ShoujoCon


Szóval a tegnapi ShoujoCon. Jó volt, de megmondom őszintén unatkoztam a második felében. Sajnálom, hogy nem sikerült. 😦

Pár napja megbeszéltem bagszival, hogy nála alhatok pénteken éjszaka, így ahogy hazajöttem a munkából, összeszedtem mindent, ami kell, és siettem a vonathoz. 17.15-kor indult, utazás alatt a szokásosakat csináltam: olvastam, játszottam. Meg most nálam volt a laptop, ami igazából szerencse volt, mert rettenetesen bosszantó volt, hogy ketten előttem tárgyalják ki a magánéleti problémáikat, úgyhogy Garfield és barátai nézésével fejhallgatóval tereltem el a figyelmemet. Sikeres hadművelet, a 3. évad 13, 14. része pedig olyan vicces volt, mint a többi. Ettől függetlenül minden rendben volt. A Keletinél visszafordultam a Sülysáp felé menő vonaton, és Kőbánya Felsőnél szálltam le, a 37-es villamos megállónál vártam bagszit. Hazasétálva kitárgyaltuk a holnapi nap lehetőségeit kulisszatitkokkal, majd pizzaevés után még játszottunk egy kicsit Mario Kart 7-tel. Ki akartam itt is próbálni, hogy milyen tárgyak nélkül játszani. Ha őszinte akarok lenni, nem is vettem észre, hogy nincsenek tárgyak a játékban, úgy játszottam, ahogy eddig is, de az első menetnek nem volt folytatása, mert bagszinak egyáltalán nem tetszett így a játék. Meg ő már aludni akart, nekem egy jó darabig nem jött álom a szememre, folytattam a könyv olvasását, aminek már majdnem a végén járok. Ahogy írtam korábban, az utóbbi években nagyon rákaptam a pszichológiai, önismereti könyvekre, most épp Soma mamagésa első Ébresztő! könyvét olvasom. Aztán éjfél után csak én is elaludtam.

Valami fél 6 körül ébresztett fel bagszi, hogy ideje készülődni. 6.20-ra kész lettünk, hát akkor menjünk. Eredetileg a 9-es busszal terveztünk menni, de mivel nem volt jegyem, át kellett menni a 3-as, 28-as villamos megállójához, mert csak ott volt jegyautomata. Szomorú, hogy Kőbánya alsó vasútállomás környéke Kőbánya városközpont, és nincs ott jegyautomata. Végülis a 28-as villamos is elvitt a 24-es villamoshoz, melynek köszönhetően a tett helyszínén kötöttünk ki. A Balázs Béla utcán kellett leszállni, ott volt a Ferencvárosi Művelődési Központ. 7-re odaértünk, de mivel nem ettünk, ezért elmentem a közeli Coop-ba, ott vásároltam be magamnak aznapra, meg bagszinak kérésére reggelit neki. Aztán vissza, beszálltam én is segíteni. Jó buli volt a konzoloknál ténykedni. Asztalok, székek, TV-k, konzolok elrendezése úgy nagyvonalakban. Közben többször felnéztem az emeletre a karaoke teremben, hogy lássam a karaokésokat, de semmi. 8 órakor, de még 8.30-kor is üres volt a terem. Akkor folytattam lent a segítést. Öten csináltuk: bagszi, Dash, ug, Truner és én. Egész jól elszórakoztattuk egymást, főleg amikor mi négyen, fiúk elhatároztuk, hogy beállunk egy Mario Kart: Double Dash!! bulira, de bagszi a maga stílusában ránk szólt, hogy ne most jusson eszünkbe játszani, amikor még bőven van tennivaló. De azt nem hagytam ki, hogy ug-vel kipróbáljam a Just Dance-et. Legalább most már úgy utálom, hogy tudom, hogy mi a bajom vele. Egy jó dolog van benne. Táncolhatok olyan számra is, amit szeretek. Ha jól emlékszem a Ray Parker Jr. az előadója a Ghostbusters dalnak (és valóban!), arra táncoltunk. Az a zene felhangzott az 1997-es Játék határok nélkül 1. elődöntőjében. A holland játékban szólalt meg, ahol is szellem léggömböket kellett jobb belátásra téríteni. Ez az oka, amiért szeretem ezt a számot, és mint tudjuk, nálam alapszabály, hogy ami az 1997-es Játék határok nélkül sorozatában volt, az rossz nem lehet. És hogy milyen a Just Dance-ben táncolni? Iszonyúan debil, olyan, mintha Alíz Csodaországában DDR-eznénk. Jó buli volt hülyének lenni, de köszöntem szépen a lehetőséget. Különben lazán Mario Kartozhattunk is, mert attól függetlenül, hogy néhány TV és konzol nem akarta rögtön az igazságot, nagyon gördülékenyen ment minden. Minden adott volt, és ahogy hallottam, hogy sehol nem volt csúszás, minden nagyon jól ment. Főleg azon szórakoztunk, hogy a PS3 controllere nem akart csatlakozni, tehát ezért nincs PlayStation gépem. Amúgy a Wii U és a PS3 képe borzasztóan nézett ki régi monitorokon. Volt Commodore 64 is, annak a fájllistáját nem tudtuk betölteni, meg egy kamu kínai gépezet, mely szintén nem akart működni. Áldásunk rá, ellesz a sarokban. Tehát egy Nintendo 64, egy Super Nintendo, egy GameCube, egy Commodore 64, egy Sega MegaDrive 2, Wii U egy PlayStation 3 sőt egy PC-t is beizzított bagszi, melyen valamelyik árkád Sailor Moon játék ment. Aztán csak megtaláltam a karaokésokat, illetve Narumi és Lucy néztek be a konzolszobába. Jó volt sok idő után újra látni őket. Aztán csak kész lettünk mindennel, de nem jöttek az emberek. Kiderült, hogy egyáltalán az épületbe nem nagyon jöttek be, eléggé kevesen voltak. Egy ideig elvoltam, fel is mentem a karaokéra énekelni. Először, a JAM Project: The advent of Genesis. Ez jó volt, valósággal remegtem attól, hogy ki tudtam énekelni a legmagasabb hangot is, ami eddig nem ment. Nagyon jó érzés volt. Aztán annyira csak nem volt lelkesedésem azügyben, hogy tovább énekeljek, ennek ellenére kiálltam még kétszer. A sikeren felbuzdulva úgy döntöttem, hogy megpróbálom a JAM Project-től a Cosmic Dance-et, talán annak is megy a legmagasabb hangja? Hát, annyit azért nem javult az énekhangom egyik pillanatról a másikra. Meg az az igazság, hogy lelkesedésem sem volt a végére már. A harmadik próbálkozás pedig Okui Masami: It’s DESTINY -Yatto Meguri Aeta- dala volt, ami úgy elment. De aztán be is rekedtem. Mondjuk nem feltétlen mert annyira megerőltettem magam, hanem ez egyfajta belső tiltakozás lehetett most az éneklés ellen. Nem is volt most annyira jó a színpadon lenni, nem tudtam feloldódni. Majd ősszel.

A nap második fele már nagyon vánszorgósan ment. Nem nagyon jöttek a konzolterembe, ugyanazokkal a játékokkal egész nap játszani, az azért nekem sem buli már. A nagyobb dobás az volt, amikor kitaláltam magamnak, hogy előveszem a Super Mario All-Stars játékot, és végigviszem rajta a Super Mario Bros.-t immáron sokadjára +1-szer. Először az volt, hogy megpróbáljam, hogy az első pályán vajon el tudom-e érni a 40.000 pontot. De meghaltam, úgyhogy ez ugrott. Aztán volt az, hogy végigviszem, végül az, hogy elérem az 1.000.000 pontot. Egyik se jött össze, mert az 5-4 pályánál már ezt sem élveztem. Meg bagszi hívott, hogy játszunk PC-n Sailor Moon-t. Jól van. De sajnos ez a játék sem volt érdekes. Túl egyszerű, én itt mindenkit legyőznék. De aztán megráztam magam, hogy 18 óráig, indulásig azért jól érezzem magam, ezzel a szemléletváltással a végére egészen jól ment. Ja és még valami: Szerencse, hogy nem voltam ott zenekvízen az elején. Beültem nagyjából a felétől, és a PC-ről, amit a csaj használt lazán ki tudtam olvasni a megoldásokat. Ha játszottam volna, nagyon nagy lett volna a kísértés, hogy nézzem a megoldást. Egy tanács: Írjátok át a fájlnevet, vagy úgy tartsátok a PC-t, hogy ne lehessen olvasni róla.

Még egy pár karaoke előadásra beültem, de 18.15-kor azért csak elindultam, hogy biztonságban elérjem a 19.10-es vonatot. A Keletiben van egy Gyros-os stand, ahol 500 forint egy pitás Gyros, vettem magamnak egyet. Kérdezi, lehet csípős: mondom persze, az nem baj, ha van egy kis ereje. Kérésemre becsomagolta, és a vonaton belekóstoltam. Mit hívnak csípősnek? Úgy könnyezett a szemem, mintha sírógörcsöm lett volna, az orromat egy 10-es papírzsebkendővel sem tudtam rendbetenni, az egész arcom úgy égett, mintha konkrétan tűz érte volna. Kegyetlen volt, én nem tudom, hogy mit gondolnak. Legalább 45 perc volt, mire hellyel-közzel rendbejöttem, de a szememet egész vonatúton nem bánthattam, mert akkor fél órán keresztül megint vak voltam. Most már nevetve gondolok vissza rá, meg jó móka volt, de akkor rettenetesen szenvedtem. Zsebkendővel igyekeztem kicsipkedni azokat, a zöldségeket, húsokat, melyeket érte az az extra erős chili paprika. Mivel nem szeretek kaját kidobni, ezért magamba szenvedtem, de ez valami embertelen volt. Maradnék a nem erősnél, azért a móka fogalma nálam mást jelent. Miután helyrerázódtam, befejeztem a fent említett könyv olvasását, már nem volt sok hátra.

Az biztos, hogy az őszi MondoCon sokkal eseménydúsabb lesz, de attól tartok, hogy ha a MAT megint nem lesz meghívva, nem jönnek el a Nintendós arcok, és akkor meg már azért lesz problémás. De ezt majd még meglátjuk.

És persze csináltam jó néhány fényképet, azok ezen link alatt érhetők el.

 

Furcsán viselkedő Super Nintendo


Ahogy megígértem, kész a Mario’s Picross teszt. Továbbra is kötelező olvasmány.

Tegnap próbáltam összeszerelni a Super Nintendót, de nem sikerült, mert az új LCD TV-k valamiért nem akarták bevenni akárhogy csatlakoztattam. Se SCART-kábellel, se a Chinch csatlakozással, se RF csatlakozóval. Régebben is csak az egyik csatlakozással sikerült fogni a SAMSUNG TV-mmel. Ma reggel rákötöttem az egyik régi TV-re, azon ment. A Super Tennis-szel akartam már nagyon régóta játszani, és most végre itt a lehetőség. Jó volt újra elővenni, ebben a teniszjátékban van a legtöbb potenciál, a NES-essel és a Game Boy-ossal egybevetve. Eredetileg 3 szettesre állítottam be, de nem tudtam végigjátszani, mert áramszünet lett. Az első szettet 6-2-re vesztettem el, ami ahhoz képest nem is rossz, hogy arra számítottam, hogy szóhoz sem jutok. Nagyon élvezetesek a hosszú labdamenetek.

Ahhoz képest, hogy a TV-t 1994-ben vettük, milyen jól működik. Szeretem is nagyon, sokáig ez volt nálam.

Az óriás Super Nintendo plakát is csak most jött haza, nálam ez a Nintendo plakátok között az etalon, jó újra a falon látni:

A hátulján meglátszanak a gyurmaragasztók nyomai, ma vettem egyet, de valami borzalmas volt. Valami Nebuló volt a neve, de össze-vissza ragadt, és maszatolta a papírt, falat, meg amikor megláttam, milyen csúnyán esett szét… Úgy voltam vele, hogy talán mégsem annyira rossz, felragasztom ezzel. 10 perc múlva elkezdett lejönni, és a fal lett csúnyább tőle, ezért visszamentem a papírboltba, és kicseréltem a Blu-Tack-ra. Továbbra is az a legmegbízhatóbb márka. Nem ragad össze-vissza, és ottmarad a falon. Drágább, de megéri a különbséget. A másik az talán még a Tescósnál is rosszabb. Az legalább csak néhány hónap múlva hagyott nyomot, ez meg azonnal…

A német nyelvtanfolyam meg érdekes fordulatot vett, ugyanis nincs meg a szükséges 15 fő, hogy elinduljunk (12-en voltunk), ezért áttettük jövő szerdára a szerződéskötést, de ha akkor sem lesz meg, akkor az egész elhalasztódik július végére, ugyanis pont úgy lenne meg az a bizonyos 450 óra, mely kiteszi a tanfolyam időtartamát, hogy másnap mehessünk nyelvvizsgázni. Ha most el tudnánk kezdeni, akkor november 23-án lenne, de ha nem, akkor csak jövő év januárjának közepén. És csak hogy részemről még cifrább legyen a történet, pont tegnap hívtak be állásinterjúra. Hónapokig semmi nem volt, most meg amikor összejön a német, akkor kell hívni állásinterjúra, teljesen logikus. Igazából jobb lenne dolgozni, és mivel képlékennyé vált a német, ezért biztosan elmegyek hétfőn (eddig csak hezitáció volt, hogy elmenjek-e, ha már itt a biztos német, de jó lenne, mert mégis csak a munka lenne a legjobb). Kiderül, hogy mégsem biztos az egész, eddig sem vettem biztosra – egészen tegnapig – , egy hónapja volt az a szintfelmérő vizsga, melyen én is voltam. Ráadásul az is úgy sikerült, hogy 33 pont lett, de ráadott még 3 pontot, hogy meglegyen a 60%, és a megfeszített tempónak a fogalmát ebben az aspektusban tisztázni kéne… Mert lehet itt hozzáadogatni pontokat, ha csak egy néhány hiányzik, és ennyire kell nekik az ember, de mi van akkor, ha valaki nem tudja tartani a lépést? Mert egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy többen is lemaradnak, és feladhatják. Ha maradunk, mondjuk 10-en, akkor félbeszakad a tanfolyam? Egyébként több ilyen pótfelvételi volt, én már nem tudtam komolyan venni (ezek után meg pláne nem), hogy ennyire nem sikerül megtalálni azt a 15 főt, aki szereti is a németet, és el is tudná végezni? Mondjuk az biztos, hogy ha összejön nekem a munka, akkor csak még kevesebben lesznek. Nagyon kíváncsi leszek, hogy mi lesz ennek a vége, ha nagyon elhalaszódik, akkor lehet, hogy mégiscsak visszamegyek Pestre, hogy legalább ott tudjak könnyebben munkát találni.

Super Nintendo, és Nintendo 64 Club Nintendo kártyák


Ismét scannelt Nintendós ereklyéket szeretnék közzé tenni:

Stadlbauer Club Nintendo kártya eleje
Stadlbauer Club Nintendo kártya hátulja
Waldmeier Club Nintendo kártya eleje
Waldmeier Club Nintendo kártya hátulja

A Stadlbauer az osztrák, míg a Waldmeier a svájci Nintendo forgalmazó cég. Hozzánk valamiért mindkét kártya bejutott, igazából ennek okát a mai napig nem tudom. Szerintem van kettejük között valami fúzió, mert bár a Stadlbauer által jutottak el hozzánk a játékok, viszont a Waldmeier német, és francia nyelvet is használ, és hozzánk a SNES dobozok, és leírások is mind német, és francia nyelvűek voltak. Ezek jártak a Super Nintendo mellé, most lássuk a Nintendo 64-eseket:

Stadlbauer Club Nintendo kártya eleje
Stadlbauer Club Nintendo kárta hátulja
Waldmeier Club Nintendo  kártya eleje
Waldmeier Club Nintendo kártya hátulja

Az ilyenek számomra mára már kincsnek számítanak, és örülök annak, hogy megőriztem őket akkoriban. 🙂 Már csak egyetlen egy valamit hiányolok, ami megvolt nekem régen, csak elveszett: magyar nyelvű Super Mario All-Stars leírás.

Új SNES controller, és Nintendo 3DS scannek


SNES Controller és Super Mario 64 Spieleberater

Amikor előzőleg voltam a Game Parkban, akkor szemet vetettem a dobozos eredeti SNES controllerrel, mely ott árválkodott 2.000 forintért. Tudtam, hogy az ott csak arra vár, hogy az enyém legyen. Nem kell tovább várnia. ^^ Igazából csak a doboz miatt vettem meg, mert olyan még nem volt, és nagy ritkaság. De most már megvan, és nagyon-nagyon boldog vagyok vele. Egyébként az volt az ötletem, hogy beszámíttatom a német SNES Mickey Mouse játékot. A kiscsaj volt bent, felhívta a főnököt (az apját), hogy mi legyen, azt mondta, hogy az eredetibe nem számítja be. Akkor megvettem. Remélem, elkel a vaterán. Úgyhogy most 3 SNES controllerem van, így még egy eladó cuccom a vaterán:

Eredeti SNES controller

Vegyétek, vigyétek! Olcsón adom, és jó állapotú, működik. A Super Mario 64 német guide-ot pedig vásárlás fejében elkértem. Az is nagy kincs számomra, mert régóta ismerem, hogy van ilyen, és most végre megvan. Át is nézegettem, miközben vártam a 202E buszra. Vártam is vagy 40 percet, mert azt hittem, hogy a Kucorgó tér másik oldalára átmegy ez a busz is, mint a 97E, de a nagy olvasgatásba belefeledkezve bár felnéztem, hogy jön-e a busz, de annyira elfoglalt az újság, hogy észre se vettem, hogy eltelt az idő. Visszamentem a másik oldalra, ahol eredetileg leszálltam, hát nem fordul vissza a 202-es, hanem megy egyenesen Rákoskeresztúr városközpontba. Legalább elment az idő. A guide olvasgatása közben felébredtek bennem a régi emlékek, mondogattam magamban, hogy ezt milyen jó volt csinálni, az meg hogy megszivatott. Akárhogy is nézzük, a Super Mario 64 egy életmű, amire egy életen át fogok emlékezni. És pont amikor itt volt a zsida, hogy a Super Mario 3D Land korántsem volt ilyen. Eljátszogattunk vele, de egyik pályára se maradt meg annyira az emlékezetünkben, nem voltak annyira egyediek.

És akkor most képtár. Annyi mindent akartam scannelni, hogy nem is tudom, hogy várhattam eddig. De most eljött az idő. Ahogy írtam korábban, a Nintendo 3DS játékleírásai ma már csak egy kisebb papírból állnak. Ezeket akár be is lehet scannelni, hogy ezeket is megőrizzük az utókornak. Meg a borítók, bár azok sok helyen elérhetők, ha egy kicsit jobban szétnézünk az interneten. De a belső borítókat kihagyják. Pedig a Super Mario 3D Land-é, és a Nintendogs + Cats-é nagyon menők. Most ezek jönnek. A képre kattintva teljes méretben megnézhetők:

Super Mario 3D Land külső borító
Super Mario 3D Land belső borító
Super Mario 3D Land leírás külső oldala
A Super Mario 3D Land leírás belső oldala
Mario Kart 7 borító
Mario Kart 7 leírás külső oldala (sajnos nem fért bele 100%-osan az A4-es scannerbe. ^^’)
Mario Kart 7 leírásának belső oldala (ez sem fért bele teljesen a scannerbe. ^^’)
The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D borító
Nintendogs + Cats: Toy Poodle & New Friends külső borító
Nintendogs + Cats: Toy Poodle & New Friends belső borító

Nos, ennyi. Az Ocarina of Time leírása is ilyen kihajtható, de 2,5× akkora, mint a Mario Kart 7-é, tehát azt még annyira se tudnám bescannelni, mint azt.

És grátiszban Nintendogs + Cats leírás. Mivel a DS-sel egy időben jelent meg, ezért ennek még teljes leírása van, és szerintem annyira menő, hogy szeretném, ha minél többen megismernék, látnák, így kiteszem letöltésre:

Nintendogs + Cats: Toy Poodle & New Friends PAL booklet scans

Aladdin végigjátszva


Alig 24 óra leforgása alatt sikerült végigjátszani a SNES Aladdint. Önmagában nem rejt a játék nagy kihívásokat, tényleg a legnehezebb rész, amikor ki kell szabadulni az oroszlánbarlangból, mely a lámpát rejti, utána megint könnyű lesz a játék. A főellenség természetesen Jafar, akit elég könnyű legyőzni. Fejreugrós szisztéma, két alakja van, és érdekes, hogy talán pont a második alakja (a kígyó) könnyebb. Úgyhogy a játék egyáltalán nem nehéz, de a hangulata bőven kárpótol.

Írtam, hogy mennyire hű a történethez a játék, és érdekes, hogy pont ott torpan meg, ahol tegnap abbahagytam. Ugye a 4. világig jutottunk el Sparrow-val tegnap, aztán egyedül is elvittem odáig. Az a rész nekem nagyon tetszik, hogy Dzsinn sokféle alakban segíti a továbbjutásunkat, viszont utána érdekes fordulatot vesz a játék, ugyanis utunk a piramisban folytatódik. Terveztem még egyszer megnézni a rajzfilmet, hogy frissítsem az emlékezetemet, de akárhogy erőltettem meg magam, nem emlékszem arra, hogy Aladdin valaha is piramisba került volna. Hiszen a rajzfilm utána úgy folytatódik, hogy Dzsinn teljesíti hősünk három kívánságát, melyből az egyik, hogy Ali herceg legyen, és utána megy Agrabah-ba, mint új kérő, hogy elvegye Jázmint feleségül, és szőnyegre szállnak. Na most ez is érdekes, ugyanis ez a szőnyeges kaland, mint bonus level benne van a játékban. Itt nincs semmi ellenség, csak gyémánt mindenhol, azokat lehet gyűjtögetni, a háttérben szól az “Egy új élmény” dal SNES verziója. És ezután jön a 6. világ, mely a kastélyban játszódik, készülődünk Jafarhoz, utána a főboss. Tényleg nem nehéz játék, lazán végig lehet vinni. Összességében nem rossz, de hogy a végén eltér a történettől, az egy kicsit csorbított a lelkesedésemen.

Tegnap írtam arról is, hogy mekkora a különbség a SNES és a Sega MegaDrive verzióhoz képest. Mutattak nekem videót a MegaDrive változatról, és tényleg. Még érdekesebb az, hogy én is játszottam PC-n, és a MD verzióról eszembe jutottak a PC jelenetek. Azért van nagy különbség, mert Segára, és PC-re a Virgin Entertainment fejlesztette, míg SNES-re a Capcom. A magyarázat pedig egyszerű: A Capcomnak volt akkoriban joga SNES-re Disney játékokat csinálni. És a SNES játék nagyon hasonlít a Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékhoz, hiszen az is Capcom gyártmány. Ugyanaz a fejreugrós rendszer, a MegaDrive-ban meg Aladdin odáig fajult, hogy kardot ragadott, hogy felvegye a harcot üldözői ellen. Ugyanez van PC-n is, de az is meglep, hogy nemcsak a pálya, de a zene is totál más. És, ha őszinte akarok lenni, nekem ennyiből a SNES verzió jobban tetszik, de játszani kéne a másikkal is, hogy hiteles véleményt tudjak adni, de nekem nagyon tetszik az a grafikai hangulatvilág, amivel a Capcom megáldotta a Nintendo konzolra készült játékait.

De remélhetőleg az Oroszlánkirály sem fog sokáig váratni magára. Mivel a Capcom jogai nem sokkal az Aladdin elkészülte után lejártak, ezért az Oroszlánkirályt már SNES-re is a Virgin Entertainment fejlesztette, úgyhogy abban biztosan nagyon kevés a különbség. Nagyon várom, hogy játszhassak vele.

Vissza a múltba


Végre vége a vizsgaidőszaknak, így tudok végre a játékokkal is foglalkozni. ^^ Nem végeztem a legjobban (legalábbis, ahogy kitelt belőlem), de a szükséges tanulságot levontam, remélem, a második félévben jobban fogok tudni teljesíteni.

Most Super Nintendo terén szeretnék erősíteni. A két régi játékot, a Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékot, és a Hurricanes-t szeretném nehezebb fokozaton végigvinni. Hihetetlennek érzem magam, amikor nagyon akarok teljesíteni, akkor visszajönnek a régi tudások, szinte saját magamtól is megijedek. 😀 Sikerült a Hurricanes-ben túljutni a 7. pályán, és lám, tényleg van tovább. XD Esküszöm, tényleg 1995. karácsonya óta van meg a játékot, de 15 év után most látom először a 8. pályát! És a 9.-et is, de tovább nem, mert itt véreztem el. Nagyon durva, nekem bejön. Ez tipikusan az a játék, amely semmiben nem kiemelkedő, semmiben nem forradalmi, csak szimplán jó vele játszani.

A Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékot tegnap próbáltam meg Normal módon. Na nem mintha a régi időkben nem próbáltam volna, de azért csak kijött, hogy rég láttam a játékot, hát olyan helyeken láttam ellenfeleket, ahol eddig nem voltak. Például szolgáltam egy párszor vacsoraként halaknak, amikor néztem nagyokat, hogy az hogy kerül oda. Ja, hogy ez már nem Easy mode! Az igazi nagy különbség mégis az, hogy nem 5 szívvel, hanem 3 szívvel indulsz, de különben semmi komoly. Nem sokkal nehezebb. Inkább az 5. világ főellenségével gyűlt meg komolyabban a bajom. Az adja meg a játéknak a könnyűségét, hogy ha elvész az összes életed, akkor az adott pályától folytathatod! Én kétszer véreztem el végleg, a 2-4, és a 5-3 pályákon, és innen folytathattam. Nem is lett volna nehéz végigvinni, csak a 6-1 pályánál befagyott a játék. -_- Különben egyáltalán nem jellemző a SNES játékoknál, hogy befagy, ez most valamiért megtörtént.

A Donkey Kong Country a harmadik játék, amivel próbát tettem. Annál a játéknál azért érzem, hogy illő lenne, ha nem is százakárhány százalékra végigvinni (a DKC játékok specialitása, hogy nem a 100% a tökéletes), de azért a fő szálat végigjátszani, ha nem is gyűjtök össze mindent. Biztos, hogy lesznek még sokkal nehezebb részek is, de már itt is néha magamtól megijedek, hogy mire vagyok képes. De a Stop & Go Station végleg kifogott rajtam. Az egy nagyon durva pálya. Az a lényege, hogy meg kell nyomni a kapcsolót, amikor a zöld fény pirosra vált, ekkor az ellenfelek nem mozognak. Meg is kell nyomni, mert nagyon gyorsak, és szinte kivédhetetlenek. Ám a piros csak ideig-óráig tart, és pont olyan messze van a következő kapcsoló, hogy folyamatos játék alatt éred el, apró hiba megengedve, de ha felélednek az ellenségek, akkor onnastól kezdve a továbbjátszás… nem is az, hogy lehetetlen, de nagyon nehézkes eljutni a következő kapcsolóig. Tehát vigyázni kell. És a játékban az van, hogy csak bizonyos pályaközönként lehet csak menteni. No most ezzel csak 5 vagy 6 pálya “végigvitelem” odalett, lehet újra nekiesni.

Most a Tohoshinki: Why? (Keep Your Head Down) kislemezt hallgatom. Nagyon sötét hangulatú dal.

20 év 20 játék 2. rész


Hurricanes

EU-s borító

Következő játék, amiről értekezni szeretnék, korántsem annyira ismert, sőt olyannyira nem, hogy EU-s dobozképet sehol nem találtam a játékról, ezért bescanneltem a sajátomat. Ez a Hurricanes nevű játék, mely SNES-re jelent meg 1994-ben. A kép alapján focis játéknak tűnhet, és nem is vagyunk messze az igazságtól, ez valóban az lenne, csak kicsit másképp. Azonos nevű rajzfilm adaptációja, amiket olvastam róla, nem túlzottan bíztató. A YouTube-on csak az intrót láttam, hát nem kecsegtet sok jóval. Nem különösebben hozta meg a kedvemet arra, hogy megnézzem. A Tsubasa kapitány valahogy jobbnak tűnik. Aki akarja, az itt megnézheti:

Ezt is egy pár napja tudtam meg, holott a játékot 1995-ben kaptam karácsonyra, tehát már 15 éve ismerem. Szerettem akkor játszani vele, de nem volt annyira kiemelkedően jó, mint a Miki egeres játék. A dobozt és a leírást ma kaptam meg hozzá, a Colin Konzolba elmentem érte. Mondtam az eladónak, hogy nekem megvan a játék, nekem a doboz és a leírás kell. Odaadta egy ezresért. ^^ A dobozból és a leírásból újabb dolgokat tudtam meg. 😀 A rajzfilmet a DIC gyártotta, akik csinálták a Super Mario Bros. 3, Super Mario World, és The Legend of Zelda rajzfilmeket. És Európában csak Skóciában adták le.

címképernyő

Ja, hogy a játéknak van története is? Esküszöm, ezt is csak a leírásból tudtam meg. ^^’ Azt kell eldönteni, hogy melyik a legjobb focicsapat. De nem ám egy focis játékot játszunk, platformot! Megint Mario-klón, mi? Nem egészen. Egyetlen egy fegyverünk van, a focilabdánk, azzal kell megölni az ellenfeleket. De hogy mit keres egy focista egy skorpiókkal teli szigeten, hogy felszálljon a repülőgépre, majd az kényszerleszállást hajt végre a dzsungelben, onnantól magától eljusson a Gorgon stadionba… Ezt fejtse meg valaki. Érdekes az alapkoncepció. De a játék nem rossz, de nem is annyira jó, éppen kicsit jobb a közepesnél.

Főhősünk játék közben

Bár szép a háttér, a karakterek eléggé kidolgozatlanok. A szavatossága is megér egy külön misét. Ugyanis én eddig abban a hitben éltem, hogy a játék pusztán 7 pályából áll. De nemrég tudtam meg, hogy az egész valójában 15 pálya, csak az Easy-fokozat inkább egy demo-fokozat, ugyanis ott csak 7 pálya nyílik meg. Normalon lehet játszani mind a 15 pályán… Ha valaki eljut odáig. Nem a legkönnyebb játék, bár annyira nem is izzaszt meg, mint a Donkey Kong Country, egyszerűen csak nincs mentés, és a rendelkezésre álló három élet nem sok mindenre elég. Szerintem mire normalon végigviszi valaki, addigra az első pályák túlzottan könnyűek lesznek. Hard fokozaton is megnyílik mind a 15 pálya, de más az ending videó. Különben egész jó a játékmenet. A zene az szerintem nagyon jó lett. Úgy nem áttörő, mint egy Zelda játék zenéje, nagyon fülbemászó, most is hallom a fülemben.

 

Labdát az ellenfél felé rúgva lehet támadni.

Engem egyvalami zavar a dobozon: Miért a lány van a középen, amikor nem őt irányítjuk (és tudtom szerint nem is ő a rajzfilm főszereplője), hanem a bal szélen levő szőke srácot? Illetve választhatjuk a bal oldalon levő barna hajú srácot is. Szóval érdekes játék. Nem is biztos, hogy rossz ötlet, egynek jó, de forradalmat nem csinál. Nem csoda, hogy nem is kapott akkora hírverést. Az alábbiak szerint értékelném a játékot:

Grafika: 7/10
Játszhatóság: 8/10
Szavatosság: 6/10
Zene / Hang: 9/10
Hangulat: 7/10

+ Egyedi ötlet
+ Fülbemászó zene
+ Kellemes játékmenet
– Kidolgozatlan karaterek
– Mai szemmel rövid

72%

Aki kíváncsi rá, mindenképp tegyen egy próbát vele, nem rossz, csak nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog a játékmenet.