JAM Project: X less force albumkritika


JAM Project BEST COLLECTION XI X less forceNem akartam kiírni a teljes címet, de amúgy a szokásos számozás: BEST COLLECTION XI ~X less force~. Bizony, ez már a 11. best collection album, és bizony letették a névjegyüket a japán zenei világban, hiszen azzal, hogy általánosan elterjesztették, és továbbfejlesztették a Mizuki Ichiro és Kushida Akira féle anison zenét, utat nyitottak több olyan előadónak, akik a megjelenésük nélkül valószínűleg nem lettek volna még ennyire sem ismertek. Előtte ugyanis az ilyen jellegű dalok csak az adott anime, videojáték vagy tokusatsu sorozat OST albumán voltak hallhatóak, külön kislemezen nemigen. Konkrétan a JAM Project egyik tagja, Kageyama Hironobu volt az, akinek az ilyen jellegű dalok komolyabban megjelentek kislemezen még a ’80-as években, ezért van az, hogy a diszkográfiája többek között közel 75 kislemezből áll. Aztán alapítótagja lett a JAM Project-nek, mely tagjainak profizmusa már arra is garancia volt, hogy az első best collection album is igazi csemege legyen.

És most itt van a 11. album. Ahogy tavaly írtam, az előző, vagyis a 10. best collection album eléggé szélsőségesre sikeredett, voltak rajta olyan nagyszerű számok, melyek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy azt gondoljam róluk, hogy életművet hagytak maguk mögött, de voltak rajta felejtős alkotások. És milyen lett az új?Sajnos kicsivel rosszabb: ezen nincs annyi nagyon jó szám, ugyanakkor az ún. töltelékszámokból több van. Majd azt is láttatni fogom, hogy a JAM Project-nél mit jelentenek a töltelékszámok. Mindenesetre a Wings of the legend kislemez megjelenése óta kritikusabban hallgatom az együttes újabb kislemezeit, és nagyon úgy tűnik, ez lassan kiterjed az albumokra. Már többször írtam, bocsánat az ismétlésért, de nem tudok napirendre térni afölött, hogy a Wings of the legend akkora vízválasztó volt az együttes életében, hogy nem sok dal tudta követni azt minőségében. De ez általános dolog, hogy ha valaki (mindegy, hogy zene, film, videojáték, stb.) kijön valami világrengető alkotással, akkor a rajongók utána joggal lesznek kritikusak a következőkre, és többségében ez az oka annak, hogy az adott személyről azt gondoljuk, hogy már nem képes akkorát alkotni, mint régen. Mennyi puskapora maradt még a JAM Project-nek? Lássuk hát:

  1. Unlimited Force: A címből valami nagyon erős dalra számítottam. A JAM Project egyik bravúrja, hogy egyből belecsapnak a közepébe, és olyan erős dallal kezdenek, hogy csak győzzük a többit is. Hát a cím joggal adhatja az alapgondolatot, hogy ez is hasonló lesz. És nem… Sőt, amikor először hallgattam és megszólalt eltorzított hangon az ének a dal elején, azt hittem, hogy megvicceltek, és valami Arashi vagy KAT-TUN albumot kaptam, ugyanis trendi fiúcsapatos stílusú az ének. Aztán hamar letisztult, de maga a dal nemigen lett jobb. Az eddigi erős nyitódalokhoz képest ez harmatgyenge. Meghallgatom, de nincs olyan része a dalnak, amit vissza tudnék idézni. 4/10
  2. Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~: Vissza kellene térnie az együttesnek ahhoz, hogy Super Robot Wars dallal nyissanak egy albumot, ez a dal ugyanis sokkal jobban tükrözi az együttes valódi tudását mind zeneszerzés, mind énektudás tekintetében. Nagyon szeretem, amikor mély hangon, már-már gregorján stílusban kezdik a dalt, megadja az alaphangulatot rendesen. És persze megvannak a fokozatok is, a bevezető zene, ami fokozatosan erősödik, és a refrénben kiteljesedik, és természetesen Endoh Masaaki extrém magas hangja zárja le a refrént. Tökéletesen kihasználták a lehetőségeket, hiszen ha a harcosok elárulják a vezetőjüket, abból valami nagy dolog fog születni. 9/10
  3. Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~: Hányszor dicsértem ezt a dalt, de hányszor! És nem lehet elégszer, hiszen a már sokat említett Wings of the legend óta ez az egyike azon kevés JAM dalnak, mely igazán megmutatja, hogy mi rajongók mitől imádjuk az együttest, mi az az elemi erő, ami ha megszólal, hatalmas erőt ad a mindennapokhoz. A dinamika, az ének mind tesznek arról, hogy a csapat egyik legjobb dala legyen. 10/10
  4. Raiba ~Tusk of thunder~: Jót tett az együttesnek, hogy a GARO sorozathoz is énekelnek dalokat, ugyanis ezzel a rock egy olyan válfajában tudnak megnyilvánulni, ami a Super Robot Wars dalokhoz nem egészen illik, de a JAM Project-nek nagyon jól áll. Bár ez is olyan dal, amivel az elején nem tudtam mit kezdeni, aztán rákaptam a hangulatára, és már szinte velük együtt éneklem a refrént. Tehát ez a dal is meg vagyon szeretve. 8/10
  5. Generation!: Na ez is egy egyedi eset, amikor a verse és bridge olyan sablonos, viszont a refrén istenien jó lett. Velük éneklem, amúgy jó rock zene, csak most is az van, hogy magából a zenéből szinte semmit nem tudok visszaidézni. De a refrénért szívesen hallgatom megannyiszor. 7/10
  6. Shakunetsu no Houkou ~Legend of GAMERA~: Még egy mély hangon indított dal, ami itt is megadja az alaphangulatot. Nagyon bírom az ilyet, azt az érzetet adja, hogy GAMERA az a karakter, mely megmenti a világot a gonosztól, és semmitől nem riad vissza. De hogy vissza tudok-e idézni mást is? Nem nagyon… 7/10
  7. WANDERERS: És maradnék is ezen a visszaidézgetős témán, ugyanis a JAM Project lassú dalainak van egy olyan sajátosságuk, hogy olyan jelentéktelennek tűnnek első néhány hallgatás után kislemezen, de aztán albumon aztán átjön a hangulata, mert a dalok sorrendje is sokat számít. Keményebb dalok után üdítően hat egy lágyabb zene, arra aztán jobban figyelek, és kiderül, hogy mégiscsak van benne valami. Ez is erre a sorsra jutott. 7/10
  8. Breakthrough: A címadó dala annak a kislemeznek, mely számomra legendává vált. Belenéztem a Nobunaga the Fool animébe, de nem különösebben fogott meg, pedig az ehhez készített második opening dal egyszerűen parádés lett. Fantasztikus a dal dinamikája, a bridge-nél mindig valami épületomlást látok magam előtt, és bár egyre hevesebben omlik be, mégis ott maradnak és énekelnek. Ez az igazi JAM Project minőség! 10/10
  9. BUDDY IN SOUL: Megint egy sablonos rock zene, ami semmit nem mond. Ez a baj ezekkel a dalokkal, hogy hallom, hogy énekelnek, de nem szól semmiről. A refrén elég jó, bár itt is kijön, milyen furcsa szóösszetételeket használnak a japánok angolul (Buddy is myself). Amúgy elmegy… 7/10
  10. ZERO -BLACK BLOOD-: Úgy reménykedtem az elején, hogy végre valami vérpezsdítő zene, ráadásul Kitadani Hiroshi-tól, mondtam is magamban, végre valami őrült dal, de sajnos visszatér a régi kerékvágásba. Pedig az alapötlet nagyon jó volt, és akár igazi klasszikus is lehetett volna belőle, de sajnos hiába élnek a hangszerek, ha nem mond semmit. 7/10
  11. PRAY FOR YOU: Legalább Okui Masami nem hazudtolja meg magát, ismét egy igazi szomorú, szívet igazán megérintő ballada. Az ének is nagyon szép, a zene minden egyes részlete elmélyít az érzelemben. A kedvenc részem az első refrén után, amikor kitör a zene, vele együtt kitörnek az érzelmek is, mely senkit nem hagy hidegen, a szöveg pedig most is az egyetlenről szól, aki nem feltétlen szerelem, hanem lehet igaz barát is, akivel már-már testvéri a kapcsolat. Talán egy életre szól a búcsú? Mindenesetre nagyon megérintett. Újabb mestermű Okui Masami-tól. 10/10
  12. Rescue mission: Igazából meghallgatom ezeket a dalokat is, mert végülis élnek, nem unalmasok, csak semmi nincs benne, ami kiemeli az átlagból. Csak amikor még csak Okui Masami-ért rajongtam, és nem ismertem annyira a JAM Project-et, pont az ilyen jellegű dalokra gyanakodva nyitottam feléjük nehezen. Ez mostanra jött be. 6/10
  13. Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME-: Eleinte megörültem ennek a dalnak, aztán haragudtam érte, mert túlzottan egyszerű lett a hangszerelés, az ének. Megviccelt, azt gondoltam, hogy ki tudom énekelni a magasabb hangokat, de sajnos nem ment. De igazából szívesen hallgatom a dalt, szeretem. A GARO -Honoo no Kokuin- animével meg vigyázni, mert tele van boszorkányság és fekete mágiával összefüggő hiedelemvilággal, és sok benne a durva, kemény jelenet. Nekem az 1. rész után elég volt. De az első opening dal jó lett. 8/10
  14. Ninmu Suikou!: Ezt is meghallgatom, miért is ne? De sajnos a JAM Project már nem olyan, mint régen, ha megengedik maguknak, hogy ilyen dal is felkerüljön az albumukra. Keménykedhetünk, csak legyen mögötte lélek. Megint az, hogy jó az ének, minőségi a zene, csak a szakmai részét nem tudom értékelni, ha nem szól semmiről. Ha nem is egyes, de üljön le. 6/10
  15. my memory, your memory: Egy Okui Masami dallal zárul az album.. Ugye írtam a 10. best albumnál, hogy mindig valami különleges számmal zárják le az adott albumot, hogy igazán emlékezetes legyen. Vannak ennél sokkal jobb záródalok is, de ez is nagyon kellemes lett. Hasonlóképp a barátság jelentőségéről szól, mint a PRAY FOR YOU, csak nem a szomorú, hanem a vidám oldaláról fogja meg. Vidám, lassú dal, nagyban javítja az album összképét. 9/10

