Úton a két csillag felé


Annak ellenére, hogy írtam, hogy a Mario Kart 8 mennyire nehéz a többihez képest, azért a Mario Kart 7-ben is kell küzdeni. Csak a 3DS-es rész azoknak válik hamar könnyűvé, akik 24:7 játszanak, hogy minél hamarabb meglegyen a dicsőséges 3 csillagos minősítés. Persze ezzel semmi baj nincs, azért is jó, hogy léteznek ezek a rangok (nevezhetjük achievement-eknek), mert egyfajta nívót mutat fel játéktudás tekintetében. Én továbbra is megmaradok olyan játékosnak, aki megadja a módját a játéknak. Bár magam is elgondolkodok azon, hogy miféle módja lehet annak a játéknak, amit éjfélkor félálomban játszok, hogy meglegyen a 2 csillagos minősítés. Már csak a Mirror Lightning Cup-ja hiányzik. Ha az meglenne, akkor mindegyik bajnokság legalább 2 csillagos lenne. És ez fémjelezné az igazi tudásomat. Nem tudok akkora trükköket, hogy 3 csillagos legyek, másrészt meg túlságosan unalmas lenne az offline játék, ha annyira jó lennék. De a két csillag több, mint tökéletes nekem. Bár azért így komolyabban játszva azért azt tapasztalom, hogy a gépi játékosok is tesznek arról, hogy nehéz legyen elérni a rangos minősítést. Hasonló érzéseim voltak a Pokémon Trading Card Game kapcsán is Game Boy Coloron, bár az abból a szempontból más, hogy az ilyenféle harci kártyajátékokban is nagy szerepet játszik a szerencse, viszont a GBC játékban azt vettem észre, hogy eleinte úgy alakulnak a dolgok, hogy nekem kedvezőtlen, és utána megy át abba, hogy tuti győzelem, nem is lehet elrontani. Ez az egyetlen problémám a Pokémon TCG játékkal GBC-n, hogy “irányítottnak” érzem a történéseket, de amúgy magasan ajánlott mindenkinek. Visszatérve a Mario Kart-ra, a 7-esben is hasonló érzéseim voltak, bár több múlik a saját tudáson, de amikor pont kilövéskor (például ágyúból) áll elém az egyik ellenfél játékos, mögötte mondjuk zöld tekivel, azt a gép úgy dekódolja magában, hogy leestem, és újraindít. Nálam ilyesmi szokott gyakrabban előfordulni, az nemigen, ami másokkal, hogy a cél előtt lövik ki őket kék, tüskés tekivel. Tény, hogy az a legbosszantóbb. Amúgy, nem szoktam befejezni a versenyt, ha biztosra vehető, hogy nem lesz meg a két csillag, hiszen az érmék folyamatosan gyűlnek, és egyrészt még nincs felfedve minden autós rész, másrészt meg szépen mutat a statisztikában, ha majd több 10.000 érmém lesz, és akkor azt mondom, hogy megérte annyiszor újrakezdeni. Úgyhogy Mario Kartozni nagyon jó dolog.

Meg egy kisebb siker is: Sikerült átvinni a Nintendo DSi adatait a Nintendo 3DS XL konzolomra. Ez önmagában nem nagy dolog, hiszen ez adott. Csak azt nem tudtam, hogy hozzáadódnak az adatok a 3DS-re, vagy felülíródnak. Nagyon rosszul viselném, ha harmadszor is újra kell kezdenem. Kipróbáltam, és örömmel vettem, hogy hozzáadódtak az adatok, így a fotók, zenék adatai egyhelyre kerültek, valamint volt három letöltött játék DSiWare-ről, az is átkerült az új gépre: Photo Clock, Kung Fu Dragon és A Little Bit of Dr. Mario.

