Négyévenkénti évforduló


Ha már vannak japán albumok, melyek megjelenéséről évente megemlékezek, álljon itt az az album is, melynek évfordulója csak négyévente van. Mert bizony, 2012. február 29-én jelent meg Chihara Minori: D-Formation albuma. Arra emlékszem, hogy nagy dolgot csináltak abból ha valakinek február 29-én van a születésnapja. Rádióban felhívták telefonon, mondták, hogy csak 7 éves, és megszólalt egy felnőtt hang.

D-Formation_Blu-Ray_FormationDe legyen csak négyévente évfordulója ennek az albumnak, mindig ugyanabban a nagyszerű hangzásban szól. Három kiadásban, három különböző borítóval jelent meg az album, nekem személy szerint a CD+Blu-ray kiadás a kedvencem. Bár továbbra is azt mondom, hogy az ilyen nagyon kisminkelt, gyönyörű ruhás képekért nem vagyok oda, mert elvész a spontaneitás, de azért ez tetszik a legjobban, mert itt még a természet van háttérben, ez összességében számomra javít az összképen. A CD+DVD és a CD only borítókon csak az énekesnő látható. Azok lejjebb láthatók, először a CD+DVD, a végén pedig a CD only borító.

Sokat hallgattam ezt az albumot megjelenésekor, azt szeretem Chihara Minori-ban, hogy annak ellenére, hogy magas hangja van, jól állnak neki a komolyabb, mélyebb mondanivalóval megírt dalszövegek is. Amikor először meghallottam 2009-ben YouTube-on beszélni, komolyan azt hittem, hogy élből kivágja a magas C-t. Még meg is van az a videó, ahol először hallottam beszélni.

Más, mint a többi magas hangú seiyuu-énekesnő. Az az igazság, hogy annak ellenére, hogy idén lesz 14 éve, hogy odavagyok a japánokért, az elején, amíg az újdonság erejével hatott minden, ami japán, még szívesen hallgattam, de egy idő után már inkább idegesített a magas hang. Egy olyan seiyuu-énekesnőt tudok mondani, nevezetesen Momoi Haruko, akinek a hangja szinte már bántja a fülemet, és a dalait sem bírom hallgatni. Egyrészt a hangja miatt, másrészt meg annyira egysíkúak a dalai. Mindegyik a vidámságról, jókedvről szól, élvezzük az életet. És csak ezt hallgatni egy idő után elértéktelenedik, elinflálódik. Nemcsak azért, mert ha túl sok ilyen dalt hallgatunk, akkor jelentéktelenné válik, hanem mert mindnyájan tudjuk, hogy az élet nemcsak csupa móka és kacagás, hanem sok esetben megmérettetés is. Hasonló okok miatt bírom egyre kevésbé a női seiyuu-kat. Egyrészt nehezebben bírom a nyávogósan magas hangot, másrészt meg jó ideje megfigyeltem, hogy a női karakterek személyisége legtöbbször sablonos. De mintha rémlene, hogy már írtam erről korábban. Úgyhogy nem is ragoznám, inkább visszatérnék Chihara Minori-ra. Visszahallgatva ezt a beszédet, hallani, hogy Chihara Minori-nak is ugyan magas hangja van, de mégis szerethető, mert hallani a hanghordozásában, hogy vannak gondolatai a világról. Ezt bizonyítja az is, hogy habár neki is túlnyomórészt vidám, sablonos dalokat írnak (nem is a sablonos dalai miatt szeretem őt), vannak komolyabb, szomorúbb dalai is, amik nagyon jól állnak neki. Nem is kell messzire menni példáért, ott van a Michishirube, mely a Violet Evergarden ending dala.

Chihara_Minori_-_DefectionDe a D-Formation albumot azért is szeretem, mert két dal is van rajta, amelynek szövegét Okui Masami írta: Az egyik az Usotsuki ParADox, a másik pedig a Defection. Mind a két dal kiváló, az Usotsuki ParADox-ra a hangszerelése miatt már első hallgatás után felfigyeltem, az ének is nagyon tetszik, a keverés is kiváló. A Defection egy külön történet. Egyrészt lehet tudni, hogy a dalszöveg úgy született, hogy Chihara Minori megírta Okui Masami-nak az életével kapcsolatos konfliktusait, belső küzdelmeit, nagy kérdéseit, ezt foglalta Okui Masami dalszövegbe. Maga a szöveg is nagyon jó, de a zeneszerző munkáját is dicséri, hogy alátámasztotta a szöveg mondanivalóját. A Defection a másik nagyon jó példa arra, hogy nagyon jól állnak neki a komolyabb hangvételű dalok is. Külön kislemezen is megjelent. Hogy én azt mennyit hallgattam annak idején… Nem tagadom, eleinte Okui Masami miatt, de a kislemez második és harmadik dalai nagyon sokat segítettek abban, hogy a többi Chihara Minori kislemez közül a Defection magasan kiemelkedjen, és különleges helyet foglaljon el a szívemben. Külön érdekesség, hogy a Defection kislemezzel együtt jelent meg a KEY FOR LIFE is, és a kettő között akkor olyan szintű különbséget éreztem, hogy semmiség volt eldönteni, hogy melyik a jobb kislemez. ƒvƒŠƒ“ƒgMár csak a borító terén is. A KEY FOR LIFE alapötlete nagyon jó: egy óriási kulcsot tart az énekesnő kezében, és ott az ajtó, melyet ha kinyit, jó eséllyel ott várja az élet. De ami nem tetszik, az egyrészt a göndör haj. Szerintem egy ázsiainak nagyon rosszul áll, ráadásul a ruha is éveket öregít rajta. A Defection borító talán futurisztikus, mégis azt gondolom, hogy jobban illik az énekesnő egyéniségéhez. Ráadásul a dalok is jobbak rajta. És ha ennyi “önigazolást” megengedhetek magamnak, akkor még annyit is elmondanék, hogy ha csak egy kicsivel is, de a Defection-ből több fogyott: 10.901 példány, míg a KEY FOR LIFE-ból 10.054. Éppen, hogy meglett a 10.000-es összeadás. Azt azért gyorsan leszögezném, hogy maga a KEY FOR LIFE dal egyébként nagyon jó, csak a második és a harmadik dal nem maradt meg bennem erősen, ráadásul a borító sem tetszik.

D-FormationDVD-FormationA D-Formation-ön még egy kifejezetten komoly hangzású dal hallható: Kono Sekai no Mono de, Kono Sekai no Mono de nai. Ezt valaki szabad fordításban így értelmezte: “A világban azok, akik nincsenek a világ dolgaiban“. Eléggé nyakatekert a japán cím, de a szöveg első sora sokkal kifejezőbb:

Hito wa doushite naku no?

Hayashibara Megumi énekesnői karrierjének elején énekelt naiv dalaira emlékeztet ez a szöveg, amikor kislány hangján tett fel hasonlóan ártatlan kérdéseket. És nagyon jól állnak Chihara Minori-nak, főleg, hogy komolyabbra fordul a szöveg azáltal, hogy körbejárja a kérdést. A dallam és a zene pedig kiválóan alátámasztja a szöveg mondanivalóját. Megérintett, amikor először hallottam.

D-Formation_CD-FormationTehát van miért ünnepelni a D-Formation évfordulóját, főleg hogy csak négyévente tehetjük meg. Jó dalok vannak rajta, és a rajongók is szerették, mivel ez a legjobb helyezést elért Chihara Minori album. A dobogóig is eljutott, ugyanis a 3. helyet érte el. Igaz, 15.031-es eladással 3. helyen állni, erősen jelzi, hogy gyenge hét volt, amikor megjelent ez az album, de én ezt úgy értelmezem, hogy egy masszív rajongótábor állt ki Chihara Minori mellett, és aki a korábbi lemezét is megvette, az ezt is megvette. Az albumból összesen 18.692 ment el. Altalában szokás ez a japán zenei piacon, hogy mivel több hónapra előre meghirdetik egy új zenei kiadvány megjelenését, ezért aki megvenné, az össze tudja spórolni rá a pénzt, és akár már a megjelenésének napján magáénak tudhatja a saját példányát. Azok a reklámkampányok is szépek, amik egy-egy lemezboltban vannak Japánban. Képeken láttam csak, de például Chihara Minori: Sing All Love albumánál láttam azt, hogy már a bejáratnál plakátok, külön részleget kapott a CD megjelenésekor. Tehát Japánban azért sokáig gondoskodtak arról, hogy legyen piaca a CD-knek.

screenshot_2020-02-29-18-14-28-778_com.android.chromeNem hallgatom annyira gyakran Chihara Minori-t pont azért, mert vannak sablonos dalai rendesen, de amikor elkap a hangulata, akkor csak az ő dalait hallom a saját rádiómban (amit Somló Tamás skizoid rádiónak nevezett az egyik dalában), és most nagyon benne vagyok, köszönhetően az Amy kislemez 3. dalának, a Mika Ranman no Utage Nite-nek. Épp csak február vége van, de már a jobb oldalon látható diagramból is kivehető, hogy a regisztrációm kezdete óta idén hallgattam a legtöbbet Chihara Minori-t a Last.fm-en. És miután még most is hallom a dalait a fejemben, ezért biztos, hogy nem ez a végleges statisztika. Mert bizony eléggé mostohán bántam az énekesnő dalaival, ennél sokkal többet érdemel. És meg is kapja, ami jár neki.