Hát, nem sok puskapora maradt az együttesnek, és tényleg az érződik, hogy ha gyengébb, zeneileg semmilyen mondanivalóval nem rendelkező dalt is megengednek maguknak, akkor ott már baj van. Meg kéne újulni az együttesnek. Továbbra is a kedvenc best collection albumom a harmadik, a JAM-ISM, azon minden egyes dalnak súlya, jelentése, dinamikája van, most már a közelében nem járunk annak. A borító sem az igazi, szerintem nagyon idétlen megoldás, hogy hatalmas lóbetűkkel van írva a cím, a tagok meg szinte a jobb alsó sarokban összezsugorodva. Úgy vagyok ezzel az albummal, hogy hallgatom, becsülöm, hogy alacsonyabb eladási számok mellett is aktívak, de mintha a népszerűségükkel együtt a lelkesedésük is lefelé ívelne. Hiányoznak azok a jópofa, vicces dalok, melyek remekül kiegészítették a korábbi albumokat. Csak egy korábbi (egyébként nagyszerű) daluk címét tudom üzenni az együttesnek a 12. best collection albumra: Break Out!

29/40

Okui Masami és JAM Project teóriák


Na, hát nincs második hetes eladási szám Okui Masami-tól a Symbolic Bride ezzel “hivatalosan” is az énekesnő legrosszabbul teljesítő albuma a maga 838-as eladásával. Egyrészt csalódott voltam, másrészt meg most is éreztem, hogy emögött az eladási szám mögött megint jóval több van, mint ahogy szokott lenni. Most is nagyon szeretem böngészni az eladási adatokat, ennek több oka van. Egyrészt általánosságban véve szeretem a számokat. Szeretem böngészni őket, fejben egészen magas számig tudok számolni. Másrészt meg az, hogy jobban magaménak érzek egy-egy albumot, ha minél többet tudok róluk. Harmadrészt meg úgy érzem, hogy az eladási számok sokkal többet mondanak, mint hogy ott áll egy 3, 4, 5 … jegyű szám, és tényszerűen adatot közöl.

Viszont most nagy “gondban” voltam az album eladási adatainak értelmezésével, hiszen a legújabb kislemez, a Takarabako -TREASURE BOX- az eddigiekhez képest óriási siker, Okui Masami is nagyon örült neki. Most meg mélyen hallgat… Mi lehet az egész mögött? Az egyik barátommal, aki szintén rajong az énekesnőért eldiskuráltunk erről E-mailben. Sejtésem beigazolódott afelől, hogy tényleg több rejtőzik ezen számok mögött is.

Már akkor lehetett sejteni, hogy ez az album nem úgy jelenik meg, mint az előzőek, amikor Okui Masami azt nyilatkozta, hogy csak azért készülhetett új album, mert most nem volt annyira betáblázva a JAM Project, mint máskor. Arra az időszakra… És ez az a tény, ami nagyban befolyásolta az album sikerét, ugyanis ha sikeres lett volna az album, akkor mindenhova meghívnák fellépni, szerepelni, ami azt eredményezné, hogy nem maradna ideje a JAM Project-re. Okui-sama pedig kulcsszereplője a csapatnak, mint egyetlen női tag, de azért is, mert ő maga hatalmas egyéniség, ilyen személyt nem találnának még egyet. Ez az egyéniség tetten érhető az általa írt dalokban is, ugyanis markánsan különböznek a Kageyama Hironobu által írt daloktól. Ezért szeretem nagyon azokat a Super Robot Wars kislemezeket, melyek openingjeit Kage-chan írja, az endingjeit meg Okui Masami. Ők ketten képesek úgy összedolgozni, két olyan dalt ínak külön-külön, ami eltér egymásban hangulatban, mégis van kohézió, van kapcsolódási pont. És erre tényleg nagy szükség van, ugyanis a legújabb SRW kislemez ending dalát már Endoh Masaaki írta, és érezhető a különbség. A Kessen the Final Round egyébként is egy érdekes kislemez, az emészteni kell. A Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~ sokkal inkább alkot egy egészet és beleillik a JAM Project hangulatvilágába. Az Okui Masami által írt PRAY FOR YOU dal hallgatása alatt pedig garantáltan szem nem marad szárazon. És érzékelve így a különbséget ész érvekre hallgatva tényleg kulcs szerepe van Masami-nak a csapatban, nélküle az együttes nem bírná sokáig.

