A Disney klasszikusok mai szemmel


Annak ellenére, hogy folyamatosan formálódik a látásmódom, azáltal, hogy tapasztalok meg dolgokat a világból a mai napig szeretek Disney klasszikusokat nézni. Hallok olyan véleményeket, hogy a Disney nagy kárt tesz az emberekkel azáltal, hogy az egész estés filmjeik hamis üzeneteket hordoznak magukban, olyanokat, melyek nem reflektálnak a való életre, mégis úgy jelenítik meg, mintha az úgy lenne valóságos. Van ebben igazság, de én ezt némileg árnyaltabban látom.

Ezt a karácsonyt és szilvesztert a nővéreméknél töltöttem Angliában. Nagyon szeretek ott lenni, mert szeretem az angol baráti körét, és rajtuk is érzem, hogy szívesen látnak engem. Pedig a britek jellemben jó néhány dologban mások, mint a magyarok. Egyrészt sokkal közvetlenebbek az emberekhez, még a nem olyan közeli barátokat is megölelik üdvözléskor vagy búcsúzáskor. Vidámabb természetűek, sokkal inkább virítanak kifelé, hogy mennyire jól érzik magukat, holott néhányukon lehet látni, hogy belül nagyon is őrlődnek valamin, de ezt igyekeznek elrejteni. És a házak falán is elég sok motivációs üzenetet lehet olvasni. Kicsit olyan ez, mintha a maguk bánatát akarnák ezzel elrejteni. Akármi van, ők nem bánatosak semmi miatt. Pedig a személyes tapasztalatom az, hogy ha hagyjuk megélni a fájdalmat, mert könnyebben a helyére kerülhet, így könnyebb lesz utána újrakezdeni, másképp csinálni dolgokat. De igazából el tudom fogadni, hogy úgy élnek, ahogy, mert szeretem a stílusukat. De ami érdekesség, hogy náluk sokkal elterjedtebbek a Disney klasszikusok, és több helyen is olvastam például olyat, hogy: “Ebben a házban van szeretet, van boldogság, és van Disney.”

Ez azért erősen árulkodik arról, hova sorolják a Disney klasszikusokat mondanivaló terén. Ahogy írtam feljebb, látok rációt a negatív kritikában a Disney kapcsán, de ezeket is lehet a helyén kezelni. Mert a Disney is egyfajta idealizált világot jelenít meg. Valami olyat, amiről már nem feltétlen csak azt lehet mondani, hogy a rajzfilm világába belefér, mert annyira valóságosnak ábrázolja, hogy az bárkivel megtörténhet, főleg, ha analógiában, szimbólumokban gondolkodunk. Nekem a mai napig az a véleményem, hogy bár van néhány olyan egész estés animáció (főleg az újakban), ahol túlságosan messzire mennek, túlzottan idealizált világot jelenítenek meg, mégis van bennük valami, ami miatt érdemes nézni őket. De ezeket egy az egyben elhinni azért veszélyes, mert ha megtapasztaljuk, hogy nem ez a valóság, az sokkal nagyobb csalódás, mintha elfogadnánk, és megélnénk a közben megélt fájdalmakat, ahogy feljebb írtam. Én így igyekszek élni, és az a tapasztalatom, hogy a Disney klasszikusokat még így is lehet szeretni, ha a helyén kezeljük a látottakat.

Hogyan? Nem hiszünk el mindent, amit látunk, mégis szabadjára engedjük a gyermeki énünket, és egy kicsit mégis elhisszük, hogy a mi személyes történetünknek is lehet olyan szép vége, mint amit láttunk. Ehhez az kell, hogy a jelenlegi helyzetünket a maga realitásában lássuk. Lássuk, mik a lehetőségek, és mik azok a csalódások, amik érhetnek. Ez már önmagában azért jó, hogy felkészüljünk azokra a rossz élményekre, amik várhatnak ránk. Ezt leírni egy papírra, és összegezni, hogyan hozhatjuk ki a jelenlegi helyzetünkből a legtöbbet. Felkészülve persze arra, hogy lehet negatív is a történések végkimenetele. Ezt tudom elképzelni, ez a legtöbb, amit egy Disney klasszikus mondanivalójából ki lehet hozni.

Ezen szilveszterkor gondolkodtam el, amikor az egyik angol ismerősünknél voltunk bulizni. Rájuk kiváltképp jellemző, hogy kifelé mutatják a szépet. Hogy mi van belül, azt nem tudom, nem vagyok velük olyan kapcsolatban, hogy ezt megkérdezzem. Ja, és nagyon szeretik a Disney-t. Nem is csak miattuk gondolkodtam el ezen, hanem eszembe jutott, hogy december 31-én számot vetek az elmúlt évről, és hogy mit várhatok az elkövetkezendő évtől. Ezen most is gondolkodtam, és bár vannak nagy remények, de legalább akkora a bukás lehetősége, mint amekkora a sikeré. Ami a Disney-t illeti, nem is feltétlen a mondanivalójuk miatt tartom őket problémásnak, hanem amiatt, hogy annyi céget felvásároltak már, hogy konkrétan övék az egész filmipar kb. 25%-a. Lehet arról beszélni, hogy mit műveltek a hozzájuk került nagy filmklasszikusokkal (például, Star Wars, Marvel filmek, mellesleg teljesen jogosan), de ezt most inkább annak fényében látom problémásnak, hogy az újabb Disney klasszikusok veszítik el a hitelességüket azáltal, hogy onnan fentről üzengetnek nekünk mindenféle pozitívakat, amit azért is nehezebb már elhinni, mert onnan nemigen látják, mi van az átlagembereknél, másrészt meg nyugodtabban élhetnek egyre butább eszközökkel, vagy kevés innovációval, mert a Disney név úgyis eladja a filmeket, és dől a rengeteg pénz. De igazából nem is a Disney adja el, hanem hogy mégis van a filmjeikben valami szerethető…

Kategória: Disney, kritika | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Nagy Natália dedikál


Még tavaly decemberben az egyik barátom, Waka szólt látta az Árkádban Nagy Natáliát, hogy dedikálja a könyveit, CD-it. Aznap Békéscsabán voltam, úgyhogy úgy voltam vele, hogy ez ugrott. Tegnap bementem az Árkádba, és döbbenten láttam, hogy most is ott van.

Megörültem neki, de nem mentem oda hozzá azonnal, mert szerettem volna aláíratni vele a L’art Pour L’art Társulat CD-ket is, és ezért még haza kellett mennem. Mondjuk, kicsit aggódtam amiatt, hogy mit fog szólni a CD-khez, ugyanis eléggé viharos volt a szétválás, csúnyán összevesztek, és nem tudtam, hogy milyen emlékeket őriz ezekről az évekről. Mindenesetre hazamentem érte, és elvittem neki dedikáltatni. Eleinte a könyveit mutatta. Egyébként nagyon aranyos gyerekkönyvei vannak, ami a története alapján még a felnőttek számára is érdekes lenne. A Föld ünnepli 5 milliárdadik születésnapját, ennek alkalmából írt egy mesét. De el tudom képzelni, hogy Nagy Natália olyan mesét írt, ami felnőttek számára is olvasmányos, akár tanulságos történettel is szolgálhat nekünk is. De többen is voltak ott, és mindenkitől kérdezte, hogy mekkora a gyerek. Megmutatta a CD-it is, kettő volt nála. Az egyik a Bombanő, mely egy válogatás az általa énekelt dalaiból, valamint Zsákbamacska minden nő, ezen nagyon régi ’60-as évek-beli dalokat énekelt fel újrahangszerelve. Említette is a Csinibabát. Na, és az Bombanő kapcsán említette a L’art Pour L’art Társulatot, akkor már meg mertem említeni neki a CD-ket, és alá is írta nekem. De érdekes volt látni, hogy egyrészt örömmel nézte a borítót, mondta is, hogy a fiatalsága volt, emlékezetes 10 év, másrészt meg jó volt látni, hogy nem gondol rossz érzésekkel vissza ezekre az évekre, így szerencsére nem jött be az aggodalmam.

Mondjuk, nem is ő volt az, hanem Galla Miklós, aki nagyon csúnyán összeveszett elsősorban Dolák-Saly Róberttel. Laár Andrással is, de olvastam, hogy vele más miatt, aminek okán könnyebb volt kibékülni vele. Mondjuk sejtem, hogy azért is volt Laár békülékenyebb, mert buddhista, és erősen spirituális beállítottságú, emiatt másképp láthat dolgokat. De Dolák-Saly Róberttel a mai napig nem békült ki, így esély nincs arra, hogy újra létrejöjjön az eredeti L’art Pour L’art Társulat, amit rettenetesen sajnálok, mert az a felállás egy legjobb humoristákból álló egyesület, és amit műveltek négyen, az olyan elementáris volt a humor terén, amihez hasonlót csak kevesen tudnak felmutatni. Elolvastam Galla Miklós könyvét, a “Jé, a Galla is ember” címűt, ebben írta meg, hogy mi történt, miért váltak el nagy haraggal. Nem akarom felidézni, mert pontosan nem emlékszem, mi történt, és nincs Pesten a könyv, hogy bele tudjak lapozni, és elolvassam azt a részt. De érdemes volt olvasni a könyvet, mert a humora mellett nagyon értelmesen fejezi ki magát, nagyon jó volt olvasni az írásait.

Szóval, jó volt látni Nagy Natália mosolyát az arcán, ahogy aláírta a L’art Pour L’art Társulat CD-ket, és bár ő maradt meg legkevésbé a köztudatban, biztos vagyok abban, hogy ő is keményen dolgozott a háttérben. És azért ne feledkezzünk meg Evettkéről, és Irénről sem, akit biztos, hogy senki nem tud úgy játszani, mint Nagy Natália. Az a kislány, és a szomszédasszony tökéletesen rá lettek írva. És örülök is, hogy az új L’art Pour L’art nem hozta vissza az új tagokkal Evettkét és Irént, hanem helyettük kitaláltak másokat. Mondjuk Zigóta, Kancácska drága, meg ezek nem valami jó váltás, és Pethő Zsolt is gyengébb Margit szerepében. Az is olyan, hogy Galla Miklósra lett kitalálva.

Ami a CD-ket illeti, az meglepő, hogy másolt CD-ken vannak rajta a dalok. De legalább magukat a lemezeket is aláírta, így személyesebbek. Az EMI-Quint adta ki a Zsákbamacska minden nő című albumot eredetileg 1998-ban, és ahogy utánaolvastam, ma már nem létezik ez a kiadó cég, felvásárolták, és feldarabolták 2011-ben. Úgyhogy nem hiszem, hogy neki maradt volna a CD-kből, ha azok gyártási jogai meg nem kerültek át más céghez, akkor nincs is aki kiadja. A borító legalább igényes papíron van, szépen ki van vágva (a Bombanőé is), és gondolom, így tudta megoldani, hogy a dalai valahogy elérhetők legyenek. Talán így a legjobb, ha nincs más lehetőség. A Bombanő amúgy nem hivatalos kiadás, gondolom, ez egy általa kreált válogatásalbum a saját dalaiból. Mindenesetre kellemes személyiség volt, jó volt személyesen találkozni vele.

Kategória: CD, Humor | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

Coco Blu-ray


IMG_20181226_175617Miután a Jégvarázs volt az utolsó olyan Disney-klasszikus, melyet a Pro Video kiad(hat)ott Blu-ray-en, ezért nem adnak ki sajnos újabbakat Full HD-n. De elhatároztam, hogy amik nagyon megtetszettek, azokat Angliában veszem meg Blu-rayen. Ez lett a Coco sorsa is. A CeX-ben vettem meg. El kellett menni érte Ellesmere Port-ba, ami 18 km-re van a nővéreméktől, de megérte, mert nagyon szeretem. Ez a Hős6os után a másik olyan Disney Blu-ray, amit megvettem itt Angliában, mert otthon már nem kapható. És azért is örültem neki, mert az angol szinkron mellett a spanyol is rajta van, méghozzá “latin spanish”-ként van írva. Harmadik nyelvként “Canadian French” van rajta, vagyis kanadai francia. Háromszor láttam már, mert megnéztem most angolul, és mind a három alkalommal könnyeztem a végén. Ez olyan nagyon rosszat már csak nem jelenthet.

Amúgy külső tokkal van meg a Blu-ray.

IMG_20181228_093457

Kategória: Blu-ray, Disney | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Coco spanyolul


Ahogy beszélgettem a mexikói barátommal a Cocóról, felmerült bennem, hogy menő lenne megnézni spanyolul. Hiszen Mexikóban játszódik, így olyan, mintha az anyanyelvükön beszélnének a szereplők. Tudott letöltési linket adni, el is kezdtem nézni, és annyira hangulatos volt, hogy félbehagytam, hogy kiírjam az érzéseimet, teljesen belelkesedtem tőle.

Egyrészt tényleg olyan, mintha a karakterek a saját anyanyelvükön beszélnének, másrészt meg emlék… Hát tanultam én spanyolul, nem is keveset. Csak sokat felejtettem. Mondjuk az okára egyáltalán nem vagyok mai fejjel büszke, ugyanis volt egy időszakom, 2000-2002 között, amikor néztem mexikói, dél-amerikai sorozatokat. Sőt, ma már számomra rettenetes kimondani, de rajongója voltam Thaliának és Natalia Oreirónak. A zenéiket is hallgattam. És ez inspirált arra, hogy tanuljak spanyolul. Még spanyol anyanyelvű tanárhoz is jártam. Van (remélem még van, mert szimpatikus volt) egy kubai származású tanár Békéscsabán, aki magánúton tanított engem spanyolul. Csak még jobban megszerettette velem a nyelvet. Csak ahogy elhagytam a dél-amerikai sorozatokat, úgy vesztettem a motivációmból a nyelvtanulás irányában, végül abbamaradt a nyelvtanulás.

És most újra hallgatni spanyol nyelvet. Egyrészt nagyon furcsa, mert nagyon rég hallottam utoljára spanyol szöveget, és a beszédet szinte teljesen elfelejtettem. Először olyan érzésem volt, mintha olyan nyelvet hallanék, amit soha életemben nem hallottam. Aztán, ahogy kihallottam az ismerős szavakat, úgy jöttek elő az emlékek, hogy hát ismerem ezt a szót, ezt is, de jó, hogy újra hallom. Igazából így, hogy spanyolul hallom, közelebb érzem magamhoz Disney-klasszikust. Mert azáltal, hogy olyan, mintha az anyanyelvükön beszélnének, jobban átjön a mexikói életérzés. Ugyanis olyan gondolatom is volt, hogy mivel a film Mexikóban játszódik, ezért jobban figyelnek a spanyol szinkronra, hogy autentikusabb legyen. Nem tudom, hogy a lelkesedés mondatja-e velem, de az biztos, hogy nagyon átérzem. És azért örülök ennek nagyon, mert nemcsak a szappanoperák fognak eszembe jutni Mexikóról (bár egy jó ideje csaknem az, hiszen több barátom is van onnan), hanem más vizuális élményem is lesz az országgal kapcsolatosan.

Aki megnézné spanyolul annak itt a letöltési link, de nincs hozzá felirat, így tudni kell hozzá spanyolul, vagy emlékezni kell a magyar, vagy angol szövegre (ki hogy nézte), hogy érthető legyen. De a hangulat miatt megéri.

Kategória: Disney | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Coco DVD


IMG_20181217_164151Nemcsak azért szeretek DVD-ket vásárolni (Blu-rayeket is, ha megtalálom jó áron), mert jó dolog gyűjteni őket, hanem sok esetben egy mozijegy ára sem kell, és akárhányszor újra megnézhetem az adott filmet.

Nem láttam a Pixar egyik új alkotását, a Cocót a moziban, nagyon nem is foglalkoztam vele. De március végén, amikor megjelent DVD-n, szemügyre vettem a borítót, és az volt az érzésem, hogy ez egy nagyon jó film lehet. Ennek ellenére nem vettem meg 3.190 forintért, hanem megvártam, amíg lemegy az ára 990 forintra, és majd akkor megveszem és megnézem. Ez mostanra megtörtént. Megvettem, megnéztem, és inkább amiatt támadt lelkiismeret-furdalásom, hogy ilyen olcsón vettem meg, ugyanis hihetetlenül tetszett a film, az eredeti árát is megérte volna.

Mexikóba megyünk most, ahol a halottak napját ünneplik. Mert ott tényleg ünneplik. Zenével, vidámsággal, mindezt úgy, hogy tisztelettel emlékeznek halott szeretteikre. A film meg azért lett nagyon jó, és általánosságban a Disney – PIXAR filmek azért jók, mert bár az alapkoncepció ugyanaz, hogy valósítsd meg az álmaidat, mindegy ki mit mond, a körítés tetszik nagyon. Nagyon jó volt látni egy olyan ország kultúráját, ahol sokkal pozitívabb a felfogás a halállal kapcsolatosan, a halált az élet részeként kezelik. Merthogy Mexikóban tényleg vidám ünnep az “El día de los muertos”. Mondjuk a csontvázak számomra ijesztők voltak, de az volt a gondolatom, hogy a halottak világa, ahova főhősünk, a 12 éves Miguel kerül, az a mexikóiak hitvilága a halottakról. Mert Miguel átkerül oda azáltal, hogy megérinti az üknagyapja gitárját. Így találkozik a halott rokonaival, akik már csontvázak, és azzal, akit üknagyapjának hisz. Azért hiszi, mert a fényképen, melyet kitett a családja a halottak napján, hárman vannak rajta: Coco mama (Miguel dédnagyanyja), az ő anyja, és az apja, aki az egyik leghíresebb énekes volt Mexikóban. Csak ő elhagyta a családot azért, hogy énekelhessen, ezért tiltott a családban a zenélés. És letépték a fényképnek azt a részét, ahol az ő arca van. De Miguel imádja a zenét, és zenész akar lenni. Itt jön ki a valósítsd meg az álmaidat dolog, és majdnem az a mondás is, hogy “bárki bármit mond”, de ez szerencsére nem állja meg teljesen a helyét. Ugyanis ő is elszökik a családjától, hogy zenész lehessen. Ezért veszi elő azt a gitárt, ami az üknagyapjáé volt, és ennek következtében kerül át a holtak világába. Az élők nem látják őt, de Miguel az élőket igen. A holtak világából csak úgy lehet ismét élő, ha egy holt rokonától megkapja az áldást. Persze az áldást feltételekhez kötik, nevezetesen, hogy nem zenélhet életében. Ezt nem fogadja el, megkeresi az üknagyapját. Arcot nem látott a fényképen, ezért összekeveri a dolgokat.

De többet innestől ne áruljak el, a majdnem részt is lássa meg az, aki megnézi a filmet. Csak annyit, hogy volt katarzisélmény a végére, kicsit könnyeztem is. Nagyon szép volt, bár egy kicsit azért szkeptikusan néztem, mert felmerült bennem, hogy bizonyos része csak fikció (a mexikói hitvilágnak), ezért megkérdeztem az egyik mexikói ismerősömet, hogy látta-e, és hogy mit gondol róla. Mondta, hogy nem teljesen fedi a valóságot a hit terén, de neki is nagyon tetszett. Örültem neki, meg is kérdeztem tőle, hogy hogy van az, hogy Mexikóban vidám ünnep a halottak napja. Azt mondta, hogy azért, mert azt ünneplik meg, hogy az életük része volt. Ez azért elgondolkodtatott. Így is lehet csinálni? Mondjuk, sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ezt a gondolkodást valóban magunkénak tudjuk, és azért sajnáltassuk magunkat, hogy jaj, miért hagyott el ő minket, hanem örüljünk annak, hogy egykoron része volt az életünknek. Az biztos, hogy ez az elengedésnek egy sajátságos módja, és mindenképpen szimpatikus. Ez a gondolkodás hozzásegíthet ahhoz, hogy aki már nem lehet velünk, annak ugyan érezzük a hiányát, de az már ne fájjon. Egy valami biztos: A Coco magasan ajánlott remekmű.

Kategória: Disney, DVD | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

Első kiadású Macskarisztokraták DVD


IMG_20181208_203625-1Régi Disney-s vágyam teljesült, sikerült megszerezni az első kiadású Macskarisztokraták DVD-t. Mivel ez a Disney klasszikus annyira nem elterjedt nálunk, mint az Aladdin vagy az Oroszlánkirály ezért nehezebb megtalálni egy-egy kiadást, amit megvennék. Ezt is több éves keresgélés után sikerült megtalálni Budapesten, ráadásul jó áron, csak 700 forint volt. Pedig ez 2001-2002-es megjelenésű, tehát a DVD nagy felfutásakor jelent meg, és 6.990 forint volt az ára. Kiadták videokazettán is ugyanezzel a borítóval, az 3.190 forint volt. Tehát az volt a második kiadású VHS.

Nagyon örülök, hogy megvan, mert nagyon igényesek voltak az ekkor megjelent DVD-k, és bíztam abban, hogy a Macskarisztokraták is ilyen lesz. Szinte mindenben teljesíti az elképzeléseimet, egy dologban marad el, méghozzá az extrákban. Abból eléggé kevés van ezen a DVD-n, pedig az ez idő tájt megjelent DVD-k nagyon sok extrákat tartalmaztak. Részint ezzel akarták népszerűsíteni a DVD-t, másrészt meg képzelhetjük, hogy az akkori keresetekhez képest mennyire drága volt a DVD. Így a magas ár miatti kompenzáció… Nem is tudom, hogy nevezzem, de a lényeg, hogy kevés extra van rajta. Ami meglepő volt (ez számomra inkább kellemes), hogy a képarány 4:3-as. Egyértelmű, hogy a régi képcsöves TV-kre optimalizálták (ekkoriban még csak felfutóban voltak a plazma TV-k, és azok is extrém drágák voltak). Ez nekem azért kellemes, mert így tudtam a régi TV-men is nézni. Ahhoz is van kötve egy DVD lejátszó, azzal néztem. Nagyon szép volt a kép.

Ami az extrákat illeti, kijött később (nem tudom, pontosan mikor) egy extra változat díszdobozban, az tartalmaz sok extrát. Azon van rajta a “She Never Felt Alone” dal, ami kimaradt a filmből. Az extra változat meg már szélesvásznú.

Lefényképeztem a Macskarisztokraták gyűjteményemet, eddig így néz ki.

IMG_20181212_140159Kétszer van meg videokazettán, háromszor DVD-n, és egyszer Blu-ray-en. Végülis megvan az InterCom által kiadott extra kiadás, csak díszdoboz nélkül. Lehetett úgy is kapni a Media Markt-ban. Majd tervezem megvenni díszdobozban, és eladom majd a tokos változatot. Igazából még az Arany gyűjtemény keretében is megjelent a Macskarisztokraták, azt is megvenném, de az pont az InterComos extra változat borítójú DVD-vel kapható. Annak elég lenne csak a külső doboza, és akkor lenne teljes a gyűjtemény. Illetve ha ehhez még hozzájönne a filmzene CD és kazetta, na az lenne az Ultimate Macskarisztrokraták gyűjtemény.

Kategória: Disney, DVD | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Törölt blogpost


Sajnos az eset menthetetlen, de legalább kiírom magamból az indulatot, már csak tanulságként. Bár magamat biztosan nem kell emlékeztetni erre, de esetleg valakinek jól jöhet, mert rettenetes volt látni, hogy törlődött a blogpost, amit elkezdtem írni, és nem lehet visszaállítani.

Ráadásul WordPress-ben írok WordPress-es esetről. Eléggé jól haladtam a Játék határok nélkül bloggal, de az utóbbi időkben belassítottam, mert október elején, annyira sokat foglalkoztam vele, hogy teljesen az agyamra ment. Muszáj voltam némi szünetet tartani, ugyanis szinte minden pillanatban csak a Játék határok nélkül járt a fejemben. Nem utolsósorban a közeledő ZH hétre is készülni kellett (amin mostanra túlvagyok), ezért sem foglalkoztam vele akkora intenzitással. Azért akartam rapid sebességgel befejezni, mert már csak a döntők maradtak hátra az 1996, 1997, 1998-as évekből, és szerettem volna, ha minél hamarabb készen lenne három évad. Volt is öröm, amikor befejeztem az 1998-asat, mert így az egész tartalom több mint a harmadával kész vagyok. Ezzel a lendülettel vágtam neki az 1994-es évi 1. elődöntőnek, mert nagyon tetszett, hogy minden játéknak egyedi története van, valamint a ponttáblázat is tetszett a fogadás miatt. Csak a lendület azért is hagyott alább, mert az 1. elődöntő Portugáliában volt, a játékok témája pedig az Aviz dinasztia, tehát portugál történelem. És aki találkozott már portugál nyelvvel az tudhatja, hogy ha valamiben, abban hasonlít az angol nyelvre, hogy kevés dolgot mondanak úgy, ahogy írnak. Ezekben az időkben olyan játékok voltak, melyeknek mindig elmesélte az adott játék háttértörténetét Geszler Dorottya. Én meg ezeket is leírom hallás után, hogy minél több információ legyen a blogban. Volt néhány dolog, amit akárhogy figyeltem, akárhogy hegyeztem a fülemet, sehogy nem értettem meg. Valahogy körülírva találtam meg az interneten, de nagyon sokat jártam utána a dolgoknak. És mivel sokkal lassabban haladtam a blogpost írásával, mint reméltem, ezért fel is hagytam vele. Majd később folytatom, amikor késznek érzem magam.

Most éreztem magam késznek, csak most valamiért nagyon nehezen töltődött be a blogpost szerkesztésre. Ráfrissítettem, de erre csak az üres postot találom. Teljes kétségbeesés, minden lehetőséget végignézek, interneten utánanézek, de semmi. Most jöttem rá, hogy miért. A WordPress ugyan folyamatosan ment, de csak akkor mutatja az előzményeket, ha manuálisan nyomunk rá a mentésre. Az a végleges mentés, amikor úgy ment, hogy az adott állapotot menti el. Erre is csak most jöttem rá, ahogy írom ezt a postot, mert azt csinálom, hogy többször rányomok a mentésre. Tehát hiába ment a WordPress folyamatosan, csak azokat az állapotokat mutatja az előzmények között, amikor magam nyomtam rá a mentésre. És ha beáll ilyen baki, hogy törlődik az addigi bejegyzés, akkor gyorsan elmenti, és nem tudom visszahozni, mert automatikus mentésből nem csinál előzményt. Kegyetlen felismerés volt. Azt hiszem most ezt egy életre megtanultam. Mindegy, megírom újra, most már könnyebben rákeresek a portugál nevekre, de már nagyon be akartam már fejezni azt a postot, és most újra kell kezdeni… Meg hát egy Játék határok nélkül elődöntő leírása nagyon hosszú, ennek még a felét is újra megírni sok munka lesz.

És hogy mi okozta a problémát? A Microsoft Edge… Azt tudni kell rólam, hogy alapvetően toleránsabb vagyok a Microsoft programjaival az átlaghoz képest. Én legalábbis divatnak érzem szidni a Windowst, az Office-t és az egyéb Microsoft programokat, ebbe nem akartam beleállni. Az nem azt jelenti, hogy soha nem fáztam rá Microsoft programokkal, de kevesebb problémával találkoztam, mint amennyiről keringenek városi legendák. Vagy én vagyok túlzottan elnéző? Nem tudom. Egyébként nem rendszeresen használok Microsoft Edge-et, csak amikor anyámnál vagyok Békéscsabán. Akkor egy gépen vagyunk (mivel nincs most laptopom, asztali PC-n vagyok Pesten), és hogy ne keveredjenek össze a dolgaink, itt a Microsoft Edge-et használok, és nem a Google Chrome-ot, amiben anyám által látogatott weboldalak vannak, meg ő van oda bejelentkezve.

Különben érdekes, hogy csak pár percre forrt fel az agyvizem, amíg nagyon kerestem a megoldást, amint beláttam, hogy nincs, mert nincs előzmény, lenyugodtam, és kész vagyok újraírni. Azért vagyok most is toleránsabb a Microsofttal, mert lehet, hogy borzasztó ez a böngésző, de hogy nem készül minden egyes automatikus mentéshez előzmény, az már a WordPress faszsága (egy kis indulat azért van még bennem). De már csak azért is helytálló ide ez a trágár jelző, mert amint leállok az írással, szinte azonnal csinál egy mentést, így versenyt futok az automatikus mentéssel (most próbálgatom, eleddig nem nagyon kattintottam a mentésre), hogy azért jelenjen meg az előzmény, ha nem veszi zokon.

Sőt, mintha nemcsak én lennék toleránsabb a Microsofttal. Nemrég egy PC World-ös hír alatt többen szidták a Google Chrome-ot, mert rettenetesen eszi az erőforrásokat, míg a Microsoft Edge nem annyira. Ez meglepett. Valamiben jobb lenne a Microsoft? De az biztos, hogy tényleg nagyon erőforrásigényes a Google Chrome. De nemcsak a Chrome, hanem a Mozilla Firefox is. Az utóbbi időkben többször dolgoztam párhuzamosan mindkét böngészőn, aminek az lett az eredménye, hogy olyan szinten belassult a PC, hogy alig bírtam rendesen dolgozni. Megnéztem a feladatkezelőben, hát a Firefox is szépen zabálja az erőforrást, és ketten együttes erővel, felélték szinte az egész memóriát. Kb. 5 éves PC-m van, tavaly tavasszal vettem használtan. Amúgy nagyon jól működik, és bár a mai PC-k biztosan jóval több memóriával rendelkeznek, de akkor sem tartom normálisnak, hogy egy böngésző ennyi memóriát vesz igénybe. Legalábbis nem tudom elképzelni, hogy miért vesz igénybe egy böngésző ennyi memóriát. Megnéztem kíváncsiságból most a Microsoft Edge-et, ez ha lehet majdnem önmagában emészt fel annyi memóriát, mint a Chrome és a Firefox együtt. Pedig alig van pár lap megnyitva.

Na ez már ilyen dolog… Írásra fel.

Kategória: Elektronika, Számítástechnika | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése