Bakuten!! 1. rész

Néhány olyan animét, amit nagyon szeretek, tervezek részletesen kielemezni. Nemcsak ismeretném a jeleneteket, hanem megírnám a gondolataimat vele kapcsolatban, illetve azt is, hogy egy adott jelenet miért érintett meg, mivel járult hozzéé, hogy megszeressem az animét. Erre kezdetnek jó lesz a Bakuten!!, hiszen csak 12 részes és maga a történet sem annyira bonyolult, hogy nagyon gondolkodni kelljen rajta, és biztos élmény lesz végigmenni rajta. Kezdjünk is neki!

Cím: Bakuten Shitai! (バク転したい！)
Eredeti vetítés: 2021. április 8.
Író és rendező: Kuronayagi Toshimasa

Maga az anime egy későbbi jelenettel kezd, amikor a két később csatlakozó fiú Futara Shotaro és Misato Ryoya a lelátóról nézi annak a négytagú csapat gimnasztika mutatványát, ahova később csatlakozni fognak. Nagyon jó ötlet volt az, hogy pont akkor világítja meg Shotarót a reflektorfény, amikor a fiúk elkezdik az alaki gyakorlatukat, és teljesen elbűvöli az, amit lát. A toll meg ami Shotaro felé repül jó eséllyel a szabadságot szimbolizálja. Úgy érzi, hogy teljesen önmagára talált, ahogy látta a fiúk mutatványát, ezáltal élheti meg a maga szabadságát.

Ezután visszamegyünk egy kicsit az időbe, amikor Shotaro még a baseballosok között kereste a helyét. Itt összehasonlítja a saját helyzetét a többi tinédzserével, amikor mindenki azon van a lehető legtöbbet hozza ki magából, de még annál is többet. Neki meg csak az jutott három éven át, hogy a kispadot melegítse. Egy ilyen alkalom után nem csoda, hogy csalódottan tart hazafelé. Ekkor megy el egy park mellett és látja meg azt a négy fiút edzeni, akiket később a lelátón fog megnézni. Itt kézen állnak a fiúk, Shotaro nem is érti, hogy miért csinálják, mégis amikor véget ért az edzésük, a fiúk után megy az épületbe, ahova bementek. A folyosón sok egyedül edző fiút lát, mások egymással beszélgetnek. Belép egy ajtón, itt jut be a lelátóra, ahol ő maga is megnézheti a ritmikus sportgimnasztika versenyző csapatait.

Shotaro előbb a lépcsőknél néz szét, majd talál egy szabad helyet, oda ül le. Mellette ül a későbbi csapattársa Misato Ryoya. Nagyon aranyos, ahogy szétnéz, ismerkedik a közeggel. Aztán egyszer csak meglátja azokat a fiúkat, akik a parkban kézen álltak. Ők lépnek most a pódiumra. Kezdésre kész pozícióba helyezik magukat, nagyon összpontosítanak. És amikor megszólal Hayashi Yuuki: Sparkle című dala, akkor kezdik el a mutatványukat. Azt érdekesnek tartom, hogy a mutatvány alatt a képarányt megváltoztatják 21:9-re. Gondolom ez azért van, hogy a néző jobban a gyakorlatra tudjon fókuszálni. A végére vissza is vált a képarány 16:9-re. A fiúk egyébként végig kiváló munkát végeztek, a gyakorlatsort hibátlanul mutatták be, mégis a 8. helyen (utolsóelőtti helyen) végeztek 15,050 ponttal, úgy, hogy az első helyezett csapatnak 16,750 pontja volt. A fiúk csalódottak, Shotaro sem érti, hogy miért lettek ennyire lepontozva. Ekkor magyarázza el neki Ryoya, hogy valójában jól lettek pontozva ahhoz képest, hogy csak négyen voltak. Ryoya másik oldalán Tyukiyuki Mashiro ült, aki tovább magyarázta Shotarónak, hogy ahhoz a férfi ritmikus sportgimnasztika csapatnak hat főből kell állnia. Lehetnek négyen is, de annyival kevesebb pontot kapnak, hiszen bizonyos alaki mutatványhoz kell fixen a hat fő, ezt értelemszerűen nem tudják kivitelezni.

Annyira furcsa egyébként Mashiro hangján Musare Ayumu-t hallani, csak a magas hang emlékeztet Hinata Shoyo-ra a Haikyuu!!-ból, egyébként még azt a hanglejtést, beszédstílust se hallom ki, ahogy Hinata beszélt. Ryoya, mint Ishikawa Kaito teljesen nyilvánvaló, valahányszor hallom őt, egyből Kageyama ugrik be. Mindenesetre a magyarázat után érti meg Shotaro, hogy bár a 8. helyen végeztek, miért is számít nagyon jónak a 15,050 pont. Ekkor szól egyébként az egyik kedvenc Bakuten!! OST dalom, a “Jun’i Happyou”, amit nyugodtan lehet “eredményhirdetés”-nek is fordítani. Nemcsak a címe miatt, de hangulatában is illik ide ez a zene, mert kicsit melankólikus, de mégis ott van az, hogy ebből tovább lehet lépni.

Elég későn, a 8:40-nél kezdődik az opening, amit a Centimillimental énekel, és a Seishun no Enbu címet kapta. Én ezzel a formációval először a Given animében találkoztam, hiszen annak is ők adják elő az openingjét. Az akkoriban nem ragadott meg (nem hallgattam magában a dalt), viszont a Bakuten!!-t szeretem annyira, hogy a Seishun no Enbu-t külön is hallgassam. Ez is az a fajta dal, amire nem érzek rá az első néhány végighallgatás után, de később megkedvelem. Ebben jó eséllyel az is közrejátszik, hogy mint “Bakuten!! betétdal” kedvelem meg, de ehhez az is kell, hogy maga a dal is azért valamennyire jó legyen. Szerencsére van annyira jó, hogy komolyabban is odafigyeljek rá. Így végül megkedveltem a dalt. A dal hangulatában egyébként főként magára a sportra fókuszál (ezért is van az opening videóban több sportjelenet is), a szöveg egyébként a fiatalkorban megélt érzelmekről szól. Hogy sírunk, szenvedünk, nevetünk, ezek formálják a személyiségünket, leszünk végül azzá, akik.

Utána jön a családi vacsora, ahol Shotaro mesél arról, hogy mit látott, mi ragadta meg a figyelmét. Felmerül persze az is, hogy a baseballban nem találta meg a számítását, de szerencsére a szülei engedik, hogy sportot váltson. Mondták, hogy abba az iskolába mehet ahova akar (persze csak ha választásra kerül a sor…), szabadon sportolhat, amíg nem megy a tanulás rovására. Ez mindenképp pozitív attitűd egy szülő részéről engedni, hogy a gyerek, hadd csinálja azt, amiben örömét leli, de tanulni mellette ugyanúgy kell.

Vacsora után Shotaro a szobájába vonul. Elnézegeti a falon lévő gyerekkori képeit: Amikor kicsiként elkezdett úszni, majd később, amikor focizott, majd nagyobbként, amikor baseballozik. Ekkor gondolkodik el azon, hogy azt csinálhat, amit akar, oda mehet, ahova akar. Igen… A képek tényleg arról tanúskodnak, hogy Shotaro szülei engedték, hogy a fiuk azt csináljon, amit akar. De eszébe jut a ma látott előadás, szívéhez kap, nem is lehet kérdés, hogyan dönt.

Másnap reggel Shotaro készül az iskolába. Érdekes látni rajta, hogy nem úgy lelkes, hogy rohan, meg ügyetlenkedik, fordítva veszi fel a ruháját, hanem teljes nyugalomban öltözködik, mintha egy átlagos iskolai nap lenne a mai. Pedig ez az első iskolai napja, és új sportágat kezdhet el. Shotaro ilyen, ő belül éli meg az érzelmeit. A “Shoshukan” magániskolába fog járni. Az évnyitón az igazgató beszéde alatt Shotaro illedelmesen, diszkréten mosolyva áll vigyázba.

Később a férfi ritmikus sportgimnasztika klub négy tagja (akik a versenyen részt vettek), azon tanácskozik, honnan szerezzenek minimum még két embert, hogy teljes legyen a csapat. Tudják, hogy nem lesz könnyű, hiszen sokkal többen akarnak focizni, kosárlabdázni vagy röplabdázni. De a csapat vezetője, Shichigahama Masamune teljes lelkesedéssel mondja, hogy idén meg fogjuk csinálni és továbbjutnak a versenyen. Bár a többiek továbbra se nagyon hisznek benne, mégis elkezdenek toborozni. A klub női tagja Kurikuma Asao, a menedzser egy nagy köteg prospektust ad a fiúknak. Watari Kotaro (Jó az, ha van az animében két szinte teljesen egyforma nevű srác…) kapta a legnagyobb köteget, azt se tudja, mit kezdjen vele. A csapat vezetőjével együtt kezdik is akkora lelkesedéssel, hogy többen is felkapják a fejüket a környéken. Onagawa Nagayoshi annyira túlbuzogja a dolgot, hogy lányokat is meghív a klubba. Kotaro módszere kissé agresszív (csatlakoztok, vagy ellátom a bajotokat!), őt Takisake Keisuke utasítja rendre.

Shotaro meg lopva nézi a fiúkat. Teljesen meg van rémülve, erre még nem készült fel. De arra ő is felkapja a fejét, amikor Misato Ryoya teljes nyugalommal jelentkezik a csapatba. Amíg Shotarónál egy madár jelzi, hogy teljesen el van szállva a döbbenettől, a többi fiú kiugrik a bőréből, hogy máris bővült egy taggal a klub. Igazán szívélyesen üdvözlik Ryoyát. Ettől Shotaro csak még kellemetlenebbül érzi magát.

Továbbra is rettenetesen félénk, de valamit nagyon akar, hiszen ellopódzik a fiúk klubhelyiségébe. Az ajtón keresztül fülel. Ekkor veszik fel Misato Ryoya adatait, a menedzser pedig interneten utánanéz, hogy ki is az új tag. Gyorsan talál róla információkat, hiszen egy profi sportoló, bajnokságokon ért el dobogós helyezéseket. Innen pedig megtudjuk az aktuális napot: 2022. április 7., ami egy csütörtöki nap. Eközben hamar kiderül, hogy Shotarónak is lenne alapja arra, hogy belépjen a klubba: Az ablakon keresztül bámészkodik be és hihetetlen bravúrral tartja meg magát a kezével az ablakpárkányon. Már-már gyanús a többieknek, hogy mit keres Ryoya egy ilyen csapatban. De a csapat vezetője, Masamune letolja, hogy ez úgy hangzik, mintha ez a klub nem lenne egy profi számára megfelelő. Ryoya egyből el is kezdi elemezni, hogy milyen hibát vétettek a fiúk, amik miatt pontlevonások jártak. De ezeken lehet segíteni.

Shotaro meg odakint egyre nehezebben tartja meg magát. Ekkor jön ki Asao a teremből, Shotaro annyira megijed, hogy leesik az ablakból. Shotaro teljesen megrémül, a lány meg konstatálja, hogy behatolót kapott el. Kijönnek a fiúk is megnézni, hogy mi a helyzet. Kotaro és Nagayoshi letámadják Shotarót, amitől szegény csak még inkább megijed. Ryoya azonnal felismeri Shotarót, vele nézte a négy srác mutatványát. Már csak ebből is arra következtet a négy srác, hogy Shotaro csatlakozni akar a klubba, és mivel ígéretes tag, megnézheti az első órát. Így kerül be végül Shotaro a klubba.

Egyből a tornaterembe kerülünk, ahol bemutatkozással kezdenek a fiúk. Előbb a már meglévő tagok mutatkoznak be. A harmadéves csapatkapitány: Shichigahama Masamune. Helyettes a szintén harmadéves Tsukidate Keisuke. Majd a másik két tag: Nagayoshi Onagawa és Watari Kotaro. És a két újonc: Misato Ryoya és szegény Futaba Shotaro aki izgalmában elhadarja a teljes nevét. Meg is nyugtatja Keisuke, hogy nincs mitől félni, az első alkalom csak bevezető. Csak arról szól, hogy ráérezzenek a sportgimnasztikára. Nagy kő esik le Shotaro szívéről. Ekkor mutatkozik be két “külső” tag: Shisaku Shida, a coach, valamint Kurikoma Asao, a menedzser, egyben az egyetlen női tag. A személyisége egyébként erősen emlékeztet a Hoshiai no Sorából Mitsue Kanakóra, aki hasonlóképpen csendes volt, csak benne volt némi elutasítás is a fiúk felé.

Kezdődik is az edzés, futnak a fiúk, majd jön a bemelegítés többi része. Shotaro furcsállja, hogy hason kell feküdnie, miközben Keisuke a háta mögött tornáztatja Shotaro karját. Rögtön el is magyarázza Keisuke, hogy ezzel nézik, hogy mennyire rugalmas. Örömmel nyugtázza Shotaro, amikor Keisuke mondja neki, hogy adottsága van a ritmikus sportgimnasztikához. Ekkor mondja el Shotaro, hogy korábban úszott, focizott és baseballozott. Tökéletes alapok. Mozgáskoordináció az úszásból, fociból az egyensúly és baseballból az izomfejlesztés. Eközben Ryoya egy hátraszaltóval megmutatja, hogy mire képes. Hibátlan kivitelezés. A coach egyből emeli is tétet és egy komolyabb mutatványt akar látni Ryoyától. Ez is tökéletes. Shotaro alig hisz a szemének. Keisuke máris felajánlja a lehetőséget, hogy ő is gyakorolhat. A csapatkapitány és a coach együtt elemzik a Shotaróban rejlő lehetőségeket, míg további módszerekkel veszik szemügyre, hogy a fiú mennyire rugalmas. Lábat magasra emelni, különböző pózokban megmaradni. Ezek még fájnak Shotarónak, egy kicsit bizonytalan is a dolgában. De amikor aztán szóba kerül a tavalyi verseny, Shotaro teljes lelkesedéssel mesél arról, hogy lenyűgözte őt a csapat mutatványa. Ne is várakoztassuk meg Shotarót, a kapitány egyből felajánlja, hogy megpróbálhatja a hátraszaltót. A fiú teljesen megijed, ő erre nem volt felkészülve.

Miközben a többiek más módokon gyakorolnak, addig Masamune bevezeti Shotarót a hátraszaltó rejtelmeibe. De az ilyen “vhoosh”, “bwash” meg “bam”-ból nem sokat ért Shotaro (ellenben Hinatával nagyon jól megértenék egymást). Az első próba segítséggel is meglehetősen esetlenül sikerül. A mellkasából kellene több erőt belevinnie. Másodjára már ketten segítik Shotarót. Kicsit zavartan konstatálja a fiú, hogy lesz dolga a hátraszaltóval. Ekkor jön Ryoya, aki teljes természetességgel csinál egy olyan hátraszaltót, mintha egy madár könnyedségével repülne a levegőben. Ekkor látja meg Shotaro, hogy milyen az, amikor a mellkasának erejével lendíti magát. Masamune “tesztként” megkérdezi Shotarótól, hogy ennyi volt mára? A fiú tűzzel a szemében válaszolja, hogy nem, még akar gyakorolni. Masamune mosollyal nyugtázza, hogy Shotaro nem rémült meg. Masamune is arra volt kíváncsi, hogy nem-e bátortalanította el Shotarót az, hogy látott egy vérprofi hátraszaltót, de mint kiderült, nem.

Ekkor szólal meg a háttérben az ending dal: wacci: Anata ga Iru című dala, ami ideális lezárása az animének, hiszen kellemes, lágy, remekül átadja az anime egyszerű, könnyed, barátságos hangulatát. Ezek után a harmadik próbálkozás már sokkal ígéretesebb. Shotaro ettől nagyon belelkesedik. Örömmel konstatálja, hogy soha nem érezte, hogy valamit ennyire jó érzés csinálni és hogy ennyire is lehet élvezni azt, amit csinálunk. Semmi nem érdekelte őt ennyire. Egyből ráérzett, hogy miről szól ez a sport. Szabadon szállni a levegőben. És ahogy minden forog körülötte, úgy érzi, megnyílik a világ előtte. Már abban elérte Ryoya szintjét, hogy ő is ugyanúgy érzi a sportgimnasztika lényegét, mint a tehetséges csapattársa. Nem is kérdés, hogy ezt akarja csinálni.

Ezzel vége az első résznek. Nagyon aranyos és szerethető. A szereplők nem feltétlen erős személyiségek, leginkább a kedves, szeretettel teli légkör az, ami igazán szerethetővé teszi az animét. A ZEXCS stúdió munkája az anime. Egyáltalán nem hallottam róluk korábban. Meg is néztem, milyen animéket készítettek, nem csoda, hogy nem hallottam róluk, egyet se láttam még közülük. A Diabolik Lovers-ről hallottam, illetve a legnézettebb animéjük egy romanikus shoujo a “Suki tte ii na yo.” kifejezetten szimpatikus, ezt betettem a tervezett listába. Ami az animációt illeti, azt gondolom, hogy leginkább a mozgás kivitelezése az, amiben erős az anime. A karakterdizájn vegyes összképet ad. Érzelmeket nagyon jól tudják jeleníteni a karaktereken, nagyon tetszik, ahogy Shotaro arcán is látni az esetlenséget, ártatlanságot, ami egyébként illik is a múltjához. Szerető családban nőtt fel, ahol szabadságot kapott a szüleitől, azt csinálhatott, amit akart, tehát egy ilyen gyerekkorhoz eléggé rosszul “állna” egy koraérett személyiség. Kedves, ártatlan, jólelkű srác, akiből sugárzik az a szeretet, amit a szüleitől kapott. Azt adja a többieknek, amit otthonról kapott. Valamint itt is alkalmazzák azokat a bizonyos sablonokat, hogy a kedves, nyitottabb személyiségeknek nagyobb szemük van, a zárkózottabbaknak meg kisebb. Az haj az, ami nem tetszik, hogy ennyire dús, ennyire szétáll. Ilyet nem láttam még animében, és nem is tetszik nekem. A színek alapvetően jók, kellemesek. Összességében érdemes nézni, jó volt látni az animét. Az első rész összpontszáma.

8,5 pont

A két szak összehasonlítása

Valószínűleg részint etikátlan lesz ez a blogpost, de mégis bevállalom, hogy láttassam a különbséget, illetve, hogy egy kicsit írjak az elveimről és a gondolatmenetemről.

A múlt héten elkezdődött a holland egyetemen a második szak, méghozzá a Liefde, seks en erotiek (Szerelem, szex és erotika). Ez holland nyelvű és a nyelv gyakorlása mellett azt várom tőle, hogy pszichológiai szempontból fogunk mélyebb ismeretet szerezni a szerelemről és a szexualitásról. És nagyon úgy néz ki, hogy be fognak jönni a számításaim, minden szempontból sokkal jobb, mint az előző szak. Össze se lehet hasonlítani a kettőt.

Az előző a “Building a better world” volt. Tanultunk jó dolgokat itt is, mint például “nem lehet a végtelenségig hajtani a GDP-t, mert a világ erőforrásai végesek”, valamint volt téma a rövid- és hosszútávú gondolkodás közti különbség, de a tananyag döntő többsége olyan volt, amiről egyébként is tudhatunk. De ami igazán zavart, hogy naiv módon tanultunk, beszélgettünk az egészről. Többször is idéztek a Gyűrűk Urából, mintha abból le lehetne képezni a paradicsomi jövőt. Nincs bajom a Gyűrűk Urával, nekem az egyfajta “komfortfilm”, egy tündérmese felnőtteknek. Alkalmanként jó leülni elé és lazítani. De mivel a fő bajok forrásának az Egy Gyűrűt mutatja be, aminek megsemmisítésével édeni jövő vár ránk, és ezt leképezni a való világra, ezt problémásnak tartom. Főleg annak fényében, hogy a többi téma lényegében az afrikai mélyszegénység, a járványok, az emberi jogok sárba tiprása Közel-Keleten, fenntartható életmód. Mindezt úgy, hogy több alkalommal volt egész napos óránk, aminek ebédszünetében biztosított volt az étkezés. És ott olyan bőséges ebédet biztosítottak, hogy úgy kértek minket, hogy vigyünk haza belőle, különben ki kell dobniuk. Mindezt úgy, hogy az egyik téma konkrétan az ételpazarlás volt… Tehát ennyire lehetett komolyan venni az egészet. Ekkor voltam úgy az egész szakkal, hogy ugyan vizsgázni nem kell, hanem különböző esszéket írni, előadásokat tartani, hogy jó, megcsinálom határidőre, ahogy tudom, aztán ha megkapom rá a hatost (ez a minimum érdemjegy, amivel Hollandiában át lehet menni, magyarán, mint nálunk a kettes) akkor rendben van.

Meg többször eljátszottunk egy-egy országot képviselve egy ENSZ közgyűlést. Hát én életemben nem süketeltem annyit, mint ott. Valószínűleg egy igazi ENSZ közgyűlésen sem csinálják sokkal jobban (főleg, ha a Coca Cola támogatja…), de biztos, hogy nem tudnám ezt hosszútávon csinálni, mert már itt is konkrétan belefáradtam abba, hogy a semmiről beszélek.

Az volt a fő bajom egyébként ezzel a szakkal, hogy olyanokról beszélgettünk, amihez nincs hozzáférésünk, mindezt úgy, hogy mi bármit is tehetünk azért, hogy ez a világ jobb legyen. De ez ebben a formában nem igaz. Én azt gondolom, hogy az ember átlagban jobb annál, mint amerre tartanak a világ eseményei (a klímaváltozással és annak velejáróival), a baj ott van, hogy az emberek 99,9%-ának semmi hatása nincs a világ történéseire. Csupán néhány hatalmas befolyású embernek, akiknek a hatalomvágya végtelen, ezért mindenki mást kiszorítanak. Ezért nincs hozzáférése az átlagembernek az afrikai mélyszegénységhez és a közel-keleti emberi jogok nem meglétének.

És akkor megróvó pillantásokat kapok a tanároktól, amikor olyat mondok, hogy az ember legfeljebb a saját környezetére lehet hatással. De hogy a komolytalanság néha mit hoz ki belőlem, az érdekes. Egyik ilyen egész napos óra végén megkért az egyik tanár minket arra, hogy az egyik weboldalon keresztül írjuk ki azt az egy szót, ami az órán elhangzottakkal, órai munkával kapcsolatban eszünkbe jut. Röpködtek az olyan szavak, mint “egyenlőtlenség”, “klímaváltozás” meg “emberi jogok”. Volt olyan, aki egyedibb szót írt, én a “képzelet”-et (imagination) írtam ki. Rákérdezett a tanár néhány ilyen egyedibb szóra. És persze engem is. Teljesen lefagytam, mert én csak azért írtam ki, mert a Haikyuu!! első openingje (SPYAIR: Imagination) járt a fejemben, és akkor írjuk ezt a szót. És akkor teljesen a semmiből jöttek olyan gondolatok, hogy érdekes volt elképzelni a mai napon tanultakat és átélni. Elfogadta a tanár. Miután lenyugodtam, pár másodperc múlva jöttem rá, hogy igazat mondtam: Nekünk csak a képzeletünkhöz van hozzáférésünk, ha a világ problémáit nézzük, az aktív cselekedetekhez nincs.

