Animagazin 56. szám


Animagazin 56Tegnap megjelent az Animagazin 56. száma (a link alatt ingyenesen letölthető), melybe három cikket írtam:

  • Given
  • Hidamari ga Kikoeru
  • Game Boy korszak

Ezzel két új sorozatot kezdek el, az egyik a Nintendo konzolok bemutatása. Nem úgy lesz, hogy mindegyik konzolnak lesz külön-külön cikke, hanem csoportokban lesz. Hatrészes cikk lesz, az alábbiak szerint:

  1. Game Boy korszak (GB, GBC, GBA)
  2. Nintendo DS korszak (DS, 3DS)
  3. Nintendo Entertainment System (NES, SNES) Ennek majd még kigondolok egy jó nevet.
  4. Nintendo 64 és GameCube (N64, GC) Valamit majd ennek is.
  5. Wii korszak (Wii, Wii U)
  6. Nintendo Switch

Ebből a Game Boy olvasható a jelenlegi számban, és már készül is a következőre a Nintendo DS. Lesz itt is miről írni. Már a 4. oldalnál járok, de még csak az elején. O_O Mit fogok kapni, ha ez is hosszú cikk lesz…

A Hidamari ga Kikoeru-vel és a Givennel pedig egy olyan sorozatot kezdtem el, ahol azokról a BL-animékről és mangákról fogok írni, melyeket érdemes szélesebb közönségnek is nézni. Egyébként egy időben elgondolkodtam azon, hogy a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi nevű szörnyűségek már a címükben is óriási hazugságok. Miért kell “tiszta szerelmet” és “világ legnagyobb első szerelmét” hazudni oda, ahol szó nincs erről? Aztán rájöttem, hogy ez olyan, mint gyerekkorunkban volt a finomfőzelék. Tudtuk, hogy nem finom, de azért ott volt a nevében, hogy legalább annyira legyen finom. Na körülbelül ennyire hiteles a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi. De azért írok olyan BL-animékről, mangákról, amelyeket tényleg érdemes nézni, olvasni, mert sokkal valósabban mutatja be a homoszexualitást. És bizony van jó néhány olyan mű, amit érdemes ismertebbé tenni. Azt elárulom, hogy tervben van a Doukyuusei és a Shimanami Tasogare, és szerencsére az utóbbi bő egy évben találkoztam több meleg és biszexuális sráccal, akik mutattak néhány tényleg jó BL-mangát, úgyhogy lesz miről írni.

Van két cikk, amit nem én írtam, de kiemelnék. Az egyik, a Grand Blue anime ismertetője, amit el is fogok kezdeni ezen a hétvégén. Necces a dolog az ismertető alapján, nagyjából a Danshi Koukousei no Nichijou egyetemi változatának képzelem el. Most hallottam róla először, a címlapon lévő két csinos csaj is a Grand Blue-ből van. Arra leszek kíváncsi, hogy csak szórakoztatni akar (és mint szórakoztatás, milyen lesz számomra), vagy van esetleg komolyabb üzenete is? Olyan üzenetre gondolok, hogy a mai, reményvesztett, egyes kritikusabb látásmódok szerint gazdátlan generáció ökörködését látjuk, akik ilyen minden mindegy elven élnek a nagyvilágban, mert tudják, hogy az egyetem után úgyis szívni fognak az életben, ezért most kiélik önmaguk “állat-mivoltát”, már-már tét nélkül. Egyáltalán érdemes-e ilyet belelátni? Most szombattól kiderül.

A másik cikk meg az Ahegao ruházat, aminek nagyon örülök. A legutóbbi MondoConon láttam egy ilyen pulóvert egy bizonyos személyen, és nem akartam hinni a szememnek. Konkrétan azt gondoltam magamban, hogy újabb mély gödröt ásott magának az animés közösség. Voltak először a Naruto-rajongók, akik gyönyörűen demonstrálták, hogy kell igénytelenül rajongani egy animéért. Aztán ahogy bejött a Gravitation, és általa egyre több BL-anime, vele együtt a mindenféle fiúpárosra elélvező fujoshik (akinek nem inge, nem veszi magára a minősítést, de az ő ellenpontjuk az a “BL-sorozat”, amit elkezdtem). Harmadik újabb gödör, az “I love loli” “I love yaoi”, “I love hentai” szájmaszk (nem is értem, hogy miért nem látok most ilyeneket az utcákon, most, hogy járvány van…), és most meg ezek a ruhák… Nem részletezném, hogy mi ez, a cikk jól összefoglalja, érdemes mindenképp elolvasni. Mert nagyon jókat ír, de itt kiegészíteném saját gondolatokkal, hogy miért végtelenül ártalmas ez a ruházat, és hogy miért szörnyű ilyet viselni. Azt jól összefoglalta a cikk írója, hogy ideális esetben, ha a gyerek már nagyobb, és találkozott a szexualitással, többek között megtanítja a gyerekének azt is, hogy a szex és a szexualitás megélése jó dolog, de ez a te privát szférád, amit a partnereddel élsz meg, és legfeljebb a közeli barátaiddal beszéled meg, de nem hozzuk nyilvánosságra, még kevésbé ízléstelen módon (miért gyűlöljük Madonnát…). Márpedig egy ilyen ruha viselője ízléstelen módon hozza nyilvánosságra, hogy hentai-függő vagyok. Ezzel nemcsak az a baj, hogy kurvára nem vagyunk rá kíváncsiak, és hogy rossz színben tünteti fel az animés közösséget (amire szintén kitért a cikkíró), hanem hogy az ilyen ruha viselője valójában saját magát hozza szégyenteljes helyzetbe. Erre nem tért ki a cikk, és fontosnak tartom, hogy erről is szó legyen. Mert mit üzen egy olyan pulóver, póló, nadrág, stb., melyet elélvező animés csajok lepnek el? Azt, hogy nincs szerencsém a hús-vér csajoknál, ezért hentaira verem ki a faszomat, mert ennyi nekem is jár. Ha azt gondolja magáról az ahegao ruha viselője, hogy csak ennyi jár neki, azt gondolom, hogy ennél valósabb képet nem is adhatna a saját nyomoráról. És van kereslet ezekre a ruhákra? Már hogyne lenne, amikor a japán pasik 10%-a még 40 éves korára is szűz marad… És az a baj ezekkel a ruhákkal, hogy azáltal, hogy viselője ezáltal nyíltan vállalja, hogy hentai rajongó, ezzel vállalja az identitását, hogy önazonos, és azt gondolja, hogy ezzel nincs is semmi baj. A hentai rajongók ilyen téren piaci réssel szolgáltak, amit ezekkel a ruhákkal foltoztak be. Az a szörnyű ebben, hogy ezek a ruhák tényleg egyfajta büszkeség-érzetet adnak, hogy nyíltan vállalhatjuk a hentai-rajongásunkat, ezáltal a viselőjük nem érzi, hogy mennyire kellemetlen ilyen ruhát viselni, és belekonzerválja őket egy rossz életmódba. Emiatt is tartom szörnyűnek ezeket a ruhákat, nemcsak azért, amit a cikkíró felsorolt a cikkben.

TV animation Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL.1


TV_ANIMATION_Haikyuu!!_Second_Season_Original_SoundtrackMegjelenés: 2016. március 16.
Kiadó: TOHO animation RECORDS
THCA-60089
Ár: ¥3.024

  1. Shinkokyuu (深呼吸) 0:23
  2. “Ue”* (“上”) 4:01
  3. Ousha to no Taiji* (王者との対峙) 2:33
  4. Let’s Go Tokyo!!* (レッツゴートーキョー!!) 3:48
  5. Kimatsu Test** (期末テスト) 2:15
  6. Akaten Gumi** (赤点組) 2:39
  7. Manager Chans** (マネちゃんズ) 1:55
  8. Chokusha Nikkou** (直射日光) 2:04
  9. Murabito “B”** (“村人B”) 2:00
  10. Saeko Neesan** (冴子姉さん) 1:49
  11. Zasshoku* (雑食) 2:39
  12. Nobushiro** (伸びしろ) 2:25
  13. “Yoku”* (『欲』) 3:31
  14. Ketsuretsu* (決裂) 2:47
  15. Kuro no Team** (黒のチーム) 1:55
  16. Genkaku Hero** (幻覚ヒーロー) 2:19
  17. Riyuu** (理由) 2:32
  18. Tsuki no De** (月の出) 2:09
  19. Shudouken* (主導権) 2:09
  20. Saikidou* (再起動) 2:55
  21. Fukurou** (フクロウ) 1:57
  22. Suika** (スイカ) 2:02
  23. Haguruma* (歯車) 3:19
  24. Shiai Kaishi!!* (試合開始!!) 2:40

*Zeneszerző: Hayashi Yuuki
**Zeneszerző: Tachibana Asami

Oricon chart: #83
Listán volt: 1 hétig
Összes eladás: 724 példány

Hetek száma H K Sz Cs P Sz V Helyezés Eladás
1. hét 42 83 724
Összes eladás 724

Nos, elérkeztünk a Haikyuu!! második évadához, mely minden tekintetben szintlépés az első évadhoz képest. Egyrészt az edzések komolyabbak lettek, a meccsek is, másrészt további jellemfejlődéseket láthatunk. Sokan jobbnak is tartják a második évadot, ráadásul a zene is reflektál arra, hogy komolyabb lett az anime.

Ehhez az évadhoz is készültek jelentős dalok. Olyannyira, hogy sokan az “Ue”-t tartják a Haikyuu!! himnuszának. Tényleg alapvetően jó zene, de nekem nem kedvencem. Véleményem szerint azért vált az anime szimbólumává, mert maga a zeneszerző, Hayashi Yuuki is úgy tervezte. A hangszerelés kifejezetten erős, így a dal is jelentőségteljes, így a rajongók vették a lapot. De nekem más dalok tetszenek. Hayashi Yuuki-tól a Zasshoku konkrétan az összes létező Haikyuu!! dal közül számomra magasan a legjobb. Amikor azt először meghallottam, nem akartam hinni a fülemnek! Ez az a hangulat, ami számomra tökéletesen reflektál a Haikyuu!!-ra. Mind a vidám, optimista hangulatával, mind a lendületével, dinamikájával. És mintha csak az anime készítői is ezt a dalt tartották volna a legjobbnak, a második évad 1. része konkrétan ezzel a zenével nyit.

Viszont ami változás, hogy erre az albumra Tachibana Asami írt több zenét. Főleg az első évad két albumánál lehetett érezni, hogy a főbb, jelentőségteljesebb zenéket Hayashi Yuuki írta, Tachibana Asami csak kiegészítette az egyébként kiváló ötleteivel. Ezt most megfordult, és most Tachibana Asami donimál. Ezáltal az album összképe is más lett, több a csendesebb, sajátságos hangulattal bíró dalok. Amit mindenképp kiemelnék, az a “Murabito B”, Tsuki no De és a Fukurou. A “Murabito B” az új menedzserlány Hitoka Yachi dala. Kicsit ilyen… nyugodt hangulatú, de kicsit melankolikusnak érzem. A Tsuki no De sokkal jobb. Optimistább, dinamikusabb, kellemesebb a hangzása. Ez amúgy akkor hangzik el, amikor bemutatják Tsukishima Kei múltját, mitől lett olyan, amilyen, és kisebb jellemfejlődésen megy keresztül. De ami a csúcspont számomra Tachibana Asamitól, az a Fukurou. Ez bizony a Fukurodani Gakuen betétdala, és hihetetlenül jó lett. Csendes, titokzatos, már-már izgalmas. Sejteti, hogy a közeg egyáltalán nem olyan csendes, nyugodt, mint amilyennek tűnik. Talán a bagoly éjszakai mivoltára reflektál, valamint arra, hogy az ember alapvetően ritkán lát baglyot az életében. Hasonlóképpen a Fukurodani is nagyon jó csapat, senki nem gondolná, hogy Bokuto bohókás jelleme mögött egy tehetséges röplabda játékos húzódik meg. Akaashi esetében is hasonlóképpen egy csendes, visszahúzódó személlyel van dolgunk, miközben az egyik legtaktikusabb feladójátékos (Kenma mellett).

Ezen az albumon több olyan zene van, amit kifejezetten egy-egy jelenetre írtak, így elmondható, hogy témája van annak a zenének. Nemcsak a fentebb említett három dal, de a Manager chans, a Let’s Go Tokyo! és az Aka Ten Gumi is mind egy-egy témára, jelenetre íródtak. A Manager chans nagyon jól visszaadja a két menedzser lány Hitoka Yachi és Shimizu Kiyoko bájos, szerethető személyiségét, és hogy miért szereti őket annyira Tanaka Ryunosuke és Nishinoya Yuu. De más Haikyuu!! rajongó pasiktól is hallom, hogy imádják a két lányt. A Let’s Go Tokyo! a Karasuno Tokióban töltött edzőtábori időszakát eleveníti fel, az Aka Ten Gumi pedig legalább annyira vicces, mint a Hinata to Kageyama az első évadának első albumán. Ez azt a jelenetet eleveníti fel, amikor Hinata és Kageyama megbuktak a teszten, és fő a fejük, mert nem mehetnek a többiekkel edzőtáborba. Természetesen a vizsgát megismételhetik, a tanulási nehézségeik pedig okoz néhány derűs percet. Ezeket idézi fel ez a zene. Az Aka Ten szó szerinti jelentése piros pont, sejthetően nem arra a piros pontra reflektál, amit mi kaptunk általános iskolában alsó osztályában, hanem az elégtelen pontszámot jelzi, amivel megbuktak a vizsgán. Olyan ez, mint az angol nyelvben, ha valakinek mínuszban van a bankszámlája, azt mondják, hogy “to be in the red”, mert pirossal írják a negatív értéket. Valami hasonló lehet japán teszteken a vizsga, amikor nem éri el a tanuló az elégséges pontszámot. Hinata és Kageyama pedig azon dolgoznak, hogy ebből a piros pontból jöjjenek ki.

Az album borítója sokak fantáziáját megmozgatta. Mert hát mondjuk ki nyíltan: A Haikyuu!! nemcsak azért népszerű, mert a maga sportanime mivoltában kiváló, hanem mert sok olyan jelenet van az animében, sőt hivatalos kép is (lásd ezt a borítót), ami sejteti, hogy bizonyos szereplők között több is lehet, mint barátság. És hát animések között bőven vannak, akik az ilyen jeleneteket, képeket szeretik továbbgondolni, és fanart formájában olyan BL képeket kreálnak, hogy az egy hivatásos BL mangakának is dicsőségére válna. Annyira nem merültem bele abba, hogy hogyan változott a shounen műfaj, de ha jók a gondolataim, akkor a Naruto volt úttörő abban, hogy szinte minden korábbinál több BL fanartot generált a Naruto és Sasuke közti barátság, vagy fogalmazzunk úgy, hogy sajátságos kapcsolatuk. Sokkal inkább a fujoshi-k, fudanshi-k tették ismertté az animét, egyben a Dragon Ballon és Yu Yu Hakushón felnőtt generáció számára gyűlöletessé a Narutót. A Haikyuu!! is hasonló. Hasonlítsuk össze egy ’90-es évek béli sportanimével, például a Slam Dunk-kal. Amíg a Slam Dunk-ban kifejezetten sportosak a srácok, egyszerűbb a rajzolásuk, hiszen az akkori célközönség tényleg a fiúk voltak. Ők meg sokkal inkább abban érdekeltek, hogy a jelenetek dinamikusak legyenek, a sport pedig kiszámíthatatlan, ez teszi számukra emlékezetessé az animét. És nézzük meg a Haikyuu!!-t. Szépfiúk gyülekezete. Pont ezért van nagyon sok lányrajongója a Haikyuu!!-nak, mert kifejezetten ügyeltek arra, hogy a karakterek kidolgozottak, jóképűek legyenek. Mondjuk ez részint a Production I.G-t is dicséri, hiszen nemcsak kivételesen gyönyörű és kidolgozott a grafika, hanem a színvilág is kifejezetten kellemes. Az élénk színek dominálnak az animében. Erre rájönnek még azok a jelenetek, melyeket tovább lehet gondolni, ennek köszönhetően, nemcsak több lányrajongója van az animének, hanem sok LMBT rajongója is. Mai napig meglep, hogy hány LMBT Haiyuu!!-rajongóval találkoztam. Szóval a Haikyuu!! népszerűsége kettős, de villámgyorsan hozzáteszem, hogy a minősége miatt is bőven megérdemli az ismertséget. Ezért van az, hogy a Haikyuu!!-t nagyon kevés negatív kritika éri.

Összegezve ki lehet jelenteni, hogy a Haikyuu!! Second Season 1. OST CD-jének dalai azért nem maradtak meg annyira a köztudatban az “Ue”-t leszámítva, mert több a bizonyos jelenetre, témára írt dalok, melyek ott felcsengenek, de többet nem lehet hallani őket. Ezeket inkább azok idézik, akik hozzám hasonlóan jobban hallgatják az OST CD-ket. Pedig ahogy írtam példákat is, érdemes hallgatni, mert itt is vannak gyöngyszemek.

2019. nyári MondoCon


Kicsit meglepett, hogy annak ellenére, hogy általában július közepén szokott lenni a nyári MondoCon, ehhez képest most a hó végén volt. És jó volt, kifejezetten jól éreztem magam most. Vagy nekem volt most meg hozzá a hangulatom, vagy a con volt jobb, ezt nem tudom, de ez most jobb volt, mint szokott lenni.

Szombat

Leszálltam Kőbánya-Kispesten a 151-es busszal, hogy a Tescóban vásároljak magamnak, aztán mentem is tovább. Kőbánya alsónál most is a villamossíneken át mentem, ahol a 37-es villamos járt. Most el is kapott a villamos, kicsit megijedtem, de sikerült kikerülni. Ahogy kiértem, nagy meglepetésemre óriási sor állt a bejárat előtt. Tessék mindig jó előre megvenni a jegyet valamelyik boltnál, ezzel kb. 2 órás sorban állást előztem meg. Átvágtam az extrém hosszú soron (kb. a 3-as kapuig állt a sor a Hungexpónál), és azonnal bejutottam. Így bent nem voltak még sokan, így könnyen eljutottam a karaoke teremig. Látszott, hogy nyár van, többen is hiányoztak most. A szervezők közül nem volt Orsi, de hiányzott az állandó résztvevők közül waka meg John is, meg Mazsibazsi is korán elment.

Tanulva a tavaszi MondoCon hibájából, most egy könnyebben kiénekelhető dallal kezdtem. Ez pedig a GHOST SWEEPER Mikami anime openingje, mely nemes egyszerűséggel a GHOST SWEEPER címre hallgat. El is voltam vele, tegnap este találtam ki spontán, hogy de menő lenne elénekelni ezt a dalt. Meghallgattam az eredeti Harada Chie által felénekelt dalt, valamint Okui Masami feldolgozását. Mind a kettőt nagyon szeretem, egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy melyik változat a jobb. Jó volt elénekelni is, bár valami nem volt rendben a KaraFun-nal, ugyanis a kép effektezés késett a zenéhez képest. Pedig annak idején biztos, hogy jól állítottam be, erre külön figyeltem, mert pont az apró zenei trükkök teszik emlékezetessé a dalt, amit kép formájában külön ki akartam emelni. Amúgy 10. volt ez a dal a listában, ami a szerencseszámom.
Emlékeim szerint a második dal még belefért a verseny előtt, ez pedig az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II: REINCARNATION dala volt. Ez az a dal, amit eredetileg Okui Masami énekelt fel kislemezre, de Hayashibara Megumi is megénekelte az akkori albumára. Itt nagyon kellett figyelnem, mert ebben a dalban valamiért nagyon hangos a háttérvokál, és nehogy “magával vigyen”, ugyanis más hangszínben van, ezért könnyű eltévedni. Végülis jól ment, mert ezt a dalt is meghallgattam ma reggel, és emlékezetből énekeltem a dallamot. De az biztos, hogy nagyon kellett figyelnem. De jól ment, jól éreztem magam a dal éneklése közben.

Mivel vélhetőleg nyaralás lévén többen is hiányoztak, ezért kevesebben voltunk. De Mai, HinaAnna, 8… és még kik is? jelenléte mindenképp menő volt. Ja, hát a szervezők között Leea, Mystra, Tsuki, Kedvesjudit. Legtöbbet 8-cal beszélgettem, vele elemeztem a hallott dalokat, ahogy a verseny dalait. Ami bár hiába volt előnevezős, mégis eléggé színvonalon aluliak voltak a versenyzők. Csapatverseny volt, és a létszámhiány azon is meglátszott, hogy csak 6 csapat nevezett a versenyre, így egyfordulóban lezavarták az egészet. Nem is volt nagyszínpados éneklés. Mondjuk nem tudom, hogy terveztek-e, de az biztos, hogy nem lett volna érdemes, mert most tényleg átlagon aluli volt a színvonal. Ha kicsit élesebben kifejteném a véleményemet, leírnám, hogy miket beszélgettünk 8-cal, amikor az “Akatsukik” léptek fel az “ABBA: Gimme Gimme Gimme” című dalával. Már a dalválasztást is érdekesnek tartottuk, hogy melyik az az Akatsuki, amelyik ABBÁ-t énekelne, és nem Narutót? A másik meg hogy a hármasból csak egyiknek volt Akatsuki talárja, az is csak mutatóba, mert levette 5 másodperc múlva. Tessék komolyabban venni a versenyt és önmagatokat, és ne adjatok alapot a kritikusabb szemléletűeknek a gúnyolódásra. A többiek nem alakítottak ennyire emlékezetesen rosszat, de az biztos, hogy kiemelkedően jó előadás a mostani versenyen nem volt.

Az volt még érdekes beszélgetés 8-cal, hogy ő is nézi a mostani szezonból a Given-t, és neki nem esett le a képek alapján, hogy az egy BL-anime. Mondjuk én is amikor csak képeket néztem róla, akkor nekem sem, csak feltűnt, hogy gyanúsan vannak a fiúk ott együtt. De féltem oda képzelni homoszexualitást, ahol nincs, ezért inkább megnéztem a műfajt. Amikor láttam, megkönnyebbültem, hogy nem hiába aktiválódott a “meleg-szenzorom”, ez tényleg BL-anime. Méghozzá a képek alapján kifejezetten tetszetős volt. Nem az a fajta tipikus BL-anime, ahol a olyan szögletesre, nagyszeműre, kisszeműre vannak megrajzolva a pasik, hogy már annál már csak kevésbé lehet sablonos a rajzstílus, hanem teljesen egyedi. A színek élénkek, és a szereplők is úgy néznek ki, mint egy igényes shoujo animében. Eddig 3 részt láttam belőle, de eddig nagyon úgy néz ki, hogy végre lesz egy nagyon jó BL-anime, ami magasan kiemelkedik az átlagból. Bár amikor 8 elemezte, hogy nem értette, hogy mit keres Mafuyu kezében a gitár, egyáltalán az egész srác mit keres az animében, azon túl, hogy tudható, hogy összejön Uenoyamával, azért egy kicsit meginogtam, de mondtam neki, hogy határozottan az a megérzésem vele kapcsolatosan, hogy adnék gitárt a kezébe. Valahogy annyira azt érzékelem, hogy az neki való, ő azzal tud mit kezdeni, csak meg kell tanítani játszani rajta.

Elmentem másfele is szétnézni. Konzolok, vásárok. Konzoloknál nem nagyon voltak érdekességek. Persze, a Mario Kart 64 menő a retro részlegnél, de hát ezeket én itthon is tudom játszani. De remélhetőleg sokan felfedezték maguknak a retro élményt itt is. Azt tudtam, hogy a Nintendo most nem lesz jelen, úgyhogy sok mindenre nem számítottam, ami érdekelhet. Túl sok a trendi videojátékos cucc, én pedig csak játékos vagyok, nem esportoló.
A vásároknál nem számítottam arra, hogy találok Haikyuu!!-s cuccokat, mivel minálunk valamiért nem akar elterjedni. Az viszont érdekes, hogy Kuroko no Basket-ből annyi minden van, hogy kevesebb is bőven elég lenne, de hogy a Haikyuu!! hogy nem lett felkapva nálunk, ezt nem értem. Persze, a Trilliannál volt Haikyuu!! manga 4.500 forintért, de haljanak bele az árrésbe, a Bookdepository-nál feleáron veszem meg ugyanazt. Illetve volt egy magánvállalkozó kint, aki rendelésre csinál pólókat. Nála volt egy narancssárga sziluettes Hinata Shouyou póló “Tobe” felirattal 3.000 forintért. Arra nem volt pénzem, de mivel tetszett, ezért kértem az eladótól névjegykártyát, ha máshol is meg lehet venni. Szerencsére igen, Facebook és Instragram oldala is van az eladónak. Igazából megvenném, csak azért hezitálok rajta, mert vasaltnak tűnt a minta rajta, és nem tudom, hogy bírja a mosást. Mindenesetre nagyon tetszett.
Illetve Haikyuu!! cosplay-eket kerestem még. Találtam is néhányat, de nem mertem fényképezni, nem tudom, hogy viszonyulnak a fényképezőkhöz. Mindenesetre amikor egy fehér alapon világoskék 1-es feliratú pólós cosplay-t láttam, ennyi jött ki a torkomon:

Ez egy… *pár másodperc szünet* Oi… Oikawa cosplay volt!

Ez komolyan így történt. Istenemre mondom, hogy mindent, de mindent megteszek azért, hogy ne gyűlöljem Oikawát akkora szenvedéllyel, de még a neve sem jön a számra. Itt el is határoztam, hogy Oikawa Tooru lesz ezentúl a Haikyuu!! Voldemortja. Ő, akit nem nevezünk nevén. Komolyra fordítva a szót: Az vitán felül áll, hogy Oikawa elképesztően tehetséges röplabda játékos, olyan képességei vannak, ami csak a legjobbaknak, de az öntelt, gyerekes személyisége annyira tönkreteszi az egész lényét, hogy igen. Megérdemli, hogy ő legyen a Haikyuu!! Voldemortja. Bár az igaz, hogy a mangaka is igazságot tesz olyan epizódcímmel, mint “Oikawa Tooru wa Tensai de wa nai” vagy ott van a Haikyuu!! Quest Picture Drama, ahol Oikawa a főgonosz. Úgyhogy aggodalomra semmi ok.

Visszamentem a karaoke terembe, aztán szinte már végig itt maradtam. Most több volt az érdekes előadás. Többször elhangzott a Jojo Sono Chi no Sadame-je, amit a végére már kifejezetten unalmas volt hallani, főleg, hogy egyik sem volt jó. Amikor harmadjára el akarták énekelni, akkor már bekiabáltam, hogy “tiltólistára kéne tenni a dalt!”. Na most ez persze többeknek nem tetszett. Azt nem tudom, hogy a lányra, aki elénekelte volt-e extrán rossz hatással, de az biztos, hogy úgy remegett, hogy csoda volt, hogy meg bírt maradni a lábán. Mondjuk nem volt jó az előadása, a “jooojo!” refrén végénél levő résznél nem énekelt, hanem ordított, amit kifejezetten kellemetlen volt hallgatni. Azt odáig elhiszem, hogy nagy kihívás lehetett neki kiállni, méltatom is a bátorságát, de ettől még rossz volt az előadása. A másik nagyon érdekes előadás azé a srácé volt, aki a Yuri!!! on ICE: History Maker-t énekelte. Az az ének, az a tánc, amit lejtett az előadása közben… Illúzióját nem adta annak, hogy hetero lenne, vagy lányoknak egy szemernyi esélye lenne nála. Vannak néha karaokén ilyen meleg-előadások, én erre valamiért nem vagyok képes. Hasonló volt, amikor néhány éve egy srác ALI PROJECT dalt énekelt. Az is meredek, amikor fiú akar ALI PROJECT-et énekelni. Idáig még én sem merészkednék el, pedig szeretem az együttest. Ráadásul ő jó magas hangon énekelte. O_O

Kiálltam még egyszer énekelni, végül bevállaltam egy Haikyuu!! dalt, bár a tavaszi emlékekből kifolyólag némileg tartottam tőlük. A második openingre, az “Ah Yeah!!”-re esett a választásom annak emlékére, hogy mennyire gyűlöltem időzíteni a szótagokat. Voltak hibák, de ahhoz képest, hogy spontán találtam ki, hogy ezt fogom elénekelni, egész jó volt. Elvoltam a színpadon.

Aztán már a Late Night Karaoke volt. Itt énekeltem egyet, méghozzá egy Okui Masami által énekelt Slayers dalt, a Jama wa Sasenai-t. Annyira nem ment jól, mert itt is az van, hogy hangos a háttérvokál, és mivel a dalt nagyon rég hallgattam utoljára, ezért “elvitt”, és többször eltévesztettem a hangot. Mindazonáltal meg rettenetesen nehéz dal. Mondjuk Okui Masami énekesnői pályafutását azért is szeretem meg becsülöm nagyon, mert már a karrierje elején írt dalokat másoknak, valamint bevállalt jónéhány nehéz dalt. A Slayers NEXT endinget is nagyon nehéz énekelni. Hallható a BEST-EST koncertalbumán, és még neki is komoly megpróbáltatás volt élőben elénekelni.
Arra emlékszem, hogy 8 előadását a ONE-PUNCH MAN: Seijaku no Apostle-t még megvártam, de utána már mentem haza. Emlékezetes volt a szombati nap, és jobb is volt az átlagoshoz képest.

Vasárnap

A vasárnapi napot én sem szoktam erőltetni. Nem voltam azon, hogy hamar felébredjek, úgy voltam vele, hogy odaérek, amikor odaérek. Végülis elég hamar felébredtem, és megérkeztem. Ilyenkor, ahogy szokott lenni, kevesebben voltak. Érdekes módon viszont a karaokénál nagyobb volt most a forgalom. Feliratkoztam, de csak 23. voltam. Úgy döntöttem, hogy bevállalom a Haikyuu!!: Imagination-t, de erre már nem került sor a zenei tippmixig.

A zenei tippmix meg most nagyon érdekes volt. Összességében könnyebb volt, több olyan volt, amit tudtam vagy felismertem. Haikyuu!! például kétszer is volt. Az első nagyon érdekes volt, a guitar cover részlegnél volt. Füleltem, gyanús volt az elején. Először a Kuroko no Basket 2. évadának 2. endingjére, a FANTASTIC TUNE-ra gondoltam, de az nem volt a listában… szerencsére. ^^’ Aztán láttam a Haikyuu!!-t, na mondom magamban, füleljünk csak kicsit jobban. És felismertem a FLY HIGH!! néhány taktusát, úgyhogy már nem is volt kérdés. Kicsit pironkodtam, hogy nem ismertem fel azonnal, lévén, hogy sokat hallgatok az utóbbi időkben Haikyuu!! zenét, de végülis meglett. A másik Haikyuu!! az instrumental résznél volt, az imagination. De elég sok volt így magamtól. A Zankyou no Terror endingjét volt még érdekes felismerni. Meglepődtem, hogy volt ALI PROJECT részleg. 15 dalt kellett felismerni. Ez abból a szempontból volt könnyű, hogy mivel elég jól ismerem az együttest, tudtam, hogy mely animéknek énekelt openingeket, endingeket. És a feladványok döntő többségénél csak egy olyan anime volt (a, b, c, d feleletválasztós volt a teszt), melyhez köthető az együttes, innentől nem okozott nehézséget az feladat. Egyetlen egy olyan feladványra emlékszem, ahol két ALI PROJECT anime volt. A NOIR és az Avengers. Amúgy jó volt, kétszer volt Rozen Maiden. Mondjuk hiányoltam olyan animét, mint például a Wish, vagy a Rakudai Kishi no Cavalry.

A tippmix után nem sokkal jöttem én a karaokéban. Nagyon érdekes előadás volt. Tudtam, hogy nem lesz könnyű elénekelni az Imagination-t, ehhez képest jobbnak éreztem az átlagoshoz képest. Mégis gyér tapsot kaptam a végére… Ennyire rossz lettem volna? 8 szerint igen, elmondása szerint ez volt a legrosszabb előadásom a hétvégén. Mondta, hogy baj volt az, hogy belassultam, mert így nem jött át a dinamika. Azt tudtam különben, hogy kések, de ezt nem érzékeltem problémának. Leea meg azt mondta, hogy nagyon lehetett hallani, hogy erőltetem a magas hangokat. Ez is meglepett, mert tudom, hogy milyen az, amikor már szinte fáj a torkom, annyira erőltetem a magas hangokat. Az biztos, hogy nem bírtam végig a magas hangokkal, de azt mondtam Leeának, hogy pont azon voltak, hogy ne erőltessem meg nagyon a hangomat, ehhez képest jónak érzékeltem az énekemet. Elmondása szerint még gyakoroljam. Hát, ha tényleg így állunk, akkor gyakorlom még. Abból a szempontból igaza van, hogy ha ismerném a technikáját a dalnak, és tudnám alkalmazni, biztos, hogy menne a végéig. És akkor tudnám gyorsan, megfelelő sebességben énekelni. Úgyhogy mindkettejüknek igaza van. Nagyon szívügyem ez a dal, és nagyon szeretném egyszer jól elénekelni.

Még egy kicsit mentem nézelődni, most már úgy mentem Haikyuu!! cosplayeket keresni, hogy fényképezem is őket. Találtam is négyet:

A Kageyamás sráccal beszélgettem többet, ő mondta, hogy négy éve a Haikyuu!! inspirálta, hogy röplabdázzon. Ha tudná, hányan vagyunk így. Néhány ilyennel találkoztam Haikyuu!! közösségekben, még ha nem is feltétlen aktívan sportol, de elkezdte komolyabban követni a röplabda mérkőzéseket a TV-ben, interneten. Krisse tartott velem egy darabig, de amikor át akartam menni a konzolokhoz, vásárokhoz, már nem jött velem, mert úgy leszakadt az ég, hogy még az ajtón is bőven beesett az eső. Ő meg nagyon féltette a cosplay-ét. Amit megértek, mert amúgy nagyon jól nézett ki, mint Marth a Fire Emblem-ből. Az eső ugyan enyhült, de nem akart elállni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egyedül átmegyek, ő meg ott maradt az előadásoknál. Amúgy is jót beszélgetett ott két ismerősével. A vásároknál már nem volt semmi érdekes. Azt az Oikawa cosplay-t kerestem, akit szombaton találtam, őt is le akartam fényképezni. Egy francia barátomnak, nicknevén TuyNOM-nak akartam imponálni vele. Bolondul Oikawáért, míg én gyűlölöm, és állandóan hecceljük egymást. Másfelől meg nagyon jókat beszélgetünk.

Még visszamentem a karaoke terembe, de már nem volt értelme feliratkozni, mert 16 óráig volt karaoke, addig meg már betelt a jelentkezés. Nagyon nem is akartam már énekelni, legfeljebb extrának. Most annyira nem siettünk el a karaoke teremből, amikor jöttek a videoklipesek. A karaoke terem mellett lévő kisebb teremben voltak a karaoke szervezők. Vártuk, mert eleddig ugyan nem volt rá példa, de most kiosztották a zenei tippmix feladatlapot. O_O Meglepett. Olyan ez, mintha a dolgozat eredményét néztük volna meg. Na, mekkora ALI PROJECT rajongó vagyok? 15/15 pont? Csak nem tökéletes ALI PROJECT részleg? Nagyon de. Hihetetlenül büszke voltam magamra. Ugyanakkor nem okozott szégyenérzetet, hogy az extrában a Vocaloid részlegben 0/15 pontos eredményt értem el. Annyira, de annyira nem vagyok benne a vocaloidban, hogy annál már csak beljebb lehet lenni. A dal címét kellett kitalálni a rövid részletekből. Végig tippeltem, és mivel egyet sem találtam el… Nem fogok lottózni. A feladatlapot haza is vihettük, erre sem volt még soha példa. Összeszámoltam, 46 pontot értem el a sima résznél, az extrában meg 31-et, összesen tehát 77 pontot. Számoltam azzal, hogy ez elég lehet egy jó helyezésre, de nem vártam meg az eredményhirdetést, inkább hazamentem.

Pedig, mint kiderült, érdemes lett volna megvárni. Bemondták a nevemet, ugyanis ELSŐ LETTEM a zenei tippmix kategótiájában! O_O Tehát a 46 ponttal (a 87-ből) én értem el a legtöbbet. Én már csak Facebookon olvastam az eredményt, de amikor megláttam a nevemet, úgy felordítottam meglepettségemben, hogy szerintem az egész lépcsőház hallotta. Hihetetlen volt. Kedvesjuditnál van a nyereményem, megbeszélem vele az átvételének mikéntjét, és megmutatom itt is. Ez a MondoCon most jobb volt, mint szokott lenni. Remélem az őszi MondoCon is hasonlóképpen jó lesz, mely egy kicsit talán morbid, hogy november 2-3-án lesz. A késés is meglepő, de hogy pont a halottak napján…

Eredeti NICO Touches the Walls: Mashi Mashi kislemez


Méghozzá a limitált kiadás. Mint Haikyuu!! gyűjteménybe mindenképp akartam ezt a kislemezt, de szinte kijelenthetem, hogy azon túl is, mert egy kiváló dalról van szó.

IMG_20190513_100506

A CDJapan-től rendeltem meg, és ezt már kifejezetten regisztrált légipostával kértem, hogy biztosan megjöjjön. És ez ma meg is történt. A NICO Touches the Walls: Mashi Mashi kislemez az egyedüli Haikyuu!! kislemez, melynek nincs anime edition kiadása, de a dalok minősége mellett a hátoldala is bőven kárpótol ezért a “hiányosságért”.

IMG_20190513_100523

Ahogy a japán zenei kiadványok döntő többsége, ez is tartalmaz obi-t, csak ez olyan, hogy az egész hátsó borítót közrefogja. Ez amúgy egy matrica, de nem hiszem, hogy le fogom szedni és ki fogom bárhová is ragasztani. Egyetlen egy van belőle, és már ennek is felbecsülhetetlen az eszmei értéke számomra. Mindenesetre pont olyan a borító, amilyenre gondoltam, szétnyitható.

IMG_20190513_205729

Miután a regular edition kislemez borítóján a teljes háromszög látható egy kockányi részen, így gondoltam, hogy a Limited Edition-nél azért csak a háromszög egy része látható, mert a többi a belső borítón lesz rajta, ami kihajtható. Így a két kiadás borítója megegyezik, csak a Limited Edition-é négyszer akkora.

A dal óriási élmény. Ez a második kedvenc Haikyuu!! dalom a SPYAIR: Imagination-je után. Valamennyit már hallottam róluk, hiszen Naruto Shippuudennek, meg Fullmetal Alchemist: Brotherhood-nak köszönhetően, mely által fel lehetett figyelni rájuk, és már ekkor is tudtam, hogy kivételes együttes, de igazából csak a Haikyuu!! után kezdtek el komolyabban érdekelni. Miután két fantasztikus endinget énekeltek az animének. És hát a Limited Edition nemcsak azért különleges, mert DVD-t is tartalmaz, hanem mert csak ezen van rajta a dal karaoke verziója. Amiről írtam is már korábban. Ez volt igazán a fő attrakció, mivel most hallottam először. Menőség volt, semmi ének nincs benne. Se háttérvokál, ha a lalázás a végén, semmi. Csak a zene. De nagyon jó volt hallgatni.

A DVD-tartalom meg… Ha azt kiadnák külön, már önmagában az megérné a pénzét. Rajta van a dal videoklipje, és RÖPLABDÁZNAK BENNE!!! Mi kell ennél nagyobb bizonyíték, hogy nemcsak egy Haikyuu!! dalról van szó, hanem, hogy az együttes akár szeretheti is az animét? Mondjuk azt nem nehéz szeretni, de amúgy nem az együttes tagjai röplabdáznak, hanem egy másik srác, aki a mozdulatai alapján profil röplabdás lehet. A DVD-n nemcsak a videoklip van rajta, hanem egy extra, 17 perces videó is, ahol a srác, aki szerepelt a klipben, tanítja az együttes tagjait röplabdázni. Hatalmas élmény volt látni, és hihetetlenül szimpatikusak voltak a fiúk. Pont azt érzékeltem a NICO Touches the Walls tagjai kapcsán, hogy egy átlag japánhoz képest, talán nyitottabbak, oldottabbak, látszott, hogy benne vannak a játékban, élmény volt nézni a próbálkozásaikat, és ahogy négyen együtt megpróbálnak valamit a profi röplabdás ellen. De hát egyedül is legyőzte őket. De nagyon jó volt. A végén a kislemezt nem sokkal követő koncert DVD-ből voltak rövid jelenetek, beharangozó gyanánt. Ez is jó volt, bár csattanóként vártam a Tenchi Gaeshi dalt, ez végül elmaradt.

Tehát nagyon megérte megrendelni ezt a kislemezt, szinte Okui Masami színvonalon van, ami nálam a top-kategória.

Forró őszi szezon


Méghozzá japán zene tekintetében. Én nem is tudom, mikor volt olyan, amikor ilyen rövid belül ennyi album és kislemez jelenik meg, ami érdekel. Az alábbiak:

Szeptember 9:

  • JAM Project 15th Anniversary STRONG BEST ALBUM MOTTO! MOTTO!

Október 7.

  • Endoh Masaaki: ENSON3

Október 14.

  • Suara: Koe

Október 21.