 

Duncan Laurence: Love don’t hate it dal elemzése


Nemcsak nyelvtanulás céljából szeretek holland rádiót hallgatni, hanem szoktam hallani jó nyugati dalokat. Néha hallani holland nyelvű dalokat is, vannak kifejezetten jók is. Most egy ilyenről írnék.

A dal angol nyelvű, és az énekes neve is angolosan hangzik, de ahogy utánanéztem, Duncan Laurence holland. Ráadásul nem is akárki: megnyerte Hollandiának 2019-ben az Eurovíziós dalfesztivált. Ezzel Hollandia 1975 után nyert először Eurovíziót. Sokat is hallani a címben említett dalt a holland rádióban. Nem hallottam még azt a dalt, amivel nevezett az Euróvízióban, de ha a Love don’t Hate it-re alapozok, megérdemelte a győzelmet, megérintett érzelmileg. Rá is kerestem Spotify-on, sokat hallgatom egyénileg is. A dal annak ellenére tetszik, hogy amúgy nem szeretem, ha egy férfi fejhangon énekel, de itt ezen felül tudok kerekedni.

Nagyon mély érzelmileg, ugyanis a szöveg az intimitásról, a szerelem megéléséről szól. Talán túl is idealizálja a szerelmet, van egy ilyen szövegrészlet:

Lay your head on my chest,
I wish that we’d be like this every night.

Ilyet márpedig nagyon szívesen hallgatok, mivel én is kifejezetten romantikus alkat vagyok. Főleg akkor nyerő, ha az érzelmi világgal tudok azonosulni.

Alapvetően a spontán kialakult szerelemről szól a dal, és hogy ne féljünk meg megélni az érzéseinket. Bár a refrénben a szöveg így szól:

If it’s love, don’t hate it.

Én a gyűlölet szót átírnám félelemre. Hiszen a többség nem utálja a szerelmet, hanem valójában fél megélni az érzéseit. Egyébként az énekes esetében van alapja annak, hogy a szerelem nehézségeiről írjon, hiszen vállaltan biszexuális. Az érzésből, amit kiénekel, számomra kiderül, hogy nagyon is tudja, hogy miről énekel.

A dal kapcsán két dologgal nem vagyok megbarátkozva. Az egyik, hogy nagyon rövid. Mondjuk azt értem, hogy a rádióbarát hosszúságúra kell írni egy dalt, sok mai dalnál megfigyelhető, hogy vannak, melyek a 3 perc hosszúságot sem érik el. Ahogy ez is 2:51 hosszú. Csak így nem bontakozik ki a dal érzelmi mondanivalója. Vagy ha ki is bontakozik, nem lehet benne a hosszúsága miatt elmerülni. Nagyon szeretem a 6-7 perc hosszú dalokat, különösen, ha ki van töltve tartalommal, mert el lehet az érzelmi mondanivalóban merülni. Nemcsak azért szeretem nagyon Okui Masami: DEVOTION című dalát, mert olyan érzelmeket énekel ki az énekesnő, hogy mindig összeszorul a torkom, amikor meghallom, hanem a maga 7:15 hosszúsága végig tartalommal van kitöltve. Egyetlen egy unalmas másodperc sincs a dalban, végig harmóniában van a zene a szöveg mondanivalójával, ezáltal el lehet merülni a dal által közvetített érzelmekkel. Egy kb. 3 perc hosszú dalnál erre nincs lehetőség. Illetve egy lehetőség van: Ha ismételgetjük a dalt, ahogy szoktam is csinálni. Így megélem a Duncan Laurence dal mondanivalóját is.

A másik problémám ennél komolyabb: Mégpedig a videoklip.

Nagyon alacsony költségvetésből készülhetett, de az biztos, hogy semmilyen módon nem reflektál a dal mondanivalójára. Szinte csak az énekest lehet látni, de az is problémám, hogy nem látom az arcán, hogy átélné a dalt. Én biztos, hogy kitaláltam volna valami rövid történetet a videokliphez. Talán még egy elcsépelt romantikus jelenet is jobban illett volna a dalhoz.

De inkább csak magát a dalt összegezném, mert az kiváló.