Tényleg azt gondolom, hogy az emberek csak a maguk környezetére lehetnek hatással, és a legtöbb, amit tehetnek, hogy ezzel jó hatással vannak másokra, ezzel egyre nagyobb környezetre lehetnek hatással, és ez terjed és terjed. Egy dolog megmaradt bennem az informatikai tanulmányokból, és már akkor is valami ilyesmire gondoltam. Ez nagyjából úgy szól, hogy “Négy ember elég ahhoz, hogy az egész világot elérjük”. Ez nagyban formálta a gondolkodásomat, mert így tényleg láncszerűen fokozatosan el lehet jutni mindenkihez. Én ebben hiszek.

És ha már szóba került a Gyűrűk Ura, akkor azt is elmondanám, hogy gondolkodtam ezen az Egy Gyűrű dolgán, és oda jutottam, hogy ez a bizonyos “Egy Gyűrű” valójában nem létezik. Valójában a negatívnak titulált tulajdonságokra is szükség van kis mértékben, hogy funkcionálni tudjunk az életben. Kis mértékű féltékenységre igenis szükség van, hogy megvédjük azt, ami (aki) igazán fontos számunkra. Kis mértékű önzőségre szükség van ahhoz, hogy senki ne használjon ki minket. Így ezzel elvoltam magamban, amikor egyszer rájöttem magamban arra, hogy ez az “Egy Gyűrű” mégis létezik, és ez a mértéktelenség. Az, hogy az ember nem tudja azt mondani, hogy elég, elégedett vagyok azzal, amit elértem, amim van, ennél többet nem akarok. Ehelyett van a mértéktelen halmozás, hatalomvágy. Én ezt nevezném meg a való világunk “Egy Gyűrűjének”, aminek kapcsán azt gondolom, hogy ha elpusztítanánk, akkor tényleg egy jobb világban élnénk. Hogy ezt el lehet-e pusztítani, az persze megint egy másik kérdés…

Ha úgy vesszük, ezt kaptam az angol nyelvű szaktól. A saját gondolatmenetemet a világról alakítottam, formáltam.

De azt már most el tudom mondani, hogy a holland nyelvű szak a szerelemről, szexről, erotikáról lényegesen jobb, mint az előző. Már csak azért, mert tényleg biológiai, pszichológiai szempontokat veszünk alapul, és azt kell mondjam, hogy a lehetőségekhez mérten magas színvonalon beszélgetünk a párkapcsolatokról, szexualitásról. És tapasztalom azt, amit mondanak a hollandokról, hogy meglehetősen szabadon beszélnek a szexről, nyílnak meg a témában, osztják meg a saját gondolataikat, tapasztalataikat. Ezeken az órákon magamról is tanulok, mert már az első héten olyan téma volt, aminek kapcsán szégyenérzetet éltem meg, és nem tudtam beszélni róla. Ez a meztelenség volt, hogy mennyire volt normális a családban. Pedig nagyon jó a téma, erről lehetett diskurálni, de ebből kimaradtam. Rosszul is éreztem magam, de leginkább amiatt, mert tudtam, hogy ez a szégyenérzet nem helyes. Ráadásul teljesen meggátolt abban, hogy aktívan részt vegyek az órán. El is határoztam, hogy legközelebb küzdeni fogok ellene. Szinte sorsszerű volt, ami ezen a héten történt. Most a párkapcsolatok, házasság, válás, ezen belüli (és kívüli) szexuális élet volt a téma. Az óra végén a tanár egy kártyát tett ki az asztalra, melyen egy-egy kérdés volt. Én voltam az egyik, aki húzott, magyarra fordítva az alábbi kérdés volt a kártyán:

Szeretnél szeretkezni a partnereddel, de szégyelled a testedet. Mit teszel ellene?

Bejött nekem megint a szégyen. Erre azzal az óra eleji feladattal tudtam válaszolni, ahogy én azt megoldottam. Egy nagy papír a falon négy részre volt osztva a következő meghatározásokkal: “Uiterlijk” (külső) “Karakter” (jellemvonás) “Omgaan met anders” (másokkal kijönni) “Omgaan met je” (veled kijönni). És a lényeg az, hogy kaptunk négy kis papírt, írjuk fel, hogy milyen az ideális partner. Én az “Uiterlijk” részre egyetlen dolgot írtam: “Sterke uitstraling” (Erős kisugárzás). Azért, mert ebben minden benne van, amitől a másik ideális partner lehet. Akinek erős a kisugárzása, az hisz magában, az tud egészségesen szeretni. Az tudja elfogadni és tisztelni saját magát. Ezzel válaszoltam a fenti kérdésre. Lehet, hogy nem tökéletes a teste, de ha elfogadja magát olyannak, amilyen, akkor le tudja győzni az esetleges szégyenét és átadni magát a testi örömöknek. Egyébként az óra eleji feladat kapcsán kaptunk két kérdést, melyeket a tanév végén leadandó portfolióban kell válaszolni.

• Mennyire felel meg a jelenlegi / ex partnered az elvárásaidnak?
• Mennyire felelsz meg te magad az elvárásaidnak?

Erős kérdések. De én ezt szeretem. Ezek a valódi beszélgetések, amik ténylegesen előre visznek minket. Erős kérdések, adott esetben fájdalmas is lehet rá a válasz, de ha szembesülünk vele, akkor lehetőséget kapunk a fejlődésre. Meg ez az, amire ráhatásom lehet, amivel javíthatok a magam életminőségén. Hiszen (ideális esetben) én választom meg, a partneremet, és én döntöm el, hogy kivel részesítek szexuális kapcsolatot, és ha valami nincs rendben ezekben a dolgokban, sokkal nagyobb hatalmam van változtatni ezeken, nem utolsósorban sokat is tehetek magamért, ha változtatok azokon, amik nem tetszenek, amikkel nem vagyok elégedett. Ez is oka annak, amiért azt gondolom, hogy ezekről lehet valódi beszélgetést folytatni. Úgyhogy ez nagyon jó szak lesz.

Ilyen tapasztalataim vannak itt a holland egyetemen. Két szakon vagyok, de a kettő össze se hasonlítható egymással. De tapasztalatnak mindenképp jó.

Küldemények Japánból

Ma megjött a rendelésem a CDJapantől, méghozzá a DIVE!! Blu-ray és egy Haikyuu!! kislemez.

SUPER BEAVER: Toppakou

Ez az ötödik Haikyuu!! kislemez a gyűjeményemben. A dal abból a szempontból különleges, hogy jó példája annak, hogy mennyire meg tud változni a véleményem egy dalról, ha jobban megismerem és meghallgatom. Emlékszem, amikor indult a Haikyuu!! TOP THE TOP 2. fele, és először meghallottam ezt a dalt, egyből azt gondoltam, hogy ez az eddigi legrosszabb Haikyuu!! opening. Olyan dallamtalan volt a zene, az énekből sem vettem ki semmit, csak értelmetlen erőfitogtatást érzékeltem az egész dalban. Aztán végül csak az lett, hogy elkezdtem egyre többet hallgatni a dalt (leginkább azért, mert Haikyuu!! betétdal), aminek az lett a vége, hogy ráéreztem az ízére és végül egészen megszerettem. Ma már nagyon jókat mosolygok a dalon (jó értelemben), Igazából a dal tényleg egy csapat indulója, himnusza is lehetne (ehhez képest a BURNOUT SYNDROMES: PHOENIX dala kapta meg azt a verziót, amire a Karasuno bevonul a stadionba). De megvan a helye ennek a dalnak is. A borítót viszont a mai napig nem értem. Szegény Kageyamát miért ábrázolják úgy, mint akit gyomorszájon vágtak? Hinata és Tsukishima egész menők.

A hátoldalon meg az Inarizaki néhány játékosa van.

Itt Miya Atsumu néz ki a legmenőbben, a másik kettő meg nagyon koncentrál. A DVD-n egyébként az opening videó van feliratok nélkül. Nem mindig engedik el magukat DVD tartalom terén, pedig videoklip is van a dalból, rákerülhetett volna az is a lemezre. Így gyakorlatilag az egész DVD tartalom másfél perc hosszú. Összességében nagyon jó, örülök, hogy megvan ez a kislemez is.

DIVE!! Blu-ray

Ezt a filmet láttam többször is és mindig nagyon tetszett. Ez a DIVE!! manga live action változata. Igazából én az animét is szeretem. Kicsit demonstratíve is, mert elég rossz az átlagértékelése: 6,08, és ugyan érteni vélem, hogy miért nem szeretik az emberek, de meggyőződésem, hogy messze nem annyira rossz, mint amilyennek gondolják. Azt gondolom, hogy azért annyira rossz az anime átlagértékelése, mert a sport relatív kevésszer jelenik meg. Ami érthető is, hiszen a műugrás csak egy néhány másodperces folyamat. Nem olyan, mint egy labdajáték, melyből egy meccset akár epizódokon át lehet húzni, hanem leugrik, megcsinálja a mozdulatot, ahogy tudja, és kész. Itt is megvan az, hogy halljuk a szereplők gondolatait, illetve látjuk az edzéseket, de az animében sok a párbeszéd, amit adott esetben szintén nehéz lehet követni. Meg az egyéb történések lehetnek érdektelenek. De nekem nagyon bejött, mert kicsit más akar lenni, mint a többi sportanime, kicsit komolyabb, de az az igazság, hogy a live action movie a maga 2 órájával az egész történetet lefedi hiányérzet nélkül.

A hátoldala többet elmond. Ez az első japán kiadású képhordozó kiadványom. Azt nem mondom, hogy ez rendszeressé válik, hogy most már DVD-ket Blu-rayeket is veszek Japánban, mert nem bánnak kesztyűs kézzel a DVD-k és Blu-rayek áraival. De ha megvetem a lábam itt Hollandiában és egyenesbe jövök anyagilag, fogok egy japán DVD-t és Blu-rayt rendelni.

Az az igazság, hogy nem számítottam arra, hogy extrák is lesznek a Blu-rayen, mivel csak a tokon látható borítóval promotálták a CDJapan oldalán a kiadványt.

Díszdobozos kiadvány, fotókönyvvel, több mint elégedett vagyok ezzel a Blu-rayjel. Ráadásul DVD is van a tokban, az extrák nagyrésze azon van. Ez azért nem hülyeség, mert a nyugati Blu-rayeken sem jellemző, hogy Full HD minőségűek az extrák, így egy külön lemezen több tartalom fér el. Olvasható is, hogy az extrák tartalma 70 perc a DVD-n. Holnap megnézem a filmet és az extrákat is.

És milyen képhordozókat vennék Japánból? A Waterboys a másik japán film, amelyik nagyon tetszett. Viszont ebből a DVD-t venném meg, mert az van eredeti borítóval. A másik, ami szintén prioritásban van az a Bakuten!! movie. Ebből a limitált kiadású Blu-rayt venném meg. Ez előrendelésben van, majd 2023. január 25-én fog megjelenni, konkrétan el is gondolkodtam azon, hogy ha össze tudom rá spórolni a pénzt, akkor megrendelem magamnak. Az animét nagyon szerettem, azt is láttam már kétszer. A movie meg valamiért nem érhető el sehol, se streaming oldalakon, se letöltésre. Úgyhogy ezt valószínűleg csak akkor fogom látni, ha megveszem. Nos, én mindent megteszek azért, hogy lássam. Addig is örömömet lelem ezen két kiadványban.

Arnhem

Ma elbicikliztem Arnhembe, amit írtam még pénteken, azt elintézzem. 19 km volt az út, ezt kb. 65 perc alatt tettem meg. Itt is végig bicikliút vezetett, még az autópályán is. Egy helyen volt építkezés, ott kellett jobban vigyázni, egyébként nagyon látszik, hogy Hollandia biciklis ország, ilyen jól strukturált bicikliút-hálózat talán sehol máshol nincs a világon. Az út egyébként nem volt mindenhol sima, itt-ott kifejezetten olyan érzésem volt, hogy hegynek felfele megyek (Hollandiában hegyről beszélni…), egyszer le is kellett szálljak a bicikliről, mert gyalog gyorsabban haladtam. Annak azzal ellenkező irányba mentem, amikor úgy repültem lefelé, hogy 35 km/h-t mutatott a Google térkép. Egy kicsit féltem is, hogy nehogy pont akkor menjek neki valaminek. De sértetlenül itt vagyok.

Arnhem elég nagy város kb. 180.000 lakossal. És elég furcsa a vasútállomás épülete. Leiden Centraal vasútállomás épülete jutott azonnal eszembe, hogy arra is rendesen rácsodálkoztam, hogy a hollandok eléggé sajátságosan értelmezik a modern építészet fogalmát. Valami hasonló benyomást keltett Arnhem Centraal állomása is. Nem csináltam képeket, de a leideni vasútállomásról igen, az arnhemi is hasonlóan néz ki.

Az arnhemi esetében is az üveg dominál, mint építőelem.

Ami viszont tetszett, hogy Arnhemben rendezik a Női Röplabda Világbajnokságot, és ezt reklámozzák is rendesen.

Sőt, még üzletekben is lehetett röplabdát látni.

Először csodálkoztam is, hogy mit keres egy könyvesboltban egy röplabda, aztán eszembe jutott, ahogy közel mentem, és láttam a matricát felette. Gondolkodtam is azon, hogy ha nem annyira drága a jegy, elmennék egy meccset megnézni, de a €62-es jegy még nem az én pénztárcámra van szabva.

Ja, és a lényeget simán sikerült elintézni: Az OV-chipkártyán maradt €20-at visszakérni. Bementem a vasútállomásra, az OV-ügyfélszolgálaton minden további nélkül visszaadták a €20-at. Ez persze semmi plusz pénzt nem jelent, hiszen az utazást utólag ki kell fizetni. Ennek ellenére bementem a CeX-be és vettem magamnak egy Nintendo 3DS játékot.

A borító örömömre holland nyelvű. Eddig Hollandia négy városának CeX-ében voltam:

• Arnhem
• Breda
• Eindhoven
• Leiden

Illetve még Amersfoort és Nijmegen van a közelben, ezeket a városokat is meg akarom látogatni egyszer, akkor majd betérek ide is. De egyet nem értek: Hogy lehet, hogy olyan Nintendo Switch játékok, mint a New Super Mario Bros. U Deluxe a CeX-ben használtan €52-ba kerülnek, míg a Media Markt-ban újonnan €48-ba?

Vannak egyébként látványosságai is Arnhem-nek, de most nem erre összpontosítottam. Majd egyszer olyat csinálok, hogy ha elmegyek Nijmegen-be vonattal szétnézni, akkor megállok Arnhemben is és akkor majd itt is több időt töltök. De úgy tervezem, hogy addig nem megyek sehova vonattal, amíg nem látom, hogy számláznak, hogy van ez a rendszer. Utána elmegyek Nijmegenbe, Amersfoortba, illetve az is lehet, hogy visszamegyek Leidenbe és megnézem a japán múzeumot is. Nagyon jó ennyit utazni, és folyamatosan felfedezni az országot. Az is nagyon tetszett a mai bicikliútban, hogy még Wageningennél van egy hosszú bicikliút (kb. 3 km), és oldalra elnézve hatalmas zöld terület tárul elénk. Hollandia tényleg nagyon vigyáz a zöld területeire. Ezeket is csodálva élmény biciklizni. Egyébként meg nem éreztem hosszúnak ezt a kb. 2 és fél óra oda-vissza biciklizést. Egész jól bírtam ahhoz képest, hogy nem emlékszem, hogy életemben valaha is bicikliztem volna kb. 40 km-t egy nap. Visszafele meg Haikyuu!! soundtracket hallgattam, az plusz motiválóerő volt. Egyébként eszembe jutott az is, hogy lényegében én is ugyanúgy 30 percet biciklizek az egyetemre, ahogy Hinata a középiskolájához.

Az első német Haikyuu!! DVD

Végül úgy döntöttem, hogy csak rendelek Haikyuu!! DVD-t az Amazonról. Amikor Kölnben voltam, tényleg sajnáltam otthagyni a TO THE TOP! Blu-rayeket, de még a buszon, Hollandia felé tartva eszembe jutott, hogy megnézhetném, hogy Amazonon mennyibe kerül. Erősen meglepett, ugyanis nemcsak hogy olcsóbb online, de még postaköltséggel együtt kevesebbe kerül, mintha megvettem volna a Media Markt-ban. Azt egyébként már korábban láttam Hollandiában, hogy itt is lényegében kiállítóteremként szolgál a Media Markt, mert itt is ugyanúgy pofátlanul drága tud lenni, mint Magyarországon. Ugyanez igaz német Media Markt-ra is. Gyors összehasonlítás a Media Markt-ban €44.99 egy Haikyuu!! Blu-ray, míg az Amazonon €32.99 + €3.50 a posta.

Persze ez csak a TO THE TOP! szériára vonatkozik. Erősen meglepett, ahogy szétnéztem, hogy az első évad DVD-i csak €9.99, és erre jön rá a €3.50 postaköltség. Hát így már sokkal jobban hangzik. Tegnap megrendeltem magamnak és ma este érkezett meg. Nem tévedés, hogy este, Hollandiában a DHL esténként szállítja a csomagokat. De nagyon érdekelt, hogy milyen a német kiadvány. Amit neten képeken láttam, azok alapján sokkal szebb, mint az angol és hát tényleg… Díszdobozos, és minden információ a díszdobozra van írva. Nagyon szeretem a német kiadványokat, nagyon ízlésesek és igényesek.

Ráadásul rajta van a német szinkron is a felirat mellett. Márpedig németül nézni animét közel annyira jó, mint japánul. Hallatszik a német szinkronon, hogy komolyan foglalkoznak az animékkel. Meg aranyos, ahogy mondják a japán neveket. Sokkal szerethetőbb, mint ahogy az angolok beszélik.

Az meglepett, hogy a tok borítóján más kép van, de aztán eszembe jutott, hogy mintha láttam volna ezt így neten képeken. Nincs rajta szöveg, mégis tetszetős.

Igen, az első 6 rész van ezen a DVD-n. Azt gondolom, hogy mindegyik kép beszédes, aki legalább annyiszor látta már az animét, mint én, az szinte kívülről mondja, hogy melyik képen mit mondanak a karakterek. De ami érdekesség, hogy a 6 rész 2 lemezen van.

Nagyon tetszik, és gondolom, hogy mivel 3 rész van egy lemezen, ezért vélhetően a képminőség is jobb. Egyébként a Blu-ray is ugyanúgy €9.99-be került, de két ok miatt döntöttem a DVD mellett. Egyrészt, mert egyébként is meg akarom venni mindegyik német kiadványt DVD-n és Blu-rayen is, másrészt nincs itt a Blu-ray lejátszó, csak a hordozható DVD-lejátszó, úgyhogy csak DVD-n tudom most nézni. De ott hamarosan. Ha az első évad DVD-i megmaradnak €10 körüli áron, akkor beszerzem őket ahogy tudom.

Az első album 2.000-es hallgatással

A mai nappal meglett az első olyan egylemezes album, mely elérte a 2.000-es meghallgatást, ez pedig az első Haikyuu!! OST album.

Az előtte lévő négy album mind 2 lemezes, a Slayers MEGUMIX 3. Valószínűleg a második Haikyuu!! album fogja követni, aztán szépen lassan a többi, hogy megérnek rá. Mindenesetre hatalmas teljesítmény ez az első Haikyuu!! albumtól, tessék követni a példáját!

Haikyuu!! Kageyama-mez

Régi Haikyuu!!-s jellegű álmom valósult meg azzal, hogy ma sikerült beszerezni egy Kageyama mezt. Ezt még a Fantasy Expón Catrin árulta, egyik ismerőse bízta meg, hogy adja el, és már akkor szemeztem vele, most sikerült megvenni. L-es is, úgyhogy épp jó rám.

Bár a méretéről sokat egyezkedtünk Catrinnel, mert lemérte nekem és úgy tűnt, hogy nagy lesz rám. Az a póló, ami épp akkor volt rajtam, 62 cm volt, A Kageyama mez pólós része pedig 76 cm, így úgy tűnt, hogy egészen le fog lógni rajtam. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy megveszem, mert ha másért nem, akkor Haikyuu!!-s relikviaként.

Végül tegnap délután találkoztunk személyesen Catrinnel, és átadta nekem. Beszélgettünk is egy kicsit, aztán jöttem is haza, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy hogy áll rajtam. Meglepetésemre nagyon jól, magasan felülmúlta az elvárásaimat. Nemcsak hogy nem túl nagy rám, de az anyag nagyon kényelmes. Több mezpólóm is van, de azért nem szeretem viselni őket, mert nem szellőzik benne a testem, ebben viszont kiválóan. Így nagyon jó lesz edzeni benne. Ráadásul nagyon jól éreztem magam benne, tükörben megnézve magam, egészen menőnek gondoltam magam. De annyira nem, hogy úgy fényképezzem le magam, és mutassam meg a nagyvilágnak. Majd ha vékonyabb leszek.

De nagyon jó, hogy használati tárgyként is kiváló, nemcsak relikviaként. Nagyon fogok rá vigyázni, mert szeretném ha sokáig, akár 10-15 évig is meglenne.

Fantasy Expo – 2022. február 12.

A tavaly nyári MondoCon után ismét voltam animés rendezvényen, a Fantasy Expón. Akkor a nyári MondoCon nekem nagyon rossz volt, ezért gyakorlatilag el is könyveltem magamban úgy, hogy az volt az utolsó con, amin (Magyarországon) részt veszek. De viszont most kifejezetten volt kedvem menni a Fantasy Expóra. És nagyon jól sikerült, úgyhogy visszajött annyira a kedvem az egészhez, hogy gondolkodok azon, hogy a tavaszi MondoConra is kimenjek. De azt csak úgy, hogy ha lesz elég program, ami érdekelni fog.

Még előző nap felmentem Pestre az albérletbe, hogy ne kelljen olyan nagyon korán kelni. A reggeli készülődés után az Árkádba mentem az INTERSPAR-ba vásárolni magamnak, de a Burger Kingből is kiszolgáltam magam. Annyira nem siettem most, már 10 óra is elmúlt, mire elértem a 2-es metrót, amivel a Keleti Pályaudvarig utaztam. Útközben a Yakusoku no Neverland 2. évadának 9. részét néztem. Érdekes különben ez az anime, mindenki átkozza, hogy mennyire rossz lett, én messze nem tartom annyira rossznak. Én nem érzem azt a kb. 100 fejezetnyi hiányt, amiről beszélnek. Az, hogy nem annyira izgalmas, mint az első évad, az tény. Pedig itt is lehetne mivel növelni az izgalomfaktort, inkább ha valami miatt nem tetszik, az az, hogy nem annyira dinamikus, mint az első évad. De hát elég magasra tették az első évaddal a lécet, és hogy azt nem sikerült megugrani, az tény, de nem is annyira rossz, mint ahogy azt sokan gondolják.

A Keletibe érve a 24-es villamossal kell tovább menni, de pont előttem indult el. Na szép… eleinte azt gondoltam, hogy várhatok negyed órát a következő villamosra, amikor láttam, hogy a 2M is megáll a Balázs Béla utcánál, úgyhogy csak 5 percet kell várni. Remek! Korábban is káttam, hogy új villamost indítottak ott a 24-es mellett, de nem gondoltam, hogy a 24-esnek szinte a teljes vonalán megy. Mindenesetre szerencse. Bár amikor megérkeztem, erősen kételkedni kezdtem abban, hogy mennyire szerencse, hogy hamarabb odaértem, ugyanis irgalmatlan sor állt a bejárat előtt. Ami egy részről nagyon jó dolog, mert még mindig van egy masszív animés közösség, amire érdemes odafigyelni. Beálltam a sorba. Mivel nem volt kivel beszélgetni, ezért Spotify-on Podcastet indítottam el magamnak.

Hogy gyakoroljam a hallott szöveg értését hollandból, meg amúgy egész jól beszélnek. A Power Unlimited a legnagyobb holland videojátékos magazin, már 30 éve jelen vannak. A bejutás azért nagyjából a normál menetrend szerint ment, nem volt fennakadás. Bent már javában zajlott a program. Árusok voltak szép számmal, meg jó is, hogy vannak akik egyedi ötletekkel jönnek, de olyat még nem láttam, akik megmozgatnák a fantáziámat. Többen próbálkoznak azzal is, hogy saját animés stílusú karaktert találnak ki, de részemről hiába, mert ha nem tudok hozzájuk kapcsolódni, akkor nekem ingyen sem kell. Leginkább azokért az árusokért jövök, akik eredeti, japán termékeket hoznak el eladásra. Ez az animepiac ugyanis arra jó nekem, hogy egyébként drágán rendelhető cuccokból szerezzek be magamnak olcsóbban. Úgyhogy Airisu animés boltja echte jelölt nálam. Szét is néztem nála, jöttek új Haikyuu!!-s cuccai (mivel hogy többségében én Haikyuu!!-s cuccokat keresek).

Meg is “jelöltem” egyet, de egyelőre eltetettem magamnak, szétnéztem máshol is, mielőtt végleg megveszem magamnak, hátha találok mást is. Catrin-nek volt Karasuno sportmeze 9-es számmal, tehát Kageyamás. Azt megvettem volna, ha lett volna nálam 9.000 forint. Azt egyelőre privátban egyeztetjük, hogyan lehetne az enyém, az a jövő zenéje. Remélhetőleg nem annyira távoli, hogy alig hallom. Mindenesetre mivel mást nem találtam, ezért visszamentem a Kageyama figuráért, ami Airisu-nek volt.

Aranyos. Ezzel a vásárlós része részemről kimerült. Aztán Bagszihoz mentem egy párszor, ő kívül volt, ott árulta a Pokémonos cuccait, meg amit rábíztak. Beszélgettünk, illetve felmentem a konzolrészleghez, oda van kiállítva a Nintendo Switch Mario Kart 8 Deluxe-szal. Amikor először odamentem, foglalt volt. Egy kicsit néztem, hogy játszanak. Volt is ott egy régi barátom, Cater. Gondoltam szólok neki, hogy itt vagyok én is, de végül nem erőltettem a dolgot. Elmentem onnan, aztán nem is láttam többet. Utána mindig, amikor visszamentem, senki nem játszott Nintendo Switchen. Úgyhogy egyedül játszottam ott, pedig szívesen vettem volna, ha játszik velem valaki. Egyszer volt valaki, aki nézte a játékomat, fel is ajánlottam, hogy csatlakozhat, de mondta, hogy annyira nem Nintendós, hogy játsszon is vele, ezért megmaradt nézőnek. Egyébként egész jól elbeszélgettem vele, hogy látja a Nintendót, mindig érdekes olyan ember szemszögét is megismerni, akinek az XBOX-a mellett van a Nintendo, és nem az képezi a videojátékos hobbijának fő részét.

A nagyszínpadnál nagyon nem voltam. A karaokésok énekeltek, abból néztem meg néhányat, majd a koreai táncbemutatóra mentem vissza. na az egyáltalán nem érdekelt, úgyhogy azonnal leléptem. Egyébként kerestem a karaoke termet, de elég nehezen találtam meg. Leghátul volt, ráadásul 14 óra körül is még épp csak készülődtek… Ülőhely se volt szabadon (a terem nagyon kicsi volt) úgyhogy annyiban hagytam az egészet. Még a beszélgetést néztem meg Yuuko-val, Riczcel, Iskariones-szal és egy negyedik lánnyal, akinek nevére nem emlékszem. Nagyon jónak indult a beszélgetés, Ricz Heike Monogatari ajánlójának köszönhetően bekerült az anime a tervezett listába.

Nem néztem sokáig a beszélgetést, mert visszamentem Békéscsabára, mert egy pár dolgot itt felejtettem és visszamentem értük. Kezdődik hétfőn a 4. félév az egyetemen. És nem akartam nagyon későn hazaérni. Nagyon jó volt, egyérszt jó volt ennyi anime rajongót látni és hogy egy ilyen kis rendezvényen is jelen vannak, másrészt meg összességében a szervezés nagyon jó volt. Konkrétan meg is fordult a fejemben, hogy elmennék a tavaszi MondoCon-ra, de látva a Facebook oldalt, szinte szégyellem, hogy egyáltalán eszembe jutott. Megvárom, hogy mik lesznek a programok, és ha megfelelő lesz, akkor elmegyek.

Készítettem még képeket, azok itt tekinthetők meg.

Beszélgetés a röplabdáról

Felkerestem a KRE-s röplabda edzőmet, hogy esetleg nem-e tartana nekem egyéni edzést, hogy a gyakorolhassam a felső szervát? Mondta, hogy ezt így konkrétan nem vállalná be, de adott itthonra tippeket, amiket gyakorolhatnék. Egyébként nagyon tapasztalt edzőről van szó, ahhoz képest, hogy csak egy kérésért fordultam hozzá, majdnem 2 órán át beszélgettünk. A tapasztalatait többségében Amerikából szerezte, amerikai edzőktől tanult, ezért egyedi módszereket alkalmaz. Amik egyébként a személyiségében is megnyilvánul, ugyanis rendkívül módon segítőkész és támogató. Beszélgettünk a hazai röplabda helyzetéről, hogy mit tapasztalt, és hogy mennyivel másabbak az edzések azáltal, hogy Amerikából más mentalitást és attitűdöt tanult. Mondta, hogy a hazai röplabda edzés inkább diktatórikus, mert sokkal inkább a teljesítményre mennek. Ő meg viszont pont azt tanulta Amerikából, hogy ha egy meccsen problémák vannak, akkor az edzőnek kell elgondolkodnia, mert valamit neki kell másképp csinálnia. Ezért azért igaz, mert a csapat, ha játszik, az azért van a pályán, hogy a tőle telhető legjobbat nyújtsa. Már régebben is azt érzékeltem, hogy ha nézek valami meccset (mindegy, milyen sportág), akkor ott az edző legalább annyira “játszik” a csapattal, kicsit sarkítva, ő is legalább annyira vizsgázik, mint a csapat, hogy na vajon, mit tud nyújtani. És ha valami a meccsen nem megy jól, akkor azért inkább az edző felelőssége, mert ő látja kívülről, hogy mi a gond, neki kell úgy menedzselni a csapatot, hogy a továbbiakban a lehető legtöbbet hozzák ki magukból. Ennek szellemét nagyon éreztem a mi edzőnkél, ezért nagyon motiváló volt most is beszélgetni vele. Beszélgettünk arról is, hogy a röplabda, mint élsport, legalább annyira kiégeti a tinédzsereket, mint bármely más sportág, ugyanis hetente ötször van edzés, szombaton meg meccs. Tehát lényegében csak a vasárnap szabad, de az edzések kapcsán szó volt arról is, hogy egy-egy gyakorlatot nagyon sokáig gyakorolnak, amit szinte azonnal meg lehet unni. Tehát az élsportnál azonnal elvész a sport játék-jellege, és így mivel a gyerekek nem azt kapják, amit vártak, ezért sokan abbahagyják. Akik meg ott maradnak, azok meg szinte az egész gyerekkorukat (legalábbis egy részét biztos) feláldozzák. Tulajdonképpen ezért nézem egyre nagyobb szkepticizmussal az Olimpiát is, hiszen akik ott vannak, azok döntő többségében irgalmatlanul megdolgoztak érte, és valami olyan árat fizettek érte, ami lehet, hogy inkább túl sok. És csak azért, hogy egy világversenyen megmérkőzzenek, hogy annak az egyetlen nyertes nyakába akasszák az aranyérmet… Mert mennyire emlékezünk meg az ezüstérmesekről, és azokról, akik rosszabb helyezést értek el, de ők legalább annyi munkát fektettek az egész sportba, mint az, aki az aranyérmet nyerte. És igazából, ha jobban belegondolunk, az se feltétlen világdicsőség, hogy a magyaroknak vannakbőven aranyérmesei. Mert fordítsuk meg: Tudunk mondani német olimpiai bajnokot? Hollandot? Spanyolt, kínait, japánt, ausztrált?