  • Hayashibara Megumi: Sanhara -Seinaru Chikara-
  • JAM Project: THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~

Október 28.

  • Yonekura Chihiro: BEST OF CHIHIROX II

November 4.

  • Suara: Fuantei na Kamisama

December 23.

  • JAM Project: Guren no Tsuki ~Kakusareshi Yami Monogatari~

Ez 8 megjelenés az utolsó 4 hónapra, nagyon szépnek számít. Szinte visszaidézi a 2009-2010-es időket, amikor ezek az előadók sokkal aktívabbak voltak.

A JAM Project idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját és ezt egy feldolgozásalbummal ünneplik meg, ami már meg is jelent. Először nem gondoltam, hogy fel kéne rá figyelnem, mert azt hittem, hogy egy szimpla válogatásalbum, a dalok eredeti változataival. Ma reggel beszélgettem egy argentin sráccal, aki szintén rajongó, tőle tudtam meg, hogy a dalok újra fel vannak énekelne. Na így már más… lenne, ha nem lennének rajta egészen új dalok is. Bár nyilván úgy jó egy ilyen album, ha felöleli az egész 15 évet, de sokkal szívesebben vettem volna, ha olyan dalok kerülnének túlsúlyba, amiket Okui Masami, Fukuyama Yoshiki és Kitadani Hiroshi még nem énekeltek fel (mivel később léptek be), szívesen hallgatnám, hogy milyenek lennének az ő hangjukkal, új hanszereléssel a régi dalok. Ezzel szemben csak két régi dal van, a CRUSH GEAR FIGHT!! és a SOULTAKER. Szeretem a Rescue Fire és a TRANSFORMERS EVO. dalokat is, de ezeket már hallottuk ebben a felállásban. Akkor lehet nagyon jó az album, ha valami teljesen új hangszereléssel, érdekes zenei motívumokkal lennének teli a dalok, az nagyon feldobná azokat. Úgyhogy nem reménytelen a dolog. Egyelőre nem tudtam meghallgatni, majd holnap válik elérhetővé. Viszont ami kellemes meglepetésként ért, hogy a 15. helyet érte el az Oricon charton, nem is gondoltam volna, hogy ennyire sikeres lesz. Ezzel pedig elérték, hogy eddig ez az együttes legjobb helyezése a karrierje során, nagyon szép, hogy pont egy ilyen jelentős albummal sikerült ezt elérni. És milyen stílszerű, hogy 15. évfordulós album a 15. helyet érte el. Valamit nagyon tudnak a Lantis-nál.

Aztán még két kislemez lesz tőlük. Az októberi egy anime openingje lesz, méghozzá a ONE PUNCH MAN sorozaté, míg a decemberi megjelenésű az új GARO sorozat openingje. Nem nehéz kitalálni, ha egy JAM kislemez a GARO sorozathoz készül. Ha a címben ilyen szavak vannak, mint “Yami”, “Dark”, “Thunder” és hasonlók, az csakis GARO sorozathoz készülhet. Láttam egy részt belőle, ugyanis a GOLDSTORM széria 11. részében szerepelt Okui Masami, és hát gondoltam, nem hagyhatom ki. Sajnos csak pár másodperces szerepet kapott (de valami csodaszép volt), és maga a sorozat sem kötött le. Nem inspirált arra, hogy néznem kéne a legelejétől. A dalokról meg majd kiderül, hogy milyenek, még félek, mert sajnos az utóbbi idők JAM kislemezei nem arról híresek, hogy elvarázsolnak, magukkal ragadnak és el nem engednek. De az esély jár nekik, nagyon is. Még egy Breakthrough színvonal és mindent megbocsájtok nekik.

Hoppá, igencsak kellemes meglepetés volt,  hogy Endoh Masaaki újabb ENSON albummal jelenik meg. Annyira nem hallgattam az első 2 ENSON albumot, ez a kiadvány sokkal inkább érdekesség lesz számomra, minthogy alig fogom tudni kivárni, hogy meghallgassam a számokat. Viszont az első ENSON albumról ki tudok emelni néhány nagyszerű szerzeményt. Az egyik ilyen a GO GO POWER RANGERS, mely az egyik angol címadó dalnak egy sajátos változata, kétségtelen, hogy nagyon jól áll Endoh Masaaki-nak. A másik nagyon ötletes feldolgozás, az In the Chaos, mely ugye JAM Project dal. Okui Masami énekli fel, a rap pedig Endoh Masaaki mesteri előadása. Az ENSON albumon ezt felcserélték, Endoh Masaaki énekli a fő részt és Okui Masami rappel. Nagyon jó ötlet volt, és az egyedi hangszerelés is csillagos ötös. Amit nem szeretek ezeken az albumokon, hogy ha énekel női előadóktól dalokat (pl. Kimi ga Tame – Suara, Asu he no Brilliant Road – angela, Arashi no Naka de Kagayaite – Yonekura Chihiro), azokat mind egy-egy szinttel lejjebb énekli, így nincs meg az a varázsa, hangulata a daloknak, amik az eredetiben megvoltak, amik olyan egyedivé tették a dalokat. Mert amúgy maga az ének hibátlan, csak Endoh Masaaki esetében szerintem azért értelmetlen lejjebb vinni (tudom, hogy azért viszik le az adott női dalt, ha férfi énekli, hogy passzoljon a hangjához), mert akkora hangterjedelme van, hogy operaénekesnek is szinte már túl jó, ezért lazán el tudta volna abban a hangszínben énekelni. Egyedül ez, de amúgy nagyon rendben vannak ezek a feldolgozásalbumok. Ismert már az ENSON3 dallista, amire mindenképp kíváncsi vagyok, az a Kimi no Shiranai Monogatari, My Soul, Your Beats! A többit nem ismerem. Illetve van egy szám, melynek címe: Good-bye Good Luck. Erről eleinte azt hittem, hogy az Okui Masami dal lesz, az i-magination albumról, majd kiderül, hogy valami Naruto feldolgozás. Soha életemben nem hallottam még. Már egyáltalán nem követem a Narutót, és a dalokat sem tudom, hogy melyik, melyik, pedig egy időben nagyon érdekeltek. Akkor majd kíváncsi leszek az ENSON3-ra.

Hosszú idő után visszatér Suara! Ember legalább ennyire boldog legyen, mint én, amikor értesültem az új albumról és kislemezről. Alig várom őket. Viszont az album (Koe) nagyon érdekes. A Limited Edition kiadás gyakorlatilag 2 mini-albumból áll. Az első lemezen 6 szám van, míg a másodikon 5. Furcsa az elosztás, hiszen ráférne egy albumra. Viszont az elosztás logikus, hiszen az első lemez 6 animés dalt tartalmaz, míg a második 5 saját dalt. És rákerül mind a négy digitális kislemezként megjelent dal is! Valamint végre helyet kap stúdióalbumon a Niji Iro no Mirai és Future World dalok is, de hogy a Blue Bird lemarad az szívfájdalom, mivel az egyik nagy kedvencem tőle. A Fuantei na Kamisama pedig az új kislemez, mert bizony lesz új Utawarerumono anime sorozat, és csak Suara énekelheti az új openinget. Oly izgatottan várom, az Adarnánál máris lefoglaltam a dalokat, már hallom a lelki füleimmel, hogy imádni fogom, és élvezet lesz belőlük kfn-t csinálni.

Hayashibara Megumi olykor-olykor visszatér, megiszik velünk egy kávét, elbeszélget velünk, majd ismét eltűnik évekre. Nagyjából így lehetne jellemezni az elmúlt 10-12 évének karrierjét, de ő ezzel nagyon boldog. Nagyon fontos, hogy úgy adjon ki új albumokat és kislemezeket, hogy abba szívét-lelkét beleteszi, hiszen így szólnak a dalai szívből. És ha úgy érzi, hogy ezt nagy időközökkel tudja megtenni, akkor tegyen így. Egy régi klasszikust vettek elő, a 3×3 EYES animét. Arról egyelőre nem tudok, hogy új sorozat indulna-e, lehet, hogy valami OVA, Movie vagy játék betétdala lesz az új dal, kíváncsi vagyok rá. Konkrétan nem lehet bekategorizálni a 3×3 EYES dalokat, így nem tudom, hogy milyen stílusú dal várható, de nagy érdeklődéssel várom majd.

Végül Yonekura Chihiro. Karrierjének 10. évfordulójára jött a BEST OF CHIHIROX, most, a 20. évfordulóra pedig a BEST OF CHIHIROX II. Ennek a dallistája is ismert, csak a 2005-2014 között megjelent dalok szerepelnek rajta. Ez egyrészről jó, mertnem ismétlődnek a dalok folyamatosan, másrészről meg ezek a dalok is megkapják a maguk tiszteletét azáltal, hogy felkerülnek válogatásalbumra. De azért is örülök ennek a válogatásalbumnak, mert olyan dalok is helyet kapnak rajta, melyek nem jelentek meg sem kislemezen, sem albumon, csak az adott anime vagy videojáték OST albumán volt hallgató. Két CD-s lesz az album, a második lemez egy koncertalbum lesz, azon lesznek rajta a sokak által szeretett igazi klasszikusok, mint az Arashi no Naka de Kagayaite és az Eien no Tobira. Úgyhogy nagyon várós.

Lesz miről írni a közeljövőben japán zenék tekintetében, és én ennek nagyon-nagyon örülök. Várom őket nagyon!

Valentin nap


Én azt gondolom, hogy legalább annyira idegesítő a Valentin nap ellenes megnyilvánulásokat olvasni, mint azok ömlengéseit, akik csak ma, mindent pirosban látnak, és ezen a jeles napon úgy el fogják kápráztatni életük szerelmét, hogy azt soha nem fogja elfelejteni. Ahol igaz szerelem van, ott minden nap Valentin nap, de akik ellenzik, azok értelmileg legalább annyira buták, mint akik az “ellentábor”. Mindent csak azért elítélni, mert csak azt látja, hogy micsoda divat lett a Valentin nap, húzzunk le még egy adagot az ember bőréről, lepje meg valami drága csokival a szerelmét. A kedvencem az volt, hogy majd akkor ünnepeljük meg a Valentin napot, amikor az amerikaiak a Busójárást. Butaság, inkább olvasnának utána, hogy mi az ünnep eredete. Ugyanis nagyon szép története van, olvassátok el a Wikipedia, és a Szeretlek Magyarország cikkét. Kicsit másképp meséli el a történéseket, de a lényeg ugyanaz. A legszebb az egészben, hogy sokan amerikai ünnepnek titulálják csakis azért, hogy eggyel több okunk legyen utálni, amikor ez brit ünnep.

Másik, amit szoktak mondani, hogy egy csak egy nap, amikor az egyedülállók még rosszabbul érezzék magukat, hogy nincs párjuk. Érdekes, nekem nincs rossz érzésem emiatt, bár tény, hogy néha érzem, hogy rossz egyedül lenni. Néhány napja úgy döntöttem, hogy szembenézek minden félelmemmel, és teszek egy próbát valami társkereső oldalon. Nem gondoltam volna, hogy tényleg rövid életű lesz ez a próba. A lehetséges 686 találatból konkrétan 5 volt olyan, akinek egyáltalán megnéztem a profilját, ebből 2 komolyan érdekelt, majd kiderült, hogy vagy én nem felelnék meg neki, vagy mégis találtam kivetnivalót benne. Ez már az a szituáció, amikor nem azért érzed rosszul magad, mert nem kellessz senkinek, hanem mert neked nem kell senki. Így végső konklúzióként a 686-ból maradt 0. Nehéz dolgom lesz így. XD Egyébként ezek kb. fele azért lett kirostálva, mert alkalmi kapcsolatot keres, én meg ugye, ha már idáig jutottam, akkor komolyan gondolom.

Ha már külön postot szántam rá, akkor foglalkozzunk a Valentin nap videojátékos oldalával, összeszedtem egy pár Nintendós képet ennek kapcsán:

285708_10151724458140744_2036423191_nEzzel kezdték a napot, és a kérdés, hogy ki az, akivel legjobban szeretsz játszani? Írták is, hogy nem is feltétlen a szerelmedre gondolnak, hanem akár legjobb barátodra. Nos, nálam az adott személy vicces volt annak idején: Nagyon jól össze tudtunk dolgozni a New Super Mario Bros. Wii-ben, de a legszebb az volt, amikor minden szakadékot át tudott ugrani, de a legeslegkisebbe beleesett. Hát azt tanítani kéne. Ez a kép Super Mario 64-ből van, a másik a Super Mario All-Stars-os, ami híres lett:

mario-and-princess-peachA másik a Super Mario World ending-je, azt nem találtam meg képen. Egyébként nem alaptalan az a gondolat, hogy Mario azért is menti meg a Gomba Királyságot, mert szerelmes Hercegnőbe, és barátnőként említik, de erre a Nintendo nyíltan soha nem írt ilyet tudtom szerint, meg én is azt gondolom, hogy Marióban inkább a hősi, semmint a férfi-mivolta szólalt meg, amikor elhatározta, hogy szembeszáll Bowserrel.

Néhány vicces ötlet:

307479_10151345020039584_1276176677_n35445_478409328882214_1498357463_n563037_497485943626529_1257048629_n487757_10151451227058128_247582253_n

Érdekes, hogy a legtöbb esetben Mariót veszik elő, ha szerelmes képről van szó, bár Linkről, és Zeldáról is látni néhány ilyet, de most azokat vettem elő, amiket ma kitettek Nintendós csoportok.

Íme néhány Luigi’s Mansion: Dark Moon képeslap. Ezekre rákattintva nagyméretben is megnézhető:

793707_444692635602733_1823684414_o793770_444692632269400_2101454512_o798371_444692712269392_880586385_o812610_444692758936054_245170880_o819362_444692828936047_844061210_o823486_444692738936056_326131327_o830431_444692622269401_1407470816_o841098_444692772269386_1091205264_o843007_444692805602716_1773834933_oNagyon ötletesek lettek. 🙂 Most néhány Fire Emblem képeslap:

164400_447316688673661_791687187_n164400_447316692006994_744769902_n164400_447316695340327_1779292826_n164400_447316698673660_806696158_n164400_447316702006993_418332337_nEzek sem rosszak, bár a Luigis nekem jobban bejön. Végül egy Narutós, ami nekem nagyon megtetszett, és ezzel búcsúznék is mára:

528721_10151261495886006_346264197_n

2012. őszi MondoCon – szombat


“Zsuzsi! Szupibuli! Van-e rajtad tangabugyi?”

Most nem jut eszembe semmilyen alcím, ahogy eddig írtam, úgyhogy álljon itt Pempős Pista dala a MinDig TV reklámból. Szakadtam a röhögéstől, amikor először meghallottam. XD A karaokéban úgyis szupi a buli. Igen, most is döntő többségében a karaokéról fogok írni, és ha nem haragszotok, most is lesz itt-ott “szakmai értékelés”. Rakjuk is be a hangulatkeltő zenét: Chihiro Yonekura: Tori no Uta.

Azért ez a dal, mert amikor a karaokésok próbáltak, akkor Amina és Tukeinon az eredeti verzióját énekelték, mely az AIR TV opening dala, és egész nap ez járt a fejemben. De ne szaladjunk ennyire előre. Most először vagyok VIP jeggyel, vittem a Nintendo 64-et. Az eredeti felállás az lett volna, hogy érte jönnek tegnap este kocsival, és viszik a TV-t is, de telefonált Zoloro, hogy csúsznak a szállítással, így nem érnek el hozzám. Viszont kap plusz TV-t, ezért elég lesz csak a 64-et vinnem. Így jobb is, mert így tudtam nézni a Forma 1 időmérőt szombat reggel. Még Koreában volt, az lett volna a poén, ha múlt héten lett volna a MondoCon, mert akkor Japánban volt. Tavaly pont akkor volt az őszi MondoCon, amikor kedvenc szigetországunkban száguldottak a Forma 1-es versenyzők. Kicsit lassacskán készülődtem, fázós is voltam, pedig a hőmérőm szerint 17°C van. Hozzá kell szoknom ehhez télen, ha nem akarok orbitálisan nagy fűtésszámlát. Viszont akkor most nem a 42-es villamos, 3-as metró, 2-es metró kombinációval megyek conra, hanem 68-as busz, 151-es busz párosítással. Így gyorsabb, meg egyébként is meg akartam állni Kőbánya-alsónál, ugyanis a buszmegállóknál levő SPAR mögött van eldugva egy pékség, ami nagyon olcsón ad baromi finom péksütiket. Hat darab van egybecsomagolva (három édes, három sós), és az 300 forint. De tényleg olyanok, amiket a Fornettisnél 160-180 forintért vesztegetik, és az ízük… mennyei. Ajánlom mindenkinek! Csak kétszer is előfordult korábban, hogy ott akartam venni, de mindig zárva volt. Most nyitva volt, le is jegyeztem a nyitvatartási időt: H-P 6-17, Sz: 6.30-13 vasárnap zárva. El is sétáltam Kőbánya-felsőn át a Hungexpóig. A vasútállomáson futottam össze Leeával, jót beszélgettünk. A kettes kapunál mentem be, hogy átadjam a Nintendo 64-et, de nem engedtek be, mert nem volt karszalagom. Közben megjött bagszi, Truner, és a barátnője. Felhívtam Zolorót, hogy itt vagyok, segítsen, máris hozta az emberét, aki által bejutottam. Átadtam neki a gépet, én meg megpróbáltam keríteni valakit, aki segít bagsziéknak bejutni. A szervezőiben nem nagyon tűnt fel, hogy ott vagyok, és hogy mit szeretnék… Nekem kellett szólni, kiderült, hogy nem tudják kinyomtatni a VIP listát, mert nincs netkapcsolat. Távol álljon tőlem a rosszindulat, de nem lett volna egyszerűbb előző nap, otthon, biztos netközelben kinyomtatni? Megnéztem Zoliékat hogy haladnak a konzollal, kicsit benéztem a karaokéba, és nagyjából ennyi. Rossz volt ilyen hamar ott lenni, mert nem volt mit csinálni, így csak ültem, és néztem, hogy a többiek ténykednek, meg néha játszottam. Az aNiwaCon volt nekem az igazi, ott dolgoztam.

Azért eltelt az idő, és a sok próba után 11-kor elkezdődhetett a hagyományos karaoke. És én iratkoztam fel elsőnek. Méghozzá azért, mert bemelegíteni akartam, és úgy voltam, hogy szabadabban énekelhetek, ha nincsenek sokan. Nem mintha zavart volna a nagy közönség. Volt egy Scrapped Princess dal a próbán, ez megihletett az anime Little Wing dalára, az olyan menőség. JAM Project featuring Okui Masami, vicceltek? Kicsit érződött, hogy régen hallgattam a dalt, nálam ez a dal a nagy tavaszváró, március-április táján szoktam hallgatni, mert olyan kellemes hangulata van, szinte társ a nyíló virágok, és a rügyező fák mellett. Jó érzéssel jöttem le a színpadról, megint átestem egyfajta fejlődésen, azt gondolom. Bár ehhez kellett a tavasz MondoCon apróbb kudarca, hogy azt éreztem, hogy nem nagyon figyeltek engem. És most úgy voltam, hogy ha nem érdekel senkit, akkor le van ejtve a közönség, éneklek magamnak. És talán pont ettől, hogy levezettem ezt a feszültséget, ettől voltam jó, és most talán jobban bejött a közönségnek is az előadásom. Ez jó érzéssel töltött el.

Mindig van olyan karaoke esemény, amikor egy olyan dalt hallok, amit eddig soha nem hallottam, de akkor nagyon bejön, most is volt egy ilyen: Berserk: Forces. Egy lány énekelte, és a zene nekem baromira tetszett. És érdekes, hogy tényleg nem hallottam még soha, de a végére úgy énekeltem magamban a dalt, mintha betéve ismertem volna. Ez olyan, mint amikor két ember megismerkedik egymással, és már az első beszélgetésük olyan szintű, mintha gyerekkori barátok lennének. Zenében is van ilyen. Most ezt hallgatom, és iszonyatosan tetszik. Bár érdekes, hogy én rockos hangzásra emlékszem, de elektropop. Totál más a kettő. ^^’ Örülök ennek a zenének. Az eredeti előadó Hirasawa Susumu, és ahogy elnéztem, régi motoros, 1954-ben született.

Gamer zenekvíz. Eleinte nem értettem (illetve azt hittem, hogy rosszul értelmezem) a szabályzatot, de csillagos ötös. Nagyon ötletes volt ez a felmutatós-kiesős rendszer. Ilyet kéne zenekvízben is. Kicsit időigényesebb, kevesebb dalrészlet férne bele, de szerintem élvezetesebb lenne, és az interaktivitása is dobna a hangulaton. A következő volt a lényeg: kis papírosokat kaptunk, ráírtuk a számokat 1-től 5-ig, és felhangzott a zenerészlet, a kfn-ben benne volt az öt lehetőség, és minden egyes zenerészlet után fel kellett mutatni az adott sorszámot, hogy tippünk szerint melyik hangzott el. Aki elhibázta, kiesett. Itt jött Janisch Ádám barátom, együtt játszottunk volna, de csak egyéniben lehetett nevezni. Még ami nagyon tetszett, hogy pont az idő rövidsége miatt megszavaztuk, hogy melyik kategória legyen. Amikor a tablet / telefon kategória volt, akkor felhangzott egy dal, ami nem tudtam hirtelen honnan van, de az előadót felismertem. Pont ettem, és teli szájjal felkiáltottam:

CHIHARA MINORI!!!

A retro főkategóriában csak két alkategóriának jutott hely időhiány miatt, de megszavaztuk, hogy legyen még a Game Boy. Taroltunk volna az Ádámmal, az első: Tetris, második: Super Mario Land, de a harmadik… valami számomra ismeretlen játék volt, így tippeltem, elhibáztam, kiestem. A negyedik felhangzása után szinte fizikai fájdalmat éreztem: Pokémon: Ruby & Sapphire főcímzene. Azt az érzést, amikor éreztem… azt át kellett érezni. Csak azért is felmutattam a sorszámot, legalább ennyiben tisztítsam a lelkiismeremen. És az ötödiken is felordítottam, annyira fájt, hogy nem játszhattam: The Legend of Zelda: Link’s Awakening hyrule zene. Ezt nem élem túl. XD Jelzem itt vagyok, de tényleg nagy seb a Nintendo gamer szívemnek, hogy nem mutathattam fel pontért, hogy ezt én tudom! Úgyhogy nagyon jó volt mindig, egyedül egy negatívum sározza be a csillagos ötös szintet: Több kategóriánál a választási lehetőségek beolvadtak a háttérbe, így nem tudtuk rendesen kiolvasni. Ja, és volt mögöttem két srác, akik… annyira utálom az olyan embereket, akik mindenféle baromságokat jópofiznak, mert azt hiszik, hogy annyira viccesek, pedig nagyon nem! Pont, hogy idegesítőek. Jó, hogy Dani rájuk szólt, volt is hatása!

Ezután volt még hagyományos karaoke, ekkor énekeltem másodjára, és harmadjára. A második is jó volt: GARO ~Makaisenki~: PROMISE ~Without you~ Ezt a dalt már betéve ismerem, úgyhogy nem okozott nehézséget, de a harmadik… JAM Project: Hasta Mañana!! Egy kicsit a dalt is vádolom, hogy szó szerint felsültem vele, részletezem is, miről van szó. Ez azon kevés JAM dalok közé tartozik, ahol első hallásra nem viszik fel annyira magasra a hangjukat az énekesek, mint ahogy szokták. Ez egy kellemes, nyugis dal, szokatlan is tőlük, és én is így kezdtem el, halkan, nyugisan, de az első verse második felében Endoh Masaaki magasabbra viszi fel a hangját, amit én ki tudok adni, de hangosan (szerintem másképp nem is lehet). És belezavarodtam, hogy elveszett az a nyugalom, amivel elkezdtem énekelni, gondolatban elkezdtem rázni a ketrecet, hogy valaki szabadítson ki, mert nagyon gáz, amit csinálok! És ez a pánikroham teljesen átvette az uralmat felettem, és nem tudtam a refrén eggyel magasabb hangját kiénekelni, és annyira kínosan éreztem magam, hogy szabályosan izzadtam. A legdurvább meg az volt, hogy az instrumental utáni refrénnél meg kijött az a magas hang, de azért volt az rossz, mert nem éreztem, hogy összhangban vagyok a dal hangulatával. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy hatalmas, amit csinál JAM Project ének terén, minden elismermésem az övék, de néha feleslegesen másszák meg a csillagos eget. De én is hülye vagyok, mert nem gyakoroltam előtte csak felületesen, és ha komolyabban rámentem volna, akkor láttam volna ezt, és tudtam volna kezelni, vagy letenni róla. A magas hang problematikájára visszatérek még.

Épp Tukival beszélgettem, amikor jött egy srác: Death Note: What’s Up People?!-t énekelt. Csak legyintettem, hogy biztosan olyan lesz, mint a többi, majd befogott füllel végigszenvedem, de… Pont azért volt rossz, mert a pasas kibaszott jól énekelte, MINT AZ EREDETI! Tukival csak lestünk, látni kellett volna a srácot, vérvörös volt az arca, és kidagadtak az erei, és még most is borsózik a hátam, ahogy rágondolok. Viszont pont azt mondtam Tukinak, hogy azért volt nekem rossz, mert tényleg annyira, de annyira jó volt, az egész közönség szinte egy emberként tombolt, mert tőlem nagyon távol áll ez a zenei stílus, és tisztára átereztem azt az érzést, hogy az együttes keményen szidja az emberiséget, mert ennyire hülye. És ez nagyon nem kompatibilis az én gondolkodásommal. Jó, nem azt mondom, hogy nem gondolom néha az embereket dilettánsnak, amit látok, meg ahogy néha egyesek megnyilvánulnak az interneten, de nem az az alapgondolatom, hogy drága emberek: tegyetek meg egy szívességet, és csináljátok fel a nőágú felmenőiteket! Ez nagyon sarkított, de a dal lényében erről szól, mindez őrült metál stílusban. Itt nagyon átjött ez az érzés, és nekem ezért volt rossz. Mindazonáltal maximálisra értékelném.

17.30-kor volt a japán zenei videoklip-összeállítás, ezzel együtt tennék én is kitérőt. A konzolnál boldogság a részemről, mert mindig láttam embereket a Mario Kart 64-nél. Nagyon helyes, látom a Nintendo iránti tisztelet megvan. ^^ A másik retro a már-már szokásosnak mondható Sonic the Hedgehog 2 Mega Drive-ra. Még a karaoke teremben futottam össze Fantosszal és Gáborral, majd a JAM Project-es énekem után lementünk a konzolrészlegbe. Fantos Sonicozott, én néztem, Gábor is maradt egy kicsit, utána elbúcsúzott. Fantos random játékkal majdnem végigvitte a Sonicot, nem sok hiányzott. Aztán átmentünk Mario Kartozni. Majd 18.30-kor vissza akartam menni a karaoke terembe, mert a programkiírás szerint addig tartott, de az lett 19.30, és még erre is ráhúzva vagy negyed óra, úgyhogy az Adarnások körében happiness. Néha ránéztem a MAT pultra, bagszival csevegtünk, hogy épp kivel StreetPassoltunk, valamint dél körül épp nem volt senki a Go asztalnál, Tuki is ott volt, rávett, hogy tanuljak meg játszani. De nem ő tanított, hanem egy aranyos lány, az ellenfelem egy kezdő srác volt, aki ismerte már a szabályokat, de annyira még nem tudott játszani. Kezdték magyarázni a szabályokat, hellyel-közzel érthető. Nem vagyok nagy stratéga, úgyhogy spontán játszottam, jelzem: rossz módszer. Laposra lettem verve egy kezdő ellen. Viszont tetszett a játék, elképzelhető, hogy komolyabban is bevetem magam, mondjuk a Hikaru no Go animével is. A lány, aki mondta a szabályokat, először azt akarta, hogy Tuki legyen az ellenfelem, mondja, hogy inkább nem, mert nem adja olcsón a győzelmet. Én is pont ilyen vagyok a Mario játékokban: Boldogan magyarázom a szabályokat, irányítást, sőt, egy-két trükköt is megosztok, de élesben akármennyire is kezdő vagy, már neked kell boldogulni, én nem engedlek nyerni. Pont ekkortájt találkoztam volna Csibivel, hogy visszaadja nekem a Super Mario 3D Land-et, de elragadott a játék, meg már csak félóránként mentek a buszok, úgyhogy végül nem mentem, és nem szóltam, ne haragudj meg rám, sajnálom. 😦

19.45 után kezdődött a Late Night Karaoke. Azt értem, hogy a hangulat miatt kapcsoljuk le a villanyokat, DE AKKOR NEM LÁTNI A SZÁMLISTÁT!!! T_T Utána rájöttem, hogy tök poén a telefon fényével fürkészni a számokat. Még utoljára a Slayers: Going History-t akartam énekelni, hátha enyhíti az előző dal kudarcát. Felhívtam Tukit is, úgysem nagyon énekeltem még duettben, itt a lehetőség. És jó buli volt. Gyorsan kiosztottuk, hogy ki melyiket énekli, és nyomtuk. Örültem a végére. Meg a közös dal, a Naruto: GO!!! Nem csoda, hogy Daninak hiánya volt. 😀 Tehát magas hang: Ebben a dalban kijön. Miért sokkal könnyebb? Mert ez a dal erőteljes, szinte adja magát, hogy itt magasan kell énekelni, és ráállnak a hangszálaim, és itt megy. Még egy plusz öröm-boldogság faktor. De érdekes, hogy van a One Piece: Mirai Koukai dal, amit viszont sokat próbálgattam, és abban nehezebb kiénekelni a magas hangokat, mert hirtelen vált. Ha el akarnám bagatellizálni, azt mondanám, hogy mintha az egyik srác észrevenné, hogy rossz helyen járnak, és átszól a társának, hogy te, nem vagyunk mi rossz helyen? És hirtelen felrepülnek a csillagos égig. Én is repültem a boldogságtól, miközben próbálgattam. De a buli nagy volt a Late Night karaokén, sokan jót, bulisat énekeltek, még egy Oroszlánkirály is belefért. Én még nagyon örültem a Hungária: Csókkirálynak, szeretem azt a dalt. Ilyenkor már lehet nem japán dalokat is énekelni. Én végigénekeltem, jöttek itt is a nagy hangok. Ez is bulizós szám, és adja magát.

Hamar eljött a 21.30, amikor mennünk kellett. Egyedül indultam el, de az egyik kezdő karaokés lány (aki a csókkirályt énekelte) észrevett, és együtt mentünk. Jókat beszélgettünk, tök aranyos volt. De nyugi, semmi komoly, hiszen 11 évvel fiatalabb. ^^’ Ő a villamoshoz ment, én a metró előtt elugrottam a Fogarasi Tesco extrába, vásárolni holnapra kaját. Sajnos még mindig nincsenek olcsón Nintendo DS játékok. Aztán hazajöttem, és most írok. Már lassan hajnali 2 óra van, nem fogok aludni. 😀 Holnap (vagyis még ma. -_-) találkozunk.

