Úton a két csillag felé


Annak ellenére, hogy írtam, hogy a Mario Kart 8 mennyire nehéz a többihez képest, azért a Mario Kart 7-ben is kell küzdeni. Csak a 3DS-es rész azoknak válik hamar könnyűvé, akik 24:7 játszanak, hogy minél hamarabb meglegyen a dicsőséges 3 csillagos minősítés. Persze ezzel semmi baj nincs, azért is jó, hogy léteznek ezek a rangok (nevezhetjük achievement-eknek), mert egyfajta nívót mutat fel játéktudás tekintetében. Én továbbra is megmaradok olyan játékosnak, aki megadja a módját a játéknak. Bár magam is elgondolkodok azon, hogy miféle módja lehet annak a játéknak, amit éjfélkor félálomban játszok, hogy meglegyen a 2 csillagos minősítés. Már csak a Mirror Lightning Cup-ja hiányzik. Ha az meglenne, akkor mindegyik bajnokság legalább 2 csillagos lenne. És ez fémjelezné az igazi tudásomat. Nem tudok akkora trükköket, hogy 3 csillagos legyek, másrészt meg túlságosan unalmas lenne az offline játék, ha annyira jó lennék. De a két csillag több, mint tökéletes nekem. Bár azért így komolyabban játszva azért azt tapasztalom, hogy a gépi játékosok is tesznek arról, hogy nehéz legyen elérni a rangos minősítést. Hasonló érzéseim voltak a Pokémon Trading Card Game kapcsán is Game Boy Coloron, bár az abból a szempontból más, hogy az ilyenféle harci kártyajátékokban is nagy szerepet játszik a szerencse, viszont a GBC játékban azt vettem észre, hogy eleinte úgy alakulnak a dolgok, hogy nekem kedvezőtlen, és utána megy át abba, hogy tuti győzelem, nem is lehet elrontani. Ez az egyetlen problémám a Pokémon TCG játékkal GBC-n, hogy “irányítottnak” érzem a történéseket, de amúgy magasan ajánlott mindenkinek. Visszatérve a Mario Kart-ra, a 7-esben is hasonló érzéseim voltak, bár több múlik a saját tudáson, de amikor pont kilövéskor (például ágyúból) áll elém az egyik ellenfél játékos, mögötte mondjuk zöld tekivel, azt a gép úgy dekódolja magában, hogy leestem, és újraindít. Nálam ilyesmi szokott gyakrabban előfordulni, az nemigen, ami másokkal, hogy a cél előtt lövik ki őket kék, tüskés tekivel. Tény, hogy az a legbosszantóbb. Amúgy, nem szoktam befejezni a versenyt, ha biztosra vehető, hogy nem lesz meg a két csillag, hiszen az érmék folyamatosan gyűlnek, és egyrészt még nincs felfedve minden autós rész, másrészt meg szépen mutat a statisztikában, ha majd több 10.000 érmém lesz, és akkor azt mondom, hogy megérte annyiszor újrakezdeni. Úgyhogy Mario Kartozni nagyon jó dolog.

Meg egy kisebb siker is: Sikerült átvinni a Nintendo DSi adatait a Nintendo 3DS XL konzolomra. Ez önmagában nem nagy dolog, hiszen ez adott. Csak azt nem tudtam, hogy hozzáadódnak az adatok a 3DS-re, vagy felülíródnak. Nagyon rosszul viselném, ha harmadszor is újra kell kezdenem. Kipróbáltam, és örömmel vettem, hogy hozzáadódtak az adatok, így a fotók, zenék adatai egyhelyre kerültek, valamint volt három letöltött játék DSiWare-ről, az is átkerült az új gépre: Photo Clock, Kung Fu Dragon és A Little Bit of Dr. Mario.

 

Mario Kart 8 és okostelefon


Ma jelent meg a Mario Kart 8. Sajnos még nem tudom megvenni, mondjuk mert nincs Wii U-m. Meg pénzem sem. Meg nem is magát a játékot akarom megvenni, hanem a Mario Kart 8 Premium Pack Wii U-t:

MarioKartPackMost mondjátok, hogy nem csodálatos a doboza. Mindezek mellett fizikai formában kapható a játék. Lám, a Nintendo nem vetette el végleg, hogy lemezre is kiadják a játékokat. Koránt sincs veszély e téren, csak újabban konzolcsomagokba digitális formában adják a játékot, letöltőkóddal. hmm… Most nézem, a Tescóban már nincs akció, de volt olyan, hogy egy kuponkóddal £199.99-ért lehetett megvenni ezt a pakkot, most már £229.99. Így kerül annyiba, mint otthon, ez kb.85.600 forint. Amúgy itt hirdetik, és az akció is itt volt. A GAME-ben meg Mario Kart 8 Guide kapható. Ezt mindenképp szeretném megvásárolni, de megvárnék egy árleszállítást, sok érte azért a £14.99. Bár minden csak azon múlik, hogy van-e pénzem, ugyanis az Official Nintendo Magazine is készült egy Mariós különkiadással a játék megjelenése alkalmából. Egy 144 oldalas magazin, Ultimate Guide to Mario címmel. Amikor megláttam az árát, hogy £9.99, mondom, ne hülyéskedjetek már! De végül…:

Tehát minden csak pénz kérdése. Amúgy nagyon menő, a legrégebbi Mario játékokról is kimerítő írás. Én nem is emlékszem arra, hogy valaha is olvastam olyan cikket a régi Mariókról, melyek érdekfeszítőek lettek volna, mindegyik csak a jól ismert tényeket, és titoknak vélt érdekességeket ismételgette unalomig, ez pedig teljesen olvasmányos. Bár az Ultimate kifejezéssel azért vigyáznék, mert “csak” a retro Mariókról, 3D-sekről, New Super Mario Bros.-okról és Mario Kart-okról írnak benne, ilyen, hogy Paper Mario, Mario & Luigi, vagy sport Mariók nincsenek benne. De legalább, amik benne vannak, azok szinte minden részletet kimerítenek.

Tehát lesz majd egyszer Wii U és Mario Kart 8, és ha tényleg tudok rendes bérért dolgozni, akkor talán nem is olyan soká… Bár azért mérlegelni kell az anyagiakat.

Néhány napja kaptam a nővéremtől egy okostelefont, de erről a márkáról még életemben nem hallottam:

Ez a WorldSIM-nek egy saját telefonja. Komolyabban még nem próbáltam ki, mert tényleg annyira érdektelen vagyok az okostelefonok kapcsán, még ha iPhone lenne, az sem érdekelne. Megpróbáltam, hogy mit szólnának hozzá üzletek, ahol el lehet adni, de sokat ők sem tudtak vele mit kezdeni. Azok az üzletek, melyeknek nincs az adatbázisába, azok be se tudják venni. A CashConverters bevenné 40-45 fontért. Ezt viszonylag korrektnek tartottam, mondta az eladó, hogy akármennyire is látszik, hogy új, mivel fel van nyitva, ezért csak “Second Hand”-ként tudja bevenni / eladni. De nem adtam oda. A CashGenerator meg borzasztó volt. Az eladó is eléggé flegma volt, bár próbálta nézni interneten, hogy mit tud kezdeni vele, de végül 5 fontot mondott… Vissza is kérdeztem, hogy egyáltalán jól értettem? … Sajnos igen. Ő egy emberként megalázta az egész cég hírnevét nálam. Nemcsak a viselkedése miatt, hanem ezért a semmi pénzért is… Sokkal jobban járt volna, ha azt mondja, hogy ezt nem vesszük be. Most eBay-re tettem ki, legalább kipróbálom, hogy milyen ott eladni, de igazából nem ragaszkodok hozzá, hogy el legyen adva, úgy tettem ki, hogy 1 hétre, és ne ismételje meg az eladást. Ez csak próba. Bár ha megtörténne, befigyelhetne a helyébe mondjuk egy Mariós kiadású DSi XL. Azzal már tudnék mit kezdeni. Ha pedig nem tudom eladni, az se baj, megpróbálom hasznosítani. Eredetileg nem nekem lett véve, csak neki nem tetszett, ezért kapott egy másik telefont, ezt meg én megkaptam.

Annyira most nem is siettetnék semmilyen vásárlást, bár tény, hogy a Mario Kart 8 igencsak lelkesítő hatással van rám. Mert néhány napja tudtam venni a Nintendo DSi-t.

A legolcsóbb helyen kerestem jó állapotút. A CashConverters-ben volt egy, £30-ért nagyon szép. Eredetileg feketét terveztem venni, mert bagszi eladta a saját DSi-jét, és neki fekete doboza van, és felajánlotta nekem Pokémon Emerald-os dobozért és leírásért cserébe, ha hazamegyek majd, odaadom neki. Találtam egy fekete DSi-t szintén 30-ért, de az alsó kijelzője egy helyen erősen karcos volt, ezért felejtős volt nálam. Másik meg nem volt. Aztán eszembe jutott, hogy a Game Boy Advance-em is úgy van, hogy a doboza átlátszó rózsaszín, de maga a konzol fehér, ezért úgy döntöttem, hogy nem csinálok ügyet a színből, ha máshol találok egy másikat jó állapotban ezen az áron, akkor megveszem. Így jött ez. Bár volt egy másik, amiről azt hittem, hogy piros, fel is lelkesedtem érte, de aztán kiderült, hogy rózsaszín. A töltő, amit eredetileg adni akart hozzá, nem eredeti. Bár mondta az eladó, hogy erre is ugyanúgy 6 hónap garanciát vállalnak, megmondtam őszintén, hogy nem vagyok elégedett vele. Végül addig keresgélt, amíg csak kihozott egy eredetit. Már csak a töltő miatt is megérte számomra, ugyanis ezt is terveztem venni, de ezt már tényleg csak végső lehetőségként, annyira komolyan nem akartam. Örülök neki, a többi Nintendo jellegű tervet majd meglátom.

