Animekarácsony 2013


A karácsonyi időszakra új sablont állítottam be, remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Mielőtt a lényegre térnék, egy örömhír: Több, mint 4 év kihagyás után új önálló Suara kislemez! ^_^ A Cardfight!! Vanguard kártyaharcos animének fogja a legújabb endingjét énekelni, a címe Fly away -Oozora he- lesz. Megjelenés: 2014. január 15. Alig várom, bár egy kicsit tartok attól, hogy milyen dallal fog jönni ennyi kihagyás után. Majd kiderül. Információk a kislemezről.

Régen utaztam már, kifejezetten hiányzott, hogy egy kicsit kimozduljak. Bár tény, hogy egy kicsit még féltem, mert még nem éreztem magam, teljesen rendben, nem tudtam, hogy fog érinteni az utazás, de minden rendben volt. 🙂 6.15-ös vonattal mentem. Az út elején kifejezetten fájt a fejem, és attól tartottam, hogy ez be fogja árnyékolni az egész napomat, de kb. Mezőtúr után olyan szinten áthatott az utazás kellemes érzése, és hogy visszatérek Pestre, hogy ettől szinte elmúlt a fejfájásom. Innentől kezdve minden rendben volt. Az úton folytattam a Super Mario Advance 2: Super Mario World végigjátszását, végigvittem a 6. világot, meg olvasgattam a Konzol magazin új számának még azon tesztjeit, amiket még nem olvastam, de érdekeltek. Vártam, hogy most hétvégére megjelenik a legújabb szám, de láttam a weboldalon, hogy dec. 13-ig várják a leveleket, hát akkor biztosan nem fog most megjelenni… De mindegy is. A vonat rendben 8.50-kor érkezett meg. Lementem a Keleti metróaluljárójába először jegyet venni, de olyan hatalmas sor állt, hogy úgy döntöttem, hogy én ezt nem várom meg. Visszamentem a vasútállomásra, és egy újságosnál vettem jegyet, ahol alig pár ember volt. Ha nem muszáj, ne álljak nagy sorba.

Először csak a Deák térig mentem el, ugyanis egy vaterás adás-vételt lerendeztem. A Zrínyi utcára kellett mennem, itt átvettem a Baby Sisters: Hoppá!!! albumát CD-n. Bár csak ez az egy CD hiányzott a teljes gyűjteményhez, gyakorlatilag a legjobb albumuk. 1998. júniusában jelent meg, megjelenés után pár nappal vettem meg kazettán, és rengeteget hallgattam. Mivel nyáron jelent meg, ezért mint nyári album maradt meg az emlékeimben. Walkman-en szinte mindig velem volt.

Baby Sisters gyűjtemény

Hát így néz ki. És hogy tizenegynehány év múlva is jó ezeket az albumokat hallgatni, azt én sem hittem volna.

A Deák térről már egyenesen a Széll Kálmán térre (nekem szóban ez mindig Moszkva tér marad) mentem metróval. Innen nem voltam biztos, hogy pontosan merre kell menni, ezért felosontam a 4-es villamosra 1 megálló erejéig. A Széna térről már magabiztosabban sétáltam. Sajnos nagy sor állt a Millenáris előtt, több mint egy órát álltam sorba, de türelmesen kivártam. Olyan 11.30-ra értem be, és miután a karaoke terem közvetlen a főbejáratnál volt, ezért benéztem oda. Döbbenten láttam, hogy a 10 órára ígért kezdést ismét valami hiba miatt el kellett halasztani. Még ott próbáltak, beénekeltek, én addig szétnéztem. A konzoloknál most több régi konzol volt, azokat mind az Insert Coin kulturális egyesület adta be, totál meglepődtem a Nintendo GameCube-on Mario Kart: Double Dash!!-sal és négy szinte makulátlan állapotú controllerrel. Én nem is tudom, hogy lehet a controllereket megőrizni ilyen jó állapotban, amikor az analóg karja ilyen gumis alapú (nem tudom pontosan milyen), az a lényeg, hogy nyoma marad, ha például belemélyesztem a körmömet. Nekem egy lila és egy fekete GC controllerem van, a lila analóg karja már eléggé leharcolt állapotban van, a feketéé talán jobb, azt ritkábban használom. A 3DS Hungary jelen volt, amit nagyon díjaztam, innen felnéztem a MAT pulthoz bagszihoz. Régen láttam, hiányzott nagyon.

Kicsit beszéltünk, utána visszamentem a karaoke terembe, de már csak a 12 órakor kezdődő előadásra tértem vissza. Mivel a karaokésoknak nem volt dolguk, ezért elmentek enni, én elkísértem őket. A Sushi előtt sorban állva beszélgettük el az időt. Én nem vettem semmit, bár amit egyszer vettem náluk Sushit, az nagyon ízlett, úgyhogy majd valamikor elképzelhető, hogy sort kerítek rá. Bár egyébként manapság sok rizst eszek, mert kívánom, és nagyon jól esik. Főleg a jázmin rizs, az nagyon laktat. Miután visszamentünk, már nem maradt sok az előadásból, ezért azt türelmesen végighallgattam, bár Quentin Tarantino filmjei egyáltalán nem hoznak úgy lázba, és hogy őszinte legyek, magát az előadást sem éreztem olyan magas röptűnek, egyáltalán nem is értem, hogy fér bele egy japán tárgyú rendezvény kereteibe. Oldalra nézve, viszont totál meglepődtem, amikor megláttam Tukeinont. Nem is tudtam, hogy hazajött Hollandiából. O_O Jó érzés volt újra látni, és beszélgetni vele egy kicsit. 🙂

A következő másfél órás karaokés blokkban volt lehetőségem egyet énekelni: WHITE ALBUM: POWDER SNOW dalát. Ezt úgy jól esett, írtam is a dalról, hogy amikor láttam az anime utolsó részét, mennyire kellemes volt hallgatni. És úgy voltam vele, hogy mivel karácsonyi dal (legalábbis nálam), ezért mostanra nagyszerű lehetőség. Terveztem még több dalt is énekelni, de most csak ez az egy fért bele, mert eléggé zsúfolt volt most is a karaoke terem, több előadás is ide jött, ne is beszéljünk a Jrock (bár ez csak névlegesen) Kpop videoklip vetítésről. Ebből a szempontból nézve szerencse, hogy elkülönített helyen volt a karaoke, így nem hallatszott ki annyira a sikongatás.

És persze a zenekvíz, de ez csakis jó dolog lehet, főleg ha van szaloncukor-dobálás, amely idén is legalább akkora sikert aratott, mint tavaly. A Gamer zenekvízre csak időközben tudtam bekapcsolódni, így csak a horror, böngészős és Final Fantasy kategóriát ismerhettem meg. Daki nem is sorolta végig, mert a játékos közönség mindig az elsőre bólintott rá, így nem tudtam, melyek a többi kategóriák. Az animés zenekvízben sem jutott mindegyikre idő, de jól szórakoztam, többet jól tippeltem be. A 2013-as animék között megmosolyogtam a Kyoukai no Kanata openinget, mivel Chihara Minori énekli, ezért meghallgattam. Egészen jó zene lett. Az anime első részét is megnéztem, de annyiban is maradt, mert nem fogott meg engem. Sok-sok szaloncukor repült a levegőben, mindenki örömmel kapta el őket.

A zenekvíz végén elmentem a konzolokhoz, és mivel láttam, hogy szabad a GameCube, ezért birtokomba vettem egy pár perc erejéig. Játszottam egyet a Mario Kart: Double Dash!!-sal. Érződik azért, hogy más az irányítása, kicsit csúszósabb a többihez képest. A fizikája volt az egyik ok, ami miatt nem rajongtam ezért a Mario Kart-ért, amikor sokat játszottam vele. Olyan sokat nem játszottam vele, mert 16 órára helyet kapott a karaoke a nagyszínpadon. Nahát, mi ez a megtisztelő lehetőség? Amina, Daki, Lucy és Mai énekeltek egy-egy dalt. Meglepett, hogy ki voltak írva a kfn-be a dalszövegek magyar fordításai. Csak nem lehetett jól látni, mert a monitor eltakarta. Előbb átültem máshova. Ott láttam volna, csak egy páran beálltak a vászon elé, akkor meg ezért nem láttam. A végén a Naruto: GO!!! dalával nagy bulit csaptak, a végére sokan felmentek tombolni a nagyszínpadra. Mivel nem vagyok annyira az a tombolós fajta, ezért szolidan ünnepeltem az Adarnások nyilvános szereplését.