Újdonságok vs nosztalgia


Most, hogy felszabadultam a vizsgaidőszakból, ismét rendezgetem a kategóriákat a blogban. És ahogy beleolvasgattam a régi blogpostokba, eszembe jutott, hogy manapság eléggé keveset hallgatom a régi nagy japán kedvenceket: Hayashibara Megumi, Okui Masami, JAM Project, Suara és társai. Ennek baromi egyszerű oka van: Sajnos manapság nagyon kevés új dallal jönnek ki. Ebben gondolom, az is közrejátszik, hogy mivel nagyon lecsökkentek ezen előadók kiadványainak eladásai, ezért nem éri meg a kiadóknak foglalkoztatni őket. Igazából nem is az újdonságérzet hiányzik, hanem sok más dalt megismertem, amiket megszerettem, és általuk sok új impulzus ért, ami… nagyon csúnya lenne azt írni, hogy elinflálta a régieket, mert ez így nem igaz, hanem háttérbe szorította.

Nemrég volt egy beszélgetésem az egyik Discord szerveren, hogy a ’90-es években mennyivel jobb volt minden. Annak ellenére, hogy sokáig én is úgy voltam vele, hogy áldás, hogy a ’90-es években voltam gyerek, mert akkor már nem volt kommunizmus, de még nem ért minket annyi impulzus, mint a mostani gyerekeket az internet korában, ma már inkább azt gondolom, hogy találjuk meg a maiak között is az értékeket. Mert vannak. Most már egyre inkább úgy vagyok vele, hogy a hajam kihullik a “régen minden jobb volt” szövegtől. Megvoltak a maga jó dolgai a ’90-es éveknek, de legalább ennyi hazugság volt akkor is, csak ezeket egyrészt elfedi az a tény, hogy a jókat gyerekként éltük meg, másrészt akkor más volt az értékrend. Ezért más volt akkor a trend, mint ahogy más most is. Őszintén azt gondolom, hogy nem rosszabb, csak más. És a mai trendek között is meg lehet találni azt, ami nekünk szól, csak nyitottnak kell lenni, és befogadni azt, amit jónak hallunk.

És az, hogy megtalálom őket, segít abban, hogy jobban megélem a jelent. Sokáig csak a japán zenében éltem, és kizártam magamból a nyugatiakat. Mondjuk ebben az is közrejátszott, hogy 2006-ban, amikor találkoztam a japán zenével, akkor egy nagyon rossz időszakból kerültem egy nagyon jóba, ez akkor nagyon komolyan rányomta arra a bélyegét, hogy a zenei ízlésem jelentősen megváltozott. Sok idő kellett, mire rájöttem, hogy nemcsak azért zártam ki a nyugati zenéket, mert azt gondoltam, hogy nincs semmi érték ma már nyugatról, hanem mert többek között arra a nagyon rossz időszakra emlékeztettek. Ahogy sikerült elengedni őket, és egyre gyakrabban hallgatok rádiót (angol, német és holland rádióadók… ^^), rájöttem arra, hogy ugyan a trendek valóban változtak, ezáltal a zene is, és vannak olyan dalok, amiken mosolygok, hogy ez mégis kinek tetszik? De meg lehet találni azokat, amik nekünk szólnak. Azért kerültem az “érték” szót, mert azt inkább “minőségi” aspektusban szeretem használni. Tehát ha szól valamiről a dalszöveg, meg van írva a zene, és az egész egyben van. De ha csak erre mennénk rá, akkor azért lássuk be, hogy tényleg szinte teljesen kizárnánk a jelent. Ugyan szoktam zenéket, filmeket kritizálni, de vannak olyan dalok, amiket nem az értékük miatt szeretek, hanem a hangulatuk miatt. Van olyan, hogy most arra van szükségem, hogy ellazuljak. Akkor épp nem akarok okoskodást, vagy olyan gitárszólót hallgatni, hogy csak győzzem visszatenni az államat a helyére, hanem csak szóljon valami, ami tetszik, és ellazít.

Főleg a néhai Rock FM, és később a Rocker Rádió hallgatása során tudatosodott bennem, hogy csak azért, mert egy dalt élő hangszerekre írtak meg, nem jelenti egyúttal azt, hogy értékes is. Mert könnyen előfordul, hogy vagy a dalszöveg mondanivalója érvénytelen számomra, vagy az énekes stílusa olyan, hogy nem egyszer inkább kikapcsoltam a rádiót, csak ne halljam. Ez ma is eszembe jutott, amikor a Csaba Centerben voltam, és szólt a Magna Cum Laude: Vidéki Sanszonja. Valószínűleg a kisebbséghez tartozok, de én nem szeretem azt a dalt. Erős tudatosságot érzékelek abban a dalban, hogy mivel akkor lett ismert, amikor sok igénytelennek titulált zene ment a rádiókban, és mintha éreztetni akarták a Vidéki Sanszonban van valami, ami miatt kiemelkedik az aktuális trendekből. Nem érzem a spontaneitást. De ez persze a saját gondolatom, elképzelhető, hogy “hátsó szándék” nélkül íródott a dal.

