MondoCon 2019. ősz


No, hát eléggé rapszodikus időpontban volt a MondoCon, de hát, ha már minden időpont le volt foglalva, akkor legyen november 2-3. Már csak azért is, mert vasárnap segítő voltam a Nintendo standon. Eredetileg nem volt betervezve, bagszi relatíve későn kezdte el keresni hozzá az embereket. Ha nehezen is, de végül meglett a szükséges létszám.

Szombat

A MondoCon egy kis pénzkereséssel indult, ugyanis a vasárnapi munkának köszönhetően kaptam vendégjegyet, ami szombatra is érvényes. De a jegyet már korábban megvettem magamnak, hogy még 3.500 forintért bejussak. Bagszi csak később hirdette meg a munkalehetőséget. Így lehetőségem volt eladni a jegyet. Nem is kellett sokáig várni. Odamentem a helyben vásárló sorhoz, és hátul elkezdtem ajánlani a jegyet eladásra. Az első nem tudta megvenni, mert túl nagy címletű papírpénze volt, és nem tudtam volna visszaadni neki. A másodiknak sikerült. Kicsit gyanakodva nézte a srác a jegyet, de mondtam is neki, hogy nézze meg a dátumot rajta, tapintsa meg, hogy eredeti a jegy. Miután meggyőződött arról, hogy minden rendben van vele, megvette. Neki nem kellett várni, én meg kerestem egy kis pénzt. Ahogy bementem, most nem az volt az első dolgom, hogy karaoke terembe felmenjek, hanem hogy megkeressem bagszit. A Nintendo stand nagyjából akkora volt, mint szokott lenni MondoConon. 12 TV-n volt külön-külön Switch kiállítva, illetve állványokon voltak Switchek és Switch Lite-ok kézikonzol módban kiállítva. Volt például Luigi’s Mansion 3, Super Mario Maker 2, The Legend of Zelda: Link’s Awakening, Ring Fit Adventure, két Dragon Quest, FIFA 20, és sok egyéb menőség. Hiszen a Nintendón csakis menőség van, ez nem is lehet kérdés.

Miután szétnéztem, felmentem a karaoke terembe. Mivel hamar bejutottam, ezért még kevesen. A szervezőkön kívül csak néhányan voltak: Azt hiszem Mazsibazsi, ToumeiNi, meg egy páran voltak ott nyitásra, de így hirtelen csak ők ketten jutnak eszembe. Mivel korán értem oda, ezért harmadikként énekeltem először. Méghozzá egy dalt, amit már többször is előadtam: Mobile Suit Gundam 08th MS Team: Arashi no Naka de Kagayaite. Ezt most annak örömére, hogy a végére értem az animének. Egyébként nem rossz, de se nem Gundam, se nem mecha rajongó nem leszek tőle. Továbbra is távol áll tőlem az, hogy óriási gépekben emberek vívjanak csatákat. Nem mondom, értem, mit akar közvetíteni az anime, csak nem az én stílusom. De az openinget és az endinget annyira jónak tartom, hogy emiatt megérte megnézni az animét. Bár mindenkinek olyan debütje lenne, mint Yonekura Chihirónak. A dalt meg nagyon jó volt elénekelni, akárhányszor eléneklem, mindig élmény, mert annyira átjön a dal hangulata, hogy hiába ismerem már 10 éve a dalt, még most is libabőrös leszek, ha meghallom. Aztán egy kis szünet, jöttek a többiek: 8, John, Mai. Waka most kihagyta ezt a MondoCont.

És akkor a verseny. Hát, nagyon érdekes volt, mert elég későn szereztem tudomást arról, hogy előnevezős verseny lesz. Így 17.-nek jelentkeztem, ami biztos várólistát jelentett, ugyanis 12 főre limitálták a versenyzők számát. De természetesen hagyták jelentkezni az embereket, ha valaki visszamondja, vagy nem jelenik meg, akkor a várólistásokat hívják be. Végül csak úgy döntöttek, hogy versenyezzen mindenki, aki jelentkezett. Így sorra kerültem én is. De most az égvilágon semmit nem gyakoroltam a verseny előtt. Nekem ugyanis a ZH-hét szombatján volt a MondoCon, és most sokkal inkább azon voltam, hogy felkészüljek, és sokkal jobban sikerüljenek a vizsgák, mint eddig. Így most ahogy esik úgy puffan elven énekeltem. Puffantam is rendesen, mert énekelni elég régen énekeltem komolyabban, így most nem jött össze a versenydalom. De ez most annyira nem érintett mélyen, lett, amilyen lett. Egyébként a Slam Dunk: Kimi ga Suki da to Sakebitai című dallal készültem. Maga a dal egyébként ment, de nem volt igazán hangom, így annak ellenére, hogy az addig énekelt versenydalok minősége vegyes volt, borítékolható volt, hogy nem jutok tovább. Nyolcadikként énekeltem. Egy páran azért kifejezték tetszésüket. Ha nem irónia volt, köszönöm.

Mindenesetre a versenyt nem néztem végig, a dalom után elmentem szétnézni. Most minden máshol van, mert óriási felújítás van. Konkrétan az egész Hungexpót úgy, ahogy van, nullára lebontják épületenként, és újra felhúzzák az egészet. Úgyhogy az előadások a 25-ös csarnokban voltak, az árusok, konzolok, egyebek meg a G-csarnokban. Abban nem reménykedtem, hogy az árusok között találok Haikyuu!!-s cuccokat, mivel az nálunk valamiért nem terjedt el. Ja, persze! A Trilliannál Haikyuu!! manga 4.500 forint. Hogy is felejthettem el. Mondjuk van náluk 6. kötet, aminek borítója az egyik kedvenc Haikyuu!! artworköm. Amikor a háló egyik oldalán Kageyama az egyik oldalra megy, a háló túlsó oldalán meg Oikawa a másik oldalra. Jól szimbolizálta a mangaka a köztük lévő rivalizálást. De mivel nálunk annyira nem terjedt el a Haikyuu!!, mint mondjuk a Kuroko no Basket, ezért nem nagyon voltak Haikyuu!!-s relikviák. Legalább a pénzem biztonságban van. Természetesen mindenféle gamer, esport dolgok voltak: PlayStation 4, XBOX ONE, de amit nagyon érdekesnek tartottam, az egyik számítógépes kiállítás, ahol különböző, amúgy modern gépek kaptak fa burkolatot, de azok valami csodálatosan meg voltak munkálva, és mindegyik gépnek saját formája van. Az egyik gép például úgy nézett ki, mint egy Commodore 64. Nagyon ötletes volt. Aztán a G2Pont-nál (mert most már nem videojatekbolt.hu) kerestem azt a Nintendo 64-es bögrét, amit egyik üzletükben láttam korábban, és nagyon megtetszett, de azt nem hozták ki. Azt megvettem volna.

Visszamentem a karaoke terembe, mert gondoltam, hogy hamarosan szólítani fognak. De annyira eltöltöttem ott az időt, hogy kiderült, hogy már túl is mentek rajtam. Most gondoltam amúgy Haikyuu!! dalt énekelni. Mivel biztos voltam abban, hogy nem jutok tovább, ezért úgy voltam vele, hogy nyugodtan kicsinálhatom a hangomat az Imagination dallal. Végül visszahívtak, és háát… Nagyon furcsa, mert alapvetően jobban ment, mint a Slam Dunkos dal, igazából ki tudtam énekelni, csak azzal jöttek a végén, hogy ordítva éneklem ki a magas hangokat, amit nagyon kellemetlen hallgatni. Hát legyen. Kellene valaki, aki segítene megtanítani, hogyan énekeljem ki a dalt magas hangon, ha egyáltalán menne. Mert amúgy szeretném jól előadni, kár, hogy többeknek nem tetszett az előadásom. Azt meg kisebb pofonnak éltem meg, hogy nem sokkal utánam egy srác szintén felénekelte a Haikyuu!! Imaginationt. Többen is mutattak rá, hogy tanuljak tőle, ugyanis nagyon jó volt. Jónak nagyon jó volt, de meg lett sértve az egóm. Habár nem mutattam ki, igyekeztem jól viselni, de belül határozottan rosszul éreztem magam. De azért gratuláltam neki, mert tényleg jó volt.

Ugyanakkor úgy éreztem, hogy tisztára kell mosnom magam. Ennek érdekében a következő dalt, amit felénekeltem az Suzuki Yuuto: Garden of Eden dala volt. Hallottam, hogy többen pozitívan konstatálták a dal lendületes mivoltát, mintha elnyerte volna a tetszésüket. Mi tagadás, az enyémet is elnyerte, sőt, annak idején, amikor megismertem, imádtam hallgatni, mert enyhe erotikus dallamvilága és szövege igencsak megmozgatta a fantáziámat annak idején. Milyen érdekes, hogy magam sem tudom, mikor hallottam a dalt utoljára, és mégis úgy emlékeztem minden egyes dallamra, a ritmusra, mintha pár perce hallottam volna utoljára. Sokkal jobban is ment. Erre büszke voltam, valamit visszaszedtem a romba döntött egómból. Most már csak Mazsibazsit kell meggyőzni arról, hogy a Haikyuu!! nem egy meleg sportanime. Elvan a saját maga elméleteivel, és hiába magyaráztam neki, hogy mi a helyzet a Haikyuu!!-val, az nem fér bele az animés értékrendjébe, ő nem hajlandó Haikyuu!!-t nézni. Na de nem adom fel. Megnézetem vele a Haikyuu!!-t, ha addig élek is! Bár ha ezzel a lendülettel tiltakozik, akkor nagyon hosszú élet elé nézek.