A fellépések után visszamentem bagszihoz, és nála töltöttem el a még megmaradó időt. Ott volt LL is, aki rendkívül “jókedvű” volt, hogy a konzolok szervizénél nem nyert semmit. Eredetileg bagszi se, csak volt ott egy The Legend of Zelda: The Wind Waker HD póló, amit hiányol. Elmesélte az egyik MAT-os lánynak, és akkor lement, hogy ő majd megnyeri. És láss csodát: Tényleg megnyerte. És odaadta bagszinak a pólót, úgyhogy részéről nagy volt az öröm. Amúgy nagyon jól néz ki, és eredeti Nintendo of Europe forgalmazás, úgyhogy valami előrendelői ajándék lehetett. Aztán már 17.40 körül járt az idő, úgyhogy bár feliratkoztam még egy dal eléneklésére, de már nem vállaltam be, mert az italom is elfogyott, így a SPAR-t is útba kellett ejtenem, én meg egyre inkább úgy vagyok a vonattal, ahogy Demjén Ferenc énekelte: “A vonat nem vár” Bagsziék is szedelődzködtek, mert LL már nagyon akart menni. Miután elkészültünk, még bagszi felajánlotta, hogy pörgessek én is a Konzolok Szervizénél, hátha nyerek. Pörgettem és úgy nyertem, hogy nem nyertem. Eredetileg a “nem nyertél” feliratnál állt meg, mégis választhattam ajándékot. Gondolom, hogy nap vége, és hogy ne maradjon meg. De maradt még egy Nintendós cucc:

Mario & Luigi: Dream Team Bros. valami alvóka-szerűség. Rossz a megfogalmazás, valójában egy ilyen nyakvédő volt benne, ami ha hosszas vezetés után kocsiban aludnék (erre minden esély megvan, miután nincs jogosítványom), akkor védi a nyakat. És volt hozzá valami szemfedő, hogy semmi fény ne zavarjon. Kibontva is lefényképeztem, mert nagyon poén.

Az az ásító Luigi azért befigyel rendesen. És ez is eredeti Nintendo of Europe forgalmazás. Örültem neki, legalább nem üres kézzel megyek haza az Animekarácsonyról. Igaz, nem fogom tudni használni, de elteszem, mint Nintendós emlék.

A karaoke terembe még gyorsan visszaosontam, elköszöntem azoktól, akiktől tudtam. Jó lenne, ha Tukeinon évente legalább egyszer remélem el tud jönni. Bagszival és LL-lel mentem, bementünk a Mammut-ban levő SPAR-ba, ott vettem magamnak Bravo zöldalmás üdítőt, erre már régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen. Egészen bejövős, a zöldalmát italban egyébként is nagyon szeretem. Aztán mentünk metróval, én leszálltam a Keletinél. Úgy tűnik, nem búcsúztunk el hosszú időre, ugyanis bagszi elhívott magához szilveszterezni, meg úgyis akörül tartjuk a nagy Nintendós találkozókat, és mivel már nagyon rég nem voltam ilyenen, ezért nagyon szeretnék végre eljutni ismét oda. A vonathoz meg fél órával indulása előtt odaértem kényelmes sétával. Sokszor rohantam már vonathoz, ezt akartam most biztosra elkerülni. A hazaúton a CD-t hallgattam, meg olvasgattam a Keletiből elhozott metrós újságot és fejtegettem benne a rejtvényeket. Volt is benne mit, meglepődtem, hogy mennyi volt most benne. Végül rendben hazaértem. Nagyon jól éreztem magam, végül az lett az eredmény, hogy még jót is tett az utazás, talán jobban érzem magam, mint amikor elindultam. Ha minden igaz, december végén folytatás.

Fehér hó


Ma végeztem a WHITE ALBUM animével. Szerettem, jó volt nézni, és érdekes, hogy nem volt egyértelmű lezárása a Touya és Yuki közötti szerelmes történetnek, bár utalások vannak rá, hogy végződött. Kicsit olyan érzésem volt, hogy a nézőkre bízzák, hogy milyen véget sejtenek a történet mögött. De amúgy az egész anime határozottan az igényesebb romantikus történetek közé tartozik, a szerethető karakterekkel.

Nem is nagy spoiler, a 26. rész egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Yuki a koncertjén tök váratlanul elkezd egy nem tervezett dalt zongorázni, és énekelni: POWDER SNOW. Nekem ez a dal egyébként is nagyon kedves, mert Suara is felénekelte, a Karin album 13. dala, de hogy az animében ilyen jó jelenetet csináltak a dal köré, igencsak jókedvűvé tett. Én is végigénekeltem, mert valahogy annyira énekelteti magát, nagyon jó hallgatni a dallamát. Fenn is van YouTube-on:

Hirano Aya & Mizuki Nana: POWDER SNOW

És itt van Suara énekhangjával:

Suara egyébként, mint a PS3 WHITE ALBUM játék ending dalaként énekelte fel, ugyanis, mint ahogy annyi animéből, ebből is csináltak játékot. A duett pedig nagyon szép. Én csak most hallottam először így, végig azt gondoltam, hogy ez egy Suara dal. A talán még jobb is az eredeti, több élet van benne, és tényleg annyira énekelteti magát. Kislemezen csak, mint Mizuki Nana szóló jelent meg, az is nagyon tetszik. És rajta van az off vocal is, úgyhogy nagyon lesz belőle kfn.

Egyébként végig ilyen “kettős szereppel” néztem az animét, ugyanis bár maga a történet 1986-1987-ben játszódik, így részint mint Morikawa Yuki és Ogata Rina énekesnői karrierjét is figyeltem. De mivel a seiyuu-juk két ismert és közkedvelt énekesnő: Hirano Aya és Mizuki Nana, és mivel annyira belém égett, hogy ők szinkronizálják a két énekesnőt, így néha olyan érzésem volt, mintha az ő énekesnői karrierjüket is látnám. Egyébként Touyára sokszor haragudtam, hogy nem volt képes nemet mondani a nőknek, ugyanis, ha legalább 5 nővel nem csókolózott akkor eggyel sem. És valahol legbelül mindig is érezte, hogy a szíve Yukié, de a nemképessége (ha már vannak képességek) meggátolta abban, hogy az iránta érzett szerelme felhőtlen legyen. Egyébként az utolsó rész feltár egy nagyon érdekes múltat Touya gyerekkorából, ebből kiderül, hogy miért is fél nemet mondani. Nagyjából ennyit tudok mondani. Nem váltott meg világot bennem, de okozott egy pár kellemes percet, főleg az utolsó rész tetszett nagyon. Aki unja a túl sok iskolás, szupererős történetet, és lassítani szeretne, az bátran tegyen próbát ezzel az animével, mert a maga műfajában kiemelkedő.

Ezután az Asatte no Houkou-val teszek egy próbát. Szeretném megnézni az összes Suara zenés animét, és most épp erre esett a választásom. Egyébként az alábbi animékhez van köze:

  • ToHeart 2
  • Utawarerumono
  • Asatte no Houkou
  • Blue Drop: Tenshitachi no Gikyoku
  • KimiKiss Pure Rouge
  • WHITE ALBUM
  • Tears to Tiara

És természetesen a különböző OVA-i az animéknek, melyeknek van. A ToHeart 2-t elvileg meg lehet nézni anélkül, hogy láttuk volna az első szériát, mert az csak nevében őrzi az első széria emlékét, amúgy totál más szereplők, és már történet. És az az érdekes, hogy a WHITE ALBUM-ot is eredetileg azért kezdtem el nézni, mert most ősszel jön a WHITE ALBUM 2, de az is olyan, hogy teljesen más szereplők, és más történet, csak a nevében és műfajában lesz hű elődjéhez. Meg majd nézni fogom, kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még híd a két évad között.

Cseberből vedelek


Több nap után újra itt, és látom, hogy pont most reggel értük el a 70.000-es látogatottságot. Ez igazán szép, köszönöm szépen mindenkinek, aki hozzájárult eme kerek szám eléréséhez. 🙂

70000Most már komolyan készülget az új Mariós oldal. Saját domain név, wordpress általi weboldal, saját grafikai elemekkel. Először az egészet HTML-be, és CSS-be akartam elkezdeni csinálni, aztán bagszi javasolta a Joomlát, mert elmondása szerint azzal is meg lehet valósítani grafikailag az elképzeléseimet. Hát legyen akkor. Feltelepítettem, beregisztráltam aztán az admin felület… Maga a rémálom. Nagyon barátságtalan, nehéz megtalálni azokat a beállításokat, amiket fontosnak tartok. Ezzel szemben tele van számomra irreleváns beállítási lehetőséggel. Azért írtam, hogy számomra, mert lehet, hogy aki sokkal jártasabb az internet világában, azoknak mondanak valamit, de én nem tudtam velük mit kezdeni, viszont, amiken meg állítani akartam, azokat meg nagyon nehezen találtam meg. Aztán Trunerrel kezdtem el egyeztetni, megegyeztünk a WordPress használatában. Mondjuk már ezen blog által ismertem, de ha feltelepítjük weboldalként, akkor másabb a kezelőfelület, de ez akkor is sokkal barátságosabb, könnyű megtalálni benne minden beállítást, amit használni akartam, és nem éreztem magam hülyének használata közben. Amiken meg nem tudtam változtatni, azt Truner csinálta meg azáltal, hogy belenyúlt a CSS-be. Aztán reménykedek, hogy amit szeretnék grafikailag, azt majd meg lehet valósítani. Minden egyes Mario játéknak lesz saját adatbázisa, azokon belül lesz minden információ, kép, videók, teszt, végigjátszás, és azt szeretném, ha minden egyes játéknak egyedi, külleméhez illő háttere lenne. Emellett saját fejléc, egyedi betűtípus (mely adja a játék hangulatát), stb. Ezt elvileg meg tudtam volna csinálni HTML / CSS szerkesztéssel, hiszen CSS-sel csináltam volna meg az egyedi grafikai megoldásokat. Hosszú munka lett volna, de a végeredmény inspirált volna. Pont júniusban kezdtem el komolyabban olvasni erről, megvettem a Tanuljuk meg a HTML és CSS használatát 24 óra alatt című könyvet, csak aztán közbejött a német tanfolyam. Szerettem olvasni a könyvet, mert olvastatja magát, másrészt meg úgy magyarázza el a dolgokat, hogy bárki megértheti, mégsem konyhanyelven van írva. Végül a WordPress lett. Azt nem tudom, hogy FTP-n keresztül is lehet-e látni a CSS-t (Truner szokta ott állítgatni a dolgokat, azt jobban szereti), de jelen tudásom szerint az oldalak grafilailag egyedi testreszabását az admin felületen nem látok. Aztán ki tudja, milyen csodákat lehet művelni még. Aki akarja, éppenséggel megnézheti az oldalt, de még eléggé fapados állapotú, még sokat kell rajta tartalmilag fejleszteni, meg a külsején is szeretnék még alakítgatni: Gombabirodalom. De egyáltalán nem akarom ezt a blogot sem elhanyagolni, csak most valószínűleg a Mariós oldal nagyobb prioritást fog élvezni, amíg nem lesz olyan állapotban, hogy lehet hirdetni.

