam életemben először azzal a piros sapkás, kövér emberkével, akit irányítanak, ellenségek fejére ugrik, gombától nagyra nő. Igen, ő volt Mario. Ami miatt nagy hatással volt rám, hogy sokkal több életet éreztem ebben a játékban, mint azokkal, amikkel eddig valaha is játszottam. Meg úgy az egész hangulata nagyon bejött. Innestől nem volt megállás, szinte teljesen áttértem a Nintendo világába. Viszont NES-em sokáig nem volt, csak úgy jutottam hozzá, hogy kikölcsönöztük a közeli videotékából. Videokazetták mellett játékokat és gépeket is lehetett kölcsönözni. Azon próbálgattam a szárnyaimat. Arra is emlékszem, hogy Super Mario Bros. 3 dobozos volt a gép, így legtöbbször azzal játszhattam. Leginkább az ehhez kötődő emlékek miatt szeretem ma is nagyon a SMB3-at, de persze ez nem lenne elég, ha maga a játék nem lenne ennyire jó.

A műsor ilyen volt:

NES-hez valójában csak jóval később jutottam hozzá, az első konzolom a Super Nintendo volt 1993-ban karácsonyra. Ennek is nagy emléke van, ugyanis 1993. december 19-én volt az utolsó Elektor Kalandor adás, akkor hirdették ki a nyerteseket, akik mehettek Miami-ba a… Disneyland jut az eszembe, de nem vagyok biztos abban, hogy az Amerikában ott van. Lehet, hogy “csak” egy utazás volt oda (és persze vissza is), bár tegyük hozzá, hogy az is nagyon szép. Ezt kapta az első 2 helyezett, a harmadik, negyedik helyezettek pedig egy Super Mario All-Stars pakkos Super Nintendo konzolt kaptak. Ezzel a játékkal játszott a stúdióban az első 2 helyezett gyerek. Ha lehet, ez a pár perc csak még nagyobb hatással volt rám, mint az előző évek NES játékai. Nagyon boldog voltam, amikor 1993 karácsonyára ugyanazt megkaptam, amit a TV-ben láttam. Ehhez az élményhez kötődik az, hogy a Super Mario All-Stars minden idők legnagyobb kedvence nálam. És akkor ne is beszéljünk a végtelen játékóráról, amit ezzel a játékkal töltöttem egyedül, barátokkal. Ezekben is időkben nagyon drágának számított egy Super Nintendo játék, ezért nem volt nekem sok. Néhány éve vettem meg teljesben a Donkey Kong Country játékot, és 1995. november 4-ei dátumozással volt rajta 11.990 forintos árcédula, amikor az akkori minimálbér 15.000 forint körül volt… Ha arányosan akarnék számolni, akkor olyan, mintha ma egy játék kb. 75.000 forintba kerülne. Csak két további játékot kaptam hozzá, a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse (1994. karácsony) és Hurricanes (1995. karácsony). Persze ez nem azt jelenti, hogy az egész Nintendo-világom csak ebben a három játékban merült ki, volt lehetőség továbbra is kölcsönözni játékokat. A videotékában idővel megszűnt ez a lehetőség, viszont nyílt Békéscsabán is egy 576 KByte üzlet a Jókai u. 6 szám alatt, ott is lehetett kölcsönözni. Csak két játék maradt meg bennem, a The Lion King és az Aero the Acrobat, de biztosan volt több is. Ami még hatással volt rám, az a német RTL-en látott Nintendo reklámok. Általános iskolában németül tanultam, és mivel szerettem (most is) a nyelvet, ezért ott néztem hétvégén reggelente a rajzfilmeket és a reklámszünetekben sok Nintendós reklámot láttam, melyek mind nagyon hangulatosak voltak. És akkor ne feledkezzünk meg a Super Mario kalandjai videokazettáról, ott láttam először Super Mario 3 rajzfilmet, az is olyan élmény volt számomra a hibái ellenére, hogy ha ötvenszer nem láttam, akkor egyszer sem. Régi szinkronnal nagyon jó nézni.

1996-tól viszont törés következett be, ugyanis lanyhult a Nintendo iránti érdeklődésem. Legfőképp azért, mert Békéscsabán igencsak kevés lehetőség volt játékokat beszerezni, ebben az évben zárt be az 576 KByte shop, meg ahol még lehetett kapni, ott igencsak drága volt egy játék. Így újdonság híján elkezdett nem érdekelni a Nintendo. Anyám ezt úgy dekódolta magában, hogy kinőttem a Nintendót, és 1996 decemberében eladta a Super Nintendót az egyik akkori munkatársa vette meg a gyerekeinek karácsonyra. A durva az volt. hogy megkérdezett erről anyám, és mondtam, hogy adja el… Ha ez nem sújt le visszamenőleg, akkor semmi.

Még a Super Nintendóval párhuzamosan játszottam PC-n is. Talán nem sokan néznék ki belőlem, de végigjátszottam egy pár FPS-t, mint például Wolfenstein 3D, Doom, Duke Nukem. Na tessék, 9-11 évesen lövöldözős játékokkal játszottam, mégsem lettem bérgyilkos. Különben is, bérgyilkosnak nevezzük azt is, aki megvonja az alkalmazottai fizetését. Arról ne is beszéljünk, hogy a Duke Nukem híres volt durva szövegéről. Így kezdődött a játék: “Azok a kib*szott idegenek leszedték a gépemet! Ezért most szétrúgom a s*ggüket!…” Mégsem beszéltem akkor csúnyán. Csak jót mosolyogtam ezeken a szövegeken. Nagyon érdekes, hogy volt egy játék, ami nemhogy magyar, de békéscsabai fejlesztés volt, ez az Észkerék volt. Ezt is megtaláltam YouTube-on:

Rengeteget játszottam vele, és nagyon élveztem, hogy ezáltal részese lehetek a Szerencsekerék vetélkedőnek. Nagyon érdekes volt még a gépi játékosok nevei: Rózsa György, Egri János és Vágó István. Mindhárman legendás játékvezetők. A beszólások is nagyon szellemesek voltak, és még azt tetszett, ha az egész játékot megnyertem, akkor mindig kaptunk valami nyereményt. De konkrétan pl. hajszárítót, turmixgépet, meg ilyeneket. Eleinte konkrétam azt hittem, hogy ezt postázni fogják, persze hamar kiderült, hogy e tekintetben is csak játék volt. Tele lettünk volna nyereményekkel, ha ezeket mind megkaptuk volna.
Meg amivel még sokat játszottam PC-n az a Worms és a Mortal Kombat. Hamar kiderült, hogy nincs sok érzékem a verekedős játékokhoz. Nyilván az alapdolgok mentek, de hogy gombkomcinációkkal speciálisakat lehet ütni, azok ritkán mentek. Viszont, volt olyan, hogy barát ellen úgy nyertem, hogy én vittem a normál ütéseket, rúgásokat, ő meg szenvedett azzal, hogy kihozzon valami speciális támadást. Sok kicsi sokra megy. Viszont a Worms-ot nagyon szerettem, azt nagyon éreztem, hogy kell játszani. A Super Nintendo után elsősorban a zene kezdett el érdekelni. Na nem zeneszerzés, meg hangszerek, hanem a zenehallgatás. Hosszú órákon képes voltam zenét hallgatni, ismertem az aktuális számokat, és rengeteget hallgattam őket rádiókban, néztem TV-ben a videoklipeket. Mai napig az 1997-es évet tartom magyar zene tekintetében a legjobbnak.

1999 elején kezdtem hiányolni a Nintendót megint. Ez idő alatt is néha kapcsoltam a német RTL-re, és láttam a legújabb Nintendo játékreklámokat, de jóval ritkábban voltak a PlayStation térnyerése miatt. De azt azért éreztem, hogy az a Mario játék, ahol Mario megragadja Bowser farkát, elforgatja, és bombának hajítja, az nem lehet rossz játék. Kezdtem emlegetni otthon megint a Nintendót, de csak azt mondták, hogy most már kinőttem belőle. Szerintem ezt sokan megkapták, akik Nintendóval játszanak / játszottak. Nem ment könnyen, de nem adtam fel. Főleg azért is kezdett visszatérni a videojátékos énem, mert ismét lehetőség lett játszani Békéscsabán, megnyílt az első használt videojátékos üzlet, Aster-X néven. Ide már jártam játszani. Itt volt alkalmam először Super Mario Kart-tal játszani. De nehezen ment, mire elértem benne egy valamire való szintet. Emlékszem, már amikor hetedik lettem és nem nyolcadik, már akkor örültem a fejemnek. Annak idején, amikor megkaptam a Super Nintendót, már akkor láttam a dobozán, hogy létezik egy Super Mario Kart nevű játék, de a képből nem tudtam kikövetkeztetni, hogy mi az. Abból indultam ki, hogy Kart -> valami kártyajáték lehet. De hogy létezik olyan, hogy gokart, olyanról nem is hallottam. Úgyhogy sok játékkal jóval később ismerkedtem meg, mint amikor megjelent. Például az első komoly Super Mario World-ös élményem is ekkorra tehető. Láttam régen a Három Kívánságban (figyeljétek az M3-at, mert hamarosan jönnek a Nintendós adások!), hogy játszanak Super Mario World-del, meg nagyon örültem neki, de nem nagyon feszegettem a témát. Ebben az időben, nemcsak az újonnan nyílt konzolboltban volt lehetőség játszani, hanem az egyik üzletházban nyílt egy használt bizományi műszaki bolt, ott volt egy eladó Super Nintendo, oda jártam szinte minden este játszani. Itt játszottam sokat a Super Mario World-del. Na meg hamarosan eljött az idő, hogy ismét otthon játszhattam, 1999. július 18-án kaphattam újra Super Nintendót, a Super Mario All-Stars pakkos dobozzal, viszont a Super Mario World játékot tették mellé. Volt pár álmatlan éjszakám ezekben az időkben. Meg már ekkor is a használt játékok jóval olcsóbbak voltak, így igencsak megszaporodtak a SNES játékok. PC-n még ekkor is játszottam néha, a Croc volt a legnagyobb kedvenc.

Mivel a helyi konzolbolt hamar nagyon népszerű lett, így a jóval több játékkal volt lehetőségem játszani. Először élőben Nintendo 64-et csak 1999 végén láttam és játszottam. Akkor azonnal a Mario Kart 64 rabja lettem. Rengetegszer jártam oda, fizettem a játékos órákért, nagyon szerettem. Hanyagoltam is a Super Nintendót, annyira az utódjának hatása alá kerültem. Persze nem annyira mint néhány évvel előtte, hiszen lett otthonra Super Mario Kart-om 1999 szeptemberében (ezek mind jegyezve vannak) és 2000. januárjában újra lehetett Super Mario All-Stars játékom, ekkor már az eredeti dobozával. Az az érdekes, hogy ugyanaz a doboz van meg és nagyon jó állapotban. Nintendo 64 még inkább az ára miatt nem lehetett nekem, de erre sem kellett sokat várni, 2000. április 18-án kaptam egy nagyon kedvező ajánlatot, és Nintendo 64 tulajdonos lettem Super Mario 64 játékkal. Ez újabb álmatlan éjszakákat, és végtelen játékélményeket hozott magával. Majd jött a Mario Kart 64, és a még végtelenebb játékélmények. Ekkor sokszor jártam át az egyik gyerekkori barátomhoz, és a testvéreivel együtt rengeteget játszottunk közösen. Ami igazán vicces volt a velük való játékban, hogy mindig kommentáltuk a Mario Kart 64 aktuális eseményeit, hogy a karakterek neveit betegséggel helyettesítettük be. Amire emlékszem, például Mario volt tüdőgyulladás (piros felsőruházata miatt), Toad volt hímlő, Bowser volt pattanás Peach volt Kolera, Wario volt sárgaláz. És így mondtuk, hogy “És tüdőgyulladás megelőzte hímlőt, de pattanás keményen kiütötte őt!” ezeken jót derültünk. Ebben az évben vettem meg az addigi legdrágább játékot, a Mario Golf-ot Nintendo 64-re, 16.000 forint volt. Egy játékért sem fizettem ennyit korábban, és később is jó sokáig. De egyáltalán nem bántam meg, mert nagyon szeretem ezt a játékot. Aztán 2001-2002 között úgy fogalmaznék, hogy standard aktív játékom volt.