 

Az elmúlt napok és hetek írásai


Ma elkészültem a Nintendo DS leírással a Mariós oldalon. Valahogy sejtettem, hogy az a 2000 szó csak a cikk fele nem csak vicc, a végére 3.893 szó lett. Többször átolvastam, úgyhogy elvileg minden elgépelés és fogalmazásilag hibás mondat javítva van benne:

Nintendo DS

Hozzászoktam ahhoz, hogy mindig elolvasom a cikket, postot, mielőtt kiteszem, mert többször jártam már úgy, hogy írom, írom, kiteszem, aztán újraolvasom, és csak lesek, hogy mégis honnan jött ez a mondat? Úgy gondolom, hogy ez elég jól ki lett küszöbölve. Amúgy kész fizika óra egy konzolról részletes leírást írni, mert a processzorokról, chipekről is találok írást. Na meg hát mind a négy típust külön kielemezni sem kis dolog. Mondjuk egyedül attól tartok, hogy mivel az informatikában olyan mélyen nem vagyok jártas, ezért azok magyar megfelelőit rosszul fordítottam le, vagy rosszul értelmeztem, a tulajdonságaikat.

És néhány játék, melyeket az elmúlt időkben nagyító alá vettem:

Super Mario Advance
F-Zero: Maximum Velocity
TOCA: World Touring Cars

Ismét 120 csillag a Super Mario 64-ben!


Super Mario 64 SpieleberaterNegyedjére is sikerült végigjátszani 100%-ra a Super Mario 64-et. Eredetileg úgy voltam vele, hogy a tegnapi lemaradásomat akartam behozni (tehát ismét eljutni 117-ig), de annyira belelendültem, hogy akkor már úgy voltam vele, hogy legyen meg az egész. Most nagyon jól ment a játék, a Tick Tock Clock-ban is csak egyszer haltam meg. Hát így, hogy tudtam, hogy mely sárga “!” kockákban van érme, azért sokkal könnyebb volt! És a negyedik csillag (mely a legmagasabban van) megszerzése sem volt nehéz. Ezután mentem Bowser kastélyába, ahol a 8 piros érme megszerzése után jár csillag. A nagyjára emlékeztem, hogy hol van, egyet felejtettem el totálisan. De annyira, hogy erre – szégyen, nem szégyen – YouTube videót néztem meg. Az a fizikai fájdalom, amit akkor éreztem. -_- Ahogy előjöttek az emlékek, hogy tényleg ott van eldugva, hogy még utalás sincs arra, hogy ott van… A többit viszonylag könnyű megtalálni, elérni. A végső harc Bowserrel pedig ennyi gyakorlat után már igazán könnyű, bár azért egyszer-egyszer megakadtam, meg újrakezdtem. Az időzítés, hogy mikor kell a elengedni Bowser farkát, hogy a bombához érjen, még most sem megy tökéletesen.

Különben van egy módszer, hogyan lehet ilyen 10 másodperc alatt kivégezni: Át kell ugrani Bowser hátsó részére, azonnal elkapni a farkát, neki az első bombának, amit meglátunk. Ha felrobban, akkor szeretett főellenségünk mindig középre tér vissza, és mivel még fetreng egy pár másodpercig, ezért nincs más dolgunk, mint ismét megragadni a farkát, meg harmadjára is, és kész is. Meg persze bombának ereszteni. Tudni kell, hogy ha egyszer is eltévesztjük, és Bowser a szakadékba esik, vége a dalnak, ugyanis a pálya szélére ugrik vissza. De amúgy én nem szeretek ilyet csinálni, mert elvész a játék “lelke”. Ha túl könnyen végzem ki, akkor egyáltalán nincs meg az a “final battle”-érzet. Így is könnyű legyűrni, ne rontsunk a helyzeten. Az ending zene viszont továbbra is az összes Mario játék közül a legszebb ending theme, amit eddig hallottam.

Itt már 117 csillagnál jártam, és úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg a legkeményebb küldetést, a Wing Mario over the Rainbow-t megcsinálni, hátha menni fog. Hihetetlen aprólékos, és körültekintő játékkal elsőre sikerült. Csak azzal méláztam el az időt, hogy a szürke felhőnél próbáltam megszerezni a piros érmét (itt is piros érméket kell gyűjteni) úgy, hogy ágyúval közvetlen odalőttem magam. Aztán jöttem rá, hogy hát ennél van egy könnyebb módozat, ugyanis legfelül van egy felhő, melyen két piros érme van. Hát akkor már logikusabb odarepülni, majd onnan a szürke felhőn át megszerezni a piros érmét. Hát így elsőre sikerült. 118 csillag

Az utolsó kettő a Rainbow Ride pályán volt. Az egyik az utolsó csillag küldetése, a “Somewhere over the Rainbow”. Mindig ezt hagyom utoljára, mert ez egy szép dal címe, ami kifejezetten ilyen vége-hangulatú. A másik pedig a 100 érme összegyűjtése. Egyszerre terveztem, de ügyetlenségem végül 2 részre szakította a küldetést. A 100 érmét a legcélszerűbb úgy elkezdeni, hogy a labirintusban megszerezzük a 6 kék érmét, hiszen darabja 5 érmét ér. És gondolom, mondanom sem kell, hogy utolsó pálya révén, itt a legnehezebb összevadászni őket. Falról falra ugrásban jelesre kell vizsgázni, mivel jó sokat kell abból csinálni. Mivel összesen 146 érme van a pályán, ezért a 6 kék érme nélkül is meg lehet szerezni a 100 érmét, de nyilván sokkal könnyebb dolgunk van, ha ezt a nehézséget bevállaljuk. Sikerült is összegyűjteni a kék érméket, a 8 piros érme pedig már gyerekjáték. Ezután érdemes arra menni, amerre a negyedik és az ötödik csillag van, ugyanis innen vissza lehet fordulni. Itt lett meg a 100 érme. A csillag megszerzése után kicsit meglódult a bátorságom, és olyan helyre próbáltam ugrani, amit nem lehet elérni. Meg is lett az eredménye… De ez már tényleg mindegy volt, az a lényeg, hogy 119 csillagnál álltam már. A forgó platformok után azonnal lehetett menni a szőnyeghez, mely az összes többi csillaghoz elvezet. Innen már nem lehet visszafordulni, mert akkora lyuk tátong, hogy sehogy nem lehet visszaugrani. És itt is jobbra kellene menni (a 2. csillag felé), ott több érme van, onnan aztán végképp nem lehet visszatalálni a bal oldali szőnyeghez, mely az utolsó csillaghoz vezet el. Innen hajón levő ágyúról át kell lőni magunkat a szivárványon át a körplatformra, melynek sárga “!” kockájában bújik meg a 120. csillag.

És kész a játék. De a mókának még nincs vége, ugyanis tartogat még meglepetést a játék.

Milyen változásokat rejt a játék a 120 csillag megszerzése után?

  • A kastély udvarában eddig ráccsal el volt zárva egy ágyúnyílás. Ez most megnyílt. Ezzel lőjük fel magunkat a kastély tetejére, ahol találkozunk Yoshi-val, és ő 100 élettel ajándékoz meg minket.
  • A hármasugráskor a harmadik ugrásnál Mario csillagokat “hagy” maga után. (Nem tudtam ezt értelmesebben kifejezni) Ezt is Yoshitól kapjuk. Miután beszélgettünk Yoshival, és megadja a járandóságunkat, elhagyja a terepet. A 100 életet és a hármasugrás képességét elveszítjük, ha újraindítjuk a játékot, de Yoshi visszatér, úgyhogy visszaszerezhetjük tőle.
  • A pingvin, akivel a Cool Cool Mountain pályán versenyeztünk a csúszdán, meghízott. Szabadkozik is, hogy hát régen nem hívják ki versenyre, így elvesztette a formáját. Elhisszük neki.
  • A Bowser-t 120 csillag után győzzük le, akkor gyalázza az alattvalóit, hogy arra sem voltak képesek, hogy megállítsanak minket, ugyanakkor gratulál nekünk a kemény munkánkért.

Nem nagy dolgok, de itt sokkal fontosabb dolgok vannak ennél. A 120. csillag után azt éreztem, egy igazi, fantasztikus kalandban volt részem, melyet a nehézségek sem törtek meg. Ezt nagyon kevés játék adja meg, ezért szeretem nagyon a Super Mario 64-et. Ezt a fantasztikus kalandot bármikor újraélném, mint ahogy erre lehetőség is lesz, ugyanis miközben játszottam a N64-es változattal, többször eszembe jutott a Super Mario 64 DS. Na ez nincs végigjátszva. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne DS-en is végre végigvinni. Rengeteg extrát tartalmaz a játék, már önmagában azok fantasztikusak, hogy 120 csillag helyett 150 van, és Mario mellett játszható karakter lett Luigi, Wario és Yoshi. Yoshival kezdjük az egész játékot. vele kell Mariót kiszabadítani, majd Luigi-t és végül Wariót. A sok pozitívum mellett egy negatívum: A irányítás tragikus. Annyira hiányzik az analóg kar, ugyanis a Control Pad-dal karakterünk csak lassan megy, külön kell nyomni az Y-gombot, hogy normális sebességben vágtassanak karaktereink, és elég kényelmetlen egyszerre két gombot nyomni, ha például ugrani, vagy támadni kell. Egyébként amikor először játszottam, akkor 89 csillagnál hagytam abba, emlékszem, egy küldetésnél (talán a Dire Dire Docks-ban a piros érmék összegyűjtése) olyan problémás volt, hogy ott feladtam. Mellesleg 2006-ban karácsonyra kaptam meg a játékot, a Nintendo DS-sel együtt.

Hogy micsoda élmény volt nekem a Game & Watch dizájnú DS-sel először játszani… Szerettem a DS-t, már akkor láttam benne fantáziát, amikor csak olvastam az ismertetőt az 576 Konzolban. De hogy milyen előtörténete volt, azt mindenképp el kell meséljem. 2005-ben, amikor érettségiztem, akkor összejött némi pénz, és igencsak gondolkodtam azon, hogy GameCube-ot, vagy DS-t vegyek. Márciusban jelent meg az új kézikonzol, és ha jól tekerem vissza az emlékképeket, akkor 46.990 forint volt csak maga a konzol. Májusban lehetőségem lett volna rá, hogy megvegyem, a Tescóban nézegettem az unokatestvéremmel, akivel sokat játszottunk együtt régen. Nem volt semmi, amit akkor csináltam. Konkrétan 1 órát álltam a konzol előtt, nézegettem, próbálgattam (megengedték), most megvegyem? Unokatestvérem (nem szeretem ilyen “uncsitesónak” becézni, mert nagyon idiótán hangzik. Inkább az egyik Holló Színházas poént hozom fel: Unok a testvéremmel beszélgetni) már nagyon ideges volt, aztán nem vettem meg. Különben érdekes, nemrég felelevenítettük ezt a történetet, és ő mondta nekem, hogy valami videokazettát akartam venni, és azon töprengtem olyan sokat. Valami rémlett, ahogy mondta, de ez totál kiesett. Csak az maradt meg bennem, hogy bámulom, próbálgatom a DS-t, és azt gondoltam, hogy emiatt időztünk ott olyan sokat. A lényeg az, hogy a GameCube mellett döntöttem. Ami részint jó volt, mert tudtunk ketten játszani (alapból két controllert kaptam hozzá), ugyanakkor meg annak idején rettenetesen utáltam, mert szörnyűnek tartottam a Mario játékok folytatásait (Mario Kart, Mario Party 5, de ezeket már kielemeztem korábban). A DS igazából 2006 nyarán volt rám nagy hatással, amikor az egyik akkori Nintendós barátnál, ismerősnél – már régóta nem tartjuk a kapcsolatot – kipróbáltam a kézikonzolt, és azonnal ráéreztem az ízére, nagyon bejött a hangulata. Milyen érdekes, hogy az a New Super Mario Bros. szerettette meg velem a DS-t, amelyet az előző postban úgy “dicsértem”. A hangulatba a Mario Kart DS csak még jobban besegített, ekkor már nem volt kérdés, hogy kell nekem is egy, végül akkor karácsonyra kaphattam egyet.

Ahol véget ér a játék, ott kezdődik az igazi kaland. Gyerünk hát a Super Mario 64 DS, mely csak még jobbá teszi a sorozatot! Különben lett volna folytatása a Super Mario 64-nek, Super Mario 64 2 címen, ami Nintendo 64DD-re jelent volna meg. A Nintendo 64DD (Disk Drive) lett volna az első optikai meghajtós konzol, de csak Japánban jelent meg, ugyanis ott akkora bukás volt, hogy inkább nem kockáztattak azzal, hogy világszerte piacra dobják. A szigetországban csak 15.000 példányt adtak el belőle… Pedig még az 576 Konzolban is lehetett olvasni róla annak idején, és ha sikeres lett volna, akkor másképp alakult volt a Nintendo sorsa. Szerintem akkor később jelent volna meg a GameCube, ha befut a módosított N64. Igazából a N64DD nem egy konzol, hanem egy kiegészítő, amit a konzol alá lehet szerelni, és lett volna egy CD-s Nintendo 64-ünk. Mekkora buli lett volna már. A bukás után 2000 elején szinte azonnal bejelentették a következő generációs konzolt Project Dolphin néven. Ugyanis ekkor a Nintendo Dolphin nevet kapta a kockakonzol. Nekem tetszett annak idején a név, a tengert juttatta eszembe, ahol barátságos delfinek úsztak, így az akkor még jövőbeni konzol is olyan érzetet adott, hogy biztosan szép külseje lesz, olyan játékokkal, melyek magukkal sodornak. Arra nem emlékszem, hogy valaha láttam-e képet a prototípus konzolról, de ennek fényében illúzióromboló volt a “kockahatás”, de később remekül kompenzálta az akkori életérzés. Nagyon eltértem az eredeti témától. Szóval Super Mario 64 2. Erről semmi nem maradt fenn. Egy pálya volt készen, amikor törölték a játékot, elvileg Luigi is játszható karakter lett volna, és akár ketten is játszhattuk volna. Ketten ugyan nem játszhatjuk a játék DS-es változatát, de sokan tudni vélik, hogy amit töröltek a Super Mario 64 folytatásaként szánt játékban, abból néhány elemet betettek a DS-es remake-be. Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy igaz-e vagy sem, de nem alaptalan tézis, mert olyan újdonságokat tartalmaz a kézikonzolos változat, hogy ha új pályák és küldetések lettek volna a játékban, akkor lazán lehetne Super Mario 64 2.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszan fogok írni. Majd holnap reggel olvasom át a postot, addig nézzétek el, ha van benne elgépelés. Amúgy a fent látható Super Mario 64 Spieleberater is segítségemre volt a végigjátszásban.

6. 3DS Hungary találkozó


Még a múlt héten átküldött Spartacus két magyar Club Nintendós újságot, egy ’93-asat, és egy ’94-eset. A mai napig lenyűgöz az, hogy a régi magyar Nintendo mennyit foglalkozott a rajongókkal, mennyire fontos volt nekik, hogy egy egységes Nintendós közösség jöjjön össze, országos szinten foglalkozott a helyi klubokkal.

Valami hasonlót csinálunk mi is. Szerencsére az internet térhódításának ellenére, még ma is dívik az élő találkozó, hiszen mégiscsak élőben sokkal jobb játszani, látni élőben a reakciókat, és úgy egyáltalán jó társaság gyűlt össze. Egy pizzériában voltunk a Stadionoknál. Jó ötlet volt, pláne, hogy nem köteleztek fogyasztásra, de a helyiség nagyon nehezen melegedett át, hiába volt fűtés. Inkább nyáron lenne jó odajárni.

Ezt a találkozót nagyobbra szerveztük, mivel téli, karácsonyi, több versenyt is rendeztünk, és tombola is volt a végére, ahova többen is adtak be személyes Nintendós tárgyat. Három verseny volt: Mario Kart 7 amatőr verseny, Mario Kart 7 profi verseny, és Mario Party DS verseny, és mindegyikre 300 forint volt a nevezési díj. Ezt a pénzt a következő találkozóra fordítjuk. Gondolom, hogy hasonlóan nagyobb lesz a következő is. Az amatőr versenyben azok nevezhettek, akiknek játékideje nem több 25 óránál. Akinek több van, az nem játszhat amatőrben, viszont, aki volt amatőrben, az mehetett profiban is. Az egyik srác ki is használta ezt a lehetőséget, látszott a különbség. Amatőrben harmadik volt, profiban meg hetedik. Én csak profiban nevezhettem, pedig próbáltam meggyőzni őket, hogy az a 80 óra… 20 óra kell a 100 órához, ami 25 óra alatt van, de hát nem ment. Én hatodik lettem, de úgy, hogy a harmadik-hatodik hely közötti pontelosztás: 54, 53, 52, 51 pont. Én lettem az 51 pontos. Úgy ment, hogy három bajnokságot játszottunk, 50cc, 100cc, 150cc-n egyet-egyet, és az első négy helyezett ment még egy VS. döntőt. Érdekes, hogy mindkét bajnokságban holtversenyes első hely alakult ki, így egy végső döntőre is sor került. A Mario Party DS-ben nyolcan játszottunk, egyszerre négyen játszhattunk, így két csoportot alkottunk, majd mindkettőben az első két helyezett játszott egy döntőt. Továbbjutottam, de a döntőben már negyedik lettem.

A nagyon jó hangulatú versenyek után volt tombolahúzás. Én csak egyet vettem, a 10-es számút, de volt, aki többet is vett. Én csak a szerencseszámomat akartam megjátszani, de végül nem húzták ki, de a negyedik helyért járó Konzol magazinnak örültem, mert az a szám is köztük volt, mely nekem nem volt meg, így azt kértem. De volt egy srác, aki több Konzol magazint is nyert, Krisi meg is kérdezte tőle: “Mi az, papírgyűjtés van nálatok?” Ezzel megcsináta mindnyájunk napját. 😀 Úgyhogy nagyon jól telt az egész nap.

Még a nap végén volt egy jó aranyköpés. Volt két srác, akik egymástól függetlenül ugyanarról a településről, Kecelről jöttek. Egy kisváros, Bács-Kiskun megyében, Kiskőrös mellett. És akkor elég sokat játszottak együtt kicsit elkülönölten, és amikor már elpakoltunk, az egyik megkérdezi a másikat: “Akkor neked is ez volt az első alkalom?” Síri csend. Kicsit se gondoltunk rosszra, áh!

Nagyon jó napunk volt, mindnyájan nagyon jól éreztük magunkat. Lehet, hogy Magyarországon sokkal erősebb a Sony, és a XBOX, de a mi kis közösségünkben legalább ilyen erős a Nintendo. Gyertek minél többen a legközelebbire!

Nintendós álmok


Ma éjszaka álmomban láttam a Wii U-t, és kipróbáltam. Hatalmas élmény volt. Egyébként nem ez az első eset, amikor hasonló jellegű álmom volt. 9-10 éve, amikor a GameCube volt az aktuális konzol, többször volt visszatérő álmom az, hogy a Tescóban vagyok, leemelek egy GC-t, és megyek a pénztárhoz, de soha nem jutottam el addig, hogy kifizessem, mert felébredtem. Ilyenkor mindig csalódottan ébredtem fel, mert nincs GameCube. 2005 májusában vettem használtan Super Mario Sunshine-nal és Mario Kart: Double Dash!!-sal, 43.000 forint volt. Anyám ekkor fogadta el azt, hogy felnőtt koromban is játszok, mert az elején nehezen viselte, hogy a gimnáziumi ballagási pénzemből GameCube-ot vettem, de nem sokkal utána elfogadta. Egyébként érdekes volt az a nap, mert elmentem a Tescóba, akkor még újdonság volt a Nintendo DS, és nagy kísértésbe estem. Kaptam lehetőséget arra, hogy kipróbáljam: Megvegyem-e vagy sem? A DS mellett az szólt, hogy egy új konzolt vehetnék, ha jól emlékszem, 46.990 forint volt. A GameCube mellett meg az, hogy rögtön két játékot mellé kaphatok kicsivel kevesebb pénzért. És a GC mellett döntöttem. És jól tettem. Egy hónappal utána mentem Angliába, ott vettem egy második controllert, és Mario Party 5-öt, és egész nyáron ezekkel játszottunk az unokatestvéremmel. Neki jobban ment a Sunshine, mint nekem, ő azt hiszem, végig is vitte. És mi az, amit a legjobban visszasírok a békéscsabai Tescóból? Egyszer volt Zelda Wind Waker pakkos GameCube sárga címkével valami 25.000 forintért. Bár akkoriban még teljesen közömbösek voltak számomra a Zelda játékok, de nagyon szép volt a doboza, és így lehetett volna GC-m. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk megvenni. T_T

Kíváncsi vagyok, hogy jutok majd Wii U-hoz.

És ma megjelent a JAM Project BEST COLLECTION IX album! Nagyon várom, hogy meghallgassam, a kislemezes dalok is óriásiak voltak, nagy reményeim vannak az új dalok felé is. Ha olyan jó lesz, mint a VIII, akkor nagyon elégedett leszek. És elvárom a Top 10-be, legalább a napi listán!

Eladó Nintendo DSi XL és Nintendo 3DS tapasztalatok


Eladósorba tettem a Nintendo DSi XL-emet. Két ok miatt döntöttem így: Egyrészt, mert pénz bármikor kellhet, és szeretném félretenni, másrészt meg nagyon szeretném a Mario pakkos DSi XL-t, a 25. évfordulósat, az nagyon szép lett. Akit érdekel, a vaterán megnézheti, 20.000 forintért tettem ki, de akinek azonnal kell, az 30.000 forintért viheti.

Lett is volna egy vevő rá, akivel megegyeztem, hogy 20.000 forint, + a 3DS ambassador játékok. Belement. Találkoztunk, átadta a 3DS-ét, majd hétfőn visszacseréljük, és odaadom neki a DSi XL-t is. Eljöttem bagszihoz, rácsatlakoztattuk a nethez az ő és az én 3DS-emet, és elkezdtem transferelni, ugyanis System Transferrel vittem volna át a játékokat. És a feltételes móddal már el is lőttem a poént, hogy nem történt meg a transfer. Ugyanis a 3DS-em figyelmeztet, hogy lehet szó transferről, de akkor MINDEN eddigi adat törlődik, vagy lehet nem törölni is, de az előző 3DS fájlok használhatatlanok lesznek. Nem kicsit voltam megdöbbenve. De akkor ez így nagyon nincs rendben. Eleve már az meglepett, hogy nem lehetett részleges transfert csinálni, mint a DSi XL, és 3DS között. 2 3DS között csak teljes transfert lehet csinálni, és úgy, hogy arról a 3DS-ről, mely kapja az adatokat, minden törlődik. Hát ez így nem jó… Mert azért, ha már megvan a Super Mario Land 2: 6 Golden Coins, nem kéne elveszíteni, meg a Mii Plázás képeket, már 4 teljes.

Szóval ez érdekes, és megmondom őszintén, nem is értem a logikáját, hogy ha a Nintendo DSi XL és Nintendo 3DS között lehet részleges transfert csinálni, akkor 2 3DS között miért nem? Hiszen csak annyi kéne, hogy azokat a játékokat, amiket átadunk egymásnak, annak az adata is átmenne, hogy azok megvannak, így annak, aki átadja, és ha még egyszer szeretné azokat a játékokat, akkor fizessen érte még egyszer. Úgyhogy végleg ambassador-mentes marad a 3DS-em, de remélem, hogy nemcsak a NES, hanem a GBA játékok is elérhetők lesznek majd mindenkinek Virtual Console-on.

Korai MondoCon


Idén szokatlanul korán, április 14-15-én lesz a tavaszi MondoCon. Érdekes lesz majd a 26. születésnapomat egy animés rendezvényen ünnepelni.

Ma a hármas metrón mellettem ült egy srác, aki Nintendo DSi XL-en New Super Mario Bros.-szal játszott. Tök poén volt. Épp a 4. világban volt, nagyon nem szerettem azt.

Egyébként nagyban megy a Mariós oldal ráncfelvarrása, és épp tegnap este vettem elő a Nintendo DSi XL-emet, mert a DSiWare-ről írtam, és elővettem, hogy onnan szedjem az infókat, és annyira szokatlan volt, hogy eddig csak a 3DS volt a kezemben, és most a DSi XL valami hatalmasnak tűnt.