Az ötödik dalomra a hagyományos karaokén nem került sor, úgyhogy újra fel kellett iratkozni a Late Night Karaokéra. Az volt a poén, hogy volt még kb. 10 perc a Late Night Karaoke kezdetéig, 8-cal beszélgettünk a japán zenei kiadókról, melyek animékre szakosodtak, és csak 2-3 perccel a kezdés előtt vettük észre, hogy azért áll akkora sor Leea előtt, mert már a Late Night-ra vártak, hogy feliratkozzanak. Hát, igen későn kaptunk észbe, de bepróbálkoztam a sor közepén, hogy ugye, milyen jóbarátok vagyunk? Küldtek a sor végére… Persze, milyen barát az, aki nem segít a bajban? Na de semmiség, 21. lettem a listában. A Fuyu no Rondo: Fuyu no Himawari dalát énekeltem el. Ezt közönség előtt még nem énekeltem el, mert túl érzelgősnek tartom, de most mégis, a karácsonyi időszak kezdetének örömére. A Melted Snow már volt néhányszor, ráadásul az túl komoly. Most jobb kedvem van, úgyhogy egy könnyedebb, érzelgősebb dallal szerettem volna a karácsonyi szezon közeledtét jelezni. Amíg nem jöttem, addig beszélgettem a többiekkel, meg figyeltem az éneklőket. Miután énekeltem, hazamentem, hiszen másnap hosszú nap elé nézek.

Vasárnap

Még az óra csörgése előtt felébredtem, így volt időm nyugalomban elkészülni. Általában, ha reggel korán kell kelni, úgy állítom be az órát, hogy pont annyi időm legyen, hogy elkészülődök, és már indulhatok is. Most is ez lett volna, de volt időm. Mivel 8-ra kellett odaérni, ezért nagyjából 7 órakor indultam el, hogy nyugodtan odaérjek. A 151-es busszal mentem Kőbánya alsóig, aztán a villamossíneken át a Hungexpóig. Aztán a kettes kapun át mentem be, most egész nap a Nintendósokkal leszek. Én voltam az első, aki megérkezett, a többi kiállítóhelyen is alig voltak egy páran 8 órakor. Leültem, megreggeliztem, utána gondoltam, hogy amíg meg nem érkeznek a többiek, bekapcsolom a TV-ket. Csak kettőt tudtam, a többinél nem találtam a bekapcsoló gombot. De nem is kellett ezzel foglalatoskodni, hiszen jöttek a többiek is hamarosan. Bagszi kitöltetett velünk egy papírt, ami által a ConQuest hivatalosan is foglalkoztathat minket. Ezután megismerkedtünk az új játékokkal. Az alapbeállítások, a játékról néhány szóban. A Luigi’s Mansion 3 hihetetlen nagy alkotás. Nagyon megtetszett a történet, és hogy mennyi extra van a játékban. Komolyan felmerült bennem, hogy végre végigjátszhatnám a GameCube-os Luigi’s Mansion-t. Az ugyanis még nincs meg. O_O Meg a Ring Fit Adventure volt az, amit kipróbáltam. Ez is hasonlóképpen fitnesz játék, amit a Wii Fit fejlesztői készítettek. Csak itt nem mérleg van, hanem egy autókormány méretű gyűrű, ami meglehetősen merev, ezáltal nehéz vele dolgozni. De pont ez a lényeg, ugyanis például össze kell nyomni, szét kell húzni, de hihetetlen, hogy megdolgoztat. Van olyan gyakorlat rajta, hogy gyorsan kell összenyomkodni a gyűrűt, közben meg egy csík elindul. Minél gyorsabban nyomkodjuk a gyűrűt, annál lassabban megy, és akkor persze többet tudunk nyomkodni, de irgalmatlanul megdolgoztatja a kart. Kipróbáltam, és még pár óra után is éreztem a karomat. Ráadásul nemcsak olyan gyakorlatok vannak, ahol elől tartjuk a karunkat, hanem a fejünk fölött, vagy a tarkónk mögött, így sokféle módon megdolgoztatja a kart. Meg a lábat is, ugyanis például a két láb közé lehet lehet tenni a gyűrűt.

Az emberek most lassabban jöttek. Vasárnap lévén effektíve kevesebben vannak, de komoly meglepetés volt számomra is, hogy amikor ott voltam bagsziéknál szombaton, milyen sokan voltak. Nagyobb volt a forgalom egy átlagos MondoCon-hoz képest. Mondjuk vasárnap a tavalyi vasárnapi forgalomhoz képest is többen voltak. Ami több szempontból is nagyon jó volt. Egyrészt lássanak minél többen Nintendo Switchet, másrészt a mi munkánk sem annyira unalmas.

Inkább én voltam az, aki annyira nem élvezte a munkát. Benne van már a fejemben, hogy 10 órán keresztül ugyanazt kell mondani. Bár most nem volt annyira probléma, hogy valaki a B-gombbal akarná elindítani a játékot, és mondogatni mindig, hogy az A-gombbal kell elindítani a játékot. Amúgy eredetileg a Luigi’s Mansion 3-hoz voltam beosztva, de nem voltunk annyira szigorúan felügyelve, hogy ki hol van, én oda mentem, ahol épp kevesebben vannak, valamint ha láttam, hogy valaki segítségre szorul. Illetve, ha valamiért mindig járkálni kellett, mert a látogatók előszeretettel lépnek ki a játékból, megnézni, hogy van-e rajta másik játék, illetve rá akarnak csatlakozni az internetre. De azt sajnos nem lehet. És akkor ezt is magyarázni kell. Mondjuk ez is olyan dolog, amit nem értek, hogy ha egy adott játék megy rajta, és a felső tábla világosan mutatja, hogy melyik játék az, akkor miért érzi magát a látogató felhatalmazva magát arra, hogy kilépjen a játékból, másikat indítson el (ha lenne mit…), vagy felcsatlakozzon az internetre? Azok ott kiállított konzolok, ami arra szolgál, hogy bemutassa a játékot, és nem arra, hogy azzal játsszunk, amivel kezdünk van.

Mondjuk azt személy szerint problémának éreztem, hogy most olyan játékok voltak kiállítva, amiket nem feltétlen lehet gyorsan lejátszani. Gondolok itt például a Mario Kart 8 Deluxe-re, vagy a Super Smash Bros. Ultimate-re, amihez bárki le tud ülni pár percre, lejátszik egy pályát vagy egy meccset, és egyből ráérez a játék hangulatára. A Super Mario Maker 2 és a Luigi’s Mansion 3 is olyan játékok, amik hosszabb lélegzetvételűek, ezáltal nem igazán adja át a hangulatot az, ha pár percet játszani velük. Kipróbáltam például a Dragon Quest-et, de nem tudtam eldönteni, hogy kell-e nekem ez a játék, jó-e ez a sorozat, vagy sem. Értem, hogy a ConQuest mindig a legújabb játékokat akarja bemutatni, de azt gondolom, hogy érdemes meghagyni a Mario Kart 8-at, Super Smash Bros.-t, amik funkcionálhatnak úgy is, hogy a Switch-et mutassák be.

Egyébként meg meglepősen pörgősen ment el egy nap. Jött Mazsibazsi is kicsit játszani a Luigival. Még mindig nem hajlandó meleg sportanimét nézni… De ő is felfigyelt arra a kiállításra, ahol modern gépek voltak fával befedve. Az történetesen a Nintendo stand mellett volt közvetlen, de engem már azért is érdekelt a dolog, mert a molinón, amin hirdette magát a srác, egy .de domain nevű weboldal áll, tehát a kiállító német. Meg is mutattam a német ismerőseimnek Discordon, mondták, hogy ismerik őt, de annyira nem tartják érdekesnek az ötletét. De nekem itt a lehetőség, hogy beszélgessek valakivel németül. Mazsibazsi is odament, megpróbáltunk németül beszélni az egyik segítő sráccal, de még bazsi is feladta a maga C1-es nyelvvizsgájával. Túl nagy volt a zaj, és tényleg nem lehetett jól hallani a srác beszédét, így angolra váltottak. Egyébként is nehéz érteni a német szöveget, mert gyorsan beszélnek, az utolsó szótagot általában elharapják, ráadásul az r betűt nem mondják annyira harácsolósan, mint mi. Nekem is nagyon kell figyelnem, amikor német rádióadót hallgatok, és érteni akarom, hogy mit mondanak. De érdekes, hogy azért én mondtam neki néhány mondatot németül, és nem feszengtem, hogy úristen, németül kell beszélni, vajon érteni fogja-e, amit mondok… Teljesen természetesen beszéltem hozzá, és értette is, amit mondok. Nyilván egyszerűbben fejeztem ki magam, de nem volt az, hogy megálltam, mert most úristen ezt és ezt hogy kell mondani. Hanem amit tudtam, azt folyékonyan mondtam. Mindig is tudtam, hogy a német nyelv a hozzám való nyelv.

A késő délutáni órákat némileg felrázta az, hogy amikor már kevesen voltak, akkor bagszi megengedte két promóter srácnak, hogy kicseréljék a FIFA 20-at a Super Smash Bros. Ultimate-re. Egyből odacsődült köréjük mindenki, és játszani akartak vele. Nos, igen. Van különbség. Meg abból a szempontból is szabadabb volt a mai nap, hogy voltak székek, leülhettünk. Úgyhogy nem fáradtunk ki annyira, mint korábban, én legalábbis jól bírtam még este is. Bár erről eszembe jutott egy korábbi alkalom, amikor korábban 2 napos volt a PlayIT!, akkor a második napon, hogy provokáljam a többieket, nekiálltam táncolni, hogy imitáljam, hogy milyen jól bírom. El is küldtek nagyon messzire. Mindenesetre azon komolyan elgondolkodtam, hogy ez legyen az utolsó promóteri munkám egyike. A PlayIT!-re jelentkeztem, azt megcsinálom, de utána szerintem részemről vége. Hacsak nem találok ki valamit, amivel érdekesebb lesz a munka számomra. Ha igen, akkor lehet csinálom jövőre. Amúgy annyira nem érdekes már számomra ez a munka.

A mostani MondoConon csak annyi volt a különbség, hogy más épületben voltak az előadások és a többiek, egyébként ugyanolyan volt, mint eddig. A karaoke miatt megvan a hangulat, amiatt érdemes járni, vannak emberek, akikkel csak itt találkozok, de amúgy megvagyok MondoCon nélkül. Csináltam néhány képet, azok itt megtekinthetők.