Hogy egy szó sem esett a hordozható gépekről? Egyértelmű az oka, a Game Boy teljesen kimaradt az életemből. Először 2002. karácsonyára kaptam Game Boy-t, a régi, eredeti gépet, hozzá Mario & Yoshi játékkal. Nagyon szerettem, meg végre játszhattam kézikonzolon, viszont már a Super Nintendo idejében tudtam a Super Mario Land sorozatról, és ezeket nagyon hiányoltam. Ami nagyobb áttörést hozott bennem kézikonzolok tekintetében, az a 2003. karácsonyára kapott Game Boy Advance, és a hozzá kapott WarioWare, Inc. játék. Arra emlékszem, hogy még karácsony előtt le volt árazva sárga címkével a Game Boy Advance, és két színben volt ott kapható: Fehér és átlátszó rózsaszín. Én persze a fehéret akartam, de mire oda jutottunk, hogy megvehetem magamnak, már csak a rózsaszín maradt. De legalább vadonatúj volt, fóliás és minden. A WarioWare már sokkal komolyabb játék volt, valahogy úgy tudom még most is jellemezni, hogyaz a fajta játék, ami észrevétlenül magával ragad. Nagyon sokat játszottam vele. Hosszú évek után először komolyan NES konzollal játszani csak 2004-ben volt lehetőségem. Kicsit homályos ez az emlék, de úgy rémlik, hogy a gimnáziumban az egyik akkori iskolatársam (2-vel lejjebb járt nálam) szeretett játszani, és úgy rémlik, hogy neki volt NES-e. Még az is dereng, hogy többször kérdeztem tőle, hogy biztos, hogy szürke kazettája volt, és nem sárga? Ugyanis köztudottan Magyarországon sokaknak a Nintendo a piacon kapható hamisítványokban merült ki. És döbbenten láttam, hogy tényleg szürke kazettája volt, csak a matrica háttere volt sárga, ugyanis az a Super Mario Bros. 3 játék volt. És rémlik, hogy kölcsönadta nekem a gépét. De az biztos, hogy valahogy került hozzám kölcsönbe egy NES. Hát ezzel játszani hosszú évek után egy megvalósult álom volt. Saját NES-t venni csak 2005 nyarán volt lehetőségem.

Internetet először aktívabben 2004 nyarán kezdtem el használni. Még nem volt otthon internet, internet kávézóba jártam. Itt ismerkedtem először olyannal, hogy digitális kép, azokat le lehet tölteni, és óriási dolognak tartottam annak idején, hogy ezek a képek egy Pen Drive segítségével rákerülhetnek a gépemre. Főleg GameCube játékokról mentettem el képeket magamnak, ugyanis az sem volt sokáig, de nagyon szerettem volna. Kapható volt a Tescóban, de 74.990 forintért, és az rengetegnek számított akkor. Viszont többször álmodtam azt, hogy megveszem magamnak a GameCube-ot a Tescóban, de soha nem jutottam el a pénztárig. Nem is ott lett meg, hanem a csabai konzolboltból, ami ekkor már PSX Shop-ként működött. Amikor átvették a másik konzolboltot, akkor a Nintendo 64-gyel megszüntették a Nintendo forgalmazását, mondván, hogy nincs rá igény. De rendelésre hoznak Nintendo gépet, így jutottam hozzá 2005. májusában. Akkor Super Mario Sunshine-nal és Mario Kart: Double Dash!!-sal és 2 controllerrel vettem meg.

És itt új korszak kezdődött a Nintendós pályafutásomban, mondhatni, lassú leépülés után jött a második nagy törés. Ugyanis sehogy nem tudtam megszeretni a GC-t. 2005. júniusának végén volt lehetőségem először kijutni Angliába, ott vettem magamnak Mario Party 5-öt. És a három játék közül egyik sem tudta magát a szívembe lopni. A Super Mario Sunshine megyegetett, de aztán olyan szinten nehézzé vált nekem, hogy csak idegesítettem magam rajta, és az egész játék nem is motivált arra, hogy küzdjek a továbbjutásért. Rettenetes játékélmény volt. A Mario Kart: Double Dash!! és a Mario Party 5 sem tetszettek, mindkettejükről azt gondoltam, hogy sikeresen leépítették a sorozat nagy hírnevét. Ez volt az egyik ok, amiért elkezdtem kiégni, és úgy érezni, hogy a GameCube a Nintendo legrosszabb konzolja. A másik baj meg az volt, hogy azok a régi játékok amikben meg jó voltam, annyira jól mentek, hogy semmi kihívást nem nyújtottak nekem. Ezután volt az, hogy kb. fél évig szinte semmivel nem játszottam, semmi élvezetet nem nyújtott a játék, csak az unalomig begyakorolt irányításokat.

2005. decemberében kötötték be hozzánk az internetet, itt kezdődött el, hogy aktív lettem videojátékos fórumokon, elsősorban az 576 fórumon nyilvánultam meg. Nem ekkor ismertem meg a fórumokat, még áprilisban találtam meg az SG fórumot, és itt láttam meg először, hogy a Nintendo nemcsak gyerekek szórakozása, felnőttek is ugyanúgy beszélgetnek róla. Ennek nagyon örültem, mert a szüleim nagyon nehezményezték, hogy vettem GameCube-ot, már 13 éves koromban rám szóltak, azt már végképp nem tudták hova tenni, hogy mit akarok 19 évesen játszani. Nagyon jó volt nekem, hogy ezt megláttam, mert úgy éreztem, hogy meg lettem erősítve, és semmi gond nincs azzal, hogy játszok, mert sokan mások is így tesznek. De igazán játékos közösséggel beszélgetni 2006 elején az 576 fórumon kezdtem el.

És itt kezdett el kialakulni az a Nintendós társaság, amelyből a mi saját közösségünk nőtt ki. Először egy Metalsonic nevű srác került a képbe, majd jött márciusban Krisi is. Elkezdtünk felvenni egymást MSN-re, és közös beszélgetések segítségével kezdett alakulni a közösség. Ennek volt többek között foganatja, hogy létrehoztam 2006. március 19-én a Magyar nyelvű Mariós oldalt Hungarian Super Mario Fan Club címen. Ugyanis nagyon sok segítséget kaptam ismerősöktől, barátoktól, nekik is köszönhető, hogy beindult. Volt is látogatottsága, ugyanis sokan örültek annak, hogy létezik egy magyar nyelvű komplex Mariós oldal. 2006 nyarán kezdtem el Pestre járni, és a korábbi kiégést villámgyors fellendülés követett. Budapest hangulata is nagyon bejött, és a meglévő valamint az általuk megismert GameCube játékok úgy meglátásba helyezték a konzolt. Ekkor játszottam a Super Smash Bros. sorozattal először (Super Smash Bros. Melee). Alapvetően nagyon megfogott a hangulata, de a rengeteg gombkombinációt nagyon nehezemre esett megjegyezni. Úgyhogy nagyon nehezen tudtam megtanulni, de ami nagyon tetszett, az a Mario Party 6, ami az ötödik rész bakijai után üdítően hatott rám. Nagyjából ekkor kezdtem el másképp játszani, ugyanis eldöntöttem, hogy soha nem fogok kiégni a videojátékokból, ehhez viszont az is kell, hogy soha ne legyek annyira jó, mert kiég a lelkesedés, és ahogy fentebb írtam, csak a betanult irányítást tudom használni, és az nemhogy nem lelkesít, hanem el is tántorít a videojátékoktól. Ezért nem feltétlen törekszem arra, hogy egy videojátékos versenyt megnyerjek, bár nagyon szép elsőnek lenni, ezt a részét se hallgassuk el a dolgoknak. Ekkor még olcsó volt a vonatjegy (1.450 forint körül volt a diákjegy Békéscsabáról Budapestre oda-vissza), így amikor csak tehettem, felmentem Pestre, hosszú évek után most találtam először igazán Nintendós barátokra. És folyamatosan jöttek az új emberek.

Főleg azután, ahogy augusztusban V-ADi megalapította a BigN weboldalt, vele együtt a BigN fórumot. Ez ugyan ma már a múlt része, de számomra mai napig az online Nintendo közösség emblematikus része, itt épült a legjobban a társaság. És annak ellenére, hogy MSN-en napi szinten “összejártunk”, szinte mindent megbeszéltünk a fórumon. Jött még Norbi, Truner, bagszi, később Link, Young Link (egész jól mutat a nevük egymás mellett), Cater, Matilda Mattise, Xavi, Rokai. Bocsánat, ha kihagyok valakit, nem tudok én sem ennyi embert megjegyezni. Bagszi már korábban is elkezdte a nagy szervezéseit. A weboldalát a bagszipokét is 2006-ban ismertem meg, de Pokémon találkozókat már 2004-ben kezdett szervezni, először Pokétalin 2006. őszén voltam, azt hiszem november 3-án volt. Nagyon jól éreztem magam, bár ekkor előszeretettel fárasztottam a többieket a L’art Pour L’art Társulat Lábvíz című dalának éneklésével. Elég hamar, elég sok BigN-es jelent meg a Pokétalin, ezzel együtt elkezdtünk Marióval is játszani. A 2006. december 28-ai téli Pokémon találkozón szerveztünk először 8-as Mario Kart DS bulit, ami óriási élmény volt. Ez volt talán életem egyik legszebb korszaka. Azért is élveztem ennyire a játékot, mert akkor karácsonyra kaptam Nintendo DS-t (az elsőt), és nagyon élveztem vele a játékot, ugyanis a GameCube-bal ellentétben a DS nagyon inspirált, nagyon tetszett a Mario Kart DS, a New Super Mario Bros. játékok. 2006. december 8-a volt még nagyon fontos nap, nemcsak a Wii megjelenésének napja, hanem ezen a napon a Game Park-ban Wii napot tartottak, szabadon ki lehetett próbálni a Wii-t és a Wii Sports-ot. Nagyon furcsa volt már akkor is, éreztem és tudtam, hogy ez valami nagyon új dolog lesz, és titokzatosan vonzott magához. Olyan hangulatot árasztott magából, amit eddig soha. Hatása alá kerültem, de Wii-m egy darabig még nem volt.

2007-ben stagnálóan pozitív állapot maradt fenn a közösség és játékok tekintetében is. Folyamatosan váltak Wii tulajdonosokká az emberek, ők elkezdtek online játszani egymással ezen év őszén találtuk ki, hogy legyen külön BigN találkozó. Egyrészt mert voltunk már új elegen újak, hogy mi külön is tudunk találkozni, másrészt meg a Pokémon találkozó maradjon meg Pokémon találkozónak. Az első BigN találkozó 2007. október 6-án volt, a Lurdy házban. Ekkor csak néhányan gyűltünk össze, de jól éreztük magunkat. Ezek után negyed évi rendszerességgel szerveztünk találkozókat, sokszor összehangoltuk a Pokémon találkozóval, így egy találkozó egy teljes hétvégi program volt.

2008. március 5-én volt lehetőségem Wii-t venni, ugyanis a Media Markt-ban volt leértékelés, és 49.990 forintért volt az új asztali konzol. Enyém lehetett. Rettenetesen örültem neki, nagyon szerettem a Wii-t. Az online játékokba nyáron tudtam bekapcsolódni, ekkor vettem meg többek között a Mario Kart Wii-t és a Super Smash Bros. Brawl-t, de magaménak tudhattam a WarioWare Smooth Moves-t, és ekkor varázsolt el a Super Mario Galaxy is. A 2008-as év másik vívmánya számomra a The Legend of Zelda sorozat megismerése volt. 10 hónapig olyan szinten ráfüggtem a Zelda játékokra, hogy olyan is volt, hogy iskolába se mentem, annyira csak a játékon járt az agyam. Az Ocarina of Time-mal rendszeresen 4-5 órát játszottam egyhuzamban. Sok Zelda játékot vettem meg ekkor, teljes mértékig átadtam magam a The Legend of Zelda hangulatvilágának. Ismertem régen is, de azért nem vállaltam be sokáig, mert azt gondoltam, hogy úgysem tudom megcsinálni, mert olyan nehéz benne továbbjutni. De hamar kiderült, hogy csak el kell kezdeni, aztán megy magától, persze gondolkodni azért kell. Nagy kedvencem volt még a Wind Waker, és a Zelda II-t is szerettem az videojátékos közösségtől eltérően. Ekkor indítottam el a The Legend of Zelda blogot, teleírtam a Zeldás játékélményeimmel.