Az élsport túl nagy árat kér, úgyhogy én nem bánom, hogy csak hobbiszinten maradt meg nekem a röplabda. Amíg játék a sport, addig mindent beleadok, amit csak tudok.

Ajánlottam az edzőnek a Haikyuu!!-t is, mondta, hogy még nem hallott róla, de örül, ha megvan a motiváció. Mondtam neki, hogy hivatásos röplabdások is elemzik az animét, annyira valósághű a megjelenítés, valamint a 2020-es Olimpián is a japán csapatnál Haikyuu!! dalokat játszottak be a meccsük alatt.

Kérdeztem arról is, hogy milyennek látott engem, és pont azt mondta vissza, amit gondoltam magamról. Megmondta őszintén, hogy látszott rajtam, hogy alig van sportolói múltam, mert még a kezdőnél is kezdőbb voltam. De látta rajtam, hogy akarom csinálni, és hogy kitartó voltam, akármennyire is kezdő voltam, és a félév végére sikerült felhozni magam egy olyan szintre, ahonnan már jobban lehet építkezni. Pont ezt érzékeltem én is magamon. Láttam a többieket, tudtam magamról, hogy az utolsók között vagyok, de megtanultam ezzel nem foglalkozni. Ők vannak ott, ahol vannak, én vagyok ott, ahol vagyok, az én feladatom az, hogy mindig egy kicsit jobb legyek annál, mint amit előzőleg nyújtottam. Nem mindig ment. Mentem akkor is edzeni, amikor rosszabb hangulatban voltam, hogy legalább annyival is tartalmasabb legyen a napom. Nem voltam jó akkor, de van egy érdekes stratégiám erre. Ha kimondom magamról akár hangosan is, hogy nem vagyok jó, azzal tudatosodik bennem, hogy problémák vannak, és valahogy jobb leszek egy kicsivel. Jobban összpontosítok, jobban figyelek arra, hogy jól csináljam a gyakorlatokat, és máris jobban megy, és ez egy kicsit növeli az önbizalmamat. Azt persze fontos tudni, hogy ilyenkor nem szidom le magam, sokkal inkább mintegy szembesülés a valósággal és ez érdekesmód, segít rajtam. És tényleg a félév végére lett meg az, hogy kezdtem az egyes gyakorlatokat magaménak érezni, és jobb lettem. Erre már lehet építkezni. Kíváncsi leszek, hogy meddig fogok tudni a tavaszi félév során.

És hogy milyen gyakorlatokat ajánlott? Elsőként atlétikai jellegűeket, mert elmondása szerint a röplabda atlétikai sportág, amit elsősorban lábbal játszunk, csak kapsz egy labdát a kezedbe. Tehát gyorsaság, ugrás, oldalazás, illetve hátrafele menet. Ezeket egyébként mind gyakoroltuk az edzéseken, úgyhogy nagyjából meg is van. Meg ezt tudom itthon is csinálni. Illetve labdás gyakorlatokat is tudok gyakorolni, mivel van röplabdám. Labdával három gyakorlatot ajánlott.

• Mivel mondtam neki, hogy nemcsak azzal van bajom, hogy nem tudom elég erősen elütni a labdát, hanem, hogy sokszor egyenesen sem megy fel, amikor feldobom, ezért erre azt ajánlotta, hogy nyújtott kézzel dobjam fel a labdát és kapjam el. Az elkapás egy sarkalatos dolog, ugyanis itt is az volt a gond (ezt csináltuk edzéseken is), hogy mindig mondta, hogy ha elmegy a labda, akkor menjünk utána, álljunk alá és úgy kapjuk el. Nekem ez volt a rákfeném, mert ha oldalra ment, akkor ösztönből oldalra nyúltam, és onnan folytattam. Elmondása szerint ez azért hibás, mert a legnagyobb erőt csak akkor tudom belevinni az ütésbe, ha elöl van a kezünk. Ezt tényleg érdemes lenne gyakorolni, mert ha oldalra megy a labda, akkor nulladik gondolatra oldalra utánanyúlok. És hogy mindig álljak a labda alá.
• Egy egyszerűbb, hogy tartsuk az egyik kezünkben a labdát és a másikkal csapjunk rá, ahogy csak tudunk. Ennek az a nyitja, hogy az ujjaknak kicsit szélesebbnek kell lenni és teljes tenyérrel kell rácsapni, mert úgy tudjuk kifejteni a legtöbb erőt a labdába. Ha van levegő a tenyér a labda között, akkor baj van. Mindig is tudtam, hogy a technikával van bajom.
• Ez kicsit komplexebb, és ez ment a legnehezebben az edzéseken. Ekkor nagyon közel kb. fél méteres távolságban álltunk a faltól. Feldobtuk a labdát és ahogy lejött, a falnak ütöttük. Akkor csináljuk jól, ha a labda ott marad és nem pattan el. Ehhez idő kellett nekem, mire ráéreztem, hogy pontosan hogy is kell csinálni, ugyanis módszeresen elpattant nekem a labda.

A félévi vizsgák mellett egyébként is kell némi pihenés és szellemi munkát fizikai aktivitással lehet kipihenni.

Haikyuu!! ismét

És már isten tudja hányadjára. Most azért kezdtem el újra nézni, mert magánszámításaim szerint… És most esik le, hogy elszámoltam magam. Az a lényeg, hogy azt gondoltam ki, hogy mivel tervek szerint nagyjából május végén megyek vissza Hollandiába szakmai gyakorlatra, ezért úgy kalkuláltam magamban, hogy ha minden hétköznap megnézek egy-egy epizódot, akkor pont május végére érnék a végére, mire kimennék Hollandiába, így a Haikyuu!! egyfajta visszaszámlálás lett volna. Összesen 85 rész, egy hónapban kb. 21-22 munkanap van, nagyjából négy hónap lett volna. Csak úgy gondoltam, hogy január és május között van négy hónap, csak azt kivettem a számításból, hogy január eleje és május eleje között van négy hónap. De kit érdekel? Az első rész első perceiben megint éreztem ugyanazt a varázst, mint amikor nagyon megszerettem az animét, és tudtam, hogy ez életem része lesz. Haikyuu!!-t nézni nekem már olyan, mint egy Mario játékkal játszani, ahol főleg a klasszikusoknál érzem ugyanazt a hangulatot, amit gyerekkoromban, a Haikyuu!!-val is ugyanez történik.

Úgyhogy akárhogy is számoltam el magam, élmény lesz újra megnézni.