ShoujoCon


Szóval a tegnapi ShoujoCon. Jó volt, de megmondom őszintén unatkoztam a második felében. Sajnálom, hogy nem sikerült. 😦

Pár napja megbeszéltem bagszival, hogy nála alhatok pénteken éjszaka, így ahogy hazajöttem a munkából, összeszedtem mindent, ami kell, és siettem a vonathoz. 17.15-kor indult, utazás alatt a szokásosakat csináltam: olvastam, játszottam. Meg most nálam volt a laptop, ami igazából szerencse volt, mert rettenetesen bosszantó volt, hogy ketten előttem tárgyalják ki a magánéleti problémáikat, úgyhogy Garfield és barátai nézésével fejhallgatóval tereltem el a figyelmemet. Sikeres hadművelet, a 3. évad 13, 14. része pedig olyan vicces volt, mint a többi. Ettől függetlenül minden rendben volt. A Keletinél visszafordultam a Sülysáp felé menő vonaton, és Kőbánya Felsőnél szálltam le, a 37-es villamos megállónál vártam bagszit. Hazasétálva kitárgyaltuk a holnapi nap lehetőségeit kulisszatitkokkal, majd pizzaevés után még játszottunk egy kicsit Mario Kart 7-tel. Ki akartam itt is próbálni, hogy milyen tárgyak nélkül játszani. Ha őszinte akarok lenni, nem is vettem észre, hogy nincsenek tárgyak a játékban, úgy játszottam, ahogy eddig is, de az első menetnek nem volt folytatása, mert bagszinak egyáltalán nem tetszett így a játék. Meg ő már aludni akart, nekem egy jó darabig nem jött álom a szememre, folytattam a könyv olvasását, aminek már majdnem a végén járok. Ahogy írtam korábban, az utóbbi években nagyon rákaptam a pszichológiai, önismereti könyvekre, most épp Soma mamagésa első Ébresztő! könyvét olvasom. Aztán éjfél után csak én is elaludtam.

Valami fél 6 körül ébresztett fel bagszi, hogy ideje készülődni. 6.20-ra kész lettünk, hát akkor menjünk. Eredetileg a 9-es busszal terveztünk menni, de mivel nem volt jegyem, át kellett menni a 3-as, 28-as villamos megállójához, mert csak ott volt jegyautomata. Szomorú, hogy Kőbánya alsó vasútállomás környéke Kőbánya városközpont, és nincs ott jegyautomata. Végülis a 28-as villamos is elvitt a 24-es villamoshoz, melynek köszönhetően a tett helyszínén kötöttünk ki. A Balázs Béla utcán kellett leszállni, ott volt a Ferencvárosi Művelődési Központ. 7-re odaértünk, de mivel nem ettünk, ezért elmentem a közeli Coop-ba, ott vásároltam be magamnak aznapra, meg bagszinak kérésére reggelit neki. Aztán vissza, beszálltam én is segíteni. Jó buli volt a konzoloknál ténykedni. Asztalok, székek, TV-k, konzolok elrendezése úgy nagyvonalakban. Közben többször felnéztem az emeletre a karaoke teremben, hogy lássam a karaokésokat, de semmi. 8 órakor, de még 8.30-kor is üres volt a terem. Akkor folytattam lent a segítést. Öten csináltuk: bagszi, Dash, ug, Truner és én. Egész jól elszórakoztattuk egymást, főleg amikor mi négyen, fiúk elhatároztuk, hogy beállunk egy Mario Kart: Double Dash!! bulira, de bagszi a maga stílusában ránk szólt, hogy ne most jusson eszünkbe játszani, amikor még bőven van tennivaló. De azt nem hagytam ki, hogy ug-vel kipróbáljam a Just Dance-et. Legalább most már úgy utálom, hogy tudom, hogy mi a bajom vele. Egy jó dolog van benne. Táncolhatok olyan számra is, amit szeretek. Ha jól emlékszem a Ray Parker Jr. az előadója a Ghostbusters dalnak (és valóban!), arra táncoltunk. Az a zene felhangzott az 1997-es Játék határok nélkül 1. elődöntőjében. A holland játékban szólalt meg, ahol is szellem léggömböket kellett jobb belátásra téríteni. Ez az oka, amiért szeretem ezt a számot, és mint tudjuk, nálam alapszabály, hogy ami az 1997-es Játék határok nélkül sorozatában volt, az rossz nem lehet. És hogy milyen a Just Dance-ben táncolni? Iszonyúan debil, olyan, mintha Alíz Csodaországában DDR-eznénk. Jó buli volt hülyének lenni, de köszöntem szépen a lehetőséget. Különben lazán Mario Kartozhattunk is, mert attól függetlenül, hogy néhány TV és konzol nem akarta rögtön az igazságot, nagyon gördülékenyen ment minden. Minden adott volt, és ahogy hallottam, hogy sehol nem volt csúszás, minden nagyon jól ment. Főleg azon szórakoztunk, hogy a PS3 controllere nem akart csatlakozni, tehát ezért nincs PlayStation gépem. Amúgy a Wii U és a PS3 képe borzasztóan nézett ki régi monitorokon. Volt Commodore 64 is, annak a fájllistáját nem tudtuk betölteni, meg egy kamu kínai gépezet, mely szintén nem akart működni. Áldásunk rá, ellesz a sarokban. Tehát egy Nintendo 64, egy Super Nintendo, egy GameCube, egy Commodore 64, egy Sega MegaDrive 2, Wii U egy PlayStation 3 sőt egy PC-t is beizzított bagszi, melyen valamelyik árkád Sailor Moon játék ment. Aztán csak megtaláltam a karaokésokat, illetve Narumi és Lucy néztek be a konzolszobába. Jó volt sok idő után újra látni őket. Aztán csak kész lettünk mindennel, de nem jöttek az emberek. Kiderült, hogy egyáltalán az épületbe nem nagyon jöttek be, eléggé kevesen voltak. Egy ideig elvoltam, fel is mentem a karaokéra énekelni. Először, a JAM Project: The advent of Genesis. Ez jó volt, valósággal remegtem attól, hogy ki tudtam énekelni a legmagasabb hangot is, ami eddig nem ment. Nagyon jó érzés volt. Aztán annyira csak nem volt lelkesedésem azügyben, hogy tovább énekeljek, ennek ellenére kiálltam még kétszer. A sikeren felbuzdulva úgy döntöttem, hogy megpróbálom a JAM Project-től a Cosmic Dance-et, talán annak is megy a legmagasabb hangja? Hát, annyit azért nem javult az énekhangom egyik pillanatról a másikra. Meg az az igazság, hogy lelkesedésem sem volt a végére már. A harmadik próbálkozás pedig Okui Masami: It’s DESTINY -Yatto Meguri Aeta- dala volt, ami úgy elment. De aztán be is rekedtem. Mondjuk nem feltétlen mert annyira megerőltettem magam, hanem ez egyfajta belső tiltakozás lehetett most az éneklés ellen. Nem is volt most annyira jó a színpadon lenni, nem tudtam feloldódni. Majd ősszel.

A nap második fele már nagyon vánszorgósan ment. Nem nagyon jöttek a konzolterembe, ugyanazokkal a játékokkal egész nap játszani, az azért nekem sem buli már. A nagyobb dobás az volt, amikor kitaláltam magamnak, hogy előveszem a Super Mario All-Stars játékot, és végigviszem rajta a Super Mario Bros.-t immáron sokadjára +1-szer. Először az volt, hogy megpróbáljam, hogy az első pályán vajon el tudom-e érni a 40.000 pontot. De meghaltam, úgyhogy ez ugrott. Aztán volt az, hogy végigviszem, végül az, hogy elérem az 1.000.000 pontot. Egyik se jött össze, mert az 5-4 pályánál már ezt sem élveztem. Meg bagszi hívott, hogy játszunk PC-n Sailor Moon-t. Jól van. De sajnos ez a játék sem volt érdekes. Túl egyszerű, én itt mindenkit legyőznék. De aztán megráztam magam, hogy 18 óráig, indulásig azért jól érezzem magam, ezzel a szemléletváltással a végére egészen jól ment. Ja és még valami: Szerencse, hogy nem voltam ott zenekvízen az elején. Beültem nagyjából a felétől, és a PC-ről, amit a csaj használt lazán ki tudtam olvasni a megoldásokat. Ha játszottam volna, nagyon nagy lett volna a kísértés, hogy nézzem a megoldást. Egy tanács: Írjátok át a fájlnevet, vagy úgy tartsátok a PC-t, hogy ne lehessen olvasni róla.

Még egy pár karaoke előadásra beültem, de 18.15-kor azért csak elindultam, hogy biztonságban elérjem a 19.10-es vonatot. A Keletiben van egy Gyros-os stand, ahol 500 forint egy pitás Gyros, vettem magamnak egyet. Kérdezi, lehet csípős: mondom persze, az nem baj, ha van egy kis ereje. Kérésemre becsomagolta, és a vonaton belekóstoltam. Mit hívnak csípősnek? Úgy könnyezett a szemem, mintha sírógörcsöm lett volna, az orromat egy 10-es papírzsebkendővel sem tudtam rendbetenni, az egész arcom úgy égett, mintha konkrétan tűz érte volna. Kegyetlen volt, én nem tudom, hogy mit gondolnak. Legalább 45 perc volt, mire hellyel-közzel rendbejöttem, de a szememet egész vonatúton nem bánthattam, mert akkor fél órán keresztül megint vak voltam. Most már nevetve gondolok vissza rá, meg jó móka volt, de akkor rettenetesen szenvedtem. Zsebkendővel igyekeztem kicsipkedni azokat, a zöldségeket, húsokat, melyeket érte az az extra erős chili paprika. Mivel nem szeretek kaját kidobni, ezért magamba szenvedtem, de ez valami embertelen volt. Maradnék a nem erősnél, azért a móka fogalma nálam mást jelent. Miután helyrerázódtam, befejeztem a fent említett könyv olvasását, már nem volt sok hátra.

