Személyes videojáték történelem


Néhány napja jutott eszembe, hogy már 9-10 éve nyilvánulok meg videojátékos közegben az interneten, de arról soha nem írtam komplexen, hogy lettem videojátékos, hogy szerettem meg a Nintendót. Pedig lenne mit mesélnem, és azt gondolom, hogy sokan megértenék, hogy miért úgy játszok, ahogy. Meg hogy egyáltalán hogy indult el az egész. Lesz szó a közösségről is, úgyhogy több napi hideg élelmet elővenni, nagyon hosszú írás következik.

A ’80-as évek második felében indult el a történet, amikor már lehetett járni Bécsbe vásárolni, ezt a szüleim is kihasználták, és vettek egy Commodore+4-es számítógépet. Ez volt a legelső olyan szerkezet, melynek köszönhetően TV-n játszottam. Sokáig csak bátyámat figyeltem, majd olyan 1991-től, 5 évesen kezdtem el magamtól is játszani. Két nagy kedvencem volt, ezek körül az egyik magyar játék, Menekülés volt a neve. Még a név is rémlik Szőlősy György játéka 1986-ból. A játékban egy egeret irányítunk egy labirintusban, az a lényege, hogy a macskákat kikerülve megtaláljuk és megegyük az összes sajtot. Vannak különleges, villogó sajtok is, ez majdnem olyan, mint a Mario játékokban a csillag. Extra gyorsak leszünk tőle, a macskák megállnak, és áthajthatunk rajtuk, ők pedig eltűnnek. Ezt úgy dekódoltam magamban annak idején, hogy az egér eszi meg a macskákat. Persze aztán visszatérnek, ha elmúlik a “varázssajt” hatása. Ha megettük az összes sajtot, akkor meg kell találni az egérlyukat, azzal megyünk tovább a következő szintre, ahol eggyel több macska van. Egy macskáról indulunk, és 20 a maximális. Érdekesség (most már azt mondom, hogy a programozás miatt lehetett), hogy egy macskánál nagyon gyorsan ment a játék, aztán 20-nál már nagyon lassan. Gondolom, nehezen bírta el a játék, de hogy mire képes a gyermeki fantázia, annak idején azt gondoltam,  hogy 1 macskánál egy fiatal kisegeret irányítunk, 20-nál meg már egy öreg, lassú egeret. Ha “összetalálkozunk” a macskával, megeszi az egeret (konkrétan mozog a szája), és elvesztünk egy életet.
A másik nagy kedvenc angol nyelvű játék, Moon Buggy a neve. Ez egy nagyon érdekes harcos játék, soha nem felejtem el, hogy a tankot, akit irányítunk, kakasnak néztem, akinek kerekek vannak a lába helyén. Erről már tudok YouTube videót is mutatni.

Nagyon szerettem ezt a játékot, és ha belenéztek a videóba, láthatjátok, hogy ez a játék (is) nagyban segített abban, hogy megtanuljam az ABC-t. Az égből is támadnak ránk, mely természetesen végzetes, ha eltalál, emellett át kell ugrani a szakadékokat, később az aknákat, és lelőni az utunkba álló dolgokat, amikből még sem tudom kinézni, hogy micsodák. Az a lényeg, hogy nagy játékélmény volt, és nagyon örültem, amikor végig tudtam játszani.
Több érdekesség is fűződik a Commodore géphez. Magamtól tudtam, hogy mit kell beírni, hogy tudjak játszani. Ezért is vagyok úgy, hogy nem kell feltétlen elítélően beszélni arról, hogy a mai kisgyerekek hogy tudják kezelni az okostelefonokat, táblagépeket, hiszen amikor én kicsi voltam, számomra is evidens volt a TV, vagy jelen esetben egy korabeli számítógép kezelése. Az, hogy micsoda veszélyeket rejtenek a mai cuccok, az más téma. Ami nagyon érdekes volt, hogy volt olyan alkalom nem is egyszer, amikor nem azért kapcsoltam be a Commodore gépet, hogy játsszak, hanem hogy írjak rajta. Majd később erről fogok írni részletesen, de a lényeg az, hogy kisgyerekként csodaszámba vettek, hogy úgy mentem iskolába, hogy tudtam írni, olvasni és számolni. Írást persze úgy, hogy utánoztam a betűket, de tudtam, hogy mit írok. És a lényeg az, hogy volt olyan, hogy abban leltem a szórakozásomat a TV képernyőjét teleírtam szavakkal, sőt értelmes mondatokkal is.
Aztán volt még Atari gépünk is, az ezen játszható játékok nem maradtak meg bennem annyira, nem tudok kifejezetten kedvencről beszámolni, csak jókat játszottam rajta.

De aztán jött a nagy áttörés, az első igazán nagy hatás a videojátékos életemben, ez pedig Dévényi Tibor: Elektor Kalandor című műsora. Itt találkoztam életemben először azzal a piros sapkás, kövér emberkével, akit irányítanak, ellenségek fejére ugrik, gombától nagyra nő. Igen, ő volt Mario. Ami miatt nagy hatással volt rám, hogy sokkal több életet éreztem ebben a játékban, mint azokkal, amikkel eddig valaha is játszottam. Meg úgy az egész hangulata nagyon bejött. Innestől nem volt megállás, szinte teljesen áttértem a Nintendo világába. Viszont NES-em sokáig nem volt, csak úgy jutottam hozzá, hogy kikölcsönöztük a közeli videotékából. Videokazetták mellett játékokat és gépeket is lehetett kölcsönözni. Azon próbálgattam a szárnyaimat. Arra is emlékszem, hogy Super Mario Bros. 3 dobozos volt a gép, így legtöbbször azzal játszhattam. Leginkább az ehhez kötődő emlékek miatt szeretem ma is nagyon a SMB3-at, de persze ez nem lenne elég, ha maga a játék nem lenne ennyire jó.

A műsor ilyen volt:

NES-hez valójában csak jóval később jutottam hozzá, az első konzolom a Super Nintendo volt 1993-ban karácsonyra. Ennek is nagy emléke van, ugyanis 1993. december 19-én volt az utolsó Elektor Kalandor adás, akkor hirdették ki a nyerteseket, akik mehettek Miami-ba a… Disneyland jut az eszembe, de nem vagyok biztos abban, hogy az Amerikában ott van. Lehet, hogy “csak” egy utazás volt oda (és persze vissza is), bár tegyük hozzá, hogy az is nagyon szép. Ezt kapta az első 2 helyezett, a harmadik, negyedik helyezettek pedig egy Super Mario All-Stars pakkos Super Nintendo konzolt kaptak. Ezzel a játékkal játszott a stúdióban az első 2 helyezett gyerek. Ha lehet, ez a pár perc csak még nagyobb hatással volt rám, mint az előző évek NES játékai. Nagyon boldog voltam, amikor 1993 karácsonyára ugyanazt megkaptam, amit a TV-ben láttam. Ehhez az élményhez kötődik az, hogy a Super Mario All-Stars minden idők legnagyobb kedvence nálam. És akkor ne is beszéljünk a végtelen játékóráról, amit ezzel a játékkal töltöttem egyedül, barátokkal. Ezekben is időkben nagyon drágának számított egy Super Nintendo játék, ezért nem volt nekem sok. Néhány éve vettem meg teljesben a Donkey Kong Country játékot, és 1995. november 4-ei dátumozással volt rajta 11.990 forintos árcédula, amikor az akkori minimálbér 15.000 forint körül volt… Ha arányosan akarnék számolni, akkor olyan, mintha ma egy játék kb. 75.000 forintba kerülne. Csak két további játékot kaptam hozzá, a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse (1994. karácsony) és Hurricanes (1995. karácsony). Persze ez nem azt jelenti, hogy az egész Nintendo-világom csak ebben a három játékban merült ki, volt lehetőség továbbra is kölcsönözni játékokat. A videotékában idővel megszűnt ez a lehetőség, viszont nyílt Békéscsabán is egy 576 KByte üzlet a Jókai u. 6 szám alatt, ott is lehetett kölcsönözni. Csak két játék maradt meg bennem, a The Lion King és az Aero the Acrobat, de biztosan volt több is. Ami még hatással volt rám, az a német RTL-en látott Nintendo reklámok. Általános iskolában németül tanultam, és mivel szerettem (most is) a nyelvet, ezért ott néztem hétvégén reggelente a rajzfilmeket és a reklámszünetekben sok Nintendós reklámot láttam, melyek mind nagyon hangulatosak voltak. És akkor ne feledkezzünk meg a Super Mario kalandjai videokazettáról, ott láttam először Super Mario 3 rajzfilmet, az is olyan élmény volt számomra a hibái ellenére, hogy ha ötvenszer nem láttam, akkor egyszer sem. Régi szinkronnal nagyon jó nézni.

1996-tól viszont törés következett be, ugyanis lanyhult a Nintendo iránti érdeklődésem. Legfőképp azért, mert Békéscsabán igencsak kevés lehetőség volt játékokat beszerezni, ebben az évben zárt be az 576 KByte shop, meg ahol még lehetett kapni, ott igencsak drága volt egy játék. Így újdonság híján elkezdett nem érdekelni a Nintendo. Anyám ezt úgy dekódolta magában, hogy kinőttem a Nintendót, és 1996 decemberében eladta a Super Nintendót az egyik akkori munkatársa vette meg a gyerekeinek karácsonyra. A durva az volt. hogy megkérdezett erről anyám, és mondtam, hogy adja el… Ha ez nem sújt le visszamenőleg, akkor semmi.

Még a Super Nintendóval párhuzamosan játszottam PC-n is. Talán nem sokan néznék ki belőlem, de végigjátszottam egy pár FPS-t, mint például Wolfenstein 3D, Doom, Duke Nukem. Na tessék, 9-11 évesen lövöldözős játékokkal játszottam, mégsem lettem bérgyilkos. Különben is, bérgyilkosnak nevezzük azt is, aki megvonja az alkalmazottai fizetését. Arról ne is beszéljünk, hogy a Duke Nukem híres volt durva szövegéről. Így kezdődött a játék: “Azok a kib*szott idegenek leszedték a gépemet! Ezért most szétrúgom a s*ggüket!…” Mégsem beszéltem akkor csúnyán. Csak jót mosolyogtam ezeken a szövegeken. Nagyon érdekes, hogy volt egy játék, ami nemhogy magyar, de békéscsabai fejlesztés volt, ez az Észkerék volt. Ezt is megtaláltam YouTube-on:

Rengeteget játszottam vele, és nagyon élveztem, hogy ezáltal részese lehetek a Szerencsekerék vetélkedőnek. Nagyon érdekes volt még a gépi játékosok nevei: Rózsa György, Egri János és Vágó István. Mindhárman legendás játékvezetők. A beszólások is nagyon szellemesek voltak, és még azt tetszett, ha az egész játékot megnyertem, akkor mindig kaptunk valami nyereményt. De konkrétan pl. hajszárítót, turmixgépet, meg ilyeneket. Eleinte konkrétam azt hittem, hogy ezt postázni fogják, persze hamar kiderült, hogy e tekintetben is csak játék volt. Tele lettünk volna nyereményekkel, ha ezeket mind megkaptuk volna.
Meg amivel még sokat játszottam PC-n az a Worms és a Mortal Kombat. Hamar kiderült, hogy nincs sok érzékem a verekedős játékokhoz. Nyilván az alapdolgok mentek, de hogy gombkomcinációkkal speciálisakat lehet ütni, azok ritkán mentek. Viszont, volt olyan, hogy barát ellen úgy nyertem, hogy én vittem a normál ütéseket, rúgásokat, ő meg szenvedett azzal, hogy kihozzon valami speciális támadást. Sok kicsi sokra megy. Viszont a Worms-ot nagyon szerettem, azt nagyon éreztem, hogy kell játszani. A Super Nintendo után elsősorban a zene kezdett el érdekelni. Na nem zeneszerzés, meg hangszerek, hanem a zenehallgatás. Hosszú órákon képes voltam zenét hallgatni, ismertem az aktuális számokat, és rengeteget hallgattam őket rádiókban, néztem TV-ben a videoklipeket. Mai napig az 1997-es évet tartom magyar zene tekintetében a legjobbnak.

1999 elején kezdtem hiányolni a Nintendót megint. Ez idő alatt is néha kapcsoltam a német RTL-re, és láttam a legújabb Nintendo játékreklámokat, de jóval ritkábban voltak a PlayStation térnyerése miatt. De azt azért éreztem, hogy az a Mario játék, ahol Mario megragadja Bowser farkát, elforgatja, és bombának hajítja, az nem lehet rossz játék. Kezdtem emlegetni otthon megint a Nintendót, de csak azt mondták, hogy most már kinőttem belőle. Szerintem ezt sokan megkapták, akik Nintendóval játszanak / játszottak. Nem ment könnyen, de nem adtam fel. Főleg azért is kezdett visszatérni a videojátékos énem, mert ismét lehetőség lett játszani Békéscsabán, megnyílt az első használt videojátékos üzlet, Aster-X néven. Ide már jártam játszani. Itt volt alkalmam először Super Mario Kart-tal játszani. De nehezen ment, mire elértem benne egy valamire való szintet. Emlékszem, már amikor hetedik lettem és nem nyolcadik, már akkor örültem a fejemnek. Annak idején, amikor megkaptam a Super Nintendót, már akkor láttam a dobozán, hogy létezik egy Super Mario Kart nevű játék, de a képből nem tudtam kikövetkeztetni, hogy mi az. Abból indultam ki, hogy Kart -> valami kártyajáték lehet. De hogy létezik olyan, hogy gokart, olyanról nem is hallottam. Úgyhogy sok játékkal jóval később ismerkedtem meg, mint amikor megjelent. Például az első komoly Super Mario World-ös élményem is ekkorra tehető. Láttam régen a Három Kívánságban (figyeljétek az M3-at, mert hamarosan jönnek a Nintendós adások!), hogy játszanak Super Mario World-del, meg nagyon örültem neki, de nem nagyon feszegettem a témát. Ebben az időben, nemcsak az újonnan nyílt konzolboltban volt lehetőség játszani, hanem az egyik üzletházban nyílt egy használt bizományi műszaki bolt, ott volt egy eladó Super Nintendo, oda jártam szinte minden este játszani. Itt játszottam sokat a Super Mario World-del. Na meg hamarosan eljött az idő, hogy ismét otthon játszhattam, 1999. július 18-án kaphattam újra Super Nintendót, a Super Mario All-Stars pakkos dobozzal, viszont a Super Mario World játékot tették mellé. Volt pár álmatlan éjszakám ezekben az időkben. Meg már ekkor is a használt játékok jóval olcsóbbak voltak, így igencsak megszaporodtak a SNES játékok. PC-n még ekkor is játszottam néha, a Croc volt a legnagyobb kedvenc.

Mivel a helyi konzolbolt hamar nagyon népszerű lett, így a jóval több játékkal volt lehetőségem játszani. Először élőben Nintendo 64-et csak 1999 végén láttam és játszottam. Akkor azonnal a Mario Kart 64 rabja lettem. Rengetegszer jártam oda, fizettem a játékos órákért, nagyon szerettem. Hanyagoltam is a Super Nintendót, annyira az utódjának hatása alá kerültem. Persze nem annyira mint néhány évvel előtte, hiszen lett otthonra Super Mario Kart-om 1999 szeptemberében (ezek mind jegyezve vannak) és 2000. januárjában újra lehetett Super Mario All-Stars játékom, ekkor már az eredeti dobozával. Az az érdekes, hogy ugyanaz a doboz van meg és nagyon jó állapotban. Nintendo 64 még inkább az ára miatt nem lehetett nekem, de erre sem kellett sokat várni, 2000. április 18-án kaptam egy nagyon kedvező ajánlatot, és Nintendo 64 tulajdonos lettem Super Mario 64 játékkal. Ez újabb álmatlan éjszakákat, és végtelen játékélményeket hozott magával. Majd jött a Mario Kart 64, és a még végtelenebb játékélmények. Ekkor sokszor jártam át az egyik gyerekkori barátomhoz, és a testvéreivel együtt rengeteget játszottunk közösen. Ami igazán vicces volt a velük való játékban, hogy mindig kommentáltuk a Mario Kart 64 aktuális eseményeit, hogy a karakterek neveit betegséggel helyettesítettük be. Amire emlékszem, például Mario volt tüdőgyulladás (piros felsőruházata miatt), Toad volt hímlő, Bowser volt pattanás Peach volt Kolera, Wario volt sárgaláz. És így mondtuk, hogy “És tüdőgyulladás megelőzte hímlőt, de pattanás keményen kiütötte őt!” ezeken jót derültünk. Ebben az évben vettem meg az addigi legdrágább játékot, a Mario Golf-ot Nintendo 64-re, 16.000 forint volt. Egy játékért sem fizettem ennyit korábban, és később is jó sokáig. De egyáltalán nem bántam meg, mert nagyon szeretem ezt a játékot. Aztán 2001-2002 között úgy fogalmaznék, hogy standard aktív játékom volt.

Hogy egy szó sem esett a hordozható gépekről? Egyértelmű az oka, a Game Boy teljesen kimaradt az életemből. Először 2002. karácsonyára kaptam Game Boy-t, a régi, eredeti gépet, hozzá Mario & Yoshi játékkal. Nagyon szerettem, meg végre játszhattam kézikonzolon, viszont már a Super Nintendo idejében tudtam a Super Mario Land sorozatról, és ezeket nagyon hiányoltam. Ami nagyobb áttörést hozott bennem kézikonzolok tekintetében, az a 2003. karácsonyára kapott Game Boy Advance, és a hozzá kapott WarioWare, Inc. játék. Arra emlékszem, hogy még karácsony előtt le volt árazva sárga címkével a Game Boy Advance, és két színben volt ott kapható: Fehér és átlátszó rózsaszín. Én persze a fehéret akartam, de mire oda jutottunk, hogy megvehetem magamnak, már csak a rózsaszín maradt. De legalább vadonatúj volt, fóliás és minden. A WarioWare már sokkal komolyabb játék volt, valahogy úgy tudom még most is jellemezni, hogyaz a fajta játék, ami észrevétlenül magával ragad. Nagyon sokat játszottam vele. Hosszú évek után először komolyan NES konzollal játszani csak 2004-ben volt lehetőségem. Kicsit homályos ez az emlék, de úgy rémlik, hogy a gimnáziumban az egyik akkori iskolatársam (2-vel lejjebb járt nálam) szeretett játszani, és úgy rémlik, hogy neki volt NES-e. Még az is dereng, hogy többször kérdeztem tőle, hogy biztos, hogy szürke kazettája volt, és nem sárga? Ugyanis köztudottan Magyarországon sokaknak a Nintendo a piacon kapható hamisítványokban merült ki. És döbbenten láttam, hogy tényleg szürke kazettája volt, csak a matrica háttere volt sárga, ugyanis az a Super Mario Bros. 3 játék volt. És rémlik, hogy kölcsönadta nekem a gépét. De az biztos, hogy valahogy került hozzám kölcsönbe egy NES. Hát ezzel játszani hosszú évek után egy megvalósult álom volt. Saját NES-t venni csak 2005 nyarán volt lehetőségem.

Internetet először aktívabben 2004 nyarán kezdtem el használni. Még nem volt otthon internet, internet kávézóba jártam. Itt ismerkedtem először olyannal, hogy digitális kép, azokat le lehet tölteni, és óriási dolognak tartottam annak idején, hogy ezek a képek egy Pen Drive segítségével rákerülhetnek a gépemre. Főleg GameCube játékokról mentettem el képeket magamnak, ugyanis az sem volt sokáig, de nagyon szerettem volna. Kapható volt a Tescóban, de 74.990 forintért, és az rengetegnek számított akkor. Viszont többször álmodtam azt, hogy megveszem magamnak a GameCube-ot a Tescóban, de soha nem jutottam el a pénztárig. Nem is ott lett meg, hanem a csabai konzolboltból, ami ekkor már PSX Shop-ként működött. Amikor átvették a másik konzolboltot, akkor a Nintendo 64-gyel megszüntették a Nintendo forgalmazását, mondván, hogy nincs rá igény. De rendelésre hoznak Nintendo gépet, így jutottam hozzá 2005. májusában. Akkor Super Mario Sunshine-nal és Mario Kart: Double Dash!!-sal és 2 controllerrel vettem meg.

És itt új korszak kezdődött a Nintendós pályafutásomban, mondhatni, lassú leépülés után jött a második nagy törés. Ugyanis sehogy nem tudtam megszeretni a GC-t. 2005. júniusának végén volt lehetőségem először kijutni Angliába, ott vettem magamnak Mario Party 5-öt. És a három játék közül egyik sem tudta magát a szívembe lopni. A Super Mario Sunshine megyegetett, de aztán olyan szinten nehézzé vált nekem, hogy csak idegesítettem magam rajta, és az egész játék nem is motivált arra, hogy küzdjek a továbbjutásért. Rettenetes játékélmény volt. A Mario Kart: Double Dash!! és a Mario Party 5 sem tetszettek, mindkettejükről azt gondoltam, hogy sikeresen leépítették a sorozat nagy hírnevét. Ez volt az egyik ok, amiért elkezdtem kiégni, és úgy érezni, hogy a GameCube a Nintendo legrosszabb konzolja. A másik baj meg az volt, hogy azok a régi játékok amikben meg jó voltam, annyira jól mentek, hogy semmi kihívást nem nyújtottak nekem. Ezután volt az, hogy kb. fél évig szinte semmivel nem játszottam, semmi élvezetet nem nyújtott a játék, csak az unalomig begyakorolt irányításokat.

2005. decemberében kötötték be hozzánk az internetet, itt kezdődött el, hogy aktív lettem videojátékos fórumokon, elsősorban az 576 fórumon nyilvánultam meg. Nem ekkor ismertem meg a fórumokat, még áprilisban találtam meg az SG fórumot, és itt láttam meg először, hogy a Nintendo nemcsak gyerekek szórakozása, felnőttek is ugyanúgy beszélgetnek róla. Ennek nagyon örültem, mert a szüleim nagyon nehezményezték, hogy vettem GameCube-ot, már 13 éves koromban rám szóltak, azt már végképp nem tudták hova tenni, hogy mit akarok 19 évesen játszani. Nagyon jó volt nekem, hogy ezt megláttam, mert úgy éreztem, hogy meg lettem erősítve, és semmi gond nincs azzal, hogy játszok, mert sokan mások is így tesznek. De igazán játékos közösséggel beszélgetni 2006 elején az 576 fórumon kezdtem el.

És itt kezdett el kialakulni az a Nintendós társaság, amelyből a mi saját közösségünk nőtt ki. Először egy Metalsonic nevű srác került a képbe, majd jött márciusban Krisi is. Elkezdtünk felvenni egymást MSN-re, és közös beszélgetések segítségével kezdett alakulni a közösség. Ennek volt többek között foganatja, hogy létrehoztam 2006. március 19-én a Magyar nyelvű Mariós oldalt Hungarian Super Mario Fan Club címen. Ugyanis nagyon sok segítséget kaptam ismerősöktől, barátoktól, nekik is köszönhető, hogy beindult. Volt is látogatottsága, ugyanis sokan örültek annak, hogy létezik egy magyar nyelvű komplex Mariós oldal. 2006 nyarán kezdtem el Pestre járni, és a korábbi kiégést villámgyors fellendülés követett. Budapest hangulata is nagyon bejött, és a meglévő valamint az általuk megismert GameCube játékok úgy meglátásba helyezték a konzolt. Ekkor játszottam a Super Smash Bros. sorozattal először (Super Smash Bros. Melee). Alapvetően nagyon megfogott a hangulata, de a rengeteg gombkombinációt nagyon nehezemre esett megjegyezni. Úgyhogy nagyon nehezen tudtam megtanulni, de ami nagyon tetszett, az a Mario Party 6, ami az ötödik rész bakijai után üdítően hatott rám. Nagyjából ekkor kezdtem el másképp játszani, ugyanis eldöntöttem, hogy soha nem fogok kiégni a videojátékokból, ehhez viszont az is kell, hogy soha ne legyek annyira jó, mert kiég a lelkesedés, és ahogy fentebb írtam, csak a betanult irányítást tudom használni, és az nemhogy nem lelkesít, hanem el is tántorít a videojátékoktól. Ezért nem feltétlen törekszem arra, hogy egy videojátékos versenyt megnyerjek, bár nagyon szép elsőnek lenni, ezt a részét se hallgassuk el a dolgoknak. Ekkor még olcsó volt a vonatjegy (1.450 forint körül volt a diákjegy Békéscsabáról Budapestre oda-vissza), így amikor csak tehettem, felmentem Pestre, hosszú évek után most találtam először igazán Nintendós barátokra. És folyamatosan jöttek az új emberek.

Főleg azután, ahogy augusztusban V-ADi megalapította a BigN weboldalt, vele együtt a BigN fórumot. Ez ugyan ma már a múlt része, de számomra mai napig az online Nintendo közösség emblematikus része, itt épült a legjobban a társaság. És annak ellenére, hogy MSN-en napi szinten “összejártunk”, szinte mindent megbeszéltünk a fórumon. Jött még Norbi, Truner, bagszi, később Link, Young Link (egész jól mutat a nevük egymás mellett), Cater, Matilda Mattise, Xavi, Rokai. Bocsánat, ha kihagyok valakit, nem tudok én sem ennyi embert megjegyezni. Bagszi már korábban is elkezdte a nagy szervezéseit. A weboldalát a bagszipokét is 2006-ban ismertem meg, de Pokémon találkozókat már 2004-ben kezdett szervezni, először Pokétalin 2006. őszén voltam, azt hiszem november 3-án volt. Nagyon jól éreztem magam, bár ekkor előszeretettel fárasztottam a többieket a L’art Pour L’art Társulat Lábvíz című dalának éneklésével. Elég hamar, elég sok BigN-es jelent meg a Pokétalin, ezzel együtt elkezdtünk Marióval is játszani. A 2006. december 28-ai téli Pokémon találkozón szerveztünk először 8-as Mario Kart DS bulit, ami óriási élmény volt. Ez volt talán életem egyik legszebb korszaka. Azért is élveztem ennyire a játékot, mert akkor karácsonyra kaptam Nintendo DS-t (az elsőt), és nagyon élveztem vele a játékot, ugyanis a GameCube-bal ellentétben a DS nagyon inspirált, nagyon tetszett a Mario Kart DS, a New Super Mario Bros. játékok. 2006. december 8-a volt még nagyon fontos nap, nemcsak a Wii megjelenésének napja, hanem ezen a napon a Game Park-ban Wii napot tartottak, szabadon ki lehetett próbálni a Wii-t és a Wii Sports-ot. Nagyon furcsa volt már akkor is, éreztem és tudtam, hogy ez valami nagyon új dolog lesz, és titokzatosan vonzott magához. Olyan hangulatot árasztott magából, amit eddig soha. Hatása alá kerültem, de Wii-m egy darabig még nem volt.

2007-ben stagnálóan pozitív állapot maradt fenn a közösség és játékok tekintetében is. Folyamatosan váltak Wii tulajdonosokká az emberek, ők elkezdtek online játszani egymással ezen év őszén találtuk ki, hogy legyen külön BigN találkozó. Egyrészt mert voltunk már új elegen újak, hogy mi külön is tudunk találkozni, másrészt meg a Pokémon találkozó maradjon meg Pokémon találkozónak. Az első BigN találkozó 2007. október 6-án volt, a Lurdy házban. Ekkor csak néhányan gyűltünk össze, de jól éreztük magunkat. Ezek után negyed évi rendszerességgel szerveztünk találkozókat, sokszor összehangoltuk a Pokémon találkozóval, így egy találkozó egy teljes hétvégi program volt.

2008. március 5-én volt lehetőségem Wii-t venni, ugyanis a Media Markt-ban volt leértékelés, és 49.990 forintért volt az új asztali konzol. Enyém lehetett. Rettenetesen örültem neki, nagyon szerettem a Wii-t. Az online játékokba nyáron tudtam bekapcsolódni, ekkor vettem meg többek között a Mario Kart Wii-t és a Super Smash Bros. Brawl-t, de magaménak tudhattam a WarioWare Smooth Moves-t, és ekkor varázsolt el a Super Mario Galaxy is. A 2008-as év másik vívmánya számomra a The Legend of Zelda sorozat megismerése volt. 10 hónapig olyan szinten ráfüggtem a Zelda játékokra, hogy olyan is volt, hogy iskolába se mentem, annyira csak a játékon járt az agyam. Az Ocarina of Time-mal rendszeresen 4-5 órát játszottam egyhuzamban. Sok Zelda játékot vettem meg ekkor, teljes mértékig átadtam magam a The Legend of Zelda hangulatvilágának. Ismertem régen is, de azért nem vállaltam be sokáig, mert azt gondoltam, hogy úgysem tudom megcsinálni, mert olyan nehéz benne továbbjutni. De hamar kiderült, hogy csak el kell kezdeni, aztán megy magától, persze gondolkodni azért kell. Nagy kedvencem volt még a Wind Waker, és a Zelda II-t is szerettem az videojátékos közösségtől eltérően. Ekkor indítottam el a The Legend of Zelda blogot, teleírtam a Zeldás játékélményeimmel.

Ugyanakkor a közösségben sokasodtak a problémák, ugyanis egyre több veszekedés lett a tagok között, és ez idővel átkerült a fórumra is, 2008 végére igazi káosz lett az egész. Ennek ellenére a találkozók nem maradtak el, mert sokan voltunk, így arra mindig is igény volt, csak a vitázó felek nem beszéltek egymással. Viszont a régi nagy barátságok soha nem épültek vissza, elkezdett szétesni a társaság, a koporsójának utolsó szöge 2009 májusa környékén került be, amikor végleg törölve lett a fórum. A közösség úgy-ahogy megmaradt, viszont ez azért volt nagy törés, mert nem nagyon tudtak új emberek jönni, ugyanis a fórum egyfajta bázisul szolgált, akinek tetszett, beregisztrált, aki szimpatikus volt, jöhetett MSN-re. Viszont elkezdett vegetálni a közösség, kisebb részekre szakadt. Én fokozatosan átmentem az (eleinte) AnimeCon karaoke társaságához, itt is értek nagy hatások.

Játékok tekintetében sem volt nagy élet, csak a találkozók maradtak meg, de a nagy összejárások elmaradtak. Nekem, amikor új dolgok jöttek, az 2010. júniusa, amikor felköltöztem Pestre, és próbára tettem magam. Bár ekkor is legtöbbször bagszival jártam össze, igazi nagy baráti játékok csak egyszer-egyszer voltak, de azok nagyon jól sikerültek. Főleg 2011-ben, amikor Gábor, Fantos, és Tutajkk eljöttek hozzám és négyen játszottunk. Ha valamelyikük nem tudott jönni, vagy Cater vagy / és Young Link jöttek. Ezek a négyjátékos bulik nagyon jók voltak. Arra nem emlékszem, hogy volt valami internetes fórum, ahol összejártunk, a Facebook is ekkor kezdett körünkben terjedni, így nagyon igény sem volt rá. Aminek szintén nagyon örültem, hogy 2011. decemberében vehettem magamnak Nintendo 3DS konzolt, méghozzá a Super Mario 3D Land Pakkosat, másnap jött vele a Mario Kart 7 is. Nagyon szerettem mindkét játékot. Micsoda beszéd múlt időben írni, most is nagyon szeretem mind a kettőt.

2012 sem telt el eseménytelenül, ugyanis ezen év elején indult el a 3DS Hungary weboldal, ami új löketet adott a Nintendós közösségnek. Innestől kezdve 3DS Hungary találkozókat tartottunk, ezek már kéthavi sűrűséggel voltak. Jöttek a régi arcok is, de a társaság alapvetően kicserélődött. Jött Cseri, Sparrow, a két legfontosabb tag, Cseri vette át a weboldal főszerkesztését. A baj az volt, hogy az oldal csak tiszavirágéletű volt, ugyanis létrehoztak egy Nintendo 3DS Facebook közösséget, és mindenki oda tódult át, így az oldal hamar nagy hanyatlásba kezdett. Ezt a közösséget a mai napig nem érzem magaménak, nincs úgy rendszere az ottani bejegyzéseknek, mint egy fórumon. Úgyhogy ami ott megy, abban nekem nagyon kevés részem van. Én a mai napig a weboldal tartalmi bővítését pártolom. A 3DS Hungary találkozók nem maradtak el, a weboldal hanyatlásának ellenére a közösség nagyon is épült, csak nem ott, ahol nekem jó lett volna, ezért kezdtem szépen leválni, és egyre kevesebb lelkesedéssel játszani a többiekkel. Volt idő, 2013 nyarán, amikor szinte csak bagszi maradt nekem, ugyanis akik nem mentek át Facebook-ra, azok Steam-en kezdtek el játszani a Team Fortress 2-vel. Ez kimondom őszintén, lelkileg is törés volt nekem, mert ekkor éreztem, hogy mindenki a maga útját járja, én maradtam a magam módján az eredeti utamon. 2014-ben Angliában voltam 7 hónapig, ami Nintendo tekintetében azért volt érdekes, mert ott a használt játékok egy része nagyon olcsó, így sok játékot vettem itt, sok olyat, amire régóta vágytam. Például Sonic Mega Collection GameCube-ra, vagy Punch-Out!! Wii-re, úgysmint Rhythm Paradise DS-re. De sok mást is ekkor vettem pár fontért. Többek között Wii U játékokat is ekkor vettem: Nintendo Land és New Super Mario Bros. U játékokat találtam olcsón. És hát hazatérésem napján, 2014. november 2-án vesztettem el a Nintendo 3DS konzolt, amit rettenetesen sajnáltam. Nemcsak magát a gépet, hanem a rengeteg letöltött játékot rá. 3DS nélkül nem maradtam sokáig, mert december 29-én lehetőségem volt venni Nintendo 3DS XL konzolt, a Media Marktban volt mélyen leszállított áron, méghozzá a Mario Kart 7 pakkos, ami külön öröm volt. De az örömöm csak félig volt teljes, az előző gépre letöltött játékokat nagyon hiányoltam.

Most 2015-öt írunk, Nagyon lassan indultak be a dolgok, de talán jóra fordulhat minden. Májusban vehettem Wii U-t magamnak, ami Mario Kart 8 pakkos. Jött vele a játék is. Szeretem, nagyon. Különben a Super Nintendós Super Mario All-Stars doboz volt rám olyan hatással, hogy ha lehetőségem adódik rá, akkor csak Mario pakkos dobozos konzolt vennék. A dobozon az ábrák, feliratok, tetszettek. A júniusban indított Nintendolgok.hu oldal is új lendületet adott, és a júliusi találkozó is jól sült el. És a történelem folyamatosan íródik.

 

10 éves lesz a Mario Party 5


Igen, ők itt mind december 5-én születtek
Igen, ők itt mind december 5-én születtek

Csütörtöktől teszem láthatóvá ezt a postot, de ezeket még kedden este írtam. Másnap (4-én) be kell feküdjek a belgyógyászatra, hogy kiderítsék, hogy mi a bajom, de úgy állítottam be, hogy 5-étől lehessen olvasni ezt a postot. Ugyanis 2003. december 5-én jelent meg Európában a Mario Party 5, ennek alkalmából szeretnék róla is megemlékezni.

Ugyanis mostani fejemmel azt gondolom, hogy megérdemel egy emlékírást, bár tény, hogy sokáig nem szerettem, főleg miután megismertem a Mario Party 6-ot. Az 5. részt Angliában vettem meg 2005. júniusának végén, valami 15 fontért. Ekkor volt durván 2 hónapos a GameCube-om, az a kiábrándultság, ami a konzol iránt volt, az majd csak nyár végén jött el. Ugyanis szinte az egész nyarat végigjátszottuk akkor az unokatestvéremmel a GC-s Mario Kart-tal és Mario Party 5-tel, valamint ő a Super Mario Sunshine-t is végigjátszotta, nekem abból elég volt 35 Shine Sprite-ig. Igazából többen élmény volt a Mario Party 5, de amikor egyre inkább egyedül játszottam csak, rájöttem, hogy unom a játékot, csak azt nézem, hogy hány kör maradt. Úgyhogy évekig nem vettem elő a játékot.

Aya Tanaka
Aya Tanaka (田中彩), a Mario Party 5 zeneszerzője

Viszont a zenéjét ha csak a gondolatban is, de soha nem engedtem el. Főleg olyan 1-2 éve, ahogy raktam össze a fejemben a dolgokat, rájöttem arra, hogy más a Mario Party 5 zenéje, mint a többié. Nem is biztos, hogy komolyabb, de tény, hogy olyan érzetet ad, mintha nagyzenekarral vették fel, pedig ugyanúgy szintetizátoros munka. De ahogy néha hallgatom csak magát a zenét, tényleg olyan a hangzás, mintha csak egy kicsit kéne áthangszerelni, és akár nagyzenekarral is fel lehetne venni. Sokszor még a pár másodperces zenék is a különlegessége miatt is bennem marad.

Igazából az évek során egyedül a zene miatt játszottam újra a Mario Party 5-tel. És nemrég jöttem arra rá, hogy mégiscsak van érték a játékban. Ez főként a videojátékos társadalom változása miatt merült fel bennem. Sokat változott 10 év alatt, és pont emiatt elkezdtem becsülni a GameCube-ot. Pedig annak idején tényleg nem szerettem. A Mario Kart: Double Dash!!-t, a legrosszabb Mario Kart-nak tartottam, aztán a Mario Party 5-öt sem szerettem, mert annyira egyszerű volt a karakterek érzelmi megjelenítése, ami nagyon zavart, így nem tudtam komolyan venni az egész játékot. Akkoriban amennyit idegeskedtem a Super Mario Sunshine-on… Ezek mind olyan tényezők voltak, melyek rásegítettek abban, hogy legalább félévig semmivel nem játszottam. Most már másképp látom a GameCube-ot, és most már jó érzéssel nézek rá. Viszont a Mario Party 5 zene valami istenség, majd a betöltött 10. év alkalmából csinál(tat)ok belőle CD-borítót, teljesen fan made lesz, de az igényesség alapvető szempont. Most a 3DS-sel teljesen rendben vannak a dolgok, de a Wii U… Nem szeretek okoskodni, meg nem én vagyok a nagy megmondó, itt csak arról csak szó, hogy a múlt értékké válik. Ezt egy ideje észrevettem magamban, ezért igyekszem megbecsülni a jelent is. Sikerül, de még fel kell kutatnom az okát, hogy miért nem vagyok kíváncsi a Wii U-ra…

December 5-e lehetne az évfordulók napja, hiszen a felső képen látható, több minden jelent meg ezen a napon, és még nincs is meg minden, amit meg akarok szerezni, például Yonekura Chihiro: Mirai no Futari ni kislemeze. Viszont a JAM Project: Wings of the legend kislemez nagyon meglep. Ahhoz képest, hogy annak idején mennyire lázba hozott, mennyire imádtam a dalt, nagyon boldog voltam, amikor megkaptam, és mostanra teljesen hidegen hagy. Pedig azt gondoltam magamról, hogy ennyi idősen már vagyok annyira tudatos, hogy tényleg csak azokat szerzem meg, amiket szeretek. Nem arról van szó, hogy megbántam volna, hogy megvettem, mert az akkori emlékek megszépítik, és jó érzés ránézni, de hónapok óta nem hallgattam, és ha lenne lehetőségem CD-t venni, és szétnéznék az interneten, nem az elsők között lenne, amit megvennék. Az Okui Masami: naked mind kislemez meg most is csoda. A régi Okui Masami dalokban azt szeretem, hogy könnyed pop dalok voltak, de a legigényesebbek. Sokszor nincs élő hangszer, de a dallamosság, hogy első hallgatás után vissza tudom énekelni, mert megmarad a fejemben… ez a legjobb értelemben vett rágógumi pop zene. Azért álltam át a japán zenére, mert azt érzem, hogy tőlük hallok olyan pop zenét, amit én jónak tartok.

Nintendós álmok


Ma éjszaka álmomban láttam a Wii U-t, és kipróbáltam. Hatalmas élmény volt. Egyébként nem ez az első eset, amikor hasonló jellegű álmom volt. 9-10 éve, amikor a GameCube volt az aktuális konzol, többször volt visszatérő álmom az, hogy a Tescóban vagyok, leemelek egy GC-t, és megyek a pénztárhoz, de soha nem jutottam el addig, hogy kifizessem, mert felébredtem. Ilyenkor mindig csalódottan ébredtem fel, mert nincs GameCube. 2005 májusában vettem használtan Super Mario Sunshine-nal és Mario Kart: Double Dash!!-sal, 43.000 forint volt. Anyám ekkor fogadta el azt, hogy felnőtt koromban is játszok, mert az elején nehezen viselte, hogy a gimnáziumi ballagási pénzemből GameCube-ot vettem, de nem sokkal utána elfogadta. Egyébként érdekes volt az a nap, mert elmentem a Tescóba, akkor még újdonság volt a Nintendo DS, és nagy kísértésbe estem. Kaptam lehetőséget arra, hogy kipróbáljam: Megvegyem-e vagy sem? A DS mellett az szólt, hogy egy új konzolt vehetnék, ha jól emlékszem, 46.990 forint volt. A GameCube mellett meg az, hogy rögtön két játékot mellé kaphatok kicsivel kevesebb pénzért. És a GC mellett döntöttem. És jól tettem. Egy hónappal utána mentem Angliába, ott vettem egy második controllert, és Mario Party 5-öt, és egész nyáron ezekkel játszottunk az unokatestvéremmel. Neki jobban ment a Sunshine, mint nekem, ő azt hiszem, végig is vitte. És mi az, amit a legjobban visszasírok a békéscsabai Tescóból? Egyszer volt Zelda Wind Waker pakkos GameCube sárga címkével valami 25.000 forintért. Bár akkoriban még teljesen közömbösek voltak számomra a Zelda játékok, de nagyon szép volt a doboza, és így lehetett volna GC-m. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk megvenni. T_T

Kíváncsi vagyok, hogy jutok majd Wii U-hoz.

És ma megjelent a JAM Project BEST COLLECTION IX album! Nagyon várom, hogy meghallgassam, a kislemezes dalok is óriásiak voltak, nagy reményeim vannak az új dalok felé is. Ha olyan jó lesz, mint a VIII, akkor nagyon elégedett leszek. És elvárom a Top 10-be, legalább a napi listán!

Eladó Nintendo játékok


Eladók az alábbi Nintendo játékok:

Wii:

  • Super Mario Galaxy 6000 Ft
  • Super Mario Galaxy 2 (komplett) 6000 Ft
  • Donkey Kong Country Returns 6000 Ft
  • Super Smash Bros. Brawl 4000 Ft
  • Super Paper Mario 3000 Ft

GameCube

  • The Legend of Zelda: The Wind Waker (Limited Edition, német borítós, magas a játék angol) 6000 Ft
  • Luigi’s Mansion 3000 Ft
  • Super Mario Sunshine 3000 Ft
  • Killer 7 (nem GC dobozos) 1500 Ft
  • Paper Mario: The Thousand-Year Door (NTSC, fóliás új) 2000 Ft

Nintendo 64

  • Donkey Kong 64 (expansion pak nélkül, csak a kazetta) 2500 Ft

Nintendo DS

  • Final Fantasy III (leírás nélkül) 2000 Ft
  • Dragon Ball Origins 3000 Ft

Game Boy Advance

  • Final Fantasy Tactics Advance (komplett) 3000 Ft
  • Tales of Phantasia (komplett) 3000
  • Golden Sun + Golden Sun: The Lost Age (mindkettő komplett) 6000 Ft

Playstation 2

  • Metal Gear Solid 2: Substance (kékdobozos) 2000 Ft
  • The Legacy of Kain: Soul Reaver 2 2500 Ft
  • Blood Omen 2 2500 Ft

Playstation

  • The Legacy of Kain: Soul Reaver 2000 Ft

Eladó konzolok

  • Nintendo 64 (limitált kiadású) + Super Mario 64 – Alig használt, tökéletes állapotban, dobozában 18.000 Ft
  • Nintendo Wii – Fekete Wii Sports Resort Pakk, megkímélt állapotban összes tartozékával, dobozában Duracell márkájú ceruza akkumálor, töltőelemekkel. Igény esetén softmoddolható 33.000 Ft
  • Game Boy Advance SP – Tribal mintás, töltővel, doboz és leírások nélkül 5.000 Ft

Érdeklődni a zsida87@gmail.com címen lehet.

Könyvek


Jó pár napja nem írtam, mostanában nagyon nem történik semmi. Nemrég vettem két Csernus Imre könyvet (A Keleti Pályaudvaron nagyon olcsóak még az új könyvek is), ezeket olvastam. A Fájdalom Arcai és Ki Nevel a Végén? A utóbbi könyvet szerintem nem kell bemutatni senkinek, még a címe is nagyon árulkodó, a gyereknevelésről és annak hiányosságairól szól. Elmélete szerint, már nem a pokol tornácán vagyunk gyereknevelés terén, hanem a pokolban. Ijesztően hangzik. Bár én nem foglalkozok gyerekekkel, és nincs a terveim között az, hogy gyerekekkel foglalkozzak, de én még az utcán sem nagyon találkoztam kemény dolgokkal, egyszer-egyszer igen, amiken azért én is megrökönyödtem, de ennyire nagy számban még nem. Az előző albérletünkben Mystrával, a főbérlő elsős tanító volt, ő mesélt még hajmeresztő történeteket, hogy miket tapasztalt. És arra voltam kíváncsi, hogy hol rontják el a szülők, ami miatt ekkora gáz van. Amiket leírt, azokat én is tapasztaltam (nemcsak a saját bőrömön keresztül, hanem másoknál is), és ha belegondolok, azok a dolgok, amiket ott leírt, azok tényleg nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a szülő elveszítse a hitelességét a gyereke felett. És a könyv rávilágított arra, hogy nem érdemes a társadalomra fogni, hogy az rontja el a gyereket, minden a szülőtől indul. Ha a szülő hiteles nevelést ad a gyereknek, akkor megismeri, és meg tudja különböztetni a rosszat, a jótól, és elkerüli azt.

A Fájdalom Arcai a legutolsó könyvkiadványa. Előadásaiból válogat, ahol embereket buzdít arra, hogy merjenek változtatni a saját életükön, persze ezt a maga egyedi stílusában. Szerinte minden változás és fejlődés fájdalommal jár, de ha készek vagyunk változtatni a saját poklunkon, akkor hosszú és keserves munka árán meglelhetjük a saját boldogságunkat, és lelki békénket. Ehhez azonban félre kell tenni a gyávaságunkat, és fel kell ismerni, és ki kell mondani, hogy amiben élünk, az nekünk nagyon nem jó.

Nagyon körvonalasan ennyiről szól. A Wii Fiten edzek, ha más nem, 30 percig futok, de ma reggel elővettem a Mario Kart Wiit. Hiányzott. Írtam, hogy elkezdtem a Super Mario Sunshine-t. Nem folytattam. Az a baj, hogy ez a játék (nem azért, amikért szidtam néhány éve), korántsem annyira jó, mint a többi Mario. A Super Mario Bros. széria, Super Mario World, Super Mario 64, Super Mario Galaxy mind korszakalkotók voltak, ezért egy ilyen Mario játék felől már eléggé nagy elvárások vannak, a Sunshine ezt nem teljesíti. Iszonyúan szép grafikája van, korának legszebbje, de egyáltalán nem hangulatos. Úgyhogy, még nem biztos, de lehet, hogy annyiban marad.

Ma jutott eszembe, hogy rég hallgattam LGT-t. Szerintem meghallgatom most az 1976-os V. albumukat.

Perfect!


Egy ötletes videó kíséretében megkaptam a Super Mario World: Super Mario Advance 2 GBA játékban a perfect minősítést. Hihetetlen, hogy 21 pályán hiányoztak még a Yoshi érmék, és egy nap alatt sikerült megszerezni mindet. Szeretem ezt a “csak azért sem adom fel” jellememet, bizonyos szituációkban nagyon erős bennem. És gyümölcsöző. Bár nem úgy kell elképzelni, hogy mindenhol izzasztó csatát vívtam a Yoshi érméknél, hiszen írtam, hogy voltak olyan pályák, ahol azért nem lettek meg a Yoshi érmék, mert időközben meghaltam, és nem tudtam visszamenni értük a pályafelező miatt. De most direkt nem aktiváltam őket. Így a 21 pályahiányt gyorsan le tudtam apasztani 11-12-re. Aztán volt egy pár olyan pálya, mint pl. a Larry’s Castle, vagy a Star Road 4, ahol egyszerűen el nem tudtam képzelni, hogy hol lehetnek Yoshi érmék, muszáj voltam utánanézni. És olyan helyen voltak, ahol el nem tudtam volna képzelni, hogy ott legyen… Mit keres ott? Na mindegy, meg tudtam szerezni őket. De azért volt egy pár pálya, ahol keményen küzdöttem a Yoshi érmékért. Most, hogy megvan mind, most Peach érmék jelentek meg a Yoshi érmék helyén… Mi van? Ahogy elnézem, ezeket nem menti el, úgyhogy ezeket kihagyom. ^^’ Szép volt, jó volt, de most mást akarok.

Super Mario Sunshine! El is kezdtem. Tetszik. Ez az egyetlen Mario játék, melynek komolyabb története van. A lényege az, hogy Mario, Peach hercegnő, és Toad nyaralni készülnek a Delfin szigeten (Isle Deflino). Ez az a sziget, ahol az év minden szakaszában süt a Nap, ez adja a lakók boldogságát. Ám, amikor Marióék megérkeznek, furcsa dolgoknak lesznek szemtanúi. Minden össze van festékezve, az ég borult, a lakók bosszankodnak. A sziget közepén álló hatalmas Shine Sprite elvesztette az erejét. Mariót hirtelen letartóztatják, és gyorsított eljárás keretében elítélik, ugyanis a szemtanúk meg vannak győződve arról, hogy Mario fizimiskájával tökéletesen megegyező alak csinálja a galibát. Csak ők nem látták még Shadow Mariót, aki a problémák valódi okozója. Csakhogy Mario büntetést kap, addig nem hagyhatja el a szigetet, amíg nem tisztítja meg a szigetet. Persze Mario nincs egyedül, a hátulján levő FLUDD (Flash Liquidizer Ultra Doushing Device) egy többfunkciós kütyü, mely vizet spriccel magából, ezzel tudjuk megtisztítani a szigetet. És nagy segítségünkre lesz, sok ellenséget ezzel tudunk megölni azáltal, hogy meglocsoljuk az ellenséget körülölelő festéket, vagy befecskendezzük a szájába a vizet, így megfekszik a hirtelen kapott sok víztől, és rá kell taposni a hasára. De többféleképp lehet megölni ellenfeleket. Van egy bossfight, ahol szerintem eléggé gusztustalan módon kell megölni az ellenfelet, de majd akkor írok erről. De 3 Shine-t (miután itt nem csillagot kell összegyűjteni) sikerült összeszerezni. Vajon meglesz a 120? Én mindent megteszek érte.

Preparing for Super Mario Sunshine!


Közel egy hetes gamer-szünet után tegnap ismét elővettem GBA-n a Super Mario Worldöt, meg van nyitva mind a 96 kijárat. És valóban elment mindent, összeszámoltam magamban, hogy 70 pályán lehet összesen megszerezni a Yoshi érméket, nekem 49 pályán sikerült. Ez pont 70%. Ahol nem sikerült megszerezni, annak általában két oka van.

  1. Elvileg meglett volna, de meghaltam, és a pályafelező után voltam, ott meg nem menti el az addig megszerezett Yoshi érméket. Bosszankodtam is magamban egy néhányszor emiatt.
  2. Vagy a pálya nehézsége miatt nem voltam azon, hogy meglegyen mind, vagy kerestem, de annyira el lett tüntetve 1-2, hogy egyszerűen nem lett meg.

De dolgozni fogok azon, hogy meglegyen mind, hiszen csak így lehet tökéletesen, 100%-ra kész a játék. Egyébként tetszik a játék, van egy pár újdonság benne, amiről akkor tudtam, hogy benne van, de valahogy kiment a fejemből. Például beszéltem arról, hogy immáron Luigi nemcsak megkapta a saját jellegzetes küllemét, hanem egyedi tulajdonságai is vannak, magas ugrás, például. De azt totál elfelejtettem, hogy ha Luigi üli meg Yoshit, akkor Yoshi nem nyel le semmit (kivéve az almákat), hanem ki lehet köpni, akár rá a következő megjelenő ellenfélre. Ötletes.

Most erre a hétvégére hazajöttem Békéscsabára, és elhatároztam, hogy megkeresem a Super Mario Sunshine tesztet és végigjátszást (576 Konzolosok), és nekikezdek a játéknak, ha visszamegyek Pestre. A végigjátszás elég nehezen lett meg, kicsit kellett is rámolni. De előkerült. Elkezdtem olvasni a tesztet, és valahogy előjöttek azok a bizonyos rossz érzések a játék iránt, de ugyanakkor azok a kellemesek is, mert akármennyire is bosszantott, hogy akkor hogy szenvedtem vele, azért nem 1 pontot adnék rá 10-es skálán. De változott a játékokhoz való hozzáállásom is az évek során, én is változtam, és kíváncsi vagyok, hogy így hogy menne a játék, bízok benne, hogy sokkal jobban. Előkerült egy jópár végigjátszás: The Legend of Zelda: The Wind Waker, Golden Sun: The Lost Age, és Wario World. Ezeket is elviszem, és el fogom olvasni.

Érdekes korszak volt ez a 2000-es évek eleje, jó visszaemlékezni rá. Ma már azért teljesen más olvasni az 576 Konzolt, ahogy tisztán látok, esküszöm, nem hittem volna, hogy igaza van Martinnak a Nintendo ügyében. De a Stadlbauer mostani ténykedése teljesen az 576-ot támasztja alá. Ezek után teljesen nyilvánvaló, hogy ez mindig is így volt. Az egyik ismerősöm szerint, amíg a hivatalos magyar Nintendo forgalmazónak azzal a kevesebb eladott példányszámmal is van egy biztos vásárlói bázisa, melyek bevételei bőven fedezik a Stadlbauer (siralmasan szegényes) tevékenységét, addig nem érdekük új vásárlóbázist kialakítani, egy stabil Nintendós közösséget létrehozni. Ha így állunk, akkor nekem sem érdekem támogatni őket.