De volt egy időszak, amikor az énekesnő nagyon ki akart válni az együttesből, csak az akkor még nagyobb törés lett volna, ugyanis Matsumoto Rica is akkor lépett ki az együttesből (tehát 2008-at írunk), és az együttes készült a világ körüli turnéjára. Női tag mindenképp kell az együttesnek, és Matsumoto Rica kiválása azért kisebb törés az együttesnek, mert nem írt dalokat és a Pokémonos szóló munkáka sokkal fontosabb, ugyanis a Pokémon, mint márka akkora a szigetországban, hogy szinte biztosra vehető, hogy ha más szinkronizálná Satoshi-t (vagy Ash-t, ahogy itt ismerjük), akkor rajongóinak milliói hagynák el a Pokémont, ugyanis a szigetország Tajiri Satoshi és Matsumoto Rica már egy és ugyanaz, és ez a bizonyos “szövetség” felbonthatatlan. Talán túlzásnak hangzik, de annak megbontása yen-ben biztos, hogy nemcsak milliókban lenne mérhető, ha az anyagi károkat nézzük.

Okui Masami ugyan hatalmas életművet hagyott maga után a szólóénekesnői karrierjével, de a Lantis nem véletlen nem támogatja a tagok szólókarrierjét külön-külön, hiszen a JAM Project egy kiadványára jóval több rajongó “gyűlik” össze, mintha a tagokat külön szponzorálnák. Azt kell mondjam, hogy ezt nagyon jól látja a kiadó, ugyanis ha Okui Masami nem lenne tag, valószínűleg nem is érdekelne, hogy létezik egy olyan együttes, melyet JAM Project-nek neveznek. Sok Okui Masami rajongó mondta, hogy csak onnastól érdekli a JAM Project, amikortól ő maga is tagja lett az együttesnek. Úgyhogy a Supergroup Japánban is nagy találmány, alapból sikerre van ítélve az az együttes, melynek tagjai más együttesben vagy szóló előadóként már letették a névjegyüket. Hozzák egyrészt a szakmai tapasztalatukat, másrészt a rajongótáborukat. Én meg olyan vagyok, hogy ha megszeretek egy együttest, akkor az egész diszkográfiája érdekel, így elmondhatom, hogy ez a bizonyos szakmai tapasztalat már az első kislemezekben is hallható volt. Már az első BEST COLLECTION album is minőségben igencsak magasra tette a lécet, mai napig élmény hallgatni. Az énekesnő a belépésével pedig új színfoltot hozott az együttesbe. De azt csak most tudtam meg, hogy Okui Masami nem magától lett a JAM Project tagja, hanem javasolták neki, mondván, hogy az együttesben jövedelmezőbb lesz a karrierje. Hogy ezt akkor mire alapozták, nem tudom, ugyanis ekkor az eladások tekintetében még igencsak rosszul állt az együttes. Az, hogy pont a SKILL lett az első nagy siker, az nem az énekesnő megjelenésének volt köszönhető, hanem magának a dalnak, és annak, hogy a Super Robot Wars sorozat nagy siker volt már akkor is Japánban, most is veszik a játékosok. Mindenesetre az érdekes, hogy a SKILL előtt sok volt a szóló kislemez a csapaton belül, vagyis a JAM Project neve alatt egy-egy előadó, vagy ketten duettként énekeltek fel egy dalt. És érdekes, hogy a SKILL és a VICTORY sikere után ezek a szóló kislemezek jelentősen megritkultak. A következő nagy állomás pedig az internet előretörése és a világ körüli turnéjuk volt, ezek által is nagyban nőtt a népszerűségük.

Legtöbbször az szokott lenni, hogy ha valaki megszeret egy együttest, akarva-akaratlanul kiválaszt magának egy kedvencet, akinek adott esetben megvenné a szólóalbumát, de ha egy másik tag is megjelentetne önálló lemezt, arra jó eséllyel rá se nézne, és egyesült erőben rejlenek az eladások. Ez viszont azzal jár, hogy kompromisszumot kell kötni, ami adott esetben áldozattal jár. Egyértelműen Okui Masami hozza a legnagyobb áldozatot, hiszen az ő szóló dalai ütnek el a legjobban az együttestől. És gondolom, hogy úgy érezte, hogy bár jók az általa együttesnek írt dalok, mégsem tudja kibontatkoztatni az egyéniségét igazán, ezért akart kiválni az együttesből, de erről Kageyama Hironobu beszélte le. Azért látom magam előtt az átsírt, éjszakákon át tartó lelkizős beszélgetéseket. És ebbe semmi gúny nincs, ugyanis világosan látszik, hogy Kageyama az, aki igazán egybe tartja az együttest. Az elején amikor jobban domináltak a szólódalok a csapaton belül, én mindig azt hittem, hogy az adott előadó írta a dalt, ugyanis annyira passzolt az egyéniségéhez, mintha ő maga írta volna. Hát kiderült, hogy Kageyama Hironobu a “bűnös”, és abból, hogy ennyire az előadó egyénére szabja a dalt, nekem az jön le, hogy Kage-chan, mint ember egy végtelenül empatikus, megértő, kedves személyiség, ezek a jellemvonások pedig dicséretére válna minden férfinak. Ebből gondolom azt, hogy ő az, aki egybe tartja az együttest. A Lantis meg az, aki valahol kényszerből, még ha ez nyersen is hangzik. Ugyanis ahogy fentebb írtam, minden egyes tagnak van egy rajongótábora, de koránt sem olyan nagy, hogy a kiadónak megérje külön-külön is támogatni a szólókarrierjüket. Bár Okui Masami-nak is visszatartották úgymond a lemezforgalmazását, hogy ne legyen az, hogy a feltörekvő szólókarrierje miatt ne legyen ideje a JAM-re.

Azt nem gondolom, hogy Okui-sama megbánta volna, hogy belépett az együttesbe, hiszen biztos hogy a többi tagot nagyon tiszteli az énektudásuk és a teljesítményük miatt, és nagyon jó barátai egymásnak a JAM tagok, de hogy nem boldog jelen helyzetben az is biztos. 2013-ban volt az énekesnő debütálásának 20. évfordulója, és a Lantis semmilyen lehetőséget nem biztosított arra, hogy erről kiadvány formájában megemlékezzen. Se egy best album, egy stúdió album, de még kislemez sem jelent meg. Mi rajongók megemlékeztünk róla a magunk módján, de egy hivatalos emlékkiadvány lett volna az igazi. Remélem azért a 25. évfordulóra legalább egy tortát süthet.

Énekverseny tervek


Idén ismét lesz énekverseny a MondoConon. És most nagy bizonyítási vágy van bennem, hogy megmutassam, hogy mit is tudok valójában, ezért most dalt is úgy választok, amit el tudok énekelni, és szívesen meg is teszem. Eleinte eléggé szűkösnek éreztem a választási lehetőséget, mivel férfi előadótól elsősorban JAM Project-et és előadóinak szóló dalait hallgatom, és a dalaik többsége sajnos olyan, ami kimegy az én hangterjedelmemből. Persze van, amit el tudok énekelni, csak gyakorolni kell őket. Először a Super Robot Wars 2: Original Generations videojátékból gondoltam a Babylon-t gyors dalnak és a Bakuman. III animéből a Yume Sketch dalt. Annyira nem is gyakoroltam őket, meg aztán beszélgettem az egyik mexikói barátommal LimaRam-mal, és nem is tudom honnan jött neki, de azt javasolta, hogy próbáljam meg a Mazinkaizer OVA-ból a TORNADO dalt. Azonnal lejátszódott a fejemben, és arra jutottam magamban, hogy igen, ez menne… Nem kifejezetten kedvenc, az első BEST COLLECTION albumon van rajta, amikor azt hallgatom, végighallgatom, megmarad a fejemben, hallom a komolyságot, de nem különösen foglalkoztam vele. De most volt egy olyan érzésem, hogy nagyon jó választás lenne. Tegnap este megcsináltam belőle a kfn-t, közben megpróbáltam kiénekelni a legmagasabb refrén részeket, és ment! Sikerült! Csak gyakorolni kell, hogy szépen kijöjjön, és rá kell érezni, hogy kell énekelni, hogy az úgy hangozzon, ahogy kell. És élveztem a spontán próbát, úgyhogy azonnal meg is köszöntem neki az ajánlást, ilyen 5-6.000 km-ről meg tudja mondani, mi áll jól nekem, hihetetlen. Mondjuk küldtem neki korábban hangfelvételt, úgyhogy valószínűleg arra gondolt vissza, amikor javasolta a dalt. Meg is hallgattam aztán néhányszor, és úgy éreztem, hogy mégis tudok azonosulni a hangulatával, úgyhogy jelen állás szerint azt mondom, hogy el tudom érzéssel énekelni.

