Okui Masami: Yume ni Konnichiwa kislemez évforduló


img_20191126_094929Twitteren és Instagramon is megemlékeztem Okui Masami: Yume ni Konnichiwa ~Willow Town Monogatari~ kislemezről. Ma jelent meg 26 éve. Ez egyike azon két Okui Masami kislemeznek (az első kettő), mely nem került fel az Oricon chartra, és mivel keveset is gyártottak belőle, ezért ez a legritkább kislemeze az énekesnőnek. Kevés lelhető fel belőle eladásra. Ha meg is jelenik, kb. ¥70.000-es (kb. 190.000 Ft) áron kínálják eladásra. Egyetlen egy alkalommal volt 2014-ben, hogy volt egy példány nagyon olcsón, kb. ¥5.000-ért, akkor nem is volt kérdés, hogy megvegyem. Egy Okui Masami rajongónak ez a kislemez egy igazi kincs. Azóta is nagy becsben tartom, különleges helye van a japán zenei gyűjteményemben.

img_20191126_095008A kislemez ritka mivoltáról az is árulkodik, hogy addig nem volt elérhető letöltésre, amíg én nem vettem meg a saját példányomat, és nem tettem ki letöltésre. Akkor bescanneltem a borítót, és kitettem mp3-ban és flac-ban is, hogy elérhető legyen mindenki számára, aki szeretné magáénak tudni.

Nem ez az a kislemez, mellyel Okui Masami emlékezetessé tette az énekesnői karrierjét, de mindenképp megvan a helye. Különlegessége abban rejlik, hogy itt van kép Okui Masamiról, így ez a legrégebbi kép, amit láttam róla. Vannak, akik találtak videót Okui Masami-ról még régebbről, amikor még háttértáncos és vokalista volt, 1990-1991 körül. De mint énekesnő, ez az első kép róla 1993-ból, így megvan a maga jelentősége ennek a kislemeznek.

A belső képek a kislemezről:

img_20191126_095508img_20191126_095520

A karácsonyi szezon kezdete


Ugyan többször írtam erről az évnek ezen a napján, de a Twitterre még nem tettem ki, és úgy voltam vele, hogy akkor álljon itt is. November 5-e a karácsonyi szezon első napja nálam. Méghozzá azért, mert ezen a napon jelent meg Okui Masami: Melted Snow és Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari kislemeze. Meg is vannak eredetiben.

Soha nem felejtem azt a 2008-as napot, amikor megjelent. Bár akkor az Ohmi Tomoe kislemezt még nem ismertem, de az Okui Masami kislemezét nagyon kerestem aznap. És ekkor vártam az Akasha albumot is, mert nem volt biztos számomra, hogy akkor most elhalasztják a megjelenést 2009-re vagy nem? Végül elhalasztották, de ez a kislemez óriási örömöt okozott számomra annak ellenére, hogy amúgy szomorú karácsonyi dal. Emlékezetessé tette számomra 2008 karácsonyát. Meg a későbbieket is, amikor hallgattam. Nagyon sok ilyen emlékezetes dala van Okui Masami-nak, ezért van az, hogy ugyan jött idén a Haikyuu!! az életembe, ami olyan hatással volt rám, mint amikor gyerekkoromban felfedeztem magamnak a Super Mario játékokat, és más zene dominált nálam a japán zenén belül, de semmi nem fogja Hayashibara Megumi-t és Okui Masami-t kitörölni nálam.

És ha már Nintendo, akkor a Nintendo 3DS-emben is beállítottam, hogy a három karácsonyi Mario téma váltakozzon.

HNI_0003HNI_0004HNI_0002

Masami Okui: Symbolic Bride


Okui Masami - Symbolic BrideMegjelenés: 2015. június 10.
Kiadó: Lantis
LACA-15487
Ár: ¥3.240

  1. Hikari he ~I pray to be given~ (光へ~I pray to be given~) 2:22
  2. Symbolic Bride ~Rebellion of Valkyrie~ 4:46
  3. Aoi Namida (蒼い涙) 4:53
  4. Delusion 4:00
  5. Sei no Honoo (静ノ炎) 4:13
  6. Koi Suru Omoi (恋する想い) 4:22
  7. JOY 4:35
  8. Takarabako -TREASURE BOX- (宝箱-TREASURE BOX-) 3:53
  9. FISSION 3:54
  10. CHAOS LOVE 6:06
  11. PLATONIC ~Luna~ 5:09
  12. Hikari no Hana (ヒカリノハナ) 6:09
  13. Hikari he ~crossroads~ (光へ~crossroads~) 6:16
  14. Sora no Uta (ソラノウタ) 4:42

A Symbolic Bride Masami Okui 17. stúdióalbuma. Az album a 65. helyet érte el az Oricon charton, 1 hétig volt listán és 838 példányt adtak el belőle, ezzel ez az énekesnő legrosszabbul teljesítő albuma.

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3 + BK scans

Hetek száma H K Sz Cs P Sz V Helyezés Eladás
1. hét 26 45 65 838

ShoujoCon


Szóval a tegnapi ShoujoCon. Jó volt, de megmondom őszintén unatkoztam a második felében. Sajnálom, hogy nem sikerült. 😦

Pár napja megbeszéltem bagszival, hogy nála alhatok pénteken éjszaka, így ahogy hazajöttem a munkából, összeszedtem mindent, ami kell, és siettem a vonathoz. 17.15-kor indult, utazás alatt a szokásosakat csináltam: olvastam, játszottam. Meg most nálam volt a laptop, ami igazából szerencse volt, mert rettenetesen bosszantó volt, hogy ketten előttem tárgyalják ki a magánéleti problémáikat, úgyhogy Garfield és barátai nézésével fejhallgatóval tereltem el a figyelmemet. Sikeres hadművelet, a 3. évad 13, 14. része pedig olyan vicces volt, mint a többi. Ettől függetlenül minden rendben volt. A Keletinél visszafordultam a Sülysáp felé menő vonaton, és Kőbánya Felsőnél szálltam le, a 37-es villamos megállónál vártam bagszit. Hazasétálva kitárgyaltuk a holnapi nap lehetőségeit kulisszatitkokkal, majd pizzaevés után még játszottunk egy kicsit Mario Kart 7-tel. Ki akartam itt is próbálni, hogy milyen tárgyak nélkül játszani. Ha őszinte akarok lenni, nem is vettem észre, hogy nincsenek tárgyak a játékban, úgy játszottam, ahogy eddig is, de az első menetnek nem volt folytatása, mert bagszinak egyáltalán nem tetszett így a játék. Meg ő már aludni akart, nekem egy jó darabig nem jött álom a szememre, folytattam a könyv olvasását, aminek már majdnem a végén járok. Ahogy írtam korábban, az utóbbi években nagyon rákaptam a pszichológiai, önismereti könyvekre, most épp Soma mamagésa első Ébresztő! könyvét olvasom. Aztán éjfél után csak én is elaludtam.

Valami fél 6 körül ébresztett fel bagszi, hogy ideje készülődni. 6.20-ra kész lettünk, hát akkor menjünk. Eredetileg a 9-es busszal terveztünk menni, de mivel nem volt jegyem, át kellett menni a 3-as, 28-as villamos megállójához, mert csak ott volt jegyautomata. Szomorú, hogy Kőbánya alsó vasútállomás környéke Kőbánya városközpont, és nincs ott jegyautomata. Végülis a 28-as villamos is elvitt a 24-es villamoshoz, melynek köszönhetően a tett helyszínén kötöttünk ki. A Balázs Béla utcán kellett leszállni, ott volt a Ferencvárosi Művelődési Központ. 7-re odaértünk, de mivel nem ettünk, ezért elmentem a közeli Coop-ba, ott vásároltam be magamnak aznapra, meg bagszinak kérésére reggelit neki. Aztán vissza, beszálltam én is segíteni. Jó buli volt a konzoloknál ténykedni. Asztalok, székek, TV-k, konzolok elrendezése úgy nagyvonalakban. Közben többször felnéztem az emeletre a karaoke teremben, hogy lássam a karaokésokat, de semmi. 8 órakor, de még 8.30-kor is üres volt a terem. Akkor folytattam lent a segítést. Öten csináltuk: bagszi, Dash, ug, Truner és én. Egész jól elszórakoztattuk egymást, főleg amikor mi négyen, fiúk elhatároztuk, hogy beállunk egy Mario Kart: Double Dash!! bulira, de bagszi a maga stílusában ránk szólt, hogy ne most jusson eszünkbe játszani, amikor még bőven van tennivaló. De azt nem hagytam ki, hogy ug-vel kipróbáljam a Just Dance-et. Legalább most már úgy utálom, hogy tudom, hogy mi a bajom vele. Egy jó dolog van benne. Táncolhatok olyan számra is, amit szeretek. Ha jól emlékszem a Ray Parker Jr. az előadója a Ghostbusters dalnak (és valóban!), arra táncoltunk. Az a zene felhangzott az 1997-es Játék határok nélkül 1. elődöntőjében. A holland játékban szólalt meg, ahol is szellem léggömböket kellett jobb belátásra téríteni. Ez az oka, amiért szeretem ezt a számot, és mint tudjuk, nálam alapszabály, hogy ami az 1997-es Játék határok nélkül sorozatában volt, az rossz nem lehet. És hogy milyen a Just Dance-ben táncolni? Iszonyúan debil, olyan, mintha Alíz Csodaországában DDR-eznénk. Jó buli volt hülyének lenni, de köszöntem szépen a lehetőséget. Különben lazán Mario Kartozhattunk is, mert attól függetlenül, hogy néhány TV és konzol nem akarta rögtön az igazságot, nagyon gördülékenyen ment minden. Minden adott volt, és ahogy hallottam, hogy sehol nem volt csúszás, minden nagyon jól ment. Főleg azon szórakoztunk, hogy a PS3 controllere nem akart csatlakozni, tehát ezért nincs PlayStation gépem. Amúgy a Wii U és a PS3 képe borzasztóan nézett ki régi monitorokon. Volt Commodore 64 is, annak a fájllistáját nem tudtuk betölteni, meg egy kamu kínai gépezet, mely szintén nem akart működni. Áldásunk rá, ellesz a sarokban. Tehát egy Nintendo 64, egy Super Nintendo, egy GameCube, egy Commodore 64, egy Sega MegaDrive 2, Wii U egy PlayStation 3 sőt egy PC-t is beizzított bagszi, melyen valamelyik árkád Sailor Moon játék ment. Aztán csak megtaláltam a karaokésokat, illetve Narumi és Lucy néztek be a konzolszobába. Jó volt sok idő után újra látni őket. Aztán csak kész lettünk mindennel, de nem jöttek az emberek. Kiderült, hogy egyáltalán az épületbe nem nagyon jöttek be, eléggé kevesen voltak. Egy ideig elvoltam, fel is mentem a karaokéra énekelni. Először, a JAM Project: The advent of Genesis. Ez jó volt, valósággal remegtem attól, hogy ki tudtam énekelni a legmagasabb hangot is, ami eddig nem ment. Nagyon jó érzés volt. Aztán annyira csak nem volt lelkesedésem azügyben, hogy tovább énekeljek, ennek ellenére kiálltam még kétszer. A sikeren felbuzdulva úgy döntöttem, hogy megpróbálom a JAM Project-től a Cosmic Dance-et, talán annak is megy a legmagasabb hangja? Hát, annyit azért nem javult az énekhangom egyik pillanatról a másikra. Meg az az igazság, hogy lelkesedésem sem volt a végére már. A harmadik próbálkozás pedig Okui Masami: It’s DESTINY -Yatto Meguri Aeta- dala volt, ami úgy elment. De aztán be is rekedtem. Mondjuk nem feltétlen mert annyira megerőltettem magam, hanem ez egyfajta belső tiltakozás lehetett most az éneklés ellen. Nem is volt most annyira jó a színpadon lenni, nem tudtam feloldódni. Majd ősszel.

