A Rock FM utódja


Van Instagram profilom, de nem szoktam foglalkozni azzal, ha idegen bejelöl. Az egész “követés a követésért” dolgot rettenetesen elítélem. Azzal követőket gyűjteni, hogy elkezdi a másikat követni… Éppenséggel, ha olyan hívja fel magára a figyelmet, aki olyan témában ír, ami iránt érdeklődök (videojátékok, anime, manga, keleti kultúra, keleti nyelvek…), azt megnézem, de a visszakövetés tőlem nagyon ritka. Ezen nagyon ritka visszakövetések egyikét kapta meg a Rocker Rádió, melynek tagjai szinte azonnal “akcióba léptek”, amint megszűnt a Rock FM. Felfigyeltem rájuk, utána néztem, hogy hol lehet hallgatni őket, és a My Online Radio weboldalon megtaláltam őket. Összességében nagyon jók. Bár az elején olyan sokat nem tudtam hallgatni őket, mert inkább kemény metál zenét játszottak, ami nekem már sok. Írtam már többször is, hogy nem vagyok az a klasszikus elkötelezett rocker, egyszerűen szeretem az élő zenét, és ha keményebb a dalszöveg mondanivalója, erre írnak durvább zenét, azt szívesen meghallgatom, de hogy csak azért legyen egy zene kemény, mert faszagyerekek vagyunk, az már nem az én asztalom. Ahogy az üvöltözést, hörgést sem szeretem. Azt szeretem, ahol a zene hangulatában alátámasztja a szöveg mondanivalóját.

Szóval, ahogy múlt az idő, úgy jöttek a lágyabb, dallamosabbak rock dalok, amik által számomra egyre inkább hallgatható lett a Rocker Rádió. Megjelentek olyan előadók, mint például a Bikini, Deák Bill Gyula, sőt talán még a Hobo Blues Band is volt, amik nemcsak hogy dallamosabbak, de más stílust is is beletettek a dalaikba, számomra ekkor lett igazán szerethető a Rocker Rádió, és órákon át hallgatom anélkül, hogy észrevenném, hogy múlik az idő. Úgyhogy nekem nagyon bejön, amit csinálnak, ráadásul pont azért nagyon jó, hogy online vannak, mert így olcsóbban meg tudják csinálni, ezáltal függetlenek maradnak. Nincs kötelezettségük senki felé, nem köti őket semmilyen szerződés, így úgy csinálhatják meg a rádiót, ahogy szeretnék. Ettől személyesebb is a légkör. A bemondó hangja (aki megköszöni, hogy hallgatjuk a Rocker Rádiót, vagy mondja, hogy semmi nyávogás…) nagyon vicces, szoktam mosolyogni rajta. Egyik legviccesebb az volt, amikor promócióra kérte fel a hallgatókat: Hallgassuk a Rocker Rádiót és postoljunk róla. Én meg egy darabig úgy értettem, hogy “pusztuljunk róla”. Néztem is magam elé, hogy miféle kívánság ez, és mennyire értelmes szóhasználat az, hogy pusztuljunk róla? Mire rájöttem, hogy miről is van szó valójában… Félrehallás forever.

Most is hallgatom, és egy rettenetesen jó dal szól: “Stula Rock: Felfelé sodor a szél“. Hihetetlenül tetszik a hangulata. Most hallom először, szerintem ez egy vadonatúj daluk. Nem ez az első daluk, ami tetszik, a Forgószél is jó volt, utána fogok nézni az együttesnek. Ahogy elhallgatom a szöveget, egy átlagember számára sablonosnak hangozhat, számomra mégis hitelesnek tűnt, ahogy ők előadták. Jobban megismerkedek a dallal. De szól mindjárt egy másik, ami tetszik: “De Facto: Fekete szív“.