Ez egyébként egy Mizuki Ichiro szóló dal. Nagyon tetszik, amit az együttes berkeiben művel, ha csak erre alapoznék, azt mondom, hogy nem véletlen, hogy már több mint 40 éve tart az énekesi karrierje. A szóló karrierje alatt felénekelt dalok egyébként nagyon nehezen elérhetők, és nem is láttam sehol teljes listát a megjelent kislemezeiből és albumaiból. Ehhez képest eléggé méltatlannak érzem, hogy akkora diszkográfiája van (gondolom én), amit bárki megirigyelne, és sehol nincs dokumentálva a teljes lista. De 2008-ban kiadott egy hatalmas válogatásalbumot Michi ~Road~ címmel, melyre az akkori 40. évforduló alkalmából válogatták össze a legjobb dalait. Bizony hatalmas, mert az album 5 CD-ből áll, összesen kb. 100 dallal. Még korábban végigmentem rajtuk egyszer, és az énekesi karrierjének eleje számomra teljesen csalódás volt. Melankólikus balladák, de az az életerőt hiányoló fajtából, ilyen hagyjatok meghalni jellegű dalok. És akkor totál elcsodálkoztam, hogy hát hol van az az erő, amit a JAM Project-ben mutat? Aztán a harmadik CD-től már jönnek az élettel telibb dalok, amiket vártam tőle, úgyhogy nem egy elveszett dolog, a Mazinger Z egészen jó volt. De nagyon különbséget tenni a dalok között nem tudok, mert annyira egy kaptafa, az egyes animékhez, Tokusatsu sorozatokhoz írt dalok, hogy nem tudom agyból megmondani, hogy melyik-melyik. Nagyjából egyszerű hangszerelésű dalok vannak a repertoárjában, azért a nagyján lehet érezni, hogy bár komolyabbak, de gyerekeknek készült sorozatokhoz készültek. Itt-ott még viccesnek is hat az éneke. Visszatérve a szomorú dalokhoz, azért azt hozzá kell tenni, hogy illik is a hangszínéhez, még fiatalon is ilyen komoly, elmélkedő, szomorkás férfihangja volt, ez nyilván nem változott az idők során, mindezek ellenére nagyon jól állnak neki az életerős dalok is. Meg a fentebb említett TORNADO dal azért is nagyon jó, mert az is ballada (az lesz a lassú dalom), de nem az az eret akarok vágni magamon típusú, minden életigenlést teljes mértékig hiányoló dal, hanem hallani az erőt. Szeretnék végre egy nagyon jót énekelni versenyen.

A gyors dal tekintetében még bizonytalan vagyok, de jelölt van. Nagyon bátor vállalkozás lenne a Kikou Seiki G-Breaker Legend of Cloudia videojátékból az Over the Top! Ugyanis ez egy őrült rock dal, imádom, hogy gondolatban mindig az őrületbe kerget, amikor hallgatom. Ez egy duett a JAM Project-en belül, Sakamoto Eizo és Endoh Masaaki páros énekelte fel, és azért ez a két név árulkodó. Sakamoto Eizo egyébként is egy őrült rocker, az Animetal együttes frontembere, nagyon szolid munkát nem is lehet várni tőle. És azért Endoh Masaaki-t is be lehet vinni a “rosszba”, úgyhogy biztos páros voltak egy ilyen keményebb dalhoz. Ezt a dalt sem próbáltam még komolyan, csak ahogy hallgatom, úgy érzem, hogy kijönne. És ha ki tudnám azzal az életérzéssel énekelni, ahogy ők, akkor bizony esélyes vagyok arra, hogy az eddigieknél jobb helyezést érjek el. Ha még a többieknek is tetszeni fog, akkor végképp elégedett leszek.

Egyéni vélemény a JAM Project BEST COLLECTION III ~JAM-ISM~ albumról


JAM_Project_JAM-ISMHa nemrég írtam a tizedik album értékelésénél, hogy nem veszélyezteti a harmadik JAM BEST COLLECTION album trónját, lássuk pontosan melyik is az az album. Ez a JAM-ISM, melyet szimplán a BEST COLLECTION albumok királyának szoktam nevezni magamban. Még csak nem is a változatosság jellemzi az albumot, hanem valószínűleg annyira megtáltosodtak a SKILL kislemez sikerének hatására, hogy zsinórban jöttek utána a jobbnál jobb kislemezek és dalok. Annak a kislemeznek a dalai még a második BEST COLLECTION albumon, a FREEDOM-on hallható, ezen a harmadik kiadványon érdekes, hogy nem követik a SKILL dal stílusát szorosan, sokkal inkább az első válogatásalbumnak, a BEST PROJECT-nek egy erősebb változata. A dalok nagy része nagyjából olyan, mint a debütáló kislemezeiken, csak határozottabb, erősebb és fejlettebb. Az pedig már önmagában alap, hogy szeretem az első BEST COLLECTION albumukat is, és ezt egy még jobb kiadásban hallani, nekem több sem kell. De még mielőtt nagyon kifogynék a mondanivalókból a végére, gyorsan lássuk is a dalokat.

VICTORY: Már ezen a dalon is látszik, hogy nem követték szorosan a SKILL stílusát. Ez a következő Super Robot Wars dal, és koránt sem annyira erős, mint az elődje, viszont legalább annyira hangulatos. A szokásos bevezető után jön a tőlük megszokott minőségű ének, és bár alapvetően egységes a dal, de már itt megmutatkozott az a disszonancia, amit később néhány dalukban sikerrel alkalmaztak. 8/10

Kurenai no Kiba: Szinte rögtön két vállra fektettek ezzel a dallal, azonnal kedvenc lett az egyszerűsége miatt. Minőségi egyszerűség! Alapvetően komoly az énekük, de a zene és a dallamvilág annyira egyszerű, hogy mindig ösztönösen hozza magával, hogy kicsit bohókásan éneklem utánuk. És már ekkor is Okui Masami vitte a prímet, amikor lassú, már-már háttérzenében ilyen sokat sejtető hangon énekel két sort. Kétszer két sora van az egész dalban, de azzal mindent visz. 10/10

VOYAGER: Na ez érdekes, ez is vicces, bohókás, de ez azért, mert gyerekeknek szánt animének az openingje. Nem ez az első ilyen alkotásuk, ezeket a dalaikat az jellemzi, hogy saját stílusukat leegyszerűsítik, játékossá teszik. Majdhogynem kigúnyolják saját magukat. Szinte hallani, hogy ők is nevetve éneklik a “Come on, baby, do the Rock ‘n’ Roll!” sort, a refrén pedig rendkívül hangulatos. 8/10

Cry for the Earth: Az egyik önálló daluk, melyet speciálisan ehhez az albumhoz írtak. Az ilyen versékben csendes, majd a bridge-re hirtelen kitörő dalokat nem nagyon szoktam értékelni, még akkor sem, ha értem, hogy miért ilyen. És általában a refrén még erősebb szokott lenni, de itt pont hogy nyugodtabb, mintha minden kiáltásukat kiadták volna magukból. Alapvetően nem kedvenc ez a dal, de azok közé tartozik, mely szervesen emeli az album hangulatát. 7/10

DRAGON: Másik nagy kedvenc, főleg a japán tradicionális zenei hangzás miatt az elején és a második refrén után. Ugyanakkor a másik ékes bizonyíték arra, hogy nem erős dallal is lehet nagyot alakítani. Ez a másik olyan szerzemény a Kurenai no Kiba mellett, amit azért szeretek, amilyen. Semmi extra nincs benne, amitől annyira különleges lenne (a japán népzenei elemeket leszámítva), csak önmaga egy nagyszerű dal. 10/10

Destination: Na ilyennek képzelek el egy olyan dalt, ami önmagában nem nagy durranás, de nagyszerűen hozzátesz az album hangulatához. Ez egy Matsumoto Rica szóló, alapvetően nem rossz, de önmagában soha nem hallgatnám. Egyszerűen nagyon jól beleillik az album komplex hangulatába, Nem annyira erős a zene, így az énekesnő is visszavesz az amúgy nagyon erős hangjából. Pont amiért nem olyan erős, inkább illik egyfajta “helyzetjelentésnek”, semmint hogy bíztatna arról, hogy legenda lesz a tetteiből (densetsu ni nare). 6/10

Senshi yo Nemure: Újabb igazi rock ballada a JAM Project háza tájáról, nem is akárkitől, mint Fukuyama Yoshikitól, ez az ő szóló dala. Nagyon szépen tud bánni a hangjával, szinte varázslat hallani, hogy a versékben milyen nyugodtan énekel, majd a refrénre annak megfelelően kitör. De még hogy! Ez ugyanis egy búcsúdal, a cím jelentése az alvó katona. Nem egy elvesztett csatáról szól, hanem egy megfáradt emberről, és Fukuyama Yoshiki pedig a katona barátja, aki mint altatót, énekli neki a dalt, annak reményében, hogy új erőre kap, és képes lesz újra harcolni. 8/10

Yakusoku no Chi: Az “aktuális” Super Robot Wars dal ending dala. A híres videojáték sorozat endingjeit nem feltétlen a búcsúhangulat jellemzi, sokkal inkább az a jelleg, mint amilyen ez a dal. Ez is egy nagyon egyszerű, már-már tábortűz mellett éneklős dal. Nagyjából olyan, hogy hat ember jól érzi magát, és énekelnek egy jót. Ezt valószínűleg az akusztikus hangzás adja. És nagyon jó tesz a JAM Project-nek, hogy néha egyszerűnek mutatják magukat, csak örülni lehet egy ilyen dalnak. 9/10

Majin Kenzan!!: A másik dal, ami valósággal két vállra fektetett, amikor meghallottam. Amikor Endoh Masaaki (ez az ő szóló dala) valami robotos animének, élőszereplős sorozatnak énekel dalt, abból csak jó sülhet ki. És igen! Nagyon szeretem ezt a dalt. Bár érdekes, mert kicsit távolinak tűnik a hangja, inkább érzem, hogy magának énekel, semmint bele a mikrofonba a hallgatóságnak, de ez semmit nem vesz el a hangulatból. A refrén előtti ordításait továbbra is imádom, és hogy a bridge végére hova fel nem viszi a hangját… Csak álom nekem, hogy azt ki tudjam énekelni. Ez a dal úgy fantasztikus, ahogy van. 10/10

No Serenity: Nem jellemző a JAM Project-re a negatív hangulat, de most megengedtek maguknak egy ilyet. Sötét idők jönnek, rendben van, elfogadom. Viszont erről sem úgy énekelnek, hogy minden össze fog dőlni, a démon lesz az úr, hanem – ahogy írtam – elfogadással. Van benne egyfajta biztatás, hogy átvészeljük ezt az időt. Nehéz lesz, de utána minden jóra fordul. Szép, nagyon. 9/10

The Gate of the Hell: Na, ha létezik elemi erővel énekelt JAM Project dal, akkor ez az. Mindenhol, ahol jellemzik ezt a dalt, hatalmas betűkkel emelik ki a gitárszólót. És igen, olyan gitárszólója van, hogy bárki libabőrös lesz tőle. És ahogy Fukuyama Yoshiki erőből énekli a “THE FINAL COUNTDOWN” kezdetű refrént, arra egyszerűen nincs szó. Ezek emelik az egekig az együttes minőségét, az egész dalt átjárja az elemi erő, ezt a dalt csak az képes hitelesen énekelni, aki minden területen megvalósította önmagát. 10/10

Promise ~Mirai he no Chikai~: Az együttes első éveiben sok volt a szólódal, ez például ismét egy Matsumoto Rica ének, ebben a dalban jobban megmutatja saját erejét, rock balladát nem sok nő képes ilyen szépen énekelni. Bár a címből nem úgy tűnik, de én csalódottságot érzek a dalban, mintha becsapott lenne az énekesnő, és itt most nem arra gondolok, hogy átverték, hanem, hogy a barátja megígérte, hogy megvalósítja az álmait, de feladta. És hát mi az, hogy feladta? Hát ez… 7/10

Ennou Gasshin! Soul Gravion!!: Na ez is olyan dal, mint a Majin Kenzan!!, hogy olyan érzetet ad, mintha az énekes (jelen esetben Fukuyama Yoshiki, szintén szóló), magának énekelne, és nem a rajongóknak. Amúgy nagyon szeretem a dalt, van egyfajta múlttól való búcsúzás fájdalma jellege, de korántsem olyan erős, mint némely későbbi dalukban. Ezt a dalt inkább akkor esett jól hallgatni, amikor valami olyat kellett csinálni, amit nem szeretnék, de a cél érdekében meg kellett tennem. Akkor adott erőt. 9/10

Peaceful One: A legszebb, legerősebb befejező dal. Ahogy írtam, a JAM Project mindig lezárja az albumot, búcsú a rajongóktól, útravaló. A legeslegjobb a tíz válogatásalbum közül, telitalálat, konkrétan azt az érzetet adja, hogy hívják a rajongókat, énekelje ezt a dalt mindenki egy emberként. És velük énekeljük, és elhisszük, hogy minden ember egyenrangú. Ez a dal tényleg egy megérkezés, egy út vége, és láthatjuk, hogy ide jut, aki nem adja fel önmagát. És megint Okui Masami… annyira árad a szeretet a hangjából, hogy szavakkal nem lehet kifejezni. Nagyon szép helyre érkeztünk, megérte küzdeni érte. 10/10

Na, hát ilyen igazi JAM Project album, a jó dalok önmagukban eladják az egész albumot, de többi is van annyira jó, hogy emeljék az összképet. Ha ez az album lenne az aktuális, azt mondanám, hogy csak így tovább, mostani fejjel viszont azt, hogy örök klasszikus, a legjobb albumuk. Viszont az nemrég tűnt csak fel, hogy meglehetősen keveset hallani Kitadani Hiroshi hangját. Nemcsak azért, mert nincs szólódala, hanem a közösökben is eléggé keveset énekel. De az biztos, hogy az album trónja egyelőre stabil, és az eddig megjelent kislemezek alapján (a Breakthrough-t leszámítva) sem úgy tűnik, hogy meginog a stabil trón. Egyedül a borító nem jön be, amúgy úgy rakták össze ezt az albumot, mintha a jóisten keze munkája lett volna.

39/40

Egyéni vélemény JAM Project BEST COLLECTION X ~X cures Earth~ albumról


X_cures_Earth_~JAM_Project_BEST_COLLECTION_X~Jeles számhoz érkeztük, a JAM Project júliusban megjelentette 10. válogatásalbumát. Mindenképp szép, ha egy csapat tartósan aktív tud maradni, és már Japánban sem annyira könnyű. A JAM Project soha nem tartozott eladások tekintetében az élvonalbeliekhez, de annyi pénzt mindig hozott a kiadónak, hogy éppen megérje nekik egy-egy albumot, kislemezt megjelentetni, hogy a rajongók igényét kielégítsék. 14 éve építik zenei karrierjüket, ezalatt több mint 200 dalt írtak már, és ha összegeznénk, hogy hány dalt írtak másoknak, hány animében működtek közre mind csapatban, mind egyénileg, akkor bizony azzal szembesülhetünk, hogy a csapat sokkal szélesebb körben ismert, mint hinnénk. És most újra itt vannak.

Hiányoltam is már egy komolyabb kiadványukat. Nem akarom még egyszer elemezgetni a nemrégiben megjelent kislemezeiket, de sajnos azok épp elég indokok voltak arra, hogy aludjon a JAM Project iránt érzett rajongásom. Ugyanakkor mindig reménykedtem abban, hogy ha megjelenik ez a BEST COLLECTION album, akkor meg fog változni a véleményem a kislemezes dalokról, ez be is jött. Régebben írtam már róla, hogy teljesen más a hangulata egy adott dalnak, annak függvényében, hogy milyen egyéb dalok “környezetében” van, hiszen kölcsönösen emelhetik egymás értékét. Bár az igaz, hogy egy dal akkor az igazi, ha önmagában megállja a helyét. Ez is árnyalja egy kicsit a kislemezeket, de az album összességében nagyon is a helyén van. Erősebb, keményebb, mint az előző albumok, de több az érzelem is. Az album minőségének titka ugyanis, hogy a dalok jobban meg van töltve tartalommal, ezáltal többféle érzelmeket lehet hozzájuk társítani, ki ki a saját élettapasztalata, értékrendje, érzelmi intelligenciaszintje alapján. Lássuk én mit gondolok a dalokról.

Kakusei X: Sokban hasonlít az előző BEST COLLECTION album címadó dalához, a THE MONSTERS-hez, csak nem annyira vad, és jobban illik egy album nyitódalához. Dallamosabb, könnyebben énekelhető (már akinek van ehhez énekhangja…). Bár azon egy kicsit megrökönyödtem, hogy “Change your way!” szöveggel kezdik, valahogy az a gondolat ugrott be elsőre, hogy ennyire rosszul csinálnék valamit, hogy 180°-os fordulatot kell vennem? Amúgy nagyon tetszik, a már-már gregorián stílusú énekük, konkrétan induló-hangulatot ad a daloknak. Köszönöm szépen ezt a fantasztikus kezdetet! 8/10

Wings of the legend: Sokszor írtam a kislemez megjelenésekor, hogy mennyire jelentős számomra ez a dal. Mivel változtak az idők, ezért a dal értéke is vele változott, és most már objektívebben is tudom értékelni a dalt. Most is azt mondom, hogy fantasztikus, a top JAM dalok között van, de nagyon furcsának hat, hogy egy-két sor után más ritmus, más dallam, ami valamennyire illeszkedik egymáshoz, és a dal összességében egy egészet alkot, de aki nem nyitott az ilyenekre, annak eléggé disszonáns lesz a hangzás. Pedig egy komplett történetet mesél el, és rejlenek benne a változások is, ezért is olyan a dal, amilyen. Én meg akármennyire is változtak az idők, még 5% esélyt fenntartok, hogy a himnuszom legyen. 10/10

Isshoku Sokuhatsu ~Trigger of Crisis~: Reméltem, hogy ezt is olyan nagy hatásúra csinálják meg, mint az eddigi GARO szériához írt dalaikat, de most nem erre törekedtek. Olyannyira nem, hogy igencsak felejtősre sikeredett, ennél sokkal erősebb rock dalaik is vannak, sajnos ez most csak egy a sok közül. Elmegy a többi dal mellett, de önmagában véve nem nagy eresztés. 6/10

Babylon: A Wings of the legend kislemez B-side track-je, megmondom őszintén, valami lágyabb dalra számítottam, mivel a Super Robot Wars kislemezek második dalai mindig valami Okui Masami által írt lassabb, melankolikusabb dalok. Ez most ha lehet, még erősebb, amit az elején sérelmeztem is, de ahogy ráéreztem az ízére, na mondom magamban, ez igen! Kicsit ilyen titokzatos, ezáltal végig fenntart egyfajta kellemes izgalmat, hogy vajon mi fog ebből kisülni. A refrén nagyon erős, és a legvégén, ahogy erejének teljéből üvölt Fukuyama Yoshiki, azzal keményen feltette az i-re a pontot. De azt senki le nem törli onnan! 9/10

Yume Sketch: De mérges voltam erre a kislemezre, mert a Wings of the legend után jelent meg alig 2 hónap után, és nem akartam elhinni, hogy csak ennyi telik ki tőlük. Az együttestől teljesen szokatlan lágy dal, ami részint érthető is, hiszen a Bakuman. anime egyik ending dala, és aki nézi / látta az animét, annak tetszhet is a dal, mivel nagyon illik az animéhez. De mint JAM dal túlságosan is elüt a többitől, és mivel én az együtteshez viszonyítottam, ezért sokáig nem tetszett. Most azt mondom, hogy a stílus adottságaihoz képest kihozták magukból a legtöbbet. 8/10

Mirai he no Chikai: Van egy nagyon hasonló című daluk, de ez nem ballada, hanem kemény rock dal. Kicsit hajaz azokra az általam viccesnek titulált JAM dalokhoz, amiknek ugyan értem a jelentését, meg hogy mit akarnak énekelni, de valamiért mindig mosolyra fakaszt. És helyet kapott Ricardo Cruz is, a csapat brazil származású segítő tagja is, ő énekli a refrénekben a közös rész utáni sorokat. Most tetszik, amit csinál, és örülök annak, hogy ilyen jellegű rock dal is helyet kapott az albumon. 8/10

Arashi: Van egy másik STORM című daluk még a karrierjük legelejéről, arról a dalról jobban elhittem, hogy vihart fognak aratni. A japán című dal érzelmesebb rock szerzemény. Az érzelmes részét főleg Okui Masami emeli ki a refrén végén hallható extrém magas hangú szólójával. A dal elején és végén hallható kórus szintén az együttes védjegye, amivel évek óta emelik dalaik hangulatát, most sincs ez másképp. 9,5/10

R.I.P. ~Tomo yo Shizuka ni Nemure~: Sokáig nem tudtam mit kezdeni ezzel a dallal. A cím elárulja, hogy egy balladáról van szó, de ez sem az a fajta, ami azonnal megmarad a fejemben. Ráadásul, ha a JAM Project lassú, lírai dalt ír, azok is legtöbbször pozitív kicsengésűek, de a cím azt is elárulja, hogy bizony most erről szó nincs. Temetői hangulatú, halottat búcsúztató, hozzá intézett utolsó szavakat éneklik el, valamint a halál fájdalmát éneklik ki. De nem tetszik, mert a többi lassú dalaikhoz képest azt mutatja, hogy egy csatát el is lehet veszíteni, és nem feltétlen a következő harcra buzdít fel. Viszont a végén hallható Fukuyama Yoshiki szóló emeli a hangulatot. 5/10