Naruto: GO!!! self cover kfn


Az Adarnának ugyan már a kezdetek óta megvan a Naruto GO!!! kfn, de nem volt benne a vocal, ezért úgy döntöttem, hogy megcsinálom vokálosan is, ha másnak nem, magamnak. De gondoltam, hogy akit érdekel, felteszem ide letöltésre:

Naruto: GO!!! vocal only kfn

Tehát én így csinálnám meg a kfn-t, ha még nem lenne meg. A rap rész időzítésében egyébként szereztem annyi tapasztalatot, hogy ez már egyáltalán nem okozott nehézséget. Ja, a lejátszásához a Karafun Player kell, ami itt tölthető le ingyen.

Esőáztatta 2012. nyári MondoCon


Reggel fél 7-kor arra ébredek, hogy dörög, villámlik. Na mondom magamban, nagyon szép lesz, ha ekkora esőben lesz a MondoCon, mekkora élmény lesz átmenni a 25-ös terembe. Azt hiszem, volt már esős con, a 2010. őszi MAT-os AnimeCon, többre nem emlékszem.

Mivel csak 11-re kellett menni, ezért nem nagyon siettem a készülődéssel. Mondjuk már 9 óra után indultam el, mert bementem az ecseri úti Lidl-be, ott vettem Freeway-es kólát, mert akciós, és vettem még kaukázusi kefirt, és egy almát. Már csak 1,7 kg-ot kell fogynom, hogy elérjem az ideális testtömeget. ^_^ Még itthon megsütöttem magamnak a sajttal töltött pulykamellet (engem nem hízlal), és egy 4 darabos Győri Édes Jó Reggelt! kekszet. Ennyivel bespájzolva már csak nem fogok éhezni egész nap. A kekszet haza is hoztam. Az Ecseri úttól mentem a MondoConra. Az eső szerencsére nem esett, de igencsak lógott a lába. A kettes metrónál már volt egy pár animés csaj. Érdekes volt, hogy a velem szemben ülő két csaj megjegyezte, hogy biztosan MondoConra mennek. Tökre meglepett, hogy átlagos megjelenésű lányok voltak, akiknek láthatóan semmi közük nincs az animéhez, és mégis tudnak ilyen dolgokat. Ők nem jöttek, de azért valahol jó érzéssel töltött el az, hogy az átlagos ruházatomból nem is gondolnák rólam, hogy én is MondoConra megyek, nem bélyegeznek meg. A szokásos Pillangó utcai leszállás, és odasétálás. Érdekes, hogy láttam, már a kaputól is igen messze volt a sor vége, kérdeztem is magamban, tán csak nem megint a kapunál lehet jegyet vásárolni? Nem, maradt a bejáratnál, de olyan hosszú volt a sor, hogy a kapun túl igen messze volt. Meglepően sokan voltak, pedig az elmúlt évek azt jelezték, hogy csökken az érdeklődés. Örültem neki, azért jó az, ha egy jó irányba megy az animés kultúra. Mivel megvolt a jegyem, ezért előretörtem, a sorban összetalálkoztam Megumival, egy kicsit beszélgettünk. Én mondtam neki, hogy megvárom vele a sort, de nem akart feltartani, így tovább mentem.

Kerestem a konzolokat, ugyanis most van benne egy kis részem: Kint volt a TV-m és a Nintendo 64-em. Még Night vetette fel az ötletet, amikor panaszkodtam neki, hogy biztosan csak annyira lesz kint a Nintendo, hogy a Wii és Just Dance, aztán azzal el van intézve, de aztán felvetette, hogy mi lenne, ha én magam vinnék saját konzolt. Egyből belém is csapott a villám, hogy hát igaza van. Ahelyett, hogy itt panaszkodok, hogy jaj, megint nem lesz Nintendo, és de gagyi a Nintendo Magyarország, hogy megint nem lesz kint, mi lenne, ha én tennék azért, hogy több Nintendo konzol legyen? Fel is vettem a kapcsolatot a konzolrészleg főszervezőjével, Zoloróval, és bár eleinte nem engedték meg, hogy legyen több retro konzol, pedig ő is akarta, végül jött az E-mail tőle, hogy  zöld utat kapott. Péntek este jöttek a TV-mért és a Nintendo 64-ért, melléadtam a Mario Kart 64-et. És melléadtam mind a 4 controllert. De úgy tűnik, a szürke már nagyon használhatatlan, vennem kell még egyet. Amikor játszottam, másik három srác is csatlakozott, és aki a szürke controllerrel volt, az le is tette azt, mert egyáltalán nem tudta használni az analóg kart. Mivel megvolt a belépőm, ezért mangát kaptam a konzolért. Meg egyet vettem a jegyből levásárolható árral. (tudom, hogy értelmes mondat, de most mondjatok jobbat)

  • Love.com 4 (ezt a konzolért)
  • Árnybíró 4 (ezt vásároltam olcsón)

Ezután mentem a karaokéhoz. Most kétszer énekeltem:

  • Saber Marionette J: I’ll be there
  • Animelo Summer Live: OUTRIDE

A Saber Marionette J az jól ment, az Animelo Summer Live is, abban is jól éreztem magam, bár a taps sűrűségéből arra következtetek, hogy nem sokan osztották ezt az érzést. Van ez így… Egyébként most többet voltam a karaoke teremben, de egész idő alatt a Love.com-ot olvastam, néha-néha felnéztem. A kézikonzoljaimmal nem foglalkoztam olyan sokat, pedig bespájzoltam. Vittem a 3DS-emet, a DS Lite-ot is, a Nintendogs miatt, és a Game Boy Advance SP-t a Pokémon Emerald és a Mario Kart Super Circuit miatt. Csak a 3DS-sel foglalkoztam, és azzal sem sokat. Az volt a poén, amikor zenekvíz alatt 3DS-eztem. Akkor néztem meg, hogy vajon StreetPassoltam-e valakivel. Négy emberrel is! Adrienn, Dóri, Szebi és Charlie. Annyira megörültem neki, hogy a zenekvíz papírjának hátuljára írtam jó nagy betűkkel: “Négy emberrel Streetpassoltam!” és egy awesome szmájlit is rajzoltam mellé. Apróbb kommenteket a belső oldalakra írtam. Úgy nagyjából ment. Érdekes, hogy ahhoz képest, hogy Tukeinonnak írtam, hogy milyen nehéz a zenekvíz, alig ismertem egy pár animét. Ahhoz képest dupla csavar, hogy több olyan anime dalrészlet is volt, ahol a szövegben felhangzott az anime címe is. Amikor volt Kitadani Hiroshi: We are! dala, akkor az egész terem felröhögött, amikor felhangzott a dalban a ONE PIECE szöveg. Még csak komment sem kell hozzá. Meg sokáig kerülgették a forró kását azáltal, hogy több helyen is volt megoldási lehetőségként a “Shin Mazinger Z Hen”, de végül az előadóknál volt a JAM Project alatt a Shugoshin-The guardian dal. ^^’ És ezúton is jelezném a tévedést: Az énekes neve helyesen Endoh Masaaki. Egyébként most nem volt Tukeinon, mások működtek közre, a zenekvízt pl. Daki vezette. A játék kategóriában reméltem, hogy mind a három Nintendo zene benne lesz, ami lehetőség volt, de csak az egyik volt: Super Mario Bros. Az volt az első. Mondja Dani a végén: “Azt hiszem, senkinek nem kell bemutatnom a fiatalembert”. Ezen is nevettünk. Menőség volt a zenekvíz. A karaoke előadások meg… hát jó, voltak jók, de azért még mindig vannak gyengék, de ma volt egy olyan, amire csak 1 pontot adtam volna a 10-ből. Egyébként is üzenném mindenkinek:

A NARUTO: GO!!! DALÁT, MINT A TÜZET, ÚGY KERÜLJÉTEK!!!

Senki, de senki nem képes még csak meg sem közelíteni azt a szintet, mint az eredeti előadó. És amilyen hangulata van a dalnak, meg is követeli azt a szintet. Szóval, volt egy srác, aki… szerintem totál más világban járt, mást “énekelt”, a szöveg helyett csak makogott, mintha nem is közöttünk lenne. De az előadások döntő többsége azért hallgatható volt. Bejött a karaoke terembe Charlie és a barátnője, kölcsönadta a 3DS-re megjelent ONE PIECE Unlimited Cruise játékot, kíváncsi voltam rá. Most nem tudom, hogy a mentés milyen szakaszában értem el, de egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a játékkal. Épp csak annyi volt, hogy a hajón vagyunk, megyünk valamelyik sziget felé, be is jelöltem, hogy hova menjünk, de csak a hajóban voltunk, és nem tudtam mit csinálni a játékban. Úgyhogy inkább visszaadtam neki a játékot. Azt hiszem, hogy ezt az elején kell kezdeni. ^^’ Amúgy volt egy mélypont nálam, amikor kishíján majdnem elaludtam, le is csuktam a szemem, de azért ezt mégsem itt kéne. Meg az milyen lenne, ha pont akkor szólítanának ki, és látják, hogy alszok? ^^’ Úgyhogy elvoltam én egymagam, elszórakoztatom magamat, ha arról van szó.

16.45-kor ért véget a karaoke, utána átmentem a konzolokhoz megnézni, hogy mi a helyzet a Nintendo 64-gyel. Látom, azért játszanak vele. Örülök neki, tessék csak érdeklődni a régi Nintendo konzolok iránt. Aztán nem sokkal ezután mentem is el, mert találtam Csibivel az Örs Vezér terén, odaadtam neki a Super Mario 3D Landet, hadd nyaraljanak együtt. Az Árkádban beszélgettem vele egy kicsit, aztán jöttem is haza.

Jó nap volt, jól éreztem magam. Ha később is kell Nintendo konzol, boldogan kölcsönadom, láttam, hogy vigyáznak rá, sokakat érdekel, így rendben van, később is számíthatnak rám.

Nyeremény


Nyertem! Na nem mondom, hogy életemben először, de jó érzés, hogy bekerültem a több száz közül az öt szerencsés közé. A Konzolok Szervize hirdetett FB nyereményjátékot, csak a szokásos módozatok: Tetszikeld meg, oszd meg, vagy kommentelj. A képen látható Naruto CD-t nyertem meg. Nem is a CD értéke miatt vagyok boldog, hanem, hogy az összesen 316 tetszik, megosztás, és komment közül sikerült bejutni az 5-be. ^^