Ugyanakkor a közösségben sokasodtak a problémák, ugyanis egyre több veszekedés lett a tagok között, és ez idővel átkerült a fórumra is, 2008 végére igazi káosz lett az egész. Ennek ellenére a találkozók nem maradtak el, mert sokan voltunk, így arra mindig is igény volt, csak a vitázó felek nem beszéltek egymással. Viszont a régi nagy barátságok soha nem épültek vissza, elkezdett szétesni a társaság, a koporsójának utolsó szöge 2009 májusa környékén került be, amikor végleg törölve lett a fórum. A közösség úgy-ahogy megmaradt, viszont ez azért volt nagy törés, mert nem nagyon tudtak új emberek jönni, ugyanis a fórum egyfajta bázisul szolgált, akinek tetszett, beregisztrált, aki szimpatikus volt, jöhetett MSN-re. Viszont elkezdett vegetálni a közösség, kisebb részekre szakadt. Én fokozatosan átmentem az (eleinte) AnimeCon karaoke társaságához, itt is értek nagy hatások.

Játékok tekintetében sem volt nagy élet, csak a találkozók maradtak meg, de a nagy összejárások elmaradtak. Nekem, amikor új dolgok jöttek, az 2010. júniusa, amikor felköltöztem Pestre, és próbára tettem magam. Bár ekkor is legtöbbször bagszival jártam össze, igazi nagy baráti játékok csak egyszer-egyszer voltak, de azok nagyon jól sikerültek. Főleg 2011-ben, amikor Gábor, Fantos, és Tutajkk eljöttek hozzám és négyen játszottunk. Ha valamelyikük nem tudott jönni, vagy Cater vagy / és Young Link jöttek. Ezek a négyjátékos bulik nagyon jók voltak. Arra nem emlékszem, hogy volt valami internetes fórum, ahol összejártunk, a Facebook is ekkor kezdett körünkben terjedni, így nagyon igény sem volt rá. Aminek szintén nagyon örültem, hogy 2011. decemberében vehettem magamnak Nintendo 3DS konzolt, méghozzá a Super Mario 3D Land Pakkosat, másnap jött vele a Mario Kart 7 is. Nagyon szerettem mindkét játékot. Micsoda beszéd múlt időben írni, most is nagyon szeretem mind a kettőt.

2012 sem telt el eseménytelenül, ugyanis ezen év elején indult el a 3DS Hungary weboldal, ami új löketet adott a Nintendós közösségnek. Innestől kezdve 3DS Hungary találkozókat tartottunk, ezek már kéthavi sűrűséggel voltak. Jöttek a régi arcok is, de a társaság alapvetően kicserélődött. Jött Cseri, Sparrow, a két legfontosabb tag, Cseri vette át a weboldal főszerkesztését. A baj az volt, hogy az oldal csak tiszavirágéletű volt, ugyanis létrehoztak egy Nintendo 3DS Facebook közösséget, és mindenki oda tódult át, így az oldal hamar nagy hanyatlásba kezdett. Ezt a közösséget a mai napig nem érzem magaménak, nincs úgy rendszere az ottani bejegyzéseknek, mint egy fórumon. Úgyhogy ami ott megy, abban nekem nagyon kevés részem van. Én a mai napig a weboldal tartalmi bővítését pártolom. A 3DS Hungary találkozók nem maradtak el, a weboldal hanyatlásának ellenére a közösség nagyon is épült, csak nem ott, ahol nekem jó lett volna, ezért kezdtem szépen leválni, és egyre kevesebb lelkesedéssel játszani a többiekkel. Volt idő, 2013 nyarán, amikor szinte csak bagszi maradt nekem, ugyanis akik nem mentek át Facebook-ra, azok Steam-en kezdtek el játszani a Team Fortress 2-vel. Ez kimondom őszintén, lelkileg is törés volt nekem, mert ekkor éreztem, hogy mindenki a maga útját járja, én maradtam a magam módján az eredeti utamon. 2014-ben Angliában voltam 7 hónapig, ami Nintendo tekintetében azért volt érdekes, mert ott a használt játékok egy része nagyon olcsó, így sok játékot vettem itt, sok olyat, amire régóta vágytam. Például Sonic Mega Collection GameCube-ra, vagy Punch-Out!! Wii-re, úgysmint Rhythm Paradise DS-re. De sok mást is ekkor vettem pár fontért. Többek között Wii U játékokat is ekkor vettem: Nintendo Land és New Super Mario Bros. U játékokat találtam olcsón. És hát hazatérésem napján, 2014. november 2-án vesztettem el a Nintendo 3DS konzolt, amit rettenetesen sajnáltam. Nemcsak magát a gépet, hanem a rengeteg letöltött játékot rá. 3DS nélkül nem maradtam sokáig, mert december 29-én lehetőségem volt venni Nintendo 3DS XL konzolt, a Media Marktban volt mélyen leszállított áron, méghozzá a Mario Kart 7 pakkos, ami külön öröm volt. De az örömöm csak félig volt teljes, az előző gépre letöltött játékokat nagyon hiányoltam.

Most 2015-öt írunk, Nagyon lassan indultak be a dolgok, de talán jóra fordulhat minden. Májusban vehettem Wii U-t magamnak, ami Mario Kart 8 pakkos. Jött vele a játék is. Szeretem, nagyon. Különben a Super Nintendós Super Mario All-Stars doboz volt rám olyan hatással, hogy ha lehetőségem adódik rá, akkor csak Mario pakkos dobozos konzolt vennék. A dobozon az ábrák, feliratok, tetszettek. A júniusban indított Nintendolgok.hu oldal is új lendületet adott, és a júliusi találkozó is jól sült el. És a történelem folyamatosan íródik.

 

XXI. (izzasztó) Nintendo 3DS találkozó


De hát nyár van, mit is várunk? Mindenesetre nagyon jól éreztem magam, mondjuk ehhez én is tettem. Még az előző találkozó után voltak olyan érzéseim, hogy itt már semmi nem olyan, mint régen. Az emberek teljesen kicserélődtek, és ők sem olyanok már, mint a régiek. Ezt meg is beszéltem bagszival, akinek köszönhetően arra a konklúzióra jutottam, hogy az új emberek már más jellem, így kell elfogadni őket. Igaza van különben, hiszen csak magamnak ártok azzal, ha nem érzem jól magamat a változások miatt, úgyhogy elhatároztam, hogy nyitni fogok az emberek felé. Az eredmény? Egy majdhogynem minden eddiginél jobb találkozó.

És szerencsére azonnal jött is az elfogadás, ez magával hozta a lelkesedést is, hiszen eljátszogatok online, örülgetek is neki, de csak élőben az igazi. Más úgy játszani, ha látom a másik arcán a reakciót. És Békéscsabán erre nincs lehetőség, mert nincs Nintendós, ezért szinte csak ilyen találkozókon van tudok így játszani. Esetleg, ha Pesten szerveznénk valakinél egy négyes konzolos bulit. A találkozót tényleg nagy lelkesedéssel vártam, bagszi korábban annak is hangot adott, hogy abban is látja a lelkesedésem múlását, hogy nagyon számolgatom a vonatot, és már problémás nekem hajnalban vagy késő este vonatozni. Hát halljon most csodát, az 5.13-kor induló vonattal mentem fel Pestre. Meg is lepődtem, mert 5.25-kor szokott indulni, de kiderült, hogy most nyáron Bulgáriából indulnak ezek a vonatok, Szófiából. Méghozzá előző nap 11.50-kor. O_O Elképzelem, aki Bulgáriából jött Pestre, milyen útja lehetett. Nekem az út menő volt, és egyáltalán nem bántam, hogy korán ébredtem, nagyon hiányzott már a kora reggeli vonatozás. Viszont a menetrenden most változtattam, ugyanis Szolnokon átszálltam a Zónázó vonatra, amit most S60-as vonatnak hívnak. Visszahozták a modern, menő kocsikat, amiken annyira imádtam utazni, úgyhogy semmiképp nem hagyhattam ki. Most is nagyon jó volt. Nagyon szeretek vonatkozni, fel se tűnt, hogy 3 és fél órát utaztam. Az utazás alatt ha nem játszottam, akkor Garfield képsorokat olvastam, illetve vittem az egyik Garfield kiskönyvet, azt olvastam el. A kiadó nemrég újra újra megjelentett Garfield régi történeteiből kettőt, ebből a Garfield és a pincerémet vittem magammal. Elvoltam vele, bár az a 78 oldal, amennyi maga a könyv, egy 15 oldalas word dokumentum lehetett, nemcsak hogy A5-ösnél is kisebb a könyv mérete, hanem nagy betűvel volt írva az egész, nem utolsó sorban illusztrálva volt. A történet nem volt nagy eresztés, azért érződött, hogy gyerekeknek írták. A napi Garfield képsorok szélesebb korosztálynak szólnak. Játék tekintetében meg végigvittem a Super Mario Bros. 3-at (isten tudja hányadjára…), nemrég vettem meg a Pokémon TCG-t Nintendo 3DS-re, azzal játszottam, meg volt Mario Kart 7 is.

8.47 körül érkeztem meg Pestre. Innen egyből a Nyugatiba mentem, a WestEnd-ben néztem szét egy kicsit. Majd amikor eljött az idő, akkor mentem a Kádár utcára, a Metagame kártyaboltba. Negyed órával nyitás előtt érkeztem meg, már álltak a bejárat előtt néhányan. Volt egy srác, akiről gyanítottam, hogy ismerem korábban neten kereszül, de nem akartam odamenni hozzá, mert régebben az ebből fakadó hibák jobban égettek, mint a találat öröme. Ki is derült, hogy nem égettem volna meg magam. Amúgy egyikük sem szólt a másikhoz, senki nem ismerte a másikat. Ez igencsak bíztató a találkozó hangulatára nézve. Mindenesetre én megnéztem a Nintendo 3DS-emen StreetPass formájában, hogy kik jelentek meg eddig a találkozón, aztán követte mindenki a példámat.

Folyamatosan jöttek az emberek, és 10 órára már be is lehetett menni. Itt is nagyon lassan indultak be a dolgok, nem véletlen hívtam meg egy pár veterán Nintendóst, hozzák csak a hangulatot. Meg is jött Fantos és Gábor, de hogy Krisi, Cater és Young Link is megjelent, akkor már tudtam, hogy rossz nem lehet. De még így is lassú mederben mentek a dolgok, aztán Gáborral elkezdtük szervezni az első Mario Kart 7 versenyt. Össze is jött a 8 ember, csak ami problémássá tette a játékot, hogy nagyon lassan töltött be egy-egy pályát. Fel is merült bennem a kérdés, hogy ha új Nintendo 3DS-e lenne mindenkinek, akkor gyors lenne? Mindenesetre jó buli volt. Első helyen nyitottam, ami nem akármi, éreztem is, hogy ezt meg kell becsülni, mert nem lesz párja. A következő pályán elért 8. hely ezt hűen igazolta… De azért elég jól tudtam tartani magam az első 4 helyen, jól ment a játék. Aztán már nem akartunk új játékba kezdeni, mert hamarosan kezdődött az első verseny, a Mario Kart 7-ből.

Mely eléggé rapszodikusra sikeredett. Első helyezett játékos a következő pályán hatodik lett, én is lettem második, de olykor hetedik. De nagyon sokat nevettünk beszólásain, bakijain. Az eredményt Lernie lefényképezte, el is kértem tőle, mert tényleg nagyon furcsa lett:

elodonto_eredmeny

Ha nem vehető ki, itt van táblázat formájában:

1 Serial 31
2 ug 27
3 balko 22
4 Krisi 20
5 Attila 19
6 Gábor 17
7 Fantos 12
8 Omichron 8

Gábor 6. helye lett nagyon meglepő. Az örök első, akit még a legkeményebbek sem tudtak elverni, most sajnos ilyen eredményt tudott felmutatni. Mondta is, hogy nagyon rég nem játszott, de ez a rossz játék azért már őt is megviselte. Nem jutott döntőbe… Engem még az is meglepett, hogy még nála is jobb eredményt értem el. Az 5. helyemmel nem jutottam tovább épp hogy nem jutottam tovább, csak egy ponttal maradtam el a továbbjutást érő 4. helytől. De egyáltalán nem zavar, ennyire Mario Kart meccset nagyon rég nem élveztem. Hihetetlen volt. A döntőt már nem vártam meg, mert éhes voltam. A Nyugatinál a Trio cuccban vettem két pizzaszeletet. Meg a SPAR-ban hűtött ásványvizet. Nagyon jól bírom a meleget, de az egész heti 38°C már nekem is sok volt. Mire visszaértem már lement a döntő, de nem volt nagy visszhangja. Talán nem született nagy meglepetés? Lernie tévedésből ezt is elküldte nekem, de nagyon örültem neki, mert ilyet még nem láttam:

donto_eredmeny

Ennek a táblázata:

1 Serial 29
2 BG-Boy 22
3 SparrowXL 19
3 Krisi 19
5 Frici 18
6 Dávid 17
7 BalintPlay 16
8 balko 15

Ennyire szoros végeredményt, és 15 ponttal utolsó helyet még soha életemben nem láttam. Nagyon durva, hogy a harmadik és az utolsó helyezett között csak 4 pont különbség volt. Az első helyezett nagyon elhúzott, a többiek meg egymás nyakán szinte. Nem semmi játék lehetett.

Ezután Smash Bros. verseny következett. A mi négyesünk később kezdett, mert Lernie is nálunk versenyzett, ő pedig kölcsönadta a 3DS-ét egy másik csoport tagjának. Addig gyakoroltunk. Az a helyzet, hogy ez a verseny egyáltalán nem maradt meg bennem, csak arra emlékszem, hogy nem jutottam tovább, de hogy milyen volt a verseny, hogysmint ment le az egész, arra már egyáltalán nem emlékszem. Akkor már nagyon áldozatának éreztem magam a kártyaboltban levő melegnek, ugyanis a rettenetes forróság volt, levegő nem járt. Egy helyről jött valami levegő, de az semmit nem ért. Én azt mondom, hogy ezen túl a nyári forróságokban plázában legyen a találkozó. Ne érdekeljen, hogy kidobnak minket, majd visszadobjuk magunkat. De ez a meleg elviselhetetlen volt. Volt tombolasorsolás is, nekem is jutott egy Mariós emléktárgy, egy Super Mario 3D World játéktartó cucc, egész menő volt:

sdc12649

A szőrösebbik oldalát mutatom, örüljetek neki. Amúgy nekem tetszik, örültem neki. A másik tombola nem került kisorsolásra (a 78-as, csak a 77-es), imádkoztam is, hogy ne kapjak se pamacsot, se S-es pólót. Azt az S-es Nintendós pólót, mely maximum 10 éves koromban jött volna rám. Ilyen tombolát mindig rendezzünk. Sőt, szerintem a következő találkozóra érdemes lenne megint önkéntességre buzdítani az embereket, amely Nintendo tárgyú cucc nem kell nekik, azt beadni tombolába. Nagyon jó lenne a sok szponzorcucc mellett. Hátha lesz még egy Lernie, aki olyan felbecsülhetetlen ritkaságot ad be, mint a Mariós videokazetta.

A Pokémonos versenyben játék híján már nem voltam érdekelt, innentől már páran játszottunk együtt. Kipróbáltuk páran a Mario Party: Island Tour-t. Örömmel szálltam bele, mert kíváncsi vagyok, hogy egy év után milyen érzéseket kelt bennem a játék. Tavaly kis híján a fejemet a falba vertem, mert £28-at költöttem rá, akkot tudtam meg, hogy a játék mennyire rettenetes. Akkor vissza is vittem, kértem cserébe egy Donkey Kong Country 3D-t. Ez már sokkal jobb üzlet volt. A játékról alkotott véleményem annyira most sem változott meg, de van egy-két mini-játék, ami egészen jóra sikeredett, de a kívánságlistámon továbbra is hátul van. Így négyen koránt sem volt annyira rossz. Ezután Luigi’s Mansion 2-vel játszottunk négyen, ez a játék egyáltalán nem tudott lekötni engem, úgyhogy hamar kiszálltam belőle. Meg aztán esteledett, mentem már.

A 18.10-es vonattal mentem haza. A vasútállomáson az egyik Gyrosos standon 500 forintért lehetett pitásat venni, hát úgy voltam vele, hogy mivel úgyis olyan ritkán eszek, most lehet. És milyen jól döntöttem. Nagyon ízlett. Hazaúton annyi lehetőségem már nem volt, mert a Garfieldeket már elolvastam, a gépem lemerülőben volt, de ami rosszabb volt, hogy innivalóm is alig volt, és ez ebben a melegben rossz előjel. Szolnokon állt egy darabig a vonat, eszembe is jutott, hogy leszállhatnék, és vehetnék egy ásványvizet, csak nyitva van még 19.45 körül valami büfé. De a vonat pont akkor indult el, így ezen tervem meghiúsult. Amúgy nyilván nem reméltem, hogy elérem még a vonatot, az egy órával későbbivel mentem volna tovább. Így Békéscsabán kerestem erre lehetőséget, de 21 órakor már zárva volt minden. Úgyhogy szinte kiszáradva kellett hazamennem, de találtam egy kutat, amiből jött a víz. Az az érzés, amikor az ember 40°C-os hőségben ihat… Eszembe is jutott Zorán egyik híres dalán első 2 sora:

Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell

Ha úgy vesszük, sivatagi hőség volt, úgyhogy nagyon ideillik, és most megértettem, mit ér az az egy pohár víz.

Amúgy rengeteg képet csináltam, meg is lepődtem, hogy elég kevés lett magáról a találkozóról. Most olyanom volt, hogy minden pillanatot meg akartam örökíteni. Vonatokat, vasútállomásokat, stb. Mivel a Facebook-kal úgy vagyok, tőlem minél messzebbre kerüljön, ezért saját tárhelyre tettem fel, itt meg lehet nézni őket. Itt csak a találkozós képek vannak.

Tehát nagyon jól éreztem magam, és nagyon örültem neki. Aztán egész este ezt a dalt hallgattam:

Főleg az elejét szeretem nagyon ennek a dalnak, az a csendes titokzatosság valósággal felizgatja az érzékeket, de az egész dal nagyon rendben van, nagyon szeretem ezt a számot.

 

Nintendo 3DS statisztika – 2015. június 21.


Néha írok Nintendo 3DS Activity Log statisztikát, hogy vezessem, hogy állok. A Top 10-es listát írom ki.

Eddig 84.117 lépést tettem meg.

Az eddig 10 legtöbbet játszott játékok listája:

  1. Nintendo 3DS Sound – 7:00
  2. Mario’s Picross – 5:49
  3. Mario Kart 7 – 5:31
  4. Mario Golf – 2:38
  5. Nintendo eShop – 2:36
  6. Nintendogs + Cats – 2:17
  7. Dr. Mario – 1:27
  8. WarioWare, Inc.: Minigame Mania – 1:24
  9. StreetPass Mii Plaza – 1:20
  10. Super Mario Bros. 3 – 1:15

 

Elveszett NNID visszaszerzése


Néhány hónapja történt az eset, hogy elvesztettem, a Nintendo 3DS konzolomat, és vele együtt a Nintendo Network ID-m is odalett. Vagy mégsem? Nagy nehezen sikerült visszaszerezni, ezen történetemet szeretném megosztani, hátha segítségére lehetek azoknak, akik hasonlóképpen jártak, mint én.

Sok negatív kritika érte a Friend Code rendszert a Wii és Nintendo DS korszakában, hiszen ez nem valódi felhasználói rendszer, mivel konzolhoz van kötve, nem felhasználóhoz. Így ha valami baj történt az asztali- vagy / (ne adj isten) és kézikonzolunkkal, akkor nem lehet visszahozni a letöltött játékokat. Ezen nagyrészt segített a mostani Nintendo Network ID, ám ennek az (alapból jogosan) szigorú rendszere okozhat némi bosszúságot és történhetnek olyan esetek, amikor nem látni megoldást arra, hogyan oldódhat meg a probléma.

Velem történt egy ilyen, és tegnap sikerült megtalálni rá a végleges megoldást. Tavaly novemberben sikerült elvesztenem a Nintendo 3DS konzolomat. Az eset pikantériája az, hogy az utolsó nap történt ez, amikor Angliában voltam, így nagyon idő sem volt keresni, de az esetleges lehetséges helyeken nem találtam. Végül nem is került elő, majd később jelezték a barátaim, hogy a Friend List-ben látják, hogy valaki használja a konzolomat, tehát valaki megtalálta a gépet. Ekkor reménykedtem, hogy megformázza a gépet, így a Nintendo Network ID kikerül abból a konzolból, és újra rá tudok csatlakozni. Ez nem történt meg, de aztán rájöttem, hogy nagy csoda lenne, hogy megformázná, hiszen rengeteg játékot letöltöttem a gépre. Nem kicsit mérgeltem magam azon, hogy más büntetlenül játszik az általam vásárolt játékkal, így írtam E-mailt a Nintendo support-nak, melyben megkértem, hogy kössék ki a régi Nintendo 3DS-ről a NNID-t. Ehhez a következő adatokat kérték:

  • Nintendo Network ID
  • E-mail cím, melyet a konzolhoz használok
  • Születési dátum
  • Régi konzol szériaszáma
  • Új konzol szériaszáma
  • Ok, hogy miért nem használom a régi konzolt
  • Volt-e formázva a régi konzol
  • Rendőrségi jelentés

Az utolsó résznél bukott el a dolog, ugyanis elmentem a rendőrségre bejelenteni a dolgot, de azt mondták, hogy felesleges bejelentést tenni, mert az eset Angliában történt, és mivel nem is bűncselekmény által vesztettem el (tehát nem lopták el) a konzolt, ezért felesleges bármit tenni, mert mire lekommunikálják az angol rendőrséggel, az is idő, utána meg nekem kell is ki kell menni Angliába tanúskodni, és ugye a repülőjegy következő néhány napra rettenetesen drága. Végül kénytelen voltam belátni, hogy igaza volt, viszont rendőrségi jelentés híján nem foglalkoztak velem a Nintendónál. A csendes beletörődés időszaka következett, de valahol legbelül mindig is zavart, hogy valaki játszik a játékaimmal.

Aztán most, bő egy hete írt rám az egyik barátom, javasolta, hogy telefonon intézzem el, mert egyszerűbb az intézés módja. Félve szántam rá magam, ugyanis hiába tudok jól angolul, a beszédet nehezen értem, pláne telefonon. Végül tegnap délután hívtam fel őket. Ez volt az első olyan ügyfélszolgálatos telefonhívás, amikor kellemes volt az ügyintézőre várni, ugyanis The Legend of Zelda: Ocarina of Time zene szólt közben, méghozzá a Kokiri Forest, kifejezetten kellemes emlékeket ébresztett bennem. A telefonbeszélgetés akadozva ment, de 20 perc után sikerült mindent megérteni, illetve szerencsére a végét félreérteni. Azért szerencsére, mert valami olyasmit mondott a srác, hogy 4 óra kell, mire a régi konzolból kikötik a NNID-t, és 24 óra múlva csatlakoztathatom az újhoz. Mindenesetre megformáztam a Nintendo 3DS XL-t a telefonbeszélgetés után azonnal, abban a formában úgysem akartam használni. Amikor minden megvolt, az alapbeállítás is, tettem egy kósza próbát a NNID beállításával, és csodák csodájára sikerült! Végleges jelszó beállítása után, rámentem a Nintendo eShop-ra, és ott volt az összes addig letöltött játékom. 65 játékot visszakapni, azért nem akármilyen érzés volt. A legszebb az volt, hogy a Mario Kart 7 digitális változata is rajta volt a gépen, ugyanis a Mario Kart 7 Pak Nintendo 3DS XL-t vettem meg magamnak. Az a játék ezek szerint nem volt NNID-hez kötve. Azért más telefonon intézni, mert más adatokat kér. Nem kérte például a szériaszámokat, csak azt, hogy soroljak fel három játékot a letöltöttek közül. Rákérdezett a rendőrségi papírra is, el is magyaráztam, hogy mi történt (izgultam is, hogy nehogy megint itt bukjon el a dolog), és itt tudomásul vette. És végül sikerrel jártam.

Szerencse, hogy az ideiglenes felhasználóhoz nem vettem játékot, így veszteség nem ért. Ami van veszteség, hogy a játékok mentései értelemszerűen nem jöttek át, mert nem történt System Transfer, de ez legyen a legkevesebb. A másik a Wii U-t érinti, arra is rákötöttem a régi felhasználót. Ami jó, hogy az addig letöltött játékok itt is játszhatók, viszont a mentések nem jöttek át, tehát ha itt is a régi felhasználót akarom használni, akkor újra kell kezdeni, de mivel csak 3 hete van Wii U-m, így itt nem nagy veszteség. De azért utánanéztem az interneten, olyanra van csak lehetőség, hogy két Wii U közötti adatátvitel, de egyik felhasználóból a másikra nem lehet egyelőre.

Remélem, hogy a lehető legkevesebben voltak olyan pechesek, hogy elvesztették a konzoljukat, akikkel pedig megtörtént, remélem, hogy tudtam segíteni.