De bőven lehet példát mondani arra, hogy csak azért, mert egy dal élő hangszerekre lett írva, nem jelenti egyenesen arányosan azt, hogy az igényes is. Szintetizátorra írt zenék közül is lehet kiváló műveket találni, elég csak a Depeche Mode-ra gondolni. De csak hogy visszatérjek a japán zenére, két olyan céget (vagy ügynökséget… nem tudom, hogy hívják őket) ismerek, akikről tudom, hogy trance-ben mozognak: I’ve Sound és Elements Garden. Az Elements Garden elsősorban Chihara Minori-nak, Mizuki Nanának ír dalokat, de néhány dalt JAM Project-nek is írtak. Alapvetően szeretem őket, de az I’ve Sound által írt zenéket tartalmasabbnak, egyedibbnek érzem. Náluk van például Shimamiya Eiko, Kawada Mami, KOTOKO, Kurosaki Maon, de még Okui Masami is énekelt két dalt, amik kiválóra sikeredtek. De az I’ve Sound kiváló példa számomra arra, hogy elektronikus zene is lehet kiváló, igényes, nem utolsó sorban fájdalmas. Hallatszik, hogy dolgoztak azon a dalon: Van dallama, odafigyeltek az énekre, a hangszerelésre. Ezek pedig mind emlékezetessé teszik a dalt.

Ezért is van az, hogy nem köteleződök el egy zenei stílus mellett sem. Mindegyikben megtalálom azt, amiről úgy érzem, hogy nekem szól. Ugyanígy a mai értékek között is. Nem gondolom, hogy érdemes azzal jönni, hogy hétvégente reggelenként voltak a rajzfilmblokkok, vasárnap volt Disney-délután, a joghurtos pohárban 200 g joghurt volt, meg a jó ég tudja még mivel. Ma már könnyen összehozhatunk magunknak hétvégi rajzfilmblokkokat, Walt Disney délutánt, és bármit, amit hiányolunk a ’90-es évekből. Hiszen ott vannak a DVD-k, Blu-ray-ek, stream programok, a Spotify-nak köszönhetően akár a ’90-es évek kedvenc dalaiból is összeállíthatunk egy saját lejátszási listát. Mindenre van lehetőség.

Néha azért most is szeretek “visszavonulni” úgymond, és vizionálom, hogy ha lesz majd tartós lakhelyem (saját lakásban nem gondolkodok), be fogok rendezni oda egy retro-szobát, ahol kifejezetten a régi, ’90-es évekbeli dolgok lesznek. A berendezés már adott: van régi képcsöves TV-m, van videokazetta-, kazettagyűjteményem, videómagnóm, kazettás lejátszóm, retro Nintendo konzolom. Csak a szoba kell. Jó lesz majd oda visszavonulni, de alapvetően azon vagyok, hogy a mai dolgok között találjam meg azokat, amiket szerethetek. És csak hogy visszautaljak a post elején megemlített régi nagy japán kedvencekre: Szó nincs arról, hogy ezentúl őket soha többet. Nagyon megvan a méltó helyük, és ha kijönnek valami új dallal, kislemezzel, vagy albummal, elsők között meghallgatni.

Zenei összegzés 2019-re


No, mivel év vége, ezért összegezném az idei évemet 2019-re vonatkozóan. Vágjunk is bele a közepébe, mert semmi meglepetés nincs abban, hogy ez az év számomra teljességgel a Haikyuu!!-ról szólt. Nemcsak zenei téren, de az anime, manga terén is, nem utolsó sorban szereztem néhány külföldi barátot a Haikyuu!!-nak köszönhetően, hogy meg ne feledkezzek arról a párkapcsolatról, ami ugyan véget ért, és fájt is, de ami könnyebbség, hogy megmaradtunk barátnak. Szóval nem túlzás kijelenteni, hogy a Haikyuu!! teljesen megváltoztatta az életemet, olyan hatással van rám, hogy gyerekkoromban Super Mario és 20 évesen Hayashibara Megumi és Okui Masami. Így az idei zenei hallgatásaim is eléggé egyhangúnak mondhatók, ugyanakkor minden rekordot megdöntöttek. Egyetlen egy előadót, albumot és dalt nem hallgattam annyiszor, mint az első helyen lévőket. Lássuk is a listát.