Alapból az animékről akartam írni, csak kicsit hosszúra nyúlt a “bevezető” szöveg. Úgy döntöttem, hogy egyelőre félreteszem a Bakemonogatari animét, mert igazából látom benne a minőséget, és hogy akar valamit mondani, de nem tudom dekódolni. Majd akkor kéne megnéznem, amikor majd sokkal többet tudok a japán nyelvről, és a történelmükről. Viszont, ami felváltotta… Mushibugyou. Ez az anime egyszerűen borzasztó. Az, hogy rondák a karakterek, arra még esetleg rá lehet mondani, hogy nem az én ízlésvilágom ez a rajzstílus, de hogy ennyire ostobák legyenek, arra nincs mentség. Egyikük jellemével sem tudok azonosulni, így maga a történet is érdektelenné válik számomra. Ami egyébként Edou-ban játszódik a XIX. században, szörnyűzős buli. Hajaz (erről jut eszembe, szörnyű hajköltemények vannaz animében) az Inuyashára, csak az legalább kinéz valahogy… Három részt láttam eddig, talán mostanra lehet azt mondani, hogy valami ki fog alakulni, de mivel nem érdekel, ezért inkább dobom, és helyette egy olyan animét fogok mától nézni, amit már a kezdetek óta végig akartam nézni: Saber Marionette. Eddig csak egy pár részt láttam belőle, azok nagyon szórakoztattak Eljött hát az idő, hogy minden OVA-val együtt végignézzem.

Néhány napja befejeztem a WHITE ALBUM első 13 részét. Annak ellenére, hogy úgy olvastam, hogy már a 13. részre lezárul ez a szerelmi szál, folytatják tovább. Ami nem baj, bár annak a résznek a történései alapján el tudtam volna képzelni, hogy vége lesz, de egyelőre nincs “összejövetel”. Egyébként megszerettem ezt az animét. Azt tudni kell a romantikus történetekről, hogy alapból nagyon lassúak. Így aki nem szereti a lassú történetvezetésű animéket, azokat várhatóan nem fogja lekötni, két dolgot tudok elképzelni, amitől megnézné az ember, erről már írtam korábban: ha tudunk azonosulni a szereplőkkel, és hitelesnek érezzük az érzéseiket, és megértjük, hogy azt, amit csinálnak, azt miért úgy csinálják. És sajnos értem, hogy Yuki menedzsere miért akarja Touyát távol tartani tőle… De egyébként a szereplőkről alkotott személyes elvásáraim megvannak nálam azáltal, hogy kellően komolynak látom őket, néhányuk szimpatikus számomra, így maga a történet is bár lassú, mégis nézeti magát. És el kell, hogy ismerjem, hogy akármennyire is nem szeretem Hirano Ayát, nagyon szép munkát végzett Yuki japán hangjaként, és nem úgy ismertem (vagyis nem úgy képzeltem el) Mizuki Nanát, hogy erőteljesebb hangja lenne, de hangjával nagyon jól visszaadja Ogata Rina határozottabb jellemét. Találónak tartom azt az animében, hogy olvashatjuk a szereplők (legtöbbször Touya) belső gondolatait, és hatásos volt az első szériában, ugyanis minden egyes részt az adott történet lezárásával fejeztek be úgy, hogy ezen gondolatok kiírásával Touya levonja a – sokszor nem is vidám – konklúziót, és erre rájön a nagyon szép ending (Suara – Maiochiru Yuki no You ni). Jó dramaturgiai megoldás volt, alapból nem rajongtam annyira azért a számért, de ez így felvitte nálam az értékét. Csak azt sajnálom, hogy a 13. rész nem kapott rendes lezárást, ugyanis, ahogy írtam korábban, volt 6 hónapos szünet, ha én annak idején néztem volna, igencsak elégedetlen lettem volna. De folytatják, és várom, hogy alakul a történet. A második széria openingjét (Mizuki Nana – Mugen) eddig nem ismertem, de tetszetős ez is, mint az első. Az ending (Suara – Akai Ito) nagy kedvenc, és nagyon jó volt látni anime endingként. Az első 13 részt egy erős 7-esre értékelném, eleinte 8 pontot adtam volna neki, de hogy sehogy nincs lezárva, az csúnya. És grafikailag sem tetszett. Ha már egy kicsit távolabb voltunk a szereplőktől, akkor már nem volt arcuk… És többször is romlott a rajz minősége, itt most persze nem a kézzel rajzolt határú mozgóképekre gondolok, mert az szép volt, hanem bizonyos jelenetekben nem fordítottak elég gondot a karakterek részletgazdag megrajzolására. Viszont a második évad – az első két rész alapján – sokkal szebb.

Rozen Maiden Träumend komolyabb, mint az első széria, bár az első évadnak is megvolt a maga története, és jó lezárást kapott! Érdekes volt látni, hogy Suigin Tou miért harcolt ennyire, hogy megnyerje az Alice Game-et. És nagyon szerettem a japán hangját, Tanaka Rie szinte ilyen hidegvérű gyilkos hangot adott neki adott a negatív főhősnak, aki élvezte, hogy szenvedést okoz Shinku-éknak. A Träumend másabb. Eddig hat Rozen Maiden babáról tudunk, mégis honnan jön a hetedik? Talán kiderül a sorozat végére. Persze a poén itt sem maradhat el, szükség van olyan karakterre, mint Kanaria, aki kicsit oldja a néha feszült hangulatot. Ez a széria is nagyon jónak tűnik, és remélem, hogy nem fogom én is azt gondolni a 2013-as sorozatról, amit hallottam, hogy tele van fillerrel, a főtörténetet 2-3 részben el lehetett volna mesélni.

Múltban a jövő


Kezd beindulni a WHITE ALBUM anime. Még mindig ugyanaz a romantika, és emiatt sokan lassúnak gondolhatják, de mintha több élet lenne az animében, és jobban átérzem a karakterek érzéseit. Amúgy érdekesség, hogy a történet 1986-ban játszódik, és eléggé korhű lett: Számítógép sehol, régi TV-k, kocsik, és személyes kapcsolatok mellett vezetékes telefonon kommunikálnak egymással, mégis mennyivel modernebbnek tűnik a mi akkori világunkhoz képest. Miután Mizuki Nana énekli az openinget, így szinkronizál is az animében, konkrétan Ogata Rena seiyuu-ja, a főszereplő lány, Yuki seiyuu-ja pedig Hirano Aya. Na, ő az a nő a japán zenei iparban, akit felrúgnék a csillagos égig. Nem sok dalát ismerem, de ilyen érzéketlen éneket nagyon ritkán lehet hallani. A másik a botrányos élete, a harmadik pedig hogy több album- és kislemezborítón nem tetszik, ahogy kinéz. Ehhez képest seiyuu-ként nagyon jó, érzelmes hangot ad Yuki-nak, de a képek alapján nem nézek ki belőle többet. De úgy isten igazából  nem nagyon tudok olyan seiyuu-e mondani, akinek a hangjáról azonnal meg tudom mondani, hogy ki ő. Régről is most így hirtelen kettő ugrik be: Yamaguchi Kappei és Hayashibara Megumi. Amikor először meghallottam Hayashibara-san hangját a Slayers-ben, azonnal felfigyeltem rá. Igaz, hogy ekkor már ismertem, mint énekesnő, de állítom, hogy ha seiyuu-ként ismerem meg, hasonlóképpen gondolkodnék róla. Szó nincs arról, hogy rossz lenne a japán szinkron, isten mentsen. Az esetek döntő többségében jó hangot kap az adott karakter, csak nekem nehéz hangról megkülönböztetni őket.

Pár napja végeztem a Yondemasuyo, Azazel-san. Z-vel. Ennek a vége nem durrant akkorát, mint az első szériáé, de szolgáltatott egy pár tanulsággal, nem utolsó sorban agyatlan poénnal. Külön említettem a Detective Conan paródiát. Annak ellenére, hogy szeretem a Conan szériát, sok mindent jól kiparodizáltak. Például, amikor meghal valaki, elmésen elemzik a helyzetet, szinte mindig olyan szituáció akad, ahol a gyilkos mindig köztünk van. És ilyenkor elkezdődik a mindenféle logikátlan vádak alapján az egymásra mutogatás, hogy csak te lehetsz a gyilkos. Persze ezt lehet pszichológiára fogni, hogy ha a gyilkos közvetlen közelben van, akkor az ember veszélyben érzi magát, és mindezek mellé társul egy bizonytalansági faktor, ezt akarja kilőni, ezért felelőtlenül elkezd vádaskodni. Az epizód végén ahogy becsapódik az ajtó, az is nagyon élethű volt. A Conan paródia után jön a perverz pasas, aki a 48 arcú aberrált nevet kapta. Na ő tipikusan az a férfitípus, aki azt hiszi, hogy ott a két lába közötti szervtől lesz férfi. Amikor Rinkót beviszi a saját világába, ott konkrétan minden hímvessző-alakú. Vicces, hogy a sajátja helyén meg az anime hatalmas logója látható, amely sokszor az égig ér. Ennél férfiasabb már nem is lehetne… Az anime vége felé pedig Azazel-san lesz próbára téve, ugyanis ekkor jelenik meg az a démon, név szerint Incubus, aki pontosan ugyanolyan képességekkel rendelkezik, mint Azazel-san, vagyis a csábítással. Ám ő sokkal sikeresebb, így nem is csoda, hogy kedvenc démonunk féltékeny lesz rá. Incubus tisztában van a képességével, és nem is szerénykedik vele, és nem másra pályázik, mint Azazel-san szíve választottjára. Vicces csattanóval ér véget a történet, azért ez a sorozat is megért egy misét, de az első széria valamivel jobb volt.

És akkor új anime a helyére… Most ez kétesélyes lesz: Vagy valahogy végignézem, vagy meglesz az első “dobott” animém: Bakemonogatari. Nem a minőségével van a baj, mert az megvan, csak ezzel a történettel és hangulatvilággal egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Sajnos egyáltalán nem hoz lázba, és az opening és az ending videók elvont mivolta sem lelkesít. Bár annak idején írtam a Supercell: Kimi no Shiranai Monogatari dalról (ending), hogy akkoriban mennyire szerettem. Most is szívesen hallgatom néha, de nem nehéz számomra jobban találni nála. Amúgy a főszereplő srác: Araragi Koyomi egyáltalán nem átlagos, ugyanis vámpír volt. Segített neki egy szerzetes, így Látszólag most már nem az, ám maradt nyoma, ugyanis a sebei rendkívül gyorsan gyógyulnak. Attól sem riad vissza, hogy egy lány, nevezetesen Senjougahara Hitagi egy késsel és egy tűzőgéppel megtámadja. A rendkívül megható fogadtatás ellenére csatlakozik hozzá, ugyanis vámpít-mivoltától teljesen meg akar szabadulni. A lány sem átlagos, ugyanis testsúlyának jelentős részét elvesztette. De hogy miért… Amúgy meztelen nők, kivillanó mellek és bugyik bőséggel, mindezek ellenére ez az első olyan anime eddig, amit csak úgy nézek, de ezer másfele jár a gondolatom közben, pedig szolgáltat egy-két tanulsággal. Majd látjuk, mi lesz a sorsa.

Tiszta romantika


Nem kell megijedni, nem fogok a Junjou Romanticáról írni, bár azt elárulom, hogy lesz Shounen ai a terítéken.

Mielőtt a tárgyra térnék, engedjétek meg, hogy figyelmetekbe ajánljam a legújabb játéktesztemet: Yoshi Touch & Go

Rozen-Maiden-15-1024x768Hihetetlen, hogy nemrég végeztem egy olyan animével, amelyik a hikikomori “életmódba” engedett egy kis betekintést (Arata Kangatari), itt egy másik, a Rozen Maiden, mely sokkal komolyabban foglalkozik ezzel az egyébként nagyon súlyos jelenséggel. Egyébként amióta ismerem és szeretem az ALI PROJECT-et, azóta látni akartam ezt az animét, de csak most, az új évad megjelenésének hatására szántam rá magam, hogy megnézzem. Nagyon érdekes anime, már az első 5 rész, amit eddig láttam, azok is szolgáltattak némi mondanivalóval. A főszereplő srác, Sakurada Jun (ilyen 12 év körülinek tippelem) beilleszkedési problémái miatt nem jár iskolába. Egyetlen mániája van: Internetről különös, elátkozott játékbabákat rendel. Van olyan, amelyiket megtart, de jórészüket visszapostáztatja a családjával. Egyik nap egy nagy doboz érkezik a fiú nevére, benne egy átlagnál jóval nagyobb játékbaba. Jun-kun megrémül, amikor látja, hogy életre kel a baba, és be is mutatkozik: Shinku, és arra kéri, hogy legyen a szolgája. Ám a srác csak akkor mond igent, amikor az élete veszélybe kerül, és a baba megmenti őt. Egy rózsagyűrű által medium-ja lesz. Aztán hamar kiderül, hogy miért is tud élni, és hogy mi volt a készítőjének szándéka vele. A fiú személyisége azért megér egy misét: Nem tudják elfogadni az iskolában, ezért bezárkózik a szobájába, és esze ágába sincs még onnan sem kijönni, nemhogy iskolába járni. Egyelőre a nővérét láttam, mint családtag, de mint a kutyával, úgy beszél vele, de rosszabb az, hogy lány nemhogy tűri, de fel is lelkesedik attól, ha az öccse egy fokkal kedvesebb hangnemben szól hozzá. Ez önmagában borzasztó, de a testvére jelleme általánosabb, ugyanis beleesett abba a hibába, amibe sokan szoktak, hogy ha nem fogadják el őt az embertársai. Ekkor kialakul benne egy felsőbbrendűségi érzés, hogy csak az én elméletem a jó, az összes többi ember mind pokolra való. Ez lehet sértettségből vagy egyéb más érzésből. Ez a srác is ilyen, hiszen nemcsak a testvérével beszél alpári hangnemben, hanem általában az emberekkel. Viszont a 3. rész nagyon jól rávilágít arra, hogy belőle a sértettség váltotta ki ezt az érzést, ugyanis kimerészkedik a lakásból. Csendben, suttyomban járja az utcákat (egyébként boltba megy), és látszik rajta, hogy nagyon fél, nehogy bárki is megjegyzést tegyen rá. Tettek is, amikor nem figyelt az úttesten való áthaladáskor, az egyik autó sofőrje rárivall, hogy nem képes figyelni. Bár maradt volna otthon… Gondolja magában. A kialakuló gazda-szolga kapcsolat pedig nem véletlen, hiszen Jun így jön rá arra, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, és más által nagyszerűen lehet látni bizonyos emberi hibákat. Például a 2. részben Tomoe-chan játékbabája mutatja be az önzőséget. Nem jut eszembe a neve, de ő az, aki ha nem is követeli meg, de mindig kéri, hogy Tomoe-chan álljon rendelkezésére, és kéréseit teljesítse. És amikor Shinku-val harcol, akkor döbben rá, hogy mit csinált valójában. Szolgája eszméletlenül fekszik, ez az önzőségének a következménye. Csak saját magával volt elfoglalva, és nem vette észre, hogy a lány minden energiáját elszívta. Ennyi komolyság mellett talán érdekesnek hathat, hogy van humor is az animében, márpedig az a helyzet, hogy az 5. rész úgy bohózat, ahogy az elő van írva. Nem lehet nem könnyes szemmel végignézni, ennyi gyerekes állatságot kitalálni… XD