Az elmúlt napok és hetek írásai


Ma elkészültem a Nintendo DS leírással a Mariós oldalon. Valahogy sejtettem, hogy az a 2000 szó csak a cikk fele nem csak vicc, a végére 3.893 szó lett. Többször átolvastam, úgyhogy elvileg minden elgépelés és fogalmazásilag hibás mondat javítva van benne:

Nintendo DS

Hozzászoktam ahhoz, hogy mindig elolvasom a cikket, postot, mielőtt kiteszem, mert többször jártam már úgy, hogy írom, írom, kiteszem, aztán újraolvasom, és csak lesek, hogy mégis honnan jött ez a mondat? Úgy gondolom, hogy ez elég jól ki lett küszöbölve. Amúgy kész fizika óra egy konzolról részletes leírást írni, mert a processzorokról, chipekről is találok írást. Na meg hát mind a négy típust külön kielemezni sem kis dolog. Mondjuk egyedül attól tartok, hogy mivel az informatikában olyan mélyen nem vagyok jártas, ezért azok magyar megfelelőit rosszul fordítottam le, vagy rosszul értelmeztem, a tulajdonságaikat.

És néhány játék, melyeket az elmúlt időkben nagyító alá vettem:

Super Mario Advance
F-Zero: Maximum Velocity
TOCA: World Touring Cars

Ismét 120 csillag a Super Mario 64-ben!


Super Mario 64 SpieleberaterNegyedjére is sikerült végigjátszani 100%-ra a Super Mario 64-et. Eredetileg úgy voltam vele, hogy a tegnapi lemaradásomat akartam behozni (tehát ismét eljutni 117-ig), de annyira belelendültem, hogy akkor már úgy voltam vele, hogy legyen meg az egész. Most nagyon jól ment a játék, a Tick Tock Clock-ban is csak egyszer haltam meg. Hát így, hogy tudtam, hogy mely sárga “!” kockákban van érme, azért sokkal könnyebb volt! És a negyedik csillag (mely a legmagasabban van) megszerzése sem volt nehéz. Ezután mentem Bowser kastélyába, ahol a 8 piros érme megszerzése után jár csillag. A nagyjára emlékeztem, hogy hol van, egyet felejtettem el totálisan. De annyira, hogy erre – szégyen, nem szégyen – YouTube videót néztem meg. Az a fizikai fájdalom, amit akkor éreztem. -_- Ahogy előjöttek az emlékek, hogy tényleg ott van eldugva, hogy még utalás sincs arra, hogy ott van… A többit viszonylag könnyű megtalálni, elérni. A végső harc Bowserrel pedig ennyi gyakorlat után már igazán könnyű, bár azért egyszer-egyszer megakadtam, meg újrakezdtem. Az időzítés, hogy mikor kell a elengedni Bowser farkát, hogy a bombához érjen, még most sem megy tökéletesen.

Különben van egy módszer, hogyan lehet ilyen 10 másodperc alatt kivégezni: Át kell ugrani Bowser hátsó részére, azonnal elkapni a farkát, neki az első bombának, amit meglátunk. Ha felrobban, akkor szeretett főellenségünk mindig középre tér vissza, és mivel még fetreng egy pár másodpercig, ezért nincs más dolgunk, mint ismét megragadni a farkát, meg harmadjára is, és kész is. Meg persze bombának ereszteni. Tudni kell, hogy ha egyszer is eltévesztjük, és Bowser a szakadékba esik, vége a dalnak, ugyanis a pálya szélére ugrik vissza. De amúgy én nem szeretek ilyet csinálni, mert elvész a játék “lelke”. Ha túl könnyen végzem ki, akkor egyáltalán nincs meg az a “final battle”-érzet. Így is könnyű legyűrni, ne rontsunk a helyzeten. Az ending zene viszont továbbra is az összes Mario játék közül a legszebb ending theme, amit eddig hallottam.

Itt már 117 csillagnál jártam, és úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg a legkeményebb küldetést, a Wing Mario over the Rainbow-t megcsinálni, hátha menni fog. Hihetetlen aprólékos, és körültekintő játékkal elsőre sikerült. Csak azzal méláztam el az időt, hogy a szürke felhőnél próbáltam megszerezni a piros érmét (itt is piros érméket kell gyűjteni) úgy, hogy ágyúval közvetlen odalőttem magam. Aztán jöttem rá, hogy hát ennél van egy könnyebb módozat, ugyanis legfelül van egy felhő, melyen két piros érme van. Hát akkor már logikusabb odarepülni, majd onnan a szürke felhőn át megszerezni a piros érmét. Hát így elsőre sikerült. 118 csillag