Top 10 előadó 2019

  1. Hayashi Yuuki (4.372)
  2. Tachibana Asami (2.727)
  3. SPYAIR (658)
  4. Okui Masami (486)
  5. NICO Touches the Walls (455)
  6. tacica (358)
  7. Rammstein (257)
  8. BURNOUT SYNDROMES (242)
  9. Sukima Switch (217)
  10. Suara (197)

Top 10 album 2019

  1. Haikyuu!! COMPLETE BEST (1.642)
  2. TV animation: Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru Original Soundtrack (1.595)
  3. TV animation: Haikyuu!! Original Soundtrack vol. 1 (1.203)
  4. TV animation: Haikyuu!! Original Soundtrack vol. 2 (1.183)
  5. TV animation: Haikyuu!! Karasuno Koukou VS Shirotorizawa Gakuen Koukou Original Soundtrack (1.175)
  6. TV animation: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 1 (1.116)
  7. TV animation: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 2 (763)
  8. Kern András: Harry Potter és a Bölcsek Köve hangoskönyv (178)
  9. Metallica: Load (177)
  10. Rammstein: Rammstein (102)

Top 10 kislemez 2019

  1. SPYAIR: Imagination (288)
  2. Mark Ronson: Nothing Breaks like a Heart (147)
  3. David Guetta: Stay (Don’t Go Away) (144)
  4. JAM Project: THE EXCEEDER (141)
  5. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi (122)
  6. LOTTE & Max Griesinger: Auf das, was da noch kommt (113)
  7. T.M.Revolution: HOT LIMIT (89)
  8. Calvin Harris & Dua Lipa: One Kiss (71)
  9. Suara: Tenmei no Marionette (67)
  10. tacica: Hatsunetsu (45)

Top 100 dalok 2019

  1. Tachibana Asami: Tantan (519)
  2. Hayashi Yuuki: Explanation (484)
  3. Hayashi Yuuki: Zasshoku (480)
  4. Tachibana Asami: Tsuki no Wa (417)
  5. SPYAIR: Imagination (352)
  6. Hayashi Yuuki: Kodoku (316)
  7. Hayashi Yuuki: Kake (306)
  8. Tachibana Asami: Umaku Ikanai (306)
  9. Hayashi Yuuki: “1 Ten” (295)
  10. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi (217)
  11. NICO Touches the Walls: Tenchi Gaeshi (197)
  12. tacica: LEO (182)
  13. Hayashi Yuuki: Court Jou no Ou-sama (179)
  14. Sukima Switch: Ah Yeah!! (178)
  15. Ishizaki Huwie: Hoshi wo Tsukamaete (169)
  16. Hayashi Yuuki: Chousokkou (163)
  17. tacica: Hatsunetsu (157)
  18. SPYAIR: I’m a Believer (152)
  19. Mark Ronson: Nothing Breaks Like a Heart (147)
  20. Metallica: Until it Sleeps (146)
  21. David Guetta: Stay (Don’t Go Away) (144)
  22. Tachibana Asami: Aseri (128)
  23. Galileo Galilei: Climber (127)
  24. SPYAIR: Trust your anthem (124)
  25. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!! (119)
  26. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are (116)
  27. LOTTE & Max Griesinger: Auf das, was da noch kommt (114)
  28. Tachibana Asami: Fukurou (112)
  29. Tachibana Asami: Koujounachi no Tatakai (107)
  30. Hayashi Yuuki: Nebari (107)
  31. Pearl Jam: Even Flow
  32. JAM Project: NEW BLUE
  33. T.M.Revolution: HOT LIMIT
  34. Hayashi Yuuki: Kako
  35. Hayashi Yuuki: Otonatachi
  36. Rammstein: Deutschland
  37. Kanno Yoko: von (feat. Armór Dan)
  38. Cavin Harris and Dua Lupa: One Kiss
  39. Hayashi Yuuki: Juuintachi
  40. Misokkasu: Rising Rainbow
  41. Madonna: Nobody Knows Me
  42. Okui Masami: Akasha
  43. Dua Lipa: New Rules
  44. JAM Project. NEW BLUE (off vocal)
  45. Suara: Tenmei no Marionette
  46. Hayashi Yuuki: Koutekishuu
  47. Depeche Mode: Martyr
  48. Taro Bando & Hajime Wakai: Title BGM
  49. Avicii: Hey Brother
  50. Yonekura Chihiro: Promise
  51. Duy Manh: Xin Duoc Hoai Mong
  52. Red Hot Chili Peppers: By the Way
  53. Tachibana Asami: Hinata to Kageyama
  54. In-Grid: Tu es Foutu
  55. Tachibana Asami: Tsuki no De
  56. Alter Bridge: Show Me a Leader
  57. Calvin Harris and Sam Smith: Promises
  58. Shapeshifters: Lola’s Theme
  59. Rammstein: Du hast
  60. Hayashi Yuuki: Itadaki no Keshiki
  61. Morikubo Showtaro: FOCUS
  62. Aimer: Dareka, Umi wo.
  63. Aya Tanaka: Space Match
  64. Hayashi Yuuki: Haikyuu!!
  65. Bikini: Veled akarok
  66. Taro Bando & Hajime Wakai: THE LONG DISTANCE OF MURDER
  67. Hayashi Yuuki: Hon’ne
  68. Eruption: One Way Ticket
  69. Michael Schulte: All I Need
  70. Suara: Uruwashiki Sekai
  71. John Newman: Love Me Again
  72. meg rock: clover
  73. Sasaki Sayaka: Kamon
  74. Hayashi Yuuki: Sakusen Kaigi
  75. Felix Jaehn: Love on Myself
  76. Metallica: King Nothing
  77. Hayashi Yuuki: Youchou
  78. Hayashi Yuuki: Kagaku Henka
  79. Hayashi Yuuki: Kageyama Tobio
  80. Hayashi Yuuki: Akogare
  81. Hayashi Yuuki: Toppakou
  82. Tachibana Asami: Se-n-pa-i
  83. Hayashi Yuuki: Senpai no Jitsuryoku
  84. MARGINAL#4: GALAXYLINER
  85. Ozaki Yuuki: Trigger
  86. Hayashi Yuuki: Trauma
  87. Hayashi Yuuki: Saikyou no Otori
  88. Hayashi Yuuki: Henjin Sokkou
  89. Hayashi Yuuki: Haisha
  90. Hayashi Yuuki: Shiai wo Kasaneru Tani ni
  91. Hayashi Yuuki: Shinka
  92. Hayashi Yuuki: Omoshiroi Team
  93. Tachibana Asami: “Murabito B”
  94. Hayashi Yuuki: Oikawa Tooru
  95. Tachibana Asami: Ikari
  96. Daddy Yankee: Con Calma
  97. Imany: Don’t Be So Shy
  98. Sakura Kumi: Mew Lettuce no Theme
  99. Hayashi Yuuki: Combi Tanjou
  100. Hayashi Yuuki: Team Mate