WHITE ALBUMA blogpost címe, a WHITE ALBUM animére utalt, ez a sorozat ugyanis önmagában kimeríti a brazil sorozatok romantikus csöpögését. Bár talán annyira nem is csoda, hiszen az anime visual novel-ként látott napvilágot még 1998-ban, ehhez képest csak 2009 januárjában láthattuk először anime formájában. A történet főszereplői Fujii Touya és Morikawa Yuki, akik középiskolában ismerkedtek meg, egymásba szerettek, és jártak is, ám a lány emellett olyan álmokat kerget, mely idővel szétválasztja őket: Énekesnő akar lenni. Mindezért tesz is, tehetségének köszönhetően felfigyelnek rá, és híres énekesnő, Ogata Rina háttérvokalistája lesz koncerteken. Időnként találkoznak, ám aki egy kicsit is benne van a könnyűzenében, az tudhatja, hogy nem sok szabadideje van még vokalistaként sem. A fiú, Touya meg ehhez képest tökéletesen az ellentéte barátnőjének, ugyanis őneki fogalma sincs, hogy mit akar csinálni. Édesanyja meghalt, apja elvárja, hogy önálló élete legyen, ezért albérletben él. Ráadásul nincs romantikus anime harmadik, negyedik sőt – ebben az esetben – sokadik fél nélkül, ugyanis Touyába két lánybarátja is beleszeret, és a fiú olyan, hogy mindenkin kész segíteni, így a lányok nagy reményt éreznek nála, ami tovább bonyolítja a helyzetet. És akkor nem is beszéltünk még Yuki menedzseréről, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy távol tartsa igaz szerelmét. És csak hogy teljes legyen a kör, maga az énekesnő is szemet vet Touyára. Nyilván nem véletlen kérte el a telefonszámát. Hát eddig nagyjából ennyi. Az első 13 részben állítólag kibogozódik ez az igen kusza szerelmi szál. A zene nagyon tetszik. Az opening (Mizuki Nana: Shinai) a legnagyobb kedvencem az énekesnőtől, igazi szenvedélyes szerelmes dal. Viszont az opening video nagy csalódás volt számomra. És abból a szempontból elgondolkodtató, hogy Mizuki Nana ekkor már nagy név volt a japán zenei iparban, és én azt gondoltam, hogy egy ilyen nagy névhez minimum igényes videót csinálnak, ám ehhez képest csak szimbólumokat, motívumokat láthatunk, amik adott esetben bírhatnak jelentéssel, de egy ilyen dalhoz nem feltétlen jó választás. Ehhez képest az ending video sokkal jobb lett. A dal (Suara: Maiochiru Yuki no You ni) egy lassú ballada, nem épp a kedvencem Suarától, de a hozzá készült mozgóképsorozat nagyon átadja a dal hangulatát. Rajzolt képek, szereplők gyerekkorukban, miközben játszanak, álmodoznak. Én ezzel maximálisan elégedett vagyok. Az anime meg mindazonáltal a srácba vagy 20 csaj szeret bele, nagyon lassú. Ráadásul a grafika nem is egyenletes minőségű. És ha ezt én észreveszem, az már tényleg problémás… Úgyhogy ezt az animét csak azok fogják szeretni, akik fogékonyak a túlzott romantikára. Ez még nekem is sok, de a lassú történetmenet sokkal jobban zavar. De végignézem csak azért, mert Suarának is köze van hozzá. És hát úgy voltam vele, hogy most ősszel jön a második évad, de így meglátjuk, hogy mi lesz az első 26 részben (két részre van osztva, az első 13 2009 telén ment, a második tizenhármat pedig ugyanezen év őszén folytatták).

antique-bakeryNa, a harmadik anime, viszont nagyon érdekes. Ezzel most végeztem, Tukeinon ajánlotta nekem, és igaza volt abban, hogy az Antique Bakery messze a legnézhetőbb a Shounen ai kategóriában. Bár a férfiszerelem inkább csak mellékszál, mivel a főszereplő srác nem szeret bele senkibe, és a történet körülötte forog. Keiichiro Tachibana jómódú szülők nevelték fel… legalábbis félig, ugyanis gyerekkorában egy férfi elrabolta őt, és arra kötelezte, hogy minden nap egy-egy szelet tortát vagy süteményt meg kell enni. Így nem csoda, hogy utálja az édességeket, de akkor miért nyit cukrászdát? Sokan kiakadtak ezen, de akik jártasabbak a pszichológiában, azok joggal gyanakodhatnak Stockholm-szindrómára (azaz, amikor a fogvatartott megszereti a fogvatartóját), ám a kép ennél sokkal árnyaltabb. Minden ki fog derülni az anime végére. Ahogy írtam, a homoszexualitás csak mellékszál, ám így is szükségeltetik némi tolerancia a végignézésére, mert egyes jelenetek akármennyire is még a “belefér” kategóriába tartozik, zavarhatnak embereket, ugyanis az egyik cukrász Yusuke Ohno kicsapongó meleg-életet él, de szerencsére ebbe csak ritkán nyerünk betekintést. Annak ellenére, hogy a grafika nem tetszik (nekem fakók a színek), és nagyon lassú volt a történet, de nézhető volt számomra. Összesen két Shounen ai animét láttam: Gravitation, Loveless, ezek bőven bizonyították, hogy ez nem az én műfajom. De ez az anime némileg enyhített a negatív megítélésemen, bár ettől nem leszek shounen ai rajongó, de ha akad egy-két hasonlóan jó, akkor azt lehet, hogy megnézem.

angela – KINGS rövidített videoklip


2013. november 6-án új kislemezzel jelentkezik az angela ANGEL / Tooku Made lesz a címe. Nagyon remélem, hogy ANGELa lesz írva a borítóra, de ami hasonlóképpen megmosolyogtatott velük kapcsán az az, amikor 2013. április 24-én megjelent a ZERO albumuk, akkor Kuribayashi Minami egy ZERO!! nevű kislemezt adott ki ugyanazon a napon. Mondjuk az kifejezetten jó dal lett tőle, Kuribayashi Minami dalai nagyon egy kaptafa, és nagyon ritkán keltik fel az érdeklődésemet, a ZERO!! ebbe a kevésbe tartozik. Amúgy az új angela kislemez a COPPELION anime opening és ending dalai, majd az őszi szezonban lesz látható. Kíváncsi leszek rá, ahogy így beleolvastam a történetben ilyen scifi-szerűség lesz. Ha már itt tartunk, a másik anime, ami érdekel az őszi szezonból, az a WHITE ALBUM 2. Nem láttam az első szériát, csak onnan jegyeztem meg, hogy a két endinget Suara énekelte, majd megnézem az első szériát, mielőtt elkezdődik a második.

De térjünk is rá a tárgyra. Régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet a KINGS videoklip, de eddig nem volt sehol sem elérhető, mert a kislemez CD + Blu-ray kiadásban jelent meg (a CD only mellett), és azt kevesen vásárolhatták meg, mert eddig nem láttam teljesben a videoklipet, és csak a CD only kiadás scannelt borítója érhető el. Végül a YouTube-on kerestem rá, csak a rövidített videoklipet találtam meg, azt is King Records töltötte fel:

Persze nincs semmi baj azzal, hogy ők tették fel, de akkor várható volt, csak a rövidítettet teszik fel, amolyan ízelítőként. Amúgy én másfajta klipet csinálnék erre a dalra, komolyabbra venném a figurát. Meg találtam egy beszélgetést, ahol az együttes tagjai a kislemezről beszélgetnek:

Megmosolyogtató atsuko bakijai. 🙂

aNiwaCon


Bontsatok egy csomag chips-et, vagy pattogtassatok ki egy nagy adag kukoricát, ugyanis rekordhosszúságú post következik! 3662 szó

És sikerült, megvolt! Jól éreztem magam, teljesen más szervezőnek lenni. Hiszen akkor teljesen más szemszögből látod az egészet, meg effektíve, annyira más minden, amikor azt csinálod, amit szeretsz, akkor nem ismer az ember fáradtságot.

Egyébként nem aludtam az éjjel. Péntek délelőtt jutottam el odáig, hogy leszedem az összes karaokét, biztos ami biztos alapon. Mert elvileg úgy volt, hogy Night hozza el. Péntek délután rá is kérdezett, hogy akkor én most leszedem a kfn-eket? Mondom neki, igen. Ő is elkezdi nézni a saját listáját, és akkor döbben rá, hogy a fele hiányzik neki. Szépen néztünk volna ki, ha meglenne a teljes lista, de a felére azt kellene mondani, hogy bocsi, de nincs. ^^’ Úgyhogy ő is leszedte, ami még hiányzik, meg én is az összeset, most már megvan mind. Ő végül nem hozta el, de szerencsére nem is volt rá szükség. Péntek délelőtt olyan 11 óra fele kezdtem el, és szombaton 23 óra magasságában értem a Z könyvtár utolsó karaokéjához. Effektíve izgatott voltam az egész miatt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy megcsinálom a legújabb Okui Masami dalból a kfn-t: Kyoukai Senjou no Horizon II: Sora no Uta. Nem volt könnyű, de akkor lettem még izgatottabb, amikor be akartam indítani Karafun Player-ben, és nem lehetett elindítani, mert folyton lefagyott. Mivel már senki nem volt online, ezért legjobbnak tartottam, ha megválok az 1.18-as verziótól, és 1.20-assal működtetjük a conon. Szerencsére az működött. De ezzel az a nagy baj, hogy ebben már csak a Player van meg, az Editor nincs. És ma megyek bagszihoz A TV-mért és a konzoljaimért, innen üzenem neki, hogy készüljön fel a komplett Windows 7 reinstallra a gépemre, mert már nagyon kijár neki. És akkor azon lehet, hogy működni fog ismét az 1.18-as Karafun.

Az éjszaka elment zenehallgatással, többször végighallgattam a JAM Project 3. best of albumát a JAM-ISM-öt, majd indulás előtt a Tackey & Tsubasa: Crazy Rainbow. Olyan különös ez a szám, kellemes atmoszférát teremt. 5.20-ra akartam elkészülni, hogy elérjem a 42-es villamost. Ja hát az már csak később jut eszembe, hogy a bagszi által kölcsön adott egeret, és a monitor kábelt otthon hagytam. Úgyhogy főtt a fejem, hogy mi lesz, de szerencsére mind a kettőre lett megoldás. ^^’ Olyan 6.10 körül éreztem meg a Dürerhez. Fél 7-re kellett érkezni, és nyitották is akkor a bejáratot, de fél 8-ig nem csinálhattunk semmit, mert még takarítottak. Úgyhogy Night csak fél 8-ra tudott érkezni, de semmiről nem maradt le.  8 órától kezdhettük el a munkát, bár szerencsére nem volt túl sok teendő. Az általános segítők hozták a székeket nekünk, mi is mentünk 1-2 kört. Közben megjött Katayashi és Gh0sT, majd a Düreres hangtechnikus, ő kérdezte, hogy mikorra akarjuk, hogy kész legyen? Hát, mondjuk 10 órára úgy, hogy próbáltunk. Erre ő indulatosabban: Jó, abból lesz 11 óra, és kiment. Szabályosan megrémültem, de Eriszék gyorsan helyesbítettek, hogy 10.15-öt mondott. Jól van akkor, az belefér. Egyébként 10.40-re lettünk kész. Mert kiderült, hogy ha osztott képernyőn akarjuk a karaokét, akkor valamilyen VGA elosztó kéne (nem tudom a pontos nevét, hangtechnikában nagyon műveletlen vagyok), ami Gh0sT van, de otthon. Vállalta, hogy hazaugrik érte, nagyon hálás vagyok érte. Úgyhogy végül lett osztott képernyős karaoke, de ne lennék egyből ilyen pánikolós. ^^’ Mert pont emiatt nem nagyon értettem, hogy ő most elmegy érte, vagy sem? Katayashi már a fejét fogta, de legalább a végeredmény jó lett. Ilyenkor össze-vissza kavarognak az agyamban a gondolatok, mint egy mosógépben, és semmi értelmesre nem tudok azonnal gondolni. Közben kiragasztottuk a dalok listáját a falra, de mint kiderült, semmit nem ért, ugyanis alapból a kisterem az jó, de két dologgal nagyon nem voltam kibékülve: 1. a fény. Ilyen rosszul megvilágított karaoke teremben még soha nem voltam. Sehol egy ablak, és a villanyok is a inkább hangulatvilágítást adtak, a papírok körül konkrétan sötét volt. A másik, ami nem tetszett, hogy kevés szék fért el. Én ennél azért jóval többet képzeltem el. De aztán kiderült, hogy én voltam a túlzottan optimista, csak 3 és fél sorban fért ki kb. 40 szék.  Nagyon nehezen lett összeszerelve a karaoke, sok munka volt, ezért lett volna jó, ha fél 7-kor azonnal tudunk kezdeni dolgozni. De amin meg voltam lepve, hogy 10.45-kor még senki nem volt, aki látogató. Most olvasom az esemény Facebook oldalát, hogy megint baj volt a beléptetéssel, és hogy a helyszínt mennyien szidják… És még azt hittem, hogy voltam túlzottam szkeptikus, amikor szétnéztünk múltkor a MAT-osokkal. Na most azt nem tudom, hogy mi az oka, hogy a helykiadás ilyen lassú volt, de azt igen, hogy a konzol részleg is nagyon lassan ment, jóformán sehogy, mert Düreresek nem adták oda a kulcsot, és senkit nem találtak, aki oda tudná adni. És igazából valamilyen szinten visszafogott a hatalmas lelkesedésemből, hogy ennyire akadozva haladtunk. Úgy voltam vele, hogy de jó, hogy 6.30-ra kell jönni, biztosan a 10 órási kezdésre minden tökéletesen kész lesz, és fogadhatjuk a látogatókat. Érdemben csak 8 órakor tudtunk elkezdeni dolgozni, ezek után álmodjak még… Meg aztán az vetett még vissza az önbizalmamból, hogy láttam, hogy milyen kevés látogató van. És most nem tudom, hogy most a nagy helyiségekben szóródtak szét ennyire az emberek, vagy tényleg jó, ha voltak 300-an, Bagszi szerint 1000 is megvan. Neki legyen igaza. Jövő tavasszal NosztalgiaCon lesz akkor. A karaoke amúgy egészen jól ment, nem énekeltek valami sokan, de egy páran jó hangulatot csináltak. Volt Lucy is, ő nagyon jól elszórakozott Nighttal és Megumival. Ja, és ugye a MegaSeiyuu-val voltunk ugye egy teremben. Mivel később kezdtünk, ezért átírtuk egy kicsit a programot, mert ők sem voltak kész. Úgy lett volna, hogy 10 órakor hagyományos karaoke, 11-kor Megaseiyuu. De mivel a hagyományos karaoke gyakorlatilag elmaradt, ezért abban egyeztünk meg a Megaseiyuu-sokkal, hogy átadják nekünk a 11 órát, cserébe elkérik a 17-20 óra közötti intervallum első óráját. Megkapják, hatalmasat segítettek ezzel. Milyen lenne már egy karaoke napot versennyel kezdeni? ^^’ Kellett is az az 1 órás bemelegítés.

Bár a 12 órási versenyre kevesen jelentkeztek, mindössze 7-en. Úgyhogy Night folyamatosan járta a karaoke termet, és kérdezte az embereket, hogy akarnak-e nevezni. ^^’ Végül 13-an lettünk. Az utolsó csajt én vettem rá, ugyanis most engedtük, hogy legyen LQ a versenyben, mert úgy voltam vele, hogy most úgyis az énekhangot, és az előadást értékeljük, így a hang minősége (nekünk) nem gond. Hát mit is mondjak a fehozalatról? Nagyon gyér volt. Én nem gondolom azt, hogy csak az Adarnás keménymag rendelkezik azzal a kiváltsággal, hogy csak ők tudnak jól énekelni, a többiek meg örülhetnek, hogy egyáltalán mikrofont foghatnak a kezükbe, de Lucy nagyon leiskolázta a többieket. A maximális 80 pontból 73,5 pontot ért el. Nem tudok részletes listát írni, mert elvesztettem a karaoke verseny papírjait. T_T A második helyezett az a csaj lett, aki korábban énekelte már a Maria Holic: Hanaji dalt, de valami eszméletlenül. 😀 És most sem hagyott cserben minket, 65 pont lett a jutalma. Most is apróbb hibáktól eltekintve, tetszett. De megígérte, hogy legközelebb mást fog énekelni. ^^’ A harmadik helyezettnél kezdődik a nagy szakadás, ugyanis az már csak 51 pontot ért el, és az utolsó 19,5 pontot kapott. Úgyhogy nem veszekedtünk, könnyű dolga volt a zsűrinek, tessék legközelebb másképp csinálni. A legfontosabb: Bár lehet, hogy nem tűnt fel, de volt monitor a a színpadnál (a földön volt, mert sehova máshova nem tudtuk tenni), és direkt azért akartam az osztott képernyős megoldást, hogy ne háttal álljon az énekes a közönségnek, és lássuk az arcát. De az első hárommal ilyen téren nem volt gond, de a negyedik már háttal állt, és “mentek utána” a többiek. És mivel úgy pontoztunk, hogy 10 pont az énekre, és 10 pont az előadásra, ezért hiába énekelt valaki nagyon szépen, ha a vetítővásznat választotta közönségnek, annak csak 1 pontot adtam az előadására. Egy-két ilyenre adtam 3-4 pontot, akinek azért látszott az arcán, hogy átérzi a dalt. Majd legközelebb rendelek valami magaslatot, ha csak ezen múlik. Egyébként meg az éneket nem sok ember esetében lehetett szakmailag értékelni (nem mintha ennyire értenék hozzá). Tényleg bizonyítsátok be, hogy bárki képes nagyot alkotni. Az utolsó lány, aki én vettem be, nem is bántam meg. Nem énekelt olyan nagyot, de nagy lelkesedéssel adta elő, és ez nálam nagyon jó pont. És elcsípte a 4. helyet.

Aztán kisebb lélegzetvételnyi szünet, Dobay Ádám előadása. Aközben beszéltük meg a versenyt, néztem a konzolokat, meg úgy általánosságban körbejártam az épületet. És most sem azt láttam, hogy tolongtak volna az emberek. Úgyhogy keveselltem a jelenlévők létszámát, pedig számítottam arra, hogy 1000 ember jelen lesz. A konzolt nagyon jól kidekorálták bagsziék, az nézett ki a legjobban. Pedig csak egy pár egyszerű ötlet kell: nyomtató, olló, és máris olyan nagyokat lehet alkotni. Nekem is volt egy pár, de nincs már nyomtatóm, és bár fordulhattam volna bagszihoz, de mint kiderült, nem is baj, hogy nem lett megvalósítva belőle semmi, mert olyan sötét volt a kisterem, hogy nem sok látszódott volna belőle.

Zenekvíz, én vezettem. Jól ment, alapvetően nem volt nagy baj, két nagy hibát fedeztem fel magamon (ez volt életem első komolyabb közönségnek való beszéde. ^^’). Az egyik az, hogy éreztem magamon, hogy önbizalomhiányt sugárzok, ami pont a másik hibából fakadt, hogy kicsit össze-vissza mondtam a dolgokat, Night is többször elmékeztetett, hogy ezt nem mondtam, azt nem mondtam. Aztán kicsit rendszertelen lett, de  úgy tűnik, hogy erre komolyan fel kell készülni, megmondom őszintén, nem gondoltam erre. De majd legközelebb. Csalódtam, hogy csak 6-an játszottak. Mondjuk egyrészt amiatt, mert jóval több emberre számítottam a conon egyáltalán, meg azt reméltem, hogy több szék fér el, én reméltem, hogy legalább 20-an leszünk. Uranék 50 feladatlapot nyomtattak. Ennek a papírjai megvannak, úgyhogy tudok részletes eredménnyel szolgálni. Úgy volt, hogy 1-10 között az anime címét kellett megjelölni, majd 11-15 között a dal címét, és 16-20 között az előadó nevét.

Először lássuk a megfejtéseket, és a személyes hozzáfűznivalóimat. A vastagon kiemeltet kellett megjelölni.

  1. Ouran High School Host Club: Sakura Kiss – Chieco Kawabe
    Bemelegítésképp legyen valami könnyebb, csak egyvalaki nem találta el.
  2. Phantom ~Requiem for the Phantom~: Senritsu no Kodomotachi – ALI PROJECT
    Többen tudták volna az előadót, ami nem csoda, hiszen jellegzetes, de csak ketten találták el az anime címét. Ketten Saber Marionette J to X-re mentek rá. O_O Én láttam az animét, ezért tudom, hogy az milyen, ezért döbbentett le, hogy ez is jelölt lett.
  3. RAY the Animation: Yuunagi – Ohmi Tomoe
    Túl későn kaptam azt a tanácsot, hogy személyes kedvencet ne tegyek be. ^^’ De arra voltam kíváncsi, hogy ismerik-e ezt a dalt, másrészt meg az animére akartam felhívni a figyelmet, mert nagyon kellemes alkotás. És egyvalaki el is találta.
  4. Saber Marionette J to X: Lively Motion – Hayashibara Megumi
    Direkt betettem a lehetőségek közé a Slayers NEXT-et is, úgy tudtam, hogy be fognak ugrani! T_T Ezt senki nem találta el, bár azt mondták, hogy tudják, hogy ki az előadó, nem csoda, hogy hárman is a Slayers-t jelölték be. Engem azért lepett meg, hogy nem ismerik, mert amikor 2006-ban animés lettem, és beleszerettem a japán zenébe, elsők között találtam meg ezt a dalt, és világszerte sokan ismerik, én is azonnal beleszerettem, és reméltem, hogy nálunk is sokan ismerik, de nem…
  5. Serial Experimental Lain: Tooi Sakebi – Nakaido “Chabo” Rei’ichi
    Na ezt a dalt speciel nem ismertem, bagszi javasolta, hogy tegyek be Lain-t, jó ötletnek tartottam, de senki nem találta el… Ez mi? Én azt hittem, hogy a Lain olyan kultusz-anime, mint a Neon Genesis Evangelion, ezért is tettem be képnek ezt, a dal mögé.
  6. Grenadier ~Hohoemi no Senshi~: KOHAKU – Shimokawa Mikuni
    Erre a Full Metal Panic!-ot tettem be beugratásképp, mert az is Shimokawa Mikuni dal, ezt sem találta el senki, de még a Full Metal Panic!-ot sem jelölte be senki hatosnak. Ez személyes kedvenc, kíváncsi voltam, hogy ismerik-e, de nem… Tényleg ki lesznek zárva ezen túl a személyes kedvencek.
  7. Night Wizard – The Animation: KURENAI – Miyazaki Ui
    Ez is személyes kedvenc, nem azért raktam be, amire Lucy gondolt. ^^’ Csak ők találták el (Megumival voltak csoportosan).
  8. Higurashi Naku no Koro ni Kai: Naraku no Hana – Shimamiya Eiko
    Ez a dal a mai napig nagy hatással van rám, valahányszor hallgatom, úgyhogy ezt mindenképp be akartam tenni, volt is két jó találat.
  9. Full Moon wo Sagashite: Eternal Snow – Changin’ My Lige
    Ennél könnyebbet nem is tehettem volna be, mi? Mégis csak ketten találták el. ^^’ Pedig tényleg könnyítésképp tettem be, személy szerint nem ismerem a dalt, csak az animével sokszor találkoztam Adarnás berkeken belül, ezért gondoltam, hogy sokan ismerik, így betettem.
  10. Múmin: Yume no Sekai he – Shiratori Emiko
    Na erre nagyon kíváncsi voltam. Ez volt a legelső anime, amit leadtak nálunk, 1992-1993 környékén. Nekem kötelező program volt minden pénteken 19 órakor leülni a TV elé, egyszerűen imádtam. Persze, akkor még nem tudtam, hogy animét nézek. ^^’ És akkoriban eredeti japán zenével ment, ezért voltam kíváncsi, hogy ki látta, ki mennyire emlékszik. Hárman tudták, ezt találták el a legtöbben az anime címeknél.
  11. Ranma 1/2: Lambada Ranma – Operatic Troupe
    Ki nem hagyhattam. XD És lám, nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolta, négyen tudták. Gondolom a Hayashibara Megumi kép is sokat segített, meg hogy elhangzott Ranma neve.
  12. Persona ~TRINITY BLOOD~: WORD OF THE VOICE – FLOW
    Négyen tudták, ez kellemes meglepetés. FLOW-t mindenképp akartam tenni a zenekvízbe, és azt gondoltam, hogy ezt a dalt nem ismerik annyira, de mégis. Azt nem tudom, hogy a kép mennyire segített, de a 11-estől kezdve olyan képeket tettem be, mely közvetve rásegíthetnek a megoldásra. Ide ALI PROJECT képet tettem ki, a Code Geass köti össze a két együttest. Egyébként szerintem azért tudták ezt sokan, mert az előadót felismerték, és mivel csupa nagybetűvel volt a cím a feladatlapon (ahogy eredetileg van), és sok ilyen FLOW cím van, ezért tudhatták sokan.
  13. WHITE ALBUM: Shin Ai – Mizuki Nana
    Egyetlen találat, pedig Mizuki Nanát az egész világ imádja, és megint az, hogy minálunk nem ismeri senki. ^^’ Horie Yui-val a Dog Days anime kapcsán került kapcsolatba.
  14. Macross Frontier: Diamond Crevasse – Sheryl Nome starring May’n
    Ennek kapcsán is reméltem, hogy többen tudják, de csak két találat volt. Yonekura Chihiro (aki a képen volt) feldolgozta ezt a dalt. Ez egy érdekes dal, ajánlom figyelmekbe.
  15. Soukyuu no Fafner: Separation – angela
    Ujjongó közönség, lám ezt sokan ismerik, bár csak ketten találták el. Ez az egyetlen olyan dalrészlet, melyhez nem tudtam olyan képet találni, ami segítene, így Hamasaki Ayumi képet raktam ki. Night a végére ismerte fel, és meglepetten kérdezte, hogy ez nem ő? De igen. ^^’
  16. ONE PIECE: We Go! – Kitadani Hiroshi
    Meg akartam hozni a hangulatot a ONE PIECE képpel. Nagyon kíváncsi voltam, hányan találják el az előadó nevét, négy találat, gratulálok! Örülök, hogy máshonnan nem, a ONE PIECE-ből ismerik az énekest. 🙂 Figyeljetek rá, mert sok ismeretlen mesterműve van.
  17. Kyoukai Senjou no Horizon: Sora no Uta – Okui Masami
    Nem is azért tettem be Okui Masami-t, mert már azt sem tudom hogy dicsérjem, annyira szeretem őt, hanem azért neki van Magyarországon is egy kis ismertsége, kíváncsi voltam mennyien ismerik fel a hangját, csak Lucy-ék tudták, de ők is onnan, hogy mondtam, hogy aki ismer, az tudja, hogy ki ő. Ők is csak ezután jelölték be. Ejnye, tessék sokan ismerni! DiGi Charat kép volt alatta, korábban énekelt az animének dalokat.
  18. Cardfight!! Vanguard: Believe in my existence – JAM Project
    Négyen tudták az együttest, szintén nagy gratuláció a versenyzőknek. A másik kettő a FLOW-t jelölte be, ami nem csoda, mert hangzásban van hasonlóság, és azt többen ismerik. Super Robot Wars kép ment, a sorozat szinte egybeforrt az együttessel.
  19. ToHeart2: Tomoshibi – Suara
    Azt hittem, hogy az Utawarerumono kép segíteni fog az előadó kitalálásában, hiszen az egy ismertebb anime, de ezt is csak Lucyék tudták. Sajnálom, hogy kevesen ismerik őt, pedig neki ilyen tipikusan “10000 közül is felismerni a hangját” típusú hangja van. De ez persze csak azoknak vigasz, akik tudják, hogy ki ő.
  20. Tsubasa Chronicles: Loop – Sakamoto Maaya
    Két találat, pedig ezt is azért tettem be, mert azt gondoltam, hogy az animét sokan ismerik. De hát nem. A kép az Escaflowne animéből volt, az is az énekesnőhöz kapcsolódik.

Az első 10-ért egy pontot lehetett kapni, a második 10-ért pedig kettőt, így 30 pont volt a maximum

Az eredmények:

  1. Üveg vs. Plasztik (Lucy & Megumi) – 22 pont
  2. Szűcs Eszter – 13 pont
  3. Bombicz Zsófi – 9 pont (6 helyes találat)
  4. Pévai Diána és Kocsis Dávid – 9 pont (5 helyes találat)
  5. Horváth Ditta – 7 pont
  6. Horváth Nelli – 6 pont

Holtverseny volt a 3. helyen, mint kiderült, jó döntés volt az 1 pont – 2 pont rendszer, így annak adtam a 3. helyet, aki többet talált el, ezt többen is helyeselték. De nem hittem volna, csak egy valaki jut el 50% fölé.

Zenekvíz letöltések:

A zenekvíz után Megaseiyuu volt, közben megint mentem szétnézni, meg egy kicsit játszani. Majd kicsit néztem a Megaseiyuu-t. Nagyon jó ötlet, de ez is olyan, hogy csak az emberek tudják igazán feldobni a hangulatát. Mi szükségeltetik? Önbizalom, és kreativitás, és spontaneitás, hogy amit látsz, abból azonnal a legjobbat hozd ki. Elnézegettem, de hogy a To Aru Kagaku no Railgun animéből volt részlet, eszembe juttatta, hogy én ezt meg akaron nézni. Már csak az opening dal miatt is. Az egyeztetések után 2 órás volt a Megaseiyuu, mi 18 órakor folytattuk. Egy páran még énekeltek. Volt egy lány, aki rettenetesen izgult, és ezt nem is rejtette véka alá, de minek? Olyan GYÖNYÖRŰEN énekelt! Nem volt lehetőségem mondani neki, de ha ezt olvassa, akkor elvárom a következő versenyre, vagy akár az Adarnásra is jöjjön el, mert  tényleg nagyon szépen énekelt. Hoshin Engi: Friends dallal állt ki. Azt a dalt egyébként is nagyon szeretem, és az előadás nem vett el belőle semmit. ^^ Lucy, Megumi és Night mellettem bohóckodtak, engem nem zavartak, sokan énekeltek még. Ezek közül jöhettek volna még egy páran versenyezni, és akkor talán nehezebb dolgunk lett volna.

Csúszott az eredményhirdetés, 19 óra lett volna, és mivel Night-nak 19.15-kor mennie kell a buszához, ezért megkértem Urant, hogy hadd hirdessünk mi először eredményt. Ott is voltunk 19 órára, lehetett is volna eredményhirdetés, de Mila még egy kvízt jelentett be. Hát akkor Night megy, és Erisszel hirdetünk ketten eredményt. De ő mégsem ment, Lucy-val, és Megumival beszélgettek. Eközben meg West megkért, hogy adjam át a karaokét az Interstella 5555 vetítésének, mert nagy csúszás volt, és a nagyteremben már nem maradt volna idő rá. Bár lettek volna még éneklők, de legyen. Segítettem átszerelni a laptopot, beindítottuk az animét, és utána átmentem a nagyterembe, ahol Lucyék mellett foglaltam helyet.

Beszélgettünk (amikor komoly volt a téma ^^’) a conról, megbeszéltük a hibákat, és itt reagálnék a részemről azokra is, amiket Facebookon olvastam. Az, hogy csúszott az egész… Hát igen, de abból, amit láttam, nem a MAT hibája, a Düreresek nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy itt rendezvény van, amit szeretnénk 10-kor elkezdeni. Nagyon szimpatikus volt számomra az, hogy a MAT fáradhatatlanul dolgozott amikor csak lehetőségük volt, láttam rajtuk, hogy minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy 10 órakor rendben beengedjék az embereket. Arról nem tudok mit mondani, hogy a jegyárusítást is jóval később kezdték el, de gondolom, kapcsolatban van a készülődési nehézségekkel. És sajnos csúszott minden program a nagyteremben. A másik nagy gond, hogy megint nem lehetett kaját, piát behozni. Én ebben legfeljebb annyiban érzem hibásnak a MAT-ot, hogy előre meg lehetett volna beszélni a Düreresekkel, hogy engedjék meg, de egyetértek Lucy-val, amikor mondta, hogy mi van azzal, aki beteg, és nem ehet meg akármit, és az sem utolsó szempont, hogy a büfé drága. Szóval megértem, hogy ez senkinek nem tetszik. Legközelebb olyan helyre kell menni, ahol ez nincs tiltva, vagy megbeszélni az adott épület embereivel, hogy ne tiltsák.

A kvíz végét vártuk egyébként, és amikor Mila kiállt, hogy jöhet az eredményhirdetés, reméltük, hogy tényleg mi leszünk az elsők, de a cosplay… Különösen nem akadtam ki rajta, de Mila is ott volt, amikor megkértem Urant, figyelembe vehette volna, így olyan, mintha elfeledkezett volna rólunk, vagy nem volt fontos neki a kérésünk. És amikor megkérdezte a többedik eredményhirdetés után, hogy ki legyen a következő, akkor mi is feltettük a kezünket, meg a rajzversenyes csaj is (Orsi), és akkor mondja, hogy aki hamarabb kijön, az követekzik. HÁTUL VOLTUNK!!! Ezen már én is kiakadtam, hogy nem jutott eszébe még utána is, ahogy jelentkeztünk, hogy nekünk kérésünk volt? Olyan téren mindegy, hogy ez már nem osztott, nem szorzott, mert Night végül maradt, hát de akkor is, később, ha egy mód van rá, vegyék figyelembe az ilyen jellegű kéréseket.

A zenekvíz, és a karaoke verseny 3. helyezettjei nem jelentek meg, a nyeremények nálam vannak, az okleveleket meg Night fent hagyta a színpadon, remélem a MAT megtalálta és eltette. O_O Aztán már nem maradtunk sokáig. Nighték elmentek, én is fáradt voltam már (több, mint 30 órás ébrenlét után…), úgyhogy miután elbúcsúztam tőlük, visszamentem a Karaoke terembe, és megvártam a vetítés végét. De az Interstella megragadta a figyelmemet. Nagyon jó zenéje van! Ismertem a Daft Punk-ot, bár csak az Around the World című dalukat, de az nagy hatású volt. Nagyon jó zenét írtak az animének, ittam minden egyes jelenetét. Ezt meg fogom nézni, és rá fogok keresni az OST CD-re. Miután vége lett a vetítésnek, összepakoltam a laptopot, és hazajöttem.

Nagyon jól éreztem magam, és karaokét összességében jónak éreztem, remélem, mindenki jól érezte magát. Én kétszer énekeltem, először az éjszaka megcsinált Sora no Uta dalt, majd este a ONE PIECE: Mirai Koukai. Menni fog legközelebb az a bizonyos legmagasabb hang, így görbüljek meg! Élveztem a szervezés, és munka minden egyes pillanatát. Ilyen vagyok, amikor olyat csinálok, amit szeretek. Tettrekész, fáradtságot nem ismerek, sőt, akár vezetői szerepre is alkalmas lennék. Nem tudom, hogy a többiek mit gondoltak rólam, remélem, nem volt elegük belőlem, de nagyon lelkes voltam, pörögtem. Egy komolyabb bakim volt, amikor Megumi énekelte az Angel Beats!: My Soul, Your Beats! dalt, és Night jó előre szólt, hogy mi lesz a következő, hogy gördülékenyen menjen, és meg rá is mentem, hogy meglegyen, és tévedésből rákattintottam a dalra. XD És másik nagy baki pedig akkor volt, amikor vártam az eredményhirdetést, és a szervezőiben ezt mondtam: “Most a külföldi klubok versenye van”. Mindig elfelejtettem, hogy vidéki. 😀 Vissza az egész. Remélem, hogy ha jól dolgoztam, legközelebb is csinálhatok karaokét. ^^ A negatívumokat meg gondoljátok át.

Köszönet jár egy pár embernek:

  • Erisz és Night –  a sok munkáért, segítségért, jó volt veletek dolgozni. 🙂
  • Megumi –  hogy elvállalta a zsűrizést
  • Gh0sT és Katayashi –  hogy elvállalták a hangtechnikusi munkákat, és hogy rengeteget dolgoztak, és segítettek. Külön köszönet Gh0sT-nak, hogy visszament azért az elosztóért. 🙂
  • Tukeinon – végtelen sok segítség, és tanács, és hogy engedélyezte, hogy használjuk a kfn-eket.
  • Uran – Megadta a lehetőséget, remélem, nem csalódott. 🙂
  • Lucynak külön köszönet a jó hangulatért.
  • És mindenki, aki énekelt, és versenyzett, hiszen nektek köszönhető, hogy jó volt a karaoke. 😉

aNiwaCon képek