Az biztos, hogy az őszi MondoCon sokkal eseménydúsabb lesz, de attól tartok, hogy ha a MAT megint nem lesz meghívva, nem jönnek el a Nintendós arcok, és akkor meg már azért lesz problémás. De ezt majd még meglátjuk.

És persze csináltam jó néhány fényképet, azok ezen link alatt érhetők el.

 

Légkondicionált 2013. nyári MondoCon


Ilyet, hogy a karaoke teremben legyen ablak, légkondi, és mind a kettő funkcionál is… Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára, de valami isteni volt. Fel is említettem Tukit, hogy pont a jóból marad ki, szegény. ^^’

De lássuk az elejétől. Pénteken este itthoni nyomtatással vettem meg a vonatjegyet, mert 3% kedvezmény jár így. Jó, nem sok a 7.400 forinthoz képest az a kb. 200-250 forint, de én úgy vagyok vele, hogy minden egyes forintot fogjunk meg, ez a pénz is jól jött. Egyébként vittem konzolt most is, de kissé érdekesen lett megoldva. Eddig az volt, mindig én kerestem a Zolorót, hogy kell-e konzol, és bár eddig mindig rábólintott, de most szándékosan nem írtam, meg hívtam, mert volt egy olyan gondolatom, hogy mindig csak udvariasságból mond igent, egyébként meglenne a gépem és a TV nélkül is. De most ő keresett magától, aminek örültem, részint mert kiderült, hogy nem igaz a fenti gondolatmenet, a másik meg lesz Nintendo. Igen, megint csak nekem köszönhetően volt Nintendo. Azt láttam, hogy bár próbáltam változatos lenni, de csak a Nintendo 64-es Mario Kart 64 jött be a népnek legjobban, ezért nem volt nehéz eldönteni, hogy azt viszem. Pénteken beszéltük, hogy kijönnek elém a Keletihez, ami nekem nagyon-nagyon jól jön, mivel nem egyenesen a MondoConra terveztem menni, így legalább nem kellett azt cipelni. Megegyeztünk a Zolival, hogy még keresni fog, de nem történt meg, ezért gyorsan még 23 órakor írtam neki E-mailt, hogy mindenképpen válaszoljon, mert nagyon szívesen segítek, de csak a biztosra viszem ki a TV-t és a konzolt. Hajnali 4-re volt az óra beállítva, hogy csörögjön. Felkeltem, meg is néztem a laptopon, hogy jött-e válasz. És igen, jönnek ki elém. Na akkor villámgyorsan észbe kapni, felkelni, és cselekedni, nincs sok idő. Jobb híján egy bőröndbe tettem egy a cuccokat, nem akartam leszaladni a tárolóba dobozért. Úgy el tudtam helyezni, hogy a TV ne sérüljön, de senkinek nem javaslom ezt a módszert. 4.45-re készültem el, elindultam, gyakorlatilag, mintha egy több százezer forint értékű vázát, vagy valami zsolnai vagy hollóházi porcelánt vinnék, úgy vigyáztam az úton. Kisétáltam a vasútállomásra, a vonat is megérkezett. A 5.24-es Békéscsabáról induló vonat az, ami több helyen is megáll, ezért a szokásos 2 és fél óra helyett 2 óra 51 perc volt az út, de legalább pontosan járt. Közben egyeztettünk a Zolival, hogy pontosan milyen kocsit kell keressek. Fehér Renault furgon, de nem lett meg. Közben Amina telefonált ő igazított útba, ugyanis Rick-kel együtt ő is jött. Az volt az eredeti tervem, hogy csak feladom a cuccot, és megyek is még gyorsan elintézni valamit, de végül felszállítottak, hogy menjek én is. Mondom, jól van, a karaoke úgysem kezdődik pontosan 10 órakor. Végül nagyon jó, hogy így alakult, mert így legalább a jegyem el lett intézve.

De csak elmentem, mert rendeltem egy könyvet, és érte akartam menni. A Pillangó utcánál akartam jegyet venni, de se az automata nem működött, sem ellenőr nem volt, hát akkor menjünk jegy nélkül, de annyira féltem, hogy mi van akkor ha pont most? Annyiszor olvastam már, hogy mindig becsületes volt az adott egyén, de amikor nem jeggyel utazott, akkor csaptak le rá az ellenőrök. Mi lesz, ha én is így járok? De szerencsére nem. 🙂 Ellenőrzés nélkül megérkeztem a… na hova? Igen, a Határ útra, helyes válasz. Nem is én lennék, ha nem lenne ott jelenésem. Egyébként azért kértem az Europark-ba a könyvet, mert ott a Libri 9 órakor nyit. Kérhettem volna az Arénába, de az csak 10-kor, és 9.30 körül volt, amikor kijöttem a Hungexpo épületéből, és azért nem akartam tétlenül eltölteni az időt, legalább utazok, és a célállomáson nosztalgiázok. A hármas metrón egy középkorú hölggyel beszélgettem, érdekelte, hogy milyen rendezvényre megyek, azt mondtam, hogy ez ilyen japános, animés, satöbbis cucc. A japán részleg érdekelte őt is, mert nagyra becsüli a kultúrájukat, és amikor mondtam neki, hogy van már japán nyelvkönyv is, az is érdekelte őt. Ő is a Határ útig ment, ott eligazítottam (emlékezetből), hogy honnan indul a 66-os busz (remélem, anyám nem csuklott ^^’). Én átvettem a könyvet, benéztem az 576-ba, mert a menő eladó volt bent, egy kicsit beszélgettem vele, aztán mentem is vissza.

Nagyjából 11 óra lett, mire visszaértem. Az első bekezdésből ki lehetett következtetni, hogy új helyen volt a karaoke, a médiateremben. Kisebb volt a terem, de hogy nagyságrendekkel jobb a fent felsoroltak miatt, az tény. És ahogy sejtettem, hogy nem maradtam le semmiről, még nagyban ment a próba és a bemelegítés. Végül én voltam az első, aki fellépett: Elvandia Story: Lion no Tsubasa. Az utóbbi időkben nagyon belezúgtam ebbe a számba, és mivel tippem szerint jól el tudom énekelni, ezért tettem egy próbát vele. Most az egyszer jól tippeltem. 😀 De hogy mennyivel magabiztosabbnak érzem magam éneklés közben, azt azért ne hallgassam el. Kezdem megélni a lazaságomat, és egyértelműen az előadást is javítja. Az emberek nem nagyon jöttek feliratkozni, sokan nehezen találták meg a termet, ahogy én is. Azt kinéztem a MondoCon honlapján, hogy most nem jobbra, hanem balra kell menni a főbejárat után, ezért volt tippem, hogy az a bizonyos épület lesz, de miért volt elkerítve? Ezt nem értettem meg, végül egy lány segített, hogy a fogadóteremnél kell balra kimenni, és az az épület, ahonnan ő kijött. De ez még nem minden, mert a jobb oldali lépcsőn kellett felmenni az első emeletre, és ott a jobb oldalon levő ajtónál voltak. Vagy úgy… Mondjuk ott már táblák segítettek, de elképzelhető, hogy nélkülük nem lett volna ennyire egyértelmű. Mint ahogy nem is lett sokaknak az, ezért az első után a hetedikként énekeltem másodjára: Mobile Suit Gundam – 08th MS Team: Arashi no Naka de Kagayaite. Ez a lazaság, amiről az első dal kapcsán beszéltem, az abban is megmutatkozott, hogy kicsit jobban merek játszani a hangommal. Mint ahogy a második dalomban én személy szerint éreztem, nem tudom, hogy mennyire hallatszott kifele. Ugyanis gondolatban sokszor seggbe rúgtam magamat amiatt, mert amit itthon tök lazán éneklek a hangommal játszva, azt a karaokén ilyen nyögvenyelősen rettegve, majd valami lesz elven énekelgetem. Így nem megy. De amit ebben a dalban csináltam, erre már lehet alapozni, és nagyon jó érzés utólag visszaírni. Most a tavaszi MondoConon utolsó helyezett voltam, de leszek én még az első felében, ezt megígérem nektek! Leszek én még második fordulós (vagy harmadik? Mindegy is, az a lényeg, hogy a legjobb hatban benne leszek ^^’) a többfordulós énekversenyben.

Az első két dal Yonekura Chihiro szerzemény, ha már ennyire hallgatom őt, akkor miért is ne. Most elég sok albumát hallgattam újra, most is bennem van az az érzés, ami miatt annak idején letettem róla, de most valahogy jobban meghallom a jó dalait is, ami miatt viszont érdemes kitartani mellette. Az AMV vetítés technikai okok miatt késett, két kategória volt. A helyezettes AMV-ket mutatták meg, alig volt 1-2, ami kiemelkedett az átlagból. Az átlag pedig sajnos nem fent volt. Egy konkrét kategória volt, a táncos, és volt egy összesített 15-ös lista. Leeával és Dakival elemezgettük őket, nekem összességében az volt a véleményem róluk, hogy nekem az első AMV-s próbálkozásom lenne ilyen, ha komolyan foglalkoznék a témával. Mint kiderült, egyáltalán nem jártam messze az igazságtól, ugyanis sok volt az új jelentkező. Ami egyrészről nagyon jó, mert tényleg, próbálják ki minél többen, akik lelkesedést éreznek magukban, és fejlődjenek, másrészről meg rossz, mert egyrészt nem volt színvonalas. Olyan részletszegény volt sok munka, amit még én is észrevettem, pedig csak mint érdeklődő nézek AMV-ket. Például a Lipsync sok esetben rossz volt. A másik ami miatt problematikus a sok újonc, hogy közülük kerülnek ki a helyezettek, és így nem járják meg a szamárlétrát, rosszabb esetben azt hiszik, hogy de jót csináltam, nem kell fejlődnöm.

Ezután folytatódott a karaoke. Ha jól emlékszem, ezt a blokkot is én vezettem fel, méghozzá a Slayers: Get along ~SelfTag Version~ dallal. Ez is elég jó volt, de mintha csúszott volna az effektezés, pedig emlékszem, hogy pontosan csináltam. Majd jelzem Tukinak. Pontosabban már így jeleztem neki, de majd megírom neki külön is. Egyébként sokat beszélgettem Dakival (Lam’O elfoglaltságra hivatkozva maradt távol), amire régen volt példa, örültem is neki. Aztán én még egyet énekeltem, amit eddig soha: Love Hina: Kimi Sae Ireba. Az ending. Kérdezte is Amina a közönségtől, hogy ki emlékszik erre az animére? Én meg a mikrofonba válaszoltam, hogy bennem csak annyi maradt meg, hogy azt a szerencsétlen srácot állandóan kidobták a csajok. Nevetett is az egész terem. Nagyon szép ballada, szintén első Hayashibara Megumi dalok között volt nekem. Az erőteljes gitárszóló nagy fájdalomra utal, emiatt hallgattam nagyon sokat, valahogy tudtam azonosulni a dal érzésvilágával. Aztán jött a Jpop, Jrock vetítés, vagyis Case be, mi ki. Itt volt egy szép bakim. Mivel a PV vetítés mindig elhúzódott, egy óránál tovább tartott, ezért felmerült bennem a kérdés, amit Leeának tettem fel, eredetileg így akartam: Szerinted egy óra múlva vége lesz? De végül ezt kérdeztem: Szerinted egy hónap múlva vége lesz? Aranyköpés, belső félelmek ily módon történő kimondása. XD Nevettünk is rajta Leeával, Dakival és Kedvesjudittal. A Judittal is sokat beszélgettem, E-mail címet is cseréltünk. Megnéztük a vásárt, elkértük a szervezésért járó mangákat, én a Nana 7-et választottam ki. Aztán Dakival felmentünk a szervezőibe, engem egy kis ásványvíz megmentett. Ja igen, egyébként emlékeztem is arra, hogy a Dani tanult németül, említettem is neki, hogy járok intenzív tanfolyamra. Az csak ma derült ki számomra, hogy ő szinte felsőfokú szinten tud németül. Meg is kérdeztem tőle, hogy tanulta meg az igék vonzatait, és az eseteit. Gyakorlatilag ugyanazt mondta vissza, amiben én hiszek. Az az empátia, amiről írtam korábban, ő a németek agyával gondolkodott, megértette, és elfogadta, hogy a például a helfen igének miért pont bei + dativ a vonzata, ő így tanulta meg. A bei a -nál, -nél (MondoCon közben se feledkezzünk meg a német nyelvről, nem igaz? 😉 ) és részes esetben áll, ezt például úgy lehet dekódolni, hogy például a matematika megértésénél segítettem, és részese voltam mind a cselekedetben, mind a matematika megértésében. A szervezőiből mi Dakival a konzolok felé vettük az irányt, és játszottunk a Mario Kart 64-gyel, de még mekkorákat. Nem is maradt már hangom. Volt egy srác, aki a játékostársát porig alázta. Amikor ő megunta, akkor beszálltunk a Danival, mi meg a srácot aláztuk porig. Közben megjött a Gábor is, de rég láttam őt, egy ősnintendós. Kicsit beszélgettünk, majd amikor a srác lelépett, hívni akartam játszani, de már nem volt sehol. Mindegy, eljátszogattunk a Dakival, majd mentünk is vissza a karaokéhoz. Majd beszéltük is, hogy a srácnak nem-e volt túl rossz, hogy még a pályaválasztásnál is az volt, hogy mindig kérdeztem valakit, hogy melyik pálya legyen, de szegényt mindig kihagytam. ^^’ Már nem sok maradt hátra a Jpop, Jrock vetítésből, a sikongatásból is kivettük a részünket, hogy ne legyen olyan könnyű az életünk. Aztán jött az utolsó karaokés blokk, ezt már nem én nyitottam, de énekeltem itt is. Eredetileg egy Okui Masami számot akartam, de felhangzott a Sámán Király magyar zenéje, amitől kiújul a nemtudommicsodám, képzeljetek ti ide valamit. Úgy voltam vele, hogy ellenpontként kijavítom az eredetileg tervezett dalt Shaman King: brave heart dalára. Ami még fejlődés az énekemben (cseppenként adagolom a javulást kiváltó okokat. 😉 ), hogy most már nem azt csinálom, hogy ha valahol elvétem a szöveget, akkor vagy 2 sor elmegy, amíg nagy nehezen visszatalálok, hanem azonnal folytatom tovább, és most már 2 szó után tudom folytatni. Csak a hangom nem volt már annyira jó, mert játékban is kicsit oldott voltam, aztán kivett belőlem egy pár decibelt.

Az ének után mentem is, búcsú mindenkitől, szedtem össze a TV-t és az N64-et, és máris irány a metró. Már nem maradt kaja, ezért a Keletinél vettem egy hamburgert (nem merem kiírni, de itt is bakiztam most, és hangburgernek írtam eredetileg, mire észrevettem) meg egy 0,5 l-es Nestea-t. És szinte rohanás a vonathoz, ami 5 perc múlva indult is.

Jó nap volt a mai, én nagyon jól éreztem magam, szerintem a többiek is. És a végére még egy slusszpoén: Épp énekelt valaki, amikor egy lány fel akart irakozni, Leea írta őt fel. Bemutatkozik: Eni vagyok. Leea: Én meg süket. XD (Ugyanis Heninek írta) Én behaltam. Köszönöm szépen a figyelmet, majdnem 2000 szó, négy hét múlva MAT-os conon találkozunk!

MondoCon utószó


Mint mindig, most is elfelejtettem egy néhány dolgot megemlíteni, ezért most ezt így utólag.

Éljen, nem hívtak a tehetségkutatóból. ^_^ Valószínűleg már tudták, hogy belőlem nem lehet hülyét csinálni, ezért nem is próbálták meg. Csak időt spóroltak maguknak, mert biztosan nemet mondtam volna.

Tökre meglepett, gyakorlatilag tegnap tudatosodott bennem, hogy Tuki alkalmazta a zenekvízben az egyik kategória-ötletemet, az instrumentalt. Szerintem jó ötlet oly módon is felmérni, hogy mennyire ismeri az adott dalt, hogy felismeri-e énekhang nélkül is. Mivel én kislemezeket szoktam leszedni, és előszeretettel hallgatom az instrumental verziót is, ezért nekem ideális, és úgy mindenki számára jónak tartottam az ötletet. Azon mosolyogtam magamban, amikor Daki mondta Tukinak, hogy benne hagyta a háttérvokált. Vagy lehet, hogy azt mondta, hogy azt a változatot választotta ki, melyben benne van a vokál? A lényeg ugyanaz. Azt nem ő hagyta benne, hanem abból az a változat van. Nem mindegyik dalban van benne, engem például kifejezetten zavar, hogy például a Suara dalok instrumentaljaiban nem hallani a háttérvokált, mert az is hozzátartozik a dalhoz, és legalább annyira színesíti azt, mint maga a zene.

A konzolnál meglepetten vettem tudomásul, hogy nem volt akkora igény a Super Smash Bros.-ra. Most elkértem bagszitól a Nintendo 64-es játékot, és úgy voltam vele, hogy ne csak mindig Mario Kart legyen, és a SSB széria is legalább annyira népszerű, mint a Mario Kart, ezért legyen a sorozat első játéka. És végül megtaláltam a konzolt, hol volt a N64-em, de nem sokan játszottak vele. Ezek szerint nemcsak én tartom középszerűnek a játékot, szerintem a GC-s verzió, a Super Smash Bros. Melee volt a nagy ugrás minőségben. Akkor ezen túl Mario Kart, hiszen nyárra is szeretnék egy Nintendo konzolt.

Nagyon örülök a MAT-os connak, nemcsak mert 10 éves, és mert Petőfi Csarnok, hanem mert a főszervező, Uran célja, hogy összes régi MAT tagot meghívja, és együtt szervezzenek egy nagy cont. Nagyon szép, hiszen miért is ne lehetne egy rendezvény erejéig félretenni a nézeteltéréseket, sérelmeket? Egy hatalmas összefogással könnyedén lehet mindennél jobb cont csinálni. Tehát, ne felejtsétek el: 2013. július 6. szombat Rengeteg embernek, magyarán mindenkinek jelen kell lennie. Addig olvassátok Uran szervezői blogját, az idők során biztosan sok menőséget fog írni, és beavat minket a legnagyobb titkokba is, és már készülget az AnimeCon.hu oldal is.

Kitettem a MondoConos képeket, itt megnézhetők. Csak vasárnap jutott eszembe néhány képet csinálni, csak így spontán, hogy milyen jó a hangulat a karaokén.

És utólag az aNiwaCon képeit is kitettem online, ne csak letöltésre legyen.

2013. tavaszi MondoCon – Vasárnap


Szokás szerint kevésbé eseménydús nap, de legalább annyira jó hangulatban telik, mint a szombati.

Először a MAT pultnál voltam. Örülök, hogy ismét lesz MAT-os con. 2013. július 6-át mindenki jelölje be, 10 éves a Magyar Anime Társaság, és ennek örömére ismét a Petőfi (miért írok Pétert? -_-) Csarnokban ünnepelünk. Most azért lesz menő mert új igazgatóság, teljesen feújították az épületet. Én azt remélem, hogy lesz saját terme a karaokénak. A sátor hangulatosabb, de akusztikailag nulla. Egyébként ötletesen reklámozza a MAT a cont szokásukhoz híven, egyedül a Hungaromeme-es MATricával nem vagyok kibékülve. Kivételesen vicceset találtak ki, jól sikerült, de a meme-kért csak a fiatalabb korosztály rajong, és ezzel részint (szerintem persze) kizárják az idősebbeket.

Jó volt a hangulat, de nekem igazából így sem nagyon tetszett, hogy a zenekvíz az első program, szerintem elkélne a hagyományos karaoke amolyan bemelegítésként. Most csoportban zenekvízeztünk Kedvesjudittal, és Lam’O-val, hárman összehoztunk valamit. A hangulat jó volt, Tukeinon hozta a szokásos “segítőkész” formáját. El is képzeltem, ahogy kiparodizálna minket, mondjuk az Irigy Hónaljmirigy, és Tuki személyében mindig mondaná például, hogy “ezt az animét tegnapelőtt kezdtem el nézni”, vagy “ezt a nagynéném ajánlotta a múlt héten, és bejött.” vagy esetleg “ebből annak idején egy nap alatt 68 részt megnéztem, annyira bejött”. A többségénél csak tippeltem, Lam’O volt az, aki sokat tudott. Nekem az Another ment, a K, amik most így eszembe jutnak. Jó volt angelát hallgatni. Ja, meg a Kyoukai Senjou no Horizon II opening. Chihara Minori: ZONE//ALONE. Leea mondta is, hogy csinál belőle LQ-s kfn-t. Okvetlen kíváncsi leszek rá. Az előadós résznél most is sokat tudtam magamtól. Ha nem is ismerem annyira az előadót, de az énekstílusából, és hangneméből ki tudtam találni, hogy kit hallgatunk épp. Mizuki Nana hangja jellegzetes, a nyolcadik volt a legdurvább. Nagyon kedves Tukitól, hogy mindenkire gondol egy-egy dal erejéig, rám ekkor esett a választása. Mi is volt a választások között? Chihara Minori, Suara, Okui Masami, Ogata Megumi, és angela. Ezzel bebiztosítottam magamat, hogy ezt tudni fogom, mert egy van, amit nem ismerek (Ogata Megumi, illetve egy dalt ismerek tőle, a Momen no Handkerchief, de ezt is csak Ohmi Tomoe által). Felcsendül a zene, nem ismerem fel az előadót, akkor csak Ogata Megumi lehet… de várjunk! Ancient memories… ÉDES ISTENEM!!! De rég hallottam ezt a Suara számot! Hát akkor látni kellett volna engem, milyen arcot vágtam, Tuki nagyon röhögött rajtam. Hogy tudta kiválasztani ezt a dalt? XD Ez egyébként a PS3-ra megjelent ToHeart2 játék ending dala, a Taiyou to Tsuki album 14, vagyis záródala. Hát érdekes volt. Azt hiszem, hogy a végére 51 pontot gyűjtöttünk össze, ahogy kilestem, ezzel nem lettünk helyezettek. Még mindig a 2010. őszi zenekvízben teljesítettük az akkori hármassal a legjobban, akkor 54 pontot értünk el, és harmadikok lettünk.

A vásáron szétnéztem Leeával, és találtam egy Zelda manga dobozt, benne a melléjáró poszterrel 800 forintért. Én azt megveszem magamnak. Úgysem lesz soha lehetőségem megvenni dobozostul együtt az összes mangát (nincs is értelme, hiszen megvan a Link to the Past és az Ocarina of Time 1. kötet), így megvettem ezt, bár tudom, hogy ezzel az Animeland is jól jár, hiszen külön olcsóbban tudja eladni, és a dobozt is biztosan el tudja valakinek olcsóbban adni (jelen esetben nekem). Én is jól járok, mert így nekem is megvan, és ha meglesz a többi rész is, beleteszem őket. És mást nem is vettem. Terveztem levásárolni a kuponkedvezményt, de így nem. 😐

A hagyományos karaokén mindenki nagyot alakított, amúgy ma kevesebben voltunk. Nem volt például Night, Neela, Megumi és Lucy. De jött ma is Leea, Narumi, Kedvesjudit, és persze a szervezőség is jelen volt. Amúgy vicces volt, ahogy jöttem conra, ha már megemlítettem az egyéneket. Megyek át Kőbánya-felső aluljárónál, és ott a messzeségben látom valakit, azt hittem, hogy Leea. Utánakiabálok, nem néz hátra. A harmadik után néz oldalra, és akkor látom, hogy hopp, téves hívás, ez egy srác. A sötét kabát, és a világos baseball sapka megtévesztett. ^^’ Leeának hosszú a haja, csak a messzeségben nem látszik a sapkája mögött, és ő is Kőbánya-felsőnél száll le. De mi páran jót buliztunk. Én háromszor énekeltem:

  • Slayers: feel well
  • Fantasia: Dare Yori mo Zutto…
  • Macskarisztokraták: Thomas O’Pamacska dala

Az elsőt tegnap este próbálgattam az utcán, amikor hazamentem. Egyedül voltam, miért is ne énekelhetnék szabadon? Mellesleg a Disney Bűbája után egyébként is ki akartam próbálni, hogy én is tudok-e olyan hatást kiváltani az énekléssel az emberek között. 😀 Szóval az volt a gyakorlás lényege, hogy ennek a verséi sem annyira mélyek, így próbálgattam, azt gondoltam, hogy jól megy, és igen. ^_^ Ilyennel kéne versenyezni. A Dare Yori mo Zutto… eleje kicsit mély volt, de ezt egyszer mindenképp el akartam énekelni, mert hát ki debütálna ilyen menő dallal, ha nem Okui Masami? A Macskarisztokraták meg egy grátisz, szintén siker, a részemről is. Milyen érdekes, hogy a dal végén hallható “bizony” szótól féltem, hogy csak nehogy buzisan mondjam ki, ehhez képest azt mondtam jól, és a közepén hallható “igen” (amikor ránéz Thomas Hercegnőre), volt az, ami kicsit érdekesre sikeredett. De élveztem, hiszen miért is ne szerethetnék énekelni? Egyébként a Swort Art Online: crossing field (LiSA) dala nagy divat lett manapság. Mondjuk, tetszetős, le is szedtem a kislemezt korábban, de odáig nem jutottam el, hogy meg is hallgassam. Végig jól éreztük magunkat.

A Gamer zenekvíz is jó volt. Abban nem tudom, hány pont sikeredett össze, de egy jópárat tudtam tippből is. A Commodore 64-eket volt érdekes hallgatni, egy pillanatra elképzeltem, hogy abban az időben játszom, de azt már végképp nem tudom visszaidézni, hiszen akkor születtem. A Disney-t viszont végig tudtam. Sokat ki lehetett találni, hiszen a többséget az eredeti klasszikusban (vagy sorozatban) is lehetett hallani. A Kingdom Hearts-ot, és az Epic Mickey-t nem tudtam, ezt a kettőt hangulatából találtam ki. A platformerben volt egy Super Mario Galaxy 2 is, melynek szintén örültem.

És akkor ezzel nagyjából ennyi is nekem. 16 órakor volt Jpop videó, melyből természetesen ki akartam maradni a sikítások miatt. A másik meg az, hogy 2 órás volt, és ha maradok még akkor is karaokén, akkor nem biztos, hogy elérem az utolsó vonatot, ami 19.10-kor indult. Úgy tűnik, hogy igaz, hogy Tukeinon most volt utoljára karaoke főszervező, hiszen élete máshova tereli. Élőben már nem maradt lehetőségem, de ezzel a dallal elbúcsúznék tőle, ha nem találkoznánk többet:

Ez az utolsó dal Megumi: Fuwari albumáról, nekem tipikusan ilyen búcsúdal. Kicsit szomorkás, kicsit visszatekintős, de elengedős. Ha tényleg utoljára találkoztunk élőben, akkor sok sikert! ^_^ Csináltam még néhány képet, majd holnap közzéteszem.

2013. tavaszi MondoCon szombat – Szöveg a köbön


Péntek délelőtt utaztam fel Pestre, a 8.18-as vonattal. Akartam írni a 3DS Hungary tesztíró versenyére kezdtem el játéktesztet írni, de 20 perc alatt megadta magát a laptop akksija. Brutális, hogy elhasználódott 5 év alatt. A vonat rendben megérkezett, addig elütöttem az időt. Voltam az Europarkban, majd átmentem Kőbánya-Kispestre, mert ott egy kicsit többminden volt. De az Europark 576-jában gondolkodtam a Super Mario Galaxy 2-n, hogy megvegyem-e, de végül otthagytam. Használtan 8.000 forintért annyira nem éri meg, hogy még a tutorial DVD sem volt hozzá. Legalábbis nem láttam, és nem az a menő eladó volt ott, akivel sokat szoktam beszélgetni, amikor ott vagyok, amúgysem akartam annyira a játékot, ezért inkább nem is.

Aztán elmentem bagszi munkahelyére, oda beszéltük meg a találkozót, de már a Keletinél van, amikor felhív, hogy már hazafelé tart. Gondolatban levágtam bagszi felét, ezért harapok! Nem buliság görgetni azt az annyira nem is nehéz bőröndöt, de a sok séta után, már ólomlábakon járkáltam. Na úgyhogy Keletinél vonatra felszállni, és Kőbálya-felsőnél pedig le. Persze, a kalandoknak még itt sincs vége. Becsengetek, bagszi beenged, de túl lassan mentem, ezért beszorultam a rácsos ajtó, és a bejárati ajtó közé, ami szintén alapból zár. Úgyhogy telefonálni kellett, és lejönni neki, hogy be tudjak jönni. Kinevetni nem ér. Amúgy az Attila, vagyis az LL jött le, ugyanis hárman voltunk itt. Hát komolyan mondom, amilyen közösségi élet folyt itt, azt videóra kellett volna venni: Bagszi WoW-ozott, LL a táblagépén mindenféle dolgokat csinált, én pedig a laptopomon az E-mailekre válaszoltam. Az internet csodája, ennyire épít közösséget. Online közösséget valóban épít, de az élőket szétveri. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy LL és bagszi között volt annyi élőbeni kommunikáció, hogy WoW-ban kommentálták a történéseket. Mondjuk együtt megnéztük a Csodacsibét. Aranyos, egész menő Disney klasszikus. Hamar eljött az éjszaka, én is kipihenten akartam menni szombaton.