Természetesen a rock zenének is vannak árnyoldalai, hiába ebben a stílusban lehet a leginkább progresszív mondanivalót megfogalmazni. Nekem is vannak olyan együttesek, amiket nem szeretek ebben a stílusban. Az egyik ilyen, amit sajnos állandóan hallok, az a Dorothy. Egyébként is nagyon kevés női rockelőadót szeretek, de ahogy a Dorothy előadja magát… hallani, hogy semmi közölnivalójuk nincs a világról, csak bizonygatni akarják, hogy mennyire tökös csajok. És ezt a beképzelt pökhendiséget hallgatni rettenetesen irritáló. A másik, szintén magyar rockegyüttes, amit nem szeretek, az a Leander Kills. Semennyire nem tudok azonosulni a tragikusan halálról énekelt dalokkal, számomra az önsajnáltatás magasiskolája az “oda temessetek, ahol születtem” jellegű szövegek. Nem egyszer megfordult bennem a kérdés, hogy aki arra fecsérli az energiáját (mert nekem ez fecsérlés), hogy a saját reménytelenségéről énekeljen, annak nem lenne jobb ugyanezt az energiát arra felhasználni, hogy az életét amennyire lehet, jobbá tegye? Nem ismerem az együttes tagjait, és hogy milyen múltjuk van, de ahogy több dalukat is hallgattam a rádióban, arra jutottam magamban, hogy tragikus lehet. Meg mivel én alapvetően optimista szemléletű vagyok, ezért nem is tudom, hogy milyen lehet sokáig így élni, ezért csak az én szemszögemből tudom azt mondani (mivel így teszek), hogy ha krízishelyzet ér, akkor is azon vagyok, hogy a fájdalom megélése mellett éljek. Márpedig nem egyszer próbára tett engem is az élet. Ebből kifolyólag egyébként tudom, hogy miről énekel a Leander Kills, ha csak rövid időre, de én is megtapasztaltam néhányszor a reménytelenség érzését. De mivel tudom, hogy milyen szörnyű volt benne lenni, ezért ahogy éreztem magamban egy szikrányi erőt is, azon voltam, hogy kimásszak a saját krízisemből. És köszönöm szépen, nem kívánom újra felszínre hozni a kilátástalanság érzését dal formájában.

Ami kifejezetten örvendetes itt is bemutatkoznak új előadók, néhányuktól kifejezetten jó, hogy kapnak bemutatkozási lehetőséget, mert jó zenét csinálnak. És tényleg vannak olyan előadók, akik szinte csak itt kapnak lehetőséget, hogy bemutatkozzanak, és csak a Rocker Rádió játssza a dalaikat. Egyébként ezen a hétvégén egy furcsa “játékot” hirdettek meg. Szavazást indítottak arról, hogy melyik előadó a jobb, a Metallica vagy a Bon Jovi. Van apropója is a szavazásnak, ugyan Jon Bon Jovi, a magáról elnevezett együttes énekesének most van az 57. születésnapja. A Metallica: Master of Puppets albuma meg mostanság jelent meg 33 éve. Ennek alkalmából szavazást indítottak a Facebook oldalon, hogy melyik együttes a jobb: Bon Jovi vagy Metallica. Azért mondom furcsának, mert még számomra is olyan szinten egyértelmű, mintha azt kérdeznék, hogy melyiket enném szívesebben: Pizzát vagy tökfőzeléket. A Metallica kiütéses győzelmet arat, sokkal több olyan daluk van, amelynek valódi jelentése van. Olyan dolgokról énekelnek, ami hallhatóan valóban érinti, foglalkoztatja őket, ezáltal mélyebb jelentése van a daloknak.

És hogy mennyire nem vagyok “klasszikus” rocker, az jól jelzi, hogy a Metallicától sokkal közelebb áll hozzám a Load és a ReLoad album páros. Igazából pont azért, amit kritikának hoznak fel. Azáltal, hogy visszavettek a tempóból, és Bluesosabb lett a dalok hangzása, ez adott egyrészt egy sajátságos hangulatvilágot a daloknak, dallamosabb lett a zene, másrészt meg ezeknél az albumoknál van inkább olyan érzésem, hogy a zenét sokkal inkább összhangba hozták a szövegek mondanivalójával, ezáltal mélyebben át tudom érezni, amiről énekel az együttes énekese. És hogy az énekes sokkal inkább a személyes problémáiról énekel, semmint társadalmi, politikai témákat feszeget, ezt azért nem tartom feltétlen problémának, mert kiénekelhet magából olyan érzéseket is, amik másokban is felsejlettek, megfogalmazódtak, ezáltal lehet azonosulni velük. A különböző politikai, társadalmi témákra, paródiákra, hasonlókra meg már fel se kapom a fejem, mert már annyi ilyen “mű” készült, és van érdemleges változás? Én nem látom. Ennek egyik oka az, hogy ezeket a dalokat, filmeket, írásokat, azok többségében hallgatják, látják, olvassák, akik szintén így gondolkodnak. Persze előfordulhat, hogy olyanokhoz is eljutnak, akik nem látnak át politikai, társadalmi helyzeteket, de ők vagy nem veszik fel, vagy elégedettek azzal, hogy az ő kis világukban nincs olyan probléma és továbblép. Ebből kifolyólag nincs meg az a társadalmi összefogás, hogy egy jobb világ legyen az, amiben élünk, és amiben a jövő generációja élni fog. Meg nemcsak azért szeretem a személyes dalszövegű dalokat, mert azokkal adott esetben jobban lehet azonosulni, hanem mert talán az lesz a kulcsa a változásnak, hogy magunkban vesszük észre a hibát, változunk meg, és minél többen változnak meg, annál jobb lesz a világ. Úgyhogy még ha nem is feltétlen tükrözi a klasszikus Metallica hangzást (amit nyilván én is hallok, azért van jónéhány régi daluk, amiket ismerek és szívesen hallgatok.), de bőven van érv a fentebb említett két album mellett is.

Egyébként nekem is van néhány olyan együttes, amit hiányolok és szívesen hallgatnék. Például az LGT és az Omega. Jó érzés hallgatni régi magyar rockzenét, olyanokat, mint például P. Box, vagy keményebb zenék közül a Pokolgép, de a LGT a legnagyobb kedvencem a magyar rockzenei palettán, őket bármikor nagyon szívesen hallgatom. Még most is magam előtt látom azt a kisgyereket, aki én voltam, amikor ugráltam meg tomboltam az ágyon, amikor megszólalt a “Gyere gyere ki a hegyoldalba” vagy a “Szentimentális Rakenroll” daluk. Az Omegának meg van néhány emblematikusabb dala, őket azért érdemes betenni, mert jó egy-egy dal erejéig visszavenni a tempóból és lassítani. A Fekete pillangót nagyon szerettem hallgatni a Rock FM-en. Illetve amit még nagyon szívesen hallgatnék, az a P. Mobil. Tőlük az egyik legnagyobb kedvencem a Lámpagyár.

És hogy mennyire hiánypótló a Rocker Rádió, azt jelzi az, hogy amikor megszűnt a Rock FM, akkor nem kezdtem el másik rádióadót keresni, hanem belehallgattam a Sláger FM-be. Mert ugye ez került a Rock FM helyére. Hallgattam régebben is, de azóta formálódott a zenei ízlésem, és mai füllel azt mondom, hogy… ha nem is hallgathatatlan, de semmiképp sem hallgatom szívesen. Több okból is. Engem már rettenetesen zavar a kereskedelmi rádiókra jellemző “művidám” bemondói beszédstílus, és a jelentés nélküli mondanivalók… csak mondjunk valamit a mikrofonba. Ez néha már a Rock FM-nél is nagyon zavart. Ez gondolom egyfajta kereskedelmi rádiós protokoll, csak az a baj, hogy annyira nyilvánvalóan mű az, ahogy egy műsorvezető beszél egy ilyen rádióban, hogy akár mesterséges intelligencia is beszélhetne helyette. Beprogramozzák, hogy mindig vidám hangon beszéljen, megírják előre a szöveget (gondolom, egyébként is így van egy kereskedelmi rádiónál), és nem kell műsorvezetőnek megerőszakolnia magát, és akkor is vidám hangon beszélnie, amikor amúgy rosszul ébredt, elfeküdte a nyakát, leöntötte a ruháját kávéval, dugóban vesztegel, vagy bármi olyan történik vele, ami bárkinek egy napját megnehezítheti. A Sláger FM egyébként abból a szempontból jobb, hogy régebbi zenéket játszanak, amikor még volt relatíve jelentése a daloknak (de ez tényleg nagyon viszonylagos), csak az a baj, hogy agyonra játszott dalokból játszanak folyamatosan. Néhányukat ugyan évek óta nem hallottam, mégis inkább az jut eszembe róluk, hogy egy időben mennyire idegesített, hogy már vagy ezredjére hallom. Ráadásul egy-egy jobb előadótól is legismertebb dalukat játsszák, amiről tudható, hogy ritka eset az, hogy akkor hozta a legjobb formáját. Hiszen ha egy dal nagyon ismert, arról sejthető, hogy bizonyos sablonok alapját írta meg, ami jelzi azt, hogy nem arról énekel abban a dalban, ami a valódi gondolata, nem úgy írta meg a zenét, ahogy azt ő valójában szerette volna. Így általában 10-15 perc múlva ki is kapcsolom a rádiót, és hagyományos módon alig hallgatok már rádiót, miután nincs normális rádióadó. De amíg van Rocker rádió, addig lesz egy kis halmaza a rádióadóknak, mely tényleg progresszív mondanivalóval rendelkező dalokat ad.