A nap második fele már nagyon vánszorgósan ment. Nem nagyon jöttek a konzolterembe, ugyanazokkal a játékokkal egész nap játszani, az azért nekem sem buli már. A nagyobb dobás az volt, amikor kitaláltam magamnak, hogy előveszem a Super Mario All-Stars játékot, és végigviszem rajta a Super Mario Bros.-t immáron sokadjára +1-szer. Először az volt, hogy megpróbáljam, hogy az első pályán vajon el tudom-e érni a 40.000 pontot. De meghaltam, úgyhogy ez ugrott. Aztán volt az, hogy végigviszem, végül az, hogy elérem az 1.000.000 pontot. Egyik se jött össze, mert az 5-4 pályánál már ezt sem élveztem. Meg bagszi hívott, hogy játszunk PC-n Sailor Moon-t. Jól van. De sajnos ez a játék sem volt érdekes. Túl egyszerű, én itt mindenkit legyőznék. De aztán megráztam magam, hogy 18 óráig, indulásig azért jól érezzem magam, ezzel a szemléletváltással a végére egészen jól ment. Ja és még valami: Szerencse, hogy nem voltam ott zenekvízen az elején. Beültem nagyjából a felétől, és a PC-ről, amit a csaj használt lazán ki tudtam olvasni a megoldásokat. Ha játszottam volna, nagyon nagy lett volna a kísértés, hogy nézzem a megoldást. Egy tanács: Írjátok át a fájlnevet, vagy úgy tartsátok a PC-t, hogy ne lehessen olvasni róla.

Még egy pár karaoke előadásra beültem, de 18.15-kor azért csak elindultam, hogy biztonságban elérjem a 19.10-es vonatot. A Keletiben van egy Gyros-os stand, ahol 500 forint egy pitás Gyros, vettem magamnak egyet. Kérdezi, lehet csípős: mondom persze, az nem baj, ha van egy kis ereje. Kérésemre becsomagolta, és a vonaton belekóstoltam. Mit hívnak csípősnek? Úgy könnyezett a szemem, mintha sírógörcsöm lett volna, az orromat egy 10-es papírzsebkendővel sem tudtam rendbetenni, az egész arcom úgy égett, mintha konkrétan tűz érte volna. Kegyetlen volt, én nem tudom, hogy mit gondolnak. Legalább 45 perc volt, mire hellyel-közzel rendbejöttem, de a szememet egész vonatúton nem bánthattam, mert akkor fél órán keresztül megint vak voltam. Most már nevetve gondolok vissza rá, meg jó móka volt, de akkor rettenetesen szenvedtem. Zsebkendővel igyekeztem kicsipkedni azokat, a zöldségeket, húsokat, melyeket érte az az extra erős chili paprika. Mivel nem szeretek kaját kidobni, ezért magamba szenvedtem, de ez valami embertelen volt. Maradnék a nem erősnél, azért a móka fogalma nálam mást jelent. Miután helyrerázódtam, befejeztem a fent említett könyv olvasását, már nem volt sok hátra.

Az biztos, hogy az őszi MondoCon sokkal eseménydúsabb lesz, de attól tartok, hogy ha a MAT megint nem lesz meghívva, nem jönnek el a Nintendós arcok, és akkor meg már azért lesz problémás. De ezt majd még meglátjuk.

És persze csináltam jó néhány fényképet, azok ezen link alatt érhetők el.

 

Holnap ShoujoCon


A jó isten áldja meg a MAT-ot, hogy még most is szervez rendezvényeket! Csak a legjobbakat, és szívből kívánom, hogy nyereséges legyen a ShoujoCon. Holnap új animés rendezvény, és végre olyan, amire el tudok menni, 2013. decemberében voltam utoljára akkor Animekarácsonyon, és nagyon hiányoznak az ilyen rendezvények. Nyilván nem a sok sikoltó fiatal kiscsaj, meg ilyenek, mégiscsak 29 éves vagyok, és 9 éve járok animés rendezvényekre. Hanem úgy az egész rendezvény hangulata. Segítőként megyek, viszek konzolt, de a fő csapásirány most is karaoke lesz. Nagyon hiányzik az ének, hogy közönség előtt énekeljek. Energiák szabadulnak fel belőlem, amikor énekelek, ebben teljesedek ki. És amíg a többiek azt tervezgetik, hogy kit fognak cosplayelni, én azt, hogy mit fogok énekelni. Nem a Shoujo jellegét fogom erősíteni, de van 1-2 ötletem:

  • JAM Project: The advent of Genesis
  • valamit Okui Masami-tól mindenképp.

De nem jut eszembe perpillanat, hogy mit. Vannak tőle Shoujós számok, lehet, hogy mégiscsak erősíteni fogom a lányos jellegét a dolognak. Így hirtelen a Shoujo Kakumei Utena: Toki ni Ai wa című dala jutott eszembe. Shoujós lányszerelem… Kell ennél több?

Konzolrészleg is biztos nagyon menő lesz, én viszem a Wii U-mat minden tartozékával, meg 2 db. N64 controllert. Minden holnap jelen levő legyen nagyon boldog! Én az leszek, mert már ma vonattal megyek, ugyanis bagszinál fogok aludni. Fogok olvasni, játszani, sőt viszem a laptopot, fogom nézni a Garfield és barátai 3. évadának 13, 14. részét, most itt tartok. Másodjára is újrakezdem. Imádom, sokszor vissza tudnám nézni őket. Az az egyik nagy kedvencem, amikor Ubul megvicceli Garfield-et, és lónyerítéssel röhög. Akkor mindig vele nevetek, és úgy érzem, rengeteg sok energia szabadul fel belőlem. Úgyhogy terápiás jelleggel is Garfieldezek. Ja, és extrém sok fényképezés lesz. Nem, nem cosplayeseket fényképezek, hanem pillanatokat, amik emlékezetessé teszik a conokat.

Még a végére: Tudom, hogy elsősorban a shounenek népszerűek, de nem vennék rossz néven egy ShounenCon-t is, ha ez be fog jönni.

 

Eredeti Okui Masami: Dragonfly CD


SDC12743Nem volt tervben Okui Masami CD vásárlása, de amikor megláttam, hogy ez az album szállítással együtt 6 euróért az enyém lehet, hát arra természetesen nem mondhattam nemet. A Discogs weboldalán adta el egy belga srác, csodálkoztam is, hogy mitől lehet ennyire olcsó? Azt írta, hogy azért, mert ő nem webshop, neki az a célja, hogy az eladott CD-ivel örömet szerezzen a vevőnek. Nagyon szép gondolat, nem is gondolkodtam tovább, hiszen Okui Masami egyik legnagyszerűbb albumát eredetiben betudni, azért nagy dolog. És meglett. Igazából ezen az áron nem bíztam abban, hogy mindene meglesz, csak a CD tokjában, borítóval, akkor már nagyon jó. De hogy a bal oldalon levő kis papír, és a mellé járó egyéb papírok is meglegyenek, abban igazából nem is reménykedtem, de így teljes a boldogság. Egyébként ez az album nem úgy kedvencem, mint például a DEVOTION vagy a God Speed, ez a minősége miatt nagyszerű. Ez az első olyan Okui Masami album, mely a saját kiadója jelentetett meg, ezáltal érződik benne a szabadság, hogy végre szabadon írhat olyan dalokat, melyekkel igazán megmutathatja önmagát. Hallható az a fajta lazaság, hogy nem függ senkitől, és hogy szívvel-lélekkel énekel. Ez adja az album nagyszerűségét, ezért szeretem nagyon. Ezt az albumot hallgatni valóságos szertartás, fel kell rá készülni lelkileg, mert csak akkor jönnek át a dalok hangulata, ha igazán nyitott szívvel, ráhangolódva hallgatjuk őket.

SDC12749Amúgy egyszer komolyan szétnéztem a Discogs weboldalon, és láttam, hogy elég sok magyar nyelvű albumról van információ, adatbázis, a kevésbé ismert albumokról is, hát megnéztem, hogy áll japán zene tekintetében. Szinte sehogy. Okui Masami-tól csak két album és két kislemez volt fent. Ez tragikusan kevés, de a két album közül az egyik a Dragonfly, itt volt eladóban ez a CD. Most megvettem és nagyon örülök neki. Emellett gondoltam, hogy teljessé teszem az Okui Masami diszkográfiát az oldalon. El is kezdtem az első albummal a Gyuu-val. Kicsit problémásan, de sikerült megírni. Csak hogy kapom a visszajelzést az egyik moderátortól, hogy nem lehet csupa nagybetűvel írni a címet, meg ha hivatalosan úgy is van, mert ellenkezik a Discogs szabályzatával. Olyan címet, mint a REINCARNATION kis betűvel látni, valósággal a kardomba dőltem. El is vette a movivációmat, mindenesetre megcsináltam később a God Speed album profilját. Ezt a szabályzatnak megfelelően csináltam meg. Beáldozom ezt, csak hogy minél több helyen lehessen olvasni az énekesnőről, de abban nem engedtem, hogy a japán címek igenis kanjival szerepeljenek. Viszont most meg azt kérdezték tőlem, hogy melyik Monta írt zenét erre az albumra. Honnan tudjam? Én csak egy Montát ismerek, aki Okui Masami-nak írt zenét, és a koncertjein gitározik (ha jól emlékszem).

Okui Masami: Symbolic Bride albumkritika


Okui Masami - Symbolic BrideMost már, hogy több, mint egy hónap telt el az album megjelenése óta, jobban tudom jellemezni. Meghallgattam egy jónéhányszor, és most már sokkal pozitívabb összképem van az albumról, mint az elején. Jobban átérzem a dalok hangulatát. Csináltam magyar wikipédia oldalt is a lemeznek, meglepetten szembesültem azzal, hogy a magyar az első, még a japánban sincs még említés sem az új albumról, pedig ott még a kevésbé sikeresek zenei kiadásoknak is van saját wikis oldaluk. Őrület, hogy mennyire nem terjedt el ez az album. Pedig így többször végighallgatva azt mondom, hogy nagyon jó koncepciója van az albumnak. A be nem teljesedett szerelem, de nem szabad feladni, mert a végső harcban győzedelmeskedni fogunk. A címadó dal alcímében levő valkűr a skandináv mitológia egyik alakja, aki a csatákban elesettek közül gyűjti össze a leghősiesebbeket, hogy aztán Odin oldalán vívják meg a végső nagy csatát. Okui Masami a szerelem nagy csatáira vetítette ki ezt a mitológiát, ő maga gyűjti össze a szerelem háborújában elesett leghősiesebb áldozatokat, hogy aztán megerősítve őket vívják meg a végső csatát. Mi az értelme? Nagyon egyszerű: Soha nem szabad feladni. Szerelmet több módon lehet feldolgozni, leghősiesebbnek az mondható, aki elgyászolta a sikertelen szerelmet (hiszen ez is egyfajta halál) tanult a hibáiból, és képes újra megnyitni a szívét, az biztos, hogy egy napon megtalálja az igaz szerelmet. Lényegében erről énekel az énekesnő, és ezért is van az, hogy bár több dal is a szerelmi csalódásról szól, mégis optimista összképet ad az album, mert a remény mindig jelen van. Ez adja az album nagyszerűségét és egyediégét, hiszen nem nagyon volt még olyan dala sem ezelőtt, amibe belefűzte volna a reményt. Lássuk is a dalok egyenként:

  1. Hikari he ~I pray to be given~: Egy nagyon szép acapellával kezd, szem nem marad szárazon annak, aki hallgatja. A felemelkedett hangulat érezteti a reményt és a vágyakozást, hogy a sok csalódás után is imádkozik, még reménykedik. “I say, for you” szinte hallani, hogy elcsuklik az énekesnő hangja, így csak nagyon mély érzelemmel lehet énekelni. Hát ezért szeretem Okui Masami-t, mert saját érzéseiről mer nyíltan énekelni, és abból ilyen mesterművek születnek. 10/10
  2. Symbolic Bride ~Rebellion of Valkyrie~: Az album címadó dala, lényegében összefoglalja a tematikáját, amiről feljebb írtam, az összes többi dal e köré épül. A rock zene szimbolizálja az erőt, azt az embert (azért nem írok nőt, hogy magaménak is érzhessem), aki újult erővel képes harcolni azért, hogy újra boldog legyen, mert tudja, hogy egyszer célba ér. Ők jelennek meg a dalból készült videoklipben, és a végén ők találják meg a boldogságukat. Mindenképpen nagyszerű zene, az ilyenfajta rock zenével tudok igazán azonosulni. 9/10
  3. Aoi Namida: Sokáig nem éreztem át ennek a dalnak a lényegét, mert könnyekről egy vidám hangulatú zenében énekelni… Ez a dal még a Sora no Uta kislemez B-side track-jeként jelent meg 2012 augusztusában a legforróbb napokon, így ez a dal számomra nyári sláger. Pedig ez is egyfajta szerelmi csalódás, vidám zenével. Engem ez a dal annyira nem emlékeztet a ’90-es évek nagy slágereire, ahogy másoktól hallgattam, igazából ez egy olyan szerzemény, ami túl sokat nem mond nekem, de kellemes hallgatni. 8/10
  4. Delusion: Ez volt az első olyan dal, amit nehezebben tudtam feldolgozni. Nem értettem a lényegi mondanivalóját, viszont sokaknak ez a kedvence. Vannak ennél sokkal jobb Okui Masami dalok, de tény, hogy ennek a dalnak is megvan a maga hangulata, amiért szívesen hallgatom. 7/10
  5. Sei no Honoo: Ennek némileg egyszerűbb a hangszerelése, könnyedebb hangulatú. Ha van az albumon ún. “töltelékszám”, akkor ezt hívnám annak. Könnyedsége miatt inkább szórakoztató, és nem késztet arra, hogy akár a zenére, a hangszerelésre, vagy a szövegre mondanivalójára figyeljek. Úgyhogy ez is az a meghallgatom kategória, de nem hiszem, hogy valaha is kedvenc lesz. 6/10
  6. Koi Suru Omoi: De ez a dal már annál inkább! Okui Masami sokféle aspektusból énekelt már a szerelemről, de arról még soha, hogy milyen önmagában a szerelem érzésének felismerése. Az az ártatlan énekhang önkénytelenül is megmosolyogtat. Az ilyen lassú, vidám dalok nagyon bejönnek nekem, a zene egyszerűsége is hűen érzékelteti, hogy valóban a szerelem az, ami igazán mély érzéseket ébreszt az emberben. 9/10
  7. JOY: Ez a dal nagyon hasonlít az előző album “Migimawari Shinkakei” dalára, mely szintén nagyon könnyed, laza volt. Ez most a szerelem szépségéről énekel: “Egao ni naru, Egao ni natte, daisuki na, kimi no hikari ni”. Azonnal átjött a hangulata, és már az első hallgatásra szinte az énekesnővel együtt énekeltem. Szinte magával sodor 8/10
  8. Takarabako -TREASURE BOX-: Ebből a dalból készült kislemez sikerétől reméltük, hogy új mederbe tereli Okui Masami énekesnői karrierjét, de most már sajnos tudjuk, hogy az a siker tiszavirág életű volt. A SHRIOBAKO anime második opening dala, maga az anime is sejteti velünk, hogy a dal sem lesz lesz valami komoly. És valóban. Inkább az a baj, hogy hallani, hogy az énekesnő sem tud mit kezdeni ezzel a stílussal. Énekel, de nem hallom benne önmagát, és ez rá nem jellemző. Egynek jó, könnyedebb hangulatban végighallgatni, de amúgy nem vesztett volna sokat, ha nem lenne a repertoárjában. 5/10
  9. Fission: Az elejen nagyon emlékeztet FictionJunction: Parallel Hearts dalára, abban a dalban hallottam hasonló érzésvilágot, és a rövid hegedűszóló is ezt erősíti. De aztán visszatér önmagához. Különben ez is szerelmi csalódásos dal, némileg optimistán énekelve. Lényegében ugyanaz, mint az előzőek, csak animés kivitelben, ugyanis ez egy PC játék dala. De kifejezetten kellemes szerzemény. 8/10
  10. CHAOS LOVE: Na egy I’ve Sound féle techno, trance dal mindig megéri a pénzét. Elektronikus stílusban alapvetően nemigen lehet újat felmutatni, de ha beleteszik a gitárt is, az azért tesz róla, hogy egyedien szólaljon meg ez a stílus. Nagyon jó dal, csak az a baj, hogy a szöveg nem illeszkedik a zenéhez, ugyanis a zene egyáltalán nem pesszimista. Sokkal jobb lett volna, ha olyasféle lett volna a zene, mint az Abyss vagy az Automaton dalokban, azok igazi szerelmes trance dalok, de itt nem jön át ez az érzés. De a hangszerelés csillagos ötös. 7/10
  11. PLATONIC ~Luna~: Na ezt a dalt soha nem fogják lenyomni a torkomon! Eredetileg a JAM Project tagjaként énekelte fel, mint a GARO ~Yami wo Terasu Mono~ Live Action endingjeként, az a változat sokkal jobb volt, mert dinamikus volt, jobban átadta a szerelem fájdalmának dinamikáját, abban a verzióban megélte Okui Masami a szerelmi bánatot, de itt… Ilyen hagyjatok meghalni hangulata van, latymatag az egész, semmi életérzés. Egyértelműen az album mélypontja. 3/10
  12. Hikari no Hana: Újabb ún. “töltelékdal”, azokat hívom annak, melynek vagy nincs mondanivalója, vagy nem marad meg a fejemben. Most is az utóbbi eset áll fenn, inkább olyan albumot lezáró hangulata van, de nem nagyon tudom visszaidézni, hogy miről szól a dalt. “Watashi ni kaeru”. Ez sokat mondó azért, és olykor jó hallgatni. 7/10
  13. Hikari he ~crossroads~: Igen, jók azok a sejtések, melyek szerint ez az első dal továbbgondolt változata. Az alcím sejteti, hogy más lesz a dal hangulata, hangszerek is megszólalnak, és jóval hosszabb is. Nekem személy szerint az első szám jobban bejött, azzal jobban tudtam azonosulni, itt a hangszínt is megváltoztatták. De ezt is kellemes hallgatni. 8/10
  14. Sora no Uta: Meglepő volt annak idején, hogy a Love Axel album megjelenése után rögtön egy hónappal máris kislemezzel jött az énekesnő. Ez a Kyoukai Senjou no Horizon anime második ending dala, ez is valamivel könnyedebb, mint a másik (melyből kislemez készült), de itt legalább valami hallható az egyéniségéből. Jól sikerült, viszont nem alkalmas arra, hogy lezárja az albumot. 7/10

Hát, ez az album mégsem lett annyira jó, mint amennyire a leírás előtt gondoltam. Milyen érdekes, utólag visszaolvasni, hogy egy idő után már nem áll össze az alapkoncepció, akaratlanul is összehasonlítottam régebbi hasonló stíluisú dalokkal, és mindig rájöttem, hogy ebből jobb is lehetett. De így ez csak szimplán jó Okui Masami album, de nem nehéz ennél jobbat felmutatni. Például az a lemez, amelyik hamarosan meglesz eredetiben? Alig várom, majd írok arról is. Ez az album meg összességében már kezd hajazni arra az általános vélekedésre, amikor egy eladó, vagy együttes sok év után kezd hanyatlani. Aki egy időben felmutatott egy nagyon magas nívót, azt nagyon nehéz fenntartani. Mindazonáltal nagyon örülök, hogy új albummal jelentkezett, és megbecsülöm, de más lett minden, amikor átigazolt a Lantis-hoz. Várom azt a sokkal jobbat, amire képes, remélem lesz 18. stúdióalbum, és az hajazni fog a régi minőségre. Ez az album pedig:

30/40