És akkor a szombat. Poénos cucc volt. Természetesen késve indultunk el, mint mindig. Betértünk a közeli olcsó pékségbe, majd a SPAR-ba, és utána indultunk el a Hungexpóhoz. A Konzolért Zoli egyik szervezőtársa indult el, de jött Daki és Lam’O is, és velük együtt beengedett a biztonági őr. Igazán köszönöm. 🙂 Amúgy nem járja, hogy mindig valakit ki kell küldeni a szervezők közül. Én egy külön embert szerveznék be, aki gyűjti a VIP-s embereket, és tudtom szerint ez egyáltalán nem forradalmi ötlet. Na mindegy, a konzolt leadtam Zolinak, aztám felmentem a karaokéba, és ott ütöttem el az időt, amíg nem volt kezdés. Le is támadtak, hogy hogy jutottam be, amikor még csak fél 10 van. 😀 Vagy hogy Besenyő családosan fogamazzak: “rám rivaldafényben”. Ott hátul eljátszogattam a 3DS-en.

Viszont, ami meglepett, és inkább negatívan, hogy nem volt hagyományos karaoke, hanem azonnal énekverseny. Pedig hagyományoson jó lett volna próbálni.. Egyébként is olyan érzésem volt az egész verseny kapcsán, mint amikor gimnáziumban egy-egy témazáró előtt beszéltük egymásnak, hogy tanultam, de semmit nem tudok, és akkora karó lesz. És amikor ilyen érzésekkel állok ki, akkor persze máris megadom az alaphangulatot magamnak, és tényleg olyan lett az énekem is: Túlságosan idegeskedtem, görcsölte miatta, és úgy tönkrevágtam a versenyemet, mint annak a rendje. Remegett a hangom, bizonytalan voltam, nem tudtam mindenhol a szöveget. Ez még nem is lett volna akkora baj, csak a lesés akkora figyelemelvonással járt, hogy beakadtam a szövegbe, mert legtöbbször az adott sor elején néztem kifejezetten az adott szót, így túlságosan arra koncentráltam. És az sem segített az önbizalmamon, hogy tudtam magamról, hogy úgy néztem a közönség felé, mint egy hülyegyerek, akinek fogalma sincs, hogy mit keres odafent. Magyarán még én magam is karót adnék a saját énekemre. Természetesen, nem jutottam tovább, de ami az előadásom után történt, az vitte a prímet. Egy srác félrehívott, hogy beszélni szeretne velem. Hát az egyik nagyon-nagyon híres tehetségkutatótól jött, és keres embereket, hogy lenne-e kedvem hozzá. Há’ hóógyne… Hiába mondtam, hogy nem, azért feliratta velem a telefonszámomat, hogy hétfőig gondoljam át. Átgondoltam: NEM! Eddig is láttam alapját annak, hogy ezek a nagy tehetségkutatók karaoke által keresnek jelentkezőket, de hogy ennek részese voltam… Nem volt semmi. 😀 Egyébként finoman, de őszintén megmondtam a véleményemet a műsorukról, és hogy mit kezdenek az emberekkel, ha lement az adott széria. Jól kezelte egyébként, és korrekten válaszolt, de ettől én még nem csinálok cirkuszi majmot magamból. A másik meg az, hogy Megumi mondta nekünk, hogy volt statiszta egy másik tehetségkutatóban (tapsolnia kellett), és elmagyarázta, hogy megy ez az egész válogató, hogy három rossz közé betesznek egy jót, és ugye ha rosszul sikerült a produkciód, akkor nem tehetsz semmit azellen, ha mutatnak a TV-ben, és másnap rajtad röhög mindenki, hiszen aláírtál egy szerződést. Úgyhogy nagyon vigyázni, többet számít ezeknek a műsor “cirkusz-értéke”, mint az emberi méltóság. A mezőny egyébként erős volt, természetesen nem jutottam tovább, voltak nálam sokkal jobbak is.

Ezután volt egy előadás a Home Made Asia nevű együttessel, akik ázsiai (ahogy elhallgattam, elsősorban koreai) zenék feldolgozásával foglalkoznak. Tetszik, hogy ilyen sokmindennel foglalkoznak, a tagok is teljesen szimpatikusak, de általában, akit elkap a koreai zene-mánia, azt nehéz meggyőzni, a japán zene mennyivel változatosabb. Trendi lett az utóbbi időkben a Kpop, Gundel Takács Gábor is többször megemlítette a Maradj Talpon! műsorban, nyilván nem pozitív szájízzel, mert ő szerintem csak a Gangnam Style-ig jutott el. 😀 De ettől függetlenül lehet, hogy majd komolyabban rákeresek az együttesre, mert még jól is énekelnek.

A hagyományos karaokén háromszor énekeltem, mind a háromszor Hayashibara Megumi dalt énekeltem, tényleg nagyon rákaptam az utóbbi időkben megint. Az első a “Give a reason ~Ballade Version~”-ja volt. Tegnapelőtt, csütörtökön csináltam meg belőle a kfn-t, hallgattam a Slayers MEGUMIX albumot, és úgy voltam vele, hogy legyen meg ez is az eredeti verzió mellett, ennek van karaokéja. Volt egy kis megbotránkoztatás-feelingem is ezzel a dallal egyébként, mert mindenki ismeri az eredetit, mennyire pörgős, meg hasonlók, erre bejövök egy tök lassú, és vontatott változattal, hát elértem a várt hatást, igaz, nem éppen pozitív értelemben, sokan nehezen viselték, hogy az eredetihez képest ennyire lassú folyású ez a verzió, de azért remélem, hogy senki nem aludt el közben. ^^’ A második a TOO LATE volt, ezt nagyon sokat hallgattam az utóbbi időkben, szeretem is, de túl mély ez a dal nekem. A harmadik meg a Lively Motion, na ez nagy kedvenc a pörgős hangulata miatt, és jobban is állt nekem a magasabb refrén miatt. Egyébként mostanság az énekesnő Fuwari albumára vagyok ráfüggve. Szeretem ezt a kellemes, vidám, nyugodt hangulatot, amit az ezen az albumon hallható dalok árasztanak magukból. Korántsem olyan domináns, mint az előző albumok, szerintem ebben közrejátszott az előző évben (1999-es az album) megkötött házassága, megismerte a magánélet nyugodtabb részét, és ez hatással volt rá a dalok írásakor. És a dalok azt a következtetést engedik levonni, hogy boldog házasságban él. Most is épp ezt hallgatom. A másik az unsteady kislemez, amit mostanság sokat hallgatok, azok a mély hangok a címadó dalban valami eszméletlenek.

Közben lement a második forduló, ami menő volt, mert mindenki tévesztett a szövegben, így a három zsűritag mindegyike külön kiemelte a szövegtudást. A második zsűritag mondta, hogy szöveg a négyzeten, a harmadik pedig, hogy szöveg a köbön, elnevetgéltünk ezen. Aztán amikor az egyik zsűritag, Amina is belebakizott a saját mondandójába a végén, a többiek is mondták neki, hogy szöveg… Úgyhogy a hangulat az nagyon megvolt. A hagyományos karaoke menő volt, most annyira nem figyeltem, hogy ki hogy énekel, vagy játszottam, vagy beszélgettem épp valakivel. Az árusokhoz csak később jutottam le. A kínálatukban persze semmi új, érdekes, hogy nem nagyon találok új mangát a kínálatban, vagy csak én nem ismerem fel őket. A jeggyel járó kedvezményt kihasználtam, lehetett 5 DVD-t venni 1.500 forintért, így megvettem azokat, melyek hiányoztak az Elemental gyűjteményből: Bleach 9, 10 és Death Note 7, 8, 9. Ezzel a díszdobozos kiadványokat leszámítva megvan mind. Azokat meg majd megveszem Vaterán, ha találok eladó példányt, amikor kell. és az nem maholnap lesz. Már csak azért sem, mert az elfelejtettem az elején megírni, hogy megkérdeztem az Europark Media Markt-ban, hogy lehet-e tudni valamit a Rontó Ralph DVD megjelenéséről, és 2013. április 24-étől lesz kapható náluk. Általam várva van. Meg lementem a konzolokhoz, megnéztem a Nintendo 64-et, hol van, de nem találtam sehol. Remélem, hogy csak én néztem szét 99%-os alapossággal és abban az 1%-ban volt.

Azt hiszem, így más nagyon nem volt. Lent a vártuk a nagyszínpados előadásokat, ahol a legjobb három énekelt. Előtte ParaParáztak, és csak utána kerültek sorra az énekesek. Jó volt mind a három, végül a duett nyerte meg, akik ahogy együtt énekeltek, abból arra lehet köveztetni, hogy összeszokott párost hallhattunk. Ezután volt karaoke est, sokan hozták a formájukat, főleg Night, a szövegtudásával, amikor közérdekű közleményként bejelentette, hogy a “kölcsönző”-ruhatárból hozza el mindenki a ruháját, mert zárnak. Na itt elpróbáltam még egyszer a Mulan: A Kiképzés dalt, annak ellenére, hogy már fáradt voltam, amikor sorra kerültem, nagyon jól ment, de tényleg nagyon bezavar az angol háttérvokál. ^^’ A végére már hangom sem volt nagyon, a szöveget is nehéz volt követni, a legvégén már csak lestem, hogy hol is tartok, de azért jól éreztem magam. Tényleg gondolkodom azon, hogy most a dal hangulata volt az, ami miatt ennyire jól el tudtam énekelni, vagy a magyar szöveg. Egyszer írok egy japán dalra magyar szöveget, és megpróbálom azzal. Szerencsénk van a magyar nyelvvel, hogy ennyire érzelemdús nyelv, ezáltal könnyebb dolgunk van. De az utóbbi időkben németül is nézek animéket  az RTL II-n, és náluk ugye az a trend, hogy német szövegeket írnak az eredeti openingre, és akármennyire is szeretem a németet, azért engem is mosolyra késztet a szavaik egymás utánja, és tényleg azt hallom, hogy az énekesnek hiában vannak meg a hangi adottságai, maga a nyelv, ami sokat ront a dal értékén. Szerintem ez magyarul nem állna fenn.