Az utolsó kettő a Rainbow Ride pályán volt. Az egyik az utolsó csillag küldetése, a “Somewhere over the Rainbow”. Mindig ezt hagyom utoljára, mert ez egy szép dal címe, ami kifejezetten ilyen vége-hangulatú. A másik pedig a 100 érme összegyűjtése. Egyszerre terveztem, de ügyetlenségem végül 2 részre szakította a küldetést. A 100 érmét a legcélszerűbb úgy elkezdeni, hogy a labirintusban megszerezzük a 6 kék érmét, hiszen darabja 5 érmét ér. És gondolom, mondanom sem kell, hogy utolsó pálya révén, itt a legnehezebb összevadászni őket. Falról falra ugrásban jelesre kell vizsgázni, mivel jó sokat kell abból csinálni. Mivel összesen 146 érme van a pályán, ezért a 6 kék érme nélkül is meg lehet szerezni a 100 érmét, de nyilván sokkal könnyebb dolgunk van, ha ezt a nehézséget bevállaljuk. Sikerült is összegyűjteni a kék érméket, a 8 piros érme pedig már gyerekjáték. Ezután érdemes arra menni, amerre a negyedik és az ötödik csillag van, ugyanis innen vissza lehet fordulni. Itt lett meg a 100 érme. A csillag megszerzése után kicsit meglódult a bátorságom, és olyan helyre próbáltam ugrani, amit nem lehet elérni. Meg is lett az eredménye… De ez már tényleg mindegy volt, az a lényeg, hogy 119 csillagnál álltam már. A forgó platformok után azonnal lehetett menni a szőnyeghez, mely az összes többi csillaghoz elvezet. Innen már nem lehet visszafordulni, mert akkora lyuk tátong, hogy sehogy nem lehet visszaugrani. És itt is jobbra kellene menni (a 2. csillag felé), ott több érme van, onnan aztán végképp nem lehet visszatalálni a bal oldali szőnyeghez, mely az utolsó csillaghoz vezet el. Innen hajón levő ágyúról át kell lőni magunkat a szivárványon át a körplatformra, melynek sárga “!” kockájában bújik meg a 120. csillag.

És kész a játék. De a mókának még nincs vége, ugyanis tartogat még meglepetést a játék.

Milyen változásokat rejt a játék a 120 csillag megszerzése után?

  • A kastély udvarában eddig ráccsal el volt zárva egy ágyúnyílás. Ez most megnyílt. Ezzel lőjük fel magunkat a kastély tetejére, ahol találkozunk Yoshi-val, és ő 100 élettel ajándékoz meg minket.
  • A hármasugráskor a harmadik ugrásnál Mario csillagokat “hagy” maga után. (Nem tudtam ezt értelmesebben kifejezni) Ezt is Yoshitól kapjuk. Miután beszélgettünk Yoshival, és megadja a járandóságunkat, elhagyja a terepet. A 100 életet és a hármasugrás képességét elveszítjük, ha újraindítjuk a játékot, de Yoshi visszatér, úgyhogy visszaszerezhetjük tőle.
  • A pingvin, akivel a Cool Cool Mountain pályán versenyeztünk a csúszdán, meghízott. Szabadkozik is, hogy hát régen nem hívják ki versenyre, így elvesztette a formáját. Elhisszük neki.
  • A Bowser-t 120 csillag után győzzük le, akkor gyalázza az alattvalóit, hogy arra sem voltak képesek, hogy megállítsanak minket, ugyanakkor gratulál nekünk a kemény munkánkért.

Nem nagy dolgok, de itt sokkal fontosabb dolgok vannak ennél. A 120. csillag után azt éreztem, egy igazi, fantasztikus kalandban volt részem, melyet a nehézségek sem törtek meg. Ezt nagyon kevés játék adja meg, ezért szeretem nagyon a Super Mario 64-et. Ezt a fantasztikus kalandot bármikor újraélném, mint ahogy erre lehetőség is lesz, ugyanis miközben játszottam a N64-es változattal, többször eszembe jutott a Super Mario 64 DS. Na ez nincs végigjátszva. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne DS-en is végre végigvinni. Rengeteg extrát tartalmaz a játék, már önmagában azok fantasztikusak, hogy 120 csillag helyett 150 van, és Mario mellett játszható karakter lett Luigi, Wario és Yoshi. Yoshival kezdjük az egész játékot. vele kell Mariót kiszabadítani, majd Luigi-t és végül Wariót. A sok pozitívum mellett egy negatívum: A irányítás tragikus. Annyira hiányzik az analóg kar, ugyanis a Control Pad-dal karakterünk csak lassan megy, külön kell nyomni az Y-gombot, hogy normális sebességben vágtassanak karaktereink, és elég kényelmetlen egyszerre két gombot nyomni, ha például ugrani, vagy támadni kell. Egyébként amikor először játszottam, akkor 89 csillagnál hagytam abba, emlékszem, egy küldetésnél (talán a Dire Dire Docks-ban a piros érmék összegyűjtése) olyan problémás volt, hogy ott feladtam. Mellesleg 2006-ban karácsonyra kaptam meg a játékot, a Nintendo DS-sel együtt.

Hogy micsoda élmény volt nekem a Game & Watch dizájnú DS-sel először játszani… Szerettem a DS-t, már akkor láttam benne fantáziát, amikor csak olvastam az ismertetőt az 576 Konzolban. De hogy milyen előtörténete volt, azt mindenképp el kell meséljem. 2005-ben, amikor érettségiztem, akkor összejött némi pénz, és igencsak gondolkodtam azon, hogy GameCube-ot, vagy DS-t vegyek. Márciusban jelent meg az új kézikonzol, és ha jól tekerem vissza az emlékképeket, akkor 46.990 forint volt csak maga a konzol. Májusban lehetőségem lett volna rá, hogy megvegyem, a Tescóban nézegettem az unokatestvéremmel, akivel sokat játszottunk együtt régen. Nem volt semmi, amit akkor csináltam. Konkrétan 1 órát álltam a konzol előtt, nézegettem, próbálgattam (megengedték), most megvegyem? Unokatestvérem (nem szeretem ilyen “uncsitesónak” becézni, mert nagyon idiótán hangzik. Inkább az egyik Holló Színházas poént hozom fel: Unok a testvéremmel beszélgetni) már nagyon ideges volt, aztán nem vettem meg. Különben érdekes, nemrég felelevenítettük ezt a történetet, és ő mondta nekem, hogy valami videokazettát akartam venni, és azon töprengtem olyan sokat. Valami rémlett, ahogy mondta, de ez totál kiesett. Csak az maradt meg bennem, hogy bámulom, próbálgatom a DS-t, és azt gondoltam, hogy emiatt időztünk ott olyan sokat. A lényeg az, hogy a GameCube mellett döntöttem. Ami részint jó volt, mert tudtunk ketten játszani (alapból két controllert kaptam hozzá), ugyanakkor meg annak idején rettenetesen utáltam, mert szörnyűnek tartottam a Mario játékok folytatásait (Mario Kart, Mario Party 5, de ezeket már kielemeztem korábban). A DS igazából 2006 nyarán volt rám nagy hatással, amikor az egyik akkori Nintendós barátnál, ismerősnél – már régóta nem tartjuk a kapcsolatot – kipróbáltam a kézikonzolt, és azonnal ráéreztem az ízére, nagyon bejött a hangulata. Milyen érdekes, hogy az a New Super Mario Bros. szerettette meg velem a DS-t, amelyet az előző postban úgy “dicsértem”. A hangulatba a Mario Kart DS csak még jobban besegített, ekkor már nem volt kérdés, hogy kell nekem is egy, végül akkor karácsonyra kaphattam egyet.

Ahol véget ér a játék, ott kezdődik az igazi kaland. Gyerünk hát a Super Mario 64 DS, mely csak még jobbá teszi a sorozatot! Különben lett volna folytatása a Super Mario 64-nek, Super Mario 64 2 címen, ami Nintendo 64DD-re jelent volna meg. A Nintendo 64DD (Disk Drive) lett volna az első optikai meghajtós konzol, de csak Japánban jelent meg, ugyanis ott akkora bukás volt, hogy inkább nem kockáztattak azzal, hogy világszerte piacra dobják. A szigetországban csak 15.000 példányt adtak el belőle… Pedig még az 576 Konzolban is lehetett olvasni róla annak idején, és ha sikeres lett volna, akkor másképp alakult volt a Nintendo sorsa. Szerintem akkor később jelent volna meg a GameCube, ha befut a módosított N64. Igazából a N64DD nem egy konzol, hanem egy kiegészítő, amit a konzol alá lehet szerelni, és lett volna egy CD-s Nintendo 64-ünk. Mekkora buli lett volna már. A bukás után 2000 elején szinte azonnal bejelentették a következő generációs konzolt Project Dolphin néven. Ugyanis ekkor a Nintendo Dolphin nevet kapta a kockakonzol. Nekem tetszett annak idején a név, a tengert juttatta eszembe, ahol barátságos delfinek úsztak, így az akkor még jövőbeni konzol is olyan érzetet adott, hogy biztosan szép külseje lesz, olyan játékokkal, melyek magukkal sodornak. Arra nem emlékszem, hogy valaha láttam-e képet a prototípus konzolról, de ennek fényében illúzióromboló volt a “kockahatás”, de később remekül kompenzálta az akkori életérzés. Nagyon eltértem az eredeti témától. Szóval Super Mario 64 2. Erről semmi nem maradt fenn. Egy pálya volt készen, amikor törölték a játékot, elvileg Luigi is játszható karakter lett volna, és akár ketten is játszhattuk volna. Ketten ugyan nem játszhatjuk a játék DS-es változatát, de sokan tudni vélik, hogy amit töröltek a Super Mario 64 folytatásaként szánt játékban, abból néhány elemet betettek a DS-es remake-be. Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy igaz-e vagy sem, de nem alaptalan tézis, mert olyan újdonságokat tartalmaz a kézikonzolos változat, hogy ha új pályák és küldetések lettek volna a játékban, akkor lazán lehetne Super Mario 64 2.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszan fogok írni. Majd holnap reggel olvasom át a postot, addig nézzétek el, ha van benne elgépelés. Amúgy a fent látható Super Mario 64 Spieleberater is segítségemre volt a végigjátszásban.

6. 3DS Hungary találkozó


Még a múlt héten átküldött Spartacus két magyar Club Nintendós újságot, egy ’93-asat, és egy ’94-eset. A mai napig lenyűgöz az, hogy a régi magyar Nintendo mennyit foglalkozott a rajongókkal, mennyire fontos volt nekik, hogy egy egységes Nintendós közösség jöjjön össze, országos szinten foglalkozott a helyi klubokkal.

Valami hasonlót csinálunk mi is. Szerencsére az internet térhódításának ellenére, még ma is dívik az élő találkozó, hiszen mégiscsak élőben sokkal jobb játszani, látni élőben a reakciókat, és úgy egyáltalán jó társaság gyűlt össze. Egy pizzériában voltunk a Stadionoknál. Jó ötlet volt, pláne, hogy nem köteleztek fogyasztásra, de a helyiség nagyon nehezen melegedett át, hiába volt fűtés. Inkább nyáron lenne jó odajárni.

Ezt a találkozót nagyobbra szerveztük, mivel téli, karácsonyi, több versenyt is rendeztünk, és tombola is volt a végére, ahova többen is adtak be személyes Nintendós tárgyat. Három verseny volt: Mario Kart 7 amatőr verseny, Mario Kart 7 profi verseny, és Mario Party DS verseny, és mindegyikre 300 forint volt a nevezési díj. Ezt a pénzt a következő találkozóra fordítjuk. Gondolom, hogy hasonlóan nagyobb lesz a következő is. Az amatőr versenyben azok nevezhettek, akiknek játékideje nem több 25 óránál. Akinek több van, az nem játszhat amatőrben, viszont, aki volt amatőrben, az mehetett profiban is. Az egyik srác ki is használta ezt a lehetőséget, látszott a különbség. Amatőrben harmadik volt, profiban meg hetedik. Én csak profiban nevezhettem, pedig próbáltam meggyőzni őket, hogy az a 80 óra… 20 óra kell a 100 órához, ami 25 óra alatt van, de hát nem ment. Én hatodik lettem, de úgy, hogy a harmadik-hatodik hely közötti pontelosztás: 54, 53, 52, 51 pont. Én lettem az 51 pontos. Úgy ment, hogy három bajnokságot játszottunk, 50cc, 100cc, 150cc-n egyet-egyet, és az első négy helyezett ment még egy VS. döntőt. Érdekes, hogy mindkét bajnokságban holtversenyes első hely alakult ki, így egy végső döntőre is sor került. A Mario Party DS-ben nyolcan játszottunk, egyszerre négyen játszhattunk, így két csoportot alkottunk, majd mindkettőben az első két helyezett játszott egy döntőt. Továbbjutottam, de a döntőben már negyedik lettem.

A nagyon jó hangulatú versenyek után volt tombolahúzás. Én csak egyet vettem, a 10-es számút, de volt, aki többet is vett. Én csak a szerencseszámomat akartam megjátszani, de végül nem húzták ki, de a negyedik helyért járó Konzol magazinnak örültem, mert az a szám is köztük volt, mely nekem nem volt meg, így azt kértem. De volt egy srác, aki több Konzol magazint is nyert, Krisi meg is kérdezte tőle: “Mi az, papírgyűjtés van nálatok?” Ezzel megcsináta mindnyájunk napját. 😀 Úgyhogy nagyon jól telt az egész nap.

Még a nap végén volt egy jó aranyköpés. Volt két srác, akik egymástól függetlenül ugyanarról a településről, Kecelről jöttek. Egy kisváros, Bács-Kiskun megyében, Kiskőrös mellett. És akkor elég sokat játszottak együtt kicsit elkülönölten, és amikor már elpakoltunk, az egyik megkérdezi a másikat: “Akkor neked is ez volt az első alkalom?” Síri csend. Kicsit se gondoltunk rosszra, áh!

Nagyon jó napunk volt, mindnyájan nagyon jól éreztük magunkat. Lehet, hogy Magyarországon sokkal erősebb a Sony, és a XBOX, de a mi kis közösségünkben legalább ilyen erős a Nintendo. Gyertek minél többen a legközelebbire!