Forrás: Last.fm profil

Okui Masami: Yume ni Konnichiwa kislemez évforduló


img_20191126_094929Twitteren és Instagramon is megemlékeztem Okui Masami: Yume ni Konnichiwa ~Willow Town Monogatari~ kislemezről. Ma jelent meg 26 éve. Ez egyike azon két Okui Masami kislemeznek (az első kettő), mely nem került fel az Oricon chartra, és mivel keveset is gyártottak belőle, ezért ez a legritkább kislemeze az énekesnőnek. Kevés lelhető fel belőle eladásra. Ha meg is jelenik, kb. ¥70.000-es (kb. 190.000 Ft) áron kínálják eladásra. Egyetlen egy alkalommal volt 2014-ben, hogy volt egy példány nagyon olcsón, kb. ¥5.000-ért, akkor nem is volt kérdés, hogy megvegyem. Egy Okui Masami rajongónak ez a kislemez egy igazi kincs. Azóta is nagy becsben tartom, különleges helye van a japán zenei gyűjteményemben.

img_20191126_095008A kislemez ritka mivoltáról az is árulkodik, hogy addig nem volt elérhető letöltésre, amíg én nem vettem meg a saját példányomat, és nem tettem ki letöltésre. Akkor bescanneltem a borítót, és kitettem mp3-ban és flac-ban is, hogy elérhető legyen mindenki számára, aki szeretné magáénak tudni.

Nem ez az a kislemez, mellyel Okui Masami emlékezetessé tette az énekesnői karrierjét, de mindenképp megvan a helye. Különlegessége abban rejlik, hogy itt van kép Okui Masamiról, így ez a legrégebbi kép, amit láttam róla. Vannak, akik találtak videót Okui Masami-ról még régebbről, amikor még háttértáncos és vokalista volt, 1990-1991 körül. De mint énekesnő, ez az első kép róla 1993-ból, így megvan a maga jelentősége ennek a kislemeznek.

A belső képek a kislemezről:

img_20191126_095508img_20191126_095520

A karácsonyi szezon kezdete


Ugyan többször írtam erről az évnek ezen a napján, de a Twitterre még nem tettem ki, és úgy voltam vele, hogy akkor álljon itt is. November 5-e a karácsonyi szezon első napja nálam. Méghozzá azért, mert ezen a napon jelent meg Okui Masami: Melted Snow és Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari kislemeze. Meg is vannak eredetiben.

Soha nem felejtem azt a 2008-as napot, amikor megjelent. Bár akkor az Ohmi Tomoe kislemezt még nem ismertem, de az Okui Masami kislemezét nagyon kerestem aznap. És ekkor vártam az Akasha albumot is, mert nem volt biztos számomra, hogy akkor most elhalasztják a megjelenést 2009-re vagy nem? Végül elhalasztották, de ez a kislemez óriási örömöt okozott számomra annak ellenére, hogy amúgy szomorú karácsonyi dal. Emlékezetessé tette számomra 2008 karácsonyát. Meg a későbbieket is, amikor hallgattam. Nagyon sok ilyen emlékezetes dala van Okui Masami-nak, ezért van az, hogy ugyan jött idén a Haikyuu!! az életembe, ami olyan hatással volt rám, mint amikor gyerekkoromban felfedeztem magamnak a Super Mario játékokat, és más zene dominált nálam a japán zenén belül, de semmi nem fogja Hayashibara Megumi-t és Okui Masami-t kitörölni nálam.

És ha már Nintendo, akkor a Nintendo 3DS-emben is beállítottam, hogy a három karácsonyi Mario téma váltakozzon.

HNI_0003HNI_0004HNI_0002

10 éves albumok


Alig hiszem el, hogy már 10 éve jelent meg Okui Masami: Self Satisfaction albuma és Okui Masami feat. May’n: Miracle Upper WL kislemeze. Ilyenkor azért én is érzem az idő múlását, ha csak belegondolok, hogy mennyire élénken él a fejemben annak a bizonyos 2009. augusztus 21-i dátum élménye (meg a 2009 nyári AnimeCon emléke), amikor megjelent ez az album és a kislemez.

Követtem is annak idején, mert Okui Masami sokat írt az albumról a blogjában. A készülő dalokról, azokhoz fűződő tapasztalatairól, érzéseiről. Érdekes volt látni az Ienai Kara felvételekor készített egy közös fotót a vonós zenekarral, akivel felvette a dalt, azt a képet most is erősen látom magam előtt. Úgyhogy már abból a szempontból is nagyon sok emlék köt az albumhoz, hogy mennyit olvastam róla megjelenés előtt, és mennyire vártam a megjelenését. Hát még amikor megjelent, és másnap, 2009. augusztus 22-én letölthettem magamnak. Azt az érzést, amikor először végighallgattam. És ahogy beleszerettem az egész albumba, azt soha nem fogom elfelejteni. Ott jegyzem minden idők legjobb albumai között. Nem is vártam sokáig azzal, hogy meglegyen eredetiben, amint volt rá anyagi lehetőségem, megvettem.

IMG_20190821_092224

És itt a kislemez is, ami szintén fantasztikus élmény. A közös dalt May’n-nel annyira nem szeretem (de itt most az “annyira nem szeretem”-et úgy kell érteni, hogy 8/10-es dal, a többi 9-10/10-es értékű) de a B-side track a TO DIE FOR ×××, szintén olyan dal, aminek olyan szinten a hatása alá kerültem, hogy akkoriban éjjel-nappal ezt a dalt hallgattam. Tehát két fantasztikus kiadvány jelent meg egy napon. Egyébként is, ha valaki engem kérdez, a 2009-es évet tartom a japán anime zenében a legerősebb évnek, de ha nem lett volna más kiadvány abban az évben csak ez a kettő, amit lefényképeztem, már ezek is nagyon erőssé tették volna az év zenei felhozatalát. De 2009-ben mindenki, aki élt és mozgott a japán anime zenében a legjobbat hozta ki magából. Chihara Minori, ALI PROJECT, Hayashibara Megumi, JAM Project, angela, Kuribayashi Minami, Suara… hogy csak egy pár nevet említsek. Mind-mind maradandót alkottak 2009-ben.

És furcsa oly módon megélni az idő múlását, hogy nagyon aktív voltam a japán zenében, amikor megjelent ez az album és kislemez, és most hallgatni őket, már nosztalgiával tölt el. Mert hogy meghallgattam ma is, és furcsa volt konstatálni, hogy ma már inkább réginek számítanak ezek a dalok. Mert hogy sok erős emlékem van 2009-ből, és hogy már inkább nosztalgiával töltenek el. De hát így múlik az idő, amit nem lehet megállítani, és szerencsére mostanság is történnek velem dolgok, amikre majd jó lesz visszaemlékezni. Ez egy nosztalgikus, visszatekintő post volt, de igyekszem a jelenben élni.