A hangulat jó volt, de pakolni kellett, és 21.45-kor vége lett a gyereknapnak. Mentünk szépen haza, a kijáratnál egy páran üvöltötték a “legyél sámán király” dalszöveget. Én ezt nem bírom elviselni. Voltam olyan morbid, és azt gondoltam magamban, hogy ha Megumi halott lenne, forogna a sírjában. De csoda történt: Nem volt Pokémon főcímdal. Így változik a világ. Egyébként el tudom képzelni, hogy sokan lehet, hogy ismerik az eredeti japán dalt, de pont hasonló okokból énekelnek magyar. De én akkor láttam először Sámán Királyt magyarul, amikor megjelent DVD-n. Örömmel vittem haza az első lemezt, közben énekelgettem az Over Soul-t. Aztán otthon nagyon mély csalódottsággal vettem tudomásul, hogy magyar főcímzenét kapott. T_T Nagyjából ennyi volt, olyan negyed 11-kor értem bagszihoz, egy kicsit írtam ezt, aztán mentem aludni, de 3-kor úgy kipattant a szemem, mintha kialudtam volna magam, de most, 4.45-kor megint visszavágyódok az álomvilágba (szerencsére tudtam aludni hagyni LL-t és bagszit). Egy két órára megint lefekszek. Az esetleges fogalmazási, elgépelési hibákat majd hétfőn javítom.

2012. őszi MondoCon – vasárnap


Végül mégiscsak aludtam egy 4 órát, 8 órakor bekapcsoltam a TV-t, megnéztem a koreai nagydíjat. A mostani futam nem volt annyira érdekes, meg közben tettem-vettem, nem is figyeltem annyira. De megállított az, amikor a szakkommentátorok valami YouTube videóról beszéltek, amit vagy 450 millióan néztek meg. Először valami nagy Forma 1-es eseményre gondoltam, de megfordult a fejemben, hogy egy bizonyos stílusról beszélnek. Aztán, amikor mondták, hogy még Vettelnek is tetszett, pedig nem az ő zenei ízlése, akkor már nem volt kétség, hogy a Gangnam Style-ról beszéltek. Aztán láttam, hogy PSY lengette a kockás zászlót, fájdalmas volt. XD Érdekes, hogy eddig nem hallottam soha a nevét, ha koreai pop zene, én megálltam ott, hogy BoA, DBSK, és SM entertainment.

Olyan 9.50 fele indultam indultam el. Most nem siettem, mert úgyis csak 11-kor kezdődtek érdemben a programok, a hagyományos karaoke., úgyhogy most a kényelmesebb 42-es villamos, 3-as metró, 2-es metró kombinációval mentem. A MAT pultnál hagytam az utazótáskámat, és a laptop táskámat, aztán mentem is le a konzolterembe, megnézni, hogy lesz a Mario Kart 64 verseny, és neveztem is. Majd megnéztem a karaokét. Vasárnaphoz híven most kevesebben voltak. Ma csak egyszer énekeltem: Fuyu no Rondo: Melted Snow, és boldogan konstatáltam, hogy jóvá tettem a tegnapi baklövésemet. Mondjuk az Okui Masami dalok 95%-ával úgy vagyok, hogy ha éjjel 2-kor álmomból felkeltenek, is bármelyiket el tudom énekelni, de ezt a dalt azért gondoltam jónak, mert a refrén kellően magas, hogy férfihangon is nehéz. És most úgy szintén úgy énekeltem, hogy nem foglalkoztat a közönség, izgalom nélkül csak magamnak. Én úgy gondolom, hogy jól énekeltem, és jól átadtam a dal hangulatát. Amikor lementem még Mystra is megdicsért, ami nagy szó! Mondta, hogy sokat fejlődtem, Tuki is azt mondta, hogy ha gyakorlom, akár versenyre is vihetem. IGEN!!! Megcsinálom! ^_^ Boldoggá tett, hogy másoknak is tetszett az énekem.

A Mario Kart 64 verseny pedig versenyzők hiányában elmaradt, ugyanis én voltam az egyetlen nevező, úgyhogy van egy megérdemeletlen 1. helyem. ^^’ Ajándékot ennek ellenére is kaptam, és azt kell mondjam, hogy nem osztogatták szerényen:

  • Dragon’s Dogma poszter
  • The Witcher toll
  • Valamilyen X-Men gyűrű
  • Valami fekete póló. Még nem tudom, mit ábrázol, nem bontottam ki, de amit láttam, annak alapján tetszik.
  • Milloween belépő
  • Fumax vásárlási utalvány

Az utóbbinak örültem a legjobban, mert beválthattam mangára, és azt nagyon szerettem volna venni, de nem volt pénzem. Pontosan nem tudtam, hogy milyen mangákat adtak ki, de amikor megláttam a Hetaliát, nem volt kérdés! 2, 3. kötet az enyém. Mindig érdekelt, de nem néztem meg animében, csak Ninty barátom mondogatta mindig, hogy vegyek Hetaliát. Hát most van. Az ending dalát, a Marukaite Chikyuu-t énekelték többen is, megfogott a hangulata, ezért meghallgattam az eredetit is, de nem tetszett, mert olyan semmilyen hangja nincs a srácnak. Azt nem gondolom, hogy egyáltalán nem tud énekelni, de a japán dalok egy részénél nem tetszik, hogy szándékosan hamisan, csúnyán énekelnek egy-egy dalt, mert úgy illik az adott anime hangulatához.

Aztán zenekvíz, most is jó volt. Kíváncsi leszek az eredményre, elég nehéz volt, sokszor csak vaktában tippeltem. Amit nekem jó volt hallgatni, az a sport kategória 7. dala: JAM Project: LIMIT BREAK (Cardfight!! Vanguard: Asia Circuit-hen). A két új kategória közül a doramáknál jót zenehallgattunk, az utolsó, az Arashi volt az egyedüli, amit talán tudtam. Azért talán, mert tudtam, hogy a dal 2008-as (már ha a Truth című hangzott fel, azt véltem felismerni), és két 2008-as dorama volt, reméltem, hogy a jóra írtam a 10-es számot. Tényleg nagy segítség, hogy Tuki odaírja az évszámot az anime cím, dorama mellé. UPDATE: Most néztem utána, a címet eltaláltam, de a rossz 2008-as doramára írtam a 10-es számot! T_T Nem megyek lottózni. A második új kategória meg nagy ötlet volt! Karaoke. A korábbi karaokés felvételekből lettek kivágva a részletek, és abból kellett felismerni. Volt egyszer-egyszer zavart nevetés, főleg azok részéről, akik magukra ismertek. ^^’ Izgatottan néztem, hogy lesz-e olyan anime cím, melyből én is énekeltem, de szerencsére a lehetősége sem merült fel, hogy felhangozzak. ^^’ Képen viszont voltam, az elsőnél. De jó érzés volt hallgatni a felvételeket, remélem, hogy mindig lesz ilyen, tetszett az ötlet. Az előadós részleg meg most nehezebb volt, nem sokat ismertem fel, de tetszett, hogy két lehetőségnél egy animéből volt az öt választási lehetőség. Érthetőbben: Két dalrészletnél levő öt választási lehetőség azon előadók voltak, melyek mind énekeltek ugyanannak az animének. Plusz poén volt, hogy az egyik ilyen mind Narutós előadók voltak, de az Orange Range egy olyan dala hangzott fel, mely a Bleach openingje. XD Nagyon találó volt. A másik meg Nanás előadók voltak. Pont az az ending (ugye jól emlékszem, hogy ending?), mely annak idején nagyon megérintett lelkileg. És pont Okui Masami kép volt mögötte! Jót nevettem magamban, amikor Daki meg Tuki cikizték egymást, hogy Shounen animékhez milyen lányos, cuki dalokat válogattak ki. Dani nem is tudja, hány Shounen animének van lányos dala, elég csak az Inuyashára, és a Detective Conan-re gondolni, sőt ott a ONE PIECE is. Úgyhogy boldogság volt a zenekvíz.

Elvileg pont ezután lett volna a gamer tudáskvíz, de 2 óra csúszás volt… Hát akkor köszönöm szépen a lehetőséget, megmarad a gamer zenekvíz 14 pontja. Nézegettem a karaokét, annyira nem kötött most le, voltak jó előadások, de a hangulat már kezdett leáldozni nálam. Amikor Tukitól kérdezni akartam valamit, mondta, hogy menjünk le, mert meg akarja nézni a Keisho Ohno koncertet. Jó, én is kíváncsi voltam rá. Hát, érdekes volt. Ilyen tradícionális japán zenét játszik, valamilyen pengetős hangszeren, amit ázsiai relaxációs zenékben lehet hallani. Látszott, hogy tényleg mestere a hangszernek, de a szórakoztatási módszere nagyon furcsa volt. Először is az angol nyelvtudása… Egyik előadásának végén mondogatta, hogy thank you… aztán látszott, hogy akar még mondani valamit, de ezer zavarában csak még egy thank you csúszott ki a száján, és ezt ismételgette vagy nyolcszor, de annyira nyilvánvaló volt, hogy akart mondani valamit, de nem tudta angolul. ^^’ Az első utolsó dalában (egyszer visszatapsolták), azt csinálta, hogy ritmusra mondogatta, hogy “szia”, és visszamondatta a közönséggel. Aranyos volt, de én inkább cikinek éreztem. És ráadásul pont előttünk volt egy három tagú kis csoport, ahol a lány egy bugyit lengetett… Nem volt facepalm, kicsit sem. Ő a tangabugyijának lengetésével jelezte, hogy szupi a buli. XD Aztán már tényleg nem volt sokminden, olyan 18.20 fele indultam el, mert el akartam érni az utolsó vonatot, amivel hazajöhetek Békéscsabára. És most a vonatról írok.

Annak ellenére, hogy a végére már untam, gyorsan elment a hétvége. Legközelebb Animekarácsony, Millenáris, 2012. december 8. Kíváncsi lennék, hogyhogy ott lesz, én arra tippelek, hogy már minden decemberi hétvége le volt foglalva a Hungexpóban. Én csak egyszer voltam a Millenárisban, amikor 2010-ben ott volt a Holdfénycon, és az Animekarácsony együtt, de nem tetszett a hely, olyan labirintusos. És a karaoke is olyan kis helyen volt, épp csak néhányan fértünk el ott. De hátha most jobb lesz.