Wildflowers: Egy rock dal a jellegtelenebb fajtából, mely csak úgy van, de semmilyen érzelmet nem tudok társítani hozzá. De meghallgatom, ha lemegy az album, de többszöri visszahallgatás után sem tudok dallamot visszaidézni belőle. Próbálkozásnak nem utolsó… 4/10

Kimi no Moto he: Ahogy írtam az elején, több érzelmet felvonultató album, ami abban manifesztálódik, hogy több a szélsőségesen jó dal. Ez azt hozza magával, hogy adott esetben elnyomhatja azokat a dalokat, melyek nem különböznek az átlagtól, így több dal jelentéktelenné válik. Ugyanerre a sorsra jutott ez a dal is. Meghallgatom, amikor soron van, de önmagában nem maradt meg eddig bennem, pedig ötször már végighallgattam az albumot. 4/10

Orekyuu JUSTICE: Az elejéről azt hittem, hogy ez már a PLATONIC, mert Okui Masami szólóval indult, csak aztán kezdett leesni, hogy nem annyira lírai, be is keményít. Ez némileg jobb az előzőeknél, hangulatosabb, jobban illik a JAM feelinghez. Erről a dalról el tudom képzelni, hogy később meg fogom szeretni. De türelem… 7/10

PLATONIC: És újabb Okui Masami szóló. Márpedig amihez ő hozzányúl, az arannyá változik, most sincs ez másképp. Többször énekelt már szerelmi csalódásairól szólókarrierje során, vagy egyoldalú szerelmekről, most sincs ez másképp. Ez inkább melankolikus, mint sírósan szomorú, de pont ezért hallgatható. Kellemes, szerethető ballada, ugyanakkor a második felében hallható férfikórus némileg megzavarja az addig árasztott nyugalmat, mert bár a refrénben kitör az énekesnő, de marad az a csendes elvágyódás. A férfikórus a belső hangokat szimbolizálja, hogy bár kifelé nyugalmat sugároz, de belül ordít. Ez a férfikórusos refrén után acapellában fejezi be az énekesnő, jelezvén, hogy kiénekelte az érzelmeit és megnyugodott. 9/10

Kaze ~Tabidachi no Uta~: Na ez egy nagyon érdekes dal, egyszerre vidám és fájdalmas is. Magyar vonatkozásban érdekes a cím, ugyanis a változásokat szoktuk úgy is mondani, hogy más szelek járnak, és a hullámos kötőjelben írt cím magyarul pedig az utazók dala fordítást rejti magában. Ez a dal a változásról szól, és az azzal járó fájdalomról. A dal azért kettős, mert bár benne van az elmúlás, az elengedés fájdalma, ugyanakkor izgatottan várja, hogy az új élet mit hoz magával. És igen, sokszor rossz, hogy a régi és az új nem köthető össze. Ez a dal segít feldolgozni és elengedni a múltat. 10/10

Victory Soul: Értekeztem már erről a dalról korábban, most is ugyanaz a véleményem, hogy a beteljesült álom boldogságáról énekel, benne az az oldott, már-már bohókás jókedv a versékben. És most is csak azt tudom írni, hogy ha még nem teljesedett be az álmunk, ez a dal erőt adhat, hogy harcoljunk érte, azáltal, hogy érezteti azt az oldott boldogságot, ami a küzdelem gyümölcse. Hajrá, hajrá, soha ne adjátok fel! 10/10

Kimi Omofu ~Tatta Hitori no Kimi he~: A Yume Sketch kislemez B-side track-je, ez a dal végképp feltette annak idején a pontot arra a bizonyos i-re, ami miatt mérges voltam a kislemezre, de most is azt tudom írni, mint a címadó dal esetében, hogy így albumon a többi dal között teljesen más hangulata van. Méltóképp zárja le az albumot, pozitív hangulatot sugároz magából, és minden rosszat feledtet. Nem utolsó sorban egy kellemes, lágy Kitadani Hiroshi dal, ami tőle igencsak ritka. Bravó, szép munka! 8/10

Mirai he no Daikoutai ~Great Voyage~: A JAM-nél már szinte tradíció, hogy valami nagy útravalóval zárják az albumot, most sem lenne ez másként, csak mostanra sikerült összehozni ezek közül a legjelentéktelenebbet, és sikerült alulmúlni az ötös és hatos BEST COLLECTION albumok záródalait. Jó kis rock dal, de felejthető, és rontja az album összképét. 6/10

Hát ez így fest. Az a helyzet, hogy lehet jönni nagy hatású dalokkal, de azok tényleg elnyomhatják a többit, és így az egész album szélsőséges lesz, rosszabb esetben zavaros összképet fog adni. Nagyon jó album, hallgattatja önmagát, de messze nem tökéletes. Ahhoz, hogy maximális pontszámot kapjon, akkor nemcsak a nagyon jó dalok kellenek, hanem, hogy a többi is elég jó legyen ahhoz, hogy az egész album azt az érzetet adja, hogy ez igen! És mindig újra és újra meg akarom hallgatni. Ezt eddig nagyon kevésnek sikerült, például Okui Masami: DEVOTION vagy Suara: Yumeji albumok ilyenek. Úgyhogy egyelőre nem ingott meg a harmadik BEST COLLECTION albumnak a JAM-ISM trónja. Hogy milyen érzetet kelt az album hosszútávon, arról majd később írok, most egyelőre:

30/40

Biológiai angol óra


Néhány hét után ma elővettem a Big Brain Academy for Wii játékot, fejlesztettem ott, ahol tudtam. A Wheck Match nagyon nehezen megy. Amikor ábrákat látsz fent, és arra a vakondra kell ütni, amelyik az ábrák közül az egyiket mutatja. És nekem valahogy nehéz egyszerre figyelni az ábrákat, és a vakondokat, akik azonnal kiugranak. Természetesen csak egy rövid ideig maradnak fent, aztán jönnek újak más ábrákkal, és mindig csak egy jó. Viszont további két játékban sikerült megnyitni az expert nehézségi szintet. Az egyik ilyen a Memorize-ban a Revense Retension. Ennek lényege, hogy különböző számokat, állat-, vagy tárgyhangokat kell visszajátszani fordított sorrendben. Szerencsére nagy gond nincs a memóriámmal, de az expert már tényleg kemény. Hardon még csak 6-ból kell kiválasztani a 4 jót, de experten már 9-ből. A kedvencem az volt, hogy a számokat spanyolul mondta. Elképzelem a spanyol anyanyelvűek arcát, akik tudnak angolul, majd experten a saját anyanyelvükön nyelvükön mondják a számokat. A másik, amiben kipróbálhattam magam szakértő kategóriában, az a Mallet Math. Egy összeget látunk, és fakorongokon számokat. Kalapáccsal azokat a számokat kell kiütni, melyek nem az eredményt adják. Érthetőbben: Azokat a fakorongokat kell meghagyni, melyek összege megegyezik a felül látott szám értékével. Ahogy sejtettem: experten már negatív számok is lesznek, sőt van olyan, hogy negatív összeget kell kihozni. Ez már nem ment annyira pörgősen, mint a léggömbpukkasztás.

A legérdekesebb a Speed Sorting volt. Ebben felül látunk egy meghatározást, és azokat a képeket kell “kiütni”, melyekre igaz az állítás. A legtöbb ilyen meghatározás biológiai jellegű, Hardon már több olyan szóval is találkoztam, aminek nem tudtam a jelentését. Először úgy voltam vele, hogy tippelek, amivel persze felsültem, később inkább elővettem egy szótárat. Ki is írtam, hogy mely szavakat nem ismertem:

  • arthropod – ízeltlábú
  • herbivore – növényevő
  • fin – uszony
  • amphibian – kétéltű
  • mammal – emlős
  • gill – kopoltyú
  • spine – gerinc

Most, ahogy belegondolok, nem is olyan nehéz szavak, én nem is értem, hogy miért nem tanítottak engem ezekre, szerintem ezek akár még középszintbe is beleférnek, amikor állatokról beszélgetünk komolyabban. A celestial-ra még korábban kérdeztem rá, és mondták, hogy égitest. Az is csak nemrég esett le, hogy asszociálhattam volna a spanyol “celeste” szóra, mely szintén valami égit jelent. Ezzel a szóval egy spanyol dal címében találkoztam először: Pasión celeste, mely égi szenvedély jelentéssel bír. Ilyenkor örömmel tölt el a gondolat, hogy minden nap tanul újat az ember.

