Néhány nyugati sorozat


Egyáltalán nem ismeretlenek azok a sorozatok, amiket nézek, nem is ismertetőt írnék, hanem személyes gondolatokat. Ebből az egyik rajzfilm, kezdjük ezzel:

  • Garfield és barátai: Az utóbbi félévben untig írtam Garfield-ról, és többször tettem említést arról, hogy nézem a rajzfilmsorozatot. Már kétszer végignéztem mind a hét évadot (kivéve az ötödiket, mert az nem elérhető), és most harmadjára, mert tényleg úgy vagyok vele, hogy nem lehet elégszer látni, a poénok mindig megnevettetnek.
  • Jóbarátok: Ez szintén egy olyan sorozat, amit nem lehet elégszer megnézni. Olyan veszett nagy rajongója nem vagyok a sorozatnak, de amikor ment a TV-ben egy rész, mindig végignéztem, a nevetés pedig garantált volt. Aztán tavaly határoztam el, hogy leülök és végignéztem. El is jutottam a 7. évadig, de utána abbamaradt. Most az elejétől nézem ismét, és úgy tűnik, hogy ez is olyan sorozat, amit tényleg nem lehet elégszer megnézni. Mert bár sok jelentre emlékszem, mégis ütnek a poénok másodjára is. A két kedvencem Chandler a fanyar humorával, és Phoebe az elvont személyiségével.
  • Xena: Warrior Princess: Ezt annak idején nagyon szerettem, amikor a TV2-n ment. Általános iskolában az egyik lány osztálytársam beszélt nekem róla, és úgy voltam bele, hogy belenézek. A belenézésből megnézés lett, a megnézésből pedig rajongás. Most is nagyon tetszik. Nagyon jó színésznőt választottak Xenához, hihetetlen erős kisugárzása van. Láttam a színésznőről “civil” képet is, és nyilván, ha nem is feltétlen a sorozathoz hasonlóan, de erős kisugárzása volt. A történettel pedig betaláltak nálam, mert alapvetően szeretem az ókori görög történelmet, így az eseményeket is érdeklődve nézem. Bár tudom, hogy a történések nem valódiak, vagy nem úgy történtek meg, ahogy a sorozatban láthatjuk, de tetszik az, ahogy megjeleníti a sztorit, ezért nem azzal foglalkozom, hogy azok valóban megtörténtek-e vagy sem, csak élvezem, amit látok. Bár azt hozzá kell tenni, hogy néhány cselekmény eléggé valószínűtlen. Még úgy is, hogy egy harcosnővel ilyen dolgok megtörténjenek. Erre jó példa az 1. évad 21. része, ahol Xena meghal. Halála előtt is nagyon rosszul volt, mégis el tudta látni a betolakodók baját, aztán ahogy kijött a halálból, és utána ahogy harcolt. De nem ezek foglalkoztatnak, mert annyira erős és élő a cselekmény a sorozatban, hogy bár látom, némely kifejezetten furcsa, de nem ez dominál. Lucy Lawless (Xenát alakító színésznő) pedig annyira fantasztikusan alakította, hogy én ezért odaadnám neki az Emmy-díjat (úgy tudom, ezt kapják a sorozatban nyújtott alakításokért).

És van Xena: Warrior Princess játék Nintendo 64-re. Kerestetik. Játszottam vele régen, nem egy kiemelkedő darab, de szívesen betudnám a gyűjteménybe. Egy verekedős játék, átlagos stuffról van szó. Azt gondolom, hogy azért nem kiemelkedő, hogy a karakterek harcstílusa nem sokban térnek el egymástól. Ettől függetlenül megvenném a játékot. Amúgy PlayStation-re is van Xena játék, méghozzá kalandjáték. Jobban örültem volna annak, bár szinte mindenhol azt olvastam, hogy rövid játék.

 

Személyes videojáték történelem


Néhány napja jutott eszembe, hogy már 9-10 éve nyilvánulok meg videojátékos közegben az interneten, de arról soha nem írtam komplexen, hogy lettem videojátékos, hogy szerettem meg a Nintendót. Pedig lenne mit mesélnem, és azt gondolom, hogy sokan megértenék, hogy miért úgy játszok, ahogy. Meg hogy egyáltalán hogy indult el az egész. Lesz szó a közösségről is, úgyhogy több napi hideg élelmet elővenni, nagyon hosszú írás következik.

A ’80-as évek második felében indult el a történet, amikor már lehetett járni Bécsbe vásárolni, ezt a szüleim is kihasználták, és vettek egy Commodore+4-es számítógépet. Ez volt a legelső olyan szerkezet, melynek köszönhetően TV-n játszottam. Sokáig csak bátyámat figyeltem, majd olyan 1991-től, 5 évesen kezdtem el magamtól is játszani. Két nagy kedvencem volt, ezek körül az egyik magyar játék, Menekülés volt a neve. Még a név is rémlik Szőlősy György játéka 1986-ból. A játékban egy egeret irányítunk egy labirintusban, az a lényege, hogy a macskákat kikerülve megtaláljuk és megegyük az összes sajtot. Vannak különleges, villogó sajtok is, ez majdnem olyan, mint a Mario játékokban a csillag. Extra gyorsak leszünk tőle, a macskák megállnak, és áthajthatunk rajtuk, ők pedig eltűnnek. Ezt úgy dekódoltam magamban annak idején, hogy az egér eszi meg a macskákat. Persze aztán visszatérnek, ha elmúlik a “varázssajt” hatása. Ha megettük az összes sajtot, akkor meg kell találni az egérlyukat, azzal megyünk tovább a következő szintre, ahol eggyel több macska van. Egy macskáról indulunk, és 20 a maximális. Érdekesség (most már azt mondom, hogy a programozás miatt lehetett), hogy egy macskánál nagyon gyorsan ment a játék, aztán 20-nál már nagyon lassan. Gondolom, nehezen bírta el a játék, de hogy mire képes a gyermeki fantázia, annak idején azt gondoltam,  hogy 1 macskánál egy fiatal kisegeret irányítunk, 20-nál meg már egy öreg, lassú egeret. Ha “összetalálkozunk” a macskával, megeszi az egeret (konkrétan mozog a szája), és elvesztünk egy életet.
A másik nagy kedvenc angol nyelvű játék, Moon Buggy a neve. Ez egy nagyon érdekes harcos játék, soha nem felejtem el, hogy a tankot, akit irányítunk, kakasnak néztem, akinek kerekek vannak a lába helyén. Erről már tudok YouTube videót is mutatni.

Nagyon szerettem ezt a játékot, és ha belenéztek a videóba, láthatjátok, hogy ez a játék (is) nagyban segített abban, hogy megtanuljam az ABC-t. Az égből is támadnak ránk, mely természetesen végzetes, ha eltalál, emellett át kell ugrani a szakadékokat, később az aknákat, és lelőni az utunkba álló dolgokat, amikből még sem tudom kinézni, hogy micsodák. Az a lényeg, hogy nagy játékélmény volt, és nagyon örültem, amikor végig tudtam játszani.
Több érdekesség is fűződik a Commodore géphez. Magamtól tudtam, hogy mit kell beírni, hogy tudjak játszani. Ezért is vagyok úgy, hogy nem kell feltétlen elítélően beszélni arról, hogy a mai kisgyerekek hogy tudják kezelni az okostelefonokat, táblagépeket, hiszen amikor én kicsi voltam, számomra is evidens volt a TV, vagy jelen esetben egy korabeli számítógép kezelése. Az, hogy micsoda veszélyeket rejtenek a mai cuccok, az más téma. Ami nagyon érdekes volt, hogy volt olyan alkalom nem is egyszer, amikor nem azért kapcsoltam be a Commodore gépet, hogy játsszak, hanem hogy írjak rajta. Majd később erről fogok írni részletesen, de a lényeg az, hogy kisgyerekként csodaszámba vettek, hogy úgy mentem iskolába, hogy tudtam írni, olvasni és számolni. Írást persze úgy, hogy utánoztam a betűket, de tudtam, hogy mit írok. És a lényeg az, hogy volt olyan, hogy abban leltem a szórakozásomat a TV képernyőjét teleírtam szavakkal, sőt értelmes mondatokkal is.
Aztán volt még Atari gépünk is, az ezen játszható játékok nem maradtak meg bennem annyira, nem tudok kifejezetten kedvencről beszámolni, csak jókat játszottam rajta.

De aztán jött a nagy áttörés, az első igazán nagy hatás a videojátékos életemben, ez pedig Dévényi Tibor: Elektor Kalandor című műsora. Itt találkoztam életemben először azzal a piros sapkás, kövér emberkével, akit irányítanak, ellenségek fejére ugrik, gombától nagyra nő. Igen, ő volt Mario. Ami miatt nagy hatással volt rám, hogy sokkal több életet éreztem ebben a játékban, mint azokkal, amikkel eddig valaha is játszottam. Meg úgy az egész hangulata nagyon bejött. Innestől nem volt megállás, szinte teljesen áttértem a Nintendo világába. Viszont NES-em sokáig nem volt, csak úgy jutottam hozzá, hogy kikölcsönöztük a közeli videotékából. Videokazetták mellett játékokat és gépeket is lehetett kölcsönözni. Azon próbálgattam a szárnyaimat. Arra is emlékszem, hogy Super Mario Bros. 3 dobozos volt a gép, így legtöbbször azzal játszhattam. Leginkább az ehhez kötődő emlékek miatt szeretem ma is nagyon a SMB3-at, de persze ez nem lenne elég, ha maga a játék nem lenne ennyire jó.

A műsor ilyen volt:

NES-hez valójában csak jóval később jutottam hozzá, az első konzolom a Super Nintendo volt 1993-ban karácsonyra. Ennek is nagy emléke van, ugyanis 1993. december 19-én volt az utolsó Elektor Kalandor adás, akkor hirdették ki a nyerteseket, akik mehettek Miami-ba a… Disneyland jut az eszembe, de nem vagyok biztos abban, hogy az Amerikában ott van. Lehet, hogy “csak” egy utazás volt oda (és persze vissza is), bár tegyük hozzá, hogy az is nagyon szép. Ezt kapta az első 2 helyezett, a harmadik, negyedik helyezettek pedig egy Super Mario All-Stars pakkos Super Nintendo konzolt kaptak. Ezzel a játékkal játszott a stúdióban az első 2 helyezett gyerek. Ha lehet, ez a pár perc csak még nagyobb hatással volt rám, mint az előző évek NES játékai. Nagyon boldog voltam, amikor 1993 karácsonyára ugyanazt megkaptam, amit a TV-ben láttam. Ehhez az élményhez kötődik az, hogy a Super Mario All-Stars minden idők legnagyobb kedvence nálam. És akkor ne is beszéljünk a végtelen játékóráról, amit ezzel a játékkal töltöttem egyedül, barátokkal. Ezekben is időkben nagyon drágának számított egy Super Nintendo játék, ezért nem volt nekem sok. Néhány éve vettem meg teljesben a Donkey Kong Country játékot, és 1995. november 4-ei dátumozással volt rajta 11.990 forintos árcédula, amikor az akkori minimálbér 15.000 forint körül volt… Ha arányosan akarnék számolni, akkor olyan, mintha ma egy játék kb. 75.000 forintba kerülne. Csak két további játékot kaptam hozzá, a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse (1994. karácsony) és Hurricanes (1995. karácsony). Persze ez nem azt jelenti, hogy az egész Nintendo-világom csak ebben a három játékban merült ki, volt lehetőség továbbra is kölcsönözni játékokat. A videotékában idővel megszűnt ez a lehetőség, viszont nyílt Békéscsabán is egy 576 KByte üzlet a Jókai u. 6 szám alatt, ott is lehetett kölcsönözni. Csak két játék maradt meg bennem, a The Lion King és az Aero the Acrobat, de biztosan volt több is. Ami még hatással volt rám, az a német RTL-en látott Nintendo reklámok. Általános iskolában németül tanultam, és mivel szerettem (most is) a nyelvet, ezért ott néztem hétvégén reggelente a rajzfilmeket és a reklámszünetekben sok Nintendós reklámot láttam, melyek mind nagyon hangulatosak voltak. És akkor ne feledkezzünk meg a Super Mario kalandjai videokazettáról, ott láttam először Super Mario 3 rajzfilmet, az is olyan élmény volt számomra a hibái ellenére, hogy ha ötvenszer nem láttam, akkor egyszer sem. Régi szinkronnal nagyon jó nézni.

1996-tól viszont törés következett be, ugyanis lanyhult a Nintendo iránti érdeklődésem. Legfőképp azért, mert Békéscsabán igencsak kevés lehetőség volt játékokat beszerezni, ebben az évben zárt be az 576 KByte shop, meg ahol még lehetett kapni, ott igencsak drága volt egy játék. Így újdonság híján elkezdett nem érdekelni a Nintendo. Anyám ezt úgy dekódolta magában, hogy kinőttem a Nintendót, és 1996 decemberében eladta a Super Nintendót az egyik akkori munkatársa vette meg a gyerekeinek karácsonyra. A durva az volt. hogy megkérdezett erről anyám, és mondtam, hogy adja el… Ha ez nem sújt le visszamenőleg, akkor semmi.

Még a Super Nintendóval párhuzamosan játszottam PC-n is. Talán nem sokan néznék ki belőlem, de végigjátszottam egy pár FPS-t, mint például Wolfenstein 3D, Doom, Duke Nukem. Na tessék, 9-11 évesen lövöldözős játékokkal játszottam, mégsem lettem bérgyilkos. Különben is, bérgyilkosnak nevezzük azt is, aki megvonja az alkalmazottai fizetését. Arról ne is beszéljünk, hogy a Duke Nukem híres volt durva szövegéről. Így kezdődött a játék: “Azok a kib*szott idegenek leszedték a gépemet! Ezért most szétrúgom a s*ggüket!…” Mégsem beszéltem akkor csúnyán. Csak jót mosolyogtam ezeken a szövegeken. Nagyon érdekes, hogy volt egy játék, ami nemhogy magyar, de békéscsabai fejlesztés volt, ez az Észkerék volt. Ezt is megtaláltam YouTube-on:

Rengeteget játszottam vele, és nagyon élveztem, hogy ezáltal részese lehetek a Szerencsekerék vetélkedőnek. Nagyon érdekes volt még a gépi játékosok nevei: Rózsa György, Egri János és Vágó István. Mindhárman legendás játékvezetők. A beszólások is nagyon szellemesek voltak, és még azt tetszett, ha az egész játékot megnyertem, akkor mindig kaptunk valami nyereményt. De konkrétan pl. hajszárítót, turmixgépet, meg ilyeneket. Eleinte konkrétam azt hittem, hogy ezt postázni fogják, persze hamar kiderült, hogy e tekintetben is csak játék volt. Tele lettünk volna nyereményekkel, ha ezeket mind megkaptuk volna.
Meg amivel még sokat játszottam PC-n az a Worms és a Mortal Kombat. Hamar kiderült, hogy nincs sok érzékem a verekedős játékokhoz. Nyilván az alapdolgok mentek, de hogy gombkomcinációkkal speciálisakat lehet ütni, azok ritkán mentek. Viszont, volt olyan, hogy barát ellen úgy nyertem, hogy én vittem a normál ütéseket, rúgásokat, ő meg szenvedett azzal, hogy kihozzon valami speciális támadást. Sok kicsi sokra megy. Viszont a Worms-ot nagyon szerettem, azt nagyon éreztem, hogy kell játszani. A Super Nintendo után elsősorban a zene kezdett el érdekelni. Na nem zeneszerzés, meg hangszerek, hanem a zenehallgatás. Hosszú órákon képes voltam zenét hallgatni, ismertem az aktuális számokat, és rengeteget hallgattam őket rádiókban, néztem TV-ben a videoklipeket. Mai napig az 1997-es évet tartom magyar zene tekintetében a legjobbnak.

1999 elején kezdtem hiányolni a Nintendót megint. Ez idő alatt is néha kapcsoltam a német RTL-re, és láttam a legújabb Nintendo játékreklámokat, de jóval ritkábban voltak a PlayStation térnyerése miatt. De azt azért éreztem, hogy az a Mario játék, ahol Mario megragadja Bowser farkát, elforgatja, és bombának hajítja, az nem lehet rossz játék. Kezdtem emlegetni otthon megint a Nintendót, de csak azt mondták, hogy most már kinőttem belőle. Szerintem ezt sokan megkapták, akik Nintendóval játszanak / játszottak. Nem ment könnyen, de nem adtam fel. Főleg azért is kezdett visszatérni a videojátékos énem, mert ismét lehetőség lett játszani Békéscsabán, megnyílt az első használt videojátékos üzlet, Aster-X néven. Ide már jártam játszani. Itt volt alkalmam először Super Mario Kart-tal játszani. De nehezen ment, mire elértem benne egy valamire való szintet. Emlékszem, már amikor hetedik lettem és nem nyolcadik, már akkor örültem a fejemnek. Annak idején, amikor megkaptam a Super Nintendót, már akkor láttam a dobozán, hogy létezik egy Super Mario Kart nevű játék, de a képből nem tudtam kikövetkeztetni, hogy mi az. Abból indultam ki, hogy Kart -> valami kártyajáték lehet. De hogy létezik olyan, hogy gokart, olyanról nem is hallottam. Úgyhogy sok játékkal jóval később ismerkedtem meg, mint amikor megjelent. Például az első komoly Super Mario World-ös élményem is ekkorra tehető. Láttam régen a Három Kívánságban (figyeljétek az M3-at, mert hamarosan jönnek a Nintendós adások!), hogy játszanak Super Mario World-del, meg nagyon örültem neki, de nem nagyon feszegettem a témát. Ebben az időben, nemcsak az újonnan nyílt konzolboltban volt lehetőség játszani, hanem az egyik üzletházban nyílt egy használt bizományi műszaki bolt, ott volt egy eladó Super Nintendo, oda jártam szinte minden este játszani. Itt játszottam sokat a Super Mario World-del. Na meg hamarosan eljött az idő, hogy ismét otthon játszhattam, 1999. július 18-án kaphattam újra Super Nintendót, a Super Mario All-Stars pakkos dobozzal, viszont a Super Mario World játékot tették mellé. Volt pár álmatlan éjszakám ezekben az időkben. Meg már ekkor is a használt játékok jóval olcsóbbak voltak, így igencsak megszaporodtak a SNES játékok. PC-n még ekkor is játszottam néha, a Croc volt a legnagyobb kedvenc.

Mivel a helyi konzolbolt hamar nagyon népszerű lett, így a jóval több játékkal volt lehetőségem játszani. Először élőben Nintendo 64-et csak 1999 végén láttam és játszottam. Akkor azonnal a Mario Kart 64 rabja lettem. Rengetegszer jártam oda, fizettem a játékos órákért, nagyon szerettem. Hanyagoltam is a Super Nintendót, annyira az utódjának hatása alá kerültem. Persze nem annyira mint néhány évvel előtte, hiszen lett otthonra Super Mario Kart-om 1999 szeptemberében (ezek mind jegyezve vannak) és 2000. januárjában újra lehetett Super Mario All-Stars játékom, ekkor már az eredeti dobozával. Az az érdekes, hogy ugyanaz a doboz van meg és nagyon jó állapotban. Nintendo 64 még inkább az ára miatt nem lehetett nekem, de erre sem kellett sokat várni, 2000. április 18-án kaptam egy nagyon kedvező ajánlatot, és Nintendo 64 tulajdonos lettem Super Mario 64 játékkal. Ez újabb álmatlan éjszakákat, és végtelen játékélményeket hozott magával. Majd jött a Mario Kart 64, és a még végtelenebb játékélmények. Ekkor sokszor jártam át az egyik gyerekkori barátomhoz, és a testvéreivel együtt rengeteget játszottunk közösen. Ami igazán vicces volt a velük való játékban, hogy mindig kommentáltuk a Mario Kart 64 aktuális eseményeit, hogy a karakterek neveit betegséggel helyettesítettük be. Amire emlékszem, például Mario volt tüdőgyulladás (piros felsőruházata miatt), Toad volt hímlő, Bowser volt pattanás Peach volt Kolera, Wario volt sárgaláz. És így mondtuk, hogy “És tüdőgyulladás megelőzte hímlőt, de pattanás keményen kiütötte őt!” ezeken jót derültünk. Ebben az évben vettem meg az addigi legdrágább játékot, a Mario Golf-ot Nintendo 64-re, 16.000 forint volt. Egy játékért sem fizettem ennyit korábban, és később is jó sokáig. De egyáltalán nem bántam meg, mert nagyon szeretem ezt a játékot. Aztán 2001-2002 között úgy fogalmaznék, hogy standard aktív játékom volt.

Hogy egy szó sem esett a hordozható gépekről? Egyértelmű az oka, a Game Boy teljesen kimaradt az életemből. Először 2002. karácsonyára kaptam Game Boy-t, a régi, eredeti gépet, hozzá Mario & Yoshi játékkal. Nagyon szerettem, meg végre játszhattam kézikonzolon, viszont már a Super Nintendo idejében tudtam a Super Mario Land sorozatról, és ezeket nagyon hiányoltam. Ami nagyobb áttörést hozott bennem kézikonzolok tekintetében, az a 2003. karácsonyára kapott Game Boy Advance, és a hozzá kapott WarioWare, Inc. játék. Arra emlékszem, hogy még karácsony előtt le volt árazva sárga címkével a Game Boy Advance, és két színben volt ott kapható: Fehér és átlátszó rózsaszín. Én persze a fehéret akartam, de mire oda jutottunk, hogy megvehetem magamnak, már csak a rózsaszín maradt. De legalább vadonatúj volt, fóliás és minden. A WarioWare már sokkal komolyabb játék volt, valahogy úgy tudom még most is jellemezni, hogyaz a fajta játék, ami észrevétlenül magával ragad. Nagyon sokat játszottam vele. Hosszú évek után először komolyan NES konzollal játszani csak 2004-ben volt lehetőségem. Kicsit homályos ez az emlék, de úgy rémlik, hogy a gimnáziumban az egyik akkori iskolatársam (2-vel lejjebb járt nálam) szeretett játszani, és úgy rémlik, hogy neki volt NES-e. Még az is dereng, hogy többször kérdeztem tőle, hogy biztos, hogy szürke kazettája volt, és nem sárga? Ugyanis köztudottan Magyarországon sokaknak a Nintendo a piacon kapható hamisítványokban merült ki. És döbbenten láttam, hogy tényleg szürke kazettája volt, csak a matrica háttere volt sárga, ugyanis az a Super Mario Bros. 3 játék volt. És rémlik, hogy kölcsönadta nekem a gépét. De az biztos, hogy valahogy került hozzám kölcsönbe egy NES. Hát ezzel játszani hosszú évek után egy megvalósult álom volt. Saját NES-t venni csak 2005 nyarán volt lehetőségem.

Internetet először aktívabben 2004 nyarán kezdtem el használni. Még nem volt otthon internet, internet kávézóba jártam. Itt ismerkedtem először olyannal, hogy digitális kép, azokat le lehet tölteni, és óriási dolognak tartottam annak idején, hogy ezek a képek egy Pen Drive segítségével rákerülhetnek a gépemre. Főleg GameCube játékokról mentettem el képeket magamnak, ugyanis az sem volt sokáig, de nagyon szerettem volna. Kapható volt a Tescóban, de 74.990 forintért, és az rengetegnek számított akkor. Viszont többször álmodtam azt, hogy megveszem magamnak a GameCube-ot a Tescóban, de soha nem jutottam el a pénztárig. Nem is ott lett meg, hanem a csabai konzolboltból, ami ekkor már PSX Shop-ként működött. Amikor átvették a másik konzolboltot, akkor a Nintendo 64-gyel megszüntették a Nintendo forgalmazását, mondván, hogy nincs rá igény. De rendelésre hoznak Nintendo gépet, így jutottam hozzá 2005. májusában. Akkor Super Mario Sunshine-nal és Mario Kart: Double Dash!!-sal és 2 controllerrel vettem meg.

És itt új korszak kezdődött a Nintendós pályafutásomban, mondhatni, lassú leépülés után jött a második nagy törés. Ugyanis sehogy nem tudtam megszeretni a GC-t. 2005. júniusának végén volt lehetőségem először kijutni Angliába, ott vettem magamnak Mario Party 5-öt. És a három játék közül egyik sem tudta magát a szívembe lopni. A Super Mario Sunshine megyegetett, de aztán olyan szinten nehézzé vált nekem, hogy csak idegesítettem magam rajta, és az egész játék nem is motivált arra, hogy küzdjek a továbbjutásért. Rettenetes játékélmény volt. A Mario Kart: Double Dash!! és a Mario Party 5 sem tetszettek, mindkettejükről azt gondoltam, hogy sikeresen leépítették a sorozat nagy hírnevét. Ez volt az egyik ok, amiért elkezdtem kiégni, és úgy érezni, hogy a GameCube a Nintendo legrosszabb konzolja. A másik baj meg az volt, hogy azok a régi játékok amikben meg jó voltam, annyira jól mentek, hogy semmi kihívást nem nyújtottak nekem. Ezután volt az, hogy kb. fél évig szinte semmivel nem játszottam, semmi élvezetet nem nyújtott a játék, csak az unalomig begyakorolt irányításokat.

2005. decemberében kötötték be hozzánk az internetet, itt kezdődött el, hogy aktív lettem videojátékos fórumokon, elsősorban az 576 fórumon nyilvánultam meg. Nem ekkor ismertem meg a fórumokat, még áprilisban találtam meg az SG fórumot, és itt láttam meg először, hogy a Nintendo nemcsak gyerekek szórakozása, felnőttek is ugyanúgy beszélgetnek róla. Ennek nagyon örültem, mert a szüleim nagyon nehezményezték, hogy vettem GameCube-ot, már 13 éves koromban rám szóltak, azt már végképp nem tudták hova tenni, hogy mit akarok 19 évesen játszani. Nagyon jó volt nekem, hogy ezt megláttam, mert úgy éreztem, hogy meg lettem erősítve, és semmi gond nincs azzal, hogy játszok, mert sokan mások is így tesznek. De igazán játékos közösséggel beszélgetni 2006 elején az 576 fórumon kezdtem el.

És itt kezdett el kialakulni az a Nintendós társaság, amelyből a mi saját közösségünk nőtt ki. Először egy Metalsonic nevű srác került a képbe, majd jött márciusban Krisi is. Elkezdtünk felvenni egymást MSN-re, és közös beszélgetések segítségével kezdett alakulni a közösség. Ennek volt többek között foganatja, hogy létrehoztam 2006. március 19-én a Magyar nyelvű Mariós oldalt Hungarian Super Mario Fan Club címen. Ugyanis nagyon sok segítséget kaptam ismerősöktől, barátoktól, nekik is köszönhető, hogy beindult. Volt is látogatottsága, ugyanis sokan örültek annak, hogy létezik egy magyar nyelvű komplex Mariós oldal. 2006 nyarán kezdtem el Pestre járni, és a korábbi kiégést villámgyors fellendülés követett. Budapest hangulata is nagyon bejött, és a meglévő valamint az általuk megismert GameCube játékok úgy meglátásba helyezték a konzolt. Ekkor játszottam a Super Smash Bros. sorozattal először (Super Smash Bros. Melee). Alapvetően nagyon megfogott a hangulata, de a rengeteg gombkombinációt nagyon nehezemre esett megjegyezni. Úgyhogy nagyon nehezen tudtam megtanulni, de ami nagyon tetszett, az a Mario Party 6, ami az ötödik rész bakijai után üdítően hatott rám. Nagyjából ekkor kezdtem el másképp játszani, ugyanis eldöntöttem, hogy soha nem fogok kiégni a videojátékokból, ehhez viszont az is kell, hogy soha ne legyek annyira jó, mert kiég a lelkesedés, és ahogy fentebb írtam, csak a betanult irányítást tudom használni, és az nemhogy nem lelkesít, hanem el is tántorít a videojátékoktól. Ezért nem feltétlen törekszem arra, hogy egy videojátékos versenyt megnyerjek, bár nagyon szép elsőnek lenni, ezt a részét se hallgassuk el a dolgoknak. Ekkor még olcsó volt a vonatjegy (1.450 forint körül volt a diákjegy Békéscsabáról Budapestre oda-vissza), így amikor csak tehettem, felmentem Pestre, hosszú évek után most találtam először igazán Nintendós barátokra. És folyamatosan jöttek az új emberek.

Főleg azután, ahogy augusztusban V-ADi megalapította a BigN weboldalt, vele együtt a BigN fórumot. Ez ugyan ma már a múlt része, de számomra mai napig az online Nintendo közösség emblematikus része, itt épült a legjobban a társaság. És annak ellenére, hogy MSN-en napi szinten “összejártunk”, szinte mindent megbeszéltünk a fórumon. Jött még Norbi, Truner, bagszi, később Link, Young Link (egész jól mutat a nevük egymás mellett), Cater, Matilda Mattise, Xavi, Rokai. Bocsánat, ha kihagyok valakit, nem tudok én sem ennyi embert megjegyezni. Bagszi már korábban is elkezdte a nagy szervezéseit. A weboldalát a bagszipokét is 2006-ban ismertem meg, de Pokémon találkozókat már 2004-ben kezdett szervezni, először Pokétalin 2006. őszén voltam, azt hiszem november 3-án volt. Nagyon jól éreztem magam, bár ekkor előszeretettel fárasztottam a többieket a L’art Pour L’art Társulat Lábvíz című dalának éneklésével. Elég hamar, elég sok BigN-es jelent meg a Pokétalin, ezzel együtt elkezdtünk Marióval is játszani. A 2006. december 28-ai téli Pokémon találkozón szerveztünk először 8-as Mario Kart DS bulit, ami óriási élmény volt. Ez volt talán életem egyik legszebb korszaka. Azért is élveztem ennyire a játékot, mert akkor karácsonyra kaptam Nintendo DS-t (az elsőt), és nagyon élveztem vele a játékot, ugyanis a GameCube-bal ellentétben a DS nagyon inspirált, nagyon tetszett a Mario Kart DS, a New Super Mario Bros. játékok. 2006. december 8-a volt még nagyon fontos nap, nemcsak a Wii megjelenésének napja, hanem ezen a napon a Game Park-ban Wii napot tartottak, szabadon ki lehetett próbálni a Wii-t és a Wii Sports-ot. Nagyon furcsa volt már akkor is, éreztem és tudtam, hogy ez valami nagyon új dolog lesz, és titokzatosan vonzott magához. Olyan hangulatot árasztott magából, amit eddig soha. Hatása alá kerültem, de Wii-m egy darabig még nem volt.

2007-ben stagnálóan pozitív állapot maradt fenn a közösség és játékok tekintetében is. Folyamatosan váltak Wii tulajdonosokká az emberek, ők elkezdtek online játszani egymással ezen év őszén találtuk ki, hogy legyen külön BigN találkozó. Egyrészt mert voltunk már új elegen újak, hogy mi külön is tudunk találkozni, másrészt meg a Pokémon találkozó maradjon meg Pokémon találkozónak. Az első BigN találkozó 2007. október 6-án volt, a Lurdy házban. Ekkor csak néhányan gyűltünk össze, de jól éreztük magunkat. Ezek után negyed évi rendszerességgel szerveztünk találkozókat, sokszor összehangoltuk a Pokémon találkozóval, így egy találkozó egy teljes hétvégi program volt.

2008. március 5-én volt lehetőségem Wii-t venni, ugyanis a Media Markt-ban volt leértékelés, és 49.990 forintért volt az új asztali konzol. Enyém lehetett. Rettenetesen örültem neki, nagyon szerettem a Wii-t. Az online játékokba nyáron tudtam bekapcsolódni, ekkor vettem meg többek között a Mario Kart Wii-t és a Super Smash Bros. Brawl-t, de magaménak tudhattam a WarioWare Smooth Moves-t, és ekkor varázsolt el a Super Mario Galaxy is. A 2008-as év másik vívmánya számomra a The Legend of Zelda sorozat megismerése volt. 10 hónapig olyan szinten ráfüggtem a Zelda játékokra, hogy olyan is volt, hogy iskolába se mentem, annyira csak a játékon járt az agyam. Az Ocarina of Time-mal rendszeresen 4-5 órát játszottam egyhuzamban. Sok Zelda játékot vettem meg ekkor, teljes mértékig átadtam magam a The Legend of Zelda hangulatvilágának. Ismertem régen is, de azért nem vállaltam be sokáig, mert azt gondoltam, hogy úgysem tudom megcsinálni, mert olyan nehéz benne továbbjutni. De hamar kiderült, hogy csak el kell kezdeni, aztán megy magától, persze gondolkodni azért kell. Nagy kedvencem volt még a Wind Waker, és a Zelda II-t is szerettem az videojátékos közösségtől eltérően. Ekkor indítottam el a The Legend of Zelda blogot, teleírtam a Zeldás játékélményeimmel.

Ugyanakkor a közösségben sokasodtak a problémák, ugyanis egyre több veszekedés lett a tagok között, és ez idővel átkerült a fórumra is, 2008 végére igazi káosz lett az egész. Ennek ellenére a találkozók nem maradtak el, mert sokan voltunk, így arra mindig is igény volt, csak a vitázó felek nem beszéltek egymással. Viszont a régi nagy barátságok soha nem épültek vissza, elkezdett szétesni a társaság, a koporsójának utolsó szöge 2009 májusa környékén került be, amikor végleg törölve lett a fórum. A közösség úgy-ahogy megmaradt, viszont ez azért volt nagy törés, mert nem nagyon tudtak új emberek jönni, ugyanis a fórum egyfajta bázisul szolgált, akinek tetszett, beregisztrált, aki szimpatikus volt, jöhetett MSN-re. Viszont elkezdett vegetálni a közösség, kisebb részekre szakadt. Én fokozatosan átmentem az (eleinte) AnimeCon karaoke társaságához, itt is értek nagy hatások.

Játékok tekintetében sem volt nagy élet, csak a találkozók maradtak meg, de a nagy összejárások elmaradtak. Nekem, amikor új dolgok jöttek, az 2010. júniusa, amikor felköltöztem Pestre, és próbára tettem magam. Bár ekkor is legtöbbször bagszival jártam össze, igazi nagy baráti játékok csak egyszer-egyszer voltak, de azok nagyon jól sikerültek. Főleg 2011-ben, amikor Gábor, Fantos, és Tutajkk eljöttek hozzám és négyen játszottunk. Ha valamelyikük nem tudott jönni, vagy Cater vagy / és Young Link jöttek. Ezek a négyjátékos bulik nagyon jók voltak. Arra nem emlékszem, hogy volt valami internetes fórum, ahol összejártunk, a Facebook is ekkor kezdett körünkben terjedni, így nagyon igény sem volt rá. Aminek szintén nagyon örültem, hogy 2011. decemberében vehettem magamnak Nintendo 3DS konzolt, méghozzá a Super Mario 3D Land Pakkosat, másnap jött vele a Mario Kart 7 is. Nagyon szerettem mindkét játékot. Micsoda beszéd múlt időben írni, most is nagyon szeretem mind a kettőt.

2012 sem telt el eseménytelenül, ugyanis ezen év elején indult el a 3DS Hungary weboldal, ami új löketet adott a Nintendós közösségnek. Innestől kezdve 3DS Hungary találkozókat tartottunk, ezek már kéthavi sűrűséggel voltak. Jöttek a régi arcok is, de a társaság alapvetően kicserélődött. Jött Cseri, Sparrow, a két legfontosabb tag, Cseri vette át a weboldal főszerkesztését. A baj az volt, hogy az oldal csak tiszavirágéletű volt, ugyanis létrehoztak egy Nintendo 3DS Facebook közösséget, és mindenki oda tódult át, így az oldal hamar nagy hanyatlásba kezdett. Ezt a közösséget a mai napig nem érzem magaménak, nincs úgy rendszere az ottani bejegyzéseknek, mint egy fórumon. Úgyhogy ami ott megy, abban nekem nagyon kevés részem van. Én a mai napig a weboldal tartalmi bővítését pártolom. A 3DS Hungary találkozók nem maradtak el, a weboldal hanyatlásának ellenére a közösség nagyon is épült, csak nem ott, ahol nekem jó lett volna, ezért kezdtem szépen leválni, és egyre kevesebb lelkesedéssel játszani a többiekkel. Volt idő, 2013 nyarán, amikor szinte csak bagszi maradt nekem, ugyanis akik nem mentek át Facebook-ra, azok Steam-en kezdtek el játszani a Team Fortress 2-vel. Ez kimondom őszintén, lelkileg is törés volt nekem, mert ekkor éreztem, hogy mindenki a maga útját járja, én maradtam a magam módján az eredeti utamon. 2014-ben Angliában voltam 7 hónapig, ami Nintendo tekintetében azért volt érdekes, mert ott a használt játékok egy része nagyon olcsó, így sok játékot vettem itt, sok olyat, amire régóta vágytam. Például Sonic Mega Collection GameCube-ra, vagy Punch-Out!! Wii-re, úgysmint Rhythm Paradise DS-re. De sok mást is ekkor vettem pár fontért. Többek között Wii U játékokat is ekkor vettem: Nintendo Land és New Super Mario Bros. U játékokat találtam olcsón. És hát hazatérésem napján, 2014. november 2-án vesztettem el a Nintendo 3DS konzolt, amit rettenetesen sajnáltam. Nemcsak magát a gépet, hanem a rengeteg letöltött játékot rá. 3DS nélkül nem maradtam sokáig, mert december 29-én lehetőségem volt venni Nintendo 3DS XL konzolt, a Media Marktban volt mélyen leszállított áron, méghozzá a Mario Kart 7 pakkos, ami külön öröm volt. De az örömöm csak félig volt teljes, az előző gépre letöltött játékokat nagyon hiányoltam.

Most 2015-öt írunk, Nagyon lassan indultak be a dolgok, de talán jóra fordulhat minden. Májusban vehettem Wii U-t magamnak, ami Mario Kart 8 pakkos. Jött vele a játék is. Szeretem, nagyon. Különben a Super Nintendós Super Mario All-Stars doboz volt rám olyan hatással, hogy ha lehetőségem adódik rá, akkor csak Mario pakkos dobozos konzolt vennék. A dobozon az ábrák, feliratok, tetszettek. A júniusban indított Nintendolgok.hu oldal is új lendületet adott, és a júliusi találkozó is jól sült el. És a történelem folyamatosan íródik.

 

Német nyelvvizsga + A Silla királyság ékköve


Mielőtt elkezdeném a mondandómat, egy érdekesség: Kaptam ma Nintendo hírlevelet, ahol a téli olimpia örömére hirdetik az új Mario & Sonic olimpiai játékot, és az egyik képen, ahol Worldwide ranking látható egy “érdekes” ország áll az első helyen:

Worldwide VSSzinte zavarba ejtő.

Ma volt a német nyelvvizsga. Öröm, boldogság, könnyűnek éreztem, szerintem sikerülni fog. A teszt mondjuk bizonytalan, de mivel nincs ott minimum, ezért talán nem olyan nagy gond, ha átszámítás után is 0 pontot kapok. Effektíve igyekeztem úgy készülni, hogy a többi három feladatrészben összesen 17 pontot veszítsek, így meglenne a 60%. Valentin nap és az influenzajárvány jegyében készült a feladatlap, ami nem csoda, hiszen mindkét téma aktuális. A németről magyarra fordítás szólt az influenzajárványról. A sok szóismétlés miatt nem volt annyira nehéz, és a magyarra fordítás egyik nagy előnye, hogy nem kell foglalkozni a stilisztikával, hiszen csak tudunk már magyarul mondatot alkotni. Ami gond volt nálam gyakorlás közben, az a mondatok esetleges totális félreértése. Többször előfordult, hogy lefordítottam egy mondatot, de az valahogy nem passzolt a többi szöveghez, pedig az akkori legjobb tudásom szerint jól fordítottam le. Az Akadémiai kiadós írásbeli nyelvvizsga könyvének hátuljában benne van a megoldás (inkább tipp, hogy érdemes fordítani), és teljesen másképp volt megfogalmazva a mondat. Annak alapján logikusabbnak tűnt, persze a megoldást látva jobban át tudom látni a német mondatot. Most a nyelvvizsgán is volt egy-két kisilabizálhatatlan mondat, de szerencsére a döntő többségét könnyű volt lefordítani. Aztán a levélírás. Itt két levél közül lehetett választani, az egyik hogy fogalmazzam meg az egyik külföldi barátomnak a véleményemet a szerelemről, házasságról és a párkapcsolatról. A másik pedig, hogy új iskolába, munkahelyre kerültem, és hogy véleményezzem a helyet, munka(osztály)társakat, és hogy min változtatnék. Az elsőt választottam, túl is mentem a szükséges 17-20 soron, de csak úgy jöttek belőlem a gondolatok. Nem álltam meg nagyon, gördülékenyen tudtam írni. Talán jobb a baráti levél. A hivatalos levélnél az a gond, hogy sok sablonmondatot be lehet írni, így végül is attól nem teszel jobb nyelvtudásról tanúbizonyságot, hogy hivatalos levelet írsz. Végül pedig a szövegértés. Adott a szöveg németül, és a kérdésekre kellett magyarul válaszolni. Valentin nap története, kialakulása, Szent Bálint története, valamint Júnó istennő kapcsolata a Valentin nappal. Szerencsére könnyű volt a nyelvezet, és a kérdésekre sem volt nehéz megtalálni a választ. Beszámoztam a válaszokat, remélem, nem lesz probléma, hogy nem sorrendben válaszoltam, hanem ahogy megtaláltam a helyes válaszokat, ugyanis a kérdések sorrendje nem feltéten követi hűen a szöveg sorrendjét, és abban a sorrendben adtam meg a válaszokat, ahogy az írásban megtaláltam. Nem biztos, hogy jó módszer, de én úgy csinálom, hogy előbb elolvasom a kérdést, és annak függvényében kezdem el olvasni a szöveget, hogy mikor találom meg a választ. És ahogy megtaláltam, úgy írom is le. Ez akkor jó, ha nagyon gyorsan akarunk kész lenni vele, de azt szokták javasolni, hogy először a szöveg egészét olvassuk el, hogy átfogóan megértsük, hogy miről szól, és aztán válaszoljuk meg a kérdéseket. Ez a bölcsebb, de az én módszeremmel is átfogóan megértettem a szöveget, de azért nem tartom követendőnek, mert azt az érzetet kelti, hogy na, csak végezzünk már a szöveggel.

Alapvetően könnyebb az Origós nyelvvizsga, jól jártam vele. Most, hogy láttam két különböző nyelvvizsgát, van összehasonlítási alapom. Ugye novemberben Telc-eset csináltam. Erről több helyen is olvastam meg hallottam, hogy nagyon nehéz, csak arra kíváncsiak, hogy mit nem tudsz, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne sikerüljön… Én ezt másképp látom. Tény, hogy nagyon nehéz, egyben legdrágább nyelvvizsga, de a Telc más módszerekkel méri fel a nyelvtudást. Ők nem arra kíváncsiak, hogy nem tudsz-e szólalni középszinten, hanem arra, hogy mennyire tudod használni a nyelvet. Na meg hogy mennyire ismered, mivel más módon van náluk a szövegértés. Adott az egy oldalas szöveg, 5 kérdés, és 3 válaszlehetőség. És szinte mindig volt arra példa, hogy legalább 2 válaszlehetőséggel találkoztam a szövegben, rosszabb esetben mind a hárommal. És nekünk azt kell megtalálni, amelyik a leginkább igaz. Nem is biztos, hogy 100%-ban igaz az az állítás, lehet, hogy csak 80%-ban, de a 80%-osat kell megjelölni. Arról nem is beszélve, hogy nem is azokkal a szavakkal vannak megadva a válaszlehetőségek, hanem rokon értelműekkel. Így a Telc-et én inkább azoknak ajánlom, akiknek magabiztos B2-es szintű tudásuk van nyelvből. Én maradok az Origósnál, nekem az szimpatikusabb. Majd itt teszem le az angolt, és majd ha eljutok oda, akkor a japánt is.

De nem teszem le a lantot német nyelv terén. Nagyon le vagyok maradva az Unterwegs könyvvel, és szeretném folytatni. Akkor fogom elmondani magamról, hogy tudok németül, ha az Unterwegs Neu B után meg tudom csinálni a Grünes Licht-et is. Amúgy amikor utoljára voltam az Alexandrában, meglepve láttam, hogy nincsenek ott az Unterwegs tankönyvek, és itthon láttam, hogy a weblapjukról is leszedték. Már csak a Neu B tankönyv és munkafüzet hiányzik, így valószínűleg sietni kell a beszerzésével, a Libriben láttam, hogy van még könyvesboltonként egy pár. Meg most már szeretném megint elővenni a japánt, csak az a bajom, hogy elvesztettem a tankönyv hanganyagát… Most ezért vegyem meg még egyszer a könyvet? … Nem olcsó, 7.000 forint, de abba legalább benne van a könyv, szószedet és a CD. Igen, a Dekiru-ről van szó.

A sikeresnek jósolható nyelvvizsga örömére megleptem magam egy könyvvel: A Silla királyság ékköve. Nem hiszem, hogy beszélnem kell arról, hogy az utóbbi időkben mennyire belezúgtam a koreai történelmi sorozatokba, és meglepődtem, amikor néhány hónapja spontán rábukkantam az egyik sorozat könyvkiadására magyarul. A Silla dinasztia történelmében korántsem vagyok annyira jártas, mint a Csoszon dinasztiáéban, de a Korona hercegét is úgy kezdtem el nézni, hogy semmit nem tudtam a XVIII. századi koreai történésekről. A Vad Virágok Könyvműhely adta ki a könyvet, és meg kell hagyni, nagyon szép kiadás. Igényes borító, és a betűtípus is tetszik. Gondoltak azokra is, akik nem ismerik annyira ezt a történelmi időszakot, részletesen bemutatják a szereplőket, és van egy kapcsolati tábla is, hogy jobban átlássuk, hogy ki kihez hogy viszonyul. Egyelőre az előszavakat, és a szereplők ismertetését olvastam el, de biztos, hogy nem marad elolvasatlan. A sorozat forgatókönyvírója, a könyv írója, és a fordító is megírta előszó formájában a saját gondolatait.

Vevő lennék a többi koreai sorozat könyvére is, ha egyáltalán létezik ilyen, fordítsák le magyarra. DVD-n biztos nem fog megjelenni, miután újabb amerikai sorozat kiadásokat sem nagyon látok már. Meg se jelent az az egy amerikai sorozat, amit szeretek: Xena: Warrior Princess. Néztem annak idején a TV2-n, és szerettem. Csak aztán, ahogy véget ért, szinte teljesen kiesett a tudatomból, és csak nemrég jutott eszembe, ahogy forgattam az 576 Konzol számokat, és eszembe jutott, hogy az 1999. novemberi számának címlapján Xena látható, ugyanis PlayStation-ön is megjelent játék. Van Nintendo 64-re is, de az verekedős játék, míg PSX-en kalandjáték van. Játszottam a N64-es játékkal régen, nem rossz, de nem nehéz jobb verekedős játékot találni. Most “magán úton” ismét elkezdtem nézni a sorozatot, és most is élvezem. Nagyon jó színésznőt választottak ki Lucy Lawless személyében, hihetetlen erős kisugárzása van, alkalmas egy ilyen erős jellemű nő alakítására. Gabrielle-t is szerettem, nemrég találtam egy mostani képet Renee O’Connor-ról, mintha semmit nem változott volna, nagyon hasonlít a sorozat-béli énjéhez, pedig már 15 év is eltelt. Szívesen nézném eredeti DVD-n a sorozatot. A magyar hang nekem nagyon tetszik.

Amúgy összeírom magamnak az 576 Konzol teljes, részletes tartalomjegyzékét magamnak Word-ben, ezért foglalkozok most ennyit a magazinnal. És az egyik játék nevét mindig félreírtam: “Duke Nukem: Time to Kill” helyett “Duke Nukem: Time to Kiss”-t írtam. FPS-szerelmes játéknak elmehetne…

Kész a Super Mario Kart leírás


A napokban végeztem a Mariós oldalon a Super Mario Kart leírással. Nagyjából így képzelek el játékadatbázist az oldalon, bár ezt még lehetne apróbb ötletekkel finomítani, majd ki fogom próbálni, hogy mennyire jó ötlet. Konkrétan az jutott az eszembe, hogy a “tovább” linket valami képpel helyettesíteni, ahol Super Mario Kart betűtípussal lenne ráírva, hogy “tovább”, a játékra jellemző háttérrel színezve. Találtam is jó betűtípust, csak a háttér nem tudom még, hogy milyen színű legyen, mert ahány pálya, annyiféle háttérszín. Valószínű, hogy a sárgának valamilyen árnyalata lesz, mert az opening videóban is sárga háttér előtt mennek a versenyzők.

A mai nap sem tétlenkedtem az oldalon, ugyanis a Nintendo konzolok alapadatai már korábban kikerültek, ma pedig az összes Európában megjelent Mario játék borítóképét kitettem az adott konzol alá (ennek kb. olyan a hangzása, mintha karácsonykor a fa alá tettem az ajándékot…). Egyelőre az lesz, hogy ha rákattintotok az adott játék borítójára, akkor azt nagy méretben láthatjátok, viszont a készülő játékadatbázisokra átvezet. Ezt még nem tudom, hogy kommunikáljam le az oldalon, hogy mindenki értse, ugyanis félek, hogy zavart fog okozni, hogy akkor most ez hogy van, hogy bizonyos játékborítókra kattintva kinagyítva láthatjuk azt, másoknál pedig információkat olvashatunk. Valahogy jeleznem kéne, hogy melyek vannak készen, vagy melyek készülnek. Mindenesetre úgy fest, ha rámentek a Super Nintendo menüpontra, akkor a többi játék borítójára kattintva teljes méretben megnézhetitek, de a Super Mario Kart-ra kattintva már a játék adatbázisára mentek át. Ott majd valahova kiteszem a borítóképet. Legjobb lenne egy olyan táblázatot csinálni, mint a GPortálos Mario oldalnál volt, de az a baj itt, hogy ha egy táblázat túlmegy egy h2-es (vagy bármilyen bekezdéstől eltérő formátumon, csak ezt használom legtöbbször) bekezdésen, akkor az a táblázat alá kerül, így előfordult, hogy ott egy hatalmas üres hely tátongott. A WordPress-nél effektíve nincs alaplehetőségként, hogy táblázatot készíthess, bár aki ért a HTML-hez, az kódolásban megcsinálhatja, de ennyire rosszul kezeli. Pedig a HTML felületen rendben meg van írva, csak élesben rosszul néz ki. Erre kéne valami megoldás, és akkor a táblázatban lehetne az adott játék borítóképe nagyban, megjelenési dátumok és egyéb infók (játékosok száma, műfaj, fejlesztő, kiadó, stb., amit még a játék “egyénisége” megkíván). Máris mennyivel jobban festene. Ezzel kéne még erősíteni a Super Mario Kart adatbázist.

Amúgy ma bővítettem a tárhelyet. Gondoltam, hogy hamar ki fogom nőni az ajándékba kapott 100 MByte-os tárhelyet, amit a domain-szolgáltatótól kaptam, úgyhogy bővítettem, most 500 MByte áll rendelkezésre. Nyilván ez sem lesz majd elég, de az ésszerűség a fokozatosság elvét diktálja. Az oldalon egyébként – ahogy a GPortáloson is – részletesen szeretnék a konzolokkal is foglalkozni, egyelőre az alapból elérhető 11 konzol látható a menüben. Hiányzik a Game & Watch, ami nálunk is volt kapható. és majd tervezek külön foglalkozni az Európában nem megjelent játékokkal is, oda kerülnek majd a Virtual Boy játékai is. Meg ha úgy alakul, akkor lehet, hogy helyet szánok a PC-n megjelent hivatalos játékokra is. Azért van a hivatalos kiemelve, mert a fan made játékokkal egyáltalán nem kívánok foglalkozni. Egyszerűen azért, mert nem hivatalosak, így eszmei értékük sincs számomra. A másik meg az, hogy kismillió számra gyártják őket. Most ha én is nekiülnék egy Super Mario World hacket összeállítani, máris kész az új. Harmadrészt meg én ezekkel soha nem foglalkoztam. Illetve hazudok, mert a régi DOS-os, 4 pályás Marióval nagyon sokat játszottam. Az az egyedüli, ami bír számomra valami eszmei értékkel.

Nemrég ingyen reklámot csináltam az oldalnak, ugyanis a GPortálon még régen kitettem a hírlevélre feliratkozás lehetőségét, és ott írtam meg a feliratkozottaknak a költözést. Meg is lett az eredménye, másnap 127-en nézték meg az oldalt. Gondolom, mondanom sem kell, hogy ez eddigi rekord. Azóta ez a szám jócskán megapadt, de gondoltam is, hogy nem fog hosszútávon fennmaradni. De addig a napig, amíg csak baráti körökben reklámoztam az oldalt, több olyan nap is volt, hogy 0 volt a látogatás (engem valamiért nem számolt bele), és ha azt el tudom érni, hogy ezen túl soha nem lesz nulla, akkor nekem már megérte.

Munka az bőven lesz, főleg, ha nem igénylek segítséget. Most így hirtelen összeszámoltam, az új, hamarosan játékokkal együtt, kb. 135 játéknak lesz adatbázisa. Hatalmas szám, és mindegyikről tervezek részletes leírást: ismertető, végigjátszás, tippek-trükkök, kép-, videogaléria, tehát tartalmilag a lehető legrészletesebb Mariós oldalt szeretném megcsinálni. A Super Mario Kart terjedelemre csak a kezdet. Ha az olyan nagy játékokra gondolunk, mint például a Super Mario Galaxy páros, vagy a Super Smash Bros. Brawl (mert a Smash Bros. játékok is kikerülnek), azoknak külön lehetne weblapot szánni, annyira terjedelmesek a játékok. Fizikai formájukban külön-külön könyv készülhetne róluk. Alsó hangon 2 évet tippelek, mire minden játék adatbázisa kész lesz, de inkább több, mert ehhez egy játékkal kevesebb mint egy hét alatt kell kész lenni, az pedig kizárt. Persze a nagyon hasonló játékoknak, és a remake-eknek (pl. Dr. Mario vagy Donkey Kong Country trió) nem lesz külön-külön lapjuk, ott az alapjátékra fognak a képek linkelni. Erősen gondolkodtam, és valószínű, hogy a Super Mario 64 DS-nek lesz külön adatbázisa, mert sok különbség van a kettő között, és inkább megírom másodjára is a végigjátszást a DS-es verzió sajátosságával együtt. Úgyhogy nem lehet, biztos, hogy segítséget fogok kérni.

Számoltam is azzal, amikor lefoglaltam a domain nevet, hogy hatalmas út veszi kezdetét, de ha elérem azt, hogy ezzel emelni tudom a Mario játékok kultuszát Magyarországon (mert ez az elsődleges célom), akár a PlayStation szintjére, akkor már megérte a rengeteg munka, és egy perc sem volt fáradság.

Magyarázat arra, hogy miért lett kazettás a Super Nintendo


A Gamer 365 alternatív jelenjében beszél a Super Nintendóról, és beszél arról, hogy CD-s lett volna a Sony által a SNES. Ez már egy ideje közismert tény, de annak, hogy miért vetette el mégis a Nintendo az ötletet, arról itt olvasok először: Azért hátrált ki a Nintendo az egyezség mögül, mert nem tetszett nekik, hogy a Sony teljes jogot kapott volna a játékok felülvizsgálatára.

Ezt így olvasva elkezdtek kavarodni bennem a gondolatok. Most akkor ez azt jelenti, hogy ha valóban Sony CD-ROMos lenne az SNES, akkor az összes játékota Sony dönti el, hogy megjelenhet-e vagy sem? Mert én ezt így képzelem el. És ha ez tényleg így lett volna, akkor beláthatatlan következményei lettek volna. Mert lehet, hogy a Sony a Nintendo fejlesztéseket is felülvizsgálta volna. És akkor mi van, ha nem tetszik nekik például a Link to the Past, vagy a vagy a Super Mario World? Talán meg se jelentek volna ezek a fantasztikus játékok! Vagy sok évvel később! Ilyenkor érzem egyre inkább azt, hogy büszke lehetek arra, hogy Nintendós vagyok! Az sincs kizárva, hogy a Sony teljesen a feje tetejére állította magát a Nintendo franchise-t is.

Annak ellenére, hogy Nintendós vagyok, azt soha nem tagadtam, hogy jót tett a Playstation megjelenése a konzolpiacnak, mert a cenzúrázatlan játékaival rendesen lázba hozta a játékkészítő cégeket, emellett a Gamer társadalmat is jelentősen kibővítette. Ezzel nincs is semmi baj, de hogy a Nintendón keresztül írja át a videojáték fogalmat, azt már nem!

Aztán a Nintendo 64 is azért maradt meg kazettás rendszernek, hogy ne lehessen másolni a játékokat. Az elképzelés nagyon jó volt, csak akkor jöttek rá, hogy hiba volt, amikor látták a Playstation mutatóit. Hogy még így is nyereséges játékokat gyártani a Sonyra.

Aztán a GameCube-bal megpróbálkoztak ezzel a 8 cm-es DVD-vel, hogy erre írják rá a játékokat. Ezzel nem lehetetlenül el a játék másolás, hanem megnehezedik, ugyanis a 8 cm-es írható DVD-k jóval drágábbak, mint a 12 cm-es testvéreik. Aztán végül a Wiinél megpróbálkoztak a normál méretű 12 cm (olykor dupla rétegű) DVD-vel, és többek között is ennek is köszönhető a Wii sikere. Maga a gépre nagyon könnyű lett játékokat másolni, de Wiire játékokat csinálni így is nyereséges, mert a chippeltetést így is kevesen vállalják be.

Én egyébként nagyon másolt játék ellenes vagyok, de megértem azokat, akik ehhez folyamodnak. Hiszen sokunknak nincs pénz arra, hogy eredeti játékokat vegyenek, ugyanakkor szeretnének minél több játékot kipróbálni. Én sem vagyok olyan mérhetetlenül gazdag, de nekem minden játékom eredeti. És látom az eredeti játékok értékét. Nem is azért, mert kiadom értük a 8-10000 forintot, hanem mert érzem, hogy ez a Nintendo gyártmánya, és nem holmi TDK vagy Verbatim logót látok a tokon. Én úgy vagyok vele, hogy inkább bezárom azt a kaput, melybe belépve nagyon sok játékot kipróbálhatok, de nem eredetiben. Elveszne a játék igazi értéke.

Furcsa következtetések


A minap beszélgettünk a Matilddal MSN-en, és firtatta, hogy miért vagyok gyenge GC játékokban. Azt hiszem, hogy a válasz egyértelmű. Mivel én már elég régóta játszok, ezért nekem van viszonyítási alapom. És az összes Nintendo konzol közül a GameCube-ról mondható el részemről, hogy a legkevesebb élményt nyújtotta. Azért sokat Super Smash Bros. Melee-ztem, meg Sunshine-oztam, meg Mario Kartoztam, és a többi, aki visszaolvassa, az láthatja is, és egyszerűen az volt az érzésem, hogy ugyan jót játszottam, de később nincs kedvem elővenni. Nem hinném, hogy bennem van a hiba, meg az én 21 évemben, mert ma is néha előveszem az SNES-t, és végigviszem pl. a Super Mario All Starson belül az egyik játékot. És ott egyértelműen azt érzem, hogy nemhogy jót játszottam, hanem kis idő múlva megint elővenném játszani (persze elő is veszem ^^’) De ez nagyon sok mindentől is függ. Most teszem én azt egy 15 éves gyerek, aki teszem én azt 3-4 éve játszik, megint másképp látja a dolgokat. Mert ha ő azt csinálja, vesz egy GameCube-ot, és imádja. És úgy dönt, hogy utólag beszerzi az összes régi Nintendo konzolt, az szeretni fogja a GameCube-ot is mellette. De én, aki már akkor SNES-ezett, amikor a konzol aktuális volt, és aktívan éltem ilyen téren ebben a korban, az teljesen másképp látja a dolgokat. Nekem a GameCube egy olyan konzol, mintha a Nintendo tudja, hogy semmi esélye nincs a PlayStation 2-vel szemben, de mégis szolgálják ki a megmaradt Nintendo fanokat, nesze nektek egy konzol. Még a Nintendo 64 is sokkal életképesebb konzol volt, holott szerintem a cég már akkor tudta, hogy a kazettás rendszernél megmaradni nagy merészség a PlayStation mellett. Szerintem úgy gondolkodtak a Nintendo 64-ről, hogy a szupererős hardware-e miatt majd nagyokat fog szólni az eladásokban, hát ez sajnos nem így lett, és a GameCube számomra egy ilyen “végső elkeseredésben készült” konzol lett. De mi van/lesz a Wii-vel? A Wii egy új életforma. Erről beszélni nem lehet, ezt át kell élni. Szerintem a Wii-ben bele fogok húzni, és nagyon erős leszek, ha érzek életerőt majd a játékokban, akkor tutira elmondhatom majd magamról, hogy profi leszek az összes Wii játékban, ami a tulajdonomba kerül. De ez még a jövő zenéje. Lehet, hogy nem is annyira távoli ez a jövő?

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)

A nagy visszatérés!


Eléggé hangulatember vagyok! És ha nekem valamihez nincs kedvem, akkor az Isten se vehet rá, hogy megcsináljam! Így voltam ezzel a bloggal is. A BigN-es blog több szempontból is jobban tetszett. pl: nem léptetett ki a honlap x idő után (akinek már volt dolga GPortálos oldallal, az szerintem tudja, hogy miről beszélek) meg a BigN-es fórumban egy kicsit magánjellegűbb bejegyzések is vannak! De most úgy döntöttem, hogy mégis visszatérek ide, mert ez mégiscsak az én honlapom! ^^ És látván, hogy egyre többször haladja meg a napi látogatottság a 100-at, arra gondoltam, hogy talán mégsem kéne elhanyagolni teljesen ezt a blogot! Ezen túl (addig amíg meg nem unom ^^’) szelektálva fogom a 2 blogot használni. Ide kerül a gamer részleg, a BigN fórumba a kicsit magánjellegű dolgok, persze nem fogom kiírni a legféltettebb titkaimat -_-‘ Kezdetnek azt csináltam, hogy bemásoltam ide a BigN-es Gamer bejegyzéseket, és ezentúl ideírom a konzolos élményeimet, mint ahogy azt már korábban írtam!

Hamarosan elkezdem írni a szakdolgozatomat! Nem egyetemre, hanem érettségi utáni szakképzésre járok, de itt is megkövetelik a szakdolgozatot! Hogy ez miért annyira fontos? Mert a Nintendóról fogom írni! A lényeg az, hogy én most kereskedelmi technikust tanulok, és a választott témám a márkák küzdelmének bemutatása. Nos azt hiszem, hogy adott a téma: Nintendo vs. Playstation! Már írtam ízelítőt a főmenün “érdekességek”-be, de itt részletesen ki kell fejteni. Min. 15 oldalt kérnek, úgy, hogy nincs benne a cím, tartalomjegyzék, képek és a melléklet! Ez igazán semmiség ahhoz képest, amit az egyetemistáktól kérnek, nekik min. 40 oldal száraz szöveg kell. Elképzelni nem tudom, hogy miért jó 40 oldalt iratni az egyetemistákkal. Most képzeljétek el, hogy egy évben kb. 100 egyetemistának a 40 oldalát kell a tanároknak, vizsgabiztosnak írni, kinek van ennyi ideje? Végülis marketing szempontjából nagyon sokat lehet írni a Nintendo vs. Playstation témáról, persze ezt azért hivatalosabban megfogalmazva! Itt lehet írni a reklámjaikról, magának a konzolnak a felépítéséről, és hogy ez hogyan befolyásolta a vásárlókat. Miért van az, hogy annak idején többen vettek Sonyt, mint Nintendót, és ma már ez miért van (hála Istennek) fordítva! Szerintem simán össze lehet hozni akár 40 oldalt is a témából! És most őszintén: Mi lehet jobb annál, minthogy összekötjük a kellemeset a hasznossal? ^^’

Azért Mario Kart DD!!-ztem azóta! Ha megvan az alapok, akkor már csak a pályákat kell kiismerni tökéletesen, és minden adott ahhoz, hogy a legjobbá válj! Egyébként mostanság jöttem rá, hogy nagyon jó, hogy elhagyták az ugrást, mert így sokkal könnyebb driftelni! A Mario Kart DS-ben, nekem nagyon zavaró, hogy ugrik, amikor driftelnék! Ráadásul ott sokkal nehezebben vitelezhető ki az ugrás ugrás után is, vagy csak sokat kell gyakorolni? Visszatérve a GC-s Mario Kartra, csak akkor mondhatod magadat igazán profinak, ha nemcsak előhívod a szellemet, hanem jobbat is tudsz nála. Nagyon kicsi hiányzott, hogy a Peach Beachen ezt elérjem! Ott a szellem kb. 1:20-as időt megy, nekem meg 1:21:7xx időt teljesítettem, még egy driftet kihoz a a tengerparton, még azt kéne megcsinálnom, aztán már meg is lenne előzve! A drift utáni gyorsítás nagyon sokat dob, mert normál esetben még a kanyar után belassít egy kicsit. Egyébként nagyon sokan elhibázzák a driftelést, ennek (az én szemszögemből) a következő az oka. Sokan arra koncentrálnak, hogy jól bevegyék a kanyart, holott nem ez a fontos, hanem arra kell figyelni, hogy ha itt kezdek el kanyarodni, akkor oda érkezek meg. Én ennek segítségével értem el a Baby Parkban a majdnem tökéletesség szintjét, így bátran mondhatom, hogy nekem bevált ^^’