Nintendós álmok


Ma éjszaka álmomban láttam a Wii U-t, és kipróbáltam. Hatalmas élmény volt. Egyébként nem ez az első eset, amikor hasonló jellegű álmom volt. 9-10 éve, amikor a GameCube volt az aktuális konzol, többször volt visszatérő álmom az, hogy a Tescóban vagyok, leemelek egy GC-t, és megyek a pénztárhoz, de soha nem jutottam el addig, hogy kifizessem, mert felébredtem. Ilyenkor mindig csalódottan ébredtem fel, mert nincs GameCube. 2005 májusában vettem használtan Super Mario Sunshine-nal és Mario Kart: Double Dash!!-sal, 43.000 forint volt. Anyám ekkor fogadta el azt, hogy felnőtt koromban is játszok, mert az elején nehezen viselte, hogy a gimnáziumi ballagási pénzemből GameCube-ot vettem, de nem sokkal utána elfogadta. Egyébként érdekes volt az a nap, mert elmentem a Tescóba, akkor még újdonság volt a Nintendo DS, és nagy kísértésbe estem. Kaptam lehetőséget arra, hogy kipróbáljam: Megvegyem-e vagy sem? A DS mellett az szólt, hogy egy új konzolt vehetnék, ha jól emlékszem, 46.990 forint volt. A GameCube mellett meg az, hogy rögtön két játékot mellé kaphatok kicsivel kevesebb pénzért. És a GC mellett döntöttem. És jól tettem. Egy hónappal utána mentem Angliába, ott vettem egy második controllert, és Mario Party 5-öt, és egész nyáron ezekkel játszottunk az unokatestvéremmel. Neki jobban ment a Sunshine, mint nekem, ő azt hiszem, végig is vitte. És mi az, amit a legjobban visszasírok a békéscsabai Tescóból? Egyszer volt Zelda Wind Waker pakkos GameCube sárga címkével valami 25.000 forintért. Bár akkoriban még teljesen közömbösek voltak számomra a Zelda játékok, de nagyon szép volt a doboza, és így lehetett volna GC-m. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk megvenni. T_T

Kíváncsi vagyok, hogy jutok majd Wii U-hoz.

És ma megjelent a JAM Project BEST COLLECTION IX album! Nagyon várom, hogy meghallgassam, a kislemezes dalok is óriásiak voltak, nagy reményeim vannak az új dalok felé is. Ha olyan jó lesz, mint a VIII, akkor nagyon elégedett leszek. És elvárom a Top 10-be, legalább a napi listán!

Eseménydús nap


Ahogy szeretem. De hogy a vártnál több minden történt, az azért nem semmi. Bagszival jártuk a várost, először Csepelre mentünk a 151-es busszal. Pokémon Crystalt nyert a Vaterán, azt vette át. Előtte átmentünk a CBA-ba, mert a nyeremény Snickers csokimat be akartam váltani, bagszi meg innivalót keresett magának. Hát, nem a mi pénztárcánkra szabták ott az árakat. Én azt hittem, hogy a CBA-kban egységárakat alkalmaznak, de olyan durván drágák az italok, hogy van az a határ, amikor már nem bírom visszafogni magam, és hangosan méltatom az árakat. És amikor Cappy gyümölcslé 450 Ft, fél literes Pepsi 301 Ft (úgy, hogy az egy literes 299 Ft!!!), ez nálam nagyon túlment azon a határon. Figyeltem is egyébként, megnéztek az eladók minket. Nem tehetek róla, tessék csökkenteni az árakat. És a pénztáros meg nem váltotta be a csokipapírt. Úgyhogy csak bagszi vett magának CBA-s meggy üdítőt, amit 95 forint volt, azt már csak neki jegyeztem meg csendben, hogy  egy másik CBA-ban 79 forint. Azt már a legvégén súgtam oda neki poénból, hogy ez az üzlet a CBA-k legalja. Nem is tolongtak a vevők a pénztárnál.

Miután átvette a Crystalt, a hetes HÉV-vel átmentünk a Közvágóhídra. Arra számítottam, hogy az orrunk elé tárul a 24-es villamos, de egyáltalán nem volt ismert a környék. Egy út volt, balra, és ott volt. A Vaskapu utcára mentünk az APEH irodába leadni az 1%-ról szóló papíromat. A Magyar Anime Társaságot gazdagítom, használják jó célra, mint például Petőfi Csarnokos AnimeConra. És utána cserébe az adóm értékének 100%-át nekik adom. Itt is volt a környéken, itt sem váltották be a nyerő Snickers csokipapíromat. T_T Amikor mentünk a 24-es villamossal a Keletibe, akkor jutott eszembe megmutatni az új macskámat. Természetesen a Nintendogs & Cats-re gondoltam. A hatodik háziállatom egy tarka nőstény házimacska. Megmutattam neki, közben elpoénkodtunk azon, hogy milyen lenne, ha előhúznék a táskámból egy kiscicát, órák óta bent lapul a táskámban, és most eszembe jutott, hogy hát nekem van itt egy macska.

A fő attrakció most következik, elhatároztam, hogy kiírom. Szóval villamossal elmentünk a Keleti Pályaudvarra, majd bagszi mondja hogy menjünk el a Mammutba, az 576-ba, mert sok Nintendós cucc van ott, pl. Gatcha. Úgyhogy a Széll Kálmán térre (mindig az M betű az első, amit lenyomok, amikor erre a helyre gondolok) mentünk. És a Mammut. Csodálatosan labirintusos a lépcső minden egyes emeleten, ezért sem szeretem a Mammutot. Eszembe is jutott a 2000-es Meseautó című film, ami az Euro Centerben is játszódik, és Stohl András játszotta a vezérigazgatót, és átalakulás alatt volt a bevásárlóközpont, és amikor a terveket beszélték meg, akkor mondta, hogy a fitness terem a 3. emeleten, a bejárat túlsó végén legyen, hogy aki oda akar menni, az is nézzen szét, és vásároljon. Nem lehet más elve annak, hogy miért vannak a lépcsők ennyire szétválasztva. Szóval, 576 KByte, Mammut. Tudtam, hogy már csak ott, és az Allee-ban vannak DS játékok. Jó drágák még. Nem is értem, hogy fogják eladni. De amit biztosan, az a DSi, és a DSi XL. nagy akció van rájuk, mindkét konzol 24.990 forint. Hogy miért nincs pénzem? T_T Remélem, hogy lesz később is, és nem is bánom, ha veszik, csak egy kérésem lenne:

HAGYJATOK MEG NEKEM EGY FEHÉR POKÉMONOS NINTENDO DSi-T, ÉS EGY NINTENDO DSi XL-T!!!

Annyira transzban voltam, csodálkozom is, hogy bagszi ekkora türelemmel bírta, hogy állandóan mondogattam neki, hogy “Meglásd, lesz még nekem Nintendo DSi-m, és Nintendo DSi XL-em!” Isten bizony, hogy lesz!

Innen mentünk át a budai Game Park-ba a 61-es villamossal. Hát valami olyat láttunk meg a bejáratnál, amitől én valósággal lehidaltam:

O_O Amikor saját maga ellen követ el merényletet egy cég a magas áraival, és a nem mindig kedves kiszolgálásaival. Attól rettegek, hogy nekik már nincs visszaút, és hamar eljutunk oda, hogy a 17. kerületi üzlet sorsa is ez lesz. Nem tudom, mennyire veheti ki a képből, de alá az van írva, hogy “Eladó az üzlet tulajdonjoga. A Game Park üzlet, és a szerviz marad”. Azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha olyasvalaki venné meg az üzlethelyiséget, aki eldönti, hogy innen ez a sok játék kifelé, és itt egy teljesen más üzlet nyílik. Mert ha marad ez az üzletpolitika, akkor nem hiszem, hogy sok embert érdekelné. Én, ha megvenném, az üzletpolitikát alakítanám át. Magában az üzletben viszonylag jó a játékkínálat, de eszembe jutott az, hogy 5-6 éve mekkora menőség volt a Game Park, ha valaki odajár, ott vásárol, mert az tényleg embléma volt, a Nintendo emblémája. Most meg… Nem találtunk semmi olyasmit, amit vásárolnék (főleg a DSi után), bagszi sem, úgyhogy megint üres kézzel távoztunk. Mellette van egy CBA, és végre beváltották a nyerő csokipapíromat. Mondtuk nekik, hogy több CBA-ban is visszautasítottak minket, hogy nem váltják be, és ott az egyik hölgy mondta, hogy mindegyik üzletüknek kötelessége beváltani, mert ez nekik promóció. És igaza van.

Innen visszamentünk a Mammutba, mert bagszi úgy dönt, hogy megveszi magának az egyik Pokémonos DSi-t. Igazából nekem vette meg, csak titkolja, de láttam rajta. 😉 Először megálltunk az 576 előtt, mert internetet vadászott a Mammutban, hogy van-e elegendő pénze. Meg se vártam, hogy lekapcsolja a gépet, mentem be, elővettem az 576-os pontgyűjtő kártyát, és hátramutattam, hogy megveszi magának a fekete Pokémonos Nintendo DSi-t. A csaj nagyon meg volt illetődve, levette a DSi-t, elkezdte kitölteni a garanciát, jött bagszi is. Szegény csajt teljesen összezavartuk, mert bagszi örült a DSi-jének, a csak meg azt hitte, hogy én akarom megvenni magamnak, és miért mondom, hogy nincs pénzem, mégis hogy veszem meg? Gyorsan tisztáztuk, hogy kinek kell a DSi. Aztán, amikor láttuk, hogy van az 576-ban 3DS, akkor meg eszünkbe jutott, hogy biztosan Streetpassoltunk vele. A lány annyira volt képben Nintendo terén, hogy azt hitte, hogy a 3DS és a DSi ugyanaz a konzol, akkor még jobban összezavarodott, hogy ha már van nekünk ilyenünk, akkor mondtuk, hogy mi a különbség, és kiakadt, amikor monda bagszi, hogy hány DS-e van, totál kiakadt, hogy ha már ennyi van a gyűjteményebe, akkor minek neki még egy. Hát Pokémonos DSi-t miért ne? Amúgy látni kellett volna az egész szituációt, nagyon vicces volt.