Félig elérhető lett a JAM Project: Yume Sketch kislemeze, az off vocalokat még nem tették ki letöltésre. Első végighallgatás után olyan érzésem volt, hogy decemberben robbantottak egy hatalmasat, most meg pihenősre vették a figurát. Ugyanis mindkét dal ballada, amivel még csak nem is lenne nagy baj, de mind a kettő olyan semmilyen, nem maradt meg a fejemben. Talán jobb lett volna az összhatás, ha a Wings of the legend kislemezen szerepelne az egyik ballada, ami végül ide került fel, hiszen a Super Robot Wars kislemezeken bevett szokás az egy gyors, egy lassú nóták. Hátha később megtetszenek az új dalok. Viszont nagyon meglep, hogy ez a kislemez az előzőt is alulmúlta. Nem került fel egyszer sem a napi eladási listára, és hozták nyilvánosságra a heti listát, 75. helyet érte el 1.069-es első heti eladással. Kevés, nagyon kevés…

Eredeti JAM Project: Wings of the legend kislemez


Azt gondolom, hogy amíg élek, addig úgy fogok a 2012. december 5-ei napról megemlékezni, mint a japán zenei történelem egyik legnagyobb kislemeze jelent meg aznap. És érdekes, mert már 2 éve volt, amikor komolyabban elkezdtem ismerkedni a JAM Project munkásságával, és ahogy egyre több albumukat, és kislemezüket ismertem meg, úgy voltam vele, hogy ha elkezdtem gyűjteni a JAM kiadványokat, akkor elég lesz nekem csak a BEST COLLECTION albumok, a kislemezek külön annyira nem kellenek. És az újabb kislemezekről is így gondolkodtam, aztán jött a Wings of the legend… Már néhány héttel, ahogy kikerült YouTube-ra a rövidített videoklip, már akkor az volt a gondolatom, hogy valami nagyon jó dolgot csináltak. Aztán amikor leszedtem a kislemezt, és meghallgattam a címadó dalt teljesben, azt az érzést nem lehet szavakba önteni, azonnal tudtam, hogy nekem EZ KELL! NEKEM EZ A KISLEMEZ EREDETIBEN KELL!!! És ma meg is lett. ^^

Az azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy baromi nagy szerencsének volt köszönhető, hogy végül meg tudtam venni. Ugyanis azt gondoltam ki, hogy az Angliában kapott költőpénzből spórolom ki magamnak. Lehetett volna, hiszen aki figyelte a postjaimat a ködös albionból, az “láthatta”, hogy most jóval kevesebbet vásároltam, mint tavaly. Csak aztán elkezdett szépen lassan fogyni a pénz, néztem a CDJapan oldalán, hogy mennyi lenne, végül nem maradt már annyi. Amikor egyedül sétáltam, akkor is volt olyan, hogy nem mindig vittem magammal kaját, akkor venni kell, és akkor így elmegy szépen lassan a pénz. Arról el is felejtettem írni, hogy egyszer ki akartam próbálni a Burger Kinget. Nem mintha olyan nagy különbség lenne, de mégis, hogy egyek Angliában is. De amikor láttam, hogy £6 körül van egy Whopper menü, egyből mondtam, hogy ez felejtős téma. A pénz ami maradt, azt sem költöttem el felelőtlenül, mert akkor itthon gyűjtök mellé. Aztán 2-án jöttünk haza, és a manchesteri repülőtéren lenézek a földre, és egyszer csak megláttam egy £5-öst, azonnal zsebre vágtam. Na így tudtam végül megvenni. ^^’

Nagyon sokat hallgattam a címadó dalt, még most is nagyon szeretem, és kihozza belőlem azt az érzést, amit szilveszterkor írtam, hogy ebben érzem azt az erőt, amit akkor érzünk, amikor kemény munka árán megvalósítottuk az álmunkat, és érezzük, hogy egy percért nem volt hiába. És most már a Babylon-t is megszerettem, de szerintem a kislemez akkor lenne 100%-os, ha Okui Masami írta volna az endinget, olyan lassabbat, nyugodtabbat, mint mondjuk a Cosmic Dance, vagy a The advent of Genesis, vagy olyan balladát, mint a Negai. Csak ez az egy, amúgy egy pillanatra nem bántam meg, nagyon jó lett a második dal is.

Egyébként a Super Robot Wars egy rendkívül népszerű játékszéria Japánban, szinte mindig az első helyen nyit, amikor megjelenik egy-egy újabb játék, több százezret adnak el belőle. Ebből kifolyólag lehetne népszerűek a játék dalaiból megjelent kislemezek, van egy pár, ami kifejezetten jól fogyott, de soha nem értettem, hogy mi alapján dönti el a kiadó, hogy melyik kislemezből mennyit ad el. Ugyanis annyira nagy hatásúnak éreztem a dalt, amikor először meghallottam, hogy az volt a gondolatom, hogy az eladási listákon is robbantani fog, akár az együttes best selling kislemeze is lehetne. De aztán elkezdtem nézni, hogy teljesített első nap, először villámgyorsan végiglestem, nem találtam. Ne vicceljetek, hogy még a napi 50-es listába se került be. O_O Aztán láttam a 34. helyen. Nagy csalódásnak éltem meg. Aztán ide-oda mozgásnak köszönhetően 37. helyet érte el az első héten, és azalatt a 3 hét alatt, míg listán volt, 3.112 példányt adtak el a kislemezből. Ez még náluk is alsó kategóriának számít, nem tudom mitől függ, hogy a kiadó, a Lantis mi alapján dönti el, hogy egy-egy kislemezből mennyit ad ki.

Vagy ezt is könyveljem el úgy, hogy tök mindegy, hogy mennyit adnak el belőle, az a lényeg, hogy én szeretem? De akkor is sokkal jobb érzés lenne, ha sokan szeretnék annyira, hogy ha az első hetekben nem is adnak ki olyan sokat, de akkora lenne az érdeklődés iránta, hogy legyártanak még annyit belőle, hogy visszatér az Oricon chartra, igencsak megszépítve az eladásokat. De ez már így marad. Bescanneltem a CD borítót, fogadjátok szeretettel:

JAM Project: Wings of the legend BK scans

Tetszik a borító, nagyon tetszik, hogy hátul a tagokról van egy kép, ahol a szívükre teszik a kezüket. Igen, amikor kihallod a dalokból, hogy komolyan gondolják, és látod az arcukon is, akkor akkor annak a képnek vagy jelentése, van ereje! Mert tényleg sokszor énekeltek már arról, hogy mennyire fontos harcolni az álmainkért, mert az éltet, és a barátság erejéről is sokat énekeltek, de ennyire hitelesen még soha énekeltek ezekről a dolgokról.

És a teljes videoklip is elérhető a “JAM Project-LA”-nak köszönhetően, szerintem nagyon jó lett:

Úgyhogy az egész koncepció, amit a dalhoz körítettek: a kislemez, a képek, a videoklip, a szöveg